2015. július 31., péntek

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Tamás apostol
2015. 07. 03.
Drága testvéreim, hitetlenségem, amelyet akkor tanúsítottam, amikor nem hittem el az apostoloknak, hogy Jézus megjelent közöttük, mély fájdalmat okozott nekem, mert bizalmatlanná váltam Jézus iránt és elutasítottam Őt. Amikor saját szememmel szemlélhettem, és meggyőződhettem hiteles jelenlétéről, akkor ébredtem rá hitetlenségemre. Óh, mily ostoba voltam, mert csak azt voltam képes hinni, amit érzékeltem. De Jézus megmutatta nekem, milyen sokat ér azoknak a hite, akik személyesen nem találkozhattak vele úgy mint mi, apostolok. Hogy miért olyan nagy az a boldogság, amelyet a szív érez akkor, amikor nem szemlélhetjük Őt? Azért, mert a szemlélet fátyla eltakarja ugyan előletek a valódi jelenlétet, de ugyanakkor megnyitja a hitben látás dimenzióit. Tamás apostol.
Anna Terézia

Felkészülni a küldetésre
2015. 07. 06.
Kedveseim, ragyogja be életeteket az Úr kegyelme! Legyetek áldottak, hogy mások számára áldássá váljatok. Engedelmeskedjetek az Úr szavának, hogy felfedezzétek, mire hívott meg benneteket! Engedelmesnek lenni azért nem könnyű, mert akkor az Úrral kell járnotok életetek minden napján. Már nem lehet a világ felé fordulnotok. Csak akkor szabad evangelizálni, ha Krisztus vonzásában éltek, mert különben a világ szelleme könnyen beszippanthat benneteket. Ne féljetek felvállalni Jézust szívetekben és tetteitekben! Bátran kövessétek, viselkedjetek úgy, ahogyan Ő viselkedett az emberekkel! Ha így tesztek, vonzódni fognak hozzátok az emberek, mert látják cselekedeteitekből a szeretetet.
2015. 07. 07.
Kedveseim, engedjétek magatokat tanítani, nehogy tudatlanok maradjatok a hit dolgában. Kérjétek azokat, akik előttetek jártak, a szenteket, köztük égi Édesanyánkat, hogy tanítsanak meg Jézus igazságaira. Kérjétek a kegyelmeket a rátok váró küldetésre, hogy mindig bölcsen, okosan és megfontoltan gondolkodjatok, beszéljetek és cselekedjetek! Ismeritek Jézus példabeszédét a bölcs és okos emberről, aki házát sziklaalapra építette. Nektek is erre a sziklára kell építenetek, azaz Krisztusra, mert csak Őbenne juthattok el az Atyához, a teremtő Istenhez. Olvassátok a Szentírás szavait és elmélkedjetek el azokon! Vajon mit akarnak mondani nektek? Mit szeretne megmutatni nektek a saját szaván keresztül, mi tárulkozik fel a sorok közül? Kérjétek mindezek megismeréséért a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy jól megértsétek és szívetekbe véssétek amit így megmutat nektek!
2015. 07. 08.
Kedveseim, már oly sokszor elmondtam nektek, vigyázzatok a szívetekre, mert könnyen elrabolhatja a gonosz lélek. Szívetek tapadjon oda egészen Krisztushoz, hogy ne tudjon elszakítani tőle a sátán! Óvakodjatok azoktól az emberektől, akiknek a pénz a mindene és nem akarnak elszakadni a mammontól! Ne közeledjetek olyanokhoz, akik nem találják értékesnek a Krisztusban való életet, ami egyedül képes elvezetni az örök boldogságra! Pihenjetek meg mindig Krisztus szeretetében, ahová minden pillanatban meghívást kapnak azok, akik hűségesek maradnak hozzá! Vigyázzatok, el ne veszítsétek Jézusba vetett bizalmatokat!


Testvéri szeretet

2015. 07. 16.         
Kedveseim, a testvéri szeretetben legyetek nagylelkűek! Ne lankadjatok a szolgálatban, hanem kérjétek a Szentlelket, hogy erősítsen meg benneteket a tevékeny szeretetre. Győződjetek meg arról, hogy Isten ereje hatékonyan működik bennetek, amikor teljesen átadjátok magatokat Neki. Úgy gyakoroljátok a testvéri szeretetet, hogy mindig figyeljetek testvéreitek szükségleteire! Amikor látjátok, hogy nehezen tudja a megélhetését biztosítani, akkor legyetek leleményesek és támogassátok meg szeretetetekkel. Így fogtok tudni egyenlő mértékben részesedni azokból a javakból, melyek Krisztuséi. Hiszen semmivel sem rendelkeztek, csak, amit Tőle kaptatok. Éledjen fel bennetek a testvéri egyetértés és szeretet! Imádkozzatok azért, hogy bátran merjetek segíteni testvéreiteken!
2015. 07. 30.     
Kedveseim, úgy szeressetek, hogy jóra való törekvésetek múlja felül a világban megnyilvánuló szeretetet! Mert az sokszor önző, a maga érdekeit helyezi előtérbe. Szeretetét csak azzal képes megosztani, aki kedves előtte, akitől viszontszeretetre számíthat. Köztetek ne így legyen! Ahogy Jézus kérte, szeressetek tettetés nélkül és ne a saját érdekeiteket nézzétek, hanem mások szükségére figyeljetek. Akkor biztosan felfakad szívetekből Jézus irgalmas szeretete, mely nem ismer határokat, hanem árad mindenkire, jóra és rosszra egyaránt. Tanuljátok meg Jézustól az áldozatos szeretetet és példátokkal másokat is vezessetek erre az útra! Ehhez is kérnetek kell a kegyelmet, mert nem érkezik meg hozzátok a ti kérésetek és beleegyezésetek nélkül.
Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/979-testveri-szeretet-2


Az alázat útja

2015. 07. 17.             
Kedveseim, az Úr világossága ragyogja be szíveteket, hogy felismerjétek a rátok vonatkozó akaratát. Amikor szíveteket megvizsgáljátok, ne féljetek az Úr átvilágító jelenlététől, mert az javatokat szolgálja. Amikor felismeritek lelketekben bűnös hajlamaitokat, ne féljetek magatokban azokat beismerni, mert csak így juthattok el az erények ismeretére. Ezek nyitják meg előttetek az alázat kapuját, hogy egyre jobban megközelítsétek az Isten országát. Éljetek hát ezekkel a kegyelmekkel, mert Jézus azoknak kínálja fel, akik engedik magukat az alázat iskolájában növekedni. 
2015. 07. 27.     
Kedveseim, ha keresitek lelketek békéjét, megtaláljátok szívetekben. Aki Jézussal él, annak lelkében forrásvíz fakad, mert befogadja kegyelmeit. Ne szabjatok határt Neki, hanem adjátok át magatokat egészen ennek az isteni erőnek, mely képes titeket teljesen átformálni. Nagy szükségetek van megújulni a Szentlélekben. Ez azonban egy szüntelenül tartó folyamat. Az isteni erények fokozatosan bontakoznak ki bennetek. Ezek gazdagítanak és emelik fel lelketeket az Isten magaslataiba. Ehhez előbb engednetek kell, hogy alázat útján járasson az Úr benneteket. Akkor megtapasztaljátok azt az isteni igazságot, hogy akit megaláznak azt felmagasztalják, aki pedig önmagát piedesztála állítja azt megalázzák. Gazdagodjatok és örüljetek, ha az alázat iskolájában növekedhettek!  
2015. 07. 28.    
Kedveseim, zúgolódás és panaszkodás nélkül, némán tűrve viseljétek el próbatételeiteket. Hogy mekkora kegyelem származik az ilyen felajánlásokból, azt csak odaát fogjátok megtudni. Addig is álljon előttetek Jézus példája, aki nem háborgott azon, amikor elítélték, hanem imádkozott üldözőiért. Testvéreim, nektek is az Ő nyomába kell szegődnötök, ha nem akartok lelki békétlenséget szerezni magatoknak. Meglátjátok, aki mindvégig állhatatosan kitart, és nem foglalkozik mások neheztelésével, az bőséges jutalomban részesül, sőt megleli lelke békéjét. Érdemes tehát bíznotok abban a kegyelemben, mely erőt ad nektek a nehézségek elfogadására és elviselésére.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/980-az-alazat-utja



Krisztus követése ma


2015. 07. 18.    
Kedveseim, mutassátok meg szereteteket és hűségeteket Krisztus iránt! Amikor az Ő nyomdokain jártok, akkor szeretitek Istent és egymást. Ezen az úton haladni ebben a világban nagyon nehéz. Kevesen vannak, akik ezt hűségesen teszik. Bár nekik az Úr törvényeinek megtartása nem jelent nehézséget, mert az Ő ösvényein járnak, és azt cselekszik, ami kedves Előtte. Mégis a világ megnehezíti életüket. Számtalan kísértés veszélye fenyegeti őket. Ilyenkor gondoljatok arra, hogy amikor elhatalmasodik a világban a bűn, Isten túlárasztja kegyelmét. Kapaszkodjatok Jézus kegyelmi mentőövébe, és éljetek a szentségekkel, hogy megerősödjetek! Nincs más út, ami az üdvösségre vezet, csak ha megmaradtok Krisztus szeretetében és az Ő tanítását követitek.
2015. 07. 19.   
Kedveseim, akik hallgatnak lelkiismeretük szavára, azokban működni kezd Isten kegyelme. A lelkiismeret a lélek legérzékenyebb műszere, amely segíti, hogy felismerjük bensőnkben Isten hangját. Figyeljetek ezekre a jelzésekre és ne fojtsátok el ezeket! Engedjétek magatokat felrázni e jelek által, hogy még érzékenyebben reagáljatok a Szentlélek működésére! Minél jobban figyeltek rá, annál pontosabban fogjátok felismerni a lelketekben rejlő isteni gazdagságot. Ezért soha ne féljetek meghallani figyelmeztető szavát, mert minden felismerés egy újabb kegyelmi forrást fakaszt bennetek. Örüljetek azoknak a kegyelmeknek, amelyek felszínre hozzák bűneiteket, mert ezáltal tökéletesedtek.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/982-krisztus-kovetese-ma


