2020. május 24., vasárnap

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Én végtelenül bölcs vagyok

2020. 05. 01, Péntek
Jézus:
„A sátán ravasz és nagyon intelligens szellemi lény. Őskígyónak is nevezik, mert jelleme a kígyó tulajdonságaihoz hasonlít. Ő mindent előre tervez és gonoszsága nem ismer határokat. Isten elleni fellázadása óta a bűn eltorzította őt és követőit, így démonok lettek. A sátán ellenem fordította az embert, mint legkedvesebb teremtményemet. Tudja, hogy az ember közel áll Hozzám, mert benne alkottam meg a képmásomat. A sátán angyali mivolta miatt ismert Engem, de nem tökéletesen, mert onnantól kezdve, hogy a gőg eluralkodott rajta, ismerete Rólam homályba veszett. Hasonlóan történt az emberrel is – akinek akarata és értelme meggyengült, elhomályosult –, csak az a különbség, hogy az ember még változtathat a döntésén egészen a halála pillanatáig.

Gyermekeim, a bűn eltorzít titeket nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is. A bűn miatt szenvedésben, betegségben és halálban van részetek. A széles út a legkönnyebb út, ahol a lélek szabadon élvezi a bűn minden formáját. Ezen az úton a szabadság csak látszólagos, mert a bűn megkötözöttséghez és rabsághoz vezet. Ott az öröm elvész, mint ahogyan a remény is. Oly széles a bűn útja, és oly keskeny, göröngyös az üdvösséghez vezető út. Aki a Mennybe akar jutni, csak kegyelmem ereje által üdvözülhet. A szavak nem elegendőek. Kitartó akarat és a szeretet igaz tettei szükségesek ahhoz, hogy érdem szerint elnyerjétek az örök boldogságot. Követőimtől igaz hűséget kívánok: gondolatban, vágyban, szavakban és tettekben is. A világban kevés az igazán hűséges lélek. Bizony mondom nektek, hogy Előttem a hűség a legmérvadóbb a szeretet erénye mellett. Olyan hűséget várok az enyéimtől, miként hű angyalaimtól is. Aki Engem követni akar hűséget kell fogadnia Felém, miként a mennyasszony hűséget ígér a vőlegénynek. Angyalaim mindenben hűek Hozzám, még törvényeimben is. A szentek a hűség erénye által tartottak ki mindvégig Mellettem. Elmélkedjetek a hűség erényén, mert egy keresztény ember életében mérvadó erényt jelent!

Gyermekeim, a sátán szorgalmas és sikeresen valósítja meg terveit. De nem számol azzal, hogy Én végtelenül bölcs vagyok. Ő a bölcsesség hiányában él, ezért bukik el újra és újra. Bölcsességemet soha nem tudja kiismerni. Csak, aki szeret Engem, az ismerheti meg a bölcsesség erényét és annak titkát. Salamon éber szívet kért Tőlem, és megadtam neki, mert nem hosszú életet vagy gazdagságot kért magának, nem is ellenségei életét kérte, hanem bölcsességért könyörgött, hogy szem előtt tarthassa az igazságot. Nagyon kevesen kéritek Tőlem ezt az erényt pedig igen jelentős, ha az életeteket értelmesen akarjátok leélni. Bizony mondom nektek, hogy a bölcsesség megtisztítja az elméteket és erkölcsös gondolkodásra, tettekre ösztönöz titeket. Tanuljatok Tőlem és a bölcs szentektől, akik még a sátán eszén is túl tudtak járni!”
Mária Magdolna



