2021. november 30., kedd

Egy szent? Meghalt a férfi, aki egyedül épített egy székesegyházat

 

A spanyol Mejorada del Campóban található Nuestra Señora del Pilar katedrális ("Katedrális az ócskavasból") alkotója, Justo Gallego Martinez 96 évesen vasárnap hunyt el szülővárosában.

Az építkezést 1961-ben kezdte el tervek és daru nélkül, egyedül dolgozott, csak a közeli ipari poligonból származó ócskavasat használta fel, és vasárnap kivételével reggel 6-kor kezdte a munkanapját.

Tízéves korában, a spanyol polgárháború idején szemtanúja volt annak, ahogy a Franco tábornok ellen harcoló kommunisták papokat lőttek le és feldúlták a mejoradai templomot. Ez kevés tiszteletet hagyott benne a város szocialista vezetése iránt.

Justo trappista lett, tuberkulózist kapott, nem tudta folytatni az aszketikus trappista életet, és nem sokkal a végső fogadalomtétel előtt elhagyta a templomot. Megígérte az Oszlopos Szűzanyának, hogy kegyhelyet épít, ha felépül az egészsége. Amikor ez megtörtént, elkezdett építkezni a szüleitől örökölt telken.

Az impozáns építmény (55mx25m, 35m magas) félkész tornyok sorával büszkélkedhet, míg a belső falakat freskók díszítik.

Amikor Justo elkezdte, az emberek "őrült 'papnak'" nevezték, de őt ez nem érdekelte. "Amit tettem, azt az Úrért tettem" - mondta Gallego - "Soha nem voltam nővel. Számomra az egyház az életem, a feleségem, a gyermekem".

A spanyol püspökök elutasították, hogy a székesegyházat templomként fogadják el.

https://gloria.tv/post/3gBVUE68fsCM4LZ3jePaBszSp

BKP: Aki felvette az mRNS oltást, nemcsak súlyos bűnt követett el, hanem ki is zárta magát Krisztus egyházából.

 

Mi a teendő? A hétéves epitímia.

Az advent a bűnbánat időszaka, az Úr Ézsaiás próféta által szól azokhoz, akik felvették az oltást, és különösképpen azokhoz, akik szorgalmazzák azt:
„Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Figyelj Isten parancsára, Gomorra népe!”(Ezs 1,10) „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár Urának jászolát, csak a Vatikán nem ismer meg engem, ez a nép nem tud semmit megérteni!”(Ezs 1,3)
„Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak. Akik a sötétséget világosságnak teszik meg, s a világosságot sötétségnek, ami keserű, azt édesnek, az édeset meg keserűnek.” (Ez 5,20) „Tisztátalanná lett ugyanis a föld lakóinak lába miatt, mert áthágták a törvényt, megszegték a parancsokat, s megtörték az örökre szóló szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és megbűnhődnek, akik rajta laknak.”(Ezs 24,5-6)

Aki felvette az oltást, súlyos bűnt követett el.
Mi a súlyos bűn?
Az az Isten megszentelő kegyelmének elvesztése. Aki súlyos bűnben hal meg, az örökre elvettetik. Ez az egyház tanítása.

Ki követ el súlyos bűnt?
A katekizmus válasza: Aki áthágja Isten parancsolatait
1) tudatosan
2) önként
3) komoly dolgokban.

Tehát az, aki nem szereti és nem keresi az igazságot, aki könnyen, tudatosan hagyja magát becsapni az egyházi tekintéllyel takarózó hazudozók által.
Az mRNS oltás felvétele súlyos dolog, mert

a) ez a vakcina beavatkozik az ember génállományába, ami lázadás a Teremtő Isten ellen;

b) ez a vakcina meggyilkolt gyermek szövetét tartalmazza, ami sátáni rituálé;

c) ez a vakcina a becsippelési folyamat részét képezi, amelytől a Biblia a kénköves tüzes tó kilátásba helyezésével óv;

d) súlyos egészségkárosításról, azaz az ötödik parancsolat elleni bűnről, és egyúttal tömeges autogenocídiumról van szó.