AZ ENGESZTELŐK 13 PONTJA

2015. 07. 30.
Drága gyermekeim, minden idők legnehezebb időszakát élitek meg. Mindnyájan hallgassatok Rám, és tegyétek azt, amire megkérlek benneteket. Ha mindezekre figyeltek és megteszitek kéréseimet, akkor nem kell félnetek, mert a Szentháromság gyermekeiként ismerünk el benneteket. Jézusotok
  1. Imádkozzatok rendületlenül!
  2. Az Én drága Szent Vérem tiszteletét terjesszétek minden felé, hogy áradjon a kegyelem, amely megmentheti az emberiséget!
  3. Adjátok át az életeteket, és teljes szívetekből, lelketekből szolgáljatok Engem!
  4. Ne hallgassatok azokra, akik mást hirdetnek, mint amit Én mondtam és tanítottam nektek az evangélium által!
  5. Vértezzétek és övezzétek fel magatokat a hit fegyverzetével és álljatok ellen a sátán gonosz tervének!
  6. Ne hanyagoljátok el a testvéri szeretetet és szüntelenül gyakoroljátok a kiengesztelődést egymással!
  7. Soha ne rágalmazzátok embertársaitokat és ne nehezteljetek rájuk, mert az ítélkezés nem rátok van bízva!
  8. Határolódjatok el a világ minden tisztátalan, hazug és komisz álnokságától!
  9. Tisztán és feddhetetlenül éljetek, hogy a fenevad ne tudjon rést találni falaitokon!
  10. Szeressetek tettetés nélkül és gyakoroljátok az ellenség szeretetet!
  11. Testvéri egységben fogjatok össze és imádkozzatok egymásért és a távol lévő többi lelki testvérért is, hogy az engesztelés műve felerősödjön köztetek!
  12. Kérjétek Édesanyámat, a boldogságos Szűzanyát, az összes szentet, angyalokat és az őrangyalaitokat, álljanak szorosan mellettetek és szüntelenül járjanak közbe értetek!
  13. Kérjétek a Szűzanyát, hogy helyezzen benneteket a Szentháromság életébe!
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/969-az-engesztelok-13-pontja

Nem kell a kereszt a határra! Még megsértődnének a migránsok!

Szögesdrót a kereszt helyén

A Fidesz-KDNP pártszövetség, mint tudjuk elkötelezett a demokratikus és egyházi (igaz, ez alapvetően nem demokratikus szervezet) értékek mellett. Biztosan ennek szellemében fognak, legalábbis készülnek ledózerolni egy 1908-ban hívők által emelt útmenti keresztet a déli határzár építési munkálatai során.
határ
Ez tulajdonképpen igazi jelkép is, hiszen talán ez szimbolizálja a legjobban, hogyan törli el apránként jelenlegi kormányunk hazánk múltját és cseréli fel értékeit, szellemi és tárgyi emlékeit politikai hisztijére, és az élén álló vezetők fasiszta gondolatainak kiteljesítésére. Ennyit ér a magyar, ennyit ér a tisztelet, az emlékezés, és ennyit ér az egyház ma hazánkban. Ennyit ér? Információink szerint eddig sem Szűcs Gergely bácsszentgyörgyi polgármesternek, sem az egyháznak nincs semmilyen kifogása az ellen, hogy e kereszt helyén négyméteres, árammal ellátott kerítés épüljön ideiglenes határzár címén.
határ1
A kerítés helyét kitűzték, egy hónap múlva, amikorra a szögesdrótnak és kerítésnek itt állnia kell, már nyoma sem lesz a keresztény könyörületességnek, tisztességnek, emberségnek. Mindeközben a kormány tagjai a romániai Csíksomlyón, a búcsún mutattak példát. Miről is? (Megkérdeztük a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Bajai esperesi kerületének esperesét, és a település polgármesterét, van-e erről tudomásuk és terveznek-e, tesznek-e valamit ellene. Várjuk a választ.)
(hírkep)

2015. július 30., csütörtök

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2015. július 18. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő eljött. Megrostállak benneteket. Szétválasztom a képmutatókat az igazaktól. Most olyan világ jön, amikor nyíltan állást kell foglalnotok Mellettem, vagy a sátán oldalán. Ezen túl már nem lehet két úrnak szolgálni.



Gyermekeim! Azok, akik megvetnek Engem, és a világ fejedelmét szolgálják, a tüzes tóba vesznek. Akik kitartanak Mellettem, ők öröklik a mennyet. Mindaz, aki szégyell megvallani Engem e bűnös nemzedék előtt, azokat Én is szégyellem majd megvallani Atyám, és szent angyalai előtt. De akik kitartanak Mellettem mindhalálig, azokat bevezetem Atyám dicsőségébe, és Velem együtt fognak örvendezni mindörökké.



Gyermekeim! Ne aggódjatok! Én gondoskodom rólatok. Hagyatkozzatok Rám mindenben teljesen! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Legyetek kisdedek karjaimban! A chippet fel ne vegyétek! Én, Aki forrást fakasztottam a sziklából, amikor Mózes kivezette a népet Egyiptomból, és megszaporítottam a kenyeret és a halat, hogy ne gondoskodnék rólatok. Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Bízzatok Bennem! Bizalmatok mértékében adom a kegyelmet. Ne szegődjetek a fenevadhoz! Határolódjatok el tőle! Hamis csodáival magához csalogatja áldozatait, hogy aztán a pokolba taszítsa őket. Én vagyok a ti Megváltó Istenetek, Aki végtelenül szeretlek benneteket. Maradjatok meg szeretetemben! Merüljetek el Szívem szeretet óceánjában! Semmisüljetek meg Bennem! Adjátok át magatokat Nekem teljesen, akkor rövid úton új emberekké, szentekké formállak benneteket.



Drága gyermekeim! Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővessző. Ha megmaradtok Bennem, örök életetek van. De ha elvágjátok magatokat Tőlem a bűn által, nektek kell viselnetek a következményeket örökre. Ez pedig a pokol, ahol a tűz soha ki nem alszik, és a férgek ki nem pusztulnak. Atyám csodálatos országot készített mindnyájatoknak. De oda csak azok jöhetnek be, akik Istent szeretik. Tartsátok meg törvényeimet, és Én örökre boldogokká teszlek benneteket. Fogadjátok megerősítő áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Szentírási megerősítések: Máté 25, 13. „Legyetek hát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.”




2015. július 26. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid, készüljetek! Most nagy káosz uralkodik az egész világon, amit mesterségesen gerjesztenek. Minden rossz mögött az ördög áll. Ő sugallja csatlósainak a gonoszságot, és kényszeríti őket, hogy hajtsák végre tervét. Könyörögve kérlek benneteket, ne álljatok szóba vele! Ha beleegyeztek a kísértésbe, akkor már a csapdájába estek, és rabul ejt benneteket. Innen már nagyon nehéz kiszabadulni. Sok ima, böjt és  felajánlás szükséges azért, hogy egy kárhozatba induló lelket kiszabadítsatok. Ha imádkoztok, ne legyetek türelmetlenek, hogy hosszú idő telik el a nélkül, hogy az illető megtérne. Nézzetek fel Rám, a keresztre! Én mekkora árat fizettem a lelkekért. Ti se sajnáljátok az áldozatokat és az imákat! Bízzatok Bennem! A hittel teli ima hegyeket mozdít. Hittel teli imátokra még a lehetetlennek tűnő dolgokat is megoldom. Én Mindenható vagyok. De a ti Belém vetett bizalmatok mértékében adom nektek a kegyelmet.

Gyermekeim! Az idő rövid. Most még több imát és áldozatot kérek. Rengeteg lélek megy a pokolba, mert nincs, aki imádkozzon értük. Értsétek meg: a közbenjáró imákra menekülnek meg. Ha senki sem imádkozik értük, elvesznek, mivel hátat fordítanak Nekem. Nem tartják meg törvényeimet, és bűnt bűnre halmoznak. Azt hiszik, hogy ha a sátánt szolgálják, boldogok lesznek. Pedig ezzel az örök szenvedést zúdítják magukra.

Gyermekeim! Most különösen azért imádkozzatok, hogy teremtsek rendet ebben a világban! Kérjétek, hogy jöjjek vissza mielőbb dicsőségemben, és újítsam meg ezt a szenvedésekkel teli világot! Én Mindenható vagyok, Isten, Aki mindent megtehet. Amint már mondtam: hamarosan lezárul ez a korszak. Egy új következik: az ezer éves béke uralma. Megkötözöm, és a pokolba vetem a sátánt ezer évre. Akkor az emberek békében és szeretetben fognak élni, mert nem lesz, aki kísértse őket. Ti is, ha mindhalálig ellen mondotok a sátánnak, tehetetlen lesz veletek. Mindnyájan értelmet és szabad akaratot kaptatok. Ti magatok döntötök örök sorsotok fölött. Minden itt dől el. Odaát csak folytatódik, és kiteljesedik.

Gyermekeim! Én tiszteletben tartom szabad akaratotokat. Senkire sem erőltetem rá Magamat. De ha nem engedelmeskedtek törvényeimnek, a következményeket nektek kell viselni.

Gyermekeim! Az idő nagyon rövid. Az életetek egyre fogy. Tekintsetek ajándéknak minden napot, órát, és fordítsátok azt lelketek megmentésére! Minden itt marad. Ne a mulandókért fáradozzatok, hanem az örök javakért! Keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek. Ne féljetek! Én gondoskodom rólatok. Álljatok be ti is szőlőskertembe! Mentsétek a lelkeket! Erre áldalak meg benneteket, Szívem túlcsorduló szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Ezt üzenem X-nek: Drága Kisfiam! Hatalmas kegyelem a Tőlem kapott tisztán látás. Ezt kérd magadra szüntelen! Ha mindvégig kéred, felismered akaratomat, és ha megteszed, Én rövid úton szentté formállak. Országomban ragyogni fogsz, mint a nap. Követni fogsz a szüzekkel, bárhová megyek. A földön pedig rengeteg lelket mentek általad. Ha teljesen átadod magadat Nekem, és mindig megteszed, amit kérek, megadom neked a kegyelmet, hogy még a legmegátalkodottabb bűnösöket is meg tudd téríteni. Ha szentül élsz, rettegni, és menekülni fognak előled a sátáni hordák, szent angyalaim pedig szolgálni fognak neked. Kérd meg védőszentedet, szent Pió atyát, hogy legyen segítségedre a gyóntatásban, és egész papi életedben. Az ő segítségével és közbenjárására nagyon sok léleknek leszel a megmentője. Kérd meg Legszentebb Édesanyámat, hogy járjon közben érted és munkásságodért Előttem. Az Ő kérésének nem tudok ellenállni. Végül kérd meg őrangyalodat, hogy vezessen, és hárítson el előled minden akadályt, hogy mindig felismerd, és megtedd akaratomat. Most, amíg még ez a bűnökkel terhelt világ fennáll, különösen rá leszel utalva a segítségükre. Később pedig az új világban továbbra is melletted fognak állni, te pedig köszönetet mondasz nekik.

Kisfiam! Nagyon kedves vagy Nekem. Nagyon szeretlek téged. Maradj mindig alázatos és engedelmes! Ha mindvégig kitartasz az erények megtartásában, naggyá teszlek szentjeim között. Megáldalak téged Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2015. július 29. Itthon az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Szívemnek kedves Gyermeke! Semmiképpen se szomorkodj! Én mindig veled vagyok. Akkor is, ha nem látsz, vagy nem érzed. Ott lakom pici szíved palotájában, a hetedik, legbelső szobában. Egyetlen érzékszerveddel vehetsz tudomást Rólam: ez a te hited.

A nyári szünetet arra kaptad, hogy kipihend a tanulmányi év fáradalmait. Ne hagyd, hogy a sátán kísértsen! Ez nem lustálkodás, hanem pihenés, amire a testednek, szellemednek és a lelkednek is nagy szüksége van. Így lettetek megteremtve. Sőt ezt mondom neked: pihenj még többet! Szükséged van rá. Én mindig szeretlek téged. Akkor is, amikor alszol, vagy fekszel, amikor nevetsz, vagy komoly vagy. Az Én alkotásom vagy. Úgy szeretlek téged, amilyen vagy. Légy kisded az Én keblemen! Pihenj meg Szívemen! Adj hálát mindenért! Őrizd lelkedben a derűt, és ne hagyd, hogy kirepüljön belőle még egy pillanatra sem! Én az örömre és a szeretetre teremtettelek. Gondolj gyakran szavaimra, amelyeket hozzád intéztem! Igyekezz azokat tettekre váltani! De mindig kérd az Én segítségemet, mert Nálam nélkül semmit sem tehetsz! Veled vagyok mindig. Ez legyen a te reményed, biztonságod, örök boldogságod. A földi lét hamar elmúlik. Utána egy egész örökkévalóságon át Velem leszel kimondhatatlan örömben, boldogságban. Erre gondolj, hogy minden nappal, minden perccel közelebb jutsz ahhoz a nagy naphoz, amikor belépsz országomba, az örömujjongásba, az imádásba, a dicsőítésbe, amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív felfogni képtelen, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt. Merülj el Bennem minden imádban, minden Szentáldozásban, mint parányi vízcsepp a végtelen szeretet óceánban! Akkor fokról fokra átalakulsz Belém. Nem te leszel, hanem Én élek benned. Erre teremtettelek, ezért maradtam köztetek a legméltóságosabb Oltáriszentségben, hogy aki téged néz, Engem lásson benned, hogy hű képmásom légy. Minden pillanatban megvan az okod, arra, hogy mosolyogj, hogy örülj, mert te az Én gyermekem vagy. Kiválasztottalak Magamnak az örök üdvösségre. Ezekre gondolj, és adj hálát szüntelen! Ne hagyd, hogy a sátán kilopja lelkedből az örömet! Megáldalak téged és szeretteidet Szívem túláradó végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 2 Timóteus 4, 18. „Az Úr …megszabadít minden gonosz cselvetéstől, és átment mennyei országába.”
Titusz 1, 2. „Isten ígérete.”

2015. július 29., szerda

Sátánista partival avatták Baphomet szobrát Detroitban

Ősi rítus: Gyerekeket ültetnének a Sátán ölébe
satandetroit7.jpg
Az amerikai Sátánista Egyház képviselői 2015. július 25-én felavattak egy közel 3 méter magas sátánista szobrot Detroit városában. A kecskefejű, szárnyas Baphomet szobor végleges helyét azonban nem itt, hanem az arkansasi Little Rock főterén képzelik el, ahová keresztény szervezetek egy Tízparancsolatot ábrázoló szobrot készülnek állítani.
A sátánista szoborállítás célja azonban nem csupán egy szimbólum megjelenítése, hanem nyílt provokáció a kereszténységgel szemben. Saját bevallásuk szerint azért szeretnék a szobrot felállítani, hogy „kiegészítse és kontrasztot állítson egy Tízparancsolatot bemutató emlékművel szemben.
Jex Balckmore – a Sátánista Egyház szóvivője – szerint a szobor 100 ezer dollárba került, és célja nem az, hogy harcba hívja egymás ellen a feleket, hanem épp hogy egyesítse az embereket. „Ez az egyik oka annak, hogy csak akkor létezhet, ha a Tízparancsolat mellett áll. Ez része az üzenetnek.”
Saját bevallásuk szerint a szervezet missziója ugyanis nem az, hogy megosztást hozzon létre, hanem éppen az, hogy bátorítsa az emberek közötti empátiát és jóakaratot. Emellett egy funkcionális célja is lenne a szobornak azzal, hogy az alkotás, amely mellett két kisgyermek áll, egyúttal egy széket is formál, ahova
bármely korosztály tagja beülhet azért hogy a „Sátán ölében” ülve inspirálódjon és elmélkedhessen.
2015-07-20_0637.png
David Bullock a helyi Szent Máté Baptista Egyház lelkésze azonban egyáltalán nem örül ennek a kezdeményezésnek, és az élre állta a szobor felállítása elleni küzdelemnek. „Nincs helye Detroitban!” Detroit – a korábban virágzó iparváros – ma már súlyos problémákkal küzd. Az emberek többsége elhagyta a hanyatló várost, amit ma a bűnözés és a gazdasági problémák jellemeznek leginkább. Éppen ezek ellen küzdenek a város vezetői és az egyházak képviselői. „Az utolsó dolog amire szükségünk van – a városban, ahol harcolunk a bűnözés, a gazdasági problémák, a munkanélküliség és a víz hiány ellen – egy a Sátánnak szentelt szobor a belvárosban.” - nyilatkozta Bullock a Christianity Today című lapban.
Azonban a libertárius sátánista szervezet tagjai szerint egy olyan nemzetben, ahol az állam és az egyház egymástól szétválasztva működik, tűrhetetlen az ilyesfajta diszkrimináció, amit a keresztény emlékmű megléte jelképez.
Ezzel az álláspontjukkal nincsenek egyedül, hiszen nem régen az állami Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy az emlékművet el kell távolítani a Városháza előtti térről, mivel állami intézményekben nem lehet semmilyen vallási jelkép. Ennek ellenére az állami főügyész fellebbezett a döntés ellen mondván, hogy az emlékmű magánemberek pénzén épült azzal a céllal, hogy egy történelmi eseménynek állítson emléket, nem pedig azért, hogy egy vallási mementó legyen. Erre az érvelésre reagált több szervezet azzal, hogy ők is szeretnének ilyen történelmi témájú szobrot felállítani.
os-most-conservative-cities-america-2015-pictures.jpg
A Tízparancsolatot ábrázoló szobor 2012 óta áll a az épület előtt, bár 2014-ben egy férfi az autójával belehajtott és összetörte a közel két méter magas tiszta gránitból készült emlékművet, melyet aztán helyreállítottak.



(írta: Aretti)


http://vigyazo.blog.hu/2015/07/29/satanista_partival_avattak_baphomet_szobrat_detroitban

2015. július 26., vasárnap

Égi Édesanyánk üzenete 2015. július 25-én Medjugorjéból

Medjugorje, 2015. július 25.
“Drága gyermekek! Örömmel vagyok ma is veletek és arra hívlak mindnyájatokat gyermekeim: imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy megérthessétek azt a szeretetet, amellyel szeretlek benneteket. Szeretetem erősebb a rossznál, ezért gyermekeim közeledjetek Istenhez, hogy érezhessétek Istenből fakadó örömömet. Isten nélkül nincs jövőtök, nincs reményetek, sem üdvösségetek, ezért hagyjátok el a rosszat és válasszátok a jót. Veletek vagyok és közbenjárok veletek együtt Istennél minden szükségletetekért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

2015. július 25., szombat

Litván alávaló recept a bajokra

Litvánia az Európai Unió tagja. Velünk együtt. Annak a “közösségnek” a tagja, amely “ÉRTÉKEKET VALL” magáénak.
Litvánia IS a “NAGY BUMM” keretében lett a latorszövetség tagja. Nem a csatlakozók eminenseként! Eléggé szegényecske országocska lett a Szovjetunió megszűnte után. A függetlenedés komoly elszegényedéssel járt a Balti-államocskában.
Szóval van ott (is) baj éppen elég. Legfőképpen a szegénység miatt! Ám litvánia egészségügyminisztere megtalálta a gyógyírt-akarom mondani a GYÓGYSZÉRUMOT-a szegénység elleni bajra. Nagy, és gyorsan, és olcsón véget lehetne vetni az uniós tag Litvániában a szegénységnek és a nyomornak.
эвтаназия
Rimante Salasjavjacsjute (remélem jól írom a nevét) már szinte hivatalba lépésének napján kezdeményezte, hogy vitassák már meg-no nem az érintett szegények, hanem a döntéshozók-az ő ötletét. Aminek nygodtan adhatná a самоубийство как «выход из бедности»-azaz: öngyilkossággal kilépni a betegségből”-címet!
Aminek a lényege, hogy azon szegénységben élők számára, akik nem juthatnak hozzá anyagi tehetőségük hiányában a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, RÉSZESÜLHESSENEK AZ EUTHANÁZIA ÁLDÁSAIBAN!
Az ennek a hónapnak az elején hivatli esküt tett egészségügyi miniszter szerint ugyanis az EUTHANÁZIA LEHET A MEGOLDÁS AZON SZEGÉNYEK SZÁMÁRA, akik meg kívánják kímélni családjukat a saját szenvedésük látványától.
Rimante Salasjavjacsjute okfejtésében ott van ám a félresöpörhetetlen érv is: Litvánia nem egy jóléti állam. Mindjárt alá is támasztotta egy megerősítő példával. Ha a “valamicskével” jobb gazdasági hátterű BELGIUMBAN LÉTEZHET A GYERMEKEUTHANÁZIA-szerinte “nagyon helyesen”-hát akkor uccu neki vesd el magad Litvánia!-neki kéne fogni a belga gyakorlat adoptálásához. Minél előbb-annál jobb alapon.
Az mondjuk nem derül ki a http://www.ves.lv/ministr-predlozhila-maloimushhim-litovcam-samoubijstvo-kak-vyxod-iz-bednosti cikkéből, hogy “AZ INJEKCIÓ” költségét a legatyásodott litván egészségügy bevállalná-é?-vagy rábízzák a dolgot az erősebb lelkülető családtagokra. Ani fölöttébb takarékos megoldásnak tűnhet, hiszen Litvánia szovjet utódállam. Még élő szovjet hagyományokkal. Tapor minden háztartásban kerül. Legalább egy.

Mint a kijárati ajtó (выход) kulcsa.
Litvánia az EGYETEMES EMBERI ÉRTÉKEKET VALLÓ Európai Unió TÁNTORÍTHATATLAN TAGJA, és elveinek szilárd követője!

https://balrad.wordpress.com/2015/07/25/recept-a-bajokra-b%D1%8B%D1%85%D0%BE%D0%B4-%D0%B8%D0%B7-%D0%B1%D0%B5%D0%B4%D0%BD%D0%BE%D1%81%D1%82%D0%B8/

2015. július 24., péntek

Margaret Thatcher pedofilokkal terrorizálta Észak-Írországot?

Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt a pedofilok állami védelemben részesültek, amit mindeddig titkosított, nemrég nyilvánosságra hozott kormánydokumentumok is alátámasztanak.
Brit sajtóorgánumok csütörtökön beszámoltak arról, hogy évtizedekkel ezelőtt titkosított, ma már nyilvánosan elérhető kormánydokumentumok közt bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy Margaret Thatcher kormánya tisztában volt számos képviselő pedofil hajlamaival, de politikai kockázatokra hivatkozva ezt nem engedték nyilvánosságra hozni, és a pedofil politikusok sem kellett lemondjanak.
A nyilvánosságra jutott dokumentumok szerint 1986-ban, az akkor Antony Duff irányítása alatt működő MI5 biztonsági szolgálat arról értesítette a kormányt, hogy a toryk egy képviselője “fokozott érdeklődést mutat kisfiúk iránt” és pedofil hajlamai vannak. A Times jelentése azonban arról is beszámol, hogy az eset vége elutasítás és az ügy eltussolása lett, a kormány ugyanis arra hivatkozva elutasította a szolgálat által megnevezett politikus lemondatását, hogy az “a kormány számára nagyobb politikai gondokat okoz, mint amekkora biztonsági kockázatot a képviselő ferde hajlama jelent”.
A Sky News több képviselőt is megnevezett, akiknek pedofil hajlama a nemzetbiztonsági szolgálatok által is ismert volt, de a kormány a fenti indokra hivatkozva eltussolta az ügyet. A megnevezett politikusok közt volt több ismert diplomata és észak-írországi politikus. A Sky News adatigénylésére a kormány hónapok után elismerte, hogy a dokumentumok valóban léteznek és hitelesek.
A brit sajtó jelentésein felül az ügynek jóval összetettebb vonatkozásai lehetnek. Az Egyesült Királyság mind erősebbé váló függetlenségi mozgalmainak kordában tartása lojális politikusokat követelt meg valamennyi régió élére, így Margaret Thatcher kormánya politikai fegyverként használhatta a politikusok általa ismert ferde hajlamait azok sakkban tartására; a pedofil vagy homoszexuális képviselőknek legfeljebb akkor kellett volna tartania ügyeik nyilvánosság elé tárásáról, ha funkcionáriusként nem az elvárt teljesítményt hozzák.
Az írek több évszázadon át küzdöttek az angol uralom ellen, és 1984. október 12-én az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) gyilkossági kísérletet hajtott végre Margaret Thatcher ellen, akinek utasítására az IRA tagjait nem politikai fogolyként, hanem közönséges bűnözőként kezelték. Az utóbb nyilvánosságra jutott dokumentumok alapján azonban kijelenthető, hogy Thatcher “rendíthetetlen politikai vezetésében” legalább akkora kohéziós erőt jelentett a politikusok ferde hajlamaikkal zsarolhatósága, mint amekkora biztonsági kockázatot, és ennek komoly szerepe lehetett az ír ellenállás letörésében is.

http://hidfo.ru/2015/07/margaret-thatcher-pedofilokkal-terrorizalta-eszak-irorszagot/

A liturgikus megújulás gyümölcsei 85. rész - A szakszi-maxi bíboros

2015. március 27-n a hondurasi tegucigalpai Oscar Carlos Maradiaga érsek, szaxofon showban lépett fel előadóként a televízióban. Köztudott (már aki nyomon követi az eseményeket), hogy Maradiaga érsek kvázi elnöke, vezetője az úgynevezett "Kilenc bíboros tanácsának", mint egy prefektus az egyik kongregációnak, és az a tanács arra hivatott, hogy segítse Bergogliót az egyház kormányzásában. Ennek a zsinati egyház kiemelt vezetőjének a legfontosabb dolga az, hogy magamutogató módon lépjen fel és adjon elő egy cumbia (a szexuális udvarlás rituális zenéje) ritmusú darabot, ami a rumbának egy helyi változata.




Forrás: traditioninaction.org

2015. július 21., kedd

Áttörés az EU-ban: perelhetik hazájukat az azonos nemű párok

Precedensértékű ítéletet hozott kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban: Olaszországnak valamilyen módon jogilag el kellene ismernie az azonos nemű párok kapcsolatát, miután három meleg pár beperelte hazáját. A döntés miatt a jövőben több per is indulhat.
A mostani ügyben három meleg pár indított pert Olaszország ellen a strasbourgi székhelyű bíróságon, arra hivatkozva, hogy az állam megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett jogaikat, pontosabban a családi és magánélethez fűződő jogokat, a házassághoz fűződő jogot és a diszkrimináció tilalmát.
A bírák a házasodáshoz fűződő joggal kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ezen az alapon nem lehet panaszt tenni egyik állam ellen sem, mert korábbi ítéleteik alapján az egyezmény nem ruház olyan kötelezettséget az Európa Tanács (ET) tagállamaira, hogy tegyék lehetővé az azonos nemű párok házasságát.
buz17
Az egyezmény pontosan azt mondja ki, hogy a házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó nemzeti törvények szerint. Azt ugyan konkrétan nem mondja ki, hogy férfiak nem házasodhatnak férfiakkal, vagy nők nőkkel, de a bíróság – eddigi ítélkezési gyakorlata alapján – így értelmezi.
A családi és magánélethez való jogot ugyanakkor a bírák szerint igenis megsérti Olaszország. Az azonos nemű párokat jelenleg megillető jogi védelem az országban nem pusztán elégtelen egy stabil, elkötelezett kapcsolatban élő pár számára, de nem is eléggé megbízható. Az olaszországi helyhatóságoknak jelenleg csak kis része teszi lehetővé, hogy azonos nemű párok bejegyeztessék magukat, s a strasbourgi bíróság szerint ez is pusztán jelképes intézkedés, semmilyen joggal nem ruházza fel őket.
Az EJEB szerint túlzottan korlátozott a 2013 decemberében bevezetett, úgynevezett együttélési megállapodás olaszországi jogintézménye is, mert nem rendelkezik arról, hogy a pár tagjainak anyagilag támogatniuk kell egymást, illetve örökölhetnek is egymás után. Ráadásul a bírák szerint az, hogy ilyen megállapodást bárki köthet, barátok, lakótársak vagy az is, aki valakit gondoz, azt mutatja, hogy ez a jogintézmény nem elsősorban párok számára jött létre. A bíróság szerint emellett egy stabil és elkötelezett kapcsolatnak nem feltétele az együttélés, egy pár tagjai bármilyen, például munkahelyi okokból akár hosszú ideig is távol lehetnek egymástól.
Olaszország azzal is érvelt Strasbourgban, hogy bírósági úton lehetséges az egynemű párok kapcsolatának elismertetése. Az emberi jogi bírák ugyanakkor úgy vélik, hogy nem hatékony jogintézmény, ha minden ilyen üggyel az egyébként is leterhelt igazságszolgáltatáshoz kell fordulni.
A bírák szerint Olaszországban a társadalmi valóság – az, hogy meleg párok szabadon élhetik az életüket – ellentmondásba került a törvénnyel, hiszen az jogilag, hivatalosan semmilyen módon nem képes elismerni.
Ha sokan perelnek, jöhet az élettársi kapcsolat?
A bíróság a keddi ítéletben megjegyezte, hogy az ET 47 tagállama közül 11 már engedélyezte, hogy meleg párok is összeházasodjanak. A döntés miatt sok meleg pár perelhet Oroszországban, Szlovákiában, Törökországban, Lengyelországban és egyéb európai országokban, ahol nem engedélyezett az azonos neműek élettársi kapcsolata, valószínűleg meg is nyernék a pert. Így pedig ezekben az országokban el kellene gondolkozni legalább az azonos nemű élettársi viszony bevezetésén.
Az ítélet azt is megállapította, hogy az olasz államra nem róna különösebb terhet, ha arra köteleznék, hogy jogilag védje és ismerje el az azonos nemű párok kapcsolatát. A házasság jogintézményén kívül ez a bejegyzett élettársi kapcsolat megteremtése révén volna a legegyszerűbben megvalósítható. Ilyen az Európa Tanács 47 tagállama közül 24-ben létezik.
buz11
A strasbourgi beadványt megfogalmazó meleg párok egyike korábban egészen az olasz alkotmánybíróságig ment az ügyével, mert tagjai szerettek volna összeházasodni. 2010-ben az olasz legfelsőbb bíróság azt mondta ki, hogy az alkotmány értelmében a házasság intézménye nem terjeszthető ki az azonos nemű párokra, de a törvényhozás szabályozhatja ezt a kérdést valamilyen más jogintézmény megteremtésével, amely elismeri és óvja a meleg párok kapcsolatát. Ennek Strasbourg szerint az állam mindeddig nem tett eleget, holott az olasz társadalom többsége is támogatná.
A bírák szerint Olaszország sem tagadja, hogy az azonos nemű párok jogi védelmének javítása szükséges, ugyanakkor nem tudta bizonyítani, hogy a jelenlegi helyzet fenntartását bármilyen közösségi érdek indokolná.
Az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítéletben a hat panaszosnak fejenként 5000 euró (körülbelül 464 ezer forint) kártérítést ítélt meg a strasbourgi bíróság, az olasz államnak pedig 14 000 euró perköltséget is meg kell térítenie, ha a döntés véglegessé válik.
(NOL)

