Hamarosan megismertetem Magamat a világgal
2012. január 4. szerda, 18:15
Leányom, hamarosan megismertetem Magamat a világgal.
Az előkészületek befejeződtek. Nekem még több imára van szükségem azok számára, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt szörnyet fognak halni, mivel a halálos bűn állapotában vannak.
Sürgősen arra kérem követőimet, hogy imádkozzanak, imádkozzanak, imádkozzanak ezekért a szegény lelkekért.
Szeretlek benneteket, követőim. Nagyon örülök a szív tisztaságának és a szeretetnek, melyet köztetek látok. Oly sok vigaszt hoztok Nekem, mely megkönnyíti a szenvedésem. A ti odaadásotok olyan, mint a balzsam gennyes sebeimre.
Mivel a világban sokan megtagadnak és elutasítanak Engem, a ti hűségetek az, szeretett követőim, mely nagy örömet ad Nekem.
Szenvedésem erőssége attól függ, hogy a világ milyen szinten található a megszentelődés útján. Ez az a világ, amelyben a törtetés, az öndicséret és a hamis bálványok tisztelete burjánzik.
Az Én Nevemnek már nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget. Az önmegszállottság nagy hangzavara miatt sokan már nem hallják meg az Én hangomat.
Milyen hangosan kiáltanak és mennyire büszkélkednek egyesek világi javaikkal. De ami mégis lehetővé teszi Számomra, hogy meghallják Hangomat amikor hozzátok szólok, az szeretett követőim suttogásának köszönhető.
Ti, most kedves követőim, olyan módon egyesültök Velem, mely a jövőben kellemes meglepetést fog hozni számotokra.
Menj, leányom, és mondd meg szeretett követőimnek, hogy szeretem őket, és hogy kegyelmeim eléggé erőssé teszik őket ahhoz, hogy Szent Szavamat hirdetni tudják egy olyan világban, ahol nagy szükség van az igazság meghallására, a lelkek megmentése érdekében.
Kísérletek egy nukleáris háborúra Keleten
2012. január 4., szerda, 19:20
(Kivonat egy üzenetből, mely egyike azoknak a személyre szóló magán kinyilatkoztatásnak, melyeket az Isteni Irgalmasságról elnevezett Mária kapott)
Drága szeretett leányom, hallgass meg most Engem, mivel tájékoztatni szeretném a világot arról a próbálkozásról, mely már elkezdődött, hogy a Keleten élő nemzetek kölcsönösen elpusztítsák egymást. Nagyon sok imára van szükség ahhoz, hogy ezt a tervezett atomháborút, és más rémtettet biztosan el lehessen hárítani. Ne feledjétek soha, hogy az imának óriási ereje van, mely sok gonosz esemény enyhítésére képes.
Emlékeztetnem kell benneteket arra a kívánságomra, hogy nektek imádkoznotok kell a lelkek megmentéséért.
Több lélekre van szükségem leányom, különösen azokra a lelkekre, akik a Nagyfigyelmeztetéskor meg fognak halni.
Tudnotok kell, hogy ez Szívem legnagyobb óhaja, és hogy egyedül követőim állhatatos imái hozhatnának megváltást számukra.
Sürgősen felkérem az imacsoportokat világszerte, hogy kitartóan imádkozzanak ezekért a lelkekért.
Isten, az Én Örök Atyám, kéréseitekre megfelelően fog válaszolni, és ezeknek a szegény lelkeknek egy mentőövet fog felajánlani.
Látom, fáradt vagy, leányom. Menj most békével. Pihend ki magad.