Kyrie eleison! Uram, irgalmazz!
Kedves Testvérek!
Nem véletlenül érintettem az elmúlt írásaimban az eretnek mozgalmakat, melyek az ókereszténységben előfordultak. Az sem véletlen, hogy arra buzdítottam és buzdítom a híveket, hogy keressék és olvassák az egyházatyák írásait. Nem véletlen, mert ma ugyanazok a tévtanok és eretnekségek ütötték fel a fejüket, csak egy kicsit modernebb formában. De annál hatékonyabban fertőzik az emberek lelkét, gondolkodását. Mintha nem lenne elég nekünk a relativizmus, az ökumenikus törekvések mentén történő protestantizálódás, az ebből fakadó tévtanítás, vagy csak szimplán, valamilyen hatás miatt protestantizálódott teológusok, papok agyrémnek nevezhető - még véletlenül sem katolikusnak! - eltévelyedései.
Nem véletlenül érintettem az elmúlt írásaimban az eretnek mozgalmakat, melyek az ókereszténységben előfordultak. Az sem véletlen, hogy arra buzdítottam és buzdítom a híveket, hogy keressék és olvassák az egyházatyák írásait. Nem véletlen, mert ma ugyanazok a tévtanok és eretnekségek ütötték fel a fejüket, csak egy kicsit modernebb formában. De annál hatékonyabban fertőzik az emberek lelkét, gondolkodását. Mintha nem lenne elég nekünk a relativizmus, az ökumenikus törekvések mentén történő protestantizálódás, az ebből fakadó tévtanítás, vagy csak szimplán, valamilyen hatás miatt protestantizálódott teológusok, papok agyrémnek nevezhető - még véletlenül sem katolikusnak! - eltévelyedései.
Azt mondja XVI. Benedek, hogy nem létezik a katolikus hit uniformitása. Lehet
bármilyen lelkiség - katekumenális, schönstatti, cursillo, domonkos,
bencés, vagy ferences -, a hit gazdagsága sok lakást alakít ki egyetlen
házban. Igen, ezt el tudjuk fogadni, sőt talán jól szolgálja Isten
dicsőségét és a lelkek üdvösségre jutását. DE! Akkor mit szóljunk, ha
alapvető, fundamentális kérdésekben mennek szembe egyesek a katolikus
tanokkal, az Egyház élő, változtathatatlan, örök tanításával? Fogadjuk
el? Ugyan nem tetszik nekünk, ellentétes mindennel és mindazokkal amit
hiszünk, de fogadjuk el? Miért? Miből gondolják, hogy tehetjük? Miből
gondolják, hogy ezt egyáltlán megtehetjük? És itt a probléma Kedves
Testvérek. Azt hiszik és azt gondolják egyesek, hogy ez természetes.
Mármint az, hogy meg lehet változtatni a dogmákat! Azt hiszik, hogy meg
lehet változtatni a dogmákba, a hitigazságokba, hittételekbe vetett
hitet! Hogy ez ugyanolyan, mint a divat. Le lehet venni, mint egy
divatos cipőt, és amikor új divat jön, akkor új cipőt veszünk fel.
Mindent megváltoztattak "fű alatt". Hogy elérjék céljukat, hogy
alátámasszák tévtanaikat, a kinyilatkoztatásról hitt fogalmakat, a
kinyilatkoztatás tartalmát, lényegét és jelentését is meg kellett
változtatni. Ma a kinyilatkoztatás már nem az, mint amit hittünk a II.
Vatikáni Zsinatig. (Hogy mit alakítottak át, és hogyan a
kinyilatkoztatásról, azt egy következő írásban bemutatom.) Ma a csodák
nem csodák, hanem valami szimbolikus "történetek", melyeket nem kell szó
szerint értelmezni, nem kell tehát csodaként felfogni, mert
tulajdonképpen annak más üzenete van! Mindent vagy mítosztalanítanak,
deszakralizálnak, vagy ha éppen az illik a tanaikba, akkor
agyonhallgatják. Nem merik kimondani, hogy nem hisznek a dogmákban.
Inkább nem beszélnek róla. Vagy ha igen, akkor olyan lehetetlen és
valótlan tartalmat találnak ki róla, amit távolról sem tartalmaz, ám
muszáj úgy magyarázniuk, mert különben a végén még "úgy marad" a dogma
mint ahogyan azt kihirdették, s így a tartalma is marad és a jelentése
is ugyanaz lesz, ami viszont nem jó nekik.
