2018. szeptember 18., kedd

ANTIKRISZTUS. ELRAGADTATÁS

A második eljövetel.

Köszönöm leányom, hogy kitartasz Igazságomban és megérted, hogy a veled való kommunikálásom nagyon is valós. A testedben érezni fogod Lelkemet, amikor eljövök, hogy kinyilatkoztassam neked Isteni Üzeneteimet, amelyeket az emberiségnek szükséges megértenie ezekben az időkben. Atyám gyermekeinek, egy tiszta szeretettel és szenvedéllyel telt üzenetet hozok. Ezek az üzenetek azért vannak, hogy mindenkinek, aki Isten követője, elmagyarázzák először is azt, hogy milyen fontos most, hogy térdre boruljanak, és hogy János könyvének Igazságait megértsék.
Elérkezett Második Eljövetelem ideje, és ennek jelei már kinyilatkoztatásban vannak azok számára, akik ismerik a jövendöléseket, azokat, amelyek már oly rég meg voltak jövendölve. Nézzétek, mit láttok most? A jelek most már láthatóak. Az ember nem ismeri fel azokat a szörnyű rajtaütéseket, amelyeknek ki van téve. A gonosz hazugság,- amellyel szembenéznek, és amelyet elfogadnak a gyanútlan Kormányok, – észrevétlenül elrejtőzik a megmentés látszata mögött.
Hallgassatok Rám, gyermekeim. Az Antikrisztus ugrásra készen áll. Legyetek éberek, nyissátok ki szemeteket, és nyissátok meg szíveteket az Igazság előtt, vagy meg fogtok halni. Ne féljetek szeretett követőim, mert ti, nyájamat az Örök Atya szent imádására fogjátok vezetni. Az élet kenyere ezen hívek számára bőséges lesz az elkövetkezendő sötét napok alatt. Maradjatok együtt, szeressétek egymást. Erősítsétek meg egymást, azért, hogy egyesíteni tudjatok minden fajt, minden hitet és hívőt mindenütt, Atyám Birodalma felé.
A ti feladatotok lesz, hogy bizonyítsátok Isten szeretetét, és az Örök Élet szeretetét, jóságát, reményét és igazságát, amely az egész emberiségre egykor várni fog. Ez a közös imádkozás által lesz és az által, hogy a büszkeség és félénkség falát ledöntitek, és hatalmas erővé fogtok válni. Közösen erősek lesztek. Hűségetek Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt, segíteni fog a hitetlenek megtérésében. Ezek az emberek, sokan közülük, saját hibáikon kívül, elutasítják Szeretetemet. Talán szeretetet éreznek egymás iránt, de azt nem értik, hogy ez az érzés honnan származik. Vezessétek a világosságra őket, Isten gyermekei.
Én vagyok a Kenyér, Én vagyok a Világosság. Világosságom biztonságban tart majd benneteket. De arra sürgetlek benneteket, hogy legyetek nagylelkűek szívetekben és lelketekben, és gondoljatok azokra a szegény lelkekre, akiknek vezetésre van szükségük. Ezt példátok által kell tennetek és meg kell mutatnotok nekik, hogy hogyan közeledjenek Hozzám. Szelíden, de határozottan kell őket rábeszélni útjaik alatt. Fontos felébreszteni őket a tudatlanság álmából, még mielőtt túl késő lenne.
Gyermekeim, nem értitek Atyám könyvének tanításait? A Könyvet, amely a Földre való visszatérésem jelét nyilatkoztatja ki, tanulmányozni kell és elfogadni, mint az igazságot. Isten, az Örök Atya, prófétái által nem hazudik. Ő nincs ellentmondásban önmagával. Ti most látjátok az égi jeleket, amelyek már meg voltak jövendölve, és fel kell most készülnötök.

Ti és családjaitok egy szempillantás alatt felemeltettek Velem együtt.

 Jézus: Az elragadtatás


            Jézus: Az elragadtatás
Drága Engesztelő Gyermekeim, ne féljetek, Én vagyok, Jézus Krisztus, a feltámadt Jézus. Egyik kezemben a győzedelmi zászló van, a másik kezemet, pedig most arra használom, hogy körbe megyek köztetek a testemet körüllengő gyönyörű, hófehér ruhámban, és mindegyiketeknek a homlokára rajzolok egy keresztet, az Én jelemet, hogy megjelöljelek titeket, hogy az Enyémek vagytok, hozzám tartoztok, a győzedelmes Krisztushoz, hiszen oly hálás vagyok nektek, Engesztelők, mert együttéreztetek szenvedésemmel. Nem felejtem el a könnyeiteket, amit hullattatok értem ezekben a hetekben. Nem felejtem el a bűnbánatotokat, amivel öntözgettétek Szent Sebeimet. Most Én állok itt előttetek, a Feltámadt, és az elragadtatásról fogok nektek beszélni, arról a nagy történelmi eseményről, ami a Nagy Figyelmeztetés után lesz. Nem előtte, mert akkor még oly kevés gyermekem lenne, akit el tudok ragadni. Megvárom, amíg a Szentlélek tisztító erejéből rengeteg sok gyermekem születik, akiket elragadhatok, akiket megvédhetek a keresztény üldözésektől, a katasztrófáktól, a járványoktól, a háborútól és a háromnapos sötétségtől. Az elragadtatáskor teljes isteni dicsőségemben jövök le a Földre, de nem egészen a földre, hanem csak a felhőkig, nem lépek a földre, mert ez még nem a második eljövetelem lesz. Nem egyedül jövök, magammal hozom angyalaimat és szentjeimet. Az angyalokat szétküldöm a föld minden pontjára, hogy szedjék össze az Én választottjaimat, megérintik őket, láthatatlanná teszik, és hozzák is ide nekem a felhőre. Amikor már itt van mellettem az összes választottam, akkor elrugaszkodunk onnan a felhőről, nagyon messzire megyünk az űrben pillanatok alatt, s onnan visszatekintünk. Megengedem nektek, hogy onnan nézzétek majd ezeket a szörnyűségeket, a megpróbáltatásokat, amiket az előbb felsoroltam. Ó, drága Gyermekeim, a keresztényüldözést úgy fogom majd mutatni, hogy ne okozzon nektek nagy fájdalmat. A Földet egy kicsi golyónak látjátok, amelyet körül ölel egy vastag, barnás, zöldes kígyó. Látni fogjátok közben az Egyházamat, a maradékot, akik a földfelszín alatt bujdokolnak, veszik magukhoz a szentségeket, kitartanak, és várják az Új Világot. Majd közelebb hozom hozzátok a Földet, hogy nagyobbnak lássátok. Lángok veszik körül mindenütt, az egész Föld felszín lobog a lángoktól, most tisztul a Föld. Az egész Szentháromság, a Mennyei Atya, a Szentlélek és Én odamegyünk a Föld közelébe, tenyerünket egymásra helyezzük a Föld fölött, és isteni mindenhatóságunknál fogva átalakítjuk a Földet. Új eget, új földet teremtek -mondja a Szentírás. Ez így fog bekövetkezni, hogy az egész Szentháromság részt vesz ebben. És amikor meglesz az Új tiszta Föld, választottaimat, angyalaimat, szentjeimet viszem az Új Földre. Előjönnek rejtekeikből az Én maradék, drága, hősi gyermekeim, Egyházam, és ott nagyon boldogok lesztek. Találkozni fogtok azokkal, akiket itt hagytam, és most megtisztulva várnak benneteket az ismerőseitek a családtagjaitok. Találkozni fogtok a szentek között olyanokkal, akik szintén hozzátok tartoztak.
Kiket fogok elragadni? Választottaimat, de nehogy tévedésbe essetek, nemcsak azok a választottak, akik valami különleges ajándékot kapnak a Szentlélektől, pl. a látás, a hallás, a tanítás, a nyelveken való beszélés, a prófétálás kegyelmét. Ők szinte mind el lesznek ragadva, de a választottakhoz tartoztok ti is, mindnyájan, akik tiszták, és akik majd megtisztulnak akkor amikor eljön a Szentlélek, és erre a tisztaságra vigyáznak, hogy semmi, de semmi ne kerüljön a lelkükre, mert csak a tisztákat és az erős hitűeket tudom elragadni. Milyen lesz a testük az elragadottaknak? A testük eltérő lesz a földi testtől, olyan lesz, mint a feltámadottak teste az egyetemes feltámadáskor, mint Jézusé. El tudnak szakadni a földtől, repülni tudnak, légiesek, könnyűek, a földi ember számára láthatatlanok. Tökéletesek, nincsenek köztük öregek, ráncosak, nyomorékok, szellemi, testi betegek. Szépek és fiatalok lesznek. A legtisztább kisgyermekeket is el fogom ragadni, akiknek még tiszta a lelkük, nem tudnak rosszalkodni sem. De lesznek olyanok, akik igazak, és mégis itt hagyom őket. Nem büntetésből, nagyon fogok rájuk vigyázni, hiszen végtelenül szeretem őket. Egyrészt azért hagyom itt őket, hogy legyen a frissen megtérteknek tanítójuk, akik előre viszi őket a lelki fejlődésben, mert különben nem érnének el odáig, hogy elnyerjék a Mennyek Országát. Azután a vértanúkat is itt fogom hagyni, mert ők egyetlen kicsiny életükkel ezreket fognak megmenteni a kárhozattól. Hogyan történik az elragadtatás? Úgy, amint a Szentírásban írva van: Egy malomban ketten őrölnek, az egyik felemeltetik, a másik ott marad. Ketten alszanak egy ágyban, az egyik felemeltetik, a másik ott marad. Pontosan így lesz a mai világban: Két asszony beszélget az ABC előtt, az egyiket elragadom, a másikat nem. Egy anya szoptatja a kicsi gyermekét, az anya ott marad, a kicsi gyerek eltűnik. De ne aggodalmaskodjatok, mert itt is megnyilvánul az Én nagy szeretetem. Mert amelyik édesanya a Nagy Figyelmeztetés alatt megtér, és megtisztul egészen a lelke azt gyermekeivel együtt fogom elragadni. És akinek szüksége van arra, hogy itt maradjon a megpróbáltatások alatt, és szenvedjen, mert a lelke csak úgy tudja elérni a tökéletességet, annak bizony itt kell maradnia. Milyen visszhangja lesz a társadalomban ennek? Borzasztó lesz, nagy-nagy ijedségben lesznek az emberek, futkosnak ide-oda, keresik a hozzátartozóikat, nem tudja elképzelni a férj, hogy mi történt, hogy-hogy eltűnt mellőle a felesége. Szalad a szomszédokhoz, hogy hátha ott van. Valaki elmegy a rendőrségre, hogy csináljanak rendet, mert ez mégis csak tűrhetetlen, hogy az emberek eltünedeznek. De a rendőrség tehetetlen lesz, hiszen az ő soraikból is egyesek elragadtatnak. Drága Gyermekeim! Ez egy óriási nagy történelmi esemény lesz, és az Én irgalmasságom jele. Gondoljatok bele, hogy ti nagyon sokan, milyen sok szörnyűségnek lennétek kitéve a büntetés alatt, és megóvlak benneteket, mert oda felviszlek benneteket, és ott várakozhattok.
Nagyon várom a pillanatát az elragadtatásnak, hogy szívemre ölelhesselek benneteket. Milyen csodálatos lesz a velem való találkozás, mert az elragadtatáskor megengedem, hogy lássatok Engem, lássátok a Szenteket, akik ott vannak a felhőn Velem, lássátok egymást. Ez egy óriási ajándék lesz számotokra. Arra kérlek benneteket, hogy nagyon vigyázzatok lelketekre, őrizzétek szüntelenül, nap, mint nap, mert nem lehet tudni, mikor jön majd a Nagy Figyelmeztetés, és azt követően az Elragadtatás. Legyetek felkészülve! Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok a vezetésért. Híveim, legyetek készen, hogy harcolni tudjatok az Én Nevemben, és hogy kiállhassatok az Antikrisztus ellen. Az emberek kinevetnek majd benneteket, amikor őket a jövendölésekre emlékeztetitek, amelyeket János könyve tartalmaz. Fanyar humorral fognak vádolni és szidalmazni benneteket nézeteitekért és gondjaitokért. Ne törődjetek ezzel, mert most kötelességetek van Velem szemben. Imádkozzatok, imádkozzatok és vegyétek rá a hitetleneket, hogy fogadják el a tanításokat. Ne féljetek. Ezt sokaknak kell mondanom közületek, azoknak, akik félnek a jövőtől és családjaik jövője miatt. Amikor eljön az ideje, akkor ti és családjaitok egy szempillantás alatt felemeltettek a Mennyországba, Velem együtt. Akkor, amikor az Ég és Föld eggyé válik, megkapjátok az Örök Élet ajándékát. Ez az, ami az Új Paradicsomot jelenti. Ez a nagy dicsőség, szeretet és tökéletesség ideje lesz minden követőm számára.
Maradjatok erősek. A kínszenvedés egy rövid szakaszát kell eltűrnötök. De hitetek erőben tart majd benneteket. Ne feledjétek, Én mindannyiótokat szeretem. Szeressetek viszont Engem, és segítsetek Nekem annyi lelket megmenteni, amennyi csak lehetséges.
Ti vagytok az Én erős hadseregem és most elérkezett az idő, hogy felkészüljetek a csatára. Mindannyiótokat Atyám Birodalmába fogom vezetni.
Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