2015. július 16., csütörtök

A vörös fenevadon ülő nagy parázna .Megjelent a Görög 2 eurós érmén

A vörös fenevadon ülő nagy parázna
És jöve egy a hét angyal közül, a kinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, a ki a sok vizen ül; 2. A kivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai. 3. És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala. 4. Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesítetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatoságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával, Jelenések 17:1-4.
 Az apokaliptikus kép eredete a görög mitológiából származik. A szépséges Európé a görög mitológia szerint Agénor főníciai király leánya. Europé szépségébe beleszeretett Zeusz. A főisten egy fehér bika képében jelent meg Europé előtt, és rávette, hogy másszon fel a hátára. Zeusz átgyalogolt a víz tetején a főníciai királylánnyal Krétára. Itt Európé három gyermeket szült Zeusznak: Minószt, Radamanthüszt és Szarpédónt. Mivel Kréta királyának, Asztérionnak nem volt utóda, ezért vállalta a három gyermek nevelését. Később Aszterion feleségül vette, így lett Europé Kréta első királynője. 
Ez a parázna asszony mitológiája, de a mitológiában a bika (fenevad) fehér volt. János apostol viszont úgy látja a fenevadat (bikát), hogy vörös
A fenevad a birodalmat (Európát), az asszony pedig az ideológiát (egyházat) szimbolizálja. Az istenfélő birodalom fehér színű, az ateista viszont vörös, mert a sátánizmus a vörös színű zászló alatt jelenik meg. Ugyanígy az Istenét félő egyház fehér ruhában, az istenét elhagyó parázna egyház pedig szennyes ruhában jelenik meg. Sokáig kellett várni, hogy a vörös fenevadon ülő nagy parázna kézzel fogható valóságban is megjelenjen. Ezzel Európa vezetése nyíltan felvállalta az apokaliptikus próféciákban kijelentett szerepét.
Megjelent a Görög 2 eurós érmén,
europa
a második Európai Parlamenti választások emlék bélyegén,
european stamp woman riding beast
és a Brüsszeli parlament előtti szobor-ábrázolásban is.
woman riding beast eu brussels

2015. július 14., kedd

Little Pebble üzenete az egész világ számára Rosa Mystica ünnepén 2015. július 13-án

  • Little Pebble szavai-" Épp imádkoztam a Rózsafüzért várva a Szűzanyát amikor megjelent a szobába úgy mint Rosa Mystica. Hosszú palástot viselt, amely a földig ért. s az egész Földbolygót betakarta. Megjelent a Fehér Kereszt amelyet több ezer angyal tartott. A Szűzanya palástján rózsák voltak. Az egyik angyal megrázta a Szűzanya palástját amelyről a rózsák a föld felé hullottak.A Szűzanya mellet számos lelket láttam, mint Pieri Gillit Montchirari, Fontinelli-ből ( Rosa Mystica látnok) Mamma Rosát, s a stigmatizált Veronika Lueken- t NewYorkból . A szűzanya 3 rózsát helyezett el az oltáromon, majd ezekkel a szavakkal folytatta:

  •  A Szűzanya szavai:" Köszöntelek téged drága fiam,Ezen a napon én azt kívánom, hogy áradjon a kegyelem az egész világra a bűnösök megtéréséért. A mai naptól kezdve az elkövetkezendő 3 hónap ( Augusztus, Szeptember, Október ) több millió lélek számára fordulópont lesz. A Földön jelentős változás fog végbe menni. Áldásomat küldöm július maradék napjaira valamit augusztusra, szeptemberre egészen október 13-ai napig.Ezek kegyelemmel teljes napok lesznek, mivel ezek után egy komoly bejelentés fog jönni az Egyház és az emberiség számára mert Ferenc pápa egy rendkívüli nyilatkozatot fog közzé tenni. A Garabandáli és a Medjugorjei látnokok egy bejelentést fognak tenni a világ számára. Egy Isteni kinyilatkoztatás fog feltárulni az Egyházról ami ezidáig titok volt, amely az emberiséget sokkolni fogja.Ezekben az elkövetkezendő hónapokban az összes látnok nyilvános üzeneteket fog kapni,hogy felkészítse gyermekeimet az Antikrisztus eljövetelére. A harmadik világháborúval az Antikrisztus az emberiséget a markába fogja tartani,A legtöbb támadás az Amerikai Egyesült Államok földjén fog létrejönni. Én , mint a Mennyei Édesanyátok, Szent Fiammal Jézus Krisztussal együtt az összes gyermekét arra kéri hogy készítsétek fel otthonaitokat erre az eseményre ( tartalék élelmiszerek, amelyek nem romlandóak) mivel ez az esemény váratlanul fog bekövetkezni és az élelmiszerüzletek üresek lesznek. Bízzatok az Isteni gondviselésben,és sose féljetek mert Isten ereje és szeretete nagyobb, mint, azoké akik az alvilágban vannak és azoké, akik a zsarnokság kardját használják az ártatlan lelkek ellen. Számos jel lesz látható az égen és a földön. Imádkozzatok Barack Obama amerikai elnökért,mivel az élete ellen irányuló merényletkísérlet ideje közel van. Az Európai krízis nem lesz elhárítva,mivel az égiek által közölt próféciáknak ( Jelenések könyve) most kell kibontakozniuk.Egy nagy erejű földrengés fogja érni Róma városát, amely számos közeli országokat is el fog érni. Ezek figyelmeztető jelek lesznek. A Menny már számtalanszor figyelmeztette az emberiséget de nem hallgatott rá. Ferenc pápa beteg lesz és az emberek azt fogják gondolni hogy ő haldoklik. Gyermekeim imádkozzátok a Rózsafüzért. Ma azt kívánom gyermekeimtől. hogy emlékezzenek azokra a helyekre ahol Én és Szent Fiam megjelentünk évszázadokon át.és köszönjétek meg a Mennyei Atyának ezeket az ajándékokat. Édesanyai áldásomat küldöm az összes gyermekemre és a Mennyei kertemből egy rózsát helyezek el a lelked kertjében, s te szeretett fiam aki jelenleg a keresztet cipeled, hamarosan el lesz távolítva, így meg fogsz gyógyulni és képes leszel, azt az utat folytatni amit Isten kijelölt számodra.Megáldalak téged az Atya, a Fiú és a szentlélek nevében Ámen".
Little Pebble szavai az üzenethez: Jézus megjelent nekem egy pár nappal ezelőtt és beszélt nekem a jelenlegi eseményekről. Arra kért engem, hogy tegyem közzé ezeket az útbaigazításokat a Szűzanya üzenetével együtt .
1,Indiában egy nagy megpróbáltatás lesz faji és a társadalmi csoportok közötti erőszak, és megosztottság lesz a Hinduk és a Muszlimok között amely, át fog terjedni a Keresztényekre is akik Goa tartományban üldöztetést fognak elszenvedni.
2 Egy jel lesz megadva Isten gyermekeinek,amikor az Antikrisztus nagy erőkkel fog megérkezni.A világ híres varázslói, mágusai, körbe fogják utazni a Földet, hogy előkészítsék az érkezését.
3 Ausztrália meg lesz büntetve mivel,visszafordítják a menekültek csónakjait,hogy távozzanak,egy nap ezek az emberek vissza fogják fizetni mindezt az Ausztrál embereknek.
4 Jézus azt kérte tőlem hogy emlékeztessem gyermekeit arra,hogy 3 évet ad arra hogy felkészüljenek a következő eseményekre: A gazdasági rendszer összeomlása, a harmadik világháború, az élelmiszerhiány, a Nyugati Világban bekövetkező éhínség, amely a Szentírásban is meg lett jövendölve. az Úr azt kéri tőlünk, hogy élelmiszert, vizet ,ruhát, és gyógyszerekkel szerelkezzetek fel! NE FELEJTÉSEK EL A SZENTSÉGEKET SZENTELT GYERTYÁT ÉS A SZENTELT VIZET!! Vegyetek aranyat és ezüstöt, mivel a pénz nem lesz többé. Szintén ha lehetséges, hagyd el a városokat és vegyél farmot , azok számára akinek nem lesz erre lehetőségük,bízzanak Isten szeretetében és védelmében,és sose féljenek. Az Úr azt mondta hogy mindaz ami el lett mondva a múltban most fog kibontakozni.
5 Ausztrália követni fogja Írországot és Amerikát abban hogy megváltoztatják a házassági törvényt úgy hogy az azonos neműek,házassága el lesz fogadva,amely a szentségi házasság meghamisítása. Isten keze most le fog sújtani Írországra és az USA ra.



http://littlepebble.org/2015/07/13/message-721-13-july-2015/#more-1112

2015. július 13., hétfő

Új-Zélandon kezdődik: hamarosan akár a Biblia online idézése is büntethetővé válhat az új kiberzaklatási törvény értelmében


cyberbullying
Az új-zélandi kormány „Káros digitális kommunikáció” néven törvényjavaslatot terjesztett elő, ami a büntető törvénykönyv által meghatározott vétséggé minősítené a kiberzaklatást.
Ez első ránézésre dicséretes kezdeményezésnek tűnik, de valóban az? Nézzük meg alaposabban.
A tervezet szerint, amennyiben bárki olyan módon használja a Facebook-ot, a Twittert vagy más online felületeket, hogy azzal „komoly érzelmi stresszt” okoz, az törvénysértésnek minősül és büntetést vonhat maga után. A javaslat a rasszistának, szexistának tekinthető vagy egy másik személy szexuális beállítottságáról vagy hátrányos képességéről negatívan szóló, vagy vallási intoleranciát mutató posztokra és hozzászólásokra is kitér.
Ez azt jelenti, hogy csupán azért, mert valaki egy másik ember posztját vagy hozzászólását sértőnek tartja, bejelentést tehet ellene.
Az új törvény megsértői hivatalos közbelépéssel, 33 900 dollárig (9,5 millió forint) terjedő pénzbírsággal és akár börtönbüntetéssel számolhatnak. A céges törvénysértőkre pedig akár 134 000 dolláros (37,7 millió forint) büntetést is kiróhatnak.
Bűntettnek minősül majd az öngyilkosságra való bármilyen buzdítás, ami 3 éves börtönbüntetést vonhat maga után. [IJ: Ez alól bizonyára kivételt képez majd az eutanázia, ahol még orvosi segítséget is kap az öngyilkosjelölt. Lásd: link, link]
A baloldali propaganda gyakran vádolja a keresztényeket azzal, hogy a házasság bibliai meghatározása melletti kiállásukkal és azzal, hogy minden szexuális bűnt egyformán bűnnek tekintenek, a nemi identitászavarral küzdő fiatalokat az öngyilkosságba kergetik. [IJ: Nyilván ilyen is előfordul, amikor egyesek elfelejtik a bűn definíciója mellett kihangsúlyozni, hogy Jézus éppen azért jött, hogy ettől megszabadítson és megbocsásson. Ne essünk ebbe a hibába!]
Az online tartalomszolgáltatók számára létrehoztak egy biztonsági opciót, ami elvileg megvédi őket a felelősségtől (minden bizonnyal a szólás szabadságának korlátozása mellett), amennyiben beleegyeznek, hogy az állítólagos sértő anyagokat kérésre nem több mint 48 órán belül levegyék honlapjukról.
Tehát a Szentírásból vett idézetek vagy a bibliai igazságokkal foglalkozó írások is könnyen ebbe a kategóriába eshetnek. Amennyiben az Egyesült Államok és más országok is követik az új-zélandi példát a vallás és szólásszabadságának búcsút inthetünk.



Időkjelei: A fentiek fényében azért fontos leszögezni, hogy a kiberzaklatás egy nagyon is valós jelenség. Remélhetőleg persze a legtöbb olvasónk ezen a téren is a megoldás, nem pedig a probléma része és azon van, hogy online kommunikációjával segítsen az elveszetteknek.

Hiteles-e máma a „hivatalos katolikus média”?

Vagy másképpen fogalmazva, csak mi, akik foglalkozunk az idők jeleivel, eseményeivel, lehetséges  következményeivel, beleértve a minket megteremtő, létben-tartó Mindenható Isten különböző formában irányunkban megnyilvánuló figyelmeztetéseit, tanításait, törvényeit a „kezdetektől” : Ádám és Éva, Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, próféták – erről szól az Ó-szövetség minden sora – amely a megígért Messiás eljövetelében, megtestesülésében elérte csúcspontját, függetlenül attól, hogy kik ismerték- és fogadták el „akkor”.  Két erőteljes, ellentétes irányzat, megnyilatkozás, állásfoglalás jellemezte és jellemzi az emberi történelem állapotát, két Úrnak szolgálni nem lehet! Egyfelől az Isten terveinek, gondolatainak megvalósulásai, beteljesülésének folyamata csak emberi ésszel, okoskodással fölfoghatatlan – ezen a téren a „zsenik, lángelmék” is „balgáknak bizonyulnak”. Heródes, Kajafás, Poncius Pilátus, farizeusok, szaduceusok, mind elbuktak az események beteljesülésének idejében, és sajnos magukkal rántottak sok jóhiszemű tájékozatlan embert, és ez érvényes máma is!
Mi le tudjuk vonni a tanulságot, az ő tévedésükből? Ha igen, akkor már  nem tartozunk azon vakok közé, akiket vakok vezetnek – szemük van de nem látnak - süketek közé, akik nem képesek felismerni Mesterük, Pásztoruk égi hívását a magán-kinyilatkoztatásokkal. Valóban lelepleződött a MDM üzenetek – Az Igazság könyve – „szerzője” - Mary Carberi  egy szélhámos, csaló, vagy csak „eszköz”? Az Úr Jézus, a Mennyei Atya és a Szűzanya „megbízásából tette” – mint a végső idők Isteni Tervének megígért részeként - és ez esetben Ők az üzenetek igazi és hiteles szerzői?  (mellékesen, Medjugorje a Sátán eszköze? a Ruini bizottság megállapítása alapján úgy tűnik.) A Keresztény Élet szerint igen, hivatkoznak Ménesi Krisztina írására. Sőt, ha vissza térünk a témában korábban megjelent állásfoglalások, megnyilatkozások szerzőire egy lényeges dolgot ne feledjünk el: előítéletekkel terhelt személyek megnyilatkozásait komoly fenntartásokkal illik kezelni, függetlenül attól, hogy kik és milyen magas képzettséggel, méltósággal rendelkeznek.
Olyan papok, püspökök, bíborosok, teológusok magán-kinyilatkoztatásokkal kapcsolatos véleményét, megnyilatkozását, álláspontját nem szabad „hivatalos egyházi álláspontként” elfogadni akik a Kék könyv üzeneteit semmibe vették! Nem olvasták, kezükbe sem vették, vagy ha igen, akkor ellene fordultak, mert felületesen olvasták, kezelték, anélkül, hogy e benne foglaltakat megpróbálták volna életté, tetté váltani.
Nem vagyunk tévedésben, tévúton, ezt jól meg kell jegyezni, sem eretnekek azért mert alapvető évezredes katolikus igazságokat, hitet támadó megnyilatkozásokat nem vagyunk hajlandóak befogadni. Mintegy megerősítésként ajánlom  az alábbi linken található nagyon jól kielemzett témának átolvasását, megemésztését a szó legnemesebb lelki értelmében, annál is inkább mivel szerzője, hozzám hasonlóan  vállalja kilétét is: www.jozan-katolikus.hu/?p=1459 , címe: Bergoglio versus Katolikus Egyház.
Visszatérve a címben foglalt kérdésre, én már egy ideje nem rendelek sem a mi Erdélyi Vasárnapunkból, a Keresztény Szóból se a Keresztény Életből, mert a cenzúrájuk, szűrőjük nem engedi át a másfajta megnyilatkozást, amely a kemény valóságra hivatott volna felkészíteni a mai kornak elsősorban katolikus emberét, hogy kovász szerepét be tudja tölteni a mai elvilágiasodott emberiség megmentése érdekében. Konkrétan, felkészülni az Úr Jézus második, vagyis dicsőséges eljövetelére, (az azt megelőző eseményekre, megpróbáltatásokra), amelytől már csak jó pár év választ el! Szerintem a legnívósabb katolikus folyóiratunk a Krisztus Világossága volt, az utódjaként új köntösben megjelenő Krisztus Világa más ízű.
A föntebb ajánlott írás átelmélkedése után ki-ki döntse el, melyik úton halad tovább, de vegye figyelembe a szőkefalvi ötödik titok lényegi mondanivalóját is, függetlenül attól, hogy elhangzása óta egyetlen egyházi személy – pap – szájából sem hangzott el még csak említése sem, nemhogy kifejtése. Saját kiegészítésemmel leközlöm:
„Eljön az idő, amikor az Egyház mérlegre kerül! (vagyis a Hamis Próféta és az Antikrisztus föllépésének idejében) Eljön az idő, amikor a papok tévelyegni fognak! Megölelik azt az utat, amelyik vesztükbe vezet! (magukévá teszik a szabadkőműves eszméket, és így válnak egyházi szabadkőművesekké, modernkori Júdásokká!) Amikor úgy látszik, hogy minden összeomlik, akkor fog győzni az Egyház, mert jönni fog egy Péter nevű pápa, aki a győzelem útjára vezeti az Egyházat”!
(Forrás: Szőkefalvi engesztelő imádságok, Kiadó: Stella Maris Alapítvány, 2011. november. Lektorálta: György István, plébános. Vagyis maga a jelenési hely hivatalos egyházi elöljárója! Tehát „kamu” kizárva.)
Testvéri szeretettel Zakariás Imre. Áve Mária!

Olvass tovább: http://www.uzenetek.eu/news/hiteles-e-mama-a-hivatalos-katolikus-media/

2015. július 11., szombat

Hamis próféta téved

Ferenc pápa az elnyomottak ellenállására szólított fel a megszorításokban érdekelt pénzügyi "gyarmatosítókkal" szemben, a pénz gátlástalan halmozását a "sátán trágyájának" nevezte, és a szegények "szent jogaként" beszélt a munkáról, a lakhatásról, és a földhöz jutásról. Ugyanakkor a keresztények közel-keleti üldözését genocídiumnak és "harmadik világháborúnak" aposztrofálta. Történt ez azt követően, hogy a Guardian szerint meghallgatta a Che Guevarás kabátban szónokló Evo Morales bolíviai elnököt. Egyetérteni látszottak abban, hogy ami itt folyik nagy összességében, az "tolerálhatatlan".
A pápa fontos dolgokban alkalmasint téved. Az erős szavai inkább aláhúzzák ezeket a tévedéseket, mert olyan ember benyomását erősítik, aki nem lát kellően mélyére a dolgoknak, és szenvedéllyel pótolja azt, amit értelemmel nem bír el -- ami felveti azt is, hogy jól képviseli-e a katolikus egyház érdekeit. "Keresztényellenes" harmadik világháborút vizionálni az ISIS, Irán, Szíria gyalázatos, ám különböző és teljesen más érdekű ténykedése nyomán (sokkal relevánsabb példája lehetett volna Kína), gyengíti az egyháznak a borzasztó humanitárius katasztrófa elleni fellépését. Vallásháborúról, kultúrák vagy civilizációk összecsapásáról, etnikai harcokról, sok mindenről lehet esetleg beszélni, de világháborúról...?
Hasonlóan, a pénz gátlástalan halmozását és a gyarmatosítást róni fel a pénzügyi szervezeteknek a híresen korrupt Vatikáni Bankkal, a katolikus egyház globális pénzügyi tranzakcióival, állami adókedvezményeivel, stóla-pénzeivel és Péter-filléreivel, egész történetével és vagyonával a háttérben minimum visszás, de ennél is fontosabb, hogy szemben a -- ráadásul láthatóan nem értett, és messze nem méltányosan kezelt -- IMF-fel, a katolikus egyháznak nem feladata a pénz professzionális halmozása és használata. Viszont a hit halmozásában, ami a feladata volna, nagyon nem jeleskedik, ami éppenséggel -- sőt éppen katolikus szempontból, ha koherensen érvel, szükségszerűen -- hozzájárulhatott a pápa által elítélt ragadozó "rendszer" kialakulásához. Kapitalizmusellenes és szociális demagógiával, valamint moralizálással pótolni azt, ami rendszerszerűen hiányzik Krisztus egyházából, és amit kétségtelenül megsínylett a világ, azt hiszem arra utal, hogy a pápa teljesen eltévesztette a házszámot, máshol kopogtat, mint kéne.
A látszólag jó szándékú habitus mögött tehát a problémák fel nem ismerése, illetve helytelen érvelés áll. A pápa szavainak a hatása a világ strukturális "reformjára" nem lesz nagyobb, mint egy befuccsolt sztrájké. A világ olyan szekuláris logika szerint működik, amelyben nem érv a heves moralizálás. Hatni rá csak a struktúra fejlődését irányító logikába illeszkedve lehet, amit egykor -- amíg a hit működött -- a kereszténység erkölcsi érdekeivel konform módon el lehetett végezni, sőt -- amíg a Pápai Állam a vagyona révén és a pápaság a világi hatalmi jogosítványaival közvetlen hatalmi tényező volt a világban -- egyenesen a kereszténység diktált. Mára a kereszténység -- részint a korrupt egyházaknak is köszönhetően -- kifogyott a komolyan vehető érvekből, ezért maradt a moralizálás és a szociális demagógia (még rosszabb esetben -- magyar szószékekről -- a pártpolitika). Hacsak a pápa nem akar forradalmárnak állni, ennek sem lehet komolyabb kifutása. A kérdés praktikusan az, hogy a Föld legnagyobb vallási közösségének vezetője hogyan használja fel a befolyását, avagy mire fecsérli el azt. Nyilvános, vad médiaszereplésekre öt perc hírnévért, vagy okosan építkezve a színfalak mögött, valóban elérve valamit e konkrét esetben akár a pü-i szervezeteknél.
De e szigorú szavakat éppenséggel a kereszténység Patyomkin-faluvá romlása fölötti bánat szüli. Ferenc pápa jól indult, de mára a felületes problémalátás és az ennek megfelelő teátrális gesztusok miatt súlytalanná vált, ez a legutóbbi beszéde pedig egyenesen inzultus az értelemmel szemben. A pápaság számára a kiút, ha van ilyen egyáltalán, valahol a két pápa -- az emeritus és az aktív -- tudásának egységében van. Kár, hogy nem beszélgetnek többet, ám mindenesetre szimbolikus (ironikus?), hogy ketten vannak.

Eljött hát a Nagy Nap!

Nagy napra virradt ma Budapest! Ma lesz a Pride! A “Budapest Pride”! A nemtelen horda budapesti tobzódásának a napja! Vonulással!-természetesen. Lássa ország-világ…a Nagy Nemzetközi Fertelmet!
Az Nagy Pesti Élvezkedés már jó egy hete tombol Pesten és Budán, de hát a Fénypont-a Csús!-az ma délután lesz! A vonagló csürhélkedés hatósági segédlettel és aktív közreműködéssel-ahogyan azt már megszokhattuk-fog dúlni Magyarország fővárosában keresztül-kasul.
pride
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta, demonstráció miatt útlezárásokra délután fél 3-tól este 9-ig kell számítani egyebek mellett az Andrássy úton, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező és a Dalszínház utcában, a Lázár utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a József Attila utcában, valamint az Erzsébet, az Ybl Miklós és a Széchenyi téren. Lezárás várható a Nádor utcában, a Fő utcában, az Alagút utcában, a Lánchíd utcában, a Hadnagy utcában, a Váralja utcában, a Várkert rakparton, a Krisztina körúton, az Attila úton, a Dózsa György téren, a Hegyalja úton és a BAH-csomópontnál. A lezárások a gépjármű- és gyalogosforgalmat egyaránt érintik.
A lakók érvényes lakcímkártya, illetve személyi igazolvány felmutatásával mehetnek be a lezárt területre – közölte a BRFK.
Este 7 óráig nem lehet parkolni például az Oktogon egyes szervizútjain, az Andrássy úton az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Liszt Ferenc és a Jókai téren, a Nagymező, a Hajós és a Dalszínház utca egyes szakaszain.
Szintén tilos megállni a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán az Anker köz és a Révay utca között, a József Attila utcában, a Hercegprímás, a Sas, az Október 6., a Nádor utca egyes szakaszain. Továbbá az Erzsébet és a József nádor téren, a Széchenyi téren körben, az MTA előtti parkolóban, az Id. Antall József rakpart és az Apáczai Csere János utca egy szakaszán.
Éjfélig tilos megállni a Lánchíd utca mindkét oldalán, a Lánchíd melletti parkolóban, a Dózsa György és az Ybl Miklós téren, a Várkert rakpart mindkét oldalán, továbbá a Hadnagy utcában a Rácz Fürdő előtti parkolóban.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a fővárosban a Budapest Pride fesztivál felvonulása miatt ma már kora délutántól körülbelül este nyolc óráig számos változás lesz a közösségi közlekedésben.
Rövidített vagy más útvonalon közlekedik az 5-ös, a 9-es, a 15-ös, a 17-es, a 86-os, a 105-ös, a 115-ös és a 178-as autóbusz, a 70-es és a 78-as trolibusz, valamint néhány órára leáll a 16-os busz és a Budavári Sikló is. Az 1-es metró délután megállás nélkül halad át a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera állomáson.
A BKK arra kéri az autósokat, hogy aki a belvárost szeretné megközelíteni, és teheti, inkább szálljon át a közösségi közlekedési járatok valamelyikére, a tömegközlekedőket pedig, hogy lehetőség szerint a kötöttpályás járatokat, elsősorban a 2-es, a 3-as vagy a 4-es metróvonalat vegyék igénybe.
A BKK a Facebook-oldalán, valamint a BKK Info felületén a rendezvény ideje alatt friss, pontos információkat ad a forgalomkorlátozásokról.

https://balrad.wordpress.com/2015/07/11/eljott-hat-a-nagy-nap/

2015. július 10., péntek

Barnabas Nwoye kapott Urunk Jézus Krisztus által

2015. július 1.
Látomásban, láttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztust a kereszten függve vérét ontani. Egy kis idő elteltével egy felhő ereszkedett le és befedte az egész helyet, majd megjelent a vértől ázott és tövissel koronázott Szent Arca. Csendesen így szólt:
„Békesség veletek. Az én Békémet adom szeretteimnek. Barnabás, ismét üdvözöllek téged és minden vigasztalómat, s imádómat a kegyelem rendkívüli havában. Boldog vagyok, hogy láthatom, miként sokan szeretteim, és a kicsiny lelkek közül visszatérnek hozzám. Szeretem őket, szívembe zárom őket. Mindazok, akik megmaradnak a velem való egységben, megkapják majd a dicsősség koronáját. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki meghívott titeket, hogy vigasztaljatok Engem.
Ebben a hónapban Édesanyám és néhányan a szentek közül fognak titeket figyelmeztetésekkel ellátni. Hallgassatok rájuk, az ő szavaik az Enyémek. Amikor Édesanyám majd meghív titeket, hogy újra ajánljátok fel a világot Legdrágább Véremnek, legyetek tudatában annak, hogy Ő tette meg először a világ felajánlást körülmetélésemtől fogva. Bűnbánó könnyeivel felajánlotta a világot az Én Legdrágább Véremnek. Számos alkalommal cselekedett így, miközben szeretettel gondozta Egyházamat. Most arra hív meg titeket, hogy kezdjétek el ezt újra és teljesítsétek be ezt a feladatot. Működjetek együtt Vele, és Vele szerezzétek meg a győzelmet. Ő az Én Édesanyám, az Én első vigasztalóm, kövessétek Őt, s Ő elvezeti seregemet a győzelemre.
Áldásom veletek marad Barnabás. Szeretlek benneteket, gyermekeim megáldlak titeket.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 2.
Látomásban láttam a Szűzanyát egy felhőben felénk közelíteni hét kis angyal kíséretében. Közelebb jött hozzám és kedvesen így szólt:
„Az én békém a Mennyország békéje, jöjjetek közelebb hozzám és érezzétek anyai szeretetemet. Én vagyok Mária, a Rosa Mistica, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Anyja. Elhozom nektek Krisztus világosságát ebben a sötét világban. A világosság az igazságnak és az igaz szabadságnak az üzenete. Ebben a hónapban a Menny nektek és Krisztus szeretteinek rejtett titkokat nyilatkoztat ki a Haláltusát Vívó Jézus Krisztus szeméjéről, és az Ő Legdrágább Véréről. Az alázatos lelkek könnyedén megértik majd ezt az igazságot, de a gőgösök mindig megküzdenek vele. Ez a szeretet üzenete, és csak azok, akik rendkívüli módon szeretnek értik meg és élvezik annak édességét.
Minél jobban megközelíted a szeretet trónját, annál kisebbé válsz. Minél kisebb vagy, annál jobban beismered tudatlanságodat. Minél jobban elismered tudatlanságodat, annál jobban közelíted meg az igazságot, Krisztus Drága Vérének misztériumáról. Gyermekeim maradjatok meg kicsinynek Isten szemében és élvezzétek az Ő szerető gondoskodását. Fiam és Istenem kért meg arra, hogy tanításotokat megváltótok Vérének tisztaságának misztériumáról kezdjem, mely Szeplőtelen Szűztől származik. Ez olyan fokban marad titok számotokra, amennyire még mindig ragaszkodtok bűnös, hús és vér szerinti természetetekhez. Ezt a titkot már a Mennyben felfedték a szenteknek. Fényt árasztok erre a titokra, és remélem, hogy legalább egy kisrészt ti is felfogtok belőle. A teljes igazság ismertté lesz számotokra, amikor majd hazatértek.
Barnabás a Szentírásból és az Egyház igaz tanításából már tudhatjátok, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Ebben a rendben, az ember minden teremtmény fölött állóvá vált a földön, de amikor az ember kiesett Isten kegyelméből, alacsonyabb rangba süllyedt. Azonban a megváltás által magasabb rangba emeltetett az angyaloknál. Ó mily szerencsés a megváltott emberiség.
Barnabás, három elem tisztíthatja meg a világot, amelyben éltek: a Víz, a Vér és a Tűz.
Emlékezzetek, hogy a világ először Noé idejében, a víz által tisztult meg a romlottságtól, az ember bűnbe esése után. Az idők teljességében ugyanaz a világ Krisztus drága Vérével tisztult meg. Ez a Vér az örökké tartó szövetség. Pünkösdkor a megváltott Egyház, a világ a Szentlélek tüzével tisztult meg. A világ még mindig vár a végső tisztulásra, mely Tűz által történik majd az ítélet napján. Tisztulásra és tisztításra szükség van, a tisztátalanság, a romlottság, és a tökéletlenség miatt, melyek az ember engedetlenségének jelei, s minden, ami az ember uralma alatt van, osztozik ezekben, a hibákban.
Az ember a tisztulás folyamatát vízzel és vérrel kezdte, de a víz és a vér az emberiség megtisztítására tökéletlen elem, amely nem adja meg az örökké tartó szentséget. Most hát szükséges, hogy egy magasabb rangú elemet kapjatok. Azon a napon, amikor az Ige megtestesült és közöttünk lakozott, az isteni természet és az emberi természet egysége Krisztusban, tette a tisztulás Vérét tökéletessé, legdrágábbá, szeplőtelenné, ártatlanná, és mindenek felett istenivé. Ez a vér a legkiválóbb a rangok sorában, a legkitűnőbb a tökéletesség rendjében, és a legdrágább az értékek között.
Barnabás, most elhagylak titeket, hogy elmélkedjetek megváltásotok titkáról, de ismét eljövök majd, hogy tanítást adjak nektek a világ felajánlásáról Jézus Krisztus Legdrágább Véréhez. Ne féljetek, én Édesanyátok vagyok, vezetlek benneteket, hogy a harcban legyőzzétek az ellenséget. Jézus nektek adja majd a győzelmet az Ő Legdrágább Vérének érdemein keresztül.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 3.
Látomásban láttam a mi Asszonyunkat fehér és lila öltözékben, fején koronával, számos kis angyal kíséretében. Hozzánk érve kedvesen így szólt:
„A Mennyország békéje legyen veletek. Jöjjetek közelebb palástom árnyékába, és érezzétek anyai gondoskodásomat. Én vagyok Édesanyatok, Mária, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Anyja. Jöjjetek és osztozzatok szeretetemben.
Barnabás, ahogyan azt Krisztus is mondta nektek kilencedetek első napján, én vagyok az Asszony, aki a vigasztalás művében elsőként vigasztaltam a szenvedő gyermek Jézust. Körülmetélésének napján bűnbánó könnyeimmel megnyitottam a kaput a Legdrágább Vérének imádása előtt az által, hogy összegyűjtöttem vérét kis kelengyéjében. Igen, imádtam a Drága Vért mely majd az emberiség megváltásáért hullott. Ily módom meghívok minden embert, hogy imádja az emberiség megváltásának árát.
Barnabás, én is az emberiség üdvösségéért tettem félre az ártatlan vért. Én szenteltem meg a világot az elsőként hullajtott Drága Vérrel az ő megváltásukért. Most arra hívlak meg titeket, hogy folytassátok ezt a cselekedetet addig, amíg az egész világ nem egyesül a Bárány győzelmében.
Gyermekeim azt kértem, hogy a világ nemzetei a győzelem jeleként állítsák fel zászlóikat azon a szent helyen, amelyet arra választottak ki, hogy győzelmük kezdetének jele legyen. Gyermekeim, ezek a fizikai jelképek a lélekben nyert valódi győzelem jelei. A test szerint élő embernek ezek a dolgok balgaságok, de gyermekeimnek, akiknek megadatott a kegyelem, hogy lássanak a győzelem jelei. Ahogy a szent kereszt ellensége is összpontosítja támadásait a lelkek ellen a világ városaiban a romlottság fegyvereivel és a pusztítás eszközeivel, úgy én, a Mennynek Királynője is összegyűjtöm gyermekeimet a világnak ezen kijelölt részén, a tisztaság fegyverével, s Jézus Krisztus Drága Vérének támogatásával. Jöjjetek gyermekeim és állítsátok fel zászlaitokat, és hirdessétek ki a Bárány győzelmét! Foglalják el gyermekeim helyüket és lássák, hogy ellenségeik legyőzettek!
Ó Izrael, leányod hív téged, halld Királynőd hangját! Hallgassátok meg Sion leányának kérését! Legyen Izrael egész háza odaszentelve a Bárány vérének! Jelöljétek meg az ajtókat és szemöldökfákat a Bárány szeplőtelen Vérével! Emeljétek fel a győzelem zászlaját! Emeljétek fel szabadságban és vonuljatok ki győzelemben! Tekintsetek Isten Bárányának győzelmére!
Ó Sion, én vagyok Mária, a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Anyja. Jöjjetek és csatlakozzatok harcosaimhoz!
Most távozom tőletek, de békém veletek mard.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 6.
Látomásban láttam egy szentet egy felhőből közénk ereszkedni 3 kis angyal kíséretében. Amikor elérte az oltárt, így szólt:
„Dicsérd az Urat Jeruzsálem! Zengj himnuszt a Királynak, ó Sion gyermeke! Győzött az oroszlán Júda törzséből! Hirdesd az Ő győzelmét néped között és szerte a világban. Cecília vagyok, Isten kis szolgáló leánya.
Ó világ, mi tudja lemosni rólad a romlottság és a bűn szennyét? Talán a bakok vagy bikák vére? Vagy a kutyáké, esetleg a kecskéké? Bizony mondom nektek, hogy nem. Ezek vérét Ábrahám az áldozati oltárra hintette. Mózes megkente vérrel az ajtófélfákat és a szövetség tábláit is. Emellett azonban az emberek állatok vérében fürödve reménykedtek tisztulásukban, azonban mégis tisztátalanok maradtak. Ó világ nemzetei, hol van a ti reményetek? Ki ad számotokra egyszer s mindenkorra tökéletes tisztaságot adó megtisztulást?
Hála Sion leányának, aki megtartotta az Úrnak tett fogadalmát. Ó erőteljes „legyen”, amely megolvasztotta az Urad s Jegyesed szívét! A Szeplőtelen Szűzben az isteni és az emberi eljegyezte egymást. Az emberi eggyé vált az istenivel. A tökéletlen tökéletessé vált. Igen, a bárány tökéletes rendben született, hogy elhozza az üdvösséget a romlott nemzetek számára. Mint az áldozati bárányt, úgy ölték le Őt is, hogy kiengesztelje a világ bűnét. Drága Vérét mind egy cseppig kiontotta és meghalt a mi bűneinkért. Ó imádjuk hát a Vért, mely megváltotta a világot. Ó tökéletes tisztító, lemostad a mi bűneinket és szabaddá tettél minket. Imádlak Téged ó Krisztus Drága Véredért, mely lemosta a világ bűnét.
Ó Sion, mily áldott vagy, hogy a Bárány Vére tisztított meg! Ragyogsz, mint a nap. Mily szerencsések a gyermekek benned, ők az Isten gyermekei. Az Úr az ő Istenük. Ők az Ő népe. Legyen áldott az Úr neve!
Barnabás, ó mily áldottak a nemzetek, akik felajánlják magukat a Bárány Vérének! A győzelem és a szabadság biztosítva lesz számukra. Szentségben és imádásban dicsérni és dicsőíteni fogják a Bárányt az áldozat új oltárán. A bölcsesség engedelmes Isten akaratának. Ó az élő Isten barátai, legyetek részesei ennek a győzelemnek! Dolgozzatok ezért a győzelemért, tartsatok ki ezért a győzelemért! A világban, amelyben éltek, küzdelem nélkül semmilyen jó nem jön könnyen. A küzdelem és a szenvedés a trónhoz vezető lépcsőfokok részei. A fájdalom az a virág, amely a lépcsőfokokat szőnyegként borítja. Kitartásotok megnyeri számotokra a győzelmet.
Maradjatok meg Krisztus szeretetében!”
A látomás hirtelen eltűnt.

