2020.09.13
[Lásd a weboldalt: https://www. revelacionesmarianas.com/
Testvérek!
Megosztom veletek azokat az információkat, amelyeket Szent Mihály arkangyaltól kaptam e látomás során.
Miután
befejezte a szeptember 13-i üzenetet, Szent Mihály a szemem elé
állította a földgömböt. Másképp nézett ki, mint ahogy most a műholdon
keresztül láthatjuk; a színei eltértek.
Szent Mihály megjegyezte:
Látod,
a Földön nincs már annyi zöld, amennyihez hozzászoktál, és hogy
helyüket, kék színnel, a tengerek vették át, elárasztva a
szárazföldeket?
Meglepődve bólogattam a fejemmel; igen. Aztán azt mondta nekem:
Az
emberiség nem fogadja el, hogy ez a kór, amely komolyan sújt
benneteket, néhány tudós valamint azok kapzsiságának a következménye,
akik a világot uralják, és gonosz módon túszul ejtették az emberiséget.
Meg kell ismételnem, amit Királyunk, Jézus Krisztus,és Királynőnk,
Édesanyánk már közöltek veled a technológia visszaéléséről: ez a vírus a
bizonyíték erre.
A
gonosz nagyon ravaszul tanulmányozta, hogyan lehet Isten Népét közelebb
hozni a technológiához, mivel azon keresztül fogja az Antikrisztus
megismertetni magát az egész emberiséggel. Ez az, amivel a gyermekeket,
serdülőket és felnőtteket nagyon könnyen tudják manipulálni anélkül,
hogy az számukra feltűnne.
Amit
Édesanyánk sok évvel ezelőtt mondott neked, az most beteljesedik: „AZ
OTTHONAITOK TÖMEGKONCENTRÁCIÓS TÁBOROKKÁ VÁLTOZNAK”… és ezt az emberiség
általában már megtapasztalta.
A
virtuális tanításnak ezt az új formáját az emberiség elfogadta, és
alávetette magát. Bár ez mindenütt rendetlenséget és erőszakot vált ki,
de az emberek mégis normálisnak tekintik, mintha csak azt mondanák, hogy
az erőszakra pillanatnyilag szükség van.
Ez
a veszély: az embernek minden pillanatban a halállal kell szembenéznie
embertársai kezétől, anélkül, hogy ez súlyos következményekkel járna.
Szent
Mihály megmutatta, hogy néznek ki az üres emberek, akikben alig, vagy
egyáltalán nincs hit. Azonban az emberek egy részét a fény teljességében
láttam, és Szent Mihály azt mondta nekem:
Ez azoknak a lelki teljessége, akik a Szent Maradékhoz tartoznak.
Láttam,
hogy hosszú sorok kígyóznak az alapvető szükségletekért, ami a
megosztott családokban nehézségeket okozott, láttam, hogy különösen az
időseket hagyták magukra, hogy a családjuk elutasítja őket, mivel nem
tekintették őket már szükségesnek. Amit igazán megfigyelhettem, az a
dzsungel törvénye volt; a Máté evangéliuma 24: 8-15- ben leírtak
beteljesedése.
Szent
Mihály több száz embert mutatott nekem, akik elhagyták a hitet, mert a
Jelenések még nem teljesedtek be! Aztán ugyanazokat az embereket mutatta
meg nekem a megpróbáltatásokban, nyögve és könyörögve az isteni
segítségért.
Láttam
egy nagy földrengést, és láttam, ahogy a tenger elárasztja a
szárazföldet, és hogy az ostobák nem menekültek a magasabb helyek felé,
hanem a vízbe fulladással pusztultak el.
Sok embert láttam megfulladni a tengerfenékből kiemelkedő, és szökőárt kiváltó vulkán miatt.
Az
ég elszürkült, az emberek rémülten és ijedten rohantak egyik helyről a
másikra, de a hívő emberek térdeltek, és kinyújtották a karjukat Isten
imádatában.
Azt mondták:
„Ez az az időpont, amit vártunk! Adj nekünk hitet Uram, Ég és Föld Istene, adj hitet nekünk, hogy célba érjünk!
Azokban a napokban a hírekben be fogják jelenteni, hogy egy szuper-vulkán kitört, és téli klímát okozott…
A repülőjáratok és az összes országok közötti közlekedési eszköz megbénul…
A templomok tele lesznek gyónni kívánó emberekkel…
Szent Mihály azt mondta:
Ma kegyelmet kérnek, de tegnap még Istent gyalázták.
Az
ember továbbra is gőgös Isten előtt; ez a generáció két út között
választhat: vagy a kegyelem, vagy a bűn rabszolgaságának ösvényét.
Sok
országban szenvedések lesznek; a nép fellázad az uralmon lévőkkel
szemben, az emberiséget uralók azonban nem az elnökök, hanem a vezető
szabadkőművesek, akik előkészítik az egy világkormányt, és káoszt
gerjesztenek a nemzetekben…
A háborút meghirdetik és megkezdik.
Szent Mihály felkiált:
Emberiség,
ne légy makacs: térj meg! Fogságban tartanak, hogy elválasszanak a
Szentháromságtól; Isten nélkül az ember átadja magát az ördögnek.
Ne
folytasd az emberi ego szerint való életet, amely megvakítja,
megakadályozza a tisztánlátást, hogy büszkeségben élj, és megtapossad
embertársaidat.
Szent Mihály még ezt mondja nekem:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.
Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok
vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva
minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert
nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat
is.
Ezzel Szent Mihály elment, és kitartást kért Isten népétől.