Magyarországnak olyan fegyvere van, amellyel még az ellenség sem bír el

2020. 05. 02, Szombat
Láttam a Szűzanyát, aki Isten színe előtt mély áhítattal imádkozott hazánkért. Édesanyám imája oly tökéletes, hogy az szavakkal le nem írható. Láttam az angyalok sokaságát, akik egy lobogó, győzelmi zászlót mutattak fel. A zászló közepén a magyar Szent Korona képe volt. Az Úr Jézus megjelent és így szólt:
„Magyarország elsősorban Édesanyám közbenjárásának köszönheti, hogy a koronavírus itt enyhébben fejtette ki hatását, mint más országokban. A magyar nép így is tisztul, de nem pusztul. Másrészt figyelembe veszem a magyarok imáját és felszentelt szolgáim szándékait a Szentmisék bemutatása során. Magyarországnak olyan fegyvere van, amellyel még az ellenség sem bír el. Ez a fegyver nem más, mint Édesanyám palástja. A világ fokozatosan figyel fel hazátokra, mert ilyen példát még nem láttak. Angyalaim győzelmi zászlót lobogtattak, mert Magyarországnak páratlan dicsőségben van része. Pio atya próféciája fokozatosan bontakozik ki a szemetek láttára. De még sok magyarnak meg kell térnie, mert a hazugság, a gyűlölet és az irigység megvakítja az értelmüket és nem látják az igazságot. Megengedem, hogy Magyarország kivegye részét a megpróbáltatásokból, de csak annyit kaptok, ami a javatokra szolgál. Az Eucharisztia iránti vágyakozást örömmel szemlélem, különösen azt, hogy imáitokba foglaljátok azt a kérést is, hogy a szentmiséket személyesen látogathassátok. Hamarosan imáitok meghallgatást nyer, és teljesülni fog szívetek vágya. Minden adott lehetőségért adjatok hálát. Imádkozzatok a magyar püspökökért, akiknek vállán nagy felelősség nyugszik a nyáj miatt!”
Mária Magdolna

Visszatérő bűnök

2020. 05. 05, Kedd
Vannak visszatérő bűnök, amelyek mindig kísértenek minket. Az Úr a bűnök elleni küzdelemről így tanított:
„Gyermekeim, minden kísértés próbatételt jelent. Amikor szabadulni akartok a bűneitektől, akkor nem elég azt mondanotok Nekem: „Urunk, szabadíts meg a bűneinktől!” Ez önmagában nem elég. A bűn ellentéte az erény. Amilyen bűn kísért titeket, olyan erénnyel kell védekeznetek. Kérjétek Tőlem, hogy a bűnök elleni küzdelemben növeljem bennetek azokat az erényeket, amelyre leginkább szükségetek van! Minden erényben fejlődnötök és tisztulnotok kell, mert bizony nem vagytok tökéletesek az erények gyakorlásában. A szentek igen erényes életet éltek, mert vágyakoztak Utánam és törekedtek arra, hogy ne bántsanak meg Engem. Kegyelmem ereje átjárta őket, és így az erényeikben is fejlődni tudtak. Kegyelmem nélkül senki sem élhet szent életet a földön. Kegyelmem ingyenes, de csak akkor tud kibontakozni bennetek, ha ti is szabadon beleegyeztek. Az erények gyakorlása elengedhetetlen az életszentség útján. A sátán jól ismeri a gyengeségeiteket és azokkal a bűnökkel kísért titeket, amelyekkel érzékeli, hogy könnyedén beleegyeztek. Engem is próbált a bűnre kísérteni, de nem tudott, mert valóságos Isten és valóságos ember vagyok, aki bűntelen. Ha sikerül az egyik visszatérő bűnt legyőznötök, akkor a sátán új gyenge pontot keres rajtatok. Soha ne gondoljátok magatokról, hogy olyan erősek vagytok, hogy most már a sátán sem bír el veletek! Aki így gondolkozik, az hamarabb elbukik, mint gondolná. Aki Engem követ, annak szembe kell néznie a szüntelen támadással, amit az ördögök indítanak ellene. Igen, a szüntelen harc a feltétele annak, hogy követni tudjatok Engem. Sokan határozzák el magukat, hogy követni fognak, de a végén csak kevesen maradnak, akik hűek voltak a Nekem tett ígéretükhöz. A bűnöket csak kegyelmemmel és az erények helyes gyakorlásával győzhetitek le.”
Mária Magdolna



Mérleg

2020. 05. 07, Csütörtök
Jézus:
„Azoknak, akik a bűn természetes elfogadására buzdítják az embereket, súlyos ítéletben lesz részük. A sátán oly ravasz, hogy a bűnt jónak tűnteti fel. Csak egy törvényhez igazodhattok, amelyet Én alkottam. Amik az Én törvényeimen kívül esnek, tévedéshez és romláshoz vezetnek. Az emberek azt hiszik, hogy a Szentírás történetei csupán mesék. Minden, ami ott le van írva megtörtént. Minden titok fel fog tárulni előttetek a maga idejében. A törvényt nem eltöröltem, hanem beteljesítettem. A Tízparancsolat élő törvény, ami érvényes mind a földön élőkre és mind a holtakra. Ez az a mérleg, amelyre az életetek rá van helyezve, mint a súly, ami eldönti, hogy melyik oldalon is álltok valójában. Mindazok, akik meghalnak, látják e mérleget maguk előtt és azt, hogy tetteikkel mit érdemelnek ki.”
Mária Magdolna



Bizonytalanság időszaka

2020. 05. 09, Szombat
Láttam, hogy az Egyházban a papok és hívek a bizonytalanság időszakát élik. A koronavírus, mint járvány nyomasztó állapotot indított el. Ez az emberek magatartásában is megmutatkozik, pl. ha megnyílnak a templomok, akkor valóban elmehetnek-e a Szentmisére vállalva a kockázatot, hogy a járvány nem szűnt meg teljesen. Láttam, hogy a püspökök és papok is bizonytalanok a döntéseikben. Félnek, hogy tömegével mehetnek az emberek a templomokba, hiszen már jó ideje nem vehettek részt személyesen a Szentmisén. Minden döntésnek, körülménynek meg van az előnye, de ugyanakkor a hátránya is. Az állam minden óvintézkedést meg tesz annak érdekében, hogy minél jobban csökkenjen a fertőzöttek és halottak száma. Az Egyház az államhoz hasonlóan betartja a szabályokat, és a híveket is erre buzdítja. Az Egyházat is elérte ugyanakkor a válság, hiszen az adományok csökkentek, azonban a templomok, plébániák fenntartási költségei nem változtak. Az Úr szomorú tekintettel így szólt:
„Egyházamra is kihatott a világ bizonytalanságának állapota, melyet a járvány okozott. A koronavírus elterjedése előtt is voltak nagyobb katasztrófák, és a halálozások száma is folyamatosan nőtt, ezeknek az eseményeknek mégsem volt olyan hatása, hogy az emberek élete korlátozva legyen. Gyermekeim, az eddigi események megrázták a világot, de az élet megszokott rendjét nem állították le úgy, mint a koronavírus járványa. Bizony mondom nektek, mindig voltak az elmúlt években, évtizedekben súlyos vírusok, halált okozó járványok az egyes országokban és az emberiség akkor sem állt meg, hogy elgondolkozzon a szenvedések és betegségek okán. Így megengedtem, hogy a koronavírus, mint járvány ne csak egy országot érjen, hanem több nemzetet is. Én, az Úr úgy látom, hogy az emberiségnek ez sem volt elegendő ahhoz, hogy felébredjen és változtasson az életén. Miközben sokan az egészségügyi szabályok betartására törekedtek, semmit sem törődtek a lelkük állapotával pedig most kellene igazán megtérniük és bűnbánatot tartaniuk. Fontos a testi egészség, de ha a lélek beteg, akkor a test sem tud gyógyulni! A koronavírus az első hullám, ami a tisztulás kezdetét jelenti. A többi hullám csak ezután következik. A válság bizonytalanságot okozott a világban és Egyházamban is.

Gyermekeim, most olyan bizonytalanságban vagytok, mint apostolaim a halálom után. Ők elrejtőztek félelmükben és nem tudták, hogy mit tegyenek. Várakoztak, és közben bizonytalanok lettek. Feltámadásom után nekik is megjelentem és a szemükre vetettem hitetlenségüket és keményszívűségüket, mert nem hittek azoknak, akik láttak Engem (Mk 16, 14). Most hasonló állapotot éltek át, mert nem tudjátok, hogy mi a helyes döntés. A templomok megnyíltak, de nem mindenhol. Akiknek lehetősége van a szentségekben részesülni, ne feledkezzenek meg azokról, akiknek ez nem adatott meg. Imádkozzatok értük, hogy továbbra is erősek maradjanak a hitben, reményben és szeretetben! Ha csak magatokra gondoltok, akkor messze vagytok attól a szeretettől, melyet Én tanítottam nektek. Egyházam közösség is, és Én Egyházam minden tagját számon tartom, legyenek jelen akár otthonukban, a templomokban, a kórházakban vagy az idős otthonokban. Nekem minden gyermekem számít független attól, hogy ki milyen körülmények között éli a mindennapjait.”
Mária Magdolna



Magyarországot az egész világ figyelemmel kíséri

2020. 05. 10, Vasárnap
Mennyei Édesanyám az Úr színe előtt imádkozott az angyalok jelenlétében. Láttam Édesanyám arcán a mély hálát, mert az Úr meghallgatta a kérését és mindazok imáját, akik a járvány megállításáért imádkoztak. Az angyalok kezében egy-egy rózsa volt, amit Magyarország (térképe) köré elhelyeztek, miközben azt mondták:
„Isten kegyelme veletek van mindannak ellenére, hogy a magyarok szíve még távol van Tőle. Hazátok számtalan égi segítséget kapott, de vajon a magyarok felfigyelnek-e arra, hogy ez természetfeletti, mert értelmes érvekkel nem magyarázható. Sokan tanácstalanul figyelik Magyarországot, mert nem értik, hogy ez az ország hogyan tudta ily módon átvészelni a koronavírus első hullámát.”
Láttam az orvosokat és még számtalan szakembert, akik meglepődtek Magyarország helyzetén a járvány ideje alatt. Ők ugyanis értelmükkel kiszámították, hogy a járványnak nagyobb mértékben kellett volna elterjednie és a fertőzöttek, halottak többszörös számára gondoltak.
Jézus: „Gyermekeim, Magyarország jó kezekben van. A tisztulást ti sem kerülhetitek el, de jól átvészelhetitek a szenvedést, megpróbáltatást. Ám ne örüljetek sokáig, mert az ellenség továbbra is megtalálja a módját annak, hogy hogyan árthasson hazátoknak. A mostani helyzetetek felbosszantja az ellenségeiteket, mert Magyarország miatt terveik füstbe mehetnek. Igen, elég egy ország, ami ellenszegül az ő irányításuknak, és akkor terveik nem valósulhatnak meg úgy, ahogyan és amikor akarják. Ne feledjétek, hogy a világ szeme rajtatok van! Minden, ami veletek történik, annak híre eljut mindenhova a világban. Sok nemzet nem tudja megérteni, hogy kinek köszönhető hazátok különleges védelme. Édesanyám oltalmat akar nyújtani mindenkinek, de csak azoknak adhatja, akik elfogadják és tisztelik az ő személyét. Édesanyám tudja, hogy ki a sátán és hogy gonoszsága mennyire veszélyes az emberek lelkére nézve. Ő is megvívta harcát a sátánnal, és az Istenben való szilárd hite által legyőzte. Alázatosságában még a győzelmet sem magának tulajdonította - holott szabad akarata jelentős volt a harc során -, hanem egyedül Istennek, akinek kegyelme vele volt. Szánom mindazokat a nemzeteket, akik eltaszítják maguktól szeretett Édesanyám tiszteletét és oltalmát! A sátán ezeket a nemzeteket tudja a legjobban kisajátítani magának. Édesanyámon keresztül van a legrövidebb út Hozzám, aki őt megkerüli, annak útja hosszabb és göröngyösebb, mint gondolná. Imádkozzatok orvosaitokért, az ápolókért, hogy hivatásukban felismerjék az Én jelenlétemet és gondviselésemet a betegek gyógyulása során!”
Mária Magdolna


Az engesztelés több, mint imádság és közösség

2020. 05. 17, Vasárnap
Jézus: „Gyermekeim, Magyarország küldetése az engesztelés a világ bűneiért. Igen kevesen vannak azok a magyar engesztelők, akik tiszta szívvel vállalják az engesztelés minden formáját. Az engesztelés több, mint imádság és közösség! Az engesztelés egy 180 fokos fordulatot jelent. Aki eddig a bűnnek élt, annak a Nekem való felajánlástól kezdve életszentségre kell törekednie egészen a halála pillanatáig. Sok megpróbáltatásban lesz része hazátoknak, mert a magyarok még nem teljesítették be azt a küldetést, amelyet reájuk bíztam. Regőczi István fiam egész életét Nekem szentelte. Követte a példámat, és jó pásztora volt gyermekeimnek. Az ő küldetése nem ért véget a földön, mert az Égben továbbra is közbenjár értetek és mindazokért, akik a segítségét kérik. Üzenetem nemcsak az engesztelőkhöz szól, hanem az egész magyar néphez és a magyar Egyházhoz is.

A szentmisén ismét személyesen részt vehettek, és gyónhattok, áldozhattok. Ez öröm mindenki számára, de gondoljatok arra is, hogy az elmúlt nehéz időszakban vajon növekedett-e a hit és több lett-e a hívő ember, mint a hitetlen? A bűnösök megtértek-e vagy nem? Most még nagyobb erővel, buzgósággal kell imádkoznotok a bűnösökért, mint eddig valaha. Attól, hogy az élet rendje visszatér lassan a megszokott ritmusához, nektek továbbra is ébernek kell lennetek. Imádkozzatok a magyar papokért és püspökökért, hogy jó pásztorként vezessék nyájamat! Imádkozzatok értük, mert ez a válság őket is mélyen megrendítette. A válság hol előnyt jelentett, hol pedig hátrányt a lelki életben. Ez vonatkozik a hívő emberekre is. Én Szentséges Szívemet mindig kitárom előttetek bárhol is legyetek. Jöjjetek és látogassatok Engem! Íme, eljött az idő és a lehetőség, hogy újra egyesüljetek Velem nem csak lelkileg, hanem szentségileg is.”
Mária Magdolna

Jó és rossz emlékek

2020. 05. 20, Szerda
Álmomban különös lények, démonok szállták meg az egész világot. Mindenhol jelen voltak, amerre csak a szem ellátott. Láttam, hogy a világban sok volt a szenvedés, a halál és a betegség. Nagyon keveseknek adatott meg az a kegyelem, hogy lássák a szellemi világot. Arra is emlékszem, hogy a démonok erejét a bűn mellett a rossz emlékek is növelték. Egy hang azt mondta nekem, hogy a démonok ereje a jó emlékektől meggyengül. A rossz emlékeken való rágódás, gyötrődés és a sérelmeink körül való keringés a sátán malmára hajtja a vizet, míg szép emlékeinkre való visszaemlékezés Isten iránti hálára, bizalomra indítanak minket.
Jézus: „Gyermekem, megmutattam neked, hogy az ima és a szentségek mellett a jó és szép emlékek segítenek legyőzni a bukott angyalokat. Nem is tudod, hogy a démonok erejét mi minden táplálja. A bűn igen szerteágazó, miként a fának az ágai is. Ők az ember rossz érzelmeit, gondolatait is magukba szívják, így elveszik tőletek a lelketek éltető erejét, ami kihat a testetekre is. A démonok ott szeretnek jelen lenni, ahol félelem, gyűlölet, hazugság, tisztátalanság, gyilkosság, lopás, irigység és egyéb bűnök uralkodnak. Érted gyermekem? A bűn ad erőt nekik, míg a szeretet gyengíti őket. Akiknek jó emlékeik vannak, és sokszor maguk elé idézik, azokban a hála is növekszik Felém, mert minden jó Tőlem ered. Ezek az emlékek legyőzik a rossz emlékeket, amelyek megkeserítik az ember életét. Minden jó emlék mögött a SZERETET MÉLY TAPASZTALATA van jelen, ezért hagy örök nyomot a szívetekben és elmétekben. A szeretet pedig Én vagyok. Akik hisznek Bennem, azok minden jót Nekem köszönnek. Akik nem hisznek Bennem, azok sokszor önmaguknak tulajdonítják azokat, és ezzel távolabb kerülnek Tőlem.”
Mária Magdolna



Szeretetem mindent elvisel, csak a lélek elvesztését nem

2020. 05. 21, Csütörtök
Jézus:
„Gyermekeim, Egyházam szentjei és boldogjai az Én kegyelmem által lettek példaértékű személyekké, akiket ti ismertek.  Bizony mondom nektek, hogy a szentségi élet sokkal mélyebb, mint ahogyan elképzelitek. A szentek minden gondolatának, szavának, cselekedetének középpontjában Én voltam jelen. Ők a lelküket-testüket egészen Felém irányították. Az emberek között éltek, de magányosak voltak. Ezt a magányt egyedül csak Én tudtam betölteni és semmi más.


A Tízparancsolatot olyannak tekintették, mint ÉLETÜK IRÁNYTŰJÉT. Törvényeimben nem szabályokat, akadályokat láttak, hanem a szabadságukat, amit a szeretet gyakorlása adott számukra. Én, az Úr azért adok minden korban szenteket, boldogokat és vértanúkat az embereknek, hogy tudatosuljon bennük, hogy az Én Országom létezik és lehetséges oda bejutni, de csakis a kegyelmem segítségével. Másrészt általuk az emberek figyelmét Önmagamra irányítom, hiszen minden csoda mögött Én vagyok. Az Eucharisztia a világ legnagyobb csodája, kegyelme. A Mennyország boldogsága a Szentháromságban van jelen.


Gyermekeim, üzeneteimben gyakran tanításokat is adok nektek. Az életszentségre akarlak nevelni titeket. Az üdvösséghez vezető út keskeny, és tele van olyan próbatételekkel, amelyek nehezebbnél nehezebbekké válnak az út során. Könnyek között mondom nektek, hogy jóval többen fordulnak vissza, mint ahányan eljutnak az út végéhez. Szeretetem mindent elvisel, kivéve azt, amikor egy lelket örökre elveszítek. Ebben az időszakban a hűségesek közül is sokan elhagytak Engem. Most újult erővel kell Egyházamnak a járvány okozta helyzetet megfelelően kezelnie és megoldania. Közeleg a Pünkösd, melynek ünnepe nem lesz olyan, mint korábban. Imádkozzatok a papokért, hogy megújult lélekkel és erővel vezessenek Hozzám titeket, különösen a bűnösöket!”

Mária Magdolna



Én vagyok az egyetlen biztonságotok

2020. 05. 22, Péntek
Jézus:
„Gyermekeim, már semmi nem olyan, mint régen. Egy olyan folyamat indult el a koronavírus által, amit nem lehet visszafordítani bármennyire is szeretnétek. A válság leghangsúlyosabb kérdése: az ember lelki-testi biztonsága, ami az élet minden területét érinti. Az események fel fognak gyorsulni olyannyira, hogy nem lehet nyomon követni őket. A kegyelmi időt megkaptátok, most azonban más fog következni. Vajon elmélkedtetek-e azon, hogy egy-egy intézkedés - legyen állami vagy egyházi - milyen hamar megvalósult nemcsak a városokban, hanem vidéken is? Bizony mondom nektek, hogy az életetek bármikor és bármely esemény miatt megváltozhat rövid idő leforgása alatt. Sokan az anyagi biztonságban hisznek, mások a tudományban bíznak vagy önmagukban. Ők nem tudják, hogy Én vagyok az egyetlen, valódi biztonságuk. A nyilvános Szentmisék látogathatók (különösen a 65 év alattiak), de a félelem megmaradt. Nagy fájdalommal nézem, hogy az emberekben nem az istenfélelem növekedett, hanem az a félelem, mellyel az életüket féltik. Ez a félelem a károtokra van, az istenfélelem pedig annál inkább a javatokra szolgál. Akik meg tehetnék, de mégsem mennek a katolikus templomokba, melyekben Én személyesen jelen vagyok, azok számtalan kegyelmet elutasítanak maguktól. A papok még nincsenek felkészülve arra, ami az elkövetkező időszakban várható. Nem tudhatjátok, hogy jobbra fordul a helyzetetek vagy rosszabbra. Most még nagyobb küzdelem vár rátok, mint amire számítotok.”
Mária Magdolna


Aki sokat kapott, attól sokat követelnek

2020. 05. 24, Vasárnap
Mélyen elmélkedtem a hivatásokkal kapcsolatban. Ezek a kérdések merültek fel bennem: Vajon melyik az a hivatás, ahol manapság meg lehet maradni erkölcsös, becsületes, hívő embernek? Vajon a hivatással járó felelősség mekkora nyomást helyez a vállunkra? Amikor Isten színe előtt megállunk, akkor igen számon leszünk kérve a Tízparancsolat betartásáról, az életünkről és különösen a hivatásunkról. Korunkban a legfontosabb hivatások ezek: orvos, bíró, gyógyszerész, tanár, ügyvéd, pszichológus, igazgató, bankár, politikus, művész, zenész, mérnök stb. Ezek a hivatások gyakran biztos támpontot jelentenek az életben pl. anyagi, szociális területen. Elmélkedésemet ez a Szentírási részlet ihlette:
„Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.” (Lk 12, 47-48)
Az Úr azt mondta nekem:
„Mindenben keresd az egyszerűséget. Légy olyan, mint az egyszerű keresztény ember, aki kívülről se nem gazdag, se nem szegény, de lelkileg annál gazdagabb. A világban most a bűn uralkodik, míg az erkölcs a háttérbe szorul. Minden ember talentumokat kap Tőlem, és a fejlett készségeket, képességeket az erkölcsön belül kellene kibontakoztatniuk. Törvényeim irányt mutatnak, nem pedig korlátokat. Én egyedül csak a bűnt tiltom. A világ a bűn szabad gyakorlását diktálja, Én pedig a szeretet törvényére buzdítalak titeket.
Gyermekem, a bűn mindenhol jelen van, még a különböző tudományágakban is. Vannak, akik hatalmas tudásra vágynak, és eljutnak arra, hogy semmit sem tudnak, sőt csak kevesebbet. Akik még ezt sem akarják felismerni, tovább rontják az életüket. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti? Aki felismeri, hogy hivatásában már nem tud erkölcsös maradni és inkább lemond róla, minthogy továbbra is Ellenem vétkezzen, annak jutalma nagy lesz az égben. Ám nagylelkűségemben már a földön is számtalan kegyelemmel elhalmozom, melyek között a legfontosabb a felismerés és a bölcsességre való eljutás.
Gyermekem, a legnagyobb szentek a remeték voltak. Ők a világtól távol éltek, és életüket Nekem szentelték. A bukott angyalok nagyobb ellenfelet láttak bennük, mint egy egész város lakosságában. A szentségi életben magas fokra tudtak jutni, melyet az aszkézis, ima és teljes önátadással értek el. Én nem a hivatások ellen szólok, hiszen az embereknek szüksége van pl. orvosokra és egyéb szakemberekre. Én a bűn ellen szólok, mely alól senki nem kaphat felmentést, bármilyen érvekre hivatkozzon is.”
Mária Magdolna.............