2011. április 18., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Az Új Világrend – Pénzetek és élelmiszereitek ellenőrzésének terve

2011. április 17. vasárnap; 09:00
Szeretett leányom, mondd meg a világnak, hogy most számos természeti katasztrófa tanúi lesznek.  A legszokatlanabb és legváratlanabb helyeken fognak kialakulni, heves erősséggel. Az ember bűnös viselkedése miatt történik ez. Tartsatok bűnbánatot mind, és ne feledjétek, ezek a klímakatasztrófák fel fognak benneteket ébreszteni vak szendergéseitekből és hitetlenségetekből.  Azért is következnek be, hogy meggyengítsék a globális szövetség gonosz csoportjainak hatását, és gonosz, ostoba cselekedeteiket. Ezek a csoportok, akiket Én Új Világkormányként fogok emlegetni, várakozás közben azt tervezik, hogy most az Antikrisztus vezetésével lépnek fel. Ugyanezek a csoportok idézték elő a bankrendszer összeomlását, és most mindenütt meg fogják semmisíteni a fizetőeszközöket, azért, hogy ellenőrzés alatt tarthassanak benneteket.
Leányom, mikor pár hónappal ezelőtt először osztottam meg veled ezt az üzenetet, azt gondoltad, furcsának tűnnek ezek az üzenetek, de azért leírtad, amit mondtam neked. Ezt az ördögi, gonosz tervet már egy ideje kieszelték ezek a kígyók, a sátán követői. Némely ravasz tervüket már fel is fedték, de sok ember még mindig azt gondolja, a világ csak egy újabb pénzügyi krízisen megy át. Ébredjetek fel most mindannyian. Nézzetek körül és győződjetek meg erről saját magatok.
Hagyjátok abba a magyarázkodást, hogy a világ csupán a depresszió fájdalmában merült el (agonizál), melyet a gazdaságban való visszaesés okoz. Mert ez nem igaz! Ezek az emberek most majd egy egységes (globális) fizetőeszközön és országaitok eladósodásán keresztül fognak mindannyiatokat ellenőrizni. Egyetlen ország sem tud majd kitörni szorításukból. Emlékezzetek Szavamra: Pénzetek értéktelenné fog válni. Élelmiszerhez és egyéb szükségleteitekhez csak a Jel által tudtok majd hozzájutni, ez az a megjelölés, melyről beszéltem.
Kérve-kérlek, ne fogadjátok el a Jelet, mert Számomra elvesztek! Ez a Jel nemcsak testileg, de lelkileg is elpusztít benneteket. Maradjatok ennek hatókörén kívül.
Ha ennek a Jelnek –a sátán Jelének – felvételétől meg akartok menekülni, akkor kezdjétek el már most tartalékaitokat megtervezni, gondoskodjatok élelmiszerről, takarókról, gyertyákról és vízről.  Ő, az Antikrisztus, aki az Új Világkormány vezetője lesz, hiszi, hogy az emberi lelkeket el fogja lopni. De nem fogja. Csakúgy, mint ahogyan sokan fognak az ő hatása alá kerülni, ugyanúgy az Én követőim is állhatatosan, hűségesen tartanak majd ki Mellettem, Isteni Megváltójuk mellett.
Mindazok, akik kigúnyoljátok ezeket a próféciákat, figyeljetek most. Csak kerüljetek ennek a globális hatalomnak a hatása alá, és el fogtok veszni. Erős hitre lesz szükségetek, hogy túléljétek. Imáitok meghallgatásra fognak találni. Védelmezni foglak benneteket ebben a félelmetes időszakban a földön.  Készítsétek elő a csoportos találkozók helyeit, ahol majd békében, meghitten, titokban tudtok imádkozni.
Az Új Világrend is imádkozni fog, hitvány templomaiban. Ezek a templomok mindenfelé léteznek, de titokban lettek létesítve.  Áldozatot mutatnak be, és hódolnak bálványuknak, a sátánnak. Ezek a kultuszok most burjánoznak, és mind osztoznak egyetlen nevetséges célban, hogy irányítsák az emberiséget. Ezt úgy fogják tenni, hogy megpróbálják elérni a pénzetek, élelmiszer ellátásotok és energiátok feletti ellenőrzést.
Harcoljatok ellenük a lehető legjobb módon, az ima és a megtérés terjedése által. Imádkozzatok ezekért a becsapott emberekért is, akiknek nagyszerű jólétet, technológiát, hosszabb életet és csodákat ígértek. Mennyire tévednek ők. Ők valóban meg lettek tévesztve. Mikor felismerik az igazságot, már a Pokol mélyére lesznek taszítva, és túl késő lesz.
Imádkozzátok, imádkozzátok mindannyian az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét és a Legszentebb Rózsafüzért minden nap, amilyen gyakran csak tudjátok, hogy enyhítsétek ennek a fondorlatos és ördögi tervnek a hatását. Imádkozzatok azokért a lelkekért is, akik Isten, az Atya kezei által előidézett, küszöbön álló globális természeti csapásokban fognak elveszni. Szükségük van imáitokra. Kérlek, szívleljétek meg az imákra vonatkozó Kérésem, és az imák meghallgatásra kerülnek.
Szeretett Megváltótok
Jézus Krisztus

 

Isten haragja lesújt az Új Világrendre

2011. április 17. vasárnap; 19:00
Drága, szeretett leányom, nagy szomorúsággal tölt el, hogy azt kell mondanom neked, hogy a folyamatban lévő természeti katasztrófák óriási emberáldozatokkal járnak majd Ázsiában, Európában, Oroszországban és az Amerikai Egyesült Államokban.
Isten, az Én Örök Atyám haragja gyorsan fog lesújtani erre a Világméretű (Globális) Szövetségre, amely titkos, földalatti szervezeteket hoz létre, azzal a céllal, hogy saját nyereségére a világ többi részére halált hozzon.  Az a feladatuk, hogy jóléti gazdaságokat és új technológiákat teremtsenek, melyek elvakítanának benneteket, ha nem lennének céljaikban annyira ördögiek, fenyegetőek. Ezek az emberek a világ valamennyi fejlett országából valók, gazdagok, hatalommal rendelkeznek, tehetségesek, és ők irányítják a bankokat, a hadsereget, a világ humanitárius szervezeteit, a rendőri szerveket, kormány(zat)okat, energiaszolgáltatókat és a médiát.  Egyikőtök sem tud megmenekülni szorításukból, hacsak el nem mondom nektek, hogy hogyan.
Az ima, de mindenekelőtt az Isteni Irgalmasság Rózsafüzére, a megtéréseket fogja terjeszteni, és a Szent Rózsafüzér imádkozásával meggyengül a munkálkodása ezen gonosz parazitáknak, akik bálványozzák a sátánt. Ami érdekes, az az, hogy sokan ezen fanatikusok közül, akik fennakadtak ebben a hamis hálóban, abban hisznek, hogy ők csak egyszerűen ambiciózusak, a természetes jólétre van igényük, és nincs semmiféle vallási hitük. Amit nem tudnak, az az, hogy ők a sátán által vannak megtévesztve, aki minden nap befolyásolja őket. Gondolataikban, vágyaikban, szavaikban és tetteikben. Óh, mennyire vakok ők!
Mindenütt, ahol csoportosulnak, elementáris erővel fog Isten haragja lesújtani. Ez már folyamatban van. Meg lesznek állítva, de ez némi időbe telik. Ez nem fogja őket teljes mértékben megállítani, de enyhíteni fogja tetteik borzalmas hatását, mely e nélkül bekövetkezne. A Dicsőséges Szentháromság most intenzíven kommunikál a kiválasztott lelkekkel szerte a világban. A hívők ezt már megtapasztalhatták.  Azok, akik nem hisznek Istenben, az Atyában, azt gondolják, hogy ezek az emberek csupán a világvége hirdetői. Bár ma a világon sokan valóban hamis állításokat terjeszthetnek, ne utasítsátok el őket, anélkül, hogy meghallgatnátok mondanivalójukat. Mindig imádkozzatok vezetésért ezekben a nehéz és nyomasztó időkben. Mindig összpontosítsátok figyelmeteket Rám, Isteni Megváltótokra. Fogom a kezeteket, és támogatlak benneteket ezekben a megpróbáltatásokban.
Sok ember, mikor szembesül ezekkel a napvilágra kerülő üzenetekkel, pánikba fog esni és sok esetben félni fognak.  De nincs ok a félelemre, mert ez az időszak rövid ideig fog tartani. Majd el fog jönni az új Mennyország és Föld, ahol mindannyiatoknak békés, hosszú és boldog élete lesz, egyesülve Velem.
Minél többen térnek vissza, és kérik Istent, az Atyát vezetésért, annál kisebb lesz a hatása az Új Világrend által tervezett gonosz uralomnak. Menjetek most békében. Imádkozzatok, hogy a Bennem való hitetek erősödjön.
Irgalmas Megváltótok és Igazságos Bírótok
Jézus Krisztus