2014. június 3., kedd

A hamis próféta egyetlen világvallást szorgalmaz, míg a nyugati elit a pánik gombot nyomja


Legutóbbi Közel-Keleten tett látogatása során Ferenc Pápának sikerült megszereznie a muszlim és a zsidó hatóságok beleegyezését egy egyesített egyistenhitbe, de nem tudta meggyőzni az Ortodox Keresztényeket, P2 szabadkőműves források szerint.

Amint a pápa a Közel-Keleten tartózkodott, a P2 szabadkőműves páholy vezetője a Fülöp-szigeteken volt, ahol megpróbált készpénzre váltani hat kötvényt, közülük az egyik a fenti képen látható.

Ezeknek a 15 kvadrillió dollár értékű kötvényeknek állítólag a "Salamon király arany alagútja" a fedezete, a P2 szerint.

A Fehér Sárkány Társaság azt javasolta a P2-nek, hogy kezdjék egy kiló arany pénzre váltásával, hogy még többet hozhassanak át ebből a mitikus aranyból. A FST azt is javasolta az Ortodox Keresztényeknek, hogy legyenek nyitottabbak az egységre, ha a tömeggyilkolást meg lehet állítani olyan helyeken, mint Szíria, Ukrajna, Irak és Afganisztán.

Az egy világvallás szorgalmazása azért lett fontos, mert a nyugati elit egy sor állami és magán nyilatkozatát követően világossá vált, hogy pánik uralkodott el a náci/cionista vezetők soraiban.

Miközben ez a jelentés készül, János Károly spanyol király bejelentette, hogy elhagyja trónját, így csatlakozik a belga király, a holland királynő, és Benedek Pápa közelmúltbeli távozásához.



A múlt héten Károly "gyilkos vírusként reinkarnálódni akaró" herceg azt mondta: "még választhatjuk azt, hogy most cselekszünk, mielőtt végül túl késő lenne, felhasználva az összes hatalmat és befolyást, hogy egy befogadó, fenntartható és rugalmas társadalmat hozzunk létre," - mondta 200 üzleti vezetőnek tartott beszédében, többek között Christine Lagarde IMF vezetőnek, és sok nagy multinacionális vállalat cégvezetőjének. Károly szerint az elitnek egy 18 hónapos keret áll a rendelkezésére a cselekvésre, feltehetően Obama amerikai elnöki mandátumának végéig.

http://www.telegraph.co.uk/news/uknews/prince-charles/10859230/Prince-Charles-reform-capitalism-to-save-the-planet.html

Pentagon és CIA források azonban úgy gondolják, hogy Obamát bíróság elé állítják jóval azelőtt, hogy ciklusa véget érne.

A CIA azt mondja, hogy a múlt héten fehér kalapos ügynökök megállították Obama tervét, hogy tömeges áldozatot követelő terrortámadást hajtsanak végre Las Vegasban, Texasban és Washington D.C.-ben ürügyként, hogy bevezessék a statáriumot. "Obama oldalán álló tizennégy érintettet (terroristát) öltek meg nagyon csendesen." Obama ellen felelősségre vonási eljárás indult, mondta.

Eric Shinseki lemondásával Obama egyik nagy szövetségese távozott a Pentagonból, és "ezen a ponton nincs bizonyíték arra, hogy Obamának volna még egyáltalán támogatása," - mondta egy magas rangú Pentagon forrás.

Az is kiderült egy japán kormányzati forrás szerint, hogy Obama legutóbbi kolduló útján Japánban mindössze 9 milliárd dollárt tudott ellopni.

Obama ezen a héten látogat Európába a G7 találkozóra, melyet eredetileg G8-ként tartottak volna Oroszországban. Aztán úgy döntöttek, hogy az ukrán lélektani hadviselést használják ürügyként, hogy töröljék az orosz G8 csúcsot, és helyette egy európai G7 csúcstalálkozót rendezzenek. Most kiderült, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is kapott meghívást, de technikailag nem a G8 részeként, hanem hogy megünnepeljék a D-nap (Normandiai partraszállás) 70. évfordulóját.

