2016. október 3., hétfő

Ezrek tüntettek az abortusztilalom ellen Lengyelországban

varso-tuntetes-abortusz-hidfo-ru
Szombat délután több ezren tüntettek Varsóban a parlament épülete előtt egy tervezett új intézkedés ellen, amivel Lengyelország teljes tiltást vezetne be az abortuszra vonatkozóan.
Az abortusz teljes tiltását célzó javaslatot az országgyűlés igazságügyi és emberi jogi bizottsága vitatja, a demonstrációt pedig a liberális Polgári Platform és a baloldali Razem párt támogatta. A szervezők olyan transzparenseket vittek a helyszínre, miszerint “a kormány nem terhesség, meg lehet szabadulni tőle”, majd általános felszólítást intéztek “minden nőhöz”, hogy hétfőn is vonuljanak a parlament elé tiltakozni, emellett kezdjenek általános munkabeszüntetést.
A törvényjavaslat azt követően került a parlament elé, hogy egy civil szervezet több mint 450 ezer aláírást gyűjtött össze az abortusz teljes tiltását követelő petícióhoz. A javaslat szerint nem csak az egyén felelőtlensége/következetlensége esetén kezdeményezett terhesség-megszakítást tiltanák, hanem nemi erőszak esetében is illegális lenne az abortusz.
Az Európai Parlament a lengyel kormány számos intézkedését kifogásolta az utóbbi hónapok során – ezekről legközelebb szerdán fog vitát tartani, akkor vélhetően a teljes abortusztilalom ügye is a vitatott témák közt lesz.


http://www.hidfo.ru/2016/10/ezrek-tuntettek-az-abortusztilalom-ellen-lengyelorszagban/

Ukrajna prostitúcióval kezdi a Nyugathoz közeledést

Szergej Lescsenko, ukrán országgyűlési képviselő szerint eljött az ideje annak, hogy Ukrajna végre legalizálja a prostitúciót, és ezzel tegye érdekesebbé az országot a külföldi turisták számára.
Porosenko frakciójának tagja szó szerint azt mondta, hogy a prostitúció bűncselekményként kezelése “háború az emberi természet ellen”, emiatt a nyugati átmenet során fontolóra kell venni a prostitúció legalizálását.
Lescsenko szerint a legálissá tétel hozzájárulna ahhoz, hogy növekedjenek az adóbevételek, emellett a turisták számára is vonzóbb hellyé válna Ukrajna.
“Számos nyugati ország használja ezt a módszert a turisták csalogatására.”
– mondta.
Ukrajnában jelenleg illegális a prostitúció, de az utóbbi évtizedek során a kormányok teljes mértékben figyelmen kívül hagyták magát a problémát. A Szovjetunió összeomlása óta fokozatosan, majd a 2014-es EuroMajdant követően riasztó mértékben romlott a helyzet; ma már közel ötvenezer prostituált működik a népszerű turistahelyek környékén, és közülük minden hatodik kiskorú.
Az európai politikusok minden bizonnyal üdvözlik ezt az intézkedést. A NATO júliusi, Varsóban tartott csúcstalálkozójára csak Ukrajnából több ezer prostituált érkezett, és a Varsó környéki bordélyházak nagy létszámú “plusz munkaerőt” vettek fel emiatt, amiről több lengyel napilap is beszámolt.


http://www.hidfo.ru/2016/10/ukrajna-prostitucioval-kezdi-a-nyugathoz-kozeledest/