Ivartalanítás nagyüzemben

Áttekintés a transzneműség médiában való megjelenítéséről és annak társadalmi következményeiről. A gyermekeket már egészen fiatal korban kiteszik a transzgender témának, például televíziós műsorokon és közösségi médián keresztül, ahol gyakran idealizált és egyoldalú képet festenek nekik a nemi átalakulásról. A pubertásblokkolást és a nemi identitás feltárását központi témává teszik fiatalok számára, miközben központilag nyomják el kritikai hangokat és az alternatív megközelítéseket. A videó bemutatja az eljárás pszichológiai és társadalmi veszélyeit, különös tekintettel a szülői közbelépés ellehetetlenítésére és a családok szétszakadására. A videó tragikus példákkal illusztrálja az eljárás kegyetlen és embertelen voltát. A videó hangsúlyozza a médiában és az intézményekben zajló transzaktivizmus súlyosan káros hatását a fiatalokra nézve, és leszögezi, hogy az ilyen irányú befolyásolásért a tetteseket felelősségre kellene vonni. A zárógondolat szerint a nemi identitással kapcsolatban mesterségesen kialakított társadalmi trendek komoly veszélyt jelentenek egy egész generáció, így az emberiség jövőjére nézve.

Forrás: www.kla.tv/31375 Kinder – die großen Opfer der LGBTQ-Ideologie

Mit kezd majd egy eljövendő pápa a II. vatikáni zsinattal?

 

P. David Nix gondolatai sokak számára hasonlóan elsietettnek tűnhetnek, mint a székelyeket foglalkoztató nagy kérdésé a kínaiakkal vívott háborújuk előtt. De sosem túl korai azon gondolkodni, hogy hova temessük majd, hogy ne érjen meglepetés, ha egyszer hirtelen előáll a szükség.

Vagy pontosabban: Mit kezd egy jövőbeli hagyományhű pápa a II. vatikáni zsinattal?  Először ezzel a két kérdéssel kell foglalkoznunk: vajon a Szentlélek ihlette-e a II. vatikáni zsinatot? és/vagy Istentől való a II. vatikáni zsinat? Mielőtt az emberek dühbe gurulnának a válaszom miatt, jelzem nekik tudomásul vételre, hogy három választ fogok adni, és a háromból csak egyet fogok kizárni, mint logikátlan verziót. Íme a fenti két kérdésre adott három válasz:

1. Igen: a II. vatikáni zsinat teljes egészében Istentől jött az 1960-as években.

2. Nagyjából: a II. vatikáni zsinat egyes aspektusai Istentől jöttek, mások pedig nem.  Sajnos fegyverként használt kétértelműség jellemezte, ezért ki kell szűrnünk a tévedéseket és meg kell tartanunk az ortodox kijelentéseket.

3. A II. vatikáni zsinat nem Istentől jött, és a katolikus egyház történetének szemétdombjára kell vetni.

Az első válasz nyilván a modernistáké vagy a progresszíveké lenne. A második a neokonzervatív, nem-hagyományhű katolikusoké és néhány tradicionalistáé. A harmadik néhány hagyományhű katolikus álláspontja.

De amint jeleztem a fentiekben, a hagyományhűek megosztottak a 2. és a 3. válasz között. Például egy hagyományhű püspök, akit nevezzünk „A. püspöknek”, úgy véli, hogy a II. vatikáni zsinat tartalmaz néhány hibát, de reméli, hogy egy jövőbeli pápa megmenthet bizonyos szempontokat abból, amit ő személy szerint ortodoxnak tart a II. vatikáni zsinat számos dokumentumában. Ezt megtehetné úgy, hogy a kétértelmű vagy akár modernista bekezdéseket elveti, de a kósereket megtartja. Egy másik hagyományhű püspök azonban, akit „V. püspöknek” fogunk nevezni, szigorúbb nézetet vall, amint az a fenti 3. pontban látható: valójában a II. vatikáni zsinat hibái túl nagyok ahhoz, hogy egyáltalán benne maradhasson a katolikus egyház évkönyveiben. A pistoiai zsinathoz hasonlóan ezt is a Szentszéknek kell majd a jövőben hatályon kívül helyeznie (persze, csak ha addig nem következik be a világ vége).

Most két okot fogok felsorolni, amiért a második nézet nem gyakorlatias és teológiailag tarthatatlan.