A nyugati elit már egy sor sürgős találkozót tartott az utóbbi időben, és többet terveznek, feltehetőleg azért, hogy megtalálják a módját egy forradalom elhárításának. A múlt hétvégén tartott Bilderberg találkozóról Dániában sokminden kiszivárgott a sajtónak, ami egy kísérletnek tűnik, hogy a Bilderbergerek nyitottabban jelenjenek meg.

Ez a kísérlet, hogy nyitottnak tűnjenek egy MI5 forrás szerint azért történik, mert "Az álarc lecsúszik, és most már nyilvánvalóvá válik, hogy a politikai folyamatok Brüsszelben csak a látszat, hogy elvonják az önálló gondolkodásra képtelenek figyelmét, miközben a Bizottság vezeti a bürokráciát, előírva egy kollektív politikát."

"Az EU projekt fontossága az összeesküvés számára az volt, hogy Európát képessé tegye, hogy valuta blokká váljon, amely egy nagy lépés egy világméretű elektronikus hitelrendszer létrehozásának megkönnyítésében," - tette hozzá.

Ugyanakkor a szavazók mind az Egyesült Királyságban, mind Franciaországban messzemenően támogatják az ezen folyamatot ellenző pártokat.

Marine Le Pen a francia Nemzeti Front elnöke megfogadta, hogy Franciaországot kivezeti az Euróból, és szakít az európai hatalommal.

És itt van, amit Ambrose Evans-Pritchard a Telegraph-tól mondani kényszerült az angol Függetlenségi Párt győzelméről a legutóbbi európai választásokon:

"Ha Európa politikai elitje korábban nem tudta elhinni teljesen, most már minden kétségük elmúlhat, hogy elvesztették Nagy -Britanniát. Ez a sziget nem része semmilyen értelemben az európai projektnek."

Az Egyesült Királyságban is egy nagy lépés történt a náci/cionista befolyás eltávolítása érdekében, Tony Blair egykori miniszterelnökre, az MI6 korábbi vezetőjére Sir John Scarlett-re és Jeremey Heywood kabinet főtitkárra összpontosítva.

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2644421/Is-Sir-Cover-powerful-PM.html

Ezek az emberek próbálják a legkeményebben eltitkoloni a nyilvánosság elől a gyilkosságokat, és a hazugságokat mint trükköt, hogy rávegyék az Egyesült Királyságot az illegális népirtó támadásban való részvételre Irakban. Mindannyian idősebb George Bush náci frakciójához kapcsolódnak. Heywood eltávolítása törte át valószínűleg a gátat, és teszi lehetővé a letartóztatásokat az Egyesült Királyságban, és nagy károkat okozó információk látnak napvilágot idősebb és fiatalabb George Bushról a brit médiában. Mind Scarlett, mind Heywood a Morgan Stanley-nek dolgozott, ami egy Bush arcvonal.

Az író Robert Harris, Tony Blair egyik barátja, aki ismerte őt, mielőtt miniszterelnök lett, azt mondta, hogy miután hatalmat kapott: "Meg voltam döbbenve az automata-szerű, távoli alakot látva, aki úgy tűnt, mintha egy másik bolygóról jött volna," - emlékeztetett Harris.

http://www.dailymail.co.uk/debate/article-2641199/Tony-Blairs-rank-hypocrisy-He-threw-open-Britain-millions-immigrations-sneers-Ukip.html

Ezt nagyon érdekes volt számomra olvasni, mert tudtam, hogy mind Naoto Kan-nal, mind Shinzo Abe-vel, mielőtt miniszterelnökök lettek Japánban, ugyanez a dolog történt. Olyanok lettek, mint a robotok, akik nem saját akaratukból cselekednek, hanem távoli irányításra.

