2013. június 5., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Az Én Utam nagyon egyszerű. Követhettek Engem, ahogy akartok, de Keresztény Egyházaimban kell tisztelnetek Engem



2013. június 4. kedd, 22.30
Szeretett leányom, sokan lelkesen teszik majd meg eme nehéz utat, az Igazság Útját, amely éppen olyan, mint a Kálvária Hegyére való felmenetel volt.
Ez egy megpróbáltatásokkal és rengeteg akadállyal teli út. A legtöbb ember fájdalmasnak fogja találni ezt a felmenetelt, lévén, hogy egyre több felismerés történik majd, beleértve azt a tényt is, hogy meg fognak vetni benneteket, amiért követtek Engem. Mások megpróbálnak majd megállítani benneteket, és minden érvet bevetnek majd, hogy visszarántsanak titeket azért, hogy eltávolodjatok Tőlem. Megint mások szörnyű dolgokat fognak harsogni, és vádolni fognak benneteket, nem, mint Krisztus katonáját, hanem mint a sátán eszközét.
Akkor titeket – papokat és szolgákat – arra fognak utasítani, hogy hagyjatok ott Engem eme végső, a hegy tetejére való felmenetel során. Ez a felmenetel a Keresztutat jelképezi.
Mindazok, akik követnek Engem, segédkezvén abban, hogy Tanításaim Igazsága újra felfedezésre kerüljön a mai világban – amikor az emberek szembekötőt viselnek, és nem tudnak különbséget tenni a valóság és a fikció között -, másfajta kegyetlenséget fognak elszenvedni. Őket, az Én szeretett követőimet, olyan vádakkal fogják gyötörni, miszerint ők egy szektához tartoznak. Ez a bizonyos támadás azt sugalmazza, ők meg vannak tévesztve, és nem épelméjűek. Meg kell értenetek, hogy az ilyen vádolásnak az a célja, hogy kételyeket ébresszen elmétekben.
Az Én Utam nagyon egyszerű. Követhettek Engem, ahogy akartok. De Keresztény Egyházaimban kell tisztelnetek Engem mindenütt, mert Nekem nincs más házam a Földön. A szekták más – nem Egyházamhoz tartozó – házakat használnak. Amikor arra kérnek benneteket, hogy hagyjátok el Egyházamat, ez semmiben sem fog különbözni attól, amikor – Földön töltött Időm alatt – Apostolaimat kérték ugyanerre.
Ne törődjetek a rosszízű megjegyzésekkel, a gúnyolódásokkal és azokkal, akik alkalmazzák Tanításaimat, aztán meg kiforgatják azokat, hogy elítélhessék Üzeneteimet, melyek jelenleg adatnak nektek.
Járjatok emelt fővel, és bátran meneteljetek előre, mert ez a csata le fogja győzni a gonoszt, és azokat a hazugságokat, melyeket a csaló ültetett el, aki szörnyű sötétséget borít azokra az ártatlan emberekre, akik nem látják, hogy mi történik.
Azok, akik úgy érzik, hogy nincs erejük vagy bátorságuk folytatni, kérlek, ne féljetek, mert Én különleges Kegyelmeket fogok adni nektek, ha ezt az imát imádkozzátok: Imahadjárat (108) Felmenetel a Kálvária Hegyére
„Jézus, segíts, hogy erőt, bátorságot és kitartást merítsek ahhoz, hogy kiálljak, hogy csatlakozni tudjak Maradék Hadseregedhez, és hogy fel tudjak menni ugyanarra a Kálvária Hegyre, melyet Neked kellett elszenvedned Bűneimért.
Adj nekem erőt, hogy hordozzam Keresztedet és Terhedet, hogy így segíthessek Neked lelkeket menteni.
Szabadíts meg engem gyengeségeimtől.
Oszlasd el félelmeimet.
Zúzd össze minden kétségemet.
Nyisd fel szememet az Igazságra.
Segíts nekem, és mindazoknak, akik válaszolnak a Hívásra, Keresztedet hordozni, követni Téged őszinte és alázatos szívvel, hogy példám által mások is bátorságot merítsenek ahhoz, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Ámen.”
Szeretett Jézusotok