Könyve bevezetőjéből a következőket tudjuk meg róla, és arról, hogy
miért szánta rá magát könyve megírására. Könyve olaszul csak nyomtatott
formában elérhető. Ez az ismertető az Interneten is megtalálható német
kivonatos fordítás alapján készült. HerzMariens (német)
A szerző kezdetben Bergoglio lelkes híve volt.
Abban reménykedett, hogy pápasága sok tekintetben megújulást fog
hozni. Tetszett neki a stílusa, ahogyan Argentínában odament a
szegénynegyedekbe. Úgy gondolta, pápasága friss levegőt fog hozni a
Vatikánba. Ezért újságíróként védelmezte és támogatta. Olyannak tűnt
számára, mint egy valódi apostol, akit a Szűzanya maga küldött az
Egyháznak. Védelmezte tradicionalistákkal szemben is. Az is tetszett
neki, ahogyan meghirdette azt, hogyan kell misszionálni, vagy ahogyan
döntéseket célszerű hozni, és hogy meg kell szabadulni bizonyos előre
formulázott mintáktól. Azt is jónak értékelte, ahogyan Ferenc befejezte
az enciklikát, amit még Benedek pápa kezdett el.
Ma azonban, ezt mondja magáról:
„Egy vagyok a sok csalódott között. Sokan nemcsak csalódottak, hanem aggodalmak között élnek amiatt a törés miatt, amit Bergolio pontifikátusa hozott.”
Mintegy az ő csalódottságát is szavakba foglalta Lucrecia Rego de
Planas, az a 9 gyermekes édesanya, aki docens egy mexikói egyetemen, és
aki jól ismerte Bergogliot még Dél-Amerikában. Előbb egy magánlevelet
írt Bergoglionak, majd nyílt levél lett belőle. Ezt a levelét magyarra
is lefordították.
Ennek a professzor asszonynak feltűnt, hogy Bergolio egy sajátos
kettősségben (talán tudathasadásos állapotnak is lehetne fordítani)
mindig népszerűségre törekedett. Azt remélte, hogy pápaként majd
megváltozik, de ugyanaz maradt.
Apologéta:
Én csak - rossz kedvemben - a Walt Disney rajzfilm versenylova után, mely mindig győzött (volna) a célfotó készítésekor, de megállt és a kamerába vigyorgott FOTOGÉN 3-nak nevezem.
Ezt írja levelében:
„nagyon szereti, ha mindenkinek tetszik, és ha mindenkivel jóban van, vagyis mindenkinek meg akar felelni. Ezért aztán előfordul, hogy egyik nap a tévében az abortusz ellen nyilatkozik, és másnap, ugyanazon a tévécsatornán úgy jelenik meg, ahogy áldást oszt a Plaza de Mayo-n az abortuszpárti feministáknak. Tud fantasztikus beszédet mondani a szabadkőművesek ellen, és néhány órával később együtt vacsorázik és koccint velük a Rotary Clubban.” (Apologéta: tessék nézni a kézfogást a szabadkőműves nővér és a szabadkőműves pápa között. TÖBB kép itt.)
A professzor asszony kifejezi fájdalmát amiatt, hogy, Bergolio
szembefordul az egyház hagyományával. „Nem tudok tapsolni egy olyan
pápának, aki nem hajt térdet se a Szentségház előtt, se az átváltoztatás
után, ahogyan ezt a szentmise szertartása előírja, aki soha nem nevezi
magát pápának, csak Róma püspökének.
Nem tudtam, mit gondoljak vagy mondjak, amikor nyilvánosan
kigúnyoltál egy csoportot, akik lelki imacsokrot küldtek neked, mert
szerinted „ők azok, akik számolják az imákat.” A Rózsafüzér az egyház
csodálatos hagyománya, de mit gondoljak arról, ha az én pápámnak ez nem
tetszik, és kigúnyolja azokat, akik ezt az imádságot érte ajánlják föl?”
Socci könyve bevezetőjében a következő alapvető viselkedésmódokat, kijelentéseket kifogásolja Bergoglionál.
- Nem akar etikai kérdésekben nyilatkozni, mint elődei. „Megértem – írja – hogy Ferenc pápának rengeteg kötelezettsége van, de az elől a feladat elől, hogy szembeszálljon a hamissal, nem térhet ki. Szembe kell szállni azokkal, akik részben magas székekből, a hit szívét támadják. Ehelyett ő azokat támadja, azokat a jó katolikusokat, akiket ortodox keresztényeknek bélyegez.”
- Kritikus a keresztényekkel kapcsolatban, de soha nem foglal állást a különféle laicista lobbykkal szemben, mint például a gender csoportosulások, ahogyan azt XVI. Benedek tette.
- Felkeltette az antiklerikálisok érdeklődését, akik újra meg újra őt idézik, ha támadni akarják az Egyházat.
- Nem akar olyan embereket megtéríteni, akik nem keresztények.
- “Isten nem katolikus”. Bergoglionak ehhez a kijelentéséhez fűzi hozzá Socci irónikusan: „Ha Isten nem katolikus, akkor az ő képviselője, a pápa sem katolikus.”
- A szegények folytonos emlegetése és a rajtuk való segítés fontosságának a hangoztatása közben multinacionális konszernek és üzleti vállalkozások paradicsomává lett a Vatikán.
- Olyan újságnak nyilatkozik, amelyek mindig antiklerikális voltak, mint pl. a Repubblica
- „Mit jelent mindez? Ha ez lenne a helyes pápai magatartás, akkor ez az egyház szétrobbantását jelenti, amely nagyon drámaivá válik… A keresztények imádkoznak és szenvednek XVI. Benedek miatt és Ferenc miatt is.
- „Eljárásmódja sok hívőt elbizonytalanított és csalódottá tett. Soha egy kritikus szava nem volt azokkal a körökkel szemben, amelyek újra meg újra támadják az Egyházat. Bergoglio, ha rajongói körét tekintjük, egy forradalmár az Egyház élén, aki elveti a dogmákat, és mindent, ami hitbeli tartást adna az embereknek.”
Ratzinger próféciája
Könyvének ebben a fejezetében Socci Ratzinger három, próféciának tekinthető gondolatát idézi.1) A régi egyház szétrombolása az optimizmus álarca alatt.
Az első próféciája a mai klerikális optimizmust írja le. Ratzinger arra
hivatkozik, hogy egy barátja a hetvenes években egy utazást tett
Hollandiába. Az akkori holland egyházat tekintették a leghaladóbbnak. Ez
a barát üres szemináriumokról, szerzetesrendekről beszélt, ahová senki
se lépett be, papokról és szerzetesekről, akik hátat fordítottak annak,
amire küldettek. A vallás különféle megnyilvánulásai, a szentmisék
háttérbe szorultak. A meglepetés az volt, hogy ugyanakkor ezt az
egyházat egy grandiózus egyháznak jellemezte ez a barát, mert nem volt
benne semmi pesszimizmus. Az az optimizmus, amely jellemző volt rájuk
elfeledtetett minden dekadenciát és minden rombolást.
Ratzinger azt írja erről a „módszertani optimizmusról”, hogy
„azok produkálták, akik a régi egyház szétrombolását akarták, és ezt minden lárma nélkül. A nyilvános optimizmus a hívek megnyugtatására szolgált, hogy az egyházat közben a legnagyobb nyugalommal szétrombolják. Ez az optimizmus azonban nem egy igazi Istenben való optimizmus volt, hanem a hűség és a remény paródiája.”
2) Ratzinger második próféciája a mai korra vonatkozik: Az igazságot képviselni konformizmus, megalkuvás nélkül
Ezt írja: „Az ember azt hiszi, hogy minden modernre rá kell bólintani. Ez biztos a hamis út, amelyről – a zsinatra és XXIII. János pápára hivatkozva – azt akarták, hogy járják a keresztények. Bátornak lenni azt is jelentheti, hogy az ember az igazságot képviseli anélkül hogy konformista lenne, egy szembe fordulás az uralkodó eszmékkel, és hogy ezáltal az ember egy kisebbségi pozícióban találja magát. A világot mindig azok a bátor kisebbségek karakterizálják, akik az igazságért szenvedni is tudnak, és nem a tömegjelenségek, amelyek felszínesek maradnak.”
3) Ezekből a mostani megpróbáltatásokból egy új egyház születik.
A harmadik próféciája úgy tűnik a jövőnek egy olyan képe, amely azokra a keresztényekre vár, akik kiállták ezt a próbát. „Ebből
a mostani válságból egy olyan egyház fog megszületni, amely sokat
veszített. Kisebb lesz és elölről kell kezdenie. A hűséget és a hitet
mint a saját új centrumát értelmezi, és a szentségeket teljesítményként,
nem pedig egy strukturális liturgikus problémaként fogja értékelni."
„Ez a folyamat hosszú és nehéz lesz… De ezekből a megpróbáltatásokból egy olyan egyház fog kilépni, amely megerősödött… Az egyház számára nehéz idők következnek. Ezek most kezdődnek, de én azt hiszem, hogy ez lesz az egyház számára a lehetőség arra, hogy egy új útra lépjen, amely… új reményt képes adni.”Forrás: petersziklaja.ml
