"Egy idős néni
áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy
kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és
elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi
piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
--
Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli
patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret
eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról.
Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a
szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész
szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
Teltek
az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a
szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és
télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni,
két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez
a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát
tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a
maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja
van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat
és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani
érettem egy-egy imádságot....
Az
autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is
hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és
utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az
ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye
csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat
ültette....
Szó
nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet
nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre.
Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem
ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka
gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!"
Szeretettel: (Böjte) Csaba testvér