Már évtizedekkel ezelőtt megírta Maritain, hogy ennek a folyamatnak az az oka, hogy főpapjaink, teológusaink egy része "leborul a világ előtt". Nyitás, a modernség, a világias gondolkodás, a világias öltözet. Csak pár címszó, ami jellemzi őket. Az ennek a fajta életformának való megfelelés lett az első, s nem az önmegtagadás, az aszkézis, ami például bűnbánatra emlékeztetne vagy sarkallna akárkit is. Ugyanis a papnak, a lelkipásztornak, a teológusnak példát kell(ene) mutatnia.
Kiemelte Maritain, hogy már nem a mennyek országa érdekli ezeket az embereket, hanem a földi világ. A földi világ, a társadalmi folyamatok. Mint a német püspököket, akik elárulva az Eucharisztiát, az arról kimondott dogmát, a hozzá fűződő dogmákat, hittételeket, profán ostyává degradálják le az Oltáriszentséget. Tagadva az átlényegülést, az átváltoztatást, Krisztus valóságos jelenlétét. Tagadják, mert ha nem tagadnák, akkor nem engednék, hogy az áldozáshoz járuljon olyan ember, aki nem hiszi Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben! Akkor nem engednék, hogy a szentgyónás nélkül, a katolikus hit megvallása nélkül, "csak úgy" odaballagjon valaki és magához vegye Krisztus Testét! Csak mert ő házastársa a katolikus félnek. Megáll az ember esze! Bevallom őszintén, hogy amikor először hallottam e lehetőségről, illetve arról, hogy ezt tervezik a német püspökök, akkor nem akartam elhinni. Azt mondtam, hogy ezt azért már mégse! De igen...Sajnos ezek ezt is megengedhetik maguknak! De kik ezek, hogy ezt megtehetik?! És hol van Őszentsége, akinek a hit védelme lenne az elsődleges feladata! Hol van ekkora eretnekség láttán?! Tudom, hogy ő engedélyezte, illetve passzív viselkedése bátorította a német püspököket. Kérdésem túlmutat az eredeti tartalmán. De nem szeretnék továbbmenni ennél. Ő a pápa. A Szentlélek fújt akkor is, amikor megválasztották. Ő Krisztus földi helytartója, és így is nézek rá. Csak tehetetlennek érzem magam akkor, amikor világosan látom, hogy mekkora pusztítás folyik az Anyaszentegyházon belül. Amit ők akarnak és oktatnak, az nem a katolikus hit, hanem valami más. Minden téren. Ez nem összeesküvés-elmélet! Ez látható és érzékelhető folyamat. Itt folyik a szemünk láttára, nyíltan.
"Ha valaki tagadná, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentségnem igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére, együtt az ő lelkével és istenségével, - s emiatt az egész Krisztus, - hanem azt mondaná, hogy az csak jel vagy ábra, vagy erő szerint van: legyen kiközösítve (Tridenti Zsinat: Határozat a legszentebb Oltáriszentségról, 1. kánon; DH 1651)
Azt mondta Krisztus, hogy: "Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital." (Jn 6, 53-55) Ez most is érvényes! Mindig érvényes lesz emberek!
Az eucharisztiáról a IV. századi egyházatyák úgy beszéltek, mint vértelen áldozatról, engeszteló áldozatról, közbenjáró áldozatról. Nazianzoszi Szent Gergely például Krisztus kereszthalála emlékének hitte és tekintette az eucharisztiát. Mopvesztiai Theodorosz szerint az eucharisztia az új szövetség egy és igaz áldozatának emlékezete az örök, mennyei liturgia képe és megjelenése, ahol Krisztus-főpap végzi közbenjáró szolgálatát mindörökre. Az eucharisztiában való jelenlét körül azért volt egyetértés, illetve azért nem volt vita, mert Jézus Krisztus szavait parancsként értelmezték. Ahogy ezt Jeruzsálemi Szent Kürillosz a lényeget tekintve olyan egyszerűen és mégis hatékonyan fogalmazott meg: Ő mondta, hogy az ő teste és vére, ki meri kétségbe vonni? (in. Vanyó László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe)
Aquinói Szent Tamás azt tanítja, hogy a kenyér és a bor átváltoztatásával a kenyér egész szubsztanciája átváltozik Krisztus, a mi Urunk testének szubsztanciájává, s a bor egész szubsztanciája Krisztus vérének szubsztanciájává. Ezt nevezi az Anyaszentegyház és a katolikus teológia "átlényegülésnek" (transsubstantiatio) /DH 1642/. Azt mondja Tamás, hogy ez az átváltozás egészében természetfeletti, Isten erejéből jött létre. Az átlényegülés dogmája a legszorosabban és a legszükségszerűbben kötődik a valóságos jelenlét tanához. Itt is kiemeli Tamás, hogy a létmód, amelyben Jézus Krisztus jelen van ebben a szentségben, az teljességgel természetfeletti. Ezt a természetfelettiséget az isteni kinyilatkoztatás teljességgel megragadhatóan az Egyház dogmájában nekünk ajándékoz. Tamás még nem választotta szét az eucharisztia szentségi és áldozati jellegét. Ezt a későbbi teológia megtette. Mert az eucharisztia egyszerre szentség és áldozat is. Amennyiben szentség, annyiban áldozat - ahogyan Bolberitz Pál és Gál Ferenc atyák is írják közös könyvükben - és amennyiben áldozat, annyiban szentség. (vö. Bolberitz Pál - Gál Ferenc: Aquinói Szent Tamás filozófiája és teológiája, Ecclesia, Bp., 1987., 262.)
És ezt a misztériumot, melyben Isten látható és érzékelhető módon megtapasztalható, Akiben és amelyben minden porcikánkban hiszünk, Aki és ami hitünk alapja, adjuk oda "csak úgy" valakinek, olyannak, aki nem hiszi mindezeket?! És ehhez még vígan asszisztálnak katolikus főpapok?! És mi mindezeket fogadjuk el, mint a Katolikus Egyház sokszínűségét?! Nem lehet! Képtelenség! Hit és erkölcs kérdésében nem lehet sokszínűség az Egyházban! Lassan - sajnos - ki kell mondani Kedves Testvérek, hogy ezek az emberek nem tartoznak a Római Katolikus Anyaszentegyházhoz! Nem, mert nem azt hiszik és tanítják, mint ami az igaz hit. Nem az Anyaszentegyház élő és érvényes tanítását hiszik. Nem abban hisznek amiben mi. Tehát vagy ők nem katolikusok vagy mi nem vagyunk azok. Mert A és B nem lehet ugyanaz!
Sajnos ma azt látni, hogy nagyjából bármilyen kérdésről is van szó, nincs norma, nincs olyan, hogy ezt így, és csak így. Azért, mert csak így lehet. Ma azt tapasztaljuk, hogy jó az "így" is, de jó az ellenkezője is. Szabad A-t is, de ugyanakkor szabad B-t is mondani, tenni. Kettő meg kettő az négy, de azt sugallják és állítják a "James Martinok", hogy nem baj, ha valaki azt gondolja, hogy az öt. Nem kellenek a szabályok, a dogmák, hiszen a fő a tolerancia és az irgalom. Nem kell az embereket rávezetni a helyes útra, mert nincs helyes út. Pontosabban több helyes út van. Azt mondják a német püspökök - pontosabban nagyobb részük -, hogy hagyjuk a szabályokat és a dogmákat az Oltáriszentséggel kapcsolatban. Nem lényegesek, hiszen ami számít az az, hogy ha akar, akkor a nem katolikus - ma az evangélikus, de ne legyenek illúzióink, kis idő elteltével majd a református, végül akármilyen hitű is! - házastárs is a szentáldozáshoz járulhat. Joggal kérdezheti valamilyen laikus vagy akár ateista ember, hogy milyen komoly szentség az, amit csak úgy ki lehet szolgáltatni bárkinek!
Ma azok a papok lehetnek püspökök, azok az emberek lehetnek a teológiai oktatásban tanárok, akik ezeket az új, progresszív, relativista, liberális tanokat hiszik.
Szóval Kedves Testvérek nem kell csodálkozni semmin sem! A II. Vatikáni Zsinat óta valamit nagyon szabadjára engedtek. Mégpedig a világias szemléletet, gondolkodást. Még egyszer leírom azt amit egy nagy gondolkodó leírt és amit erről a "jelenségről" gondolt. Szóról - szóra ezt írta Jacques Maritain (A garonne-i paraszt, Szent István Társulat-Kairosz, 1999., 84.) című művében):
"A jelenlegi válság számos szempontból vizsgálható. Az általa elénk tárt jelenségek közül az egyik legkülönösebb egyfajta - ezernyi alakban megnyilvánuló - térdre borulás a világ előtt."
Írta ezt Maritain 1965-66-ban (a mű első sorait 1965-ben írta le). Több mint ötven éve látta ezeket a folyamatokat. Maritain mintegy prófétaként előre összefoglalta mindazokat a problémákat, melyek a II. Vatikáni Zsinattal szemben felmerültek.
Már évtizedekkel ezelőtt megírta Maritain, hogy ennek a folyamatnak az az oka, hogy főpapjaink, teológusaink egy része "leborul a világ előtt". Nyitás, a modernség, a világias gondolkodás, a világias öltözet. Csak pár címszó, ami jellemzi őket. Az ennek a fajta életformának való megfelelés lett az első, s nem az önmegtagadás, az aszkézis, ami például bűnbánatra emlékeztetne vagy sarkallna akárkit is. Ugyanis a papnak, a lelkipásztornak, a teológusnak példát kell(ene) mutatnia.
Kiemelte Maritain, hogy már nem a mennyek országa érdekli ezeket az embereket, hanem a földi világ. A földi világ, a társadalmi folyamatok. Mint a német püspököket, akik elárulva az Eucharisztiát, az arról kimondott dogmát, a hozzá fűződő dogmákat, hittételeket, profán ostyává degradálják le az Oltáriszentséget. Tagadva az átlényegülést, az átváltoztatást, Krisztus valóságos jelenlétét. Tagadják, mert ha nem tagadnák, akkor nem engednék, hogy az áldozáshoz járuljon olyan ember, aki nem hiszi Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben! Akkor nem engednék, hogy a szentgyónás nélkül, a katolikus hit megvallása nélkül, "csak úgy" odaballagjon valaki és magához vegye Krisztus Testét! Csak mert ő házastársa a katolikus félnek. Megáll az ember esze! Bevallom őszintén, hogy amikor először hallottam e lehetőségről, illetve arról, hogy ezt tervezik a német püspökök, akkor nem akartam elhinni. Azt mondtam, hogy ezt azért már mégse! De igen...Sajnos ezek ezt is megengedhetik maguknak! De kik ezek, hogy ezt megtehetik?! És hol van Őszentsége, akinek a hit védelme lenne az elsődleges feladata! Hol van ekkora eretnekség láttán?! Tudom, hogy ő engedélyezte, illetve passzív viselkedése bátorította a német püspököket. Kérdésem túlmutat az eredeti tartalmán. De nem szeretnék továbbmenni ennél. Ő a pápa. A Szentlélek fújt akkor is, amikor megválasztották. Ő Krisztus földi helytartója, és így is nézek rá. Csak tehetetlennek érzem magam akkor, amikor világosan látom, hogy mekkora pusztítás folyik az Anyaszentegyházon belül. Amit ők akarnak és oktatnak, az nem a katolikus hit, hanem valami más. Minden téren. Ez nem összeesküvés-elmélet! Ez látható és érzékelhető folyamat. Itt folyik a szemünk láttára, nyíltan.
"Ha valaki tagadná, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentségnem igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére, együtt az ő lelkével és istenségével, - s emiatt az egész Krisztus, - hanem azt mondaná, hogy az csak jel vagy ábra, vagy erő szerint van: legyen kiközösítve (Tridenti Zsinat: Határozat a legszentebb Oltáriszentségról, 1. kánon; DH 1651)
Azt mondta Krisztus, hogy: "Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital." (Jn 6, 53-55) Ez most is érvényes! Mindig érvényes lesz emberek!
Az eucharisztiáról a IV. századi egyházatyák úgy beszéltek, mint vértelen áldozatról, engeszteló áldozatról, közbenjáró áldozatról. Nazianzoszi Szent Gergely például Krisztus kereszthalála emlékének hitte és tekintette az eucharisztiát. Mopvesztiai Theodorosz szerint az eucharisztia az új szövetség egy és igaz áldozatának emlékezete az örök, mennyei liturgia képe és megjelenése, ahol Krisztus-főpap végzi közbenjáró szolgálatát mindörökre. Az eucharisztiában való jelenlét körül azért volt egyetértés, illetve azért nem volt vita, mert Jézus Krisztus szavait parancsként értelmezték. Ahogy ezt Jeruzsálemi Szent Kürillosz a lényeget tekintve olyan egyszerűen és mégis hatékonyan fogalmazott meg: Ő mondta, hogy az ő teste és vére, ki meri kétségbe vonni? (in. Vanyó László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe)
Aquinói Szent Tamás azt tanítja, hogy a kenyér és a bor átváltoztatásával a kenyér egész szubsztanciája átváltozik Krisztus, a mi Urunk testének szubsztanciájává, s a bor egész szubsztanciája Krisztus vérének szubsztanciájává. Ezt nevezi az Anyaszentegyház és a katolikus teológia "átlényegülésnek" (transsubstantiatio) /DH 1642/. Azt mondja Tamás, hogy ez az átváltozás egészében természetfeletti, Isten erejéből jött létre. Az átlényegülés dogmája a legszorosabban és a legszükségszerűbben kötődik a valóságos jelenlét tanához. Itt is kiemeli Tamás, hogy a létmód, amelyben Jézus Krisztus jelen van ebben a szentségben, az teljességgel természetfeletti. Ezt a természetfelettiséget az isteni kinyilatkoztatás teljességgel megragadhatóan az Egyház dogmájában nekünk ajándékoz. Tamás még nem választotta szét az eucharisztia szentségi és áldozati jellegét. Ezt a későbbi teológia megtette. Mert az eucharisztia egyszerre szentség és áldozat is. Amennyiben szentség, annyiban áldozat - ahogyan Bolberitz Pál és Gál Ferenc atyák is írják közös könyvükben - és amennyiben áldozat, annyiban szentség. (vö. Bolberitz Pál - Gál Ferenc: Aquinói Szent Tamás filozófiája és teológiája, Ecclesia, Bp., 1987., 262.)
És ezt a misztériumot, melyben Isten látható és érzékelhető módon megtapasztalható, Akiben és amelyben minden porcikánkban hiszünk, Aki és ami hitünk alapja, adjuk oda "csak úgy" valakinek, olyannak, aki nem hiszi mindezeket?! És ehhez még vígan asszisztálnak katolikus főpapok?! És mi mindezeket fogadjuk el, mint a Katolikus Egyház sokszínűségét?! Nem lehet! Képtelenség! Hit és erkölcs kérdésében nem lehet sokszínűség az Egyházban! Lassan - sajnos - ki kell mondani Kedves Testvérek, hogy ezek az emberek nem tartoznak a Római Katolikus Anyaszentegyházhoz! Nem, mert nem azt hiszik és tanítják, mint ami az igaz hit. Nem az Anyaszentegyház élő és érvényes tanítását hiszik. Nem abban hisznek amiben mi. Tehát vagy ők nem katolikusok vagy mi nem vagyunk azok. Mert A és B nem lehet ugyanaz!
Sajnos ma azt látni, hogy nagyjából bármilyen kérdésről is van szó, nincs norma, nincs olyan, hogy ezt így, és csak így. Azért, mert csak így lehet. Ma azt tapasztaljuk, hogy jó az "így" is, de jó az ellenkezője is. Szabad A-t is, de ugyanakkor szabad B-t is mondani, tenni. Kettő meg kettő az négy, de azt sugallják és állítják a "James Martinok", hogy nem baj, ha valaki azt gondolja, hogy az öt. Nem kellenek a szabályok, a dogmák, hiszen a fő a tolerancia és az irgalom. Nem kell az embereket rávezetni a helyes útra, mert nincs helyes út. Pontosabban több helyes út van. Azt mondják a német püspökök - pontosabban nagyobb részük -, hogy hagyjuk a szabályokat és a dogmákat az Oltáriszentséggel kapcsolatban. Nem lényegesek, hiszen ami számít az az, hogy ha akar, akkor a nem katolikus - ma az evangélikus, de ne legyenek illúzióink, kis idő elteltével majd a református, végül akármilyen hitű is! - házastárs is a szentáldozáshoz járulhat. Joggal kérdezheti valamilyen laikus vagy akár ateista ember, hogy milyen komoly szentség az, amit csak úgy ki lehet szolgáltatni bárkinek!
Ma azok a papok lehetnek püspökök, azok az emberek lehetnek a teológiai oktatásban tanárok, akik ezeket az új, progresszív, relativista, liberális tanokat hiszik.
Szóval Kedves Testvérek nem kell csodálkozni semmin sem! A II. Vatikáni Zsinat óta valamit nagyon szabadjára engedtek. Mégpedig a világias szemléletet, gondolkodást. Még egyszer leírom azt amit egy nagy gondolkodó leírt és amit erről a "jelenségről" gondolt. Szóról - szóra ezt írta Jacques Maritain (A garonne-i paraszt, Szent István Társulat-Kairosz, 1999., 84.) című művében):
"A jelenlegi válság számos szempontból vizsgálható. Az általa elénk tárt jelenségek közül az egyik legkülönösebb egyfajta - ezernyi alakban megnyilvánuló - térdre borulás a világ előtt."
Írta ezt Maritain 1965-66-ban (a mű első sorait 1965-ben írta le). Több mint ötven éve látta ezeket a folyamatokat. Maritain mintegy prófétaként előre összefoglalta mindazokat a problémákat, melyek a II. Vatikáni Zsinattal szemben felmerültek.
Krisztusban Kedves Testvérek! Hosszú évek óta meggyőződésem - és ebben a
hitemben meg is erősített Athanasius Schneider Öexcellenciája -, hogy
ideje lenne Őszentségének egy olyan jegyzéket kiadnia, mely
összefoglalja mindazokat a tévtanításokat, melyek ma felmerültek, és
velük szemben határozottan kinyilvánítja a katolikus tanítást, a tanítás
sérthetetlenségét, és megváltoztathatatlanságát. Hiszen
ma annyi a kétértelműség, az eretnekség az Egyházon belül, hogy
égetően szükség lenne a pápa Őszentsége határozott és apologéta
kiállására! Határozott eligazítás kell a kétértelműségben!
Kell(ene) Őszentsége határozott kiállása a katolikus tanok, tanítás
mellett, a hagyomány mellett! Hiszen látjuk, hogy mire vetemedtek
megint a német püspökök. Azok a német püspökök, akik hajótörést
szenvedtek a hitben. Ahogyan Lerinumi Szent Vince kiemeli Pál apostol
Timóteusnak írt első levelének elemzése során. Ahol is azt mondja Pál
apostol: "Timóteus! Őrízd meg a rád bízott kincset, kerüld a profán,
újdonsághajhászó fecsegést, az álságos >>ismeret<<
ellenvetéseit, amelyt némelyek elfogadtak és a hittől elszakadtak."
(1Tim 6, 20-21) Ezek a a "némelyek" akik a "hittől elszakadtak" a német
püspökök nagy része. És mindenki, aki paradigmaváltásról, új
teológiáról beszél. "Őrizd meg!"- mondja Pál apostol. Őrizzétek meg ti
német püspökök! Őrizd meg James Martin! Őrizd meg Walter Kasper! És még
folytathatnám.
Nem szabad elfogadnunk ezeket az eretnek újításokat. Sem a tanításban, a tanokban, sem a liturgiában! Egészen egyszerűen azért, mert nem ezt hisszük. Nem váltogatjuk a hitünket a társadalmi változások függvényében. Nem változtatjuk a tanítást azért, hogy - a társadalom akármekkora rétegéről is van szó - az embereknek tessék. Lerinumi Szent Vince szavaival:
"Ha pedig sem az apostoli határozatokat, sem az egyházi döntéseket nem lehet figyelmen kívül hagyni, melyekkel az egyetemesség és a hagyomány legszentebb egyetértése alapján az összes eretneket minden joggal és méltán ítélték el, (...) akkor szükségképpen minden katolikus, aki az Egyház törvényes fiának akar bizonyulni, köteles a szent atyák hitéhez hasonulni, ahhoz ragaszkodni, abban mindvégig megmaradni, a szentségtelenek szentségtelen újításait pedig elátkozni, megvetni, támadni és üldözni.." (Az igaz hit védelmében (Commonitorium) - Kivonatok Szent Ágoston műveiből, JEL Kiadó, Bp., 2011., 174.)
Nem szabad elfogadnunk ezeket az eretnek újításokat. Sem a tanításban, a tanokban, sem a liturgiában! Egészen egyszerűen azért, mert nem ezt hisszük. Nem váltogatjuk a hitünket a társadalmi változások függvényében. Nem változtatjuk a tanítást azért, hogy - a társadalom akármekkora rétegéről is van szó - az embereknek tessék. Lerinumi Szent Vince szavaival:
"Ha pedig sem az apostoli határozatokat, sem az egyházi döntéseket nem lehet figyelmen kívül hagyni, melyekkel az egyetemesség és a hagyomány legszentebb egyetértése alapján az összes eretneket minden joggal és méltán ítélték el, (...) akkor szükségképpen minden katolikus, aki az Egyház törvényes fiának akar bizonyulni, köteles a szent atyák hitéhez hasonulni, ahhoz ragaszkodni, abban mindvégig megmaradni, a szentségtelenek szentségtelen újításait pedig elátkozni, megvetni, támadni és üldözni.." (Az igaz hit védelmében (Commonitorium) - Kivonatok Szent Ágoston műveiből, JEL Kiadó, Bp., 2011., 174.)
Ámen
