2013. szeptember 3., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Nem tudjátok, hogy a fiatalok egész nemzedékét távolítják el Tőlem ebben az időben?


2013. szeptember 2. hétfő, 18:45
Drága szeretett leányom, mivel egyre csak növekszik a harag ezekkel a Próféciákkal szemben melyek a világnak adatnak, hogy felkészítsenek benneteket Második Eljövetelemre, tudnotok kell a következőket. Ennek a Küldetésnek egyetlen célja van: hogy megmentsen minden lelket – mindenkit, aki ma a világban él. Nem számít, hogy durva kritika irányul ellened, leányom, mert Én hajthatatlanul előretörök, amíg a feladatomnak eleget nem tettem. Senki sem fog Engem megállítani a lelkek megmentésében, hogy megmenthessem azokat a lelkeket, akik kiestek Kegyeimből, mert el fogom taposni azokat, akik az Utamba mernek állni.
Nem tudjátok, hogy a pogányság miatt, mely végigsöpör a Földön, és a hívők közötti gyenge hit miatt a fiatalok egész nemzedékét távolítják el Tőlem ebben az időben? Küldetésem azokra a szerencsétlen fiatal lelkekre összpontosul, akiktől a legtöbb esetben megtagadnak minden ismeretet Rólam, Jézus Krisztusról. Mivel oly sokan vannak minden nemzetben, oly módon el kell érnem őket, ami leginkább felkelti a figyelmüket.
Ne feledjétek, hogy áldottak a köztetek lévő Keresztények, akiket gyermekkorotok óta Isten Szavával tápláltak. Emiatt kötelességetek, hogy imádkozzatok az elveszett nemzedékért. Arra kérlek benneteket, hogy az alábbi Keresztes Imahadjárat imát imádkozzátok ezekért a fiatal lelkekért:
A Keresztes Imahadjárat 118. imája: „Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért”
Drága Jézus, Irgalmadért kiáltok az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért.
Azokért, akik nem ismernek Téged, hogy borítsd be őket a látás Ajándékával.
Azokért, akik ismernek Téged, de figyelmen kívül hagynak, hogy vonzd őket Irgalmadba.
Kérlek, add meg mielőbb nekik Létezésed bizonyítékát és vezesd őket azok felé, akik segíteni tudnak nekik, és az Igazsághoz vezetik őket.
Töltsd el elméjüket és lelküket az Irántad való vágyakozással.
Segíts nekik, hogy felismerjék a bennük lévő ürességet, ami azért van bennük, mert nem érzik Jelenléted. Kérlek Téged, drága Uram, ne hagyd el őket, és Irgalmad által add meg nekik az Örök Életet. Ámen.
Mennyire vágyom arra, hogy elérjem ezeket a fiatal gyermekeket, és hogy Szent Karjaimmal átfogjam őket, úgy, hogy vigasztaló szavakat suttoghassak a fülükbe, és hogy megadhassam nekik a lélek békéjét. Ők az Enyéim, és az Új Paradicsom üres lenne azok nélkül, akikre a legjobban epedezem. Segítsetek nekem, megmenteni őket.
Jézusotok

Jerikó-ima

Kedves Testvérek! Mint már hírt adtunk róla, tervezzük, hogy imádságos zarándoklattal körbejárjuk az ország határait, mint egykor a választott nép Jerikó falait -, hogy hazánkban leomoljon a bűnnek minden fala. Itt olvasható a napi ima, kérlek benneteket, könyörögjünk együtt Istenhez ennek a tervnek a sikeréért!

Jóságos Jézusom!
Hálát adok Neked hazánkért, népünkért! Köszönöm, hogy annyi vész között mindig Hozzád és Édesanyádhoz menekülhettünk, és oltalmatokban megtartattunk. Köszönöm, hogy újra és újra kinyújtod kezedet, hogy megtisztíts, felemelj, magadhoz ölelj minket!
Köszönöm, hogy Szentlelked által Te hívsz minket erre a határmenti gyalogos zarándoklatra. Írd a szívünkbe szent nevedet! Áldd meg különleges, mennyei áldásoddal minden résztvevőjét, tarts távol a résztvevőktől   minden lelki és testi ártó szándékot. Add, hogy ez az út egyéni és családi életünkben is megújulást, megszentelődést hozzon! Vidd engesztelésünket Mennyei Atyánk elé, hogy ez az ország bűneiből megtérjen, kiengesztelődjön és a szeretet földje legyen! Amen!

Kérünk benneteket, ha lehet másoljátok ki és tejeszétek!