1962 május 14.
Ismét a Szent Szűz ébresztett fel. Most pihenő helyzetemben maradtam.
"Kármelita kislányom! Most az éj csendjében szeretnék beszélni veled. Hallgass meg és közben pihenj! Ugye tudod, milyen nagy bánat van Szívemben? A Sátán szédítő iramban szedi a lelkeket. Miért nem igyekeztek ezt minden erőtökkel minél előbb megakadályozni? Szükségem van a ti erőtökre. Emészti lelkemet a fájdalom, mert látnom kell a sok lélek elkárhozását. Pedig sokan közülük jó szándékuk ellenére sodródnak bele. A gonosz vihogva nyújtja ki karjait, és szörnyű kárörömmel ráncigálja azokat, akikért pedig Szent Fiam szörnyű kínt és halált szenvedett. Segítsetek!"
1962. május 17-én
A reggeli imádságom közben a Szűzanya beszélt hozzám, s a szentmisén is szünet nélkül panaszkodott igen szomorú hangon. Úgy éreztem, kezét tördelte és esdekelt:
"A Sátán vad dühe fokozódik, hogy még az állhatatos lelkeket is megkaparintsa. Ne hagyjátok! Segítsetek!!! "
És esdekelve könyörög tovább. Lelkének fájdalma átömlik az én lelkembe is, és én is tehetetlenül vergődöm, imám is sírásba fullad. Most, hogy e sorokat írom, ismét fájdalom hasít szívembe. Abba kell hagynom az írást a sírás miatt. "Édesanyám, mit tudok én tenni?"
"Menj, szólj az Én fiaimnak, ők az Én követeim lesznek."
Szűzanyám! Szólj Te mellettem! Én olyan nyomorúságos, semminél semmibb vagyok, engem nem vesznek figyelembe, pedig már átadtam szavaidat. De most mit tudok én tenni? Édesanyám, még egyszer megkérlek, szólj Te. Szent Fiad azt ígérte, hogy Te majd igazolsz engem. Kérlek, Szűzanyám, igazolj engem, hogy higgyék el esdeklő könyörgésedet. Édesanyám, én is Veled őrlődőm, szenvedek emiatt, hogy kérésed még mindig nem talált megértésre annál, akihez küldtél.
Ugyanaznap még az Úr Jézus szólalt meg lelkem mélyén, lelkem nagy csendjében. Alig hallhatóan, szinte sóhajszerűen szólt:
"Leányom, vigyázz! Mondj le egészen magadról. Add át magad egészen Nekem. Tudod, milyen nagyon féltelek! Nagy árat fizettem érted, a lelkedért szenvedéseimmel. A sok kegyelemből, mellyel elhalmozlak szünet nélkül, el ne vesszen egy szemernyi sem. Vigyázz! A gonosz észrevétlenül akarja magát bevenni lelkedbe, és mint ragadozó, el akarja szívni lelked erejét."
Hogyan, édes Jézusom? Hiszen én már az ébredés pillanatában, ahogy elmém is öntudatra ébred, szívem első gondolatával, magamat mellőzve és megvetve, Neked ajánlom magam, nehogy a gonosz helyet találjon az ébredésnél lelkemben: Fogadj el engem, én Uram és én jó Istenem!
"Mondd ezt Nekem egész nap, ne csak az ébredésnél!" És halk sóhajjal csak ennyit hallottam:
"Leánykám!"
1962. május 23-án
Reggel alig vártam, hogy az Úrhoz érjek és megköszönjem a virrasztásra adott erőt, mellyel elhalmozott. Ő igen meg volt hatva, és én meg alig bírtam ki Szívének dobogását. Úgy hangzott szívemben, mint eddig soha nem érzett édesség. Uram, nem vagyok méltó erre, amit velem teszel. De igyekezni fogok minden erőmmel, hogy valami módon megháláljam jóságodat. Ő tovább éreztette velem rendkívüli szeretetét.
Kihagytam az álmomat, nem akartam leírni, de Ő mellém állva így szólt:
"Írd csak le, kislányom, ezt is!"
Május 16-áról 17-ére virradólag ezt álmodtam. Nemigen szoktam álmodni, és ha igen, mire felébredek, azt is elfelejtem. De ezt az álmot nemhogy elfelejtettem volna, hanem az ébredés után még jobban és élénkebben előttem volt.
Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a fő gonoszok. Mikor a korongra pillantottam, éppen akkor lettek készen valami vasszerű lemezzel. Elfedték az imént még kristálytisztán látható korongot. Amikor a vaslemezzel elfedték, jól megvizsgálták, és nagy, vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek. A jobboldali fehér felhőkből, éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az. Csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábánál három férfit láttam. Nem tudom, kik voltak, de úgy éreztem, a gonosz ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Közben a baloldali személyek közül az, aki a legközelebb állt a jobboldali személyekhez, közel hajolt, és így szólt szörnyű kárörvendően, mint aki egészen biztos a dolgában: Ezt aztán vizsgálgathatjátok. Ezt jól megcsináltuk! -S még azt is mondták: Sok bajotok lesz vele!
Álmomban én is jól szemügyre vettem a korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek is észrevették-e, de ahogy én elgondolkozva nézegettem, miként lehetne a korongot a sötétségtől megszabadítani, észrevettem, hogy a szélénél kis hajszálnyi átlátszó rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többinek, nincs minden elveszve. Csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert úgy érzem, sikerülni fog. Felébredtem.
Utána élénken átgondoltam az álmomban látottakat. Nem tudom, mit jelent, csak az a tudat maradt meg bennem, hogy bármilyen nehéz is, sikerül a lehetőséget megtalálni, és a sötét korongot ismét átlátszóvá tenni.
Ismét a Szent Szűz ébresztett fel. Most pihenő helyzetemben maradtam.
"Kármelita kislányom! Most az éj csendjében szeretnék beszélni veled. Hallgass meg és közben pihenj! Ugye tudod, milyen nagy bánat van Szívemben? A Sátán szédítő iramban szedi a lelkeket. Miért nem igyekeztek ezt minden erőtökkel minél előbb megakadályozni? Szükségem van a ti erőtökre. Emészti lelkemet a fájdalom, mert látnom kell a sok lélek elkárhozását. Pedig sokan közülük jó szándékuk ellenére sodródnak bele. A gonosz vihogva nyújtja ki karjait, és szörnyű kárörömmel ráncigálja azokat, akikért pedig Szent Fiam szörnyű kínt és halált szenvedett. Segítsetek!"
1962. május 17-én
A reggeli imádságom közben a Szűzanya beszélt hozzám, s a szentmisén is szünet nélkül panaszkodott igen szomorú hangon. Úgy éreztem, kezét tördelte és esdekelt:
"A Sátán vad dühe fokozódik, hogy még az állhatatos lelkeket is megkaparintsa. Ne hagyjátok! Segítsetek!!! "
És esdekelve könyörög tovább. Lelkének fájdalma átömlik az én lelkembe is, és én is tehetetlenül vergődöm, imám is sírásba fullad. Most, hogy e sorokat írom, ismét fájdalom hasít szívembe. Abba kell hagynom az írást a sírás miatt. "Édesanyám, mit tudok én tenni?"
"Menj, szólj az Én fiaimnak, ők az Én követeim lesznek."
Szűzanyám! Szólj Te mellettem! Én olyan nyomorúságos, semminél semmibb vagyok, engem nem vesznek figyelembe, pedig már átadtam szavaidat. De most mit tudok én tenni? Édesanyám, még egyszer megkérlek, szólj Te. Szent Fiad azt ígérte, hogy Te majd igazolsz engem. Kérlek, Szűzanyám, igazolj engem, hogy higgyék el esdeklő könyörgésedet. Édesanyám, én is Veled őrlődőm, szenvedek emiatt, hogy kérésed még mindig nem talált megértésre annál, akihez küldtél.
Ugyanaznap még az Úr Jézus szólalt meg lelkem mélyén, lelkem nagy csendjében. Alig hallhatóan, szinte sóhajszerűen szólt:
"Leányom, vigyázz! Mondj le egészen magadról. Add át magad egészen Nekem. Tudod, milyen nagyon féltelek! Nagy árat fizettem érted, a lelkedért szenvedéseimmel. A sok kegyelemből, mellyel elhalmozlak szünet nélkül, el ne vesszen egy szemernyi sem. Vigyázz! A gonosz észrevétlenül akarja magát bevenni lelkedbe, és mint ragadozó, el akarja szívni lelked erejét."
Hogyan, édes Jézusom? Hiszen én már az ébredés pillanatában, ahogy elmém is öntudatra ébred, szívem első gondolatával, magamat mellőzve és megvetve, Neked ajánlom magam, nehogy a gonosz helyet találjon az ébredésnél lelkemben: Fogadj el engem, én Uram és én jó Istenem!
"Mondd ezt Nekem egész nap, ne csak az ébredésnél!" És halk sóhajjal csak ennyit hallottam:
"Leánykám!"
1962. május 23-án
Reggel alig vártam, hogy az Úrhoz érjek és megköszönjem a virrasztásra adott erőt, mellyel elhalmozott. Ő igen meg volt hatva, és én meg alig bírtam ki Szívének dobogását. Úgy hangzott szívemben, mint eddig soha nem érzett édesség. Uram, nem vagyok méltó erre, amit velem teszel. De igyekezni fogok minden erőmmel, hogy valami módon megháláljam jóságodat. Ő tovább éreztette velem rendkívüli szeretetét.
Kihagytam az álmomat, nem akartam leírni, de Ő mellém állva így szólt:
"Írd csak le, kislányom, ezt is!"
Május 16-áról 17-ére virradólag ezt álmodtam. Nemigen szoktam álmodni, és ha igen, mire felébredek, azt is elfelejtem. De ezt az álmot nemhogy elfelejtettem volna, hanem az ébredés után még jobban és élénkebben előttem volt.
Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a fő gonoszok. Mikor a korongra pillantottam, éppen akkor lettek készen valami vasszerű lemezzel. Elfedték az imént még kristálytisztán látható korongot. Amikor a vaslemezzel elfedték, jól megvizsgálták, és nagy, vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek. A jobboldali fehér felhőkből, éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az. Csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábánál három férfit láttam. Nem tudom, kik voltak, de úgy éreztem, a gonosz ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Közben a baloldali személyek közül az, aki a legközelebb állt a jobboldali személyekhez, közel hajolt, és így szólt szörnyű kárörvendően, mint aki egészen biztos a dolgában: Ezt aztán vizsgálgathatjátok. Ezt jól megcsináltuk! -S még azt is mondták: Sok bajotok lesz vele!
Álmomban én is jól szemügyre vettem a korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek is észrevették-e, de ahogy én elgondolkozva nézegettem, miként lehetne a korongot a sötétségtől megszabadítani, észrevettem, hogy a szélénél kis hajszálnyi átlátszó rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többinek, nincs minden elveszve. Csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert úgy érzem, sikerülni fog. Felébredtem.
Utána élénken átgondoltam az álmomban látottakat. Nem tudom, mit jelent, csak az a tudat maradt meg bennem, hogy bármilyen nehéz is, sikerül a lehetőséget megtalálni, és a sötét korongot ismét átlátszóvá tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése