2011. március 11., péntek

A Goldman Sachs volt elemzője a Dow Jones összeomlását jósolja

Amikor Charles Nenner cikluselemző a Fox Business adásában elmondta, hogy egy komoly, az egész világot megrázó háború kitörésének hatására a Dow Jones 5000 pont alá fog zuhanni, David Asman és Elizabeth MacDonald, a műsor házigazdái nem találtak szavakat.
Charles Nenner, a Goldman Sachs volt technikai elemzője jelenleg a piaci trendek előrejelzésére specializálódott Charles Nenner Kutatóközpont vezetője. Kutatóközpontja olyan számítógépes programot fejlesztett ki, ami bizonyos minták alapján képes előre jelezni a piaci trendeket. Nenner már két évvel a Lehman Brothers csődje előtt jelezte az ingatlanpiaci és tőzsdeválság elkerülhetetlen érkezését.
Mostani előrejelzése szerint a Dow egészen 5000 pontig fog zuhanni, ami igen jelentős visszaesésnek számítana, ha figyelembe vesszük, hogy a vezető amerikai index jelenleg 12 ezer pont felett jár és 2009 márciusában, a válság legkritikusabb szakaszában sem ment 6547 pont alá.
Előrejelzésére alapozva Nenner arra ösztönzi ügyfeleit, hogy vonuljanak ki a piacról, vagy legalábbis adják el befektetéseik legnagyobb részét.
„Megmondtam ügyfeleinknek, a nyugdíjalapoknak, nagyvállalatoknak és fedezeti alapoknak, hogy szinte teljes mértékben szálljanak ki a piacról,” mondta Nenner az interjúban, hozzátéve, hogy a válság néhány hónap alatt fog kibontakozni és a jelenlegi tendencia akkor fog irányt változtatni, amikor a Dow átlépi a 13 ezer pontot.
Mi válthat ki egy ilyen drámai változást? Netán a péntekre meghirdetett „düh napja” Saudi-Arábiában vagy valami ennél is súlyosabb?
Nenner szerint, aki a háború és béke periódusait is tanulmányozza, az összeomlást „egy jelentős háború kitörése váltja majd ki 2012 vége és 2013 között”, amire a Fox Business riporterei azt bírták mondani: „Hűha!”
Ennyire telt a Fox riportereitől, amikor az egyik legpontosabb piaci elemző összeomlást és az egész világot érintő háborút jósol. Hűha.
Mivel a műsorvezető elfejeltette megkérdezni kik között fog kirobbanni ez a háború és miért, csak találgatni lehet, de az nagyon valószínű, hogy a konfliktus gyökereit a közel-keleten és észak Afrikán futótűzként végigsöprő lázongásokban kell keresni. 




 Forrás: Infowars.com


Kép: a cunami és földrengés az egész Csendes-óceánt és Amerika partjait is érinti

CHILE ÉS ECUADOR FÖLKÉSZÜLT A CUNAMI ÉS FÖLDRENGÉS VESZÉLYRE


Az igazi nagy baj akkor lett volna, ha az atomerőművekben lettek volna károk. Ami kár lett ezeknél, azt sikerült nekik elhárítani. Egyes tudósók véleménye szerint a Hold jelenlegi közelsége is belejátszhatott a földrengés kialakulásába.

Kép: egy repülőtér


















A japán földrengés 10 centiméterrel elmozdította a Föld forgástengelyét
A 8,9 erősségű földrengés Japánban csaknem 10 centiméterrel elmozdította a Föld forgástengelyét – közölte az olasz nemzeti geofizikai és vulkanológiai intézet. A szakértők adatai szerint „ez a jelenség lényegesen nagyobb hatást gyakorolt a forgástengelyre, mint akár 2004-ben a szumátrai földrengés”. Akkor a földrengés 6 centiméterre billentette ki a Föld tengelyét.
A sugárzási szint emelkedését rögzítették a Fukuszimi atomerőmű épületében
A sugárzási szint emelkedését észlelték Fukuszimban az atomerőmű épületének belsejében – jelentette be a tokiói energetikai társaság. A sugárzási szint emelkedését az erőmű első reaktorának turbinarészlegében rögzítették. A társaság erőfeszítéseket tesz, hogy tisztázza az erőműben kialakult helyzetet. Közvetlenül az elemi csapás után érkeztek információk kényszerleállásokról több japán atomerőműben. Többek között az Onagavai erőműben a Mijagi körzetben működésbe lépett a baleseti védelmi rendszer, és leállította az egyik energiablokk működését.

Japánt nukleáris katasztrófa fenyegeti


Japán jelentette, hogy az észak-keleti Fukushimánál elromlott a helyi atomlétesítmény hűtőrendszere a földrengést követően. A létesítmény körüli terület evakuálásra került. A földrengéseket követően radioaktív szivárgást jelentettek a Fukushimai erőmű környékéről. Félő, hogy öt reaktorból hamarosan már a másodikat kell leállítani. Ötből egy erőművet már végleg le kellett állítani, a fukushimai létesítmény mellett vörös riasztás van érvényben, mert a sugárzás közel ezerszerese a megengedett értéknek. A Kyodo hírügynökség jelentései szerint a sugárzás folyamatosan nő az erőműben, és egyre nő a szivárgás veszélye, ha a következő néhány órában nem oldják meg a helyzetet. Szombaton a Fukushima melletti létesítményben három reaktor is sérült.
Japán kormánya vszhelyzeti gyűlést tart, hogy megvitassa a nukleáris létesítmény ügyét. Körülbelül 3000 embert evakuáltak az erőmű környékén lévő otthonaikból, miközben egyre több létesítményt kell leállítani. Naoto Kan miniszterelnök elrendelte az erőmű tíz kilométeres körzetében rendelt el evakuálást. Bár sokan az eddigi legnagyobb nukleáris katasztrófához hasonlítják a történteket, ez természeti katasztrófa következménye, és nem emberi mulasztásé, azon kívül, a japán reaktor százszor erősebb az akkor Csernobilban felrobbant erőműnél. A Fukushima régióban működő reaktorok a Föld valamennyi államának legnagyobb energiaforrásai. A japán reaktorok külön ilyen célra felszerelt biztonsági berendezkedésekkel vannak ellátva, hogy vészhelyzet esetén egy kupola húzódjon a reaktor fölé, ami megakadályozza a légkörbe történő szivárgást. A szovjet reaktor még nem rendelkezett ehhez hasonló védelmi rendszerrel, így a katasztrófa egész Európára hatással volt.
A pénteki események során Japán összes erőművének védelmi rendszere bekapcsolt, kivéve a fukoshimai erőművet. Jelenleg nem lehet tuni, hogy a biztonsági rendszer be fog-e kapcsolni szivárgás esetén. Szakértők szerint a fukushimai reaktorban bekövetkező robbanás, vagy szivárgás a csernobili katasztrófánál sokkal nagyobb rombolást okozna a környezetben. A fukushimai reaktor védelmi rendszerének működésképtelensége veszélyt jelenthet nem csak Japán, de egész Kína és a Távol-Kelet területére nézve. Amerikai szekértők szerint a szél jelenleg kelet felé fúj Japánban, ami a teljes radioaktív szennyezést elfújná a lakott területről a Csendes-óceánra. Ha a szélirány megváltozik, az a csernobili katasztrófánál sokkal nagyobb pusztítással végződhet.
Fenyvesi Áron--



Elérte a szökőár Latin-Amerikát

Elérték Latin-Amerika csendes-óceáni partvidékét a Japán északkeleti részén pusztító földrengés által előidézett szökőár első hullámai pénteken. Elsőként - közép-európai idő szerint este fél hétkor - Mexikó északnyugati partjain, a Kaliforniai-félszigeten erősödött fel a hullámzás, helyenként az egy métert is elérte a hullámok magassága. A szökőár fokozatosan terjed tovább, míg el nem éri - közép-európai idős szerint szombat reggel hét órakor - Chile legdélibb csücskét, Puerto Williamset. A mexikói kormány riadókészültséget rendelt el a csendes-óceáni partvidékre, de jelezte, hogy a veszély szintje csupán mérsékelt.

A közép-amerikai országok közül Costa Rica, Honduras, Guatemala, Nicaragua és Panama ugyancsak kiadta a cunamiriadót. Hondurasban a riadókészültség vörös fokozatát rendelték el, ami a mentőszolgálatok mozgósítását jelenti. Salvador volt az egyedüli ország, ahol csak figyelmeztették a lakosságot, hogy figyelje a híreket, és hagyja el a tengerpartot.
Rafael Correa ecuadori elnök viszont rendkívüli állapotot hirdetett meg, és utasítást adott a partvidék, valamint a Galapagos-szigetek lakosságának - mintegy 300 ezer embernek - a kitelepítésére. A szomszédos Kolumbiában nem számítanak nagyobb problémákra, de elővigyázatosságból megerősítették a partokon fekvő városokban a figyelőszolgálatot.
Chilében, ahol tavaly 8,8-es erejű földrengés pusztított, valamint Peruban ugyancsak riadót hirdettek, de a lakosságot nyugalomra szólították fel. A Chiléhez tartozó, mintegy négyezer ember által lakott Húsvét-szigeteken a partokon élő embereket kitelepítették, de ezt az intézkedést is csak elővigyázatosságból hozták meg a hatóságok.
A Húsvét-szigetek Chile partjaitól mintegy 3500 kilométerre a Csendes-óceánban fekszik. A szökőár várhatóan közép-európai idő szerint péntek este 10 óra körül éri el.

(MTI)


Japán hadserege készenlétben


A Fukushima 1. reaktornál nukleáris zónaolvadás jeleit tapasztalták, radioaktív céziumot észleltek a létesítmény közelében. A fukushimai erőmű Japán fővárosától 250 kilométerre északra található. Az erőmű környékén céziumot találtak, ami figyelmeztetés a létesítmény fokozódó radioaktív szivárgására. Időközben a létesítmény három kilométeres körzetében már a teljes lakosságot evakuálták. Az első reaktor még a főrengés során sérülhetett meg, amit mintegy ötven utórengés követett, és azóta több tucatnyi hibás működést tapasztaltak a különböző létesítményekben. A hűtőrendszer meghibásodásának köszönhetően a szivárgás egyre fokozódik. A Fukushima 1 és 2 erőműveknél jelent meg radioaktív pára, és továbbra is próbálják csökkenteni a nyomást a reaktorokban, egyenlőre sikertelenül.
Az országban teljes készültség van, japán hadserege több ezer csapatot mozgósított, amiket több száz repülőgép és több tucatnyi hajóval szállítanak a gyors mozgósítás érdekében.
Végvári Ákos




Újabb földrengés Japánban


Újabb, a Richter-skála szerinti 6.3-as erősségű földrengés volt Honshu partjainál Kelet-Japánban. A rengés helyi idő szerint vasárnap reggel 8:24-kor ütött be, majd a főrengést két perccel később egy jóval rövidebb, 6.6-os erősségű utórengés követte. Japán még a pénteki, 8.9-es erősségű földrengés által keltett szökőár okozta károkkal és a nukleáris vészhelyzet elhárításával van elfoglalva, de azóta többször is történt a Richter-skála szerinti 6-os erősségű utórengés. Az újabb földrengés halálos áldozatainak száma meghaladja az 1800-at. A természeti csapás által sújtott területen több millió ember maradt víz, gáz és elektromosság nélkül.
Végvári Ákos

Ötletek böjtölésre

Étkezésünk:
a falánkak, habzsolók - egyenek kevesebbet
kisétkűek, finnyásak - egyenek többet,
egészségüket elhanyagolók - rendszeresebben, tudatosabban óva testük épségét.

Életrendünk:

a reggelente lustálkodók – keljenek öt perccel korábban
akik mindig elkésnek – legyenek ott mindenütt pontosan
a rendszertelenül élők – tervezzék meg napjaikat, tartsanak rendet időbeosztásukban

Szenvedélyeink: a dohányosok – szívjanak kevesebbet
édességet, alkoholt, stb. kedvelők – mérsékeljék a nyalánkságokat, az italt
a gyorshajtók – közlekedjenek szabályosan!!!
a sokat beszélők – néha hallgassanak el, s figyeljenek oda másokra
a hallgatagok, mogorván félre húzódók – kedvesen szólítsanak meg másokat

Érzelmeink:
a robbanékony természetűek – fékezzék haragjukat
a türelmetlenek – tanuljanak várakozni
a kesergésre hajlamosak – próbálják derűvel, humorral szemlélni az életet, magukat és másokat

Embertársaink:
a megszólást, pletykát kedvelők, az önzők és mások kárára ügyeskedők – legalább néhányszor naponta legyenek előzékenyek másokkal
az úrhatnám parancsolgató természetűek – engedjék érvényesülni a többiek szempontjait, kívánságait

Munkánk:
a felületességre vagy lustaságra hajlamosak – végezzék el a munkájukat idejében, alaposan
a megbízhatatlanok, feledékenyek – most minden ígéretüket teljesítsék pontosan
a közös munkából magukat kihúzók -  önként vállaljanak nagyobb részt a közös feladatokból.

Kapcsolataink:
az elrontott munkahelyi kapcsolatokból – legalább egyet próbáljunk rendezni.
a szűkebb és tágabb családon belül - legyünk kedvesek és figyelmesek ahhoz, akit mostanában elhanyagoltunk, vagy összefeszültünk.
Írjunk meg néhány rég óta halogatott levelet.

Imádságos életünk:
hetente legalább egy csendes órát szánjunk elmélkedésre, imádságos együttlétre Istennel.
Esténként gondosabban, kitűzött sajátos szempontjaink szerint, lelkiismeretvizsgálatban gondoljuk át a napot.
Hetente egyszer hétköznap is igyekezünk elmenni szentmisére.

Egyházunk:
akiknek van rendszeres feladatuk, felelősségük, megbíztatásuk egyházközségekben, - közösségben végezzék különös odaadással, gonddal, a jobbulás és jobbítás szándékával.
Akiket csak a vasárnapi szentmise kapcsol az Egyházhoz – keressenek legalább egy alkalmat, mikor egyházközségükért, másokért tesznek is valamit, legalább néhány órát rááldozva erre a munkára.

Káosz, zűrzavar és “A szövetség”

A közel-keleten egyre nagyobb a zűrzavar, az emberek pedig, legalábbis azok, akik nyitott szemmel járnak, kezdenek ráébredni, hogy nem minden úgy történik, ahogyan azt a híradások feltüntetik. A világot sújtó problémák egyre aggasztóbbak, az emberek kezdenek igazán kétségbe esni. Vajon elég súlyos a helyzet ahhoz, hogy bármilyen megoldást hajlandóak legyenek elfogadni? Mi állíthatja helyre a politikai és gazdasági stabilitást a világban és mi az “a szövetség”, amiről a Biblia ír az utolsó időkkel kapcsolatban?

Böjte Csaba: Oszd meg a kenyeredet!


Egyik utamon, egy nagyon tehetős ember kertjében jártam, ahol szép sétányok, értékes növények, fák voltak, és egy szép kis kiülő kemence, grillező. Őszintén megcsodáltam mindent és megkérdeztem, hogy milyen gyakran sikerül élvezni is e csodálatos kertje pompáját. Kiderült, hogy nagyon ritkán, a tavaly egyszer gyújtott be a kemencébe.
Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, még ha nem is lebontani a kerítést, de legalább egy nagy kaput vágni rá, a városka fiataljai, családjai számára. Miért ne gyönyörködhetne egy-egy fiatal kisgyerekes család, az elzárt kert szépségeiben? A vasárnapi szentmiséről hazafele menet, miért ne süthetnék meg ebédjüket annak a helységnek a fiatal családjai ebben a kertben, és a tulajdonos, kinek gyermekei messzire szakadtak, miért ne gyönyörködhetne szülővárosa fiatal családjai gyermekeiben, mint saját ritkán látott unokáiban? Ki lehetne írni, hogy ez a kert minden vasárnap délután nyitva áll a családok számára. Mindenki megértené, hogy „foglalt", ha néha a tulajdonos, a messziről hazajött gyermekeivel szeretné a kertet használni.
E gondolattal játszódjunk csak tovább! Hány hétvégi ház áll hónapról- hónapra üresen, hány nagyszerű házimozi rendszer porosodik itt-ott egy-egy hatalmas nappaliban, vagy kihasználatlan szép medence várja hiába a látogatókat? Folytassam a felsorolást? Egy csodálatos díszkutat láttam egy elzárt udvaron, gyönyörködve szemléltem és megkérdeztem, hogy ez a szépség miért nem a városka parkjában áll? A tulajdonos rám nézett, és éreztem a tekintetéből, hogy érti amit kérdeztem, sőt büszke lenne, ha ott állhatna a szép kútja a szülővárosának a főterén. És akkor – kérdeztem – miért nem ott áll a kút? „Hm... eszembe sem jutott”, mondta szelíden.
Régebb a tehetős emberek, a közösség templomának oltárait, szép üvegablakait csináltatták meg, vagy egy-egy szobor, orgona árának az átvállalásával örökítették meg családjuk nevét. Gondoljunk egy Széchényi Könyvtárra, meg arra a sok közösségnek ajándekozott képtárra, múzeumra. Talán ma tehetősebb emberek vannak mint régebben, hisz egy-egy régi udvarház, mondhatni „vizet sem vihet” a mai minden luxussal felszerelt otthonoknak.
Nagy-nagy szeretettel, nagyböjti alázattal biztatlak téged, kit a gondviselő Isten talán több szellemi, anyagi, lelki értékkel ajándékozott meg, hogy merd szeretettel, jósággal megosztani a rád bizott javakat. Hiszem, hogy így nemcsak gazdagságodat fogják megcsodálni, hanem nemes jóságodat, nagylelkűségedet is. Példádat követni fogják, és így a világ nemcsak szebb, testvéribb lesz, hanem fenntarthatóbb is. Hiszen ha mindenki mindenből szeretne önző módon magának is szerezni, mivel az anyagi javak végesek, akkor kénytelenek leszünk egymás torkának esni. De ha testvéri szeretettel, legalább azt, amire nincsen feltétlenül szükségünk, meg merjük osztani, akkor hiszem, hogy egy új kor küszöbén állunk.
Mindazt amit itt mondok, bizalommal merem a figyelmedbe ajánlani, mint életem legértékesebb tapasztalatát. 1993-ban az omladozó dévai kolostorba szegény gyerekeket fogadtam be, otthont adtunk nekik, és a mai napig egy asztalhoz ülünk velük. Mindenünk közös. Ebből az összefogásból csodálatos élet bontakozott ki, hisz nagyon sokan őszinte szeretettel, kisebb, nagyobb értékeket, vagyonokat adományoztak a gyerekeknek, és így most 64 helységben 2200 gyereket gondozunk Erdély földjén. Meg vagyok győződve, hogy enélkül a befogadó, megosztó szeretet nélkül, nem csak a dévai romos kolostor, hanem a dél-erdélyi magyar oktatás is a múlté lenne.
Mi ferencesek, Csíksomlyón a nemrég visszakapott kertünket nem elzárni akarjuk a külvilágtól, hanem szeretnénk benne összefogással egy szép Mária kertet létrehozni, 15 különálló udvarral, elmélkedésre, befelé fordulásra alkalmas, mindenki számára nyitott teret, ahol az emberek nemcsak egymáshoz, hanem teremtő Istenükhöz is közelebb kerülhetnek. Hiszem, hogy így, népünkkel megosztva, sokkal szebb, értékesebb lesz a csíksomlyói Szűzanya otthona. Járható ez az út.
A drága jó Ervin atya, Szárhegyen visszakapott egy nagy darab földet a tatárdomb mellett, és olyan csodálatos, hogy ez a kilencven év feletti atya még meg sem kapta a kolostor birtokát, már a közösség számára szeretne rajta kialakítani egy Kájoni János tiszteletére szentelt kulturális központot, hol a gyergyói-medencébe érkező látogató, nemcsak a medence múltjával, szép földrajzi adottságaival ismerkedhet meg, hanem felüdítheti fáradt testét, lelkét is.
Óriási leckét kap most a világ az arab országoktól! Hány mesés keleti vagyon hull darabjaira, pusztul el, csak azért mert gazdája elzárta, nem merte megosztani testvéreivel. Felgyújtották Kadafi egyik mesés palotáját, az interneten néztem az égő csodát, sajnáltam, de megértettem, hogy nem a malter és az acél tartja össze a palotákat, hanem a szeretet és a jóság. Enélkül minden, de minden összedől.
Szolgáló szeretet... Isten a maga végtelen örömét szeretné megosztani velünk. Olyan rövid az élet! Csak az lehet örökre a miénk, amit szeretettel megosztunk népünkkel, testvéreinkkel. Döntsünk a szeretet, a szolidaritás mellett, és nyissuk meg szívüket egymás felé bizalommal!
2011. március 11.
Csaba testvér

'Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!' (La Salette)

Jézusom, szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk. Ámen.
(Chambon Mária Márta vizitációs nővér kapta Jézustól)

Mária Szeplőtelen Szíve, könyörögj értünk (bűnösökért) most és halálunk óráján. Ámen.
(Zöld skapuláré)

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj értünk, kik hozzád menekülünk. Ámen.
(Csodás Érem)

Jézusom, bízom benned!
(Isteni Irgalmasság)

"Forduljatok hozzám így:
Irgalmas Jézus, bízunk benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!"
(Isteni Irgalmasság)

Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!
(Jézus-ima)

"Szeretném, ha ez (az ima) az állandó fohász lenne szívetekben és ajkatokon:
Szűzanyánk!
Áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre,
most és halálunk óráján! Ámen."
(Szeretetláng - az Úr Jézus kérése 1993.07.30-án)

Szűzanyánk, ments meg minket Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által!
(Szeretetláng)



Portugália Őrzőangyala, a Béke Angyala által tanított ima (Fatima)

Istenem hiszek benned, imádlak téged,
remélek benned és szeretlek.
Bocsánatért esedezem hozzád mindazokért,
akik nem hisznek benned, nem imádnak,
nem bíznak benned és nem szeretnek.

Hathatós felajánló imádság

Örök Atya! Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által felajánlom Neked szeretett Fiadat, Jézust.
Az Ő fájdalmas kínszenvedése, drága szent Vére és kereszthalála által kérünk,
térítsd meg a bűnösöket, mentsd meg a haldoklókat.
Szabadítsd ki a tisztítótűzben szenvedő lelkeket, szenteld meg a papokat, a szerzeteseket és a családokat:
a mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön örökké.
Ámen.

(Maria Simma misztikus által adott ima)

Ima betegségben

Jézusom, tudom, hogy szeretsz engem, s akit szeretsz, az most beteg.
Ha lehetséges, múljék el tőlem e szenvedés kelyhe, de azt is hozzáfűzöm,
amit Te a Getszemáni kertjében mondtál:
"...mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd."
Jézusom, erősíts és vigasztalj engem.
Szűzanyánk, a betegek gyógyítója, könyörögj értem Szent Fiadnál.
Ámen.

Engesztelő imádság káromkodásokért és istentelen beszédekért

Áldott legyen az Isten!
Áldott legyen szent Neve!
Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember!
Áldott legyen Jézus szent Neve!
Áldott legyen szentséges Szíve!
Áldott legyen drága szent Vére!
Áldott legyen Jézus a legméltóságosabb Oltáriszentségben!
Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek!
Áldott legyen a Szűz és Istenanya, Mária!
Áldott legyen az ő szeplőtelen fogantatása!
Áldott legyen a Boldogságos Szűz dicsőséges mennybevétele!
Áldott legyen Szűz Mária szent neve!
Áldott legyen Szent József, a Szent Szűz tisztaságos jegyese!
Áldott legyen Isten az ő angyalaiban és szentjeiben!
Ámen.


Engesztelő ima a tisztítótűzben szenvedő lelkekért

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy
Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk,
bocsáss meg a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek,
akiket te magad gyermekeidként fogadtál,
akik téged nem szerettek, elutasítottak, és a neked járó tiszteletet sem adták meg.
Engesztelésül felajánljuk a Szeretetet és a Jóságot,
a te mindenek felett szeretett Fiadat, Jézus Krisztust.

szenteltessék meg a te neved
Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk,
bocsáss meg a szenvedő lelkeknek,
amiért a te szent nevedet nem dicsőítették,
sokszor méltatlanul kiejtették, és nem kellő tisztelettel használták.
Engesztelésül felajánljuk neked mindazokat a szent beszédeket,
amelyeket a te drága, szeretett Fiad,
a mi Urunk, Jézus Krisztus itt a földön, a te szent neved megdicsőítésére mondott.

jöjjön el a te országod
Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk,
bocsáss meg a szenvedő lelkeknek,
amiért a te szent országodat nem keresték forró szeretettel és áhítatos igyekezettel,
hanem sokszor csak földi javakkal gazdagodtak.
Engesztelésül ezekért a sokféle bűnökért felajánljuk neked a te szeretett Fiadnak,
a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak nagy vágyakozását,
hogy mindenkit a te szent országodba juttasson.

legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is
Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk,
bocsáss meg a szenvedő lelkeknek,
amiért a te szent akaratodnak önkéntesen nem rendelték alá magukat,
hanem sokszor önfejűen, saját akaratuk szerint cselekedtek,
és így a te szent akaratodat nem követték.
Engesztelésül felajánljuk neked Jézus isteni Szívét és az ő nagy alázatosságát.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek
Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk,
bocsáss meg a szenvedő lelkeknek,
amiért ellenségeiket nem szerették, és nem bocsátottak meg nekik.
Engesztelésül felajánljuk a te mindenekfelett szeretett Fiadnak,
Jézus Krisztusnak szavait, amelyeket a keresztről mondott:
"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!"

és ne vígy minket kísértésbe
Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk,
bocsáss meg a szenvedő lelkeknek,
amiért a nagy kísértéseknek nem álltak ellen,
hanem a gonosz kísértéseit követték, és így bűnbe estek.
Engesztelésül felajánljuk neked az engedelmességét és fáradságos munkáját,
minden keserű szenvedését, szent vérét, szent sebeit és halálát
a te mindenekfelett szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak.

de szabadíts meg a gonosztól
Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk,
bocsáss meg a szenvedő lelkeknek,
és vezesse őket velünk együtt a te mindenekfelett szeretett Fiad,
Jézus Krisztus a te országodba és dicsőségedbe. Ámen.


Szűzanya által ajánlott ima minden reggelre (Nagyfalu)
(térden állva)
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek.
Teljes szívemből imádlak és felajánlom Neked:
Urunk Jézus Krisztus legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét,
amely a világ összes Tabernákulumában jelen van,
engesztelésül a szidalmakért, az istenkáromlásokért, a közömbösségért, amelyekkel Őt megbántják.
Jézus Legszentebb Szívének végtelen érdemeiért és Mária Szeplőtelen Szívének közbenjárására
könyörögve kérlek, térítsd meg a szegény bűnösöket.
Ámen.

Mindennapi imádság Jézus Szívéhez

Jézus Szentséges Szíve, a mai napon Tebenned, a Te kegyelmedben akarok élni, benne megmaradni, akármi történik is.
Tarts távol a bűntől, és erősítsd akaratomat, hogy ügyelni tudjak érzékeimre, képzeletemre és szívemre.
Segíts, hogy megszabaduljak bűnre vezető hibáimtól. Kérlek, add meg ezt nekem a Szeplőtelen Szűzanya által.


Felajánlás Jézus Szívének (Medjugorje)

Ó, Jézus, tudjuk, hogy te szelíd vagy,
Hogy nekünk adtad szívedet,
Bűneinkért tövissel koszorúztak.
Tudjuk, hogy ma is imádkozol értünk,
Hogy ne vesszünk el.
Jézus, emlékezz meg rólunk, ha a bűnben elesünk.
A te szent szíved által
Add, hogy mindnyájan szeressük egymást.
Add, hogy megszűnjön a gyűlölet az emberek között.
Mutasd meg nekünk szeretetedet.
Mindnyájan szeretünk téged.
És azt kívánjuk, hogy oltalmazz minket,
Jó pásztor, szíveddel.
Lépj be minden szívbe, Jézus!
Zörgess szívünk ajtaján.
Légy türelmes és kitartó velünk,
Mi még bezárkózunk magunkba,
Mert nem értettük meg akaratodat.
Zörgess folyton, ó, Jézus,
Add, hogy szívünk megnyíljon előtted,
Legalább kínhalálod emlékére,
Amelyet értünk szenvedtél.
Ámen.

Szentlélek hívó ima (Szeretetláng)

Jöjj Szentlélek Úristen és töltsd be lelkemet a Te Lelkeddel.
Járja át lelkemet a Te kegyelmed és annak hét ajándéka.
Tedd lelkemet befogadóvá a kegyelmek és a Szeretetláng iránt,
amely Szűz Mária legszeretetreméltóbb ajándéka.
Segíts, hogy szívünk vágyakozása egyesüljön
Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szeretetének lángolásával.
Segíts, hogy szívünk megteljen azzal a szeretettel,
amely Szűz Mária Szeplőtelen Szívét átjárta és betöltötte.
Jöjj Szentlélek, újítsd meg és erősítsd meg az én szívem szeretetét,
hogy Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetláng lobogjon benne most és mindörökké.
Ámen.

A Szentháromság dicsőítése

Dicsőséges Szentháromság, Atya, Fiú, Szentlélek!
Szüntelenül, boldog örömmel imádjuk, s dicsőítjük isteni Fölségedet.
Ó, drága Királynőnk, Szűz Mária!
Általad még tökéletesebbé válik Isten-dicsőítésünk,
hiszen Szeplőtelen Szíveddel egyesült a Lélek,
hogy az Atya akaratából a Fiúisten a Te egyszülött Fiaddá legyen.
Minden kegyelemmel megáldott Szíved
így lett a Szentháromság méltó temploma és szentélye.
Ezért hát most és mindörökké
általad imádjuk, dicsőítjük a fölséges Istent.

Dicsőség Néked örök Atya!
Te vagy a mindörökké Létező,
mindenek teremtő Atyja, Ura és Istene.
Imádunk, dicsőítünk és magasztalunk Téged mindörökké
a Te szeretett Leányod által,
ki nekünk áldott Királynőnk.

Dicsőség Néked Fiúisten! Te az Atya örök Igéje vagy,
hiszen Teáltalad fejezi ki magát az örökkévalóságban,
s általad ismerteti meg magát teremtményeivel.
Te lettél az emberek üdvözítő Istene.
Imádunk, dicsőítünk és magasztalunk Téged mindörökké
a Te áldott jó Édesanyád,
a mi drága Királynőnk által.

Dicsőség Néked Szentlélekisten,
Te mindörökké áradó szeretet-izzás az Atya és a Fiú között!
Te az Atyától és a Fiútól származó éltető, megszentelő Lélek,
Úr vagy és Isten.
Imádunk, dicsőítünk és magasztalunk Téged mindörökké
a Te Szeplőtelen Jegyesed által,
ki nekünk szeretetreméltó Királynőnk.

Áldott légy, dicsőséges Szentháromság!
Áldunk Téged, ó Szentháromság
a Boldogságos Szent Szűz által
most és mindörökkön örökké.
Ámen.


(Szent Mihály által adott ima, 1997. Szentháromság ünnepén)

Oltalmad alá futunk

Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja,
könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején.
Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől,
mindenkor dicsőséges és áldott Szűz.
Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk,
engeszteld meg nekünk szent Fiadat,
ajánlj minket szent Fiadnak,
mutass be minket szent Fiadnak.
Ámen.

Életfelajánlás

Édes Jézusom, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei Udvar előtt,
a Te Szent Véred és Kereszthalálod érdemével egyesítve,
felajánlom szentségi Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet,
és amíg élek, minden szentmisémet, szentáldozásomat, jócselekedetemet,
áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására, engesztelésére,
Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért és jó papi hivatásokért
és az összes lelkekért a világ végezetéig.
Jézusom, fogadd életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig hűségesen kitartsak.
Ámen.

(1261/2000. Jóváhagyva: Székesfehérvár, 2000.10.08. Nádor püspök)

Felajánlás Mária Szeplőtelen Szívének (Medjugorje)

Ó, Mária, jóságtól túlcsorduló Szeplőtelen Szíve,
Mutasd meg irántunk való szereteted.
Szíved lángja, ó, Mária,
Szálljon le minden népre.
Végtelenül szeretünk,
Írj szívünkbe igazi szeretetet,
Hogy szívünk vágyakozzék utánad.
Ó, Mária, szelíd és alázatos szívű,
Emlékezz meg rólunk, ha bűnt követünk el,
Tudod, hogy mi emberek bűnösek vagyunk.
Végtelenül szent és anyai szíved által
Gyógyítsd minden lelki bajunkat.
Tégy bennünket képessé,
Hogy rátekinthessünk anyai szíved jóságára,
És így megtérhessünk,
Szíved lángjához.
Ámen.

Önmagunk átadása Máriának, a jóság, a szeretet és az irgalmasság Édesanyjának (Medjugorje)

Ó, Édesanyám!
Jóság, szeretet és irgalmasság Édesanyja!
Végtelenül szeretlek, és neked ajánlom magam,
Jóságod, szereteted és irgalmasságod által
Ments meg engem!
A tied akarok lenni.
Végtelenül szeretlek,
És azt kívánom, hogy oltalmazz.
Ó, jóság Édesanyja, add szívembe
A te jóságodat,
Hogy a mennybe mehessek.
Kérem végtelen szereteted.
Add nekem azt a kegyelmet,
Hogy mindenkit úgy szerethessek,
Ahogy te szeretted Jézus Krisztust.
Azt az ajándékot kérem,
Hogy nyíltszívű legyek feléd:
Abban is szeressem a te akaratodat,
amiben az enyémtől eltér.
Egészen átadom magam neked,
S azt kívánom, hogy velem légy minden lépésemnél,
Mert te kegyelemmel teljes vagy,
S ha én elveszítem a kegyelmet,
Kérlek téged, add, hogy újra rátaláljak.
Ámen.


Minden népek Asszonya által kért ima (Amszterdam)

Úr Jézus Krisztus, az Atya Fia,
küldd el most Lelkedet az egész Földre.
A Szentlélek éljen minden nép szívében,
hogy megmeneküljenek a romlástól,
a pusztulástól és a háborútól.
A Minden népek Asszonya,
aki egykor Mária volt,
legyen a mi Közbenjárónk.
Ámen.

Lábunk együtt járjon (Szeretetláng)

Lábunk együtt járjon. Kezünk együtt gyűjtsön.
Szívünk együtt dobbanjon. Bensőnk együtt érezzen.
Elménk gondolata egy legyen.
Fülünk együtt figyeljen a csöndességre.
Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon.
Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.
Ámen.

Ima Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Szeretetlángjának kiáradásáért (Szeretetláng)

Boldogságos Szűz Mária, drága mennyei Édesanyánk!
Te annyira szeretted Istent és bennünket, gyermekeidet, hogy egyszülött isteni Fiadat,
Jézust, a kereszten függve a mennyei Atya kiengesztelésére és a mi megváltásunkért felajánlottad,
hogy aki Benne hisz, el ne kárhozzék, hanem örökké élete legyen.
Gyermeki bizalommal kérünk, hogy Szeplőtelen Szívednek a Szentlélektől szított Szeretetlángjával
gyújtsd tökéletes isten-szeretetre gyarló emberi szívünket, hogy Veled együtt,
egy szívvel-lélekkel szüntelenül szeressük Istent és felebarátainkat.
Segíts, hogy ezt a szent lángot továbbadhassuk minden jóakaratú embertársunknak
s így a szeretet tüze oltsa a gyűlölet tüzét az egész földön, s Jézus,
a béke Fejedelme legyen szeretete szentségében, az Oltáriszentségben,
oltáraink trónján minden szív boldogító Királya és középpontja.
Ámen.

Ima Máriához, a Hajnal Szép Sugarához (Szeretetláng)

Szűzanyám! Esedezve kérlek, tölts el engem Szeretetlángoddal,
végy lakást szívemben, hadd legyen szegényes kis hajlékom mindig Szeretetlángod otthona.
Te segíts, hogy továbbadhassam szereteted tüzét,
hogy másoknak is világítson, másokat is melegítsen,
s így egykor majd tündöklőn felragyogj, Te,
mint a Hajnal szép Sugara.
Ámen.

Ima a Boldogságos Szűz Máriához (Szeretetláng)

Boldogságos Szűz Mária, égi Édesanyám!
Megnyitom szívemet Előtted és gyermeki szeretettel, alázatos hittel kérem,
gyújtsd meg szívemben Szeplőtelen Szíved Szeretetlángját.
Add meg számomra, szeretteim, egyházi elöljáróim, az Istennek szentelt személyek
és minden ember számára a szükséges kegyelmeket.
Segíts, hogy kitartóak legyünk a jóban és az Istennek tetsző erényes életben.
Kérünk, jöjj segítségünkre és áraszd Szeretetlángod
kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján.
Ámen.


Szent Mihály-ima

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!"
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Ámen.

Imádságok a szent arkangyalokhoz

Szent Rafael arkangyal, az utazók biztos oltalmazója!
Kérünk téged, kísérj minket angyalaid légióival és seregeivel
s mindenkor védj meg a gonosz kísértő cselvetéseitől.
Segíts minket testi, lelki bajainkban és oltalmazón állj mellettünk.
Ámen.

Szent Mihály arkangyal!
Oltalmazz meg minket a gonosz kísértéseitől, csábításaitól és támadásaitól.
Kérésünkre és őrangyalaink kérésére
taszítsd le a gonoszság szellemeit a kárhozat helyére.
Ámen.

Szent Gábriel arkangyal!
Szüntelenül köszöntsd szeretetre méltó Királynőnk
"háromszor szent és kegyelemmel teljes Szeplőtelen Szívét"
a mennyei üdvözlettel
összes angyalaiddal és őrangyalainkkal együtt.
Ámen.


(Szent Mihály által adott ima, 1997. Szentháromság ünnepén.)