Először is, nem praktikus azt mondani, hogy egy olyan zsinatot, amely egymilliárd katolikust érintett, lehetséges lenne félig-meddig átdolgozni a jövő nemzedékek számára. Ez a nézet túlságosan intellektuálisan elvont, és nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a katolikusok Perutól Kínáig követik a II. vatikáni zsinat nyomán teljesen megújított vallási szempontokat. A „szempontok” alatt azt értem, hogy a katolikusok szerte a világon új misét, új naptárt, új gyónási módot, új katekizmust, szentek új sorát, az evangelizáció új módját, a világgal való kapcsolat új módját és az ökumenizmus új felfogását sajátították el. Amint azt már korábban bemutattam, ezek a „változások” a katolikusok számát világszerte csökkentették Afrikától az Egyesült Államokig.

Bár a képzetlen katolikusok talán nem tudnak vitatkozni a vallásszabadság kérdéseiről, amelyeket hagyományos körökben vitatnak, senki (még A. püspök sem) sem tagadhatja, hogy az átlagos nigériai vidéki katolikus vagy hongkongi városi katolikus teljesen más módon imádkozik a Novus Ordo Missae-ben, mint ősei a hagyományos latin misében (valamint a többi ősi szentségekben). Hogyan magyarázza A. püspök azt a tényt, hogy a világ katolikusainak 99%-a ma már teljesen ellentétes felfogással rendelkezik a mennyről és a pokolról, mint ahogyan nagyszüleik látták az üdvösséget?

A Nostra Ætate egyik sora így szól: „Az Egyház megbecsüléssel tekint az iszlám követőire is, akik az egy élő és önmagában létező, irgalmas és mindenható Istent imádják, ki a mennynek és a földnek Teremtője, ki szólt az emberekhez.” – (Nostra Ætate 3.)  Biztos vagyok benne, hogy A. püspök és V. püspök (és én is, ha ez számít) egyetértenek abban, hogy a katolikusok nem ugyanazt az Istent imádják, mint a muszlimok. Ez a II. vatikáni zsinat dokumentumainak egyértelmű és jelenvaló tévedése. A gyakorlati kérdés tehát a következő lesz: Mit kezd egy jövőbeli hagyományhű pápa az ilyen tévedésekkel? V. püspök azt szeretné, ha egy jövőbeli pápa teljesen hatályon kívül helyezné a II. vatikáni zsinatot. A. püspök viszont meg akarja tartani a II. vatikáni zsinat jó részét, és háttérbe akarja szorítani a rosszat. Én azt mondom: a probléma az utóbbival (nevezetesen, hogy a hagyományost megtartjuk, miközben az unortodox részeket kiszűrjük) az, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen.

Képzeljünk el például egy katolikus középiskolát New York Cityben 2103-ban. Képzeljük el, hogy a katolikus egyház csodával határos módon 2058-ban egy hagyományhű pápát kap, aki azt teszi, amit A. püspök javasol. Hogyan beszélnének ezek a New York-i középiskolások „a zsinatról”, amely megváltoztatta azt, ahogyan szinte az összes nagyszülőjük hitt és imádkozott a 20. és 21. században?  Ezeknek a gyerekeknek akkor át kell majd nézniük a Nostra Ætate-t bekezdésről bekezdésre, és meg kell tanulniuk, hogy melyik mondat ortodox és melyik eretnek?  Ezt lehetetlen kateketikai szinten végrehajtani.

Ugyanabban a képzeletbeli évben az újonnan megtérteknek Afrikában és Kínában mind meg kell majd tanulniuk, hogy miért tanították azt a nagyszüleiknek, hogy valóban van üdvösség a katolikus egyházon kívül, de most (Kr. u. 2103) van egy hagyományhű pápánk, aki azt mondja, hogy nincs üdvösség a katolikus egyházon kívül?  Hogyan válaszoljunk erre a zűrzavarra? Leültetjük majd az afrikai katekumeneket a bozótban közvetlenül a keresztelés előtt, és elmondjuk nekik, hogy a II. vatikáni zsinat mely paragrafusai katolikusok, és melyek azok, amelyek nem katolikusok? Nyilvánvaló, hogy az az elképzelés, hogy a II. vatikáni zsinat eretnekségét kigyomláljuk, de a többi, véletlenül ortodox paragrafusát megtartjuk, csak értelmiségiek által vallott felvetés.  Ez soha nem lehet működőképes egyikünk számára sem, aki a hitet alapszinten is tanítja.

