1984. március 25., vasárnap

MINDENKITŐL KÉREM A FELAJÁNLÁST

1984. március 25.
,,Szemléljétek Gábor főangyal küldetésének egyedülálló pillanatát. Isten követe volt, hogy ,,igenemet”kérje. Meg fogjátok érteni, miért kérem, ajánljátok Szeplőtelen Szivemnek magatokat. Több alkalommal kértem leányomat, Lucia nővért, hogy teljesitse küldetését, amit rábiztam.
Ezekben az években kitartóan újra kértem Papi Mozgalmamra bizott üzeneteimben.
Ma újból kérek mindenkit a Szeplőtelen Szivemnek tett felajánlásra. Mindenekelőtt II. János Pál Pápától kérem ezt, aki a mai napon ünnepélyesen megteszi ezt a felajánlást, miután irt a világ püspökeinek, hogy ők is tegyék meg vele együtt.
Sajnos, nem minden püspök fogadta el a felszólitást. Bizonyos körülmények még nem tették lehetővé, hogy  Oroszországot kifejezetten Nekem ajánlja, úgy, ahogy már többször kértem. Ahogy már megmondtam, ez a felajánlás csak akkor fog bekövetkezni, ha a véres események már megvalósulóban lesznek”.
Ez a szintiszta Igazság, a Felajánlás még nem történt meg., hogy kiknek volt érdeke elhitetni az ellenkezőjét, leközölni a médiában,?Én is olvastam a ,,Keresztény élet”-ben, sajnos még a ,,Mária kora”is átvette, és képviselte ezt az állitást. A jelenkor egyes prófétái szintén megerősitik, nem történt meg a felajánlás.A Szovjet birodalom összeomlása, a Fenevad egyik fejének halálos sebe, amely már majdnem kigyogyult, és hamarosan a világ leborúl előtte, jönn  a vörös ostor, ne lepődjünk meg.
,,Megáldom pápám bátor cselekedetét, aki fel akarta ajánlani a világot, szeretettel és hálával fogadom, megigérem, a tisztulás óráit nagymértékben megröviditem és a megpróbáltatást megkönnyitem számotokra.
Minden püspököt, minden papot, minden szerzetest és minden hivőt kérek azonban erre a  Felajánlásra.
Most van  itt az idő, amikor az egész Egyháznak Szeplőtelen  Szivem menedékébe kell gyűlnie.
Miért kérem tőletek a felajánlást?
Amikor valamit megszentelnek, akkor kivonják minden másnak használatából, hogy csak arra az egy szent célra használják. Igy történik ez egy tárggyal, ha kiválasztják az Istentisztelet céljára."
Máma még a Templomokban, úgy tünik a Vatikánban is koncerteznek, nem  különös ez a modernkedés?
,,De megtörténhet személlyel is, ha Isten meghivja, hogy nyújtson Neki tökéletes tiszteletet. Értsétek meg, miként történt meg a keresztségi fogadalomban a Ti tényleges felajánlástok. Ez a szentség, amelyet Jézus alapitott, azt a kegyelmet közvetiti számotokra, amely a tiéteknél magasabb életrendbe, a természetfeletti életrendbe sorol benneteket. Az isteni természetben kaptok részt, Isten szeretetének közösségébe kerültök. Cselekedeteitek ezáltal új értéket nyernek, amely felülmúlja a természeteteket, mert valóságos isteni értéke van."
Sajnos úgyan ez érvényes a Gonoszság szolgálatában szegődött ügynökeire is, ezért tudnak akkora pusztitásokat végezni a világban és a lekekben mert sokan nincsenek tisztába tetteik következményeivel, még tetézi az a meggyőződésük, hogy ők a jó oldalon tevékenykednek.
,,A keresztségben a Szentháromság tökéletes tiszteletére vagytok rendelve, felajánlottak benneteket, hogy az Atya szeretetében, a Fiú követésében, és a Szentlélekkel való tökéletes egységben éljetek. Az a sajátosság, amely a felajánlás cselekedetét jellemzi, a teljesség.
Teljesen Rám kell biznotok magatokat, Nekem ajándékozván mindent. Nem szabad csak  keveset adni és a többit megtartani. Az Enyémeknek és csak az Enyémeknek kell lennetek. És igy nem lehet az egyik napot Rám bizni, a másikat megint nem, vagy csak bizonyos odőt, amelyet ti határoztok meg, hanem örökre Rám kell biznotok magatokat.
Hogyan kell a felajánlás szerint élnetek?.
Ha azt a kimondhatatlanúl nagy misztériumot szemlélitek, amelyre ma emlékezik az Egyház, megértitek. Az Atya Igéje szeretetből teljesen Reám bizta Magát. ,,Igenem” után leszállt szűzi méhembe.
Istenségében bizta magát énrám. Az örök Ige,a Szentháromság második személye, a megtestesülés után elrejtőzött és kicsivé vált.
Emberségében épp oly mélyen reám bizta magát, ahogyan minden gyermek rábizza magát anyjára, akitől mindent vár. Ime, emiatt kapcsolódom össze oly bensőségesen Jézussal. Együttműködöm Vele a megváltás művében, gyermekéveiben és rejtett  életének harminc esztendejében, Názáretben, nyilvános szolgálatában, fájdalmas szenvedésében – egészen a keresztfáig. Ott hozom meg Vele együtt az áldozatot, együtt szenvedünk, felfogom szeretetének és fájdalmának utolsó szavait, amelyekkel engem ajéndékozott az egész emberiség Édesanyjául.
Szeretett fiaim, felszólitást kaptatok, hogy mindenben kövessétek Jézust. Kövessétek tehát az égi Édesanyátokra való tökéletes ráhagyatkozásban is. Figyelmes és gondos Édesanyátok lehetek, hogy segitselek benneteket Isten terve szerint növekedni, hogy megvalósithassátok életetekben azt amire meghivást kaptatok. Minden nappal tökéletesebb Jézus-követésre tanitalak. Ő legyen egyetlen példaképetek és legnagyobb szerelmetek. Ti  lesztek az Ő igaz eszközei, megváltásának hűséges munkatársai. Erre az egész emberiség megmentéséért van szükség, mert beteg és igen távol van Istenétől és Egyházától.
Az Úr megmentheti a világot irgalmas szeretetének renkivüli beavatkozásával…..
Ez ma nélkülözhetetlen Egyházam számára, amelynek meg kell gyógyulnia a hűtlenség és a hittagadás sebéből, hogy visszatérjen megújult szentségéhez és ragyogásához.
Papjaim, égi Édesanyátok a Ti segitségetekkel akarja meggyógyitani Egyházát. Ezt hamarosan megteszem, ha engeditek, hogy általatok cselekedjem, ha engedelmesen és egyszerüen irgalmas anyai gondoskodásomra bizzátok magatokat.
Ezért kérek ma is mindenkit bánatos esedezéssel, ajánljátok magatokat Szeplőtelen Szivemnek.”Amen."

Hogyan állunk máma ki-ki a saját környezetében mit tapasztal, valóban csak pesszimisták vagyunk, a Mindenható számtalan módon és formában probál mindannyiunkat fel rázni a kábulatból. Május a Szűzanya hónapja mivel kedveskedhetnénk neki., A világban az események nagyon zavarosak, az Egyház sem kivétel, minden nagyon gyorsan változik, ki tud eligazodni, és mi a követendő út, Nekünk fel kellene ismernünk az idők jeleit és értelmezni, miért habozunk kilépni a nyilvánosság elé?
A Szeplőtelen Sziv Győzelme nem érkezik el közreműködésünk nélkül, éljünk az önfelajánlás szellemében és másokat is segitsünk vissza térni a helyes útra, a Tanitás még mindig érvényes, - ha  meg nem tértek minannyian elvesztek, - úgyszintén  – Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, és higyetek az Evangéliumban,-  az idő betelt. AVE MÁRIA  A Sz.Sz Sz lk gy Imre.

http://www.uzenetek.eu/news/mindenkitol-kerem-a-felajanlast1/