2015. július 7.
Látomásban láttam egy szentet 3 kis angyal kíséretében. Közelebb jött hozzám és így szólt:
„Krisztusban szeretteim! Töltse el szíveteket megváltásotok öröme, okotok van örvendezni. Mily szerencsések azok a kicsinyek, akiknek megadatik a tudás, hogy értékeljék megváltásuk árát. Ők az örökké tartó szövetség gyermekei. Jöjjetek közelebb barátaim és halljátok a szeretet üzenetét! Jézus küldött el, hogy beszéljek nektek a világfelajánlás érdeméről. Én vagyok a ti barátotok, és Isten szolgálója, Júdás Tádé.
Krisztus barátai, mit jelent odaszentelődni Krisztus Vérének? Elkülönülni a világ dolgaitól. Mindazok, akik teljes önátadásban belemerítkeznek Krisztus Vérének védelmébe, élvezik a szabadságot, békét és Krisztus legdrágább Vérének védelmét. Semmilyen erő nem választhatja el őket Krisztus Vérének védelmétől, kivéve a saját akaratuk.
Krisztus kedves szerettei, nagy oltalmazótok, rendkívüli menedéketek, hatalmas királyotok, és erős harcosotok van, aki meghív benneteket, hogy leljetek menedéket az Ő védelme alatt. Jöjjetek és élvezzétek az Ő szeretetének szabadságát! Egyesítsétek magatokat, családotokat, nemzeteteket Vele, és élvezzétek az Ő védelmének, gondoskodásának és szeretetének szabadságát! Az Ő ereje alatt semmi nem tehet kárt bennetek, hatalma van, hogy mindent megvédjen az Ő gondoskodásában. Legyőzi mindazok ellenségeit, akik önmagukat Hozzá rendelték. Ő rendelkezik felettetek, királyotok lesz, és ti lesztek az Ő népe.
Jézus mondta, ajánld fel önmagad teljesen nekem és pihenj meg bennem. A világ nemzetei hallják meg ezt az üzenetet és leljenek nyugalmat Krisztus békéjében. Krisztus Vérében van a ti békétek, a ti nyugalmatok és megváltásotok. Legyetek lepecsételve Isten Bárányának Vérével.”
A látomás hirtelen eltűnt.

2015. július 8.
Imáim alatt, látomásban láttam egy szentet, két angyal kíséretében. Miközben közénk ereszkedtek, egy felhő befedte az egész helyet. A felhőben megjelent a szent, hófehér öltözékben. Közelebb jött hozzám és így szólt:
„A Mennyország békéje legyen veled! Ágota vagyok, Isten kicsi leánya. Jézus küldött, hogy értesítselek téged, hogy az odaszentelődés hűséges a szeretetben. Izrael háza hallja meg ezt az üzenetet, és tartsa meg a Szeretetnek tett ígéretét. Jézus mindig hűséges, Ő mindig szeret. Az Ő Legdrágább Vére az Ő Szeretetének Pecsétje. Legyetek hűségesek az Ő szeretetéhez, és Ő szeretetében eljegyez titeket.
Ez minden, amit nektek mondanom kellett. Maradjatok hűségesek a szeretetben.”
A látomás hirtelen eltűnt.
2015. július 9.
Imáim alatt, látomásban láttam a Haláltusát vívó Jézus Krisztust, a kereszten Vérét ontani. Egy kis idő elteltével egy felhő ereszkedett le és befedte az egész helyet. A felhőben megjelent Jézus Krisztus Szent Arca és csendesen így szólt:
„Békesség veletek! A világosság fényeskedjék számotokra ebben a sötét időben. Én vagyok a ti Mesteretek, Jézus, aki haláltusát vív bűneitek és a szeretetem iránt tanúsított hűtlenségetek miatt. Ma áldásomat adom nektek, amikor befejezitek a nagy hónap ájtatosságainak első részét, a kilencedet. Jöjjetek közelebb hozzám, és ajánljatok fel nekem mindent. Szeretteim, ajánljátok fel önmagatokat nekem szeretetben és hűségben! Eljegyezlek magammal benneteket, és megőrizlek magamnak titeket! Semmilyen ellenség nem tehet kárt bennetek! Minden hatalommal teljes karom megóv benneteket.
Jöjjetek, ó Sion gyermekei, és élvezzétek szeretetem szabadságát! Megáldok mindenkit, aki kitart velem imában a virrasztásban. Mindig közeletekben leszek! Megáldok mindenkit, aki vigasztal engem haláltusám napjaiban, és is megvigasztalom őket szomorúságaikban. Az elhagyatottság napjaiban nem száradtok ki lelkileg, az én szeretetem mindig megöntözi szíveteket.
Megáldok minden könyörgést és imát, melyet hozzám intéztetek. Nektek adom az én békémet, és a szükség idején mindig veletek leszek. Bennem találjátok majd a beteljesülést.
Gyermekeim, megáldalak titeket az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!”
Ámen.
A látomás hirtelen eltűnt.