Mit köteles tenni az, aki felvette a vakcina első vagy második adagját?
Bűnbánatot kell tartania! Tehát meg kell vallania bűnét Isten előtt, hogy nem kereste az igazságot, meg kell bánnia bűnét és a bűnbánat részeként türelemmel kell hordoznia a következményeket. A vakcina összefügg a meg nem született gyermek megölésével, ezért annak felvétele a sátáni antikeresztség felvétele. Ehhez a bűnhöz kapcsolódik az egyházból való kizárás büntetése. A hosszantartó őszinte bűnbánatnak a célja az ember lelki ébredése és üdvössége.
A 3., 4. és az 5. században, Szent Cypriánus, Nagy Szent Vazul, Szent Ágoston korában, vezették be az ún. epitímiát, vagyis a többéves bűnbánatot. A traditorok, azaz a hitben elesettek kérdésével foglalkoztak, akik a kínzásoktól való félelmükben pogány isteneknek áldoztak. Manapság a vakcinálás után – vagyis a sátáni antikeresztség után – hasonló a helyzet. A keleti kánonok, pl. Szent Vazul 81. szabálya 11 éves epitímiát szab ki azokra, akik „különösebb erőszak nélkül árulták el a hitet“. Némelykor az epitímia több évig is tartott, főleg a jóslás, mágia vagy a sátánizmus egyéb pogány formái előtti megnyílás miatt. Az epitímia célja a lélek meggyógyítása volt.
A világi bíróság is életfogytiglani szabadságvesztéssel vagy halálbüntetéssel bünteti ( pl. USA-ban) a súlyos bűntetteket. Isten törvényének súlyos áthágásáért örök kárhozat jár. Egyedül az őszinte bűnbánat ment meg a pokoltól. Aki a szabadító bűnbánatot elutasítja, elvettetik (v.ö. Lk 13,3).
Ha a pap vagy a püspök a vakcina propagálásával tévútra vezette a rábízott lelkeket, ugyanúgy súlyos bűnt követett el és büntetése ugyanúgy az exkommunikáció – egyházból való kiközösítés. Az ilyen püspök vagy pap, ha meg akarja menteni a lelkét, megfelelő bűnbánatot kell tartania, tehát legalább hét évig tartót! Ez alatt nem működhet sem papként, sem püspökként.
A súlyos bűn és az egyházból való kiközösítés komoly dolog. Különösen akkor, amikor a művileg előidézett fertőzés vagy inkább a vakcinálás következtében sokak meghalnak, és még sokan meg fognak halni. Ha valaki súlyos bűnben hal meg, pokol vár rá. Ez az egyház tanítása.

Hogyan kell megvalósítani a hétéves epitímiát?
1) A vezeklő szentelje naponta Istennek a nap tizedét, azaz 2,5 órát. A szent óra 20,00 órától 21,00 óráig tart, imádkozzék otthon családjával együtt, a személyes imáján kívül. Időt nyer az internetről származó fölösleges információk követéséről való lemondással, a fölösleges mobiltelefonos beszélgetések mellőzésével, a fősodratú média, főleg a televízió kiiktatásával. A nyugdíjasok legalább napi négy órát szánjanak imádságra (lásd bit.ly/3IeP8IV).
2) A vezeklő csatlakozzon az imaőrséghez. Minden negyedik héten az adott órában imádkozik. (lásd bit.ly/3I9RPv7).
3) A vezeklő gyakoroljon naponta 7 imádságban való megállást (v.ö. Zsid 119,164), mégpedig ébredéskor, aztán 9,00, 12,00 15,00, 18,00 és 21,00 óra körül és elalvás előtt (lásd bit.ly/352Bx8A). Az ószövetségi és az újszövetségi hagyomány gyakorlásáról van szó.
4) A vezeklő szerdán és pénteken tartson böjtöt vízen és kenyéren, ha nincs súlyos egészségi problémája.
5) A vezeklő hét évig el van tiltva a szentáldozástól. Csak lelkileg élhet vele.
6) A vezeklő szentelje meg a vasárnapot, a feltámadás napját. Már szombat este 21,00 órától kezdődik, otthon, egy óra imádsággal Krisztus feltámadásának igazságára figyelve. Reggel 5,00 órától 7,00 óráig a feltámadás igazsága feletti két órás elmélkedéssel folytatódik (bit.ly/3DxjXVT, bit.ly/31n8XNu, bit.ly/3DkaxNk).
8,00 és 10,00 óra között egy órát a Szenlélek elküldetésének igazságáról imádkozik. (lásd bit.ly/3xNaIQ0).
A vezeklő részt vesz az istentiszteleten szentáldozás nélkül. Ha a pap aposztázisban van, vagyis ha a vakcinálást szorgalmazza vagy tévtanításokat hirdet, amelyek tagadják a megváltó tanokat, mint a neomodernizmus és a bergoglianista bálványimádás, akkor a katolikus lelkiismerete szerint kötelezve van arra, hogy ne vegyen részt az ilyen liturgián. Valahol már a templomba lépés feltétele a vakcináltság!
A vezeklő lélekben átélheti a szent liturgiát az igazhitű papokkal és püspökökkel való egyesülés által, akik abban az időpontban a liturgiát kiszolgálják.
Este, a vasárnap megszentelésének befejezéseképpen átéli a Krisztus feltámadásának igazságát 20,00 órától 21,00 óráig (lásd bit.ly/3Ehe9ki).
7) A vezeklő havonta egyszer éljen át egy vezeklési napot. Erre a legmegfelelőbb az első szombat – a fatimai szombat, vagyis a bibliai újhold ( Ézs 66,23).

Mennyi időt szánjon a vezeklő ezen a szombaton a lelki programra?
Annyit, amennyit a munkanapon a munkára szán – 8 órát. Ebből a 8 órából legalább 4 órát szánjon imádkozásra. A fennmaradó időt töltse közös Biblia olvasással vagy a vértanúk és a szentek életének olvasásával, valamint az Ige feletti elmélkedéssel. Mindenki bizonyságot tehet arról, hogy hogyan vezekel és teljesíti az adott feltételeket. A hónap első szombatjának átélését segíti a 3-10 férfiből álló közösség. Ha valamely pap bevezeti az első szombaton a 40 órás dicsőítést, akkor ezt kihasználhatnák a nők. A férfiak is részben kihasználhatnák a dicsőítő napot az imádságra és a vezeklésre.
Testvéreim a Krisztusban! Közületek a többség hagyta, hogy megtévesszék és felvette a sátán antikeresztségét – az oltást. Ezzel súlyos bűnt követtetek el, és kizártátok magatokat Krisztus titokzatos testéből – az egyházból is. Isten szabadítást kínál nektek az őszinte bűnbánat által. Ha kifogásokat fogtok keresni és elutasítjátok a felkínált bűnbánat útját, nagy valószínűséggel örökre elvettettek azokkal együtt, akik megátalkodottak maradtak. Lehet, hogy sokan közületek meg sem érik ennek a hétéves epitímiának a végét. Ám, ha elkezditek a vezeklést és ha Isten hamarosan kihív benneteket az örökkévalóságba, részesültök Isten irgalmasságában és a bűnök bocsánatában. Ezért még ma lépjetek a bűnbánat útjára – a szabadítás útjára!

+Illés
A Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriarkája

+ Metód +Timóteus
Püspök-titkárok

2021.11.30.

Naprakész aktuális információk a BKP-tól (ez ingyen van)
sendpulse.com/827f6dad0a/

2021. november 29., hétfő

A szocialista talibán eltávolít egy keresztet

 

A spanyolországi Mallorcán található Son Servera város önkormányzata a 42 éves Natalia Troya Isern szocialista tálib vezetésével Krisztus elleni gyűlöletét mutatta ki a Plaza de la Tercera Edad téren található Elesettek keresztjének lerombolásával.

A felirat nélküli kereszt évtizedekig a város műemlékeinek része volt. Júniusban bejegyeztek egy kérelmet, hogy a keresztet műemlékké avassák. Ez az ügy még mindig folyamatban van.

A városi tanács a vitatott "Történelmi emlékezet törvényére" hivatkozik, amelyet a tálib szocialisták José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök idején fogadtak el, és amelyet a ("konzervatív") Partido Popular az azt követő abszolút többsége idején fenntartott.

https://gloria.tv/post/EGq2Y2KtVfja2xe3dTq4Nc9Jk

2021. november 28., vasárnap

A történelmi Notre-Dame-székesegyház Disneyland lesz a turisták számára

 

 

A híres párizsi Notre-Dame-székesegyházat, amely 2019-ben tűzkárt szenvedett, felnőttek óvodájává alakítják át.

A Telegraph.co.uk (november 26.) hozta nyilvánosságra a hivatalosan "felújításnak" titulált terv részleteit. Ez magában foglalja a gyóntatószékek eltávolítását, hang- és fényeffektusok telepítését, oltárok és szobrok leselejtezését.

Egy "felfedezőút" vezeti majd a látogatókat 14 tematikus "kápolnán" keresztül, amelyekben például Afrika és Ázsia szerepel, és egy, a környezetvédelemnek szentelt "kápolnában" végződik. Zavarba ejtő művészeti falfestmények borítják majd a falakat, a hang és a fény pedig "érzelmi térként" szolgál majd. A szentírást idegen nyelveken, köztük mandarinul sugározzák majd a falakra.

Párizs érseke, Michel Aupetit kijelentette, hogy a székesegyházat "a 21. századba viszik, miközben megőrzi saját identitását a keresztény hagyomány szellemében". Más szavakkal: A székesegyházat szekularizálják.

Aupetit megbízottja a roncsolással kapcsolatban Gilles Drouin atya. Ő "lehetőséget lát arra, hogy újra értelmezzük a teret" egy "világos elvvel: olyan helyet akarunk, amely liturgikus és mindenki számára nyitott" - kivéve természetesen a katolikusokat és a hívőket.

