Garissa

Iszlamista fegyveresek megszálltak egy egyetemi épületet Garissa városában. A 815 hallgató közül 147-en vesztették életüket és 79-en sebesültek meg. Az akciót csütörtök reggel, helyi idő szerint hajnali 5 órakor, a muzulmán ima idején indították.
A terrorakció egyik túlélője arról számolt be, hogy éppen zuhanyozni készült, amikor lövéseket hallott az egyik hálóterem irányából. A fiatalember ekkor három szobatársával együtt bezárkózott a szobájába.
„Csak lépéseket és lövéseket lehetett hallani, senki sem sikoltozott, mert attól tartottak, hogy az nyomra vezeti a fegyvereseket” – mondta.
A beszámoló szerint az iszlamista támadók benyomultak a hálóhelyiségekbe, és megkérdezték az ott tartózkodóktól, hogy muzulmánok vagy keresztények-e. A keresztényeket azonnal agyonlőtték. „Minden egyes lövésnél arra gondoltam, hogy meg fogok halni” – mesélte a túlélő, hozzátéve, hogy a kenyai hadsereg katonái röviddel ezután behatoltak a hátsó ablakokon keresztül, és kimenekítették őt, valamint másik húsz diákot.
Abdiasis Abu Musab, az al-Shabaab szóvivője a Sky Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy csoportjuk kifejezetten a keresztényeket célozta a támadással.
„Szétválasztottuk az embereket. A muzulmánokat szabadon engedtük. Az épület tele van keresztény holtestekkel, sokat pedig túszként tartunk fogva.”
Az al-Kaidával kapcsolatban álló szomáliai terrorszervezet korábban több hasonló akciót is végrehajtott Kenyában, leginkább az országnak ebben a részében, bosszúból azért, mert kenyai egységek is részt vettek az Afrikai Unió békefenntartó kontingensében Szomáliában az al-Shabaab elleni műveletekben.
Az International Christian Concern, a hitükért üldöztetést szenvedőket segítő keresztény szervezet afrikai vezetője, Troy Augustine a következőket nyilatkozta:
„Az al-Shabaan nem hagyott fel kegyetlen és gyáva terveivel, amelyek középpontjában a civil lakosság, azok közül is leginkább a keresztények állnak. Imádkozzatok testvéreinkért ebben a veszélyekkel teli országban, hogy szabadon kifejezhessék Krisztusba vetett hitüket.”
Forrás: Persecution.org
http://idokjelei.hu/2015/04/az-al-shabaab-terrorszervezet-kereszteny-diakokat-celzo-147-aldozatot-kovetelo-tamadast-hajtott-vegre-kenyaban/