És itt van egy másik probléma is: Ha a katolikus egyház Krisztus szeplőtelen menyasszonya, hogyan tud zavaros vizet nyújtani? Más szóval, ha a II. vatikáni zsinat valóban Istentől jött a katolikus egyházon keresztül, akkor a progresszívek álláspontját kell elfogadnunk, hogy hitünknek és szentségeinknek ez a teljeskörű és totális átalakítása (amely az 1960-as években történt) közvetlenül és teljesen Istentől eredeztethető.  Miért? Mert a tévedhetetlen Katolikus Egyház nem tud tévedést vagy zavart produkálni.  Krisztus szeplőtelen Menyasszonya nem hozhat létre olyan foltos zsinatokat, mint a II. vatikáni zsinat. Így a II. vatikáni zsinat vagy teljesen jó, vagy teljesen rossz.

Sokan, akik a 2. választ részesítik előnyben, a fenti bekezdés ellen valami ilyesmivel tiltakoznának: „De Nix atya, a korábbi zsinatokon is voltak zűrzavarok, és évtizedekbe telt, mire ezeket ki tudták kalapálni.  Ilyen zűrzavarok – sőt háborúk – dogmatikus zsinatokat követtek, amelyeket A. püspök és V. püspök és még ön is elfogad.  Szerencsésnek kellene éreznie magát, hogy a II. vatikáni zsinatot követően nem volt háború.”

Valóban, sok ilyen katolikus úgy véli, hogy egy ökumenikus zsinat egyetlen előfeltétele, hogy azt egy pápa hívja össze, és sok vagy az összes püspök részt vegyen rajta. A néhai P. Hesse azonban ezt az elméletet teljesen megcáfolja egyszerű egyháztörténeti adatokkal: az első nyolc ökumenikus zsinat szinte mindegyikét római császárok hívták össze (nem római pápák). Sőt, valójában az első nyolc ökumenikus zsinatból kettőn a pápa nem is volt jelen. Így egy ökumenikus zsinat nem a pápa jelenléte miatt része a rendkívüli tanítóhivatalnak, hanem éppen azáltal, hogy dogmát határoz meg vagy eretnekséget anathematizál.

Most, hogy megvan a helyes definíciója annak, hogy mit jelent egy ökumenikus zsinat, vegyük észre, hogy bár XXIII. János és VI. Pál tévesen „ökumenikus zsinatnak” nevezi a II. vatikáni zsinatot, mégis elismerik, hogy a II. vatikáni zsinat nem azért történt, hogy tévedhetetlen definíciókat terjesszen elő, vagy dogmatikus kijelentéseket tegyen a tévedések ellen:

– „Nem lesznek tévedhetetlen definíciók. Mindezt a korábbi zsinatok megtették. Annyi elég.” – XXIII. János pápa (Gaudet Mater Ecclesia, 1962. október 11.)

– „Az Egyház tanítóhivatala nem kívánt rendkívüli dogmatikai kijelentések formájában megnyilatkozni.…. „ – VI. Pál pápa, II. vatikáni zsinatot lezáró beszéd, 1965. december 7.

Ismétlem, egy igazi ökumenikus zsinatnak vagy tanítást kell definiálnia, vagy tévedéseket kell elítélnie.  Ezért, tekintve, hogy a II. vatikáni zsinat nem felel meg ennek a követelménynek, nem élvezte ökumenikus zsinatként a Szentlélek védelmét. Ennél fogva azok a modern felsorolások, amelyek a II. vatikáni zsinatot a 21 ökumenikus zsinat egyikeként hozzák, valójában csak 20 zsinatot kellene szerepeltetniük.  (Aki ebben kételkedik, nézze meg P. Hesse videóját)

A legfontosabb azonban azt felismerni, hogy Krisztus szeplőtelen Menyasszonya nem tud tévedést produkálni. Így az a nyájas felvetés, hogy a jövőbeli pápáknak „valahogy” meg kell tartaniuk a II. vatikáni zsinatot, miközben „valamiképpen” szemétbe kell dobniuk azt, teológiailag felelőtlen és gyakorlatilag tarthatatlan álláspont, és nincs rá precedens az egyháztörténelem 2000 éve alatt.  Vagy arra a következtetésre kell jutni, hogy a II. vatikáni zsinat teljesen Istentől származik (mint ahogy a világ püspökeinek és papjainak 95%-a jelenleg is vallja), vagy azt kell állítani, hogy az a beteljesedése volt annak, amire sokan utaltak, akik olvasták a Harmadik Titkot: „Egy rossz zsinat és egy rossz mise”.

De a kerítésen való egyensúlyozásnak véget kell vetni, mert túl messze jutottunk az egy Egyházat elfoglaló két hit játékában ahhoz, hogy ez a zavar a lelkek üdvösségével kapcsolatban tovább folytatódhasson.

Forrás : https://invocabo.wordpress.com/2024/12/19/mit-kezd-majd-egy-eljovendo-papa-a-ii-vatikani-zsinattal/