1962. július 2-án
Az Úr Jézus Sarlós Boldogasszony napján, a délutáni szentséglátogatás alatt ismét panaszos kéréseivel árasztott el:
"Leánykám, holnap Szent Szívem péntekje. Úgy szeretném kiárasztani kegyelmeim bőségét lelketekbe! Kérj sokat, ne csak a magad, hanem mindenki részére!"
Az Úr Jézus a csütörtöki panaszait pénteken is folytatta:
"Szeress Engem még jobban, hívebben, és ne essék nehezedre, hogy Én csak panaszkodom. Leánykám, azért sok a panaszom, mert oly kevés az, aki meghallgat! Hiába panaszkodom a Nekem szentelt lelkeknek, nem térnek be lelkük mélyére, hogy ott nálunk is hallathatnám panaszos szavaimat. Pedig de sok megbeszélni valóm volna velük országom eljövetele érdekében!"
1962. július 12-én
"Látod, még alig történt valami. Édesanyám Szeretetlángja még mindig nem indul. Leánykám, te csak szítsd a tüzet, mert erre vagy kiszemelve. Nagy kitüntetés ez. Vágyaiddal, áldozataiddal nehogy szünetet tarts, mert ez igazán fájna Édesanyánknak."
Uram, Jézusom, ugye tudod, milyen égető vágy van szívemben? Úgy szenvedek miatta én is, hogy még mindig nem történt semmi! Aznap egész nap önteltségemmel küszködtem. Ő szomorúan szólt hozzám:
"Leánykám, önteltséged elszórakoztat téged. Én szomorúan figyellek, meddig tart ez még így? Úgy, de úgy fáj!"
1962. július 14-én
"Tudod-e, mit beszéltetek az ismerősöddel: A legnagyobb boldogság mást boldoggá tenni. Én úgy, de úgy szeretnélek boldoggá tenni benneteket, és ti mégis máshol keresitek és nem Nálam! Az Én boldogító kegyelmeimet elkerülitek. Megismétlem előbb elmondott szavaimat: Úgy, de úgy fáj!"
1962. július 15-én
"Leánykám, meddig hagytok még várni? Mikor ölelhetlek már Szívemre mindnyájatokat? Türelmem határtalan. Én már annyi jót ígérek, csak hogy Magamhoz édesgesselek benneteket. Ti mégis olyan érzéketlenek vagytok Irántam."
Július 15-én, a kilencnapi szigorú böjt után így szólt:
"Hívj meg asztalodhoz vendégnek szerény reggelidhez! Ne légy közömbös, ne mutass unott arcot, mert akkor azt kell hinnem, hogy kelletlenül teszed Értem. Hozd el gyengeségeidet Hozzám. Nehogy azt hidd, hogy ez nem érdemszerző! Ismerlek Én nagyon jól, nyitott könyv Előttem lelked legelrejtettebb zuga is. De elvárom, hogy valld be fogyatékosságaidat, mert így már ezek is érdemszerzők lesznek számodra."
Én Jézusom, úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki meg nem bánta. Szívemnek minden dobbanása az kevés. Ahány kis porszem van a világon, mindbe belehelyezem szívem bánatát, hogy fújja a szél Hozzád, engesztelésül megszámlálhatatlan sok bűnömért. Mikor így elkeseregtem bűneim bánatát, Ő nagyon meg volt hatva, és csendes, halk szóval csak ennyit mondott:
"Leánykám, ennyi bánatra ráteszem egyetlen csepp Véremnek egy parány kis részét, és teljesen megbocsátva elfelejtem bűneidet. Ezt a nagy bűnbánatot ajánld fel Nekem a bűnösök helyett."
Örömömben azt sem tudtam, hogyan szóljak Hozzá:
Édes Jézusom, megyek Hozzád a nyár
harmatos, virágos, üde reggelén.
Mikor a szívek még szunnyadnak álom rejtekén,
hogy elsőnek köszöntselek én.
Mindig kevés az idő, mit Nálad töltök,
elrepül, mint felhőn úszó fény.
Megyek tikkasztó melegben, égető napsütésben,
mert nagyon szeretlek én.
Megyek Hozzád az est párás homályában,
az örökmécs hív, érzem,
Nálad nincs senki.
Nagyon szeretlek, Hozzád viszem a lelkeket.
Megyek hófödte mély árkokon át,
s csak szállongó hópelyheket lát szemem.
Megyek zuhogó esőben, feneketlen sárban,
mert szívem Érted ver, Istenem!
(A mellém rendelt nővér ismerte szívem minden rezdülését, és amikor olvasta ezt, utána megkérdezte, hogy miből írtam ezt a szép részt. -Isten kegyelme hívta elő lelkemből - válaszoltam.)
1962. július 16-án
Elmentem a templomba, s ahogy a Fájdalmas Szűzanya oltára elé térdeltem, nagy szomorúság vett erőt rajtam. X. atyára gondoltam, ki még most is beteg volt. Szomorúan panaszkodtam a Szűzanyának. A Szűzanya csak ezt mondta:
"Ajánld fel fájdalmadat gyógyulásáért!"
Megkérdeztem a Szűzanyát, meg fog-e gyógyulni? Ő oly kedves szavakkal vigasztalt:
"Igen, nemsokára, de nem sokáig."
A Szűzanya így beszélt az atyáról:
"Ő már nemsokára Hozzám fog érkezni, útban van már Hozzám az Én szeretett, kedves fiam, ki úgy Szívemhez van nőve."
1962. július 20-án
Az Úr Jézus arra kért:
"Leányom, végy el minden ízt ételeidből, mert Én csak úgy leszek vendéged. Ami neked jó, az nekem ízetlen. Azért kérlek, ha meghívsz vendégségbe, Nekem kedvezz!"
Ezen a napon a Szűzanya arra kért, hogy ajánljam egyházközségünket az Ő és Szent József oltalmába, és mindennap kérjem a lelkek számára a jó halál kegyelmét.
1962. Úrnapján
Az édes Üdvözítő eltöltötte lelkemet Szent Testének és Szent Vérének csodás érzésével. Úgy hatott ez rám, hogy heteken keresztül állandóan erről elmélkedtem. Az Ő óhaja volt, hogy éljem át Vele ezt a határtalan nagy és kegyelmekkel teljes gondolatot: "Aki eszi a Testemet és issza a Véremet, az Bennem marad és Én őbenne." Nem lehet azt leírni, amit elmélkedésem közben átéltem és heteken át nem tudtam betelni Vele. Erre nem lehet szavakat találni.
Ezt a csodálatos erőt adó kegyelmet a gonosz megirigyelte, és mellém szegődve, állandó zaklatásaival el akarta velem hagyatni a Szent Eucharisztiára való gondolást: "Miért vagy úgy oda? Én is tudok csodákat tenni, még nagyobbakat is..." A sok gyalázatos beszédre így szóltam hozzá: "Lehet, hogy sok csodát tudsz tenni, de csak annyit, amennyit Isten megenged, és ameddig engedi, de üdvözíteni nem tudsz senkit." Ez úgy eltalálta őt, hogy magam sem gondoltam volna, mennyire lefegyverzi ez a szó. Dühös szégyennel felhagyott további zaklatásaival.
1962. július 30-án
"Kis karmelita leányom, mindig csak panaszkodom. Ó, Szent Szívemnek mennyire fáj, hogy ilyen sok közös lélek van együtt. Most, hogy ismét az első-péntek következik, igen szomorúan gondolok erre. Szívem túláradó szeretete nem kap viszonzást a lelkektől. Leánykám, szeress te még jobban, ölelj szívedre még szorosabban. Légy áldozatos lélekkel Irántam, és csak Engem szolgálj mélységes meghódolással azok helyett is, akik ezt nem teszik meg, pedig Nekem szentelt lelkek."
Meg kellett az írást szakítanom, mert Szívének fájdalmát ismét lelkembe árasztotta. Ó, az Ő Szívének fájdalma mily hasító! Írás közben leborulva imádtam Őt, és Szívéhez súgtam: Minden megtérő bűnösnél jobban akarlak szeretni! Sokszor van, hogy úgy eláraszt Szívének fájdalmával, hogy abba kell hagynom az írást.
"Tudod, azért is panaszkodom, mert te menedéket adtál Nekem Szívedben. Tudom, ami Nekem fáj, azt te is Velem együtt érzed. Leánykám, szenvedj Velem!"
Még ugyanaznap a Szent Szűz is kérlelő hangon beszélt hozzám:
"Kármelita kislányom, fokozd vágyadat Szeretetlángom elindulásáért, fokozd áldozatvállalásodat!"
Ugyanezekkel a szavakkal szólt hozzám Sarlós Boldogasszony napján is:
"Fokozd áldozatvállalásodat, ne kérdezd, hogyan, légy találékony!"
Én erre a kérésére kilenc napig csak kenyeret és vizet és kevés gyümölcsöt vettem magamhoz. Mikor másodszor is kért, a vizet is megtagadtam magamtól több napon át. Ez a rettentő melegben igen nehezemre esett. De szívem annyira együtt érez a Szent Szűz óhajtásaival, s ez igen nagy erőt ad böjtölésem idején. Így szóltam a Szűzanyához:
"Égi Édesanyám, annyira vágyom Szeretetlángod kigyúlása után, hogy igen nagy szomorúságot és szívfájdalmat érzek ennek hátráltatása miatt. Édesanyám, egyengesd azok útját, akik hivatva vannak ügyedet továbbvinni!"
Az Úr Jézus Sarlós Boldogasszony napján, a délutáni szentséglátogatás alatt ismét panaszos kéréseivel árasztott el:
"Leánykám, holnap Szent Szívem péntekje. Úgy szeretném kiárasztani kegyelmeim bőségét lelketekbe! Kérj sokat, ne csak a magad, hanem mindenki részére!"
Az Úr Jézus a csütörtöki panaszait pénteken is folytatta:
"Szeress Engem még jobban, hívebben, és ne essék nehezedre, hogy Én csak panaszkodom. Leánykám, azért sok a panaszom, mert oly kevés az, aki meghallgat! Hiába panaszkodom a Nekem szentelt lelkeknek, nem térnek be lelkük mélyére, hogy ott nálunk is hallathatnám panaszos szavaimat. Pedig de sok megbeszélni valóm volna velük országom eljövetele érdekében!"
1962. július 12-én
"Látod, még alig történt valami. Édesanyám Szeretetlángja még mindig nem indul. Leánykám, te csak szítsd a tüzet, mert erre vagy kiszemelve. Nagy kitüntetés ez. Vágyaiddal, áldozataiddal nehogy szünetet tarts, mert ez igazán fájna Édesanyánknak."
Uram, Jézusom, ugye tudod, milyen égető vágy van szívemben? Úgy szenvedek miatta én is, hogy még mindig nem történt semmi! Aznap egész nap önteltségemmel küszködtem. Ő szomorúan szólt hozzám:
"Leánykám, önteltséged elszórakoztat téged. Én szomorúan figyellek, meddig tart ez még így? Úgy, de úgy fáj!"
1962. július 14-én
"Tudod-e, mit beszéltetek az ismerősöddel: A legnagyobb boldogság mást boldoggá tenni. Én úgy, de úgy szeretnélek boldoggá tenni benneteket, és ti mégis máshol keresitek és nem Nálam! Az Én boldogító kegyelmeimet elkerülitek. Megismétlem előbb elmondott szavaimat: Úgy, de úgy fáj!"
1962. július 15-én
"Leánykám, meddig hagytok még várni? Mikor ölelhetlek már Szívemre mindnyájatokat? Türelmem határtalan. Én már annyi jót ígérek, csak hogy Magamhoz édesgesselek benneteket. Ti mégis olyan érzéketlenek vagytok Irántam."
Július 15-én, a kilencnapi szigorú böjt után így szólt:
"Hívj meg asztalodhoz vendégnek szerény reggelidhez! Ne légy közömbös, ne mutass unott arcot, mert akkor azt kell hinnem, hogy kelletlenül teszed Értem. Hozd el gyengeségeidet Hozzám. Nehogy azt hidd, hogy ez nem érdemszerző! Ismerlek Én nagyon jól, nyitott könyv Előttem lelked legelrejtettebb zuga is. De elvárom, hogy valld be fogyatékosságaidat, mert így már ezek is érdemszerzők lesznek számodra."
Én Jézusom, úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki meg nem bánta. Szívemnek minden dobbanása az kevés. Ahány kis porszem van a világon, mindbe belehelyezem szívem bánatát, hogy fújja a szél Hozzád, engesztelésül megszámlálhatatlan sok bűnömért. Mikor így elkeseregtem bűneim bánatát, Ő nagyon meg volt hatva, és csendes, halk szóval csak ennyit mondott:
"Leánykám, ennyi bánatra ráteszem egyetlen csepp Véremnek egy parány kis részét, és teljesen megbocsátva elfelejtem bűneidet. Ezt a nagy bűnbánatot ajánld fel Nekem a bűnösök helyett."
Örömömben azt sem tudtam, hogyan szóljak Hozzá:
Édes Jézusom, megyek Hozzád a nyár
harmatos, virágos, üde reggelén.
Mikor a szívek még szunnyadnak álom rejtekén,
hogy elsőnek köszöntselek én.
Mindig kevés az idő, mit Nálad töltök,
elrepül, mint felhőn úszó fény.
Megyek tikkasztó melegben, égető napsütésben,
mert nagyon szeretlek én.
Megyek Hozzád az est párás homályában,
az örökmécs hív, érzem,
Nálad nincs senki.
Nagyon szeretlek, Hozzád viszem a lelkeket.
Megyek hófödte mély árkokon át,
s csak szállongó hópelyheket lát szemem.
Megyek zuhogó esőben, feneketlen sárban,
mert szívem Érted ver, Istenem!
(A mellém rendelt nővér ismerte szívem minden rezdülését, és amikor olvasta ezt, utána megkérdezte, hogy miből írtam ezt a szép részt. -Isten kegyelme hívta elő lelkemből - válaszoltam.)
1962. július 16-án
Elmentem a templomba, s ahogy a Fájdalmas Szűzanya oltára elé térdeltem, nagy szomorúság vett erőt rajtam. X. atyára gondoltam, ki még most is beteg volt. Szomorúan panaszkodtam a Szűzanyának. A Szűzanya csak ezt mondta:
"Ajánld fel fájdalmadat gyógyulásáért!"
Megkérdeztem a Szűzanyát, meg fog-e gyógyulni? Ő oly kedves szavakkal vigasztalt:
"Igen, nemsokára, de nem sokáig."
A Szűzanya így beszélt az atyáról:
"Ő már nemsokára Hozzám fog érkezni, útban van már Hozzám az Én szeretett, kedves fiam, ki úgy Szívemhez van nőve."
1962. július 20-án
Az Úr Jézus arra kért:
"Leányom, végy el minden ízt ételeidből, mert Én csak úgy leszek vendéged. Ami neked jó, az nekem ízetlen. Azért kérlek, ha meghívsz vendégségbe, Nekem kedvezz!"
Ezen a napon a Szűzanya arra kért, hogy ajánljam egyházközségünket az Ő és Szent József oltalmába, és mindennap kérjem a lelkek számára a jó halál kegyelmét.
1962. Úrnapján
Az édes Üdvözítő eltöltötte lelkemet Szent Testének és Szent Vérének csodás érzésével. Úgy hatott ez rám, hogy heteken keresztül állandóan erről elmélkedtem. Az Ő óhaja volt, hogy éljem át Vele ezt a határtalan nagy és kegyelmekkel teljes gondolatot: "Aki eszi a Testemet és issza a Véremet, az Bennem marad és Én őbenne." Nem lehet azt leírni, amit elmélkedésem közben átéltem és heteken át nem tudtam betelni Vele. Erre nem lehet szavakat találni.
Ezt a csodálatos erőt adó kegyelmet a gonosz megirigyelte, és mellém szegődve, állandó zaklatásaival el akarta velem hagyatni a Szent Eucharisztiára való gondolást: "Miért vagy úgy oda? Én is tudok csodákat tenni, még nagyobbakat is..." A sok gyalázatos beszédre így szóltam hozzá: "Lehet, hogy sok csodát tudsz tenni, de csak annyit, amennyit Isten megenged, és ameddig engedi, de üdvözíteni nem tudsz senkit." Ez úgy eltalálta őt, hogy magam sem gondoltam volna, mennyire lefegyverzi ez a szó. Dühös szégyennel felhagyott további zaklatásaival.
1962. július 30-án
"Kis karmelita leányom, mindig csak panaszkodom. Ó, Szent Szívemnek mennyire fáj, hogy ilyen sok közös lélek van együtt. Most, hogy ismét az első-péntek következik, igen szomorúan gondolok erre. Szívem túláradó szeretete nem kap viszonzást a lelkektől. Leánykám, szeress te még jobban, ölelj szívedre még szorosabban. Légy áldozatos lélekkel Irántam, és csak Engem szolgálj mélységes meghódolással azok helyett is, akik ezt nem teszik meg, pedig Nekem szentelt lelkek."
Meg kellett az írást szakítanom, mert Szívének fájdalmát ismét lelkembe árasztotta. Ó, az Ő Szívének fájdalma mily hasító! Írás közben leborulva imádtam Őt, és Szívéhez súgtam: Minden megtérő bűnösnél jobban akarlak szeretni! Sokszor van, hogy úgy eláraszt Szívének fájdalmával, hogy abba kell hagynom az írást.
"Tudod, azért is panaszkodom, mert te menedéket adtál Nekem Szívedben. Tudom, ami Nekem fáj, azt te is Velem együtt érzed. Leánykám, szenvedj Velem!"
Még ugyanaznap a Szent Szűz is kérlelő hangon beszélt hozzám:
"Kármelita kislányom, fokozd vágyadat Szeretetlángom elindulásáért, fokozd áldozatvállalásodat!"
Ugyanezekkel a szavakkal szólt hozzám Sarlós Boldogasszony napján is:
"Fokozd áldozatvállalásodat, ne kérdezd, hogyan, légy találékony!"
Én erre a kérésére kilenc napig csak kenyeret és vizet és kevés gyümölcsöt vettem magamhoz. Mikor másodszor is kért, a vizet is megtagadtam magamtól több napon át. Ez a rettentő melegben igen nehezemre esett. De szívem annyira együtt érez a Szent Szűz óhajtásaival, s ez igen nagy erőt ad böjtölésem idején. Így szóltam a Szűzanyához:
"Égi Édesanyám, annyira vágyom Szeretetlángod kigyúlása után, hogy igen nagy szomorúságot és szívfájdalmat érzek ennek hátráltatása miatt. Édesanyám, egyengesd azok útját, akik hivatva vannak ügyedet továbbvinni!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése