[Evagrius Ponticus (345 körül – 400 körül) korának nagytekintélyű egyházi írója. Nyssai Szent Gergellyel részt vett a II. egyetemes zsinaton Konstantinápolyban]
A folytonos elkalandozás, a szétszórtság nélküli imádkozás az értelem legnagyobb teljesítménye. Az ima a szellem felemelése Istenhez. Először a szenvedélyektől való szabadságért, másodszor a tudatlanságtól való megszabadulásért és harmadszor azért kell imádkozni, hogy mindenfajta kísértéstől és elhagyatottságtól szabadok legyünk. Az imában egyedül Isten birodalmát kell keresni és az Ő igazságosságát, vagyis az erényt és a bölcsességet, és ha ezt tesszük, minden egyebet megkapunk Istentől (Mt 6,33: „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!”).
Akár másokkal, akár egyedül imádkozol, kényszerítsd magadat, hogy soha ne megszokásból, hanem tudatosan, összeszedetten imádkozzál.
Nem fogsz tudni tökéletesen imádkozni, ha anyagi dolgokkal vagy terhelve, és állandó gondok gyötörnek; mert az ima megköveteli a gondolatoktól való mentességet. Láncokban lehetetlen számodra a futás. A szellem, mely szenvedélyeknek van alávetve, soha nem fogja elérni az ima magasságát. Szenvedélyének indulatai ide-oda fogják rángatni, és ily módon nem találja meg a jó imához szükséges rendíthetetlen belső nyugalmat.
De ha Isten angyala segítségünkre jön, akkor egyetlen szóval minden ellenséges befolyást elkerget és az értelemnek olyan fényt gyújt, mely nem alszik el.

(forrás: einsicht-aktuell.de – 2018. április)