Ez az MK Ultra, vagy náci elmekontroll technika, ami a világ vezetőinél működik. Extrém terror és kenőpénzek segítségével kényszerítik őket, hogy az utasítások szerint tegyenek. A náci/cionisták maguk azt mondják, hogy ők egy idegen entitástól kapják az utasításokat. Nem állítom, hogy valóban így van.

Mindenestre a náci/cionisták bukásának akadályát az Egyesült Királyságban és az USA-ban Németország jelenti, ahol a legerősebb az EU támogatottsága. Inkább Oroszországra kell figyelniük Franciaország és az Egyesült Királyság helyett, ha továbbra is folytatni akarják a nagy európai integrációs projektet. A német Merkel kancellár és Putyin elég régóta ismerik egymást, beszélnek egymás nyelvén, és valami nagy üzleten dolgoznak, a FST oroszországi forrása szerint.

Ez szorosan összefügg az orosz gázszámlával Ukrajnában. Ukrajna nem tud fizetni, az IMF felajánlotta, hogy fizet, de úgy tűnik nincs pénze, az amerikaiak sem tudnak fizetni, de valamit adni kell. Az is lehetséges, hogy Németország csatlakozik az orosz/kínai BRICS szövetséghez.

Ezeket a nagy nyilvános változásokat a hatalomban és a nagy találkozókat, mint a Bilderberg, a G7 és mások, sok háttérben folyó tevékenység kíséri a pénzügyi rendszerben.

Múlt héten a vatikáni banki kötvények mellett, és a korábban említett hamis Kennedy kötvényeken kívül egy csoport közeledett a FST-hoz friss őszinteséggel mondván, hogy "nincs semmilyen aranyunk, de van egy dollár nyomdagépünk, van-e valami, amit ezzel tehetnénk?" A közeledés egy dél-koreai csoporton keresztül egy kínai kommunista kormányzati képviselőhöz érkezett Tokióban.

A Swiss-Indo csoport is megpróbálta ismét a történelmi kötvényeket készpénzzé tenni ahogy a P2, hatalmas készlet aranyról mesélve, de nem tudtak adni semmiféle bizonyítékot.

Akihito császár és Abe japán miniszterelnök is megpróbáltak pénzzé tenni nagy kötvényeket, a Sárkány család kéviselője szerint.

A kínaiak a maguk részéről egy nagy lépést tettek, utasítva az összes bankot arra, hogy távolítsák el az USA-ban készült számítógépeket, mert ezek rendelkeznek olyan hátsó ajtókkal, melyek lehetővé teszik amerikai ügynökségek számára, mint amilyen az NSA, hogy ellopják a kínaiak pénzét.

A FST azt javasolta, hogy annak érdekében, hogy megtörjék a patthelyzetet a pénzügyek legmagasabb soraiban, egy teljesen új ügynökséget hozzanal létre hatalmas forrásokkal, mely azt tervezné meg, hogyan lehetne létrehozni egy ideális bolygót. Ez átláthatóan működne, és az egész emberiség részt venne annak eldöntésében, hogyan kellene felhasználni ennek a szervezetnek a pénzét a nagyobb jó érdekében.

Benjamin Fulford

Szoknyás fiúk, szakállas nők évadja

A nantes-i gimnazista fiúk szoknyás felvonulása országos vihart kavart, és tovább mélyítette az ellentétet, amely a melegházasság tavalyi törvénybe iktatása óta élesen megosztja a francia közéletet. A konzervatív szerző szerint a diákokat félrevezeti a „gender-ideológia”, s ezért hiszik, hogy meg kell szüntetni a nemek közti különbséget.
„Az anyák feminizmusától eljutottunk az LGBT-feminizmusig” – panaszolja Eugénie Bastié a Le Figaróban annak kapcsán, hogy Nantes-ban május 16-án megrendezték „A Szoknya Napját”.
Megjegyzése pedig arra utal, hogy Isabel Adjani főszereplésével ezen a címen vetítettek a mozikban egy filmet 2009-ben. Főhőse, egy tanárnő sokat szenvedett a macsó kamaszok zaklatásaitól, és eszét vesztve túszul ejtett egy osztályt, azt követelve a diákok szabadon bocsátása fejében, hogy egy napra tegyék minden lánynak kötelezővé a szoknya viselését. A kommandósok betörnek a terembe, agyonlövik, majd a temetésen minden diáklány szoknyában jelenik meg. A rá következő évben egy feminista szervezet arra szólította fel a nőket, hogy november 25-én viseljenek szoknyát, és így tiltakozzanak a macsó erőszak ellen.
Ezekre az előzményekre gondoltak azok a nantes-i diákok, akik tavaly hét iskolában hasonló céllal akciónapot hirdettek. Néhány tucat fiú akkor szoknyát öltött egyetlen tanítási napra, és emellett vitákat, előadásokat rendeztek a női egyenjogúságról az iskolákban, Akkor ez semmilyen feltűnést nem keltett. Az idén már 27 középiskola csatlakozott a kezdeményezéshez (a nantes-i tankerület több mint kétszáz középiskolájából), s ezúttal országos vita kerekedett az ügyből. A melegházasság törvénybe iktatása ellen szervezett mozgalom vezetői be akarták tiltani az akciót, és különösen azt kifogásolták, hogy a tankerület, a Nantes-i Akadémia honlapján megjelenhetett a felhívás, amelyben a kezdeményező diákbizottság arra szólítja fel a fiúkat, hogy vagy szoknyát, vagy egy jelvényt viselve tiltakozzanak a nők hátrányos megkülönböztetése ellen. Ráadásul országszerte az a hír terjedt el, hogy maga az Akadémia szólította fel a teljes tankerület diákságát, hogy szoknyát viseljen május 16-án. Végül visszavonták a feljelentést, s helyette ellentüntetést szerveztek. Ennek alighanem utcai összecsapás lett volna a vége, ha a rendőrség közbe nem lép.
A Le Figaro cikkírója elismeri, hogy a nantes-i eset önmagában nem különösebben jelentős, de úgy véli, hogy ugyanaz jelenik meg benne, amit Conchita Wurst győzelme fejezett ki az Eurovízió dalfesztiválján. Az az elképzelés, hogy az egyenlőtlenséggel szemben akkor lehet a legeredményesebben küzdeni, ha elmossuk a nemek közötti különbséget.
Valamikor a feminizmus az anyák mozgalma volt, akik azt követelték, hogy a nőknek a férfiakéval egyenlő jogai legyenek. Ezt a felfogást mára felváltotta a „queer-mozgalmár” szemlélet, amely a nemi szerepeket egyfajta kényszernek tekinti, mondván, hogy elvben az ember bármelyik nemhez képes tartozni.  Ezt a nézetet Bastié „post-Beauvoir” feminizmusnak nevezi, arra célozva, hogy Simone de Beauvoir, aki a nemi szerepeket társadalmi, nem természeti képződménynek tekintette, nem gondolta volna, hogy a társadalmi nemek elméletéből egy befolyásos irányzat a nemek közti különbség tagadásáig juthat el. Manapság a mozgalmárok már a „heteropatriarchátus” lebontásán munkálkodnak, s ezt karikírozva Bastié úgy fogalmaz, hogy szerintük „egy igazságosabb világban a nők szakállat, a férfiak pedig szoknyát viselnek”. Márciusban a párizsi Politikatudományi Egyetemen „queer hetet” rendeztek, a legnagyobb pedagógus szakszervezet pedig, amelynek „ultramilitáns dolgozataiból az államelnök is merített”, kifejezetten az LGBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális) szervezetek befolyása alatt áll.
(metazin)