1987. szeptember 29., kedd

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1987. szeptember 28.

A MENYEGZŐS KÖNTÖS SZERETETBŐL, IMÁDSÁGBÓL, ENGESZTELÉSBŐL ÉS JÓ CSELEKEDETBŐL VAN SZŐVE

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.
Imádkozzunk testvérem! Áldjuk az öröktől fogva lévő Atyát, az ő szent Fiát és a lelket betöltő Szentlélek Istent, ki mindvégig munkálkodik a neki alkalmas lelkekben. Áldott légy és magasztalva légy, dicsőítve és imádva légy szentháromságú egy igaz Isten, ki az akaratban egy és a szeretet forraszt eggyé, de mégis teljesen különálló személy, ki mindöröktől fogva és mindörökké uralkodik. Ámen.
Ó, dicső Szentháromság! Légy hozzánk kegyelmes és irgalmas, esendő gyermekeidhez, kik e világban élnek. Nézd a kor szellemét, mit a sátán sugall és lásd meg a tieidet, hisz tudom, hogy hajuk szála sem görbülhet meg a te szent tudtod és akaratod nélkül. De kérjük szent kegyelmedet, mert be akarjuk fogadni szíveinkbe. Mert óhajtjuk kegyelmed szent erejét, mert mondatott:
" KÉRJETEK ÉS ADATIK"
Ahol kérik ott be is fogadják és ott küzdelem folyik a te szent nevedért, hogy is hagynád el őket. De te azt akarod, hogy tudatosan harcoljunk a te szent erőddel, mert az a lélek, aki csakis benned hisz és remél, az alázatos, nem bíz semmit a maga erejére, mert tudja, hogy nélküled senki és semmi.
Mert aki azt hiszi, hogy erős, az mindvégig megszégyenül, mert gőgös. Magában, a gyengében és esendőben bízik, mert valaki akar lenni önmagában. Pedig az igazi gyermeked tudja, hogy Atyja segítsége nélkül semmit sem tehet. Ezért kérünk és könyörgünk a nap minden órájában és percében - mert a küzdelem állandó - hogy légy velünk. Mert te vagy az az erő, aki küzdesz általunk. Mint Mózes, míg karjait fel tudta tartani, győzött a te néped Uram, de mint lankadt karjának ereje, úgy hanyatlott néped ereje is. De te felséges Isten megengedted, hogy mások tartsák fel Mózes karjait és így vigye győzelemre fiaidat. Ez előképe volt a mi Urunk és Istenünk megváltói művének, ki helyettünk halt meg bűneinkért és így győzte le a halált, hogy örök életünk legyen őbenne és általa. Ez a végtelen áldozat hozta meg azt a kezet, mi fenntart bennünket a bűnbánat szentséges kegyelme által. Te felkiáltasz Uradhoz Istenedhez, ki figyel rád és ő mindig segítségedre siet a küzdelemben, ha te ezt mindig nem is érzed, de hidd!

Mert az üdvösségnek két alapköve van az akaratod által: a hited, és Isten kegyelmével átitatott szereteted, melynek két irányba kell hatni: Isten és embertársaid felé.

Kérlek ó Szentháromság! Add meg testvéremnek ezt a hitet és az alázatos rádha­gyatkozást a szeretetben. Töltsd be szívét a te szereteteddel, mert hol szereteted lakozik, ott Isten lakozik. Kérem a szeplőtelenül fogantatott Szent Szüzet, mint édesanya óvja és védelmezze gyermekét a gonosz kísértései ellen, hol a szeretetet akarja ellopni testvérem szívéből és a gyűlölet hínárját akarja elplántálni. Légy vele ó mindeneknek Édesanyja, mennynek Királynéja, hogy majd abban az órában, ha végetérnek megpróbáltatásai, elvihesd megfáradt lelkét menyegzős ruhába öltöztetve, ki meghalt érte, szent Fiadhoz, Urához és Üdvözítőjéhez a mi Urunk, Jézus Krisztus hoz. Ámen Testvérem! - Haladj továbbra is ezen az úton. Kereszted egyik ága hamarosan levétetik, hogy másfelől újból megterheltessék. De te ne félj, Urad és Istened veled lesz. Te tudd, hogy csak az történhet veled, mit az ő végtelen szeretete megenged és jónak lát. Mert mint annyiszor mondottam, minden úgy történik, amit az ő szeretete jónak lát a te lelked üdvéért. Mert ne feledd: küzdelem nélkül nincsenek érdemek, mint ahogy könnyek nélkül sincs szenvedés. Mert a sátán azonnal ellát jótanáccsal mások által, pedig ők téged sajnálnak. Van Anyád a mennyben, ki mindenkinek édesanyja, meghallgat és megvigasztal, olyan vígasszal, mi üdvösségedre válik. Urad pedig min­denről tud, de azért minden örömödet, bánatodat mondd el Neki. Ö legyen egy­személyben Urad, Istened, Megváltód, barátod és bizalmasod.

Testvérem! Mint ahogy Mózes karját mások tartották fenn, úgy ti is imádságaitokkal, engeszteléseitekkel tartsátok fenn a gyenge lelkeket, hogy be tudják fogadni Isten kegyelmét, mert Isten végtelenül szerető és irgalmas Isten is. Mint ahogy megengedte szent Fiának, hogy szent és kínhalála által megnyissa nektek a mennyek országa kapuit, úgy megengedte nektek is, hogy részeseivé váljatok az ő megváltói művének és ez testvéreim az engesztelés.

Kövessétek Krisztust, az isteni Bárányt, ki magáról megfeledkezve csak értetek üresítette ki magát, mert nem az ő Istenségének volt szüksége rátok, hanem mérhetetlen szeretetére nektek. Mert teljesen helyettetek és a ti akaratotokon kívül szerezte meg nektek az üdvözülés lehetőségét. Akaratotok által, ti is így tegyetek. Ezért mondom, engeszteljetek a bűnökért, a lelkekért, mert így váltok, hogy úgy mondjam társmeg­váltókká, munkatársává és barátaivá Uratoknak, Isteneteknek.

Mert a szeretet legnagyobb megnyilvánulása az engesztelés. Ehhez a feltétel nélküli hitnek is párosulnia kell, mert ennek értékét csak egyedül Uratok és Istenetek tudja, de ti hisztek benne.
Testvérem, ezen az úton kell haladni és erre buzdíts másokat is, mert ebben munkálko­dik a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten Anyja, Mária. Ti váljatok eszközeivé. Igy teljesíted a parancsot: "Szeresd Uradat, Istenedet!" Uradnak és Istenednek az az akarata, hogy minden ember üdvözüljön, mert a megváltás mindenkié, itt nincs kivétel.

"Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" ez testvérem a menyegzős köntös, mi szeretetből, imádságból engesztelésből és jó cselekedetből van szőve, és az irgalmas szeretet testetekre szabja, hogy ne kelljen szégyenkezni azon a lakomán - mit Uratok készít nektek - hiányosságaitok miatt.
Már többször mondottam: A mennybe vezető út a földön kezdődik, hol az út végén Uratok és Istenetek vár, mit elképzelni és leírni nem lehet, mert Uratok annyira örvend érkezéseteknek.
Éljetek így a Szentlélekben és üdvözültök. Ámen.

Most búcsúzom és azt mondom: áldjon meg téged az örök Atya az ő szent Fia és Isten szent Lelke vezéreljen az üdvösségre. Ámen.

A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme erősítsen, óvjon és védjen. Ámen. Én pedig Isten alázatos szolgája, imádkozom érted és veled. Ámen.