A neves építész, Maurice Culot látta a terveket, és a projektet "a Notre-Dame-ba belépő Disneylandnek" nevezte. Számára "ez egyfajta vidámpark, nagyon gyerekes és triviális, tekintve a hely nagyságát".

A "gyerekes" és a "triviális" a zsinat egyház két védjegye.

https://gloria.tv/post/nx4HLSqBcDjZ1AkkYWSSSEmJe

Amikor az igazságosság egyesül az irgalommal

 

Az igazságos és irgalmas Krisztus szeretetteljes szavai menyasszonyához, Szent Brigittához egy szép várról, amelynek aláásták alapjait, és arról, hogy a szép vár, azaz Isten Egyháza újjáépül a dicsőséges Szűz és a szentek imái által. A vár falainak aláásásában láthatunk párhuzamot Szent Brigitta kora és a mienk között, vajon lesz párhuzam a megújulásra kapott időben is?

Én vagyok minden dolgok Teremtője – én, a dicsőség Királya és az angyalok Ura! Szép várat építettem magamnak, és választott embereimet helyeztem el benne, de ellenségeim aláásták az alapot, és legyőzték barátaimat, olyannyira, hogy a csontvelő erőszakkal buggyan ki barátaim lábából, miközben kalodához láncolva ülnek. A szájukat kövekkel verik, az éhség és a szomjúság kínozza őket. Ráadásul ellenségek üldözik Urukat! Barátaim most könnyekkel és nyögésekkel imádkoznak segítségért, az igazságosság bosszúért kiált, de az irgalom azt mondja, hogy bocsássunk meg.”

Ekkor Isten így szólt a körülötte álló mennyei seregéhez: “Mit gondoltok ezekről, akik meghódították váramat?”

Mindannyian egy hangon válaszoltak: “Uram, minden igazságosság Benned van, és Benned látunk mindent. Te vagy kezdet és vég nélkül, Isten Fia, és minden ítélet neked adatott. Te vagy az ő bírájuk.”

Ő pedig válaszolt: “Bár ti mindent tudtok és láttok bennem, mégis, az itt álló menyasszonyom kedvéért mondjátok el nekem az igazságos ítéletet.

Ők így válaszoltak: “Az az igazságosság, hogy akik aláásták a falat, bűnhődjenek, mint a tolvajok, hogy akik kitartanak a gonoszságban, bűnhődjenek, mint a betolakodók és erőszakos bűnözők, és hogy a foglyok szabaduljanak meg, és az éhezők jóllakjanak.”

A bíró azt mondta: “Ez az igazságosság.”

Ekkor Mária, az Istenanya (aki eddig hallgatott) megszólalt: “Ó, Uram és legdrágább Fiam, Te az én méhemben voltál, mint igaz Isten és ember. Kegyelmed által megszenteltél engem, aki csak egy cserépedény voltam. Könyörgöm, könyörülj rajtuk még egyszer!”

Ekkor az Úr válaszolt Édesanyjának: “Áldottak legyenek a te ajkad szavai, amelyek édes illatként szállnak fel Istenhez. Te vagy az angyalok és minden szentek királynője és dicsősége, mert általad boldoggá válik Isten és minden szent! Mivel a te akaratod ifjúságod kezdetétől fogva olyan volt, mint az enyém, még egyszer úgy teszek, ahogyan te kívánod.”

Aztán így szólt a szentek seregéhez: “Szeretetetekért és mivel férfiasan harcoltatok egyelőre hagyom magam kiengesztelni. Íme, imáitok miatt újjáépítem a falamat. Felszabadítom és meggyógyítom azokat, akiket erőszakkal elnyomtak, és százszorosan megdicsőítem őket az elszenvedett megaláztatásért. De ha az erőszakoskodók és a gonosztevők kegyelemért imádkoznak hozzám, békét és kegyelmet adok nekik. Akik azonban megvetik irgalmamat, azok meg fogják érezni igazságosságomat.”

Aztán azt mondta a menyasszonyának: “Menyasszonyom, kiválasztottalak téged, és a Lelkembe vettelek. Hallod szavaimat és szentjeim szavait. Bár a szentek mindent látnak bennem, mégis a te érdekedben szóltak, hogy megértsd, mivel te, aki még a testben vagy, nem láthatsz bennem mindent úgy, mint ők, akik szellemek. Most azt is megmutatom neked, hogy mit jelentenek mindezek a dolgok.

A vár, amelyről korábban beszéltem, a Szent Egyház és a keresztények lelkei, amelyet a saját és a szentek vérével építettem. Megalapoztam, összekötöttem szeretetemmel, és elhelyeztem benne barátