2014. február 28., péntek

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Ne a félelem vezéreljen!


Kedveseim, ne kételkedjetek abban, hogy a reátok zúduló feladatokat képesek lesztek e elvégezni! Mindenre lesz erőtök Krisztusban! Bízzatok abban, hogy amikor cselekednetek kell, megkapjátok hozzá a szükséges erőt. Erőtökön felül nem lesztek megpróbálva, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell megküzdenetek az előttetek álló feladatokkal. Küzdés nélkül nem tudtok előre haladni. Szükségszerű, hogy amikor rátok hárul a legnehezebbnek látszó küzdelem, az fog benneteket megtartani, mert a küzdés közepette nem adjátok fel a reményt, hogy kitartsatok. Aki nem képes megküzdeni a nehézségekkel, az képtelen lesz a túlélésre. Ne feledjétek, soha nem egyedül kell megtenni a lépéseket, hanem mindenben Krisztus lábnyomán kell haladnotok. Tanuljátok meg, hogy ne a félelem vezéreljen titeket, hanem a remény éltessen, és a szeretet vezéreljen.
2014. 02. 09. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/783-ne-a-felelem-vezereljen


Úgy imádkozzatok, hogy általatok megtérjen a világ!


Kedveseim, szívből imádkozzatok, hogy általatok megtérjen a világ! Nyíljatok meg a Szentháromságnak imáitokban azáltal, hogy szíveteket egészen Belé helyezitek. Teljes szívetekből, teljes lelketekből és elmétekből akarjátok, hogy megtérjenek a bűnösök és az igazság ismeretére eljussanak. Vigyázzatok, nemcsak szívből, hanem teljes hittel és odaadással kell imádkoznotok, hogy jöjjön el Isten országa és az Ő királysága. Úgy világítsatok imáitok által, hogy a gonosz lelkek megfutamodjanak! Nemcsak arról a helyről, ahol imádkoztok, hanem azoktól is, akikért imádkoztok. Ha hittel és bizalommal folyamodtok az Úrhoz, megszentül az a hely, ahol tartózkodtok. Rendületlenül és állhatatosan hozzátok meg áldozataitokat és mindazt a sok jót, amit Isten megkezdett bennetek.
2014. 02. 10. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/784-ugy-imadkozzatok-hogy-altalatok-megterjen-a-vilag


Isten kegyelméből bármit megtehettek


Kedveseim, nagyon kapaszkodjatok az isteni gondviselésbe, mert nem is tudjátok mekkora támaszt nyújt nektek. Minden nap minden helyzetben teljesen bízzatok meg Benne, mert neki igenis gondja van rátok. Ne hallgassatok a gonosz lélek semmilyen fondorlataira! Vigyázzatok, nehogy megkísértsen benneteket a kishitűség lelkével, mert azzal azt akarja elérni, hogy ne bízzatok abban, hogy Isten kegyelméből bármit megtehettek. Kicsinységetek láttán, el ne határoljátok magatokat Istentől, nehogy a gonosz ez által korlátozza Isten bennetek való működését. Mert ez megakadályozná bennetek a Szentlélek szabad működését. Legyetek óvatosak és éberek, őrködjetek gondolataitok felett!
2014. 02. 11. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/785-isten-kegyelmebol-barmit-megtehettek


A kegyelem állapotában várjátok a jövendölések beteljesedését!

Kedveseim, engedjétek, hogy beteljesítse Isten mindazt, amit eltervezett veletek! Ne szabjátok meg Neki, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen! Abban működjetek közre hatékonyan, amit eltervezett, amit véghez akar vinni tetteitek által. Ne késleltessétek a beteljesedését mindennek, aminek el kell jönnie! A kegyelem állapotában készenlétben várjátok a jövendölések beteljesedését! Maradjatok meg a Szentháromság egységében, akkor nem fognak szétzilálni benneteket a rátok váró megpróbáltatások!
2014. 02. 12. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/791-a-kegyelem-allapotaban-varjatok-a-jovendolesek-beteljesedeset


Szeretetben végzett munka és imádság


Kedveseim, találjátok meg a helyes egyensúlyt hétköznapjaitokban, hogy a munka és az imádság egyformán fontos szerepet töltsön be életetekben. Aki nem dolgozik, keressen lehetőséget, hogy mások felé szolgáljon. Az a fontos, hogy a szeretetben végzett munka és imádság töltse ki az egész napotokat. Ha bármiféle haszontalannak látszó bekúszik napjaitokba, akkor a lelkiismeretvizsgálatkor térjetek ki figyelmesen ezekre, és adjatok alkalmat arra, hogy őszintén megbánjátok.
2014. 02. 16. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/795-szeretetben-vegzett-munka-es-imadsag




Itt és most mi válik lelketek javára?


Kedveseim, olvadjatok eggyé a Szentháromság szeretetében. Ez csak akkor lehetséges, ha engeditek magatokat szeretni általuk. Vigyázzatok, ne az érzések domináljanak a szeretet megnyilvánulásakor, hanem csak az, hogy itt és most mi válik lelketek javára! Mivel kifürkészhetetlenek Isten reátok vonatkozó tervei, ezért a legfontosabb, hogy akarjátok beteljesíteni az isteni szent akaratot életetek minden pillanatában. Győződjetek meg arról, hogy mi az, ami kedves és szent Isten előtt, mert csak az lehet számotokra is hasznos. Szüntelen kérjétek imában:Uram, teljesedjenek be rajtam igéid! Vagyis, amit Te elgondoltál rólam” Ez legyen akaratotok legfőbb mozgatórugója. Bízzatok, mert az Úr mindig a javatokat akarja megvalósítani.
2014. 02. 17. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/796-itt-es-most-mi-valik-lelketek-javara




Ne rejtőzzetek el a feladatok elől!


Kedveseim, keressétek a Szentháromság ösvényeit! Vigyázzatok, ne tévedjetek le róla! A kísértő riogatására ne hallgassatok. Tegyétek minden nap azt, amit elétek tárnak. A feladatokban ne csak a kihívásokat lássátok meg, hanem a szépséget is. Nem biztos, hogy ezt rögtön felismeritek. Mégis, amikor bármit Isten dicsőségére tesztek, abban fel fogjátok tudni fedezni az Ő végtelen gazdagságát. Ne rejtőzzetek el a feladatok elől, mert azokat az Úr adja nektek. Fedezzétek fel benne szent akaratát, akkor sokkal könnyebben megértitek veletek való tervét. Maradjatok meg ebben a törekvésetekben és hagyjátok magatokat vezetni a Szentlélek által!
2014. 02. 18. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/792-ne-rejtozzetek-el-a-feladatok-elol

Egyszerre több felé figyelni


Kedveseim, minden pillanatban álljatok készenlétben arra, hogy válaszoljatok a Szentlélek indításaira. Ezt már oly sokszor elmondtam nektek, de talán nem veszitek olyan komolyan, amennyire erre figyelnetek kellene. Azért fontos, hogy a Szentlélek útmutatását figyelembe vegyétek, mert azok újabb és újabb helyzeteket tárnak elétek. Ezért, ha valamelyik láncszem kimarad a rendszerből, egy idő után nem fog tudni összeállni bennetek a kép, illetve az a mű, amelyet rátok bíztak az égiek. Ugyanúgy nemcsak magatokra kell figyelnetek, hanem másokra is, akikkel együttműködtök. Ezek olyan kegyelmek, amelyeket ha megtanultok jól alkalmazni, a hasznotokra válnak.
2014. 02. 20. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/797-egyszerre-tobb-fele-figyelni



Készüljetek és ne féljetek!

Kedveseim, készüljetek, és ne féljetek, mert a keresztény hivatásotokat remény kell, hogy eltöltse. Kérjétek a kegyelmet és szerezzetek jártasságot a hitben, hogy képesek legyetek felnövekedni az alázatban gyökerező isteni szeretetre. Ne gondoljátok, hogy aki meghívott benneteket, majd magatokra hagy. Ő gondoskodik rólatok és nem engedi, hogy erőtökön felül érjen benneteket a kísértés. Övezzétek fel derekatokat és tanulmányozzátok a Szentírást olyan közösségben, ahol tisztán tanítják az Úr evangéliumát. Imádkozzatok tanítóitokért, hogy ne tudjon a sátán rést találni bennük. Imádkozzatok, hogy fedhetetlen és kifogástalan életet éljenek azok, akik vezetik lelketeket. Nagy szükség van rájuk, hogy Isten kegyelme átjöjjön rajtuk keresztül.
2014. 02. 24. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/801-keszuljetek-es-ne-feljetek


A Szentháromság szeretetegységében

Kedveseim, a Szentháromság szeretet-egysége éledjen fel szívetekben. Nem szükséges, hogy ezt érzelmi szinten éljétek meg. Szeretetben lenni és maradni a Szentháromságban azt jelenti, hogy élvezitek azt a békességet, amit rátok árasztanak. Bármi megpróbáltatás érjen benneteket, nem billent ki egyensúlyotokból, mert mindenben ráhagyatkoztok, és engeditek, hogy kegyelmeivel teljesen átjárjon és betöltsön. Ezt az ajándékot nem veheti el senki, ha ti is kitartotok benne. Bővelkedjetek, hogy még többet kapjatok annak a Jézus Krisztusnak érdemei által, aki kiengesztelte értetek az Atyát.
2014. 02. 27. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/802-a-szentharomsag-szeretetegysegeben

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Szeretet, és csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. (& 138.)

2014. február 27. csütörtök, 14:48
Gyermekem, nagy a gyűlölet az Üdvösségnek e Küldetésével szemben, mivel a gonosz egyetlen lelket sem akar elveszíteni Isten javára. Amikor Isten egy prófétáján keresztül megszólal, az a Pokolban nagy felháborodást vált ki. Ilyen körülmények között a gonosz minden erőfeszítést megtesz arra, hogy Isten Szavát elhallgattassa. Ő, a Sátán, mindent meg fog tenni, ami csak lehetséges, hogy ellenszenvet támasszon az emberekben minden olyan dologgal szemben, ami megmenthetné az emberek lelkét.
Ő addig fogja a gyűlöletet terjeszteni, amíg azok a lelkek, akik eltelnek gyűlöletével, önként az ő ügynökeivé nem válnak, és el nem veszítik cselekedeteik fölötti uralmukat. Eltelve az ő felháborodásával, lehetetlennek fogják találni, hogy szívükben szeretetet érezzenek azok iránt, akiket ők ellenségeiknek vélnek. Aztán elkezdik gyűlölni saját magukat is, és egyre többet vétkeznek Isten ellen, emiatt borzalmas lelki gyötrelemmel fognak eltelni. Végül, amikor az ilyenfajta gyűlölet hatalmába keríti a lelkeket, akkor ők már nem lesznek képesek megszabadulni a Sátántól. Sok imára van szükség az ilyen lelkekért. Amikor egy lélek káromolja Isten Igéjét, akkor ők a fenevad elleni küzdelemmel fognak szembesülni, mely olyan kegyetlen lesz, hogy ez lehetetlenné teszi majd számukra, hogy kiszabadítsák magukat az ő hatalmából. Az Isten elleni átkozódásuk önmaguk átka lesz, és ebben a szakaszban már semmit sem lehet tenni értük.
Azok a lelkek, akik tele vannak gyűlölettel, nem Isten szavát beszélik, mert az lehetetlen. A gyűlölet sosem fog azok ajkáról ömleni, akik igazán szeretik Istent. Nektek soha nem szabad alábecsülnötök a Sátán hatalmát, mert ő minden lelket tőrbe tud csalni, független attól, hogy azok mennyire jók. Eleinte ő, a gonosz, nagyon meggyőző lesz, amikor hazugságaival tölti el áldozatait. Ő még azt a lelki érzést is felkelti majd bennük, hogy Én, az Isten Anyja vagyok az, aki a lélekkel értekezik. A lélek Isten iránti szeretetét arra fogja felhasználni, hogy a felháborodás egyfajta érzését csepegtesse belé, amit a lélek egy gonosz tett, cselekedet vagy szó által fog kifejezésre juttatni. Néha olyan lelkeket csal tőrbe, akik Isten hűséges szolgái lehetnének. De ha a lélek egyszer is megengedi, hogy a gonosz a gyűlölet bármilyen formájával eltöltse, akkor az a nő vagy férfi lehetetlennek fogja találni, hogy megszabaduljon tőle. Csak az imádság, a vezeklés nagy cselekedetei, és az alázat űzheti el tőle. Egy idő múlva a lélek tudni fogja, hogy valami nyugtalanítja őt, amikor a harag, a rossz közérzet, a szorongás és a békesség teljes hiánya hatalmába keríti a lelket. A gonosz addig nem nyugszik, míg végül a lélek Isten ellen nem fordul, és káromolja Őt.
Gyermekek, nektek sosem szabad kapcsolatba kerülnötök azokkal, akik Isten Tökéletességét illetően kétségeket helyeznek lelketekbe. Ha olyanokkal kerültök kapcsolatba, akik átkozzák Istent, akkor megfertőződtök. Ha megfertőződtök, akkor olyan gyűlölettel fogtok eltelni, amilyet azelőtt még sohasem éreztetek. Akkor nagy szükségetek lesz a segítségre és a beavatkozásra, mielőtt méltók lennétek arra, hogy újra megálljatok Isten Jelenlétében.
Hagyjátok figyelmen kívül a gyűlölet minden formáját, mert az soha nem jöhet Istentől. Csak egyetlen forrás létezik, amelyből gyűlölet fejlődik ki: és ez a Sátán. Ha kapcsolatba kerültök vele és mindazokkal, akiket ő eltölt gyűlölettel, akkor ez a méreg beárad a lelketekbe. Kerüljétek ezt a helyzetet. Maradjatok csendben. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akik másokat gyűlölnek. Imádkoznotok kell Szent Rózsafüzéremet, hogy védve legyetek az ilyen kísértésektől.
Azért figyelmeztetlek benneteket ezekre a dolgokra, mert a Sátán ereje oly erős ebben az időben, miközben megpróbálja világszerte ellopni azok lelkét, akik hisznek Fiamban, Jézus Krisztusban, és azokét, akik hűségesek Hozzám, az Ő szeretet Édesanyjához. Kérlek, szenteljetek figyelmet Nekem, ebben az időben ezt az imát imádkozva, hogy megvédjen benneteket a gyűlölettől.
A Keresztes Imahadjárat 138. imája: Védelem a gyűlölettel szemben
„Ó, Üdvösség Anyja, védj meg engem a gyűlölet minden formájától. Segíts nekem csendben maradnom, amikor gyűlölettel kell szembenéznem. Tarts erősen engem a Jézus Krisztus iránti hűségemben, amikor a leggyengébb vagyok. Tégy pecsétet az ajkamra. Segíts nekem, hogy hátat fordítsak azoknak, akik olyan szavakat mondanak nekem, amelyek tagadják Fiad Tanításait, és azoknak, akik a hitem miatt kigúnyolnak engem. Imádkozz ezekért a lelkekért, drága Édesanyám, hogy mondjanak ellene a Sátánnak, és hogy érezzék a lelkükben szereteted békéjét és a Szentlélek Uralmát. Ámen.”
Szeretet, csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. Nincs középút. Ti vagy a Fiammal vagytok, vagy ellene.
Szeretet Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

A Vatikán is részt vesz a 2015-ös milánói expón

A vatikáni pavilon nem a Vatikáni Államot, hanem az ökumenizmus jegyében az egész világon jelen levő egyházat képviseli majd, rajta keresztül pedig a Föld összes országát.
beszélj róla

Forrás: MTI
Az emberek testi és lelki tápláléka lesz a témája annak a pavilonnak, amelyet a Vatikán állít a 2015-ös milánói világkiállításon.
A Vatikán részvételéről szóló szerződést Gianfranco Ravasi bíboros a Kultúra Pápai Tanácsa vezetője, a pápai államnak a világkiállításért felelős biztosa csütörtökön írta alá az Expo 2015 olasz kormánybiztosával, Giuseppe Salával.

A Vatikánban tartott aláírási ünnepségen Ravasi bíboros hangsúlyozta, hogy a milánói világkiállítás területén tervezett vatikáni pavilon nem a Vatikáni Államot, hanem az ökumenizmus jegyében az egész világon jelen levő egyházat képviseli majd, rajta keresztül pedig a Föld összes országát.

A bolygó lakosságának élelmezéséről és az élethez szükséges energiáról szóló világkiállításon a Vatikán is szorosan kapcsolódik az expo témájához. A vatikáni pavilonban rendezett vallási és kulturális programok mindegyike az emberek számára legfontosabbról szól majd: a kenyérről - amely a test tápláléka - és az egymás iránti figyelemről, amely az emberi lelket táplálja - mondta Gianfranco Ravasi. A bíboros hozzátette, nem feledkeznek meg a kultúráról, művészetről, költészetről sem, amely szintén elengedhetetlen lelki táplálék. 
Nem felejtkeznek el, csak Jézus Krisztusról, és az Ő Evangéliumáról!!! Egyáltalán és különben miért kell a Vatikánnak részt venni egy világi kiállításon? Balga a kérdés..., mindannyian tudjuk, miért! (Ezt én fűztem hozzá)
Giuseppe Sala az újságíróknak elmondta, a világkiállítás teljes költsége 1,3 milliárd euró lesz. További egymilliárd eurót ruháznak be a részt vevő országok. Csak a világkiállításra érkező idegenforgalomtól ötmilliárd eurós bevételt várnak. Eddig 96 szponzorszerződést kötöttek 350 millió euró értékben.

MTI