Áldott lélek vagy te!

1966. január 3.

Reggel korán feltört lelkemből a mélységes bűnbánat. S amint a reggeli imádásra és az utána való szentmisére mentem, közben egész úton Ő beszélgetett. Nem tudom leírni, csak ezt a néhány szót, mely élénk nyomott hagyott lelkemben bűneim bánata közben:
"Látod, kedvesem, mily óriási hatalom a bűnbánat! Az Isten hatalmát, mellyel büntetni készül, ti lefegyverezhetitek. Nézd, Erzsébetem, büntetésre emelt kezemet a bűnbocsánatra készteted te és mindazok, kik másokért engesztelnek. Én mennyei Atyám elé kiterjesztettem keresztre szegett kezemet, hogy megvédjelek, megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Elégtételt nyújtottam Atyámnak. Nektek is ezt kell tennetek. Ez az igaz részvétel az Én megváltó munkámban."


1966. január 13.

Szentáldozás után az Úr Jézus szólt:
"Megható a bűnbánatod. Testvérkém, fényjelet nyomok lelkedre. Ugye, értesz? A színarany fémjelével jelöllek meg, melyet bűneid folytonos bánata által már rég kiérdemeltél. Kedvesem, ne szabadkozz! A bűnbánattól fénylő lelked-halálod után is ragyogva tündököljön! S lelked fénye, mely a bűnbánattól ily ragyogó, mások lelkére is a bűnbánat fényét derítse!"

Még ugyanaznap este, lefekvés előtt történt. Imádságomat mindig a bűntudattal kezdem, mert úgy érzem, csak akkor tudok igazán elmerülni Isten imádásában, ha előbb a bűnbánat sóhajának szépséges szőnyegét terítem az Úr elé és ezen nesztelenül leborulok. Bűneim bánata közben az Úr Jézus ismét szólt:
"Áldott lélek vagy te!"

S ebben a pillanatban elragadta lelkemet a földről, s csak szavainak utóhangja az, miről megkísérlem ezt a néhány szót leírni. Mert utána még ezt mondta:
"Csak a bűntől megtisztult lelket ragadom így Magamhoz."

Erről többet nem tudok írni. Ez az Istenhez való felemelkedés nem foglalható szavakba.
Másnap a szentmise alatt az előző esti beszélgetésből egy mondatról elmélkedtem: "Áldott jó lélek vagy te!" Az Úr Jézus állandóan arra kért, hogy az én Hozzá intézett szavaimat írjam le! Én az Úr Jézushoz visszaimádkoztam azt, amit Ő mondott rólam: Imádott Jézusom! Lehetnék-e áldott, ha Te meg nem áldottál volna? Lehetnék-e jó a Te kegyelmed nélkül? Ó, Jézusom, áldott legyen a Te Szent Neved, mely által én is áldott lettem, én nyomorúságos kis semmi! Uram, imádott Jézusom, ez is a Te határtalan jóságod, mely a Te dicsőségedet hirdeti. Mily jó vagy, hogy állandó alázatosságban tartod lelkemet! Uram, hogy engem dicsértél, ezáltal a Te dicsőséged nagyobbodott. Én megsemmisülve, mint porszem, lábadhoz hullok.


1966. január 16.

Délután tűzrakás közben gyufát gyújtottam. Az Úr Jézus ismét meglepett szavaival:
"Látod, kedvesem, te is ilyen gyufa szál vagy. Az Én isteni Kezemben meggyúltál, mert Én akartam, és gyújtani fogod az egész világot, mint egyetlen szál gyufa, mert ezt az Isten akarja. Kicsiny eszköz vagy te éppúgy, mint kezedben a gyufaszál. Ne lepődj meg azon, hogy Én mondom: Egyetlen szál gyufával Lángra lobbantom milliók lelkében Anyám Szeretetlángját , melyet a Sátán tüze nem tud eloltani, hiába készíti borzalmas gyűlölettől égő gonoszságait. Egyetlen szál gyufa, melyet Anyám gyújt, meg fogja vakítani, és te vagy az, kit Anyám erre eszközül használ."


1966. január 25.

Este hazajövet, amint a buszról leléptem, a jeges hóban alig tudtam megállni, s ebben a percben nyomasztó egyedüllét lepett meg. Amint körülnéztem, az utasok hamar elszéledtek, legtöbben kísérővel. Egyedül maradtam. A sötét, jeges úton alig mertem menni. S amint elindultam, az Úr Jézus meglepett, először csak szavaival, s utána fokozott jelenlétével. Közben ezt kérdezte:
"Mondd, testvérkém, miért gondolod, hogy egyedül vagy? Hiszen téged Én vezetlek. Ne félj! Nem engedlek el. Gyere, menjünk együtt, és máskor ne gondolj ilyesmire, hogy te egyedül vagy!"

S míg ezeket mondta, még jobban felfokozta lelkemben jelenléte érzetét, és tovább beszélt velem:
"Erzsébetkém, régen, mikor még nem gondoltál olyan sokat Reám, Én akkor is melletted voltam, hogy az élet jeges és síkos útján megvédjelek az esésektől. Ugye, akkor nem hitted el, hogy Én tartalak vissza a tengernyi eséstől? Pedig ez így volt, mert Én különösen vigyáztam minden lépésedre. Ó, kedvesem, ha az elhagyatottságot csak magadban gondolod is, Én fájlalom ezt a legjobban. A mi bensőnk együttérzése és elménk gondolata is e g y, tehát tekintsd kizártnak az egyedüllétet. Ez kettőnk között lehetetlen. S ha mégis ezt gondolod, ez nagyon fájna Nekem. Ugye, nem gondolsz többé ilyet!? Szívem dobbanása szívedben visszhangzik, s ha egyedül vagy, ezt még jobban kell hallanod. Látod, ha csak egyetlen pillanatig nem gondolsz Rám, máris milyen nehéz a szenvedés! Tudom Én ezt jól. Ez az Én szeretetem örökké tartó biztosítéka. S most megkérdezlek, van-e valami óhajod?"...

Igen, van. Mindenekelőtt lelkeket kívánok Neked, és azt, hogy minden lélek bírja Istent, a Te végtelen jó és megbocsátó szeretetedet!

-S közben -míg elmerültem Benne -Ő csendesen lelkembe sóhajtotta:
"Köszönöm, Erzsébet! Ezt el is vártam tőled. Látom, nem vész kárba kegyelmem lelkedben."


1966. január 26.

A reggeli szentmisén, amint az orgona hangja megcsendült, a karácsonyi ének egyik során keresztül elragadta az Úr a lelkemet. Ilyenkor valóban úgy vagyok, hogy se látok, se hallok, csak az Úr Jézus szavait hallgatom, amint egészen hatalmába kerítve lelkemet, ismét beszélgetni kezdett:
"Igen, kedvesem: szép ajándékot vivén szívünkben magunkkal. Tudod, mi a legszebb ajándék?"

Ebben a pillanatban bűneim bánatával feleltem az Úr Jézusnak. - Isteni Mesterem, nem tudom, mástól milyen legszebb feleletet várnál, de énnekem nincs semmim, csak bűneim bánata. Ezt az ajándékot hozom én szívemben, és hordozom lelkemben alázatos hittel és reménységgel, és hálás szeretettel Neked kínálgatom, isteni Mesterem. -S ezekben az elragadtatott percekben az Úr Jézus szívet-lelket cserélt velem, és éreznem engedte, hogy most az isten Szív dobban meg bennem, és az Ő lelke hatja át bensőmet. Ami még lelkemben történt, annak nincs leírható formája, ez részesedés Isten végtelen jóságából.


1966. március 4.

Az Úr Jézus ismét szólt, vagyis hosszasan beszélgetett. Tartott ez egész délelőtt. Ha valaki olvasni fogja soraimat, ne gondolja, hogy ez a beszélgetés szünet nélküli. Az Úr Jézus közben elárasztotta és fokozta bennem jelenlétének érzetét, s közben mond néhány szót. Tudja Ő jól, hogy én minden szavát, mint imádságot, úgy hallgatom meg. Tanítását át meg átgondolom. Ma is ez történt Estefelé e szavakkal szólt:
"Lelked húrjain úgy pendítem meg a bűnbánat dallamát, hogy annak hallatára még a megrögzött bűnös is megtér. Áldozatos szenvedéseid refrénje ez, mely mások lelkébe hangzik át, s így a lelkeket ezáltal Hozzám tereled te, és mindazok, kik a bűnösökért engesztelnek."


1966. március 16.

"Te az isteni színmű súgója vagy. Azért mondom ezt, hogy ne engedj az álláspontodból. Ez az isteni elv, melyet az Én kegyelmemből magadévá tettél, szent és igaz legyen előtted. A gonosz most kétségbe akar ejteni olyan cselszövéssel, melyről láthatod, hogy ismét a te alázatosságodat akarja meglékelni. Tudja a gonosz, ha léket üt alázatosságodon, akkor ő minden egyéb gonoszságát lelkedbe tudja csempészni. De te csak légy alázatos! Kell-e tudni a nézőknek a súgóról? Nem! Minek? A súgó szerepe, hogy a mű érvényre jusson. De neki nem szabad csillognia, sem felszínre jutnia. Még sokszor levegőt sem vehet kénye-kedve szerint, hanem csakis ahogy a mű kívánja. Leányom, ez a te helyzeted! Tudj meg mindent, amire az isteni műnek szüksége van, ott súgj, ahol kell! Én, a te Mestered, mindenre megtanítottalak, s ha tanításomat megtartod, nem kell félned. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy te itt pihenőt tarthatsz kényed-kedved szerint, csak ha a mű engedi. Tudom, látom gondolatodat, erőlködésedet, mellyel isteni kérésemnek s akaratomnak eleget akarsz tenni. Ez Nekem elég! Erzsébetkém, Én nem is eredményt várok tőled. Azért mondom ezt, hogy légy megalázva. Most, ezekben a napokban és nehéz időkben a megaláztatások felnagyítására és megsokszorozására van a legnagyobb szükséged. Tudom Én ezt. Azért küldöm reád mindazt, ami által lelked fürödhet a megaláztatásban, mely nélkül nem maradhat meg lelked tisztasága. "


1966. március 17.

...Szentáldozás előtt bűneim mélységes bánatát küldtem az Úr Jézus felé: Ó, imádott Mesterem, nagyon fájlalom mindazt, amivel megbántottalak. Végtelen jóságod csodálatba ejt, hogy Te mindezt megbocsátottad. -Utána az Úr Jézus válaszolt:
"És mondd, még miért bánkódsz, és mit fájlalsz?"

Az Úr Jézus kérdését néhány pillanat alatt átgondoltam, és meg is válaszoltam: Ó, imádott Jézusom! Bánkódom azon, hogy mások is megbántanak, és fájlalom mindazt, hogy ők sem fájlalják bűneiket. Szavaim után ismét az Úr Jézus szólt:
"És még miért bánkódsz? Mondd, édes lelkem! Úgy szeretem hallani beszédedet, mely dallam Nekem és örömmel tölti el isteni Szívemet! Mondd csak tovább, hogy egyedüllétemben felvidulj, hogy gazdagságom bőségéből kinek juttassak? Hallani akarom szíved óhaját!"

Ezen idő alatt jelenlétének csodás áradata járta át testemet-lelkemet, s ez létrehívta lelkemből az Úr Jézus kérdésére a választ: Hogy még miért bánkódom? Ó, Jézusom, azokért fáj a szívem a legjobban, akik oly gőgösen visszautasítják feléjük kínált kegyelmeidet, hogy e miatt az elkárhozás szörnyű veszélye fenyegeti őket. Ó, imádott Jézusom, ezeknek adj a te isteni gazdagságod bőségéből! Mert Te kérdeztél, én alázatosan kérek számukra is kegyelmet. Jézusom, az előbb azt mondtad, hogy édes lélek vagyok Részedre, és úgy szereted hallgatni beszédemet, mely dallam Neked és örömmel tölti el isteni Szívedet. Ó, Te végtelen jóság és irgalom! Most még bátrabbá tettél. Adj nekem is gazdagságod bőségéből, hogy minden fohászom olyan dallam legyen, hogy a visszautasító lelkek a Te isteni kegyelmedtől áthatott lelkülettel folytassák azt a dallamot, mely Neked oly kedves. Közben elérkezett a szentáldozás ideje, lelkemben néma csend lett. Még a szívverésem is csendesebb lett, az Úr tért be lelkembe. Szavai még fülemben csengtek, de az egyesülés pillanatában lelkemben minden rezgés eggyé olvadt Istennel. Csoda ez, mely megismétlődik mindennap, és újra mossa lelkemet az Ő Szent Vérével és táplál Szent Testének erejével, mely által képes vagyok lelkemtől távol tartani a gonosz minden cselszövését.


1966. április 9.

A Szentsírnál imádtam az Urat. Át akartam gondolni a nagy kínt, melyet Jézus értem szenvedett. Az Úr Jézus csendes sóhaján keresztül így kezdett beszélgetni:
"Látod, az Ige Testté lett."

Én hiába próbálkozom, soha nem jutok el egy lépést sem tovább. Gondolatomat most az Úr Jézus erre hívta fel. Nem tudom felfogni még most sem, imádott Jézusom, ezt a csodát. -Az Úr Jézus újra szólt:
"Engem ez nem lep meg, leánykám. Megnyugtatlak, ezt a nagy csodát Anyámon kívül még senki sem fogta fel, mert ez Rajta kívül még nem adatott senkinek sem, mivel ennek megértéséhez a szenvedéseket is hozzá kell kapni. S csak a szenvedéseken keresztül fogja fel a lélek az Ige megtestesülése nagy csodáját. Az áldozat beteljesülése által világosodik meg lelkedben az, amit érted, értetek tettem."

Imádott Jézusom, mély gondolatok ezek, melyeket megvilágítottál előttem. Isten Mesterem, nem tudom felfogni, csak azt érzem, hogy mindezt bűneim bánatával tudom csak meghálálni. Nincs más szavam és kérésem sem, mint a jobb latornak volt: "Uram, emlékezzél meg rólam országodban!" -S ahogy e szavakkal kérleltem az Úr Jézust, a Szűzanya közben hozzám szólt:
"Igen, kis kármelita leánykám, forduljatok mindannyian Szent Fiamhoz bűnbánó lélekkel! Akkor szereztek örömet Szent Fiamnak és Nekem, ha gondoltok Szent Fiam Országára, és megtesztek mindent, hogy az eljöjjön mindannyiatok számára. -Azért akarom kiárasztani Szeretetlángomat a földre, hogy lássátok az utat, mely Szent Fiam Országába vezet ."

Majd újra szólt az Úr Jézus:
"Neked is azt mondom, amit a jobb latornak: Még halálod napján Velem leszel a paradicsomban. Te sem vágyódhatsz jobban Utánam, mint Én teutánad, hiszen a mi szívünk együtt dobban. Halld meg Szívem dobbanását, mely szívedben visszhangzik!"

Most, hogy e sorokat leírtam, térdre ereszkedtem. Szívének dobbanása térdre kényszerít, és nem tudtam tovább írni.


1966. április 14.

Az esti imánál sokszor elmondtam: Uram Jézusom, köszönöm, nagyon köszönöm a Te végtelen jóságodat! -Közben arra gondoltam, volna-e erre egy illendőbb kifejezés? Hirtelen eszembe jutott az, ha embertársaim jót tesznek velem, mindig azt mondom: "Isten fizesse meg!" -Édes Jézusom, ki Magad vagy a mindenható Isten, Neked csak köszönetet tudok mondani. -Utána csöndben hallgattam, és közben átgondoltam: Istennek nem lehet fizetni! -Jézusom, de én vakmerő vagyok, ne vedd ezt neveletlenségnek, sem gőgnek, hogy én ezt gondolni merem: Én bűneim bánatával fizetek Neked. Azt adom, ami Neked nincs, és nekem van. -Ahogy így beszéltem az Úr Jézushoz, Ő így szólt:
"Erzsébetem, tudod, hogy nem régen szívet-lelket cseréltem veled. Ez azt jelenti, hogy az Én Szent Vérem árán bűneidet már megvásároltam tőled. De hogy a te, felajánlásod ne legyen értéktelen, úgy fogadom el ezt most tőled, hogy másoknak fizess te az Én nevemben. Érted? A te bánatod által a lelkek tömegesen tökéletes bánatra indulnak."


1966. április 18.

Reggel a szentmisén a Szűzanya így szólt:
"Szeretetlángom és a te bűnbánatod együttműködik, és ezáltal sok lélek Szent Fiamhoz tér."


1966. április 19.

"Elcsodálkozol azon, hogy az isteni titkokat ily világosan látod és fogod fel? Ezt csak az tudja így látni, kinek szeme összeforrt az Én isteni szememmel, és gondolata is egy az Én isteni gondolatommal. Erzsébetem, a sok isteni titok, mit az elragadtatások közben isteni fényességemben átéltél, legyen erőt adó kegyelem ahhoz a sok szenvedéshez, melyet a lelkek megváltásáért neked is el kell viselned. Tudom, hogy örömmel szenvedsz, áldozatkészségedet azonban állandóan erősítem, mert erre - tudom - szünet nélkül szükséged van neked, és mindazoknak, kikhez utasítottalak a mi szent közléseinkkel kapcsolatban. Neked őértük is meg kell hoznod áldozataidat. Azért mondom ezt újra és újra, hogy legyen ez frissen és üdén a te állandó imádságod."


1966. április 24.

Reggel, a szentmise előtt, amint Eléje borultam, e szavakkal köszöntöttem: Imádott Jézusom, Te vagy az én Szememfénye! S amint hosszan, csendben térdeltem Előtte, egy szót sem tudtam volna többet mondani, mert az Úr Jézus így fogadta szavaimat:
"Oly ritkán mondod ezt Nekem, pedig emberi természetemnél fogva Én is vágyom a becézgetésre!"


1966. május 8.

Amint hazafelé jöttem az esti szentségtátogatásról, az Úr Jézus szólt:
"Minden csepp könny, melyet a szenvedés sajtol ki szemedből, a bűnösök lelkére hull és a bűnbánat könnyeit indítja meg lelkükben."


1966. június 3.

A Szűzanya szólt. Én ugyanis a Szűzanyának néhány nap előtt elmondtam, hogy mit mondott a gyóntatóm: Míg az Úr Jézus, vagy Te, Édesanyám, nem adod tudtára kéréseiteket, addig ő nem tesz semmit.
Erre felelt most nekem a Szűzanya:
"Kislányom, az Én Szeretetlángom nem tesz kivételt az Ő lelkében sem. Őt is szelíd fényével árasztom el, melynek nem fog tudni ellenállni sem ő, sem mások, kik hivatva lesznek a kegyelmeket továbbvinni. Amint a te lelkedbe is szelíd fényt árasztottam, akképpen cselekszem másokkal is. Csak azt meg kell mondanom neked, kislányom, hogy minél tisztább az a lélek, aki befogadja, annál teljesebben fog ragyogni lelkében Szeretetlángom kegyelme. Mert a lélek tisztasága az, melyen keresztül Szeretetlángom ragyogásában visszaverődik a kegyelemnek az a Fénye, mely fogékonnyá teszi a lelket. S akkor a bűnbánat könnyeit hívom létre anyai szeretetemmel."

A Szűzanya ezen szavaira tökéletes nyugalom tért be a lelkembe.


1966. június 12.

Reggel, amint az oltár előtt imádtam Őt, és Eléje tártam lelkem nyomorúságát, Ő közben ezt mondta:
"Kedvesem, Én most befödöm lelked nyomorúságát, és érezd ezt te is, hogy erőt meríts! Lelked nyomorúságát immár befödtem, s most már csak a szépség az, mely kiragyog belőled. S ha te érzed is lelked nyomorúságát, de mások ezt nem érzik, kisugárzik lelkedből az Én Istenségem gazdagsága, melyből másoknak osztogathatsz. Szóval, kegyelmeim sáfárjává tettelek."

A szenvedő lelkek javára fordítottam

1965. november 1-2.

Rendkívüli szenvedésekkel árasztott el az Úr Jézus, amely este még jobban felfokozódott, úgy, hogy csak görnyedve tudtam járni. S ami még soha életemben nem volt bennem, a halálfélelem is elfogott. Mielőtt lepihentem volna, teljes erőmből elkészültem a halálra, mintha most, bármely percben meg kellett volna jelennem Isten szent színe előtt. Ezeket a nagy szenvedéseket felajánlottam az Úr Jézusnak, közben Ő csak ennyit mondott:
"Ne sokalld meg!"

Másnap megkönnyebbülve ébredtem, és napközben még fokozódott bennem ez a megkönnyebbülés. Egyszer csak váratlanul ismét szólt az Úr Jézus:
"Ugye lelkem, elhiszed, hogy mennyire szeretlek! Ezt a heves szenvedést, melyet elviseltél, a szenvedő lelkek javára fordítottam. S most rád mosolygok."

Ebben a pillanatban testemtől mintha elszakították volna lelkemet, s közben az Úr Jézus ismét szólt:
"Az Isten mosolyog rád. Az Én isteni mosolyommal, látod, könnyebben viseled el a nagy és heves szenvedéseket, melyekre a szenvedő lelkeknek nagy szükségük volt, mert most a szenvedő Egyházért való munkában vettél részt. Szenvedj mosolyogva! Ne tudja, ne lássa senki, ez csak a mi kettőnk titka maradjon. Ezt csak Isten adhatja meg, és csak azoknak a lelkeknek adom, akik mosollyal tudják elviselni a szünet nélküli áldozatot."


1965. november 27.

Az Úr Jézus ismételten arra kért:
"Ne tarts meg magadnak semmit se! Még bűneid bánatát is kamatoztatnod kell itt a földön, mert ezt halálod után nem teheted meg!"

Azután mintha fény áradt volna rám, lelkem el nem mondható boldogságban merült el. Szentmise után és napközben is a kimondhatatlan hála érzete ömlött el lelkemen, s e szavak jöttek ajkamra: Uram, imádott Jézusom! Te még bűneim bánatát is megváltó munkádban való részvételem céljára adod? ...Amint tovább gondolkodtam az Ő isteni jóságán, a lelkek utáni sóvárgó szeretete mind nagyobb tűzzel égett lelkem mélyén, melynek lángjánál éreznem engedte, hogy Ő bűneink bánatát is a lelkek megváltására használja fel. Ő akkor gondolataimba beleszólt:
"Kegyelmeim árja, mint rohanó folyam, szüntelenül egyformán működne lelketekben, ha a ti bánatotok is, mint rohanó folyam, Reám hagyatkozva Felém sietne!"


1965. december 1.

Amint éppen a Szentek követendő példájáról elmélkedtem, az Úr Jézus ismét tanítgatni kezdett:
"Látod, leánykám, most már tiszta és világos előtted, hogy a kezdet pillanatától miért kértelek arra, hogy mondj le önmagadról. Azért kértelek erre sokszor, mert megváltó munkámban csak úgy vehetsz részt, ha egészen és állandóan Velem egyesülve élsz minden pillanatban. Most újra azokat a szavakat mondom neked, melyeket már rég nem imádkoztál vissza: Leánykám, ne sajnálj te semmi fáradtságot, határt ne ismerj, megváltó munkámból soha ki ne kapcsolódj egy pillanatra se! Mert ha ezt tennéd, úgy érzem, megfogyatkozott Irántam érzett szereteted. Pedig úgy vágyom szeretetedre! - Ezeket most is szem előtt kell állandóan tartanod. Ez a szentek példájának követése. Ebben megegyeznek mind az Én megváltó munkám segítői, bármilyen körülmények között éltek is. Ez a feltételem senkivel szemben sem változik, akiket követésemre meghívok: vegye föl keresztjét és kövessen Engem! Láthatod most már azt is, hogy nincs olyan szentem, kit nem követhettek. Hogy Én különböző körülmények közé helyezem őket, ez igaz, de a követelmény egy és ugyanaz. Tehát a követendő példájuk is ugyanaz, hogy mondjatok le önmagatokról, és ne sajnáljatok semmi fáradságot, határt ne ismerjetek, és ki ne kapcsolódjatok megváltó munkámból soha, egy pillanatra sem, mert ha ezt tennétek, azt kell éreznem, hogy megfogyatkozott Irántam érzett szeretetetek. Ugye, Erzsébetem, mily egyszerű az Én követésem? Teszem ezt azért, hogy senki gátlást ne érezzen, kérésemet ne tartsa senki el nem érhetőnek."

Én átgondoltam az Úr Jézus tanítását. Az egyszerű szavak úgy szívódtak be lelkembe, mint száraz földbe a csendes esőcseppek. Lelkembe beleimádkoztam az Úr Jézus szavait, és kértem Őt:
Imádott Jézusom, segíts, hogy egy csepp se folyjon el szavaidból, se nekem, se mások lelkéből, kik a Te tanításodat és megváltó munkádat követni akarjuk.

1965. december második péntekén szép idő volt. Az ősszel elmaradt kerti munkát végeztem. Közben dél felé járt az idő. Arra gondoltam, nem hagyom abba a munkát, hanem majd kötényem zsebébe teszem a kenyeremet, és munka közben elfogyasztom. Gondolataimba az Úr Jézus szólt bele:
"És akkor hogy imádkozod el az asztali imát, és hogy hívsz meg Engem vendégnek? Mondd, ha vendég jön hozzád, a zsebedből fogod kínálni, és munka közben fogadod a vendéget?"

Szavai igen megdöbbentettek. Abbahagytam a munkát a kertben, s miközben kezet mostam, Ő határtalan megbocsátó szeretetével árasztott el, és így szólt:
"Ma különösen meg akarlak tisztelni."

Közben hófehér terítővel letakartam a kis szobámban levő asztalkámat, és fehér tányérra felszeletelt kenyeret tettem, és az imát, hogy: "Jöjj el Jézus..." most nem állva, hanem térdre roskadva imádkoztam el. Az Úr Jézus jelenléte annyira rám nehezedett, hogy moccanni sem bírtam. Ő egy ideig ott állt előttem, és megáldotta kenyeremet, majd felsegített térdelő helyzetemből, és így szólt:
"Így kell Engem asztalodhoz hívnod!"


1965. december 17.

Szentáldozás után ismét tanított és isteni fényességével árasztotta el lelkemet. Hozzám intézett szavaiból egynéhányat leírok:
"Téged az Én fényességem hat át és vesz körül. Te Általam világítasz azoknak a lelkeknek sötét ádventjében, akik még várnak Rám. Életed áldozatai az Én érdemeimmel egyesítve, világosság lesz számukra is. Megmondtam, ti vagytok a világ világossága, kiket kegyelmem különös fényével árasztok el. A föld sötét foltjaira, melyeket a bűn árnyékol be, neked, nektek kell fényt deríteni, hogy az Én isteni fényességem az igaz útra térítse a bűn és a halál árnyékában botorkáló lelkeket."

Ma egész nap az Úr Jézus szavairól elmélkedtem, és különösen arra gondoltam, mikor azt mondta: "Életed áldozatai az Én érdemeimmel egyesülve, világosság lesz számukra is." Ó, imádott Jézusom! Én kis parányi porszem! A Tőled vett fényesség világít belőlem is! Ó, mily végtelenül jó vagy, és mily határtalan nagy lehet az a fényesség, mely a világ kezdetétől a világ végezetéig ki nem alszik, hanem csak szüntelenül felénk árad! S arra gondoltam, hogy mikor nem láttam tisztán ennek a fényességnek felém lobogó lángját, közömbös nemtörődömség volt lelkemben. Imádott Jézusom, könyörögve kérlek, bocsásd meg bűneimet és közömbösségemet, mellyel én is megbántottalak, és megbocsátó szeretetedet áraszd mindazokra; kikért a Te végtelen érdemeiddel egyesített kis áldozataimat meghozom. S lelkem hő vágyát a lelkek megmentéséért jutalmazd meg a Te világosságod fényességével, hogy azok a lelkek is, kiket még nem hatott át a Te fényességed, érezzék és lássák a Te óhajodat.

Ezt cselekedtem érted és minden lélekért

1965. augusztus 13.

Az Úr Jézus régebben mondott szavait elmélkedtem át:
"Nem tudok lemondani rólad." -Utólag elcsodálkoztam ezen, s úgy gondoltam, ezt biztosan rosszul értettem.

Az Úr Jézus közbeszólt:
"Nem értettél rosszul. Miért csodálkozol ezen, hogy nem tudok lemondani rólad és egyetlen lélekről sem? Nem ontottam-e ki minden csepp Véremet érted, értetek? Az Én akaratom az, hogy üdvözítselek benneteket. Erzsébetem, akard te is minden erőddel, életed minden pillanatában!"


1965. augusztus 18.

Amint reggel a szentmise idején Eléje borultam és bűneim mélységes bánatával kérleltem Őt, Ő ismét meghatottságát és Szent Szívének dobogását éreztette vele, s közben ezt mondta:
"Irgalmas Szívem megbocsátó szeretetének teljes bírását már rég megkaptad. Ezt a mélységes bűnbánatot, mellyel most Elém borultál, mások helyett fogadom el és adom bűnbocsánatomat..."

S míg szavait kimondta, oly nagymértékben árasztott el szeretetével, hogy ismét remegés fogott el. Nem lehet ezt szavakkal kifejezni... Amióta a szeretet tüze éget, igen gyakran elragad, sokszor a legváratlanabb pillanatokban teszi ezt...


1965. augusztus 27-28.

Imádott Jézusom, úgy fáj az, hogy érzem, fáradtságom miatt ma éjjel nem tudok virrasztani a haldokló lelkekért! De ugye, Te látod lelkemben azt a nagy vágyat, mellyel meg szeretném ezt tenni? Ő nagy-nagy bánatomban vigasztaló szavakkal szólt:
"Elfogadom most lelked nagy vágyódását, melyet a haldoklókért felajánlasz. Igen, ezt is haldoklók lelke javára fordítom."

Igen megnyugodtam, és miután lepihentem, az éjszakai pihenés idején többször felébredtem, és azonnal a haldoklókért könyörögtem, de annyi erőm nem volt, hogy felkeljek virrasztani. Az Úr Jézus még az éj folyamán is biztosított arról többször is, hogy elfogadja ezt a vágyvirrasztást - így mondta.

Másnap, 28-án reggel, szentmise előtt és alatt:
"Erzsébetem, most folytatom az előző este elmaradt beszélgetést. Köszönöm erőfeszítésedet, de most figyelj és jól jegyezd meg, amit mondok."

Hogy a beszélgetést mások is megértsék, előbb le kell írnom azt, ami a családban történt. Egyszerre két kis unokám született. Az egyik augusztus 22-én, Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, a másik szeptember 8-án. Így azután a kevéske erőmhöz nagyon sok munkám lett. Éreztem, hogy ezt nem bírom. Megkértem az Urat, lenne olyan jó és adna erőt, mert ezt a meglévő kis erőmet nem tudom úgy beosztani, hogy mindkét kis menyemnek segítsek. Másnap, amikor felkeltem, csodálatos frissesség volt bennem, egész nap dolgoztam, és semmi fáradtságot nem éreztem. Így tartott ez kb. két héten át. S ez a rendkívüli erő, úgy éreztem, elsodort az Úrtól, mert már arra is gondoltam, ha ez így tart, hogy ilyen jó erőben maradok, akár még dolgozni is elmehetnék. Szóval a visszanyert testi erőm folytán ilyen gondolatokkal foglalkoztam. Az Úr Jézus e közben így kezdett beszélgetni velem:
"Most legalább még jobban megérted, hogy miért vagy így megfosztva testi erődtől. Látod, amíg gyenge voltál, addig minden erőddel Engem szolgáltál. Most, hogy erődet felfokoztam, nem úgy szolgálsz Engem, mint eddig. Gondolataid szétszórtak, és Rám kevesebb időt fordítasz. Nem is maradsz úgy Mellettem, mint eddig. A sok idődből és erődből Nekem sokkal kevesebb jut. Tehát még csak néhány nap, s elveszem a kapott erődet, melyet csakis családod javáért tettem meg..."


1965. szeptember 18.

Az Úr Jézus így szólt:
"Erzsébetem, nagy kérésem van hozzád. Elvállalod? Böjtölj kenyéren és vízen addig, míg a szent ügy el nem jut a Szent Atyához."

Ezt a kérést újra megismételte néhány nap után, Engem az előző kérés nagyon zavarba hozott, mert arra gondoltam, erre nem leszek képes a magam erejéből... Most nem volt szorongó kétely bennem a miatt, hogy ez az Úr Jézus kérése és akarata-e. A szeretet tüze éget, csak azt akarom, amit az Úr akar, így tehát nem kell félnem a gonosz megtévesztésétől. -Az Úr kérése igen megdöbbentett, nem tudtam azonnal igenlő választ adni. Az történt velem, amire még életemben nem emlékszem, hogy napokon át vajúdtam volna valamin. Általában ha én valamit kigondoltam, azt gyorsan átgondoltam, hogy is lehetne megtenni, és már nyomban hozzá is fogtam. De ez most nem az én gondolatomból indult ki, s a szavak "hallatára fellépett bennem asszonyi gyengeségem. Teljes erőmmel ellene voltam, tudtam, hogy akaraterő hiánya miatt képtelen leszek ezt megtenni. Három napig küszködtem magamban, majd a negyedik nap már gondolatban elfogadtam, és csak az ötödik és hatodik nap erős küzdelmei után teljes akaratommal is elfogadtam. A hetedik napon már örvendezéssel telt meg a lelkem. Az Úr akaratának teljes befogadása után elmentem a mellém rendelt nővérhez, és beszámoltam a lelkemben történő dolgokról. Ő ugyanis éppen gyóntatómhoz készült menni. Megkértem, kérjen számomra engedélyt a böjt megtartására. Az Úr kérésétől számított kilencedik napra megkaptam az eltiltó választ. Ezután lelkemben két napig nyugalom volt, de az Úr Jézus kérését megismételte ezen szavakkal:
"Kérésemet továbbra is fenntartom, melyet gyóntatódnál többször is meg kell ismételned."

Nagyod zavarba jöttem, és az Úr Jézus előtt gyóntatóm eltiltására hivatkoztam. 1965. szeptember hó végén

Az előre megbeszélt időre gyóntatómhoz mentem, és remegve a nagy nehézségek után, megismételtem az Úr kérését. Gyóntatóm ismét tagadó választ adott, és kifejtette előttem ennek lehetetlenségét. A kérést még ennek ellenére is megismételtem, mivel ez volt az Úr kérése. Utána a gyóntatóm tovább fejtegette előttem ennek lehetetlenségét, hogy ő csak Istentől kapott jogait gyakorolhatja, de ezt ő nem teheti meg, mert ez az 5. parancsolatba ütközne... Ha az Úr Jézus neki is tudtára adja kérését, ő nem fog ellene szegülni... és azonnal megadja az engedélyt.

Mikor az atyától eltávoztam, néhány órára megszűnt lelkemben mindaz a szenvedés, melyet az elutasítás váltott ki lelkemből. Azután a szenvedések oly erővel leptek meg, hogy napokon át alig volt jártányi erőm. Bármire is gondoltam, mely az étkezéssel összefügg, az ájulás környékezett. A reggeli és vacsora idején ez megszűnt bennem, mert az Úr Jézus kérésére évek óta csak kenyeret és vizet veszek magamhoz. Erre Ő kért, és azt mondta, hogy csak délben vegyek magamhoz egyéb ételt, de ezt sem az ételek ízéért, hanem csakis testem táplálására. Hétfőn és csütörtökön is csak kenyéren és vízen élek, és pénteken is csak este hat óra után veszek magamhoz más táplálékot. Így ezeken a napokon megszűnik lelkemben az a szenvedés, melyet akkor érzek, ha más táplálékot is veszek magamhoz... Nem tudom leírni azt a szenvedést, melyet azóta elszenvedek. Állandó belső szorongás, undor és rosszullét lép fel bennem.

Egy napon az Úr Jézus e szavakkal szólt hozzám:
"Ugye látod, mennyire szeretlek! Jóravaló törekvésedet így jutalmazom és megváltó munkám javára fordítom. Szükségem van áldozataid meghozására, hogy a Mi közléseink lendületét és megbántott Szent Szívem engesztelését szüntelenül így szolgáld!"

Még hosszan beszélgetett, és kérését kihangsúlyozva ismét gyóntatómhoz küldött:
"Kérésemet ismételd meg előtte. Ne félj! Mondd meg, kérésemet mindaddig fönntartom, míg az Általunk közölt kérések a Szent Atyához nem jutnak... Közöld gyóntatóddal, hogy Én úgy változtatok szenvedéseiden, ahogy az Én isteni bölcsességem és megváltó munkám kívánja. -Ne féljen Ő sem, hagyatkozzék Reám! Erzsébet, kitartó türelemre van szükséged, és ahányszor Én küldelek, csak menj készséggel, alázattal! Vigyázz, mert gyóntatód parancsát nem mellőzheted el, még az Én isteni kérésem miatt sem!"

Az Úr Jézust bátorkodtam megkérdezni, hogy ez a kérése nem próbatétel volt-e részemre?
"Nem! Mert ha gyóntatód kérésemet nem mellőzi el, hanem Reám hagyatkozva elfogadta volna, akkor az Én közreműködésem által a te áldozatvállalásod meghozta volna azt az eredményt, mely isteni terveimben benne volt. Ő ugyanis megkapta volna azt a lendítő erőt, és minden erejével odahatott volna, hogy az ügy a Szent Atyához kerüljön. Mert a te áldozatos, szigorú böjtvállalásod állandóan sürgette volna őt a további intézkedésre."


1965. október 17.

Úrfelmutatás közben történt. Amint a pap elmondta az átváltoztatás szavait, abban a pillanatban csodálatos módon az Úr Jézus Szent Testének átlényegülését engedte az Úr Jézus éreznem, s így szólt:
"Ezt cselekedtem érted és minden lélekért. Ennek a fölséges pillanatnak átérzését isteni szeretetem különös kegyelmei által tudtad felfogni lelkedben."

Lelkem még utána néhány óra múlva is az átlényegülés csodálatos átérzésétől remegett. Lelkem nagy remegése közben arra gondoltam, hogy amikor az apostolok az átlényegülés csodájának perceit az Úr Jézus mellett testestől-lelkestől átélték, hogy bírták ők ki? Mert én ezt a néhány percben is (nem, rosszul írtam) csak néhány pillanatban is úgy éreztem, hogy rögtön szörnyethalok. S ha az Úr Jézus le nem csillapította volna bennem az átlényegülés rendkívüli hatását, még jártányi erőm sem maradt volna, hisz még az utóhatást is rettenetes volt kibírni.

Mi volnál te szeretet nélkül?

1965. július 2-3.

Éppen ebédnél ültem, s mint a villám, úgy világított be lelkembe az Úrszava:
"Tudod, mit mondott gyóntatód az utolsó szentgyónásnál? Ha valami baj lesz, menj hozzá, vagy hívasd!"

Abban a pillanatban minden erőmet összeszedve elmentem telefonálni... Biztató és kedvező választ kaptam.
Július 3-án éjszaka alig tudtam aludni. Ahogy mondani szokták: úgy vártam a reggelt, mint a gyermek a karácsonyt. Valóban az is volt! Hiszen már több mint két hete nem mertem az Úr Testét magamhoz venni, az előbb leírt okok miatt. -Vasárnap volt. Korán reggel elindultam kevés testi erőmmel, de sok reménnyel. Az előző napon történt figyelmeztetés után lelkemben nyomban beköltözött az Úr Jézus szelíd békéje, mely lecsillapította bennem a hosszú időn át elviselt lelki kínokat.

Amint gyóntató atyám elé kerültem, ismét a gonosz rontott rám szorongásával. Kegyetlen kínnal gyötört elmémben, nagy erővel zűrzavart rendezett benne. Minden erőmmel a gyóntató atyámra figyeltem, hogy meg tudjam érteni hozzám intézett szavait. A gonosz zaklatása miatt most a szentgyónás közben is rám nehezedett az állandó kétely, mely a lelkemben volt. Gyónás közben többször is megismételtem, hogy minden erőmmel hinni akarom a feloldozás érvényességét, de ha ezt mégsem érzem biztosnak, nem tehetek róla, különösen nyugtalanít.

Ó, ez a megértő atya, ki mikor meghallotta, hogy már több mint két hete e miatt nem merem az Úr Szent Testét magamhoz venni, igen szigorúan rámparancsolt. Értsem meg -mondta -, hogy ez a gonosz zaklatásából ered, nem pedig az Úr Jézus megvetéséből. Ezt a zavargást többé ne engedjem magamhoz. Még egyszer elő ne forduljon, hogy a szentáldozástól e miatt távol maradok... Amikor az atya JÉZUS nevében rámparancsolt, ezekben a percekben éreznem kellett azt, hogy ő minden erejét összeszedve mondta ki szavait. Ugyanakkor a gonosz támadása oly nagy volt bennem, hogy én is minden erőmet összeszedve, hétszeres igen-t mondtam az atya ismételt parancsszavaira. Elmém teljesen a sötétség fejedelmének nyomása alatt volt, és így az atya szavainak elfogadásához földöntúli hatalomtól származó erőt kaptam. Igenlő válaszommal akartam tudtára adni, hogy minden erőmmel engedelmeskedni akarok neki. Ez a tudat megnyugvással töltötte el lelkemet. Hosszú idő után az Úr Jézus betért lelkembe, és elárasztott az Ő jelenlétével.


1965. július 7-8.

Hosszan és bensőségesen beszélt az Úr Jézus
"Kedves lelkem, ne mellőzzél! A gyóntatód szavára most már azt kell mondanom, amit már máskor is mondtam: az Ő szava az Én szavam. Ezt tekintsd mindig hitelesnek, mert őt megvilágosítottam, s őz az, ki téged ismer, megért és vezet, s az, ki soha nem fog elhagyni. E miatt ne aggódj, ne töltsön el félelem! Legyen világos előtted az Én akaratom. Én mindig előre megmondom, hogy most mi következik. Nem megmondtam-e azt is, hogy reád engedem a Sátánt, és minden kísértését kipróbálhatja rajtad? Erzsébetkém! Örülök, hogy intő figyelmeztetésemre azonnal készséggel elmentél gyóntatódhoz. Látod, ez az, amiről előzőleg már beszélgettem veled, hogy te a Szeretet Lelkének birtokában vagy, és a gonosz nem tud erőt venni rajtad. Az igaz, Én megengedtem, hogy meggyötörjön. Amit a gonosz el akart érni nálad, az, hogy felszólító szavamat ne vedd figyelembe. Ismeri a te gyengéidet, de az engedelmesség eszköze birtokodban van, s ez az, mely által legyőzted, s a gonosz erőtlen és világtalan lett melletted. Ó, milyen boldog vagyok, hogy ezt a természeteddel ellenkező erényt ily szorgalmasan gyakorolod! Kedves Erzsébetkém! Ilyenkor szinte lekötelezel, és mérhetetlen kegyelmemtől még ragyogóbbá lesz lelked."

Ezek után én igen elgondolkoztam az Úr Jézus szavain, hogy mily szent és nagy erény az engedelmesség, melyet eddig nem is gondoltam át ennyire, hogy ilyen nagymértékben lesz lelkem általa ragyogóbbá. Ezután erős elhatározást tettem, hogy még sokkal nagyobb hűséggel és odaadással fogadom el azt, amit közvetlen az Úr Jézus vagy a gyóntatóm által közvetve kapok.


1965. július 9.

A Szűzanya szólt:
"Kislányom, megkérlek újra, hogy az Én Szent Fiam érdemeivel egyesített virrasztó imádság módját, melyet eddig még nem adtál át gyóntatódnak, most add át. Az Én kérésem, hogy az éjszakai szent virrasztást, mely által a haldoklók lelkét akarom megmenteni, úgy szervezzék meg minden egyházközségben, hogy egyetlen perc se maradjon virrasztó imádság nélkül! Ez az eszköz, melyet kezetekbe adok. Ezáltal mentitek meg a haldoklók lelkét az örök kárhozattól. Az Én Szeretetlángom Fényétől megvakul a Sátán."


1965. július 12.

Az Úr Jézus a szentmise idején kezdett beszélgetni:
"Így kell élned, ilyen kettéváltan. Miért csodákozol ezen? Egyesülhet-e a test akarata a lélekével? Nem, soha! Látom, lelkeddel élesen figyelsz, hogy az Én szent akaratomat teljesítsd. De a test, mint erős ellenfél, állandó ellenállással akarja megakadályozni lelked készségét, amely által Mellettem akarsz maradni, és Velem együttműködni.

Ezt a nagy szeretni-akarásodat elfogadom és szünet nélküli áldásommal kísérem. Sőt, még ennél is tovább megyek. Mától kezdve a te kis lakásod állandó szentélyem lesz. Jelenlétemmel állandóan megtisztelem a számodra oly kedves kis otthont... Kibéreltem kis lakásodat. Itt imádj, engesztelj! Én szívesen időzöm itt nálad, míg itt a földön élsz.

Egy pillanatig sem akarok lemondani rólad...
Látom kételyeidet, mely ez okból támadt lelkedben. Mit mondtam még régen? Ha szavaim hallatára erős ellenállást érzel, erről tisztán felismerheted, hogy Tőlem származik. Erzsébet, Erzsébet, higgy! ... Ó, te kis semmiség! Mi volnál te szeretet nélkül?..".


1965. július 17.

"Kis leánytestvérkém! Érezd lelkedben parancsszavam elfogadásának kegyelmekkel járó jutalmát, melyet Én azért adtam gyóntatód által, hogy lásd és érezd azt a hatalmat, mely lelkedben megszüntette a sokféle formában jelentkező kételyeket és zavaros körülményeket. Ezt csakis engedelmességed által nyerhetted el. Már most beláthatod, nem a feloldozás érvényességének hitelessége által adtam megnyugvást, hanem inkább azzal, hogy gyóntatód által parancsoltam rád. Ha ezt most el nem fogadtad volna, ez egyszer s mindenkorra hajótörése lett volna lelkednek. Nagy és kemény szavak ezek Tőlem. Ugye, meglep ez téged? Gondolj arra, amit már máskor is hangsúlyoztam: gyóntatód szava az Én szavam, s ennek el nem fogadása az ellenszegülés Istennek. Ezért kellett, hogy ily szigorú legyek hozzád. Szenvedéseidet most megváltoztatom, és nem a kételyek kínjait engedem rád. Most egyszer s mindenkorra életed végéig a Szeretet Tüze fog égetni, mely a lelkek után való sóvárgásban őrli fel tested erejét."

Szavait akkor nem értettem meg, mert az Úr Jézus még nem bocsátotta lelkembe ezt az újabb szenvedést, melyet Ő így nevezett: a Szeretet Tüze fog égetni, s a lelkek utáni sóvárgásban fog testem ereje felőrlődni.

Néhány nap múlva lelkembe mintha tüzes nyilat bocsátott volna, mely szenvedés által a lelkeket kell megmenteni a kárhozattól. Azóta nem ismerek magamra. Hogy is tudnék eligazodni ezen, mely a szeretet égő tüze, azt nem lehet leírni. Vannak érzések, melyek csak a léiek és Isten titkai, s erről beszélni lehetetlen. Nem is erőlködöm. Tudom biztosan, Atyám, hogy Ön a csendes némaságba rejtőző sorokat

Isten kegyelméből velem együtt felfogja. Ez az Úr dolga. Itt az én erőlködésem legföljebb csak rontani tudna. Mert csak a lélek csendje az, melybe behallatszik az Úr szeretetének szava, sőt itt most erről sincs szó. Az Úr Jézus szavai szerint a szeretet tüze éget, s ahogy nem lehet a közönséges égést semmi szóval, úgy nem lehet ezt sem kifejezésre juttatni.

Nehogy azt tessék gondolni, hogy valami melankólia szállt meg. Nem, ez ellenkezne vidám természetemmel. Azért mégis a csendes elvonultság uralja lelkemet. Úgy érzem, mintha nem is a földhöz tartoznék. Máskor is volt ez már, de az Úr Jézus azt mondta, így lesz ez most életem végéig. Én azóta az Úr által kért böjtöket még nagyobb odaadással és hűséggel igyekszem megtartani, és ami a virrasztást illeti, ami a legnehezebb volt, azt most minden erőm megfeszítésével megdupláztam: a 2 órai virrasztást. Az Úr Jézus azelőtt úgy kért, hogy 2 x 1 órát virrasszak, most az Úr kegyeméből, mióta a szeretet tüze éget, nincs se éjjelem, se nappalom, minden kevésnek látszik előttem, amit viszonzásul az Úrnak adok. Az éjszakai pihenésem idejét éjféltől reggel ötig átvirrasztott imában töltöm. Azután a templomba megyek, és ott folytatom az Úr imádását, majd a 7 órai szentmisén magamhoz veszem az Úr Szent Testét. A nappal a családom segítségében telik el, melynek idején is az Úr jelenléte tölt el oly mértékben, hogy azt kell éreznem, lelkem túlszárnyalja testi erőm működését, mert lelkem megszakítás nélkül az Úrnál időzik. Kicsiny szobámba, melyben az Úr Jézus van jelen, munka közben gyakran bemegyek, hogy ott imádjam és engeszteljem. Szívem titkai ezek, melyeket Ön előtt feltártam.


1965. július 20.

Ez az állandó testi gyengeség és fájdalmak, melyekről az orvos az előbbiekben leírt megállapítást adta, valóban azóta is megvannak. Sokszor oly nagymértékben rohannak meg, hogy napközben minden órából legalább 15 percet le kell feküdnöm, mert a fájdalmak miatt majd összeesem. Ma, mikor a szentmiséről hazajöttem, éppen ismét elővett a rendkívüli fájdalmas gyengeség. Szerettem volna az Úr Jézust imádni, engesztelni kis szobámban, de helyette le kellett pihennem. Előbb még felajánlottam az Úr Jézusnak szenvedéseimet, és lelkeket kívántam Neki. Az Úr Jézus igen meghatódott, és meghatottságában ismét bensőségesen kezdett beszélgetni:
"Ó, mily kedves vagy te, hogy lelkeket kívánsz Nekem! Lehetne-e jobbat kívánni Részemre? Ez az, amit elvárnék mindannyitoktól. Látod, Erzsébetkém, te, ti szegény kis lelkek, adni tudtok Istennek. Óhajtásaidat a mennyei Atya is szeretettel fogadja. Jókívánságaidat, mint kegyelemáradatot visszasugározza reád és azokra a lelkekre, kikért Hozzám könyörögsz. Hidd el, nagyobbat és kedvesebbet nem is mondhatsz Nekem. Azért jöttem le a mennyből, hogy a lelkeket megváltsam az örök életre."

S míg ezeket mondta, lelkemben a lelkek utáni szomjamat csillapította, és módfelett árasztotta rám az égő szeretet tüzét, melynek hatásától remegni kezdtem. S Ő közben szelíden szólt:
-"Kedvesem, légy alázatos, most még jobban! Az Isten ereszkedett le hozzád." Lelkemet még utána is sokáig remegés töltötte el.


1965. július 24. - szombat

A Szűzanya ma úgy közeledett szelíd szavaival, hogy nyomban a kegyelem teljességének erejét árasztotta lelkembe, és közben Ő is áradozott:
"Kis kármelita leánykám, Szeretetlángom kegyelmi hatása által érted el azt, hogy az Isten leereszkedett hozzád, és ily nagymértékben emészti lelkedet az égő szeretet tüze az megváltó munkájáért. Ezt bírni igen nagy kiváltság, s ezért éljen lelkedben mély alázat!"


Írás közben sokszor igen nagy gátlást érzek magamban... sokszor egészen bénává tesznek... Ilyenkor elhagy az erőm, és abbahagyom az írást, napokig, sőt hetekig kezembe sem veszem. Csak mikor az Ő jelenléte által szigorúan kifejezésre juttatja, hogy Ő akarja, hogy ezeket leírjam, újra és újra nekilendülök.

Egy alkalommal -ez nemrég történt -ismét megkérdeztem az Urat, hogy amit leírtam, valóban az Ő szent akaratából történt-e? ... Ő határozott választ adott:
"Tudod-e, miért írattam le veled életed különböző eseményeit? Mert ezek kegyelmeim visszatükrözése lelkedben, melyeket - jól tudom - soha nem mondanál el. Így kényszerítlek tehát erre, hogy lássák az isteni munkát, melyet még gyermekkorod óta Én művelek lelkedben."

Szavai nyomán megnyugszom, és tovább írom mindezeket.

A szenvedések kínjai marcangolták a lelkemet

1965. június 4.

Igen érdekes dolog történt. -Amint éppen kis lakásomba mentem este, útközben a Sátán keserves nyögését és szemrehányását kellett hallanom. Felpanaszolta nekem, Ő már régen gyanította azt, hogy személyemmel kapcsolatban neki igen nagy baja keletkezik. Azért is igyekezett az időtől kezdve engem állandóan szemmel tartani. S tovább panaszkodott, hogy mégiscsak sikerült kiszabadulnom mindig karmai közül, pedig ő minden eszközt latba vetett, és mégis vesztes lett. Amíg kis szobámig elérkeztem, mely a kert végében van, velem jött, vagyis lopakodott, mert mint világtalan, tehetetlen a közelemben. Már azelőtt régen is éreztem tehetetlenségét. De volt idő, mikor éreznem kellett gyűlölettől villogó és bosszútól szikrázó szemét, mely akkor még félelemmel töltötte el egész lényemet.


1965. június 5.

Lelkemben állandó nagy vágy van Isten után. Az Ő szent akaratában megnyugodva fogadtam, akár élnem, halnom vagy szenvednem kell. Mindez teljes boldogsággal töltött el, melyre nincs sem betű, sem szó. A boldogságtól remegő lelkemben másnap reggelre mindez megszűnt, és ismét a gonosz támadása lepett meg. Még soha nem használtam ezt a szót, de most azt kell írnom, hogy a szenvedések kínjai marcangolták a lelkemet. Néhány szóval leírom a gonosz támadásait, melyekkel meg akart ingatni: "...Nincs értelme, hogy igaznak tekintsd kitalált ostobaságaidat. Ez a nagy csalódás, ugye, rádöbbentett, hogy a saját koholmányod mindez. Lásd be és változtass rajta. Ennek az életnek a folytatása emberi méltóságoddal is ellenkező, és vétkezel is vele. Látod, Imádottad is elhagyott, sem életre, sem halálra nem méltat. Csakis a kárhozat biztos részedre, és mindazok részére, kik veled egyetértenek. Igen, felelős csakis te vagy értük, mert te kergeted őket bajba állandó hazugságaiddal..."

Oly nagy erővel támadt rám, hogy rögtön elvesztettem lelkem biztonságát. Napokig tartott ez a küzdelem. Ebben a bizonytalanságban egyetlen imádságom az Úr imádsága volt. Kértem a mennyei Atyát, hogy fogadja el lelkemet-testemet. Én teljes értelmemmel Őt akarom szolgálni, és teljesedjék be rajtam Általa tökéletesen az Ő szent akarata. Ez minden vágyam. Kértem Őt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus érdemei által bocsássa meg minden bűnömet...


1965. június 9.

Este már nyugovóra tértem. A gyengeség és fáradtság miatt gondolkozni is alig tudtam. Egészen váratlanul az Úr Jézus áradozása lepett meg, s közben beszélgetni kezdett. Még soha életemben nem érintett így meg szavaival, mint most. Remegő lélekkel és áhítatos összeszedettséggel figyeltem. A fáradtság megszűnt bennem, s lelkem sötétsége is eloszlott. Szavainak értelmét azért még így is nehezen fogtam fel. Az elmúlt napokban vakító feketeség vett körül. Minden pillanatom nemcsak testi, de főleg lelki kín volt.

Az Úr Jézus:
"Lelked küzdelmében gyönyörködtem. Az a legnagyobb gyönyörűségem, ha állandó harcot vívtok a sötétség fejedelmével. Aki ezt teszi, annak biztosítva van az üdvösség. Kedvesem, az elmúlt napok sötétségét feloldottam lelkedben ..."


1965. június 10.

Reggel már az ébredésnél szólt az Úr Jézus... és dicsért. A szentmise előtt minden reggel a templomban egy órát szoktam adorálni. Ezen idő alatt ismét az Úr Jézus szólt:
"Érezd átható tekintetem fényességét, mely nélkül nem tudod felfogni isteni szavamat, s mely által most erősítést adok. Mondtam már, hogy a szenvedést nem fokozom többé, de nem is csökkentem. Azonban változtatok rajta különböző formában. Halálod be nem teljesedése is ezen szenvedések változata. Örömmel mondom, hogy az életről való lemondásod igen tetszett Nekem. Ez nem marad meddő számodra, azok számára sem, akikért felajánlottad. Én most mást kívánok tőled:
Szenvedéseid által szeretettől égő áldozat lettél, melyben a Szentháromság gyönyörködik... Nem kell attól tartanod, hogy akár egy pillanatra is elválasszon valami Tőlünk. Az ég nyitva áll számodra. Ez természetesen nem jelenti a földi kínok megszűnését. Ezért is volt lelkedben a feketeség. Átengedtem lelkedet és testedet a sötétség fejedelmének teljes hatalma alá, hogy tegyen veled, amit akar. Használjon fel minden lehetőséget és tegyen próbára. Megingatásodra minden eszközt rendelkezésére bocsátottam, hogy lássa, kivel van dolga: egy lélekkel, kit a Szentháromság vett birtokába. Látnia kellett, hogy az ilyen lélek élni, halni s szenvedni tud, és teljesen megnyugszik az Én isteni szent akaratomban. Lehet-e részedre nagyobb jutalom, mint a mennyei Atya karjaiban nyugodni, és a Szentháromsággal töltekezni? Azért mondom: Szeretettől égő áldozat vagy te."

Ezen a reggelen, mialatt az Úr Jézus beszélt, elömlött bennem Isten jelenlétének érzete, mint kiáradt folyam. Semmit sem láttam, csak Isten jelenlétét éreztem. Ez az isteni jelenlét megerősítette lelkemet abban, hogy nem vagyok megcsalva önmagam képzelgése által Az Úr Jézus közben így szólt:
"...Szeretettől égő áldozatod a lelkeket Isten megismerésére és szeretetére fogja vezetni. Ez az Én gyönyörűségem. Ezért tartalak még itt a földön, hogy te szeretetből égő áldozat légy, kire örömmel tekintek isteni Szememet."

Ezek után csend és megnyugvás lett lelkemben, de csak néhány napig.


1965. június 18.

Reggel a szentmise hallgatása közben ismét nagy nyugtalanság vett erőt lelkemen. Kétségbeejtő küzdelmem támadt: Ezek az érvek mind csak hazugságaim kitalált ellenérvei, melyekkel ámítom magam. Egy szó sem igaz mindebből, és ezáltal a vétkek úgy megszaporodtak lelkemben, hogy nem járulhatok szentáldáshoz...

Tépelődésemben ugyanaz a meglátás: fel kel hagynom és meg kell semmisítenem minden hazugságomat. Azért elhatároztam, hogy soha többé egy betűt sem írok le. Azóta lelkemben többször hallottam ezt, de nem írtam le, sőt igyekeztem ezt magamtól elhárítani, hogy végképpen felhagyok mindennel... Ez olyan szenvedés, melyhez hasonlót soha életemben nem éreztem...

Borzalmas egy élet ez! Szünet nélkül abban a tudatban élni, hogy Istent bántom meg és Ő nem kívánkozik hozzám. Ily módon tudtomra adja, hogy fáj Neki ez a méltatlan egyesülés, és bűneim miatt mennyire undort érez irántam. Ebben a nagy lelki kínban -nem csoda, hogy - most is csak a halál kívánatos nekem, mert akkor mentesítve leszek ezektől az állandó hazugságoktól, melyekkel még gyóntatómat is megtévesztem... Életemnek semmi célja, így élni Isten nélkül. Már második hete nem voltam szentmisén, csak a kötelező vasárnapin. Lelkemet csak a lelkiáldozásból táplálom. Sötét és céltalan előttem minden. Az élet számomra különös: hogy tudjak Isten nélkül Istenért élni? Ez sehogy sem megy!

Nővérkém, megkérem, hogy menjen el G. atyához, és beszéljen vele lelkem érdekében, hogy ezek után mitévő legyek? Én részemről teljesen meg vagyok győződve, hogy egyetlen ember: a S z e n t a t y a lenne az, ki miután átvizsgálná ügyemet, meg tudna nyugtatni. Mert ha Ő nem találja igaznak, megadja a feloldozást szövődményes hazugságaimra. -Szeretném, hogy Önök velem együtt átéreznék igen nehéz helyzetemet és jóindulattal segítenének rajtam. Én megmaradt kevés erőmmel elmegyek a Szentatyához, bármilyen különösnek is találják. Le fogok küzdeni minden nehézséget, mert én tovább így, ebben a kegyetlen, kínzó lelki mardosásban tétlenül élni nem tudok. Nem bánom, ha semmi ajánlást nem lesznek hajlandók adni, én akkor is megteszek minden erőfeszítést, mellyel visszaszerzem lelkem elvesztett nyugalmát...

Ez a bizonytalanság és elhagyatottság az oka annak, hogy ilyesmire szánom rá magam. Vagy-vagy! De ezt az életet tovább nem folytatom! Mert vagy bolond és hazug vagyok, vagy igaz az, ami bennem van. S ha ez igaz, én nem bírom tovább így, tétlenül nézni a lelkek elvesztését.

Halálod után neked Mellettem lesz a helyed

1965. február 4.

Ma reggel megkönnyebbülve ébredtem. S az Úr Jézus szólt:
"Béke veled!"

Lelkemben ezt a szót nem tudtam el nem fogadni. Az Úr Jézus szavai nyomán az áhított megnyugvás betért a lelkembe. Ez a béke csalhatatlan erőt adott.
Az Úr Jézus újra szólt:
"Kislányom, nagyon szenvedtél? A világtalan Sátán nem tudott semmi bűnre rávenni, és vad dühre ragadta a tudat, hogy neked kell tovább vinned az Én szent akaratomat, s azért ki akarta verni a fejedből... A te szenvedéseid érdeme, hogy a ,bizonyított tények' isteni eredetét az Én isteni Fényességem megvilágítja azok lelkében, akik hivatva vannak az ügyet továbbadni. Nagy lesz az ellenzék tábora, s hogy az ügy győzelemre jusson, azért még sokat kell szenvedned. Számolj be lelked helyzetéről gyóntatódnak..."


1965. február 14.

Imádás közben az Úr Jézus figyelmeztetett:
"Menj, családodnak kenyeret kell vinned!"

Erről egészen megfeledkeztem. Mélységes hálával megköszöntem, hogy Ő még ilyen földi dolgokat is ennyire szem előtt tart. Útközben is imádtam Őt. Amint az üzletbe léptem, eszembe jutott, hogy ma szombat van, s kérdésemre: Van-e még kenyér? -"Nincs!" volt a válasz. Megijedtem, hogy most mi lesz!? S amint ki akarok menni, utánam szólnak, van még eltéve egy kenyér, mert akinek eltették, az nem jött el érte. Abban a pillanatban azt mondtam: Imádott Jézusom! s Ő így szólt:
"Ez vagyok Én! Látod? Nehogy a Velem töltött idő családod hátrányára legyen!"

Közben csendben mentünk. Azért mondom ezt így, mert Ő elárasztott jelenlétével, és én Benne elmerülve tovább imádtam Őt.


1965. március 25.

Az Úr Jézus kért:
"Csak feszítsd meg minden erődet! Ez az, ami Nekem igen kedves benned. Az íjat is minél jobban megfeszítik, annál biztosabban lehet célba találni vele. Neked is így kell kifeszítened akaraterődet, és ezáltal a nyíl nem téveszti el az irányt, mely csakis az ég."


1965. április 7.

A mellém rendelt nővérrel beszélgettem, s megemlítettem neki, hogy az Úr Jézus úgy tesz velem, mintha megfeledkezne rólam, és én olyan messze érzem Őt magamtól ilyenkor. -Még ugyanazon a napon történt, amint otthon kis unokáimmal foglalatoskodtam ugyan, de lelkem mélyén az Úr Jézust imádtam és engeszteltem. Szavaim, melyeket Hozzá küldtem, úgy éreztem, mintha végtelen magasságba szálltak volna. Közben meglepett:
"Miért gondolod azt, hogy Én messze a magasságban vagyok fölötted? Itt állok most is melletted..."

Míg az Úr Jézus beszélgetett, lelkem különös érzések hullámain keresztül felfogta, amint a Szűzanya csodálatosan elragadó szeretetével azt mondta az Úr Jézusnak:
"Ez az Én kedveltem is'"

S tudnom engedték, hogy rólam van szó. A Szentháromság szeretetébe a Szűzanya úgy beolvadt, hogy lelkemben alig tudtam megkülönböztetni. Ezen igen meglepődtem, és csodálkozásomra az Úr Jézus rendkívül csodálatos dolgokba engedett elmerülni. Így szólt:
"Ez nem elragadtatás, csak annak egy formája, azért ezt tested erejével el tudod viselni."

Közben eddig ismeretlen mennyei dolgokba avatott be. Ezeket szavakkal nem tudom kifejezni... Az Úr Jézus még másnap is erről beszélt velem a szentmise közben. Ezekről írni nem tudok...


1965. április 12.

Nagyhétfőn az Úr Jézus panasszal árasztott el, hogy az én családom is növeli az Ő fájdalmát:
"Kis leánytestvérkém! Látod az Én segélyt kérő kezemet? Sokan elfordítják szemüket, hogy meg ne érezzék szemem szomorú pillantását. Láthatod, Én vagyok az, ki feléjük közeledem. De ők csak mereven tovább járják a sötétség útját. Azért kérte Anyám Szeretetlángja kigyúlását a földön, mely a lelkekbe bevilágít, és ehhez kéri Ő a ti áldozati olajcseppjeiteket. Én mondom neked és ígérem isteni szavammal, ha valakiért imádkozol, soha nem kapsz elutasítást, mert áldozati olajcseppjeid nemcsak a lelkek mécsesébe hullnak, hanem az Én láztól égő Sebeimre is, s mint üdítő balzsam, úgy hatnak. Erzsébetem, az Istenember köszönetet mond ezért. Ne szabadkozz, így kell tennem, mert Én veletek együtt érző Ember is vagyok, s ti, kik áldozatot hoztok megváltó munkámért, leköteleztek. Így is mondhatnám: lekenyereztek! Túláradó boldogság tölt el!"

Amint szavait befejezte, lelkemben érezni engedte azt a érzést, melyet Ő is érez a mi résztvevő szeretetünk láttán.


1965. május

Orvosnál voltam. Az első vizsgálat megtörténte után az orvos azt mondta, ő a vizsgálatok után nem tud semmi betegséget megállapítani. Azt mondta, hogy a szenvedések, melyekről panaszkodom, nem betegségtől származnak, hanem átveszem mások szenvedését. Az idegeimmel semmi baj nincs. Teljesen rendben vannak. De hogy a vizsgálat teljes legyen, elküldött a laboratóriumi vizsgálatokra, és ennek megtörténte után, egy hét múlva visszamentem az eredményért. Ő, miután átnézte, igen csekély kis vérszegénységet állapított meg, mely egészen jelentéktelen. S mivel ezután sem tudott semmi betegséget sem megállapítani, az mondta, gyógyszert nem is ír. Langyos termálfürdőt ajánlott, de ezt is csak a melegebb idők beálltával. S újra csak azt a választ adta, hogy én a mások szenvedését veszem át. Az idegrendszerem rendkívül finom, és ez rendkívüli módon reagál mindenre, s ez váltja ki belőlem ezt a sok szenvedést, melyről ő más véleményt nem tud adni. -Ez az orvos nem ismert, és semmiféle életkörülményeimről nem tud semmit...

El lehet képzelni, hogy gyermekeim, akik tudták, hogy mindig rossz egészségi állapotomra és állandó gyengeségemre hivatkozom, igen nagy érdeklődéssel várták a vizsgálati eredményt. Igen meglepetve vették tudomásul, hogy az orvosi megállapítás szerint nincs semmi bajom. Ezt ők is különösnek találták. Én pedig továbbra is szenvedtem...


1965. május 15.

Az Úr Jézus egy egészen halk sóhaját engedte hallanom, melyről úgy véltem, hogy igen messziről hallom. Az Úr Jézus sóhajtása által egy kis derengő fényt engedett lelkembe, s ez megvilágította szenvedésem értékét. S míg ez a messziről érzett sóhaj átvonult lelkemen, én az Erősség Lelkét éreztem lelkemben nagymértékben működni. S e közben megszűntek lelkemben az eddigi bizonytalanság kínzó rémei, melyek már-már elgyengítettek. S utána az Úr Jézus még ezt mondta:
"Kedvesem, meg ne inogj ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban, melybe most helyeztem lelkedet!"


S amint az Úr szavát hallottam lelkemben, azonnal szavába kapaszkodtam: Jézusom, ó, mily boldog vagyok, hogy szóltál hozzám! Ne engedj el! Te tudod legjobban, hiszen Te adod a szenvedést. Ő csendesen szólt:
"Most azt a szenvedést és sötétséget kell elszenvedned, melyet halálom után a tanítványaim éreztek. De ahogy reájuk is elküldtem a Szentlelket, úgy elküldöm azokra is, akikért neked kell szenvedned. Ugye, a szenvedések közepette most már fölfogod azt, amit nem értettél? Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele, melyet sokan várnak, és szétáradó kegyelmének fénye át fogja hatni az egész földet"

Amint az Úr Jézus szavait befejezte, lelkemből nyomban eltűnt szavainak megvilágosító ereje, és utána ismét a sötét szenvedés lett úrrá lelkemen.


1965. május 20.

A reggeli szentmisén, szentáldozás előtt az Úr Jézus méltatott szavaira:
"Légy nagyon erős! Több szenvedést már nem adok. "

E szavak hallatára lelkemben ijedtség támadt. Nem kapok több szenvedést?
Ó, imádott Jézusom, akkor ez szereteted megvonását is jelenti? Ez még jobban megszomorít, s szomorúan panaszkodtam az Úr Jézusnak: Uram, az a szenvedés nekem, ha nincs szenvedésem. S most hogyan állok meg Előtted? Szereteted a szenvedésekkel eggyé olvadva uralta lelkemet, s most, hogy ez nem fog uralni, mi lesz velem?

Lelkem nehéz lett, és kértem az Urat: Imádott Jézusom, miért bánsz így velem? Nem érdemlem meg a szenvedéseket? Vagy nem vagyok elég erős ezeknek elviselésére? -Még sokáig, hosszan panaszkodtam az Úr Jézusnak.

Ő újra szólt:
"Látom, nem értettél meg Engem. Annyi szenvedést adtam eddig, amennyit emberi erőd csak elbírt. Ezt tehát már nem fokozom. Részedre betelt a mérték. Egy hajszálnyi sem fér már a testedbe, sem lelkedbe. Ismétlem, csak tarts ki, és légy nyugodt, a kapott szenvedések színültig telt edénye vagy te. Tehát szeretetemet nem csökkentem, de szenvedéseidet sem fokozom. Mondtam, hogy nem kíméllek, szenvedned kell az utolsó leheletedig. S mivel megváltó munkámban ily lelkesen részt vettél, megtartalak szeretetemben. Béke veled, Erzsébetem! Az Én békémet senki nem adhatja meg, csak Én. Én, aki a megváltás munkásai közé hívtalak, most a jutalmazottak közé hívlak."


1965. május 30.

A Szűzanya szólt:
"Kislányom, halálod után neked Mellettem lesz a helyed. S a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életedért Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe, az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. S ők érezni fogják ennek okát, és Szent Fiamhoz jutnak. Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és megváltó munkámban való részvételt folytatni fogod halálod után is."

Ó, boldog halál!

1965. január 1.

Újév napján a Szűzanya így szólt:
"Szeretetlángom kiáradása által ráteszem a siker koronáját a szent zsinatra."

Január közepe óta nagy lelki szárazságban és sötétségben élek, s elhagyatottságomban mindinkább erőt vett rajtam az a tudat, hogy eddigi életem csupa képzelődés és hazugság. Megkíséreltem ezt minden erőmmel elhárítani magamtól. De minél jobban erőlködtem, annál jobban hatalmába estem ennek a tudatnak. Ezt a nagy elhagyatottsággal járó lelki szorongást még nehezebbé tették az állandó hit elleni kételyek zavaros gondolatai. Minden erőmmel azon igyekeztem, hogy megtartsam lelki egyensúlyomat, mely már igen félrebillent, és gyengeségemben zavaros gondolataim mindent rossznak bizonyítottak. Ez a bizonytalanság egyre nőtt és hullámzott lelkemben. Majd kétségbeejtő erőszak arra kényszerített, hogy állandó hazugságaimat gyökerestől számoljam fel, mert ha ezt nem teszem, elkárhozom. Erre a gondolatra megtántorodtam: nem akarok vétkezni! Kitépem lelkemből egyszer s mindenkorra hazug képzelődésemet, mindennel szakítok, ami csak összefüggésben van hazugságaimmal. Nem akarok személyekkel érintkezni, akik tudnak rólam. Szakítok a mellém rendelt nővérrel, és gyóntatómhoz sem megyek többé. Állandóan az az érzésem, hogy ő gyenge hozzám és rám hagyta hazug képzelődésemet. -Az Úr Jézus szavait nem mertem tovább írni, mert állandóan az élt bennem, hogy ez csak az én kitalálásom, melyet önteltségből és kevélységből írok le. Rendkívüli nagy kínokban vergődtem. Ha pedig abbahagytam, újabb félelem fogott el, hogy nem engedelmeskedtem az Úr Jézus kérésének. Ezen kínok között vergődve már alig tudtam imádkozni. Nagy lelki sötétségemben egy kis időre feladtam a küzdelmet, és közben az Úr Jézus szavát hallottam:
"Ma még egy szavad sem volt Hozzám!"

E szavakra összerezzentem, de a lelkemben nem volt világos, hogy vajon ez az Úr Jézus szava-e, avagy csak hazugságaim utórezgése? A másik percben a Szűzanya zokogását éreztem lelkemben. De én ezt is képzeletem kísértésének tekintettem az elmúlt időkből. Tovább erőlködtem, hogy megszabaduljak életem e zavaros áltatásaitól, melyekről úgy éreztem, tetőfokát érték el.

Borzalmas lelkivilágban élek, de most még egy utolsó erőfeszítést teszek, hogy végképp felszabadítsam lelkemet a sok zűrzavaros ámítástól. Megkíséreltem ezt már sokszor, de gyenge akaratom mindig cserbenhagyott, és akkor újra kezdődött elölről, vagyis fokozódott tovább a régi. Hiába kértem meg a Püspök atyát, X. atyát, D. atyát is, hogy szabadítsanak meg a gonosz szellemektől, senki sem tette meg. Csak lecsitítottak, hogy várjak, majd kitisztul bennem Isten akarata. Számomra gyengék voltak ezek a szavak, és ez okozta, hogy hazugságaimat tovább folytattam. A gyóntatómat is hiába kértem, legyen hozzám szigorú, mert úgy éreztem, hogy ő tapintatból nem fedi fel súlyos hibámat. Rettenetes küzdelmeim voltak. Ha meggyóntam, akkor sem tudtam megnyugodni és megelégedni azzal a gondolattal, hogy ő nem veszi észre hazugságaimat. Volt idő, mikor a nyugtalanság lelkemet annyira gyötörte, hogy már nem mertem szentáldozáshoz járulni. Sírva könyörögtem gyóntatómnak: Atyám, ne higgyen nekem, mert én hazug ámító vagyok, és bűneim sokasága visszatart a szentáldozástól. Atyám, Ön tudja, mit mondott? Hogy csak járuljak továbbra is, mert Ön vállalja lelkemért a felelősséget, és én csakis az Ön parancsának engedelmeskedve mertem ezt megtenni.

Utána egy rövid ideig meg is nyugodtam, de ez lelkemben állandóan változott. Nem bírom ezt a küzdelmet tovább. Amikor utoljára gyóntam, Ön biztatott, hogy csak beszéljek és könnyítsek a lelkemen. De én nem bírtam elbeszélni a lelkemben történő dolgokat. Sokszor egészen váratlanul gátlást éreztem magamban, és azt, hogy Ön jóhiszemű. Legjobb lesz, ha Önt nem áltatom tovább az én szűnni nem akaró hazugságaimmal, mert nemcsak én kárhozom el, hanem Ön is. Borzalmas kín ez! Nem tudom ezt elviselni! Eddig minden gondolatomban és cselekedetemben Ön vezetett, mondván, hogy minden áldozatot hozzak meg a szent ügyért. De hogy valóban így van-e: hogy az ügy nem tőlem való, ezt senki sem tudja. Én magam sem vagyok biztos felőle. Hogy nem az ördögtől van, ezt már a Püspök atya is megmondta, meg X. atya és D. atya is. Atyám, Ön is megnyugtatott. Egyszer a Sátán is rám rontott: "Tőlem sincs, de Istentől sem. Ez csakis tőled ered!"

Uram, bocsásd meg vétkeimet! Nem bírom magam tovább áltatni, végképp meg akarok nyugodni. Látom, teljesen értelmetlen az, amit tettem, és nem tudom miért, de csak azóta szenvedek. Hiszen a bűnből ered, nem lehet érdemszerző. Szabadulni, szabadulni ettől a szörnyű kíntól! Ez az egyetlen imádságom az ég felé. Csakis a halál! Ó, boldog halál!... Számomra ez lesz a megváltás, mely megszabadít a földön átélt pokoli kínoktól. Ezt szenvedem már évek óta! Ó, boldog halál! Isten irgalmára hagyatkozom. Ha elveszi életemet, s ha az utolsó ítéletig is ott felejt a jó Isten a szenvedők között, azt is boldogan fogadom el, mert tudom, hogy ott -bármeddig is leszek ott -nincs többé alkalmam a bűnre. A halállal megszűnnek zavaros gondolataim és hazugságaim, és így már nem bántom meg Istent.

Amikor lelkemben azt hallottam, hogy mikor lesz a halálom napja és hogy mikor leszek az üdvözültek között, mélységes hálát éreztem lelkemben... El nem képzelhető gyönyörűség lesz számomra a földtől való megszabadulás. Addig is új gyóntatóhoz megyek, akinek nem említem meg a lelkemben lezajlott bűnös képzelgéseimet. Ezektől mentesen akarok vétkeimtől szabadulni, mert az előbbi szentgyónásaim -úgy érzem -tele voltak tettetéssel. Ez okozza a gyötrő nyugtalanságot lelkemben. Nem akarok a régi gyóntatómhoz menni, mert a múlt hazudozásai által okozott sebek ismét felszakadnának, és ez megingatná bennem erős elhatározásomat és feldúlná lelkem békéjét. Borzalmas kínokat élek át...


1965. január 7.

Az Úr Jézus ezt mondta:
"Ne töprengj azon, ki lesz az az erős, ki elindítja közléseinket! Nekem erőre nincs szükségem. Az alázatos és áldozatos lelkeket választom ki. És a fontos az, hogy bizalommal közeledjenek Felém. Bízzatok Bennem! Ismétlem, ez az, mely által teljesen közelembe férkőzhettek."


1965. január 11.

Gyónni voltam. Két-három napig annyira megkönnyebbültem - nem, ezt nem is így kell írnom, mert ez a könnyedség elszakított a földtől, és napokon át elragadtatott boldogságban telt el az idő.

Boldogságom oly nagy volt, hogy úgy éreztem, nem fér meg bennem. Azokban a napokban is a k. házban jártam s ott tartózkodtam néhány órát. Úgy szerettem volna, ha mindenki velem érezte volna ezt az elragadtatást! Alig bírtam magamban tartani. Munkám közben átmentem s a mellém rendelt nővért homlokon csókoltam. E közben az Úr Jézus megengedte, hogy a nővér is érezze a lelkemben lakozó kegyelem csodálatos hatását.
Az Úr Jézus így szólt: "Az Isten Szeme pihen rajtad."


1965. január 15.

"Kislányom, lelked isteni szavaim felvevőkészüléke. Ne remegj meg! Ez így van, még ha bármily méltatlannak is érzed magad erre. Hiszen tudod, hogy kicsinységedet, tudatlanságodat és alázatosságodat használom fel e célra, s főleg az utolsó szón van a hangsúly." (Az alázaton.)

Dicsőség Istennek!

1964. december 2.

Nagy lelki szorongásaim lettek. Az Úr Jézus halk sóhajjal a lelkembe árasztotta:
"Leányom, mindent fogadj el dicsőségemre! A szenvedést, lelked békéjét, szorongását és kételyeit, mert ez is megnyilvánul dicsőségemben. S ha elhagyta tested a földet, ezt a dicsőséget Velem együtt fogod élvezni, és ez megtermékenyítője lesz a földön élő lelkeknek. Mondd gyakran az angyalokkal: Dicsőség Istennek!"

Ez a hajnali virrasztás idején történt.


1964. december 5.

A lelki szorongások megnövekedtek, és hitkételyeivel együtt lelkem sötétségben vergődött... Az Úr Jézus néhány percre lecsillapította a lelkemben uralkodó szorongást, és így szólt:
"Nagyon szenvedsz? Meg ne szűnjék áldozatos szenvedésed! Tudod, miért van ez így? Amilyen mértékben reád engedem a hit kételyek sötétségét és a lelki szorongást, oly nagymértékben lesz világosság és megkönnyebbülés azok lelkében, kik az általad adott közléseimet elindítani fogják. Erzsébetkém! Szenvedj csak hősiesen, kitartóan, szüntelenül! Én úgyis fel-fellebbentem előtted az isteni akaratomat elfedő fátylat és tetszésemet nyilvánítom, hogy erőt meríts időről időre, és lelked megteljék isteni kegyelmem bőségével, melyet mások javára kell átadnod, hogy dicsérjék és magasztalják Istent az Ő végtelen jóságáért."


1964. december 6.

Amint a szentmise megkezdődött, a Szűzanya édesanyai jósággal kezdett beszélgetni:
"Tüzet tűzzel fogunk oltani."

Szavain igen meglepődtem, mert utána szünetet tartott, s azután így folytatta:
"Olyan csodát művelek Én veletek együtt, mellyel a világ tudósai hiába kísérleteznek, nekik ez sohasem lesz megoldható. Ezt csak a tiszta, Istent szerető lelkek bölcsessége fogja fel, mert ők bírják Istent és az Ő végtelen titkait. Igen, kislányom, tüzet tűzzel oltunk: A gyűlölet tüzét a Szeretet tüzével! A Sátán gyűlöletének tüze oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme biztos már, de a z É n Szeretetlángom megvakítja a Sátánt. Ezt a Szeretetlángot adtam a kezedbe, és rövidesen eljut rendeltetéséhez, és a szeretetemből kicsapó lángok oltják a pokol tüzét. Szeretetlángom el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogja elárasztani a földkerekséget. Leánykám, ehhez kell Nekem az áldozat, a te áldozatod, a ti áldozatotok, hogy a pokoli gyűlölettől égő elmék és szívek Szeretetlángom szelíd fényét átvegyék."

Aztán így kezdett magyarázni:
"Tudod, mi vagy te? Egy kis pont, mely kigyúlt Szeretetlángomtól, és a Tőlem vett fényesség lelkeket gyújt. S minél több lesz az áldozatos és imában virrasztó lélek, annál nagyobb lesz Szeretetlángom ereje a földön. Tehát sorakozzatok fel szorosan egymás mellé, mert az áldozat és ima erejében megtörik a pokoli gyűlölettől égő láng. A gonoszok mindinkább szűkülni fognak, a gyűlölettől égő lángjuk kialszik, és Szeretetlángom fénye fogja betölteni a föld minden részét."


1964. december 10.

A lelkembe árasztott kegyelmeit még mindig oly nagymértékben éreztette velem az Úr Jézus, hogy alig volt jártányi erőm. Ne lepődjék meg ezen az, aki valaha olvasni fogja soraimat. Ilyenkor sokszor oly édesen égeti lelkemet az Úr kegyelme, és van úgy, hogy ezt más is megérzi rajtam. Elcsodálkozom azon, amikor észreveszem, hogy nem mindenki egyformán érzi a lelkemből kiáradó kegyelmeket. Megkérdeztem az Úr Jézust, miért van ez? Ő azt válaszolta, hogy érdemeink szerint engedi ezt érezni. E szavakból aztán következtetni engedi azt is, hogy a lelkek érdeme milyen értékű. Ez nekem igen nagy bánatot és szenvedést okoz. De az Úr Jézus szelíden kért:
"Szenvedj Velem!"


1964. december 12.

Korán reggel, amint a szentmisére mentem, az Úr Jézus rendkívüli jósággal szavait engedte hallani lelkemben:
"Kis leánytestvérkém! Sok-sok mondanivalóm van számodra. Ne lepődj meg ezen, hogy Én, az Istenember, ily bőbeszédű vagyok hozzád. Lelked olyan, mint a tó tiszta vize. Isteni Szemem állandó bepillantást nyerhet. A tó alján leülepedett kavicsok ragyogva fénylenek és gyönyörködtetnek. Ezek az elsüllyedt bűneid és hibáid, melyeket a bűnbánat tett fényessé, tündöklővé. Megmondom neked, nincs azon semmi iszap, semmi szenny, csak szépség van ott Számomra. Isteni Szememet szívesen pihentetem meg rajtuk. Ez az, amit éreztél és vette el jártányi erődet. Az Isten szeme pihent meg lelkeden. S most még egészen új dolgokról beszélgetek veled: Ó Erzsébetem! Engedd, hogy elöljáróban megtiszteljelek. Alig várom, hogy megérkezzél Hozzám, és egyesülésünket soha többé ne zavarja semmi! De most már áttérek mondanivalómra: Egyesülésünk itt a földön elérte azt a fokot, mely által a vértanúság vágya úgy hatja át lelkedet, hogy a szenvedés teljes mártíromsága fejlődött ki lelkedben. Az Én isteni Szent Vérem ott csörgedez minden ízedben, s ez teszi erőssé és képessé arra a nagy mártíromságra, melyet állandóan elszenvedsz panasz és zokszó nélkül. Most sok mást is felfedek előtted, azért, hogy erőt meríts áldozataid zamatos gyümölcséből. Amikor felkínáltam kegyelmeimet, lelkem már akkor is örvendezett azon a nagyfokú áldozatkészségen, mellyel azt magadhoz ragadtad, s szűnni nem akaró együttérzésed mindinkább fokozta kegyelmeim átáradását. Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy amilyen gyorsan és amily mértékben veszel részt az Én megváltó munkámban, oly gyorsan és oly mértékben halad előre az a szent ügy, melyet reád bíztunk. Tehát a lelkedben élő mártíromság jó előkészítője közléseink mind előbbre való haladásához. Erzsébetkém, ha te csak óvatos és lassú léptekkel közelednél Felém, ez igen nagy hátrányára lenne a szent ügynek... Ugye, kedvesem, most már megérted teljesen szenvedéseid értékét: a te gyors készséged másokat is gyors cselekvésre késztet, és kegyelmeim hamar fognak érvényesülni azok lelkében, kikért felajánlottad magad a vértanúság teljes mértékben való elfogadására."

Amint az Úr Jézus szavai lelkemben elhalkultak, a Szűzanya szeretete ragadott magához. Ez is módfelett kedves volt. Egész délelőtt mintha nem is a földön éltem volna, pedig házi munkámat végeztem közben. De ez nem foglalta le elmémet, melyről azt kell írnom, hogy az Úr Jézus és a Szűzanya jelenléte töltötte be. A Boldogságos Szűzanya szavaiból csak igen keveset tudok leírni. Az Úr Jézus hosszantartó beszélgetés után a Szűzanya anyai szeretetével, e szavakkal szólt:
"Kicsi kislányom, hűséges ragaszkodásod jutalma ez. Alig várom, hogy Szívemre ölelhesselek!"

S most, a kegyelmek hatása alatt Isten kegyelméből elmerültem teljesen semmiségem és nyomorúságom tudatában. Számomra ez a legnagyobb kegyelem, mellyel az Úr Jézus megtisztel, eláraszt. S amint ez lelkemben mindinkább erősödött, a Szűzanya újra szólt:
"Kicsi lányom, úgy örülök, hogy az Én erényeimet, az alázatot, szerénységet állandóan szem előtt tartod!"

Mikor ezek történtek, közben a déli Angelus-t harangozták. Én a Szent Szüzet tisztelő imádságot el akartam kezdeni. A Szűzanya azonban közben így szólt:
"Most az Én hozzád intézett szavaim, meghallgatása legyen a te imádságod, és tiszteleted jeleként ezt gondold át elmédben!"


1964. december 21.

Az Úr Jézus szólt:
"Ezentúl három részre osztom életed hátralevő részét: először a kínok és gyötrelmek, utána minden alkalommal erősítő kegyelmemmel árasztalak el, mely jutalmad lesz az elragadtatás formájában. Majd a lelki szárazság, vagyis a természetes életbe való visszahelyezés. Eddig is hasonló volt életed, de most már ez után előre fogod tudni, hogy mi következik."

Áldozat nélkül nincs előmenetel

1964. november 8.

Több napon át a jámborságról oktatott az Úr Jézus, és kért, vagyis inkább panaszkodott:
"Hallgass meg, és ne lepődj meg azon, hogy Én még a jámbor lelkekre is panaszkodom most már több napon át. Sajnos, komoly okom van erre. Hogy azokért is engesztelj, mert a jámborok áldozat nélkül csak még jobban megsebzik Szívemet. Ó, mily szomorú vagyok, ha végigtekintek a jámborok seregén, kik jámbor életet élnek ugyan, de ez nem sok érdemet biztosít nekik az örök üdvösség elnyerésére. Ó, mily sokan vannak köztük, kik nem jönnek Hozzám közelebb! Mintha félnének. Még bűneik bánata sem szeretetből történik. Írd csak le szavaimat, vagyis kérésemet azoknak, kik a közömbösekhez tartoznak, hogy áldozat nélkül nincs előmenetel. Tévedés, hogy Én megelégszem a meddő jámborsággal, mely olyan, mint a gyümölcsöt nem termő fa. S mondok még valamit, Erzsébetkém: az ilyenfajta jámborok nem is gondolnak arra, hogy milyen tompa és szürke a lelkük. Hiszen a kegyelem fénye csak a szeretettől izzó lelket hatja át és világítja meg, amily mértékben átengedik lelküket kegyelmem átformáló hatásának. Ne csodálkozz azon, hogy ilyen szigorú hangon beszélek hozzád. Hisz a szeretetem szigora ez is. Azt szeretném, ha szavaimat megszívlelnétek, s engesztelő imádással és bűnbánó lélekkel borulnátok Elém. Mert a jámbor lelkek szokása az is, hogy miután jól kiájtatoskodták magukat, úgy gondolják, megadták Istennek, ami Istené. Ó, ti balgák, ha éreznétek isteni Szívem mérhetetlen fájdalmát jámbor közönyötök miatt! Én az Áldozat vagyok, és nem jámborsággal, hanem szünet nélküli áldozatok vállalásával végeztem megváltó munkámat. Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat! Ezt kérem tőletek. A bűnbánat szava az, mely felhallatszik mennyei Atyám trónjához, és ez az a szó, mely visszatartja tőletek Atyám büntető kezét."


1964. november 10.

Az Úr Jézus folytatta a jámborokról szóló panaszát:
"Úgy látom, nem emlékszel arra, hogy e szavaim már elhangzottak akkor is, amikor keresztemet vállamon vittem, és a jámbor asszonyok rajtam siránkoztak inkább, mint saját bűneik miatt. Újra kérlek benneteket, jámbor lelkek: Bűnbánat, bűnbánat mások helyett is!"


1964. november 13-14.

Jézus:
"...Nyugodj meg, leányom! Én gyóntatód lelkébe oly fényt árasztottam, melynek világosságánál tisztán látja az utat, melyen tovább kell mennie, hogy szent ügyünket megindítsa. Egyet a 12 közül megnyertünk..,"

Éjjel e szavak, hallatára oly nagy öröm töltötte el lelkemet, amihez hasonlót még soha nem éreztem. Lelkemben végigvonult a Sátán megvakítása és ennek áldásos hatása, melyet ennek következtében élnek át az emberek az egész világon. Az öröm hatása alatt egész éjszaka alig hunytam le a szememet, és ha egy kis szendergés jött rám, Őrangyalom újra felébresztett, mondván: "Hogy tudsz ilyen világot rengető nagy örömben aludni!?" Az Úr Jézus azt mondta: "A Sátán világtalansága isteni Szívem világdiadalát jelenti és a lelkek felszabadulását, mely az üdvösség útjának kiteljesedése."


1964. november 16.

Reggel így szólt az Úr Jézus:
"Erzsébetkém! Teljes önátadásod által az Én hárfám lettél. Az állandó áldozatvállalásod a hárfa húrjai. Én szépséges dalokat játszom most neked. Istenben elmerülő lelked könnyen felfogja az Én csodás dallamomat, melyet még senkinek sem játszottam. A te bűneid bánata az, mely ily csodás dallamot pendíttetett meg Velem. Figyelj csak, mert ezt sokszor fogom ismételni válaszul bűneid bánatára."


1964. november 17-18-ra virradóra a Szűzanya szólt éjjel:
"Kislányom, látom, a nagy fájdalmak miatt nem tudsz felkelni az éjjeli virrasztásra, de azért csak szedd össze minden erődet, és ha felébresztelek, csak légy ébren, és ajánld fel fájdalmas ébrenlétedet a haldoklókért."

S még szelíden arra figyelmeztetett, hogy az esti lefekvésnél elfelejtettem a skapulárémat megcsókolni.
18-án reggel, a szentáldozás pillanatában így szólt az Úr Jézus:
"Alig vártam már, hogy hozzád betérjek! Ne csodálkozz azon, ha úgy repülök bensődbe, hogy még ajkadat sem érintettem." Ugyanis előző nap nem tudtam Őt magamhoz venni, és az én vágyódásom is igen nagy volt.

19-én ugyanaz történt, hogy ajkamat nem érintette, csak repült be a lelkembe.
"Írd csak le, leányom, amit most diktálok: ...Te az Enyém vagy, és ez számodra biztosíték. Halálod után lelked kincseiben dúskálni fognak, akik megismerik, s áldani és magasztalni fogják Istent, hogy Ő ilyen tartalmas és kincsekkel teli életre segített határtalan kegyelmével. Ezekből a földön élő felebarátaid bőven meríthetnek és követhetik életed egyszerű útját, mely által ők is Hozzám jutnak." S hogy éppen szavait visszaimádkoztam, az Úr Jézus beszélgetni kezdett:
"Kegyelmeim vize áradatként folyik állandóan lelkedbe. Meg kell most már mondanom, miért van az, hogy megmarad lelkedben a sok kegyelem: Mert áldozataiddal mély medret ástál, és így isteni kegyelmeim tisztító erejű vize helyet talált lelkedben. Ha áldozataiddal nem készítettél volna ily mély medret, elfolyt volna kegyelmeim tisztító vize. Erzsébetem, ne haragudj, hogy vigasztalni akarlak, és szavaim panaszba fulladnak. Nem tehetek róla, megértő szíved panaszra késztet. Ó, hány és hány lélek kapja meg kegyelmeim bőségét, de mivel nem készülnek fel, elfolyik lelkükből szeretetem tisztító vize. A kegyelem elvész a lelkükből. Hogy fáj ez Nekem! De nem panaszkodom tovább, hisz erősítést kell adnom, mely által fel kell készülnöd a további küzdelemre. Lelked medrében kegyelmeim vize megállapodott, és ez által kegyelmeim forrása fenntartja áldozataid által kisajtolt olajcseppjeidet. Nézd, az ezüstös víz tükrén, hogy ragyognak olajcseppjeid! Fénylik, mint a színarany! Istenségemből kiáradó vízió ez. Ugye, te is szépnek találod? Merülj el e gyönyörűségben!"

Ezután órákon át nem tudom, mi volt velem. A déli harangszó lágy hangjára az Úrangyalát imádkoztam, és utána a rádió lármás hírei zavartak meg. Többet erről nem tudok írni, mert ami lelkemben történt, az lehet, amiről Szent Pál ír: "Szem nem látta, fül nem hallotta és emberi szívbe be nem hatolt..." De lehet, hogy szellemi képességeim hiánya miatt nem tudok erről többet írni. Szóval nehezemre esett visszatérni a való életbe...

Miért nem tesztek mindent Értem!?

1964. október 5-7.

Most már több mint harmadik éve, hogy az Úr Jézus kérésére megtartom ezt a szigorú böjtöt a papi lelkek kiszabadításáért. -Amint ma, hétfőn, a szentmiséről hazajöttem, testem annyira gyönge lett a fájdalmaktól, majd néhány óra múlva nagy éhség vett rajtam erőt. Nem bírtam ki, és közben ennivalót vettem magamhoz. Nagy bánatomban, hogy most nem tudom a szenvedő papi lelkeket Isten Színe elé juttatni, s mivel ez a részvét lelkemben egyre fokozódott, megkérdeztem az Úr Jézust, mitévő legyek? Lelkemben csak nagy sötétség és csend volt. Az Úr Jézus nem adott választ.

Még harmadnap is a szenvedő papi lélek iránti részvétre ébredtem. S amint erre gondoltam, a Szűzanya jóságos szavait hallatta lelkemben:
"Kármelita kislányom, imádkozd el a teljes rózsafüzért, és végy részt egy érte felajánlott szentmisén. Így az erőtlenséged miatti lemaradást behozhatod. A szenvedő papi lélek Isten Színe elé jut."

Én igen meghatódtam ezen a jóságos ajánlaton. Könnyezve köszöntem meg Égi Anyánknak, hogy erőtlenségemben segített a lelkek kiszabadításában. Lelkembe visszatért az erő és megnyugvás.

Ez is még azon a reggelen történt: Amint a szentmisére mentem, gondolatom kissé elkalandozott, de ez csak néhány percig tartott. E közben az Úr Jézus fordult hozzám:
"Kedves vagy te Nekem, de ne szórd szét gondolataidat! Csak Rám gondolj, mert ha nem így teszel, e miatt bánkódom. Ne okozz bánatot Nekem, és ne vedd zokon, hogy megfeddlek. Tudod, azt szeretem, ha isteni szavaim állandóan készenlétben találnak. Még egy perc is sok Nekem, amit máshol időzöl. Én segítek neked, hogy csak Én és senki más ne töltse be gondolataidat. Ne legyen egyetlen teremtmény sem, kit közénk engednél ékelődni. Erzsébetkém, kedvesem, isteni szavaimat, ó, fogadd el, gyűjtsd csokorba, írd le, hogy lássák mások is, hogyan kell bírni Istent, távol minden földi zajtól. Ne higgyétek, hogy ezt nem lehet. Te is élő isteni bizonyítékom vagy. Azért illesztettelek családod körébe, hogy lássák, hogyan kell, és hogyan lehet egyszerre a családnak és Istennek élni, szolgálni. Erzsébetkém, érnek már olajos magvaid. Én boldogan érlelem. Örülj te is ennek, mert minél több és érettebb lesz, annál több lélekre hull vissza halálod után a kegyelem olajcseppje. Ez az Én ajándékom, és a te szenvedéseid értéke, mely soha el nem vész és kegyelmem által soha ki nem fogy. Elmélkedj erről a jóságról, mely Istenségem határtalan szeretetének a megnyilvánulása, s mely az égben fog csak igazán érvényre jutni."


1964. október 9.

"Engedd meg, hogy kérjek és panaszkodjam újra. Becsülj meg Engem, mert az isteni Szeretet is megbecsül és megtisztel téged. Látod, reád bízom panaszos szavaim továbbadását. Szeressetek Engem, és vegyétek fontolóra mindazt, amit értetek tettem. Én, az Istenember, ily egyszerű szavakkal kérlek. Fáj a sok megbántás. Én olyan mellőzött vagyok! Az fáj a legjobban, hogy a Nekem szentelt lelkek is mellőznek. Nincs idejük arra, hogy Velem törődjenek. A rendelkezésetekre fordított időt mindenre, csak nem Énértem fordítjátok. Ó, ti balgák! Minden perc elmúlik. A Rám fordított idő nem vész el soha, hanem eggyé olvad az örökkévalósággal, mely végtelen értékű. Igen, az Istenre fordított idő az, melyről könnyű lesz számot adni. Miért nem tesztek mindent Értem!? Hiszen ez olyan egyszerű! Nem kell hozzá semmi egyéb, csak tiszta lélek. A lelki tisztaság istenivé tesz benneteket. Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, az Énbennem van, és Én őbenne. Merüljetek el szavaimban! Ha az Isten van bennetek, hogyne istenülnétek meg ti is, Erzsébetkém!?

Az isteni titkok világosságát árasztom rád, csak elmélkedj Istenségem titkairól. Én lépésről lépésre bevezetlek, már itt a földön elindítlak a csodálatos világba. Azért kérlek, most ismét becsülj meg úgy, mint senkit és semmit itt a földön. Így cselekedj szüntelenül!"


1964. október 10.

Az előző este történt beszélgetést a nagy fáradtság miatt nem tudtam fontolóra venni: "Az isteni titkok világosságát árasztom rád." A délelőtt folyamán erről elmélkedtem. Szerettem volna szavakba foglalni, de erre teljesen képtelen vagyok. Ezeket nem lehet szavakkal kifejezésre juttatni. Amint így erőlködtem, az Úr Jézus újra beszélgetni kezdett:
"Kis leánytestvérkém, ne is kísérletezz, úgyis hiábavaló mindez! Tudod, hogyan oktattalak már egyszer: ,Merülj el Bennem, mint csepp víz a borban!' Én vagyok a bor, te a víz. S most Istenségem titkaiból cseppentettem lelkedbe. Nem lehet a borból a csepp vizet kiválasztani. Épp így az isteni titkokat sem tudod kifejezésre juttatni. Most pedig arra kérlek, jöjj Hozzám ma minél előbb! Ne várd meg az estét! Ne legyen neked Nálamnál semmi sem fontosabb!"


1964. október 25.

Az Úr Jézus hosszan beszélgetett, de családi körülményeim miatt nem tudtam leírni. Most utólag csak azt írom le, amire szó szerint emlékszem. Az Úr Jézus szavai:
"A Sátán megvakítása után rendkívül nagymértékben fognak érvényre jutni a zsinati határozatok."


1964. október 30.

Péntek reggel a szentmisén az Úr Jézus meglepetésszerűen hálálkodó szavakkal fordult felém:
"Ó, mily boldog vagyok, hogy több szentmisét hallgatsz! Ez igen nagy megtiszteltetés Számomra. Mondd el kérlek sokaknak, hogy ez az Én vélemény nyilvánításom. Általa kegyelmeimet árasztom rátok."

Értsd meg végre ezt az egyszerűséget

1964. szeptember 3.

A kis kápolnából átvittem a monstranciát (üresen!) a Szentlélek-plébániatemplomba, s amint vittem, útközben is beszélgettem, imádtam és engeszteltem az Urat. Ő meghatva így szólt:
"Te élő szentségtartóm vagy.
A Mennyei Atya elküldött Engem, mint egyszülött Fiát, hogy titeket megváltsalak, de nektek is részt kell vállalnotok az Én megváltó munkámban, melyet szeretettel hívjatok elő lelketek mélyéből. Ott szunnyad, csak ne legyetek restek, ébresztgessétek és tápláljátok magatokat Szent Véremmel.
Megkérlek, ne haragudj, hogy pihenő idődben ily hosszan zavartalak, de nincs más a közelemben, s úgy vártam, hogy kibeszélhessem magam valakivel. Kis testvérkém, szolgálj Engem az Én tetszésem szerint!"

Ez még júniusban történt, 13-án, keresztelésem 51-ik évfordulóján. Amint este kis szobámba léptem, abban a pillanatban az Úr Jézus elárasztott jelenlétével. Én megrendültem, mert annyira közel állt velem szemben, és így szólt:
"Látod, testvérkém, csak ennyi az egész: ez a leheletszerű lepel választ el minket egymástól, s tudod, mi ez? Az élet, mely még fogva tart a földön."

Elmélkedésem közben arra gondoltam: Imádott Jézusom, a bűneim! Ó, bocsáss meg, hogy semmi el ne válasszon Tőled! -s Ő akkor csak egyetlen szóval ennyit mondott:
"Bízzál!"

Utána még hosszan időztem Előtte. Nem tudom leírni örömömet, melyet az Úr szavai nyomán éreztem. Amikor azt írtam, közel állt velem szemben, nem láttam, csak éreznem engedte jelenlétét. Azért írom ezt, nehogy félreértés legyen.


1964. szeptember 14.

Estefelé, amikor imádási órára készültem, az Úr Jézus kezdett ismét szólni:
- "Jöjj, csak jöjj! Alig tudom kivárni jöttödet. Minél több és nagyobb az áldozat, melyet meghozol, annál boldogabbá teszel. Hidd el, hatalmatok van az Istent boldoggá tenni. S Én ezt a boldogságot rajongva várom, mely által lekötelezel, és kegyelmeimet harmatként hullatom reátok állandóan."


1964. szeptember 18.

Reggel a szentmisén az Úr Jézus beszélgetett. Akkor nehéz lelki kínjaim miatt nem tudtam leírni. Utólag csak azt írtam le, amire az Úr Jézus külön megkért:
"Erzsébetem, nagyon-nagyon köszönöm, hogy a sok szenvedést elfogadtad."

Most lelkem megkönnyebbült. Az Úr hangjának hallatára megszűnt lelkemben a gonosz hatalma is, de néhány óra múlva újra hatalmába kerített, annyira, hogy majd megzavarodtam. Este már nem bírtam ki. Elmentem a mellém rendelt nővérhez, és megmondtam neki, milyen hazug vagyok, és bocsánatát kértem, hogy állandóan hazudoztam neki. Ő mindenáron meg akart nyugtatni: nem gondolná, hogy félre akarom vezetni őt. Ez azonban nem nyugtatott meg.

Azért tehát 19-én reggel elmentem lelkiatyámhoz, hogy neki is meggyónjam gyötrő kételyeimet, melyek miatt annyira szenvedek. Ő meglepve hallgatta vallomásomat, és alig ismert rám, hogy mi történt velem? Én tovább vallottam, hogy nem új ez a kín, hosszú hónapok szenvedései alatt görnyedek, nem bírom tovább. Nem merek a szentáldozáshoz járulni, állandó vétek nyomja a lelkemet. Nemegyszer sírva fuldokoltam bűneim miatt, melyektől sehogy sem tudok szabadulni. Ő jóságos szavaival mindenképpen meg akart nyugtatni, s így szólt: "Járuljon csak nyugodtan a szentáldozáshoz. Én magamra vállalom a teljes felelősséget, mert meg vagyok arról győződve, hogy nem követ el bűnt." Ő még több mindent mondott: hogy biztos a dolgában, és lássam be én is, a gonosz akar engem távoltartani Istentől, és kétségbe akar ejteni.

Addig, míg szavait hallgattam, meg is nyugodtam, de amint kiléptem a gyóntatószékből, abban a pillanatban ismét elárasztottak a kínzó kételyek, de úgy, mint még soha. Százával támadtak rám a gonoszok, és úgy éreztem, kórusban ordították lelkembe, hogy igenis hazug vagyok, és siránkozásommal gyóntatómat is megtévesztettem, s ez még csak súlyosbítja hazugságaimat. -El lehet gondolni, hogy ezek után mily rettenetes lelki gyötrelmeim voltak! Teljesen Isten végtelen és irgalmas szeretetébe ajánlottam lelkemet... A Szűzanyához folyamodtam: Édesanyám, takard el vétkeim sokaságát Szent Fiad elől, hogy ne szomorodjék el rajtam ...


1964. szeptember 20. és 23-a között

Az Úr Jézus többször kért:
"Leányom, tedd rendbe földi dolgaidat. Az idő gyorsan halad, s te úgy repülsz Felém, hogy sebességét már szinte nem is érzed. Szédítő távolság van a lelked és a föld között. Kedvesem, várlak szerető Szívvel. Az Isten hív mérhetetlen szeretetével."


1964. szeptember 24.

"Leányom, most, miután pihentél, ne lepődj meg azon, hogy a szenvedések ismét elárasztják lelkedet. Ugye, érzed a gonosz kísérletezéseit? Ne bánkódj, hiszen Én veled vagyok s benned működöm. Sötét körülötted minden, és gátlásaid ismét előtörnek lelkedből. Mondtam már, így lesz ez halálod napjáig. Mint az éj és a nappal, úgy váltakoznak lelkedben a fény és a sötétség. Én nem engedem az éjt állandóan uralkodni lelkedben, de a nappalt sem. Nem akarom, hogy állandóan világosság legyen. Hidd el Nekem, így kell ennek lennie. Én tudom, mi válik lelked javára. Te csak add át magad továbbra is isteni tetszésem követeléseinek."

Én sem engedlek el téged, és senkit sem

1964. augusztus 3.

"Leánykám, amit a mágnes egyszer magához vonz, azt többé el nem engedi, mert ez ellenkezne a természet törvényével. Én sem engedlek el téged, és senkit sem, mert ez ellenkezne isteni gyengédségem törvényével. Én elfogadtalak és Szívembe zártalak, s kegyelmeim bőséges tápláléka által Szívem állandó szeretetét nyújtom. Téged pedig arra kérlek, imádkozzunk együtt az Örök Atyához irgalomért azok számára, kik erőszakkal szakítják ki magukat Istenségem vonzóerejéből."


1964. augusztus 11.

A rég óhajtott szentgyónást elvégeztem. Feltártam lelkiatyám előtt lelkem kínjait, s kértem őt, fogjon szigorúan, mert állandóan abban a tudatban élek, hogy öntelt, kevély, hazug ámító vagyok, s félre akarom őt vezetni. Már hetek óta sem éjjelem, sem nappalom e miatt... Ő megnyugtatott, hogy ez nem áll fenn lelkemben. Ezt az ördög csak azért teszi, mert már nem tud másképpen boldogulni velem... Ha ez így volna, akkor ő szigorúan figyelmeztetett volna... Míg őszinte és engedelmes vagyok, addig ne aggódjam, mert ez az, mely kedves a jó Isten előtt. Tárjam csak fel lelkem nehézségeit ezután is őszintén, akkor az ördög nem tud boldogulni kísértéseivel...

Még aznap este a tabernákulum előtt, amint az Úr Jézust imádtam, Ő csendesen kezdett beszélgetni:
"Tudtam, hogy leküzdöd a fáradtságodat, és eljössz. Ha tudnád, mily nagy örömmel várlak!... Egy lélek a sok közül, ki Engem szeret. .. Mennyi gyönyörűségem van benned! Érezd lelkedben te is ezt az örömet! Te kedves, te! Bűneid bánata teszi ily széppé és kedvessé lelkedet, s teszi mindazokét, kik bűneik igaz bánatával közelednek Felém."


1964. augusztus 13.

Reggel az Úr Jézus megelőzött:
"Szenvedéseid érdemei által gyóntatód lelkébe nagy fényességet árasztottam. Mostantól fogva érvényre jutott előtte szent ügyem hitelessége... Csakhogy a te szenvedéseidre tovább is szükség van. Most rövid pihenés után újra felfokozom szenvedéseidet. Elfogadod? Felelj erre Nekem szavaiddal és határozott önátadásoddal. Én egészen egyedüli uralkodója akarok lenni lelkednek..."

Értelek, imádott Jézusom. Újra határozott önátadást kérsz? Hogyan boruljak le isteni lábadhoz? Hisz annyira összeforrt minden tagom Veled, hogy már nem élek én, hanem csak Tebenned. Imádott Jézusom, fogadj el így, ahogy vagyok, semmiségemmel és bűneim szünet nélküli bánatával. Más szavam nincs, csak még az, hogy nagyon-nagyon szeretlek. Úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett. Ő közbeszólt:

"Mondd csak, mondd ezt Erzsébetkém! Gyönyörűséges szavak ezek Számomra! Ezekért a szavakért szenvedtem és haltam kínhalált. S minden ember ajkáról ezt szeretném hallani. Te jól érted ezt. Taníts meg erre másokat is..."


1964. augusztus 15.

Az Úr Jézus panaszosan hallatta szavait:
"Kedves lelkem, kívánj Nekem sok-sok lelket! Egyetlen kérésem ez. A lelkek! Ó, hogy sóvárgok a bűnösök után! Ó, mennyire szenvedek a lelkek közönye és megvetése miatt! Mondd, Erzsébetkém, nehéz Engem szeretni?"

S ahogy ezt kérdezte, lelkemben ismét csak bűneim bánatával feleltem. Az Úr Jézus folytatta:
"Erzsébet, lelked nagy bánata megtermékenyíti a lelkeket. Tudod, milyen a te bánatod? Olyan, mint a mézet gyűjtő méh, mely száll virágról virágra. Ez a te bűnbánatod. S ahány lélekért imádkozol, annyi lélekre árasztom kegyelmem bőségét. Ők bánni fogják bűneiket. Látod, hiába a méh és a virág, ha a méh nem működik közre, nincs semmi eredmény. Nézd, a bűnös passzív, nem tesz semmit, miként a virág, csak vár a megtermékenyítésre. Ugye, értesz Engem? Bűneid bánatával kegyelmeim közreműködnek a lelkekben. Miként az összegyűjtött virágpor mézzé alakul, úgy a te bűnbánatod könnycseppjeit is a bűnösök lelkében - kegyelmem által - édes mézzé alakítom. Szerezz Nekem sok örömet!"

Utána elhallgatott, csak még egy sóvárgó sóhajt hallatott lelkem mélyén, mely által a lelkek utáni vágyát éreztette velem.


1964. augusztus 18.

Az építkezés miatt lebontottuk a lourdesi-barlangot. Úgy gondoltam, magam fogom újra a régi sziklakövekből fölrakni. Munkám végzése közben is állandóan imádtam Jézust. Estefelé szívem örömtől kezdett dobogni. Imádásom közben arra gondoltam, nemsokára Hozzá megyek és szentséges Lábához borulva folytatom imádásomat. Az Úr Jézus közben ezeket mondta:

"Isteni Szívem örömét növeled és növelik mindannyian, kik Engem szünet nélkül imádtok. Bárcsak sokan lennétek! Te kis barátnőm! De boldogan tekintek rád, s szomjúhozom minden szavadat, mely a lelkek utáni vágyamat csillapítja! Lelkedbe mélyen bevéstem tanításomat, a lelkek utáni szomjúságomat. Amikor a kereszten függtem, felkiáltottam hangos szóval: "Szomjúhozom!" Ezt kiáltom most is felétek, különösen a Nekem szentelt lelkek felé."


1964. augusztus 19.

"Lelked olyan, mint a forrás, melyben állandóan csörgedez a kristálytiszta víz, mely nemcsak felüdít, de tisztít is. Engem felüdít. A te óhajod által a bűnös lelkeket megtisztítja. Köszönöm Erzsébet, a lelkek utáni szomjam csillapítását."


1964. augusztus 22.

Sok családi elfoglaltságom miatt néhány napig nem tudtam Hozzá menni az esti imádási és engesztelési órára. Az Úr Jézus szinte sóvárogva így szólt:
"A mi lábunk együtt jár. Én követlek, és te kövesd az Én Lábam nyomát. Erzsébetkém, nagyon szeretlek! Hassa ez bensődet mind jobban! Én, az Úr, teszem ezt a vallomást, és sóvárogva vágyom a viszontszeretettre."

Majd lelkemben szinte felkiáltott:
- "Szeressetek Engem mindenekfölött! Kis leánytestvérkém, bűnbánó szereteted mámorossá tett. Óhajtsd, hogy mások bűnbánó szeretete is mámorossá tegyen. Óhajtásod nem marad gyümölcs nélkül."


1964. augusztus 27.

A Szűzanya kezdett beszélgetni:
"Kislányom, ez az anyai szenvedés és megbántás, melyet mások részéről el kell viselned, újabb alkalom arra, hogy lásd, miért egy anyát választottam közléseim továbbadására. Egy anya tud csak igazán együtt érezni Velem. S téged ez a sokféle szenvedés megérlelt, és tapasztalatod által mindinkább megérted Szent Fiam munkájában való részvételed igen nagy fontosságát, ami nélkül nem tudnál nagy áldozatokat hozni, hiszen az igazi áldozatkészség csakis a szenvedésekben tud megérlelődni. Éld csak bele magad ebbe a hivatásba, melybe csakis az anyai méltóság emelt. Az anyai méltóság egyben szenvedésekkel telített hivatás, és ezt osztom Én meg veled. Kislányom, köszönöm ezt a szünet nélküli, áldozatokkal telített részvételedet. Én, mint szerető Édesanya biztosítlak a mennyei jutalomról."


1964. augusztus 30.

Vasárnap délután kis tennivalóm közben egy újság akadt a kezembe. A spanyol szokásokról szólt, amiről olvasni kezdtem. De alig néhány szó után az Úr Jézus így szólt:
"Én egészen lefoglaltalak Magamnak, és ezt te megújított önátadásoddal bizonyítottad, és most mégis ezt a szórakoztató olvasmányt előtérbe helyezed? Ejnye, Erzsébetkém, talán nem kapsz meg Tőlem mindent, amire szükséged van? Miért akarsz te többet tudni, mint amire szükséged van lelked üdvösségéhez? Nem kívánom ezt mástól ilyen rendkívüli módon, de te kedves vagy Nekem. Nem te tetted magad méltóvá, Én, az Isten, méltatlak erre... Egy pillanat is sok ahhoz, hogy mással foglalkozz... Az Én szeretetem szünet nélküli. A mi elménk gondolata is egy legyen!..."