 A világhatalom, az Antikrisztus és az állat jele.

Most már felismered az Igazságot és üzeneteimet a valóságnak megfelelően fogadod el. Leányom, írjad a következőket: az a sebesség, amellyel a jövendölések kibontakoznak, az mindenki számára világos lesz. Az első jelek egyikének tekintheted azokat a változásokat, amelyek az Én Egyházamban történnek. Ez nem más, mint apostolaim félrevezetése a csaló által.
A második jel arra fog rámutatni, hogy hányan lesznek közületek azok, akik már nem akarnak saját országaik ellenőrzései alatt állni. Ez magába foglalja az összes anyagi javak ellenőrzését és a hadseregek ellenőrzését is. Gyermekeim, vezetőitek és mindazok, akik saját embercsoportjaikért felelősek, teljesen el fogják veszíteni uralmukat. Olyanokká válnak, mint egy csónak, evező nélkül. Céltalan útja lesz annak a csónaknak, és mind el fognak veszni, amelyet ők fognak vezetni.
Gyermekeim, most nagyon sokat kell imádkoznotok, hogy meglazuljanak azok a fogások, amelyeket ezek a gonosz embercsoportok fölöttetek fognak gyakorolni. Ők nem az Isten országából valók és ti nem fogjátok felismerni ezt a befolyásos hatalmat, amely rejtve működik, mert furfangos külső megjelenésük meg fog téveszteni benneteket.
Gyermekeim, ti nem lesztek bölcsebbek. Azt fogjátok hinni, hogy csak egy nehéz időszakban éltek, pedig ezt a látszatot előre kitervelték, éppen azért, hogy így gondolkodjatok. Most tartsatok ki, gyermekeim.

Az állat jele.

Ne fogadjátok el a jelet. Ha közületek ezt többen is megtagadják, akkor számszerűen erősebbek lesztek. A jel – az állat jele – a ti pusztulásotok lesz. Ez nem olyan lesz, mint amilyennek látszani fog. Ha beleegyeztek, akkor egyre jobban és jobban fognak benneteket félre állítani.
Óvakodjatok a csaló tervétől, amely arra irányul, hogy eltüntessen az Örök Atyára vonatkozó minden jelet és hogy kitörölje életetekből a Szentírás tanításait. Ezt meg fogjátok tapasztalni az iskolákban, az egyetemeken, a kórházakban és országaitok alkotmányában. A legiszonyatosabb dolog, ami mély fájdalmat okoz Nekem, akkor lesz, amikor eltörlik a Szentírás tanításait, éspedig éppen azok teszik ezt, akik rendszeres gyakorlói Isteni Üdvözítőjük iránti tiszteletüknek. Nagyon közel van az az idő, amikor látni fogjátok, hogy az Én Igémet és az Igazság tanítását eltörlik, sőt büntetendő lesz.
Gyermekeim, ti az Én Nevemben sokat fogtok szenvedni. Ezért a gonosz erők a felelősek. Őket a sátán vezeti. Mindenütt meg fogjátok őket találni, legfőképpen azokban a mérvadó hivatalokban, amelyektől túlélésetek érdekében függeni fogtok. Gyermekeim, ne aggódjatok önmagatokért. Inkább azokért a szegény félrevezetett lelkekért aggódjatok, akiket a csaló úgy megfertőzött, hogy most nehezükre esik megszabadulniuk tőle, mert ilyen erős az ő fogása. Nem lehet bízni ezekben az emberekben. Vigyázzatok arra, hogy milyen kapcsolatba kerültök velük. Szorításuk olyan nagy lesz, mint a csavarhúzóé, mert ők majd mindent uralni akarnak. Azt fogjátok megállapítani, hogy őket nagyon nehéz lesz leküzdeni, mert a túlélésetekhez szükséges dolgokat fogják uralni, mint a bank, az ingatlan, az adó és az élelmiszer.
De mindez nem fog sokáig tartani, mert napjaik meg vannak számlálva. Ha ezek a rabszolgasorsban levő emberek a gonosz oldalán maradnak, olyan rémülettel fognak a mélységbe zuhanni, hogy azt a sorsot leírni túl rémületes és félelemkeltő lenne, mert az az ember, aki csak futólag is pillantana egy percig tartó kínra, holtan esne össze.
A csata megkezdődik és elterjed, de az Örök Atya keze hamarosan le fog sújtani, büntetésül a sok bűnért, azokért a bűnökért, amelyek a Földön most nyilvánvalók lettek, amelyekért az életemet adtam. Egy ember sem mondható Isten gyermekének, aki kiáll a rombolásnak eme sötét, de rendezett serege mellett, vagy összejátszik vele. Ez a gonosz hadsereg, amely tele van a pokol mélységének démonaival, olyan nagyságú gonosz tetteket hajt majd végre, amelyet az ártatlan emberek nem tudnak kideríteni. Nem akarom gyermekeimet megijeszteni, csak azt az Igazságot akarom feltárni előttük, ami a közeljövőben fog történni. Keljetek fel, gyermekeim, és győzzétek le a gonosz hatalmát még mielőtt ő győz le benneteket. Legyetek óvatosak a globális szabályok minden formájával, nagyságával vagy törvényével szemben. Elővigyázatossággal szemléljétek vezetőiteket és mindazokat, akik naponta pénzeitek hozzáférhetőségét kontrollálják, mert pénz nélkül nem tudjátok magatokat táplálni és életben tartani. Már most vegyetek élelmiszert tartalékba magatoknak.
Ez az üzenet, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy most Rám hallgassatok, nem olyan, mint az eddigi üzenetek, amelyek tanító jellegűek voltak. A próféciák előre megadattak. Most gyermekeimnek pontosan oda kell figyelniük. A sötétség szelleme egyre nő és ti, híveim, most erősek kell legyetek. A Belém vetett hiteteket, imáitok által tartsátok életben. Az Irgalmasság Rózsafüzérét minden egyes gyermekemnek naponta kell imádkoznia, mert ezáltal a lélek megerősödik és a halál pillanatában jóindulatra talál.
Gyermekeim, ez az üzenet ne ijesszen meg benneteket. Híveimnek Velem szemben van egy kötelességük. Hadd beszéljek erről. Ne feledjétek, hogy amint szavaimat elfogadjátok, a Szentlélek kiárad rátok. Ne féljetek, ti a kiválasztottak közé tartoztok. Ti, híveim hadserege a gonoszra vereséget fogtok mérni. Ezért imádkoznotok kell.
A tiszta szeretet üzenetével jöttem hozzátok. Nem ismertétek fel, hogy ti a Paradicsomot fogjátok megélni, akkor, amikor az Ég és a Föld eggyé válnak? Nektek, híveimnek nincs mitől félnetek akkor, amikor a test és a lélek az Isten birodalmába emeltetik fel. Látni fogjátok szeretett hozzátartozóitokat, akik az Örök Atya által lettek boldoggá avatva.
Azt tegyétek, amit mondok nektek. Imádkozzatok, beszéljetek Hozzám, szeressetek Engem és bízzatok Bennem. Én pedig erőt adok nektek. A szent Rózsafüzér imádkozása által, amelyen szeretett Anyám áldása nyugszik, védelemért imádkozzatok. Egyrészt ezt az imát azért kell, hogy imádkozzátok, hogy segítség legyen számotokra a gonosz elleni védelemben, másrészt azért is kell, hogy imádkozzátok, hogy azok is védelemben részesülhessenek, akikkel kapcsolatba kerültök, hogy ők ne tudjanak benneteket a kárhozatra vezetni, vagy azért, hogy Irántam való hitetek, amelyet szívetekben őriztek, meg ne inogjon.
Imádkozzatok látnokaim és prófétáim védelméért is. Imádkozzatok az én szent, alázatos szolgálóimért, akiket azért küldtem, hogy vezessenek benneteket. Ők is, éppen úgy mint híveim, az ördög által okozott kínokat szenvedik el. Ő (az ördög) mindig abban fog tevékenykedni, hogy az Igazság előtt vakká tegyen benneteket és felhasznál minden kanyargós taktikát, hogy meggyőzzön arról benneteket, hogy a ti hitetek hamis. Ő, a csaló, minden érvet és logikát be fog vetni, kellemes, gyengéd módon megfogalmazva arról akar benneteket meggyőzni, hogy ő a reményt hozza életetekbe. Az Antikrisztus által arra fog törekedni, hogy mindenkivel elhitesse azt, hogy ő az egyedüli kiválasztott.

Az Antikrisztus.

Ennek az undorító csalónak sok gyermekem fog áldozatul esni. Legyetek résen. A világban úgy fogják őt megismerni, mint a szeretet, a béke és a harmónia hírnökét. Az emberek térdre fognak előtte borulni és imádni fogják őt. Megmutatja majd nektek hatalmát és ti azt hiszitek majd róla, hogy ő isteni eredetű. De ő nem az. Olyan módon fog benneteket oktatni, ami időnként furcsának fog nektek tűnni. Az igaz hitűek tudni fogják, hogy ő nem a világosságból való. Kérkedő, nagyszerű fellépése elrejti merő gonoszságát. Büszkélkedése és magamutogatása által mindenki azt hiszi, hogy ő az igaz szeretet és az együttérzés megszemélyesítője. E mögött a látszat mögött pedig tele van gyűlölettel gyermekeim iránt. Kacag a csukott ajtók mögött.
Gyermekeim, rémesen össze fog zavarni benneteket. Ő, hatalom-teljes, határozott, humoros, gondoskodó, szeretetteljes emberként fog megjelenni, és úgy fognak rá felnézni, mint egy megmentőre. Mindenkit vonzani fog szép arckifejezése, de ez hamarosan megváltozik.
Rettenetes kárt okoz majd a világban és sok embert fog megölni. Terrorcselekedetei mindenki számára világossá fognak válni. Le fogja rombolni önállóságotokat, és közreműködni fog a jegy – az állat jegye- felvételében.
Ti, gyermekeim erősek kell legyetek. Ne vegyétek fel a jegyet, mert ha ezt teszitek, akkor az ő gonosz, hipnotikus befolyása alá kerültök.
Sokan fognak Irántam való hitükért meghalni. Ne féljetek, mert ha Értem, Bennem vagy Velem szenvedtek, akkor ti kiválasztottak vagytok. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az ő rémuralmának ne vessétek alá magatokat. Álljatok fel és harcoljatok Értem.
Ne hagyjátok, hogy az Antikrisztus meggyőző bájai által győzedelmeskedjék lelketek fölött. Hagyjátok, hogy karjaimba vegyelek benneteket, hogy Isteni Irgalmasságom által ringassalak titeket, hogy az Igazságért való harchoz erőt adhassak nektek. Irántatok való szeretetem sohasem fog kihalni.
Sohase válasszátok az Antikrisztus útját, mert különben elvesztek számomra. Nagyon nehéz lesz, de segítségül gyermekeimnek sok – sok utat fogok megmutatni, hogy szenvedéseiket enyhítsem.
Menjetek és imádkozzatok Isteni Irgalmasságomért és készüljetek fel a végső harcra.
Jézus Krisztus, Népem Királya, Megváltója és Igazságos Bírója.

Az Antikrisztus A következő próféciák melyeket az Isteni Irgalmasságról elnevezett látnoknő által kapott a világ az Antikrisztus uralkodásának részleteit tárják az emberek elé.

 

Az Antikrisztus.

A következő próféciák melyeket az Isteni Irgalmasságról elnevezett látnoknő által kapott a világ az Antikrisztus uralkodásának részleteit tárják az emberek elé.
Nagyfigyelmeztetés

"Kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok a vezetésért. Híveim, legyetek készen, hogy harcolni tudjatok az Én Nevemben, és hogy kiállhassatok az Antikrisztus ellen. Az emberek kinevetnek majd benneteket, amikor őket a jövendölésekre emlékeztetitek, amelyeket János könyve tartalmaz. Fanyar humorral fognak vádolni és szidalmazni benneteket nézeteitekért és gondjaitokért. Ne törődjetek ezzel, mert most kötelességetek van Velem szemben. Imádkozzatok, imádkozzatok és vegyétek rá a hitetleneket, hogy fogadják el a tanításokat. Ne féljetek." (2010. november 15. hétfő; 3:00)

Nagyfigyelmeztetés

"Ennek az undorító csalónak sok gyermekem fog áldozatul esni. Legyetek résen. A világban úgy fogják őt megismerni, mint a szeretet, a béke és a harmónia hírnökét. Az emberek térdre fognak előtte borulni és imádni fogják őt. Megmutatja majd nektek hatalmát és ti azt hiszitek majd róla, hogy ő isteni eredetű. De ő nem az. Olyan módon fog benneteket oktatni, ami időnként furcsának fog nektek tűnni. Az igaz hitűek tudni fogják, hogy ő nem a világosságból való. Kérkedő, nagyszerű fellépése elrejti merő gonoszságát. Büszkélkedése és magamutogatása által mindenki azt hiszi, hogy ő az igaz szeretet és az együttérzés megszemélyesítője. E mögött a látszat mögött pedig tele van gyűlölettel gyermekeim iránt. Kacag a csukott ajtók mögött. Gyermekeim, rémesen össze fog zavarni benneteket. Ő, hatalomteljes, határozott, humoros, gondoskodó, szeretetteljes emberként fog megjelenni, és úgy fognak rá felnézni, mint egy megmentőre. Mindenkit vonzani fog szép arckifejezése, de ez hamarosan megváltozik. Rettenetes kárt okoz majd a világban és sok embert fog megölni. Terrorcselekedetei mindenki számára világossá fognak válni. Le fogja rombolni önállóságotokat, és közreműködni fog a jegy – az állat jegye- felvételében." (2010. november 15. hétfő; 3:00)

Nagyfigyelmeztetés

"Sohase válasszátok az Antikrisztus útját, mert különben elvesztek számomra. Nagyon nehéz lesz, de segítségül gyermekeimnek sok – sok utat fogok megmutatni, hogy szenvedéseiket enyhítsem. Menjetek és imádkozzatok Isteni Irgalmasságomért és készüljetek fel a végső harcra." (2010. nov. 15., Hétfő, 11óra)

Nagyfigyelmeztetés

"Ne féljetek a viharoktól, földrengésektől, cunamiktól, az áradásoktól, a vulkánkitörésektől és a hőhullámoktól, amelyek azért ereszkednek le a Földre, hogy segítsenek megállítani az Antikrisztust és kezének lesújtását. Az Én követőim biztosan tudni fogják azt, hogy az új Paradicsomban mi vár majd rájuk akkor, amikor a Föld és az Ég eggyé válik." (2011. jan. 2., 21:45 óra)

Nagyfigyelmeztetés

"A hirtelen globális változások, amelyek eddig csekély nyugtalanságnak látszottak, nemsokára háborúkká fejlődnek. A háborúk pedig élelmiszer szükségletre vezetnek. A demokrácia hamar megszűnik, és gonosz diktatúrák alakulnak. Azonban ezek a diktatúrák nagyon elővigyázatosak lesznek és úgy fognak megjelenni, mint a béke közvetítői, vagy mint felszabadító segítség. Családjaitok fenntartása ellenében, ellenőrizni fogják tulajdonaitokat, amelyeket végül is megkaparintanak maguknak. Engedélyt kell majd kérnetek tőlük arra, hogy családjaitokat táplálhassátok. Ahhoz pedig, hogy utazhassatok, egy speciális formalitásra lesz majd szükség, ezért fel lesztek szólítva, hogy fogadjátok el a jelet – az Antikrisztus jelét. Fussatok gyermekeim! Rejtőzzetek el! Mert ez még nem minden! Azt is meg fogják határozni nektek, hogy hogyan imádkozzatok, de az nem Isten lesz, akit imádni fognak. Gyermekeim, ezek nem mások, mint a sátán hadseregei, akik lelkeiteket akarják ellopni." (2011. március 3. 23.00)

Nagyfigyelmeztetés

"Az Új Világrend – Pénzetek és élelmiszereitek ellenőrzésének terve...
Ezek a csoportok, akiket Én Új Világkormányként fogok emlegetni, várakozás közben azt tervezik, hogy most az Antikrisztus vezetésével lépnek fel. Ugyanezek a csoportok idézték elő a bankrendszer összeomlását, és most mindenütt meg fogják semmisíteni a fizetőeszközöket, azért, hogy ellenőrzés alatt tarthassanak benneteket." (2011. április 17. vasárnap; 09:00)


Nagyfigyelmeztetés

"Kérve-kérlek, ne fogadjátok el a Jelet, mert Számomra elvesztek! Ez a Jel nemcsak testileg, de lelkileg is elpusztít benneteket. Maradjatok ennek hatókörén kívül. Ha ennek a Jelnek –a sátán Jelének – felvételétől meg akartok menekülni, akkor kezdjétek el már most tartalékaitokat megtervezni, gondoskodjatok élelmiszerről, takarókról, gyertyákról és vízről. Ő, az Antikrisztus, aki az Új Világkormány vezetője lesz, hiszi, hogy az emberi lelkeket el fogja lopni. De nem fogja. Csakúgy, mint ahogyan sokan fognak az ő hatása alá kerülni, ugyanúgy az Én követőim is állhatatosan, hűségesen tartanak majd ki Mellettem, Isteni Megváltójuk mellett." (2011. április 17. vasárnap; 09:00)

Nagyfigyelmeztetés

"Ez egy ajándék, amelyet mély Szeretetem által adok minden gyermekemnek, hogy megosszam velük azt a tényt, hogy az Antikrisztus és csatlósai nemsokára hatalomra lépnek és hogy fel fognak lépni a hamis próféták is, akik földi Egyházamat félre fogják vezetni." (2011. jún. 11., szombat, 15:30)

Nagyfigyelmeztetés

"Most felszentelt szolgáimhoz szólok: miért nem akarjátok ezt kihangsúlyozni nyájaitoknak? Miért nem mutattok rá aktívan arra, hogy a nagy büntetés milyen kihatással lesz gyermekeimre? Nem tudjátok, hogy sok gyermekem fogja a lelkét elveszíteni az Antikrisztus miatt, aki már itt van a Földön és ugrásra készen vár a színfalak mögött?" (2011. júl. 3. vasárnap, 18:30)

Nagyfigyelmeztetés

"Ti, gyermekeim, érteni és üdvözölni fogjátok Irgalmasságom nagy ajándékát, és olyan erőt kaptok, amelyet csak a szentek ismernek a Mennyországban. Ez az erő fogja később új hadseregemet összekovácsolni a földön. Ez a nagy hadsereg millió más lelket fog megmenteni az Antikrisztus által vezetett hadsereg karmaiból. Ez alatt a döntő időszak alatt, az emberiség teremtése óta, most az ima milliókat fog megmenteni és segíteni fog a megtérésben." (2011. szeptember 22. csütörtök; 21:30)

Nagyfigyelmeztetés

"Drága szeretett leányom, nagyon erősen kell imádkoznod, mert az Antikrisztus már készen áll, hogy kiugorjon abból a lyukból, ahova elrejtőzött és a világra fogja vetni magát, hogy elnyelje gyermekeimet. Ravasz tervét egy jó megjelenésű, bájos és ékesszóló külső mögött fogja álcázni, de amikor a szemébe néznek gyermekeim, csak sötétséget fognak látni, mivel neki nincs lelke. Ő, nem Isten az Atya keze által lett megteremtve. Bankjaitok összeomlását az Antikrisztus szándékosan irányította, azért, hogy ha országaitoknak segítségre lenne szüksége, akkor ő és gonosz csatlósai országaitok megmentése által felemelkedhessenek. Ne feledjétek gyermekeim, hogy (már) rövid a sátán hátralevő ideje a földön. Az Antikrisztust azért küldték, hogy lelkeket lopjon Atyámtól. Ezek a lelkek Atyámtól, Istentől, minden dolog Megteremtőjétől származnak. Az Antikrisztus ígérete, miszerint az univerzum örökké tart, képtelenség." (2011. október 6., csütörtök, 22:45)

Nagyfigyelmeztetés

"Drága szeretett leányom, Egyházam hűsége Irántam, szeretett Megváltója iránt, rövidesen a végsőkig próbára lesz téve. Egyházam elaludt és szendergésében nem készül fel az Antikrisztus érkezésére. Ő és csatlósai befészkelték magukat Atyám Egyházába és minden hasadékában jelen vannak az egész világon. A katolikus Egyház az Antikrisztus első számú célpontja és ő addig nem fog megállni, ameddig Egyházam vezetőinek legalább a felét el nem térítette ezen a földön. Olyan felkészületlenek a bíborosaim, püspökeim és papjaim, hogy nem képesek felismerni azokat a kifinomult változásokat, melyek a saját köreikben észlelhetők. Már nem tart sokáig, míg Egyházamon belül a megosztottság valóban nyilvánvaló lesz." (2011. október 28. péntek, 23:30)

Nagyfigyelmeztetés

"Ők azt tervezik, hogy Helytartóm, XVI. Benedek Pápa helyére a hazugság diktátorát léptessék,aki egy új egyházat fog létrehozni az Antikrisztussal és ennek csoportjával szövetkezve, hogy megtévessze a világot. Sajnos, a gyermekeim közül sokan, a Katolikus Egyház iránti hűségük miatt, vakon fogják követni ezt az új tévtant, mint leölésre szánt bárányok. Ébredjetek fel, gyermekeim, az igazságra. Ez a gonosz terv megváltoztatta a Katolikus tan alapvető hitelességét az évek során." (2012. január 18., szerda, 9:50)

Nagyfigyelmeztetés

"Amint a Nagyfigyelmeztetés megtörténik, máris számos esemény fog bekövetkezni. Az Antikrisztus és csoportja, annak ellenére, hogy a globális gyónás eredményeként meg fog gyengülni, megkezdi Szent Egyházam elfoglalásának belülről történő tervezését. Hadseregem állást foglal majd, és elkezd harcolni, hogy megmentse a Katolikus Egyházat a pusztulástól. Ők, a hamis próféta és követői, nem fognak győzni, leányom, de mennyi könnyet hullatok azokért a felszentelt szolgáimért, akik majd az útszélre fognak esni! Ők annyira megtévednek, hogy azt hiszik majd, hogy az igazhitű Katolikus Egyházat követik. Valójában ők a hamis próféta mögé sorakoznak fel, aki büszkén és megvetéssel a szívében fog a Szentszék fölött uralkodni." (2012. január 20., péntek, 20:15)

Nagyfigyelmeztetés

"Imára van szükségem e szegény félrevezetett papok, püspökök és bíborosok lelkének megmentésére, akik vakok az igazságra. Péter Szentszékét megszentségtelenítik a sátán bukott angyalai, akik egy csapatot alkotnak az Antikrisztussal és különböző szervezetekkel." (2012. január 20., péntek, 20:15)

Nagyfigyelmeztetés

"Olaszország is szenvedni fog a radioaktív csapadéktól, mely a hamis próféta és társának, az Antikrisztusnak felemelkedésével lesz kapcsolatban." (2012. február 4. 10.55)

Nagyfigyelmeztetés

"Leányom, készen van egy gonosz terv, hogy az emberiség nagy részét háború által pusztítsák el. Ezek a háborúk nem véletlenek. Ugye láttátok, hogy mennyi minden történt már világszerte oly sok nemzeten belül? Mindez az Antikrisztus keze által történik, aki türelmesen vár dicsősége pillanatára a Földön. Amikor a nemzetek már térdre kényszerülnek, akkor ő majd bevonul, hogy a saját ravaszságának megfelelően, hamis békét hozzon létre. Ez a megtévesztés álarca lesz. Büntetésem azokra a nemzetekre fog lesújtani, akik majd részt vesznek ebben a nagy csalásban, hogy a nemzetek birtokba vétele által ellenőrizhessék a világot." (2012. február 4., 15:00)

Nagyfigyelmeztetés

"Soha ne féljetek az Antikrisztus munkálkodásaitól, amikor ti, kedves gyermekeim, imáitok által, olyan hatalommal rendelkeztek, hogy meggyengíthetitek a világot szorító markolását. Nemsokára más világvezetőket is meg fognak ölni, és az Én szegény Helytartómat, XVI. Benedek Pápát, el fogják űzni Róma Szentszékéből." (2012. február 11., szombat, 11:30)

Nagyfigyelmeztetés

"A megszokott mindennapi események nem fognak már sokáig ugyanannak látszani. Azok az örömök, amelyeket az anyagi javak miatt éreztek, már elvesztették csillogásukat. Ezek már nem maradnak sokáig vonzóak. Az értéktelenség álarcával vannak színezve. Miért van ez így? Nem tudjátok, hogy ez az Antikrisztus ostora, és az ő földi jelenléte árnyékolja be mindezeket? Ő, a sátán ivadéka, megfertőzi társadalmatok minden szintjét, beleértve a politikát, a hadsereget, a pénzügyi intézményeket, a humanitárius szervezeteket és még a templomaitokat is. Egyetlen egy területet sem kímél meg, annak érdekében, hogy ezekben az utolsó napokban a Földön, fájdalmat okozhasson." (2012. február 13. hétfő, 3:30)

Nagyfigyelmeztetés

"Létezik egy terv az Antikrisztus szervezésében, hogy ellenőrizzék és leigázzák ezeket a nemzeteket, melyeknek gazdag erőforrásaik vannak. Mihelyt ellenőrzésük alá vonják ezeket az országokat, nagyon erőteljessé fognak válni. Amint a háborúk fokozódnak, és fárasztóvá válnak, akkor az Antikrisztus békés közvetítőként ismertté fogja magát tenni." (2012. március 10., szombat, 15:30)

Nagyfigyelmeztetés

"A két tanú közül a második, a zsidók lesznek. A két gyertyatartó: az Én Keresztény Egyházam, a hagyományos és az igaz Egyház, és azok a követőim, akiket a Hamis Próféta majd félre fog állítani. A két olajfa: Izrael Ó és Új Jeruzsáleme. Ők, a zsidók, tudni fogják végre, hogy Én vagyok a Messiás, az igazságról szóló prédikálásaikat pedig szintén elvetik majd, és a Hamis Próféta meg az Antikrisztus kidobják őket, hogy elrothadjanak, akár egy hulla. De ez a választott nép most sem fog elpusztulni. Mindkettő legyőzöttnek fogja magát érezni, de ez nem így lesz, mert ti fogjátok megalkotni a többi vallással egyetemben az Igaz Egyházat, az Új Jeruzsálemet, amely a hamuból fog felemelkedni. Ti túl fogjátok élni a szörnyű monarchiát, amely a Hamis Próféta és az Antikrisztus vezetése alatt keletkezik, akik majd mindketten a tüzes tóba vetetnek, ami maga a Pokol." (2012. április 15., szerda, 1:36)

Nagyfigyelmeztetés

"Ennek a háborúnak az lesz a kihatása, hogy Katolikus Egyházam a Földön, – az egyesítés neve alatt – egy világ egyházba lesz beszippantva. Az egyesítés, vagyis a hamis béke, megvalósul, miután az Antikrisztus megjelenik, hogy hamis békét teremtsen, és egy úgynevezett „véget” vessen a háborúnak. Ez a békeszerződés belekeveri majd a nyugati országokat, míg Kína és Oroszország belekeverednek a világ dolgaiba." (2012. május 16., szerda, 3:10)

Nagyfigyelmeztetés

"A Vörös Sárkány és a Medve, amely Oroszország, nem szeretik Istent. Ők az Antikrisztus vezetése alatt lesznek, aki Keletről származik, és aki zárt ajtók mögött rejtőzködik. Amikor ezek a próféciák kibontakoznak, akkor az egész világ hinni fog ezekben az üzenetekben. Akkor már nem lesz kétség." (2012. május 16., szerda, 3:10)

Nagyfigyelmeztetés

"Sok beszélgetésre kerül majd sor, és Maradék Hadseregem fel fog emelkedni, hatalmas erőt kapván az Antikrisztus elleni küzdelemben. Az Én Maradék Keresztény Egyházam terjeszteni fogja a Szent Evangéliumot a Föld minden sarkában. Tűz fog rázúdulni mindazokra, akik megpróbálnak ártani Maradék Egyházamnak. Azonban kevesen lesznek majd képesek ellenállni Szent Szavam Igazságának, amikor meg fogják azt mutatni nekik." (2012. május 18., péntek, 10:48)

Nagyfigyelmeztetés

"Drága szeretett leányom, az Antikrisztus már készíti az ő béke tervét, amelyet hamarosan be fog vezetni, miután a háborúk Közel – Keleten széles körben elterjednek, és amikor a fájdalom és a gyötrelem aggasztóan azt fogja jelenteni, hogy a reménynek már nyoma sincs. Akkor ő majd hirtelen megjelenik, és a béke embereként jelenti be magát a világnak, mint egy fényes ékszert, amely a Sötétség közepén szikrázni fog. Amint ő felbukkan, olyannak fog látszani, mint minden idők legkarizmatikusabb politikai vezetőinek egyike. Az ő szépsége, vonzó és gondoskodó személyisége az emberek többségét meg fogja bolondítani. Ő szeretetet és együttérzést fog magából kisugározni, és látszatra kereszténynek fog tűnni. Idővel, sok követőt fog magához vonzani, akik számban növekedni fognak, úgy, hogy hasonlóvá válik majd Hozzám, a Messiáshoz" (2012. június 1., péntek, 8:15)

Nagyfigyelmeztetés

"Amint azt majd látni lehet, ő természetfölötti képességekkel rendelkezik. Sokan azt fogják hinni, hogy őt Atyám küldte, és hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus, a Világ Megváltója. Ők imádkozni fognak hozzá, szeretni fogják, feladják érte az életüket, ő pedig kineveti és kigúnyolja majd őket, amikor nem láthatják őt. Ez minden idők legnagyobb megtévesztése lesz, és a terv az, hogy ellopják a lelketeket, hogy elvegyenek benneteket Tőlem. Ő és a Hamis Próféta, aki Péter székében királyként fog ülni, titokban egy világvallást fognak kitervelni. Ez egy keresztény típusú vallásnak fog tűnni, amely a szeretetet részesíti majd előnyben. Azonban ez a vallás mégsem fogja az egymás iránti szeretetet előnyben részesíteni, mert nem Istentől származik. Helyette az Antikrisztus iránti szeretetet és hűséget, és az önszeretet fogja előnyben részesíteni." (2012. június 1., péntek, 8:15)

Nagyfigyelmeztetés

"Hirtelen mindenkit arra fognak felkérni, hogy fogadják el az Egy – Világ – Bélyeget, a hűség Bélyegét. Egy egyesült világ, amelyben minden embernek részt kell majd vennie. Ellenőrizni fogják a pénzeteket, az élelemhez való hozzáférést, és azt, ahogyan ti éltek. A szabályok – méghozzá nagyon sok – azt fogják jelenteni, hogy ti foglyok lesztek. A cellátok kulcsa, amely az ő ellenőrzésük alatt tart majd benneteket, a Fenevad Bélyege lesz. A 666 – os szám, mint rejtett szám lesz egy chipbe beépítve, amelyet majd rátok kényszerítenek, hogy elfogadjátok, mint bármilyen más védőoltást. Ha egyszer azt beültették, akkor az mérgezni fog, nemcsak a szellemeteket és a lelketeket, hanem a testeteket is. Mert ez okozza majd a szerencsétlenséget, melynek az a célja, hogy a világ népességének nagy részét megsemmisítse. Ti nem fogadhatjátok el a bélyeget. Ehelyett Én majd utasítalak benneteket, hogy mit kell tennetek. Sokan elfogadják majd a bélyeget, mert tehetetlennek fogják érezni magukat. Az Élő Isten Pecsétje, az Én imám, a Keresztes Imahadjárat 33. imája lesz a ti mentőövetek. Ha ti elfogadjátok Védelmem Pecsétjét, amelyet Örök Atyám adott nektek, akkor a bélyeget nem kell elfogadnotok. Akkor ti majd érinthetetlenek lesztek. Otthonaitokat sem látni, sem pedig keresni nem lehet majd, vagy célba venni, mert láthatatlanná lesz téve a Sátán seregének szeme előtt. Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat." (2012. június 1., péntek, 8:15)

Nagyfigyelmeztetés

"Drága szeretett leányom, a három és fél év, amely a Megpróbáltatás időszakában még hátra maradt, 2012 decemberétől kezdődik. Ez lesz az az időszak, amikor az Antikrisztus katonai hősként fog megjelenni. A lelkét már átadta a Sátánnak, aki az ő minden részével rendelkezik. A hatalom, amellyel rendelkezni fog, azt jelenti majd, hogy idővel nemcsak úgy tekintenek rá, mint a béke emberére, hanem az emberek azt fogják gondolni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója." (2012. július 20. péntek, 5:46)

Nagyfigyelmeztetés

"Az Antikrisztus és a hamis próféta közösen tervezik gonosz uralkodásukat, ami már befejeződött, és az első dolog, amit véghez fognak vinni az a Közel-Kelet háborújának kiterjesztése lesz. Az Antikrisztus lesz a döntő fontosságú ember, aki a háttérben a szálakat irányítja. Aztán elő fog jönni, és egy béketervet közvetítvén lehet látni őt. Ez akkor lesz, amikor bűvöletébe fogja keríteni a világot. Időközben a Hamis Próféta megragadja a hatalmat a Katolikus Egyházon belül. Az Új – Világ – Vallás nagyon hamar beszippantja majd a Katolikus Egyházat, mely a sátáni imádat mozgalma lesz. Ennek az utálatnak az önimádat lesz az alapvető célja, és a törvények bevezetése, amely két dolgot foglal magában: A Szentségek és a bűn eltörlését." (2012. július 20. péntek, 5:46)

Nagyfigyelmeztetés

"Vigyázzatok! Az Új Világvallás látszatra jónak és szent szervezetnek fog tűnni, tele szeretettel és együttérzéssel. Ez egy csodálatos képet fog a toleranciáról sugározni, és minden bűnt fel fog magasztalni, amely Isten előtt valóban bűn. Ők minden bűnt úgy ki fognak forgatni, hogy azok úgy tűnnek, mintha Isten Szemében elfogadhatóak lennének. De nektek tudnotok kell, hogy az ilyen utálat undort kelt Bennem, és jaj azoknak, akik ezt az örök kárhozatra vezető veszélyes ösvényt fogják követni. A bűn mindig bűn lesz Szememben." (2012. július 8., vasárnap, 5:17)

Nagyfigyelmeztetés

"Ti, követőim, különleges Keresztes Imahadjárat Litániákat fogtok kapni, hogy ezek leépítsék és meggyengítsék az ő hatalmát. Ezeket a Nagyfigyelmeztetés után naponta kell mondanotok, és ideális módon, az Eucharisztia Imádásakor (Szentségimádás alatt). Ezeknek a litániáknak az a céljuk, hogy elpusztítsák az Antikrisztust és hadseregét. Ez egy hatalmas erő lesz, és ha elegendő lélek csatlakozik ezekhez az imákhoz, akkor ők eszközként fognak szolgálni az Antikrisztus és a Hamis Próféta által kivitelezett tervek széthullásában." (2012. július 21., szombat, 3:15)

Nagyfigyelmeztetés

"Drága szeretett leányom, tudnod kell, hogy miközben én utasításokat adok neked az emberiség üdvösségének felkészítésében, ami jogosan illeti őket, a gonosz is ugyanezt teszi: lelkeket készít fel. Ő hamis prófétákat készít fel, hogy megtévesszék Isten gyermekeit annak érdekében, hogy az Antikrisztust úgy fogadják el, mint Jézusukat." (2012. augusztus 12., vasárnap, 6:00)

Nagyfigyelmeztetés

"Kijelentik majd, hogy a hamis próféta lesz a valódi pápa. Kijelentik azt is – először finoman -, hogy az Antikrisztus maga Krisztus Király. Amikor ők a szegény lelkeket azzal csábítják, hogy üzeneteik Istentől származnak, akkor az ilyen lelkek nem lesznek okosabbak. Figyelmeztetnem kell Isten minden gyermekét: a második alkalommal Én nem testben fogok eljönni." (2012. augusztus 12., vasárnap, 6:00)

Nagyfigyelmeztetés

"Az Antikrisztus azt fogja állítani, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Ez az utálat előre meg volt jövendölve. Az, hogy kiben higgyetek gyermekek, nem lesz könnyű feladat számotokra, mert sokan fognak jönni az Én Nevemben. De tudnotok kell a következőket: A gonosz, a hamis prófétáin keresztül, sohasem fogja azt mondani nektek, hogy imádkozzatok a Szentlélekhez, vagy, hogy a Szent Eucharisztiát magatokhoz vegyétek. Ő sohasem fogja beismerni, hogy Én, Jézus Krisztus, az Emberfia, Messiásként, testben jöttem, hogy az embert a bűntől megváltsam. Ő sohasem fogja kérni tőletek, vagy bátorítani titeket, hogy a Szent Rózsafüzért imádkozzátok, vagy legyetek hűségesek szeretett Édesanyámhoz." (2012. augusztus 12., vasárnap, 6:00)

Nagyfigyelmeztetés

"Olyan erőteljesek imáitok, hogy idővel, ahogy milliókkal többen fogják Üzeneteimet – a szeretet és a remény üzeneteit – elfogadni, lelkek milliárdjai fognak megmenekülni. A rajtatok keresztül végzett munkám, tanítványaim, ezer és ezer embert ment meg naponta. Ezért ne engedjetek a kétségeknek, melyek természetesen időről időre megtámadnak benneteket, és amelyek megakadályozhatják, hogy imádkozzatok. Most meg kell hallgatnotok. Sok minden fog most történni. A viharok az egész világon megszaporodnak, és a Föld felnyög fájdalmában, miközben az Antikrisztus előkészíti fellépését. Nem fog sokáig tartani, ameddig bemutatja magát." (2012. november 5. hétfő, 18:50)

Nagyfigyelmeztetés

"A háború egy szellemi háború lesz, bár néhány háború elő fogja idézni, hogy imacsoportok milliói jöjjenek létre, az Antikrisztus hatalmának meggyengítésére. Ezek az imák a Mennyországban íródtak és rendkívüli Kegyelmeket ígérnek. Ezeknek egyetlen célja van, és ez pedig az, hogy mindenki lelkét megmentse; minden gyermekét, minden hitűét, minden neműét, minden vallási felekezetűét és az ateistákét. Ez az Én legnagyobb vágyam." (2012. november 11. vasárnap 22:00)

Nagyfigyelmeztetés

"Nektek most el kell mondanom, hogy Irgalmasságom – hasonlóan a tűz lángjához – hamarosan elárasztja az emberiséget, és beborítja valamennyi ember lelkét. Amikor ez megtörténik, akkor a világ egy nyugodtabb helyre lesz irányítva. Oly sokan fognak megtérni, és ez így jó. De egy éjjeli viharhoz hasonlóan megérkezik majd az Antikrisztus, és lerombolja ezt a békét. Meg fogja zavarni az emberek életét, bár ők ezt az elején nem veszik észre. Ő egy nagyon nagy hatalommal rendelkező világvezető lesz, és nektek sohasem szabad a szemébe néznetek. Süssétek le a szemeteket. Helyezzétek Belém bizalmatokat, és imádkozzatok, hogy meg lehessen menteni azokat, akiket megfertőz." (2012. november 25. vasárnap, 18:45)

Nagyfigyelmeztetés

"A jó és a gonosz közötti harcra sor fog kerülni mind a Földön, mind pedig a Földön kívül, mindez ugyanabban az időben. Az a probléma ezzel a háborúval, hogy azok, akik az Antikrisztus és a hamis próféta oldalán állnak, úgy fognak tűnni, mintha nagyon jó dolgokat csinálnának a világban. Azokat, akik Isten Törvényeit követik, démonoknak fogják tartani, és felkutatják őket. Menedékem, ahová menekülnötök kell: Szentséges Szívem lesz Vérem minden cseppjével, mely kiárad majd rátok, hogy védelemben részesítsen benneteket." (2012. november 25. vasárnap, 18:45)

Nagyfigyelmeztetés

"A zsidók, akik elutasították Isten Szövetségét, melyet Mózes közvetített, szenvedni fognak, mint ahogy évszázadokon át szenvedtek. El fogják venni tőlük őseik földje fölötti hatalmukat és az egyetlen megoldás csak az lesz, hogy aláírjanak egy szerződést, mely által az Antikrisztus rabszolgáivá válnak. Választott népem szenvedni fog, mint ahogy Én is szenvedtem, és csak kevés irgalommal lesznek irántuk." (2012. november 30. péntek, 22:20)

Nagyfigyelmeztetés

"Aztán, a Katolikus Egyházra mért utálat az Antikrisztus munkálkodása által fokozódni fog. Ez az ember, akit a Sátán vezet, úgy fog tűnni, mintha Izrael egyik barátja lenne. Aztán fellép, hogy megvédje Babilon támogatásával, mely maga az Európai Unió. Minden szándékosan szított háború a Közel Keleten Európára is kiterjed. Az Antikrisztus, az Új Világvallás álarca mögött ateizmust fog terjeszteni, melyet a Hamis Próféta fog irányítani." (2012. december 7. péntek, 18:45)

Nagyfigyelmeztetés

"A Világháború megszervezés alatt áll, és hamarosan felfedi azt a rútságot, amely a világvezetők szívében rejlik, akik mintha köldökzsinór által egyesültek volna. Egyik táplálja a másikat, de hamarosan egyik sem marad vezető beosztásban a saját nemzetén belül, mert ők csak egyetlen mesternek fognak válaszolni: az Antikrisztusnak." (2013. január 18. péntek, 19: 30)

Nagyfigyelmeztetés

"A hamis próféta jól fel van készülve, és az ő ideje most már elérkezett. Együttműködve az Antikrisztussal, ők térdre kényszerítik a világot. Nem Isten lesz az, akinek kifejezik majd a hódolatukat, hanem a fenevadnak fognak hódolni." (2013. február 13. szerda)

Nagyfigyelmeztetés

"A hamis próféta miközben az ő fennkölt törekvéseivel van elfoglalva, hogy lenyűgözze a Katolikus világot, egy ideig félre lesz tolva, mert most az Antikrisztus lép fel a világ színpadára, ahogy az meg volt jövendölve. Amikor a média riportjaiban hallani fogtok egy új, ígérettel teljes békeközvetítőről, tudni fogjátok, hogy ki ő. Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia. Attól függetlenül, hogy ez milyen ijesztő lehet számotokra, ne feledjétek: Én, Jézus Krisztus vagyok a Király. Egyetlen embernek, egyetlen ellenségnek sincs Istennél nagyobb hatalma." (2013. február 25. hétfő)

Nagyfigyelmeztetés

"Ezek a háborúk hirtelen fognak kirobbanni, és az emberek rettegni fognak félelmükben, mihelyt a háborúba való keveredés világossá válik számukra. A háborúk megvetik a lábukat, és mint tolvaj az éjszakában, a sivatagi viharhoz hasonlóan fognak kiszélesedni, egyre nagyobb lendületet kapván, elérvén mindazokat, akik úgy érzik, hogy a békéjük biztosított számukra. Oly sok ország fog belekeveredni, hogy az mindenkit meg fog lepni. Hamarosan, a vérontás közepette az Antikrisztus meg fogja magát ismertetni. A zavarodottság, a félelem és a gabonaveszteség súlyosbítják majd a problémát. Amikor az ember élelmiszerért fog tülekedni, mivel az éhínség markában tartja a világot, a Harmadik Pecsét akkor lesz kinyilatkoztatva. Kiéhezve az élelemre, kiéhezve lelkileg, kiéhezve a segítségre az emberiség bármit és bárkit meg fog ragadni, ami ezek megszüntetését nyújtja számára. A színpad elő lesz készítve az Antikrisztus megérkezésére, hogy bejelentse magát a világnak. Ebben az időben az emberiség annyira meg fog könnyebbülni a béke embere miatt, aki oly nagy reményeket kínál majd fel, hogy készségesen válnak rabszolgáivá. Ők be fognak dőlni a tervének, melyet a világ átalakítására és a nemzetek egyesítésére dolgozott ki. A terv – amint azt mondani fogják – mindenki javát szolgálja, és megszabadítja a világot a terrorizmustól." (2013. március 16. szombat)

Nagyfigyelmeztetés

"Amikor a béke vagy az, ami fegyverszünetnek látszik, helyreáll, akkor jön a következő szakasz: Minden nemzet, minden vallás, minden ország egy tömbbe való egyesítése. Ez akkor lesz, amikor a hamis próféta és az Antikrisztus közötti egység nyilvánvalóvá válik…" (2013. március 16. szombat)

Nagyfigyelmeztetés

"A többi Keresztény Egyháznak: figyelmeztetlek benneteket, hogy ez a fertőzés a ti egyházatokra is ki fog terjedni. Idővel nehéz lesz számotokra, hogy olyan módon tanúsítsatok tiszteletet Tanításaim iránt, ahogyan az a világnak adatott. Minden keresztény szenvedni fog a hamis próféta és serege, és az Antikrisztus rendszere alatt, kinek arcát, mint minden idők legbefolyásosabb vezetője, hamarosan sugározni fogják az egész világon." (2013. március 17. vasárnap)

Nagyfigyelmeztetés

"Azoknak, akik erkölcsi kötelezettséget éreznek, mert szeretik és ismerik Isten Szent Szavát, szemrehányást fognak tenni, és azzal fogják őket vádolni, hogy kegyetlenek és szívtelenek. Az ő bűnük az lesz, hogy ellenszegülnek a bűnös törvényeknek, amelyeket azért fognak bevezetni, mert az Egyházakat az üldöztetés során az Antikrisztus fel fogja oszlatni. Amikor ezek megoszlanak és szilánkokra hullnak, akkor az alapjaik majd meginognak. Többé már nem lesznek képesek határozottan kiállni a gonoszsággal és az igazságtalansággal szemben. Ekkor sok megrémült lélek számára, akik nagyon össze fognak zavarodni, megérik az idő arra, hogy szemtanúi legyenek Isten egy alternatív templomának." (2013. április 7. vasárnap)

Nagyfigyelmeztetés

"Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti. És mivel Isten minden gyermekét szereti, ezért egyesíteni szeretné őket; és hogy nekik át kell ölelniük egymást függetlenül hittől, vallástól, bőrszíntől, fajtól és törvényeiktől. Azt fogják mondani, hogy így mindnyájan egységessé válnának Isten Színe előtt, és felkérik mindnyájukat, hogy küldjenek képviselőket az új templomba, amely Rómában lesz megtalálható. Továbbá azt fogják mondani, hogy ez lesz majd az Új Jeruzsálem, amely a Bibliában meg van jövendölve, és amelyet Isten választott vezetője védelmez – a hamis próféta." (2013. április 7. vasárnap)

Nagyfigyelmeztetés

"Ezt tudnotok kell: amikor a világot azon bűnösök miatt kell figyelmeztetni, akik Isten ellenségei, akkor ahhoz egyedül csak Nekem van jogom. De mindenesetre Én imákat fogok kérni a lelkükért. Egyetlen egy kivétel azonban lesz: Én soha nem fogom kérni, hogy imádkozzatok az Antikrisztusért, mert ő nem Istentől jön." (2013. április 12. péntek)

Nagyfigyelmeztetés


"Drága szeretett leányom, a világ az Antikrisztus fellépésére készül. Ő már ki lett képezve számos befolyásos politikai erő által, hogy megtegye nagyszerű fellépését. Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról, de szeretve, tisztelve lesz és nagyra fogják őt becsülni mindkét oldalról, és a föld minden sarkában. A következőképpen fog elkezdődni: Az Antikrisztus, hamarosan egy háborút fog előidézni, Isten ellenségeinek segítségével, két nemzet között, melyek élén két makacs és erőteljes vezető áll. Ez a háború egyre csak fokozódni fog, és átterjed majd a többi országra is. Amikor a veszély már olyan súlyossá válik, hogy kezd kihatással lenni a legerőteljesebb nemzetekre is, akkor elkezdődnek a béketárgyalások. Mintegy a semmiből fog a fenevad előlépni. És olyan ügyességgel fog véget vetni a háborúknak, hogy az lenyűgözi a világot. … Olyan különleges lesz az Antikrisztus megjelenése, hogy a nemzetek túl fogják harsogni egymást, arra bátorítván őt, hogy látogassa meg országukat. Szeretni fogják őt, aki Küldetésem – amikor a Földön jártam – legapróbb részleteit, minden pillanatát le fogja utánozni. A szeretet, a béke és a nemzetek közötti egységről prédikálván, látni lehet majd, hogy – bármerre is jár – nagy csodákat fog tenni. Ez nem egy olyan ember, mint bárki más. Ez nem egy olyan ember, mint bármely más karizmatikus vezető. Az ő csillaga ragyogni és csillogni fog, mint senki másé őt megelőzően. Őrá úgy fognak tekinteni, mint az emberbaráti egy-világvallás névleges vezetőjére. Ennek az utálatnak az úgynevezett sikere neki lesz tulajdonítható. Mindenki a lába elé fog hullani. Arcának képmása mindenhol megtalálható lesz. Őt együtt lehet majd látni sok más vallási felekezet vezetővel. Hamarosan azt fogják mondani, hogy az emberek spontán módon meggyógyulnak a jelenlétében. A Sátán hatalmának köszönhetően, ő olyan cselekedetek véghezvitelére lesz képes, melyek sokakat sokkolni fog és ezeket csodáknak fogják minősíteni. Azok, akik Tanításaim Igazságait ismerik, fel fogják ismerni a csalást, amelyet az emberi nem elé helyeznek, és ők ellen fognak állni ennek az utálatnak." (2013. április 26. péntek)

Nagyfigyelmeztetés

"Leányom, hamarosan egy járvány kezdete lesz látható, mivel Atyám egy büntetést fog küldeni a Földre, azokra a nemzetekre, amelyek megbántják Őt, és azokra, akik lehetővé teszik, hogy a szegény ártatlan embereknek gonoszságot és igazságtalanságot okozzanak. Ez a járvány az arcon lesz látható, és a sebek nem fognak addig begyógyulni, amíg a Nagy Büntetés véget nem ér. A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS, és egyike lesz a közelgő Megpróbáltatás jeleinek. Ezt a járványt követni fogja majd egy éhínség, amely a föld egyharmadát fogja érinteni, és ennek az Antikrisztus uralkodása alatt lesztek szemtanúi. Amint az Antikrisztus uralma egy pókhálóhoz hasonlóan terjed, azzal egy időben Atyám Keze által egy sor megpróbáltatás lesz a világ négy sarkára bocsátva. Az Isteni beavatkozás segíteni fog abban, hogy megállítsa a lelkek megkaparintását, melyet a fenevad fog végbevinni az Antikrisztus erején által. Az ő követői egy fájdalmas büntetést fognak majd elszenvedni, mely a járvány miatt lesz látható az arcukon. Ők nem fognak elmenekülni e szigorú büntetés elől, de azok sem, akik ezt a gonosz megtévesztést véghezviszik Egyházamban a Földön." (2013. május 7. kedd)

Nagyfigyelmeztetés

"Drága szeretett leányom, amikor eljön az idő a fenevad számára, hogy felfedje az Antikrisztust, nagy jelek lesznek láthatók. A mennydörgés, ahogyan azt még sohasem lehetett hallani, a világ sok részén lesz érzékelhető, de különösen a világ azon részén, ahol az Antikrisztus született." (2013. május 21. kedd)

Nagyfigyelmeztetés

"Minden jel meg lesz adva a Mennyből, hogy figyelmeztesse azokat, akik a hamis próféta és a jövőbeli cinkosa, az Antikrisztus oldalán állnak, hogy napjaik meg vannak számlálva. Meg lesz mutatva Nekik, hogy milyen lenne Atyám haragját megtapasztalni. Sok püspök és pap fogja az Igazságot felismerni ebben a szakaszban, és harcolni fognak a gonoszság ellen." (2013-06-15)

Nagyfigyelmeztetés

"Ők a világ minden sarkában fognak prédikálni és nem fognak félelmet ismerni. Az Irántam való szeretetük meghiúsítja majd az Antikrisztus munkálkodását. Irántam való engedelmességük és Keresztes Imahadjáratom imáira adott válaszuk a lelkek milliárdjait fogja megmenteni." (2013-06-15)

Nagyfigyelmeztetés

"Hamarosan meg fog jelenni az Antikrisztus, és hírnevének kiemelkedése Jeruzsálemben fog elkezdődni. Amint ő nyilvánosan megjelenik, Fiam Egyházában minden nagyon gyorsan meg fog változni. Új előírások lesznek bevezetve. Új ereklyék, a papok öltözékének megváltoztatása és sok új előírás lesz kötelezővé téve. Eleinte az emberek azt fogják mondani, hogy ezek a változások annak szükségéből adódnak, hogy alázatosnak kell lenni. És miközben ezek az utálatok belépnek a Keresztény egyházakba, elkezdődik majd az üldöztetés. Csak merjétek ellenezni ezeket a sátáni rituálékat, és eretneknek fognak tartani benneteket – bajkeverőknek. Sok bíboros, püspök, pap, apáca és hétköznapi ember lesz kiközösítve, ha nem követik az új előírásokat, vagy nem imádják a hamis prófétát." (2013. július 25. csütörtök, 18:52)

Nagyfigyelmeztetés

"És akkor megjelenik a fenevad. És ő a Sátánt fogja tisztelni. És a világot szörnyű zűrzavar fogja fogva tartani. Az emberek csapdába kerülnek. Egyrészt a hamis próféta minden vallást irányítani fog a világban és kihasználja azok szeretetét, akik ismerik az Igazságot. Azok, akik ismerik az Igazságot, nem fognak elutasítani Engem, mert az övék Isten Országa. Az Antikrisztus nagy tiszteletet fog mutatni a hamis próféta iránt. De mivel az ő szerepe politikai jellegű lesz, az egymás iránti hűségük sok embert fog egyesíteni, akik ezt a szövetséget meg fogják tapsolni." (2013. július 29. hétfő, 11:23)

Nagyfigyelmeztetés

"Ha bárki jön a jövőben és azt állítja, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, akkor tudnotok kell, hogy az egy hazug. Másodszorra nem testben fogok eljönni. A Sátán nem tudja ezeket a szavakat kimondani: „Jézus Krisztus, aki Testben jött el.” Amit ő, a fenevad az Antikrisztus száján keresztül fog mondani az a következő: „Én vagyok Jézus Krisztus, Én most testben jöttem el, hogy üdvösséget hozzak nektek.” Amikor ez megtörténik, Isteni Beavatkozásom gyors lesz, de addigra már a hamis próféta és az Antikrisztus sok lelket fognak ellopni." (2013. július 31. szerda, 18:56)

Nagyfigyelmeztetés

"Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát, és a terve a következő: ő addig várni fog, mígnem a háborúk már mindenhol tombolnak. Aztán közbelép, és egy hamis békét fog kötni Izrael államában, egyesítvén Izraelt Palesztinával egy hihetetlen szövetség által. Mindenki dicsérettel fogja elhalmozni őt. De ő nem fog itt megállni, hanem egy olyan ütemben fog előrehaladni, amely sokakat elképeszt majd, előmozdítván béketárgyalásokat sok háború sújtotta nemzetben. Ismét dicsérni fogják, és aztán milliárdok fogják őt rendkívüli csodálattal körülvenni, szerte a világon." (2013. augusztus 7. szerda, 18:50)

Nagyfigyelmeztetés

"Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva." (2013. augusztus 7. szerda, 18:50)

Nagyfigyelmeztetés

"Nektek nem kell elfogadnotok, amit elétek terjesztenek. Amikor látni fogjátok, hogy a béke embere, az Antikrisztus, elismerésekben részesül és nagy műveiért kitüntetéseket kap a háború sújtotta országokban, akkor tudnotok kell, hogy Beavatkozásom már közel van." (2013. augusztus 7. szerda, 18:50)

Nagyfigyelmeztetés

"A Keresztények nagymértékben és sokféle módon fognak szenvedni. A hitüket el fogják venni tőlük és helyébe egy utálatnak lesznek tanúi. Fájdalmuk, mely már megkezdődött, ugyanaz, mint amelyet Fiam is átél ebben az időben. Aztán egy megdöbbentő látványnak lesznek tanúi, amint az Antikrisztus saját bejelentésében azt fogja állítani, hogy ő egy jámbor Keresztény." (2013. augusztus 23. péntek, 14:09)

Nagyfigyelmeztetés

"Ő gondosan ki fogja agyalni, hogy hogyan szerettesse meg magát a Keresztényekkel, főleg a Római Katolikusokkal, mert ezek lesznek az ő fő célpontjai. Az Antikrisztust és az ő úgynevezett keresztény cselekedeteit mindenki csodálni fogja, gesztusai és az ő állítólagos Szentírás iránti szeretete azonnal elfogadhatóvá teszi őt sokak számára." (2013. augusztus 23. péntek, 14:09)

Nagyfigyelmeztetés

"Szólítom a Zsidókat, a Muzulmánokat és a Keresztényeket, valamint minden más vallást, hogy most hallgassanak meg Engem. Senki sem marad érintetlen az Antikrisztus gonoszságától. De ha most felkészültök, elfogadva az Élő Isten Pecsétjét, és azt otthonaitokban tartjátok, akkor védettek lesztek azzal a szenvedéssel szemben, amelyet ő a világnak fog okozni." (2013. augusztus 30. péntek, 20:24)

Nagyfigyelmeztetés

"Drága szeretett leányom, a leggonoszabb istentelen háromság, mely három ellenségemből tevődik össze – a hamis próféta, az Antikrisztus és a sárkány, aki maga a Sátán -, most fel fog emelkedni, dacolva a Legszentebb Szentháromsággal." (2013. október 16. szerda, 23:27)

Nagyfigyelmeztetés

"Annyira óvatos a Sátán, csakhogy fel ne fedje valódi kilétét. Az ő valódi gonosz szándékai, amelyek Isten minden gyermeke ellen irányulnak, álcázva vannak, és kevés kiválasztottjainak elbűvölő, szép hercegként mutatja be magát, miként a legcsábítóbb módon jelenik meg előttük. Kiválasztott prófétáimmal való kommunikáláshoz hasonlóan, a kígyó is különleges üzeneteket ad az Antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál, és aztán megosztja földi hierarchiájával. Ezek az üzenetek földi Egyházam megszentségtelenítésére vonatkozó utasításokat tartalmaznak, arra tett előkészületként, hogy az Antikrisztus átvegye trónját, megtévesztvén így a világot, elhitetve, hogy: ő a Krisztus, a Világ Üdvözítője." (2013. október 16. szerda, 23:27)

Nagyfigyelmeztetés

"Ő azzal fog gúnyolni Engem, hogy utasításokat ad elkötelezett szolgáinak, hogy Egyházam szertartását alakítsák át a fordítottjára. Igémből el fognak venni, és új, trágár részekkel fogják Azt kiegészíteni a fenevad tiszteletére, és sokan nem fogják érteni annak jelentést." (2013. október