Isten ma is művel csodát

Az utóbbi időben feltett cikkeimben mind valójában azt a problémát járom körül, hogy mit tehet ma egy hitét komolyan vevő, azt mindenáron megőrizni igyekvő katolikus, hova járhat el misére, és kiknek a véleményére adhat e kérdésekben. Mégis kapok olyan leveleket, amelyekben újra és újra csak ezt kérdezik: hova menjünk misére, kinek higgyünk?

Hogy a helyzet mennyire megváltozott, az abból is kitűnik, hogy amióta a Szent X. Pius Papi Közösséget ismertem, és magamat hívének tekintettem, erre a kérdésre nagyon egyszerű volt a válasz, amit ráadásul a közösség tekintélyének erejéből mondhattam, vagyis nem volt szükség a magánvéleményemre, a saját okfejtésemre, hanem azt mondtam, amit egy tekintélytől, egy „szakembertől” magam is hallottam.
     Most azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Az én véleményem mögött sem áll többé egy szervezet, egy tekintély, amire hivatkozhatok. Mostantól, amit írok – legalábbis a jelent illetően –, az a saját privát véleményem, amiért még felelősséget sem vállalok, mert meggyőződésem, hogy akinek a szándéka abszolút tiszta, azt Isten kegyelme biztosan vezeti ebben a válságos időben, következésképpen maga kell eldöntse – Isten vele kapcsolatos akaratát kikutatva és követve –, hogy mit tegyen.
     Aki eddigi munkásságom, katolikus múltam, könyveim, cikkeim ismeretében mégis megkérdez, annak már csak azt tudom elmondani, amit én, személyesen – a rendelkezésemre álló információk, tanulmányok alapján – gondolok. Egyébként, ahogy már mondtam, már egy ideje ezt próbálom a feltett írásaimban is kifejteni. Most e cikkek mondanivalójának összefoglalása következik:

Először is számomra mai korunk mindenképpen olyan időszakot jelent, ami emberi eszközökkel megoldhatatlan, és ezt szerintem nem szabad döntéseinkben figyelmen kívül hagyni. Williamson püspök úr múlt heti kommentárját (amelyben a szedisvakantisták érveit próbálta megcáfolni) e szavakkal fejezte be: „A modern ember gondolkodása annyira mindent átfogóan összevissza van, hogy egyedül Isten képes ezt a disznóólat kitakarítani. Ez a tény amellett szól, hogy Istennek be kell avatkoznia (mégpedig hamarosan!). Isten súlyos próba elé állított bennünket, és minden joga megvan erre.”
     P. Weinzierl pár nappal később a püspök ellenérveit cáfolta újabb érvekkel, majd saját cikkét így fejezte be, miután idézte a püspök fenti zárszavait. „Éppen abban rejlik a »kilátástalan összevisszaság« legmélyebb oka, hogy legmagasabb tanító tekintélyének kiesésével az Egyház »elsötétült«. Másképp többé már nem magyarázható a jelenlegi helyzet, mindenekelőtt az egyházé. Biztos, hogy ez Isten büntetése, és biztos, hogy csak Ő egyedül képes beavatkozása által minket megmenteni. Ezért mindenekelőtt azért kell imádkozzunk, hogy újra olyan pápát adjon nekünk, aki kiérdemli ezt a nevet.”

Személy szerint nagyon örülök, hogy Williamson püspök úr kertelés nélkül nevén nevezte az egyház és a világ mai helyzetét: disznóól az előbbiben és ennek következtében disznóól az utóbbiban is. Úgy gondolom, hogy aminek most jönnie kell, hogy ez a disznóól végre megszűnjön, az olyan nagy robbanás lesz, hogy számunkra csaknem mindegy, hogy utána lesz-e még a földön „jó” pápa, azaz megtisztulás, vagy azonnal az Utolsó Ítélet következik. [Ezzel kapcsolatban könyvemben idéztem Maeßen atya véleményét az utolsó időkről. Megtalálható a honlapon is a következő link alatt: Azt senki nem állíthatja komolyan, hogy túlvilág, ítélet, pokol és mennyország is annyi van, amennyi vallás – Végső idők]
     Ugyanakkor a Szentírásból azt is tudjuk, hogy minél közelebb van a vég, annál jobban szétválik egymástól a jó és a rossz, a front annál inkább csak fehér vagy csak fekete lesz, tehát megszűnik a langyosok, hezitálók, kicsi megalkuvásukat hozók ideje. Hiszek abban, hogy mostanra – Ratzinger lemondása, Bergoglio megválasztása és az FSSPX bukása után – mindenkinek egyértelműen döntenie kell, hogy hova tartozik, az igazsághoz vagy a tévedésekhez, a jóhoz vagy a rosszhoz, Urunk Jézus Krisztushoz vagy az Ő ellenségeihez. Az idő megérett, a napok meg vannak számlálva, a félmegoldások ideje lejárt. Amikor a végelszámolásnál Urunk Jézus Krisztus „a juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára” (Mt 25,33), nincs szó harmadik lehetőségről, egy harmadik csoportról, ahova azokat állítja, akik féltek a juhok közé tartozni, de a kosokat utálták.
     Mindeközben az kell éltessen bennünket, hogy Isten azt mondta, hogy ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem.

A Mit jelent az a szó, hogy „rendkívüli”? című cikkemben már megírtam, hogy Isten ismeri helyzetünket, „ha megengedi, hogy egy Bergoglio üljön Szent Péter trónján, hogy azok a szörnyűségek bekövetkezzenek, amiket nap nap után átélünk, ha megengedi, hogy Rómában lábbal tapossák a hitet, szétzúzzanak és nevetségessé tegyenek mindent, ami katolikus, akkor a Hozzá hűségesnek megmaradni szándékozóktól sem fog olyat elvárni, amit csak »rendes« körülmények között lehet megtenni. Ellenkezőleg, biztosan azt akarja, hogy védjük meg magunkat a báránybőrbe bújt farkasoktól. És ahogy kegyelme a tradícióhoz elvezetett bennünket, úgy fog kegyelme tovább is vezetni – ha mi nem változunk –, hogy minden nehézség mellett kitarthassunk – »rendkívüli« eszközökkel – az igazság, azaz Őmellette.”
     Ehhez most csak annyit fűzök hozzá, hogy az, aki hite megvédése céljából nem megy el vasárnaponként az általa elérhető misékre, annak minden nap a legpontosabb patikamérlegen kell megmérnie, hogy vallási buzgalma az idő haladtával nem szenved-e csorbát, nem lanyhul-e a hite, hűsége. Mert, csak ha nem, akkor hagyatkozhat saját megítélésére!

A második probléma abból áll, hogy ahány papot megkérdezünk, annyi választ kapunk a „hova járjunk, hova szabad járnunk misére” kérdésre. Nos, erre a kérdésre a 2013. december 23-án feltett Mely közösségnek vagy papnak van ma hitele? című írásomban kezdtem el a válaszadást. Az ott leírtakra ellenvetésül azt hozta fel valaki, hogy csak egyetlen egy Egyház létezik, és minden pap és hívő csak ehhez az egyetlen Egyházhoz tartozhat. Úgy gondolom, ez tipikus féligazság, ezért veszedelmesebb, mint a hazugság. Természetes, hogy Jézus Urunknak egyetlen egy Egyháza van, és aki üdvözül, az csakis ezen Egyház által közvetített szentségek és kegyelmek alapján üdvözülhet,
     Ugyanakkor Jézus Egyházának a földön mára sok „emberi” másolata létezik, melyeknek egyike sem tartalmazza teljességében azt, amit az eredeti tartalmaz, következésképpen csak annyira igaz, illetve olyan mértékben hamis, amilyen mértékben az eredetivel megegyezik. Vegyünk egy példát: aki bármilyen hivatalt viselt Magyarországon a Tanácsköztársaság előtt, és Kun Béláék hatalomátvételekor nem mondott le erről arra hivatkozva, hogy ő is, meg Kun Béláék is csak az egyetlen egy Magyarországot képviselik, az valójában elárulta ezt az egyetlen egy Magyarországot. És ettől kezdve nem volt joga azt állítani, hogy ő nem ért egyet Kun Béláék országával. Egy hivatalviselő ugyanis az emberek számára nem magánember, ezért nem szavaival, hanem kilépésével vagy bennmaradásával tudja csak a nyilvánosság előtt bizonyítani és hitelesíteni elveit, hovatartozását, az általa „igaz, jó rendszerhez” való tartozását. Hiszen egy hivatalviselő elsősorban – sőt, amikor hivatali teendőit végzi, kizárólag – az őt kinevező vagy alkalmazó hatalmat képviseli.
     Nos, ha ezt a tényt elfogadjuk, akkor mára úgy áll a helyzet, hogy egyetlen egyházi szervezet hivatalos tagja sem kompetens annak megválaszolására, hogy egy hitét féltő ember hova járjon misére. Ha az illetőnek a döntő kérdésekben más véleménye van, mint annak a hatalomnak, amit ő hivatalával képvisel, akkor bennmaradásával azt jelzi, hogy valami oka van arra, hogy nem hagyja ott a hivatalát. És ez az ok fontosabb számára, mint az igazság, és ezért megalkuszik. Csakhogy ezzel elárulja mind maga, mind az „ellenség”, a „kísértő” (de a kérdező) előtt is, hogy van egy gyenge pontja, amivel „megfogható”. A kompromisszum hozatalnak ezért van az a sajátossága, hogy soha nem áll meg „egynél”, egyetlen kompromisszum meghozatalánál, hanem egyik jön a másik után. Hiszen amíg az ok fennáll, vagyis az, hogy az illető számára saját érdeke fontosabb, mint az – általa is felismert – igazság, addig újra és újra zsarolható lesz, és ezt mindenki tudja róla. Ezért az a kikerülhetetlen vége minden kompromisszum-vállalásnak, hogy az érintett egy idő után teljesen átáll a „másik” oldalra.
     Ha a történelmet megnézzük, rájövünk, hogy többnyire nem a jók és a rosszak nyílt harca döntött egy-egy harcban – legyen az elvi vagy fizikai –, hanem a megalkuvók nagy tömege. Lefebvre érsek ezt írta nemrég feltett cikkében, „A tévedéssel semmilyen kompromisszumot nem kötő püspökökre van szükség”: „Miközben a zsinati atyák közül 250 püspök örült ennek a győzelemnek, 250-t pedig legyőztek, addig 1750 püspök pusztán arra törekedett, hogy neki ne legyen semmilyen problémája” – Az emberek nagy része számára a legfőbb törvény az, hogy „neki ne legyen semmilyen problémája”, ez irényítja őket, és emiatt sajnos a történelmet, az egyház és a világ sorsát is ők határozzák meg, hiszen az árulók a megalkuvók közül kerülnek ki. A Szentírásban nyilván ezért áll, hogy Isten kiköpi a langyosakat.

A végkövetkeztetésem tehát az, hogy legtöbbünk számára az az egyetlen megoldás, ha olyan pap miséjére járunk, aki nem tartozik egyetlen egyházi képződményhez sem, és aki ily módon a legtöbbet őrizhette meg papi tevekénységében Krisztus igaz Egyházának javaiból.
     Zaby atya 2014. január 26-i miséjének prédikációjában arról beszélt, hogy a csodatevés szervesen hozzátartozott Jézus földi működéséhez, ezzel bizonyította az emberek előtt Isten-voltát. És hogy ez a csodatevés ma is elválaszthatatlanul Hozzá tartozik, és mivel Ő ma is jelen van a tabernákulumban, ezért ma is akar csodákat tenni. [Persze, ehhez hozzátette, hogy amíg korábban a templomban úgy hajtott valaki térdet, hogy biztos lehetett benne, hogy Jézus jelen van a tabernákulumban, ma már csak úgy teheti ezt, hogy azt mondja: „remélem”, hogy Jézus jelen van.]
     És Jézus ma azért nem tesz csodát, mert mi nem hiszünk neki. A mai keresztények úgy gondolják, hogy akkor régen tényleg voltak csodák, de hát ma már ilyenek nem történhetnek.

Nos, Jézus most is tett csodát a kedvünkért itt, Magyarországon: Minden reményünk meglehet arra, hogy február végétől kezdve megoldódik a misét kereső hívek problémája: Két család jóvoltából és a Thököly úti kápolna korábbi papjának köszönhetően rendszeresen lesz Budapesten olyan szentmise, amire vágyunk! Az elsőnek február 23-án, vasárnap délután 6 órakor örvendhetünk. Minden továbbit e szentmise után tudunk meg – és ezt követően teszem közzé.

A szentmise pontos helye és időpontja:
     Budapest VI. kerület, Weiner Leó utca 3. földszint – 2014. február 23. 18 óra

http://www.katolikus-honlap.hu/1401/hiteles2.htm

Pucéran járnak misére-pappal együtt. (Megtekintés csak saját felelősségre)

Az egyházak imával és böjttel tiltakoznak a kiskorúak eutanáziája ellen Belgiumban

A demokrácia lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy kifejezzék gondolataikat. Ezzel a meggyőződéssel és az ima, valamint a böjt fegyverével gyűlt össze 1300 ember csütörtökön este, hogy imavirrasztást tartsanak a koekelbergi Szent Szív bazilikában André-Joseph Léonard, Brüsszel-Malines érsekének vezetésével.

Ugyanaznap Leuvenben is imavirrasztást tartott a brüsszeli segédpüspök. Február 8-án, szombaton este számos településen tartanak hasonló programot. Február 11-én, a Betegek Világnapján Jean-Pierre Delville püspök Liège-ben arra hívja a keresztény közösséget, hogy tartson böjt- és imanapot.

A keresztények „néma” mobilitációját egy ellentmondásos törvénykezési folyamat váltotta ki. Február 13-án a belga parlament szavazásra bocsát egy törvénytervezetet, amely a szenátusi és a képviselőházi élénk vita után ki akarja terjeszteni a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekre is az eutanáziát. Az utolsó parlamenti vitára február 12-én kerül sor a képviselőházban.

A szólásszabadság részét képezi, hogy kinyilvánítsuk véleményünket, amennyiben tiszteletteljes és békés formában történik – kezdte beszédét az imavirrasztáson Léonard érsek. Ésszerű érvekkel jogos a kritika kifejezése. Ezt tesszük, amikor felhívjuk a lelkiismeret figyelmét azokra a veszélyekre, amelyeket ez a törvénytervezet rejt magában. Folyamatban vannak más tervek is az eutanázia, a kegyes halál kiterjesztésére demenciában szenvedő személyekre is.

A Szent Szív bazilikában tartott imavirrasztáson Léonard érsekhez csatlakoztak más keresztény egyházak vezetői is: a görög ortodox, a protestáns és az anglikán egyházak elöljárói. A Miatyánk elimádkozásakor a keresztény egyházak képviselői az oltárhoz léptek és az egység jeleként kezet fogva imádkoztak.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Nincs semmi, amit Én ne tennék meg gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat.

2014. február 9. vasárnap, 19:00

Drága leányom, nincs semmi, amit Én ne tennék meg gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat. Én lealacsonyítom Magam, hogy Szívemet a lábaik elé tehessem, viszont ők továbbra is taposni fognak azon. Megalázom Magam, hogy ezen Üzenetek által hívjam őket, ők viszont kigúnyolnak és megvetnek Engem.

Megengedtem nekik, hogy megostorozzák és megöljék Fiamat, és ők alábecsülték azt a Nagy Áldozatot, amit értük hoztam, hogy életet adjak nekik és megszabadítsam őket a gonosz rabszolgaságából.

Könyörögtem hozzájuk, hogy változtassák meg útjaikat, és ők figyelmen kívül hagytak Engem. Kiválasztott lelkeket küldtem hozzájuk, hogy beszéljenek velük és hirdessék Igémet, és ők az arcukba köptek.

Büntetéseket küldtem rájuk, de ők nem tanultak azokból. Ehelyett azt állították, hogy azok csupán a sors iróniái voltak, és nem volt semmi közük Hozzám.

Elküldtem nekik Szeretetemet a látnokoknak, a szenteknek és a prófétáknak adott csodás Ajándékok által, és csak néhányan éltek azokkal. Most jól jegyezzétek meg Szavaimat: Az Igazság Könyve a legnagyobb Ajándék, amelyet Én adtam a világnak azóta, hogy megváltásotokra elküldtem egyetlen Fiamat. Én rátok hagyom most ezt az értékes Ajándékot, hogy megnyissa a szíveteket, hogy kiszabadítsa lelketeket a gonosz kísértéseinek a fogságából, és hogy segítsen felkészíteni benneteket Királyságomra.

Az Én Erőteljes Beavatkozásom ez alkalommal azt jelenti, hogy az a sebesség, amellyel és ahogyan mától fogva Szavam terjedni fog, sokakat meg fog döbbenti, és meg fog lepni. Amikor minden nyelven beszélni halljátok Szavamat ott, ahol az emberi kéznek csak kevés szervezésben van része, akkor ezzel bizonyítékot fogtok kapni a Szentlélek erejéről.

Gondoskodni fogok arról, hogy Munkám továbbra is fennálljon. Át fogok lépni mindazokon, akik megpróbálják megállítani Kezemet. Félre fogom tolni azokat, akiket a gonosz szelleme vezet, és elfojtom szánalmas hangjukat.

Egyetlen kézmozdulattal elhallgattatom azokat, akik megpróbálnak megállítani Engem, mikor Én csupán csak arra vágyom, hogy megmentsek minden egyes lelket. Eltökélt szándékom, hogy nem engedem meg, hogy ezt a Munkát figyelmen kívül hagyják, mert ha Én egyszer ilyen Hatalmat adok egy Küldetésnek, mint ennek, akkor biztosak lehettek abban, hogy az ember hatalma semmi ehhez képest.

Legyetek nyugodtak, drága gyermekek, és bízzatok Bennem, szeretett Atyátokban. Az Én Szeretetem olyan nagy, hogy azt nem lehet meggyengíteni, független attól, hogy milyen súlyosan vétkeztek. Megengedem ezeket a megpróbáltatásokat, gyötrelmeket és azokat a gonosz terveket, hogy Fiam Nyomát eltöröljék, de csak egy rövid időre.

Soha ne féljetek a Terveimtől, mert azoknak céljuk van, éspedig az, hogy eltöröljön minden gonoszságot, és Szent Akaratomnak megfelelően elhozza mindnyájatoknak a Dicsőséges életet. Sok mindennek örülhettek. Csak annyit kérek, hogy imádkozzatok, és kövessétek mindazt, amit ebben az időben ezen a Szent Küldetésemen keresztül adtam nektek, hogy egy végleges és felbecsülhetetlen Ajándékot hozzon mindnyájatok számára, amelyet nektek teremtettem az Új Égben és az Új Földön: az Új Paradicsomot, ugyanolyat, mint amilyen akkor volt, amikor Ádámot és Évát megteremtettem.

Amikor gyengének és sebezhetőnek érzitek magatokat, mindig gondoljatok a Szeretetemre, amelyet mindnyájatok iránt érzek, mert az olyan nagy, hogy meghaladja felfogóképességeteket.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

Hogyan nevettessük meg Istent?

Frankie Mulgrew, ír származású katolikus pap, stand-up comedy fellépésekből élt a szeminárium előtti években. A Catholic Heraldban megjelent írásából közlünk részleteket.

II. János Pál azt mondta: Isten örömre teremtett minket. Isten maga az öröm, és az életöröm azt az eredendő örömöt tükrözi, amelyet Isten érzett, amikor megteremtett minket.

Tavaly nyáron, a pappá szentelésem előtti napon, a négyéves unokaöcsémet vittem valahová autóval. Tesztelésképp megkérdeztem tőle: "Tristan, mi fog történni holnap?" Mire ő azt mondta: "Frankie bácsi, felszentelnek téged." Meglepődtem: 4 éves, és már ilyen szakkifejezéseket ismer – gondoltam. Ez a gyerek egy zseni. "És mi történik, ha felszentelnek engem?" "Pap leszel." Na, ez kettőből kettő – gondoltam. – Meg kell próbálnom a harmadik, a döntő kérdést: "És mit csinálnak a papok?" Mire a válasz: "Szoknyában járnak!"

A szentté avatását ezek után (egyelőre) elhalasztottam, de nagyon megnevettetett! Katolikus pap vagyok, de stand-up comedy háttérrel – csoda-e ezek után, ha ezt a két területet össze akartam hozni egy könyvben? Így született meg a Does God LOL? (Szokott-e Isten hangosan nevetni?) című könyv. (...)

Néhány héttel ezelőtt férjhez ment a lgkisebb húgom, aki szintén komikus, csakúgy, mint édesapánk, Jimmy Cricket. Az esküvői beszédek után egy komikus ismerős megjegyezte: mi mindig mennyire élveztük egymás vicceit, egymás humorát. "A ti családotok a nevetésen nőtt fel" – fogalmazott. Az örömből öröm fakad. A nevetésből nevetés fakad, Isten pedig biztos nem adta volna nekünk ezt az adományt, ha azt akarta volna, hogy búskomorak legyünk.

Kérdezhetné valaki, miért írtam meg a Does God LOL? című könyvet. A LOL természetesen az internetes szleng része, a 'Laughing Out Loud', azaz: 'hangosan felnevet' rövidítése. A válaszom az lenne: Mert Isten vidám. Jézus azt mondja, többek  között, hogy Isten országa olyan, mint egy esküvői lakoma. Hány unalmas, rosszkedvű lakodalomban voltak Önök?

Jézus azt mondja, azért jött, hogy "életük legyen, és bőségben legyen" (Ján 10, 10). A bőségben való élet nem lehetséges, ha az emberi lét minden aspektusát ünnepeljük, de pont a mosolyt és a nevetést hagyjuk ki. Az Evangelii Gaudiumban  (Az evangélium öröme) azt mondja Ferenc pápa, hogy aki evangelizálni akar, az soha ne nézzen úgy, mintha épp most jönne egy temetésről.

Életem legnehezebb időszakaiban azt éltem meg, hogy egy nevetés vagy egy mosoly mindig a reményt jelezte, a reményt, hogy egy jobb nap következik, hogy a tragédiák és veszteségek közepette is látjuk a fényt – hála egy mennyből küldött nevetésnek.

A könyvben is írok egy lebénult fiatalemberről, aki nem tudta kinyitni a száját áldozáskor. A pap rájött, hogy egy módon tudja rábírni erre: ha valami viccel megnevetteti. Amíg nevetett, a pap a szájába tudta adni a szentostyát. Szeretem ezt a történetet, mert arról szól, hogy azokban a szent pillanatokban Isten a nevetés és öröm révén jött el ehhez az emberhez.

A Szentírásban visszatérő motívum, hogy akik Istenhez tartoznak, azokban öröm van. Annak, hogy valakiben Isten lelke van, az egyik biztos jele a nagy öröm és a belső béke. A folyton változó körülményektől függetlenül béke és öröm van bennük, amelyet senki sem vehet el tőlük. Magam is ezt éltem át, mikor régebben depresszióban szenvedtem. Olyan szörnyen depressziós voltam, hogy az EastEnders sorozatot néztem antidepresszánsként.

A Miatyánkban azt mondjuk: Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Jézus eljövetelétől kezdve a Mennyek országa egyre inkább betör a világba, egyre jelenvalóbbá válik, egyre jobban fölfedi magát – attól függően, mennyire vagyunk nyitottak rá. Azt gondolom, amikor ártatlanul nevetünk, akkor egy pillanatra megérezzük azt a boldogságot, ami a mennyben lesz majd részünk. Innen jött a könyvem alapgondolata is: azt szerettem volna megérteni, honnan jön ez az adomány – a nevetésre és a boldogságra való képesség. Nem teológusok és filozófusok írták a könyvet, hanem a komédia gyalogos katonái, a nevettetők, akiknek a hivatása az, hogy boldogságot és örömet hozzanak az emberek életébe. Thomas Merton így fogalmazott: "A komikusok és bohócok valószínűleg jó helyre kerülnek majd a mennyben, mert közel állnak Isten szívéhez."

Amihez még nagyon értenek a komikusok az az, hogy tudjunk nevetni önmagunkon, amikor már éppen kezdenénk túl komolyan venni magunkat. Biztos, hogy Isten is így akarta, hogy képesek legyünk nevetni önmagunkon. Van egy igaz történet, amit a könyvemben is elmesélek. Egy püspök elmegy misére egy paphoz az egyházmegyéjében. A pap azzal kezdi a szentbeszédet: "Szerelmes vagyok valaki más feleségébe!" A gyülekezet levegő után kapkod. A püspök levegő után kapkod. Aztán tovább mondja: "Szerelmes vagyok valaki más feleségébe... szerelmes vagyok az anyámba."  Aztán elmondja a szentbeszédet a feltétel nélküli szeretetről, miközben a püspök ott ül, és csodálja, milyen jól kezdte ez a pap a beszédét. Néhány héttel később a püspöknek magának kell homíliát mondania a feltétel nélküli szeretetről. Gondolja: úgy fogom kezdeni, mint az a pap. Odaáll a pulpitushoz, és közli: "Szerelmes vagyok valaki más feleségébe." A gyülekezet levegő után kapkod. A püspök viszont elfelejti, mi is jön ezután. Semmi nem jut az eszébe. Azt mondja a mikrofonba: "Az életemre esküszöm, nem tudom, hogy ki is az..." Majd felkiált: "Ó, már tudom! Ez egy pap az egyházmegyémben! Az ő anyjáról van szó!"

Sokszor hiányzik a komikustársak bajtársiassága most, hogy nem vállalok többé stand-up fellépéseket. Olyan jó hangulat volt mindig a kulisszák mögött, annyit ugrattuk egymást – mindig érezni lehetett, hogy egy csapat vagyunk. Akár sokan voltak, akár nehezen kezelhető volt a közönség, mindig kisegítettük egymást. Egyszer nagyon ideges voltam: először léptem fel egy helyen. Egy népszerű komikus tartotta bennem a lelket, úgy magyarázott, mintha a személyes trénerem lenne – sikerült is a lehető legjobb formámat hoznom. (...)

A hivatásos nevettetők szerint Isten számára fontos, hogy vidámak és boldogok legyünk. Mint C. S. Lewis mondta: "Az öröm a mennyország komoly kötelessége."

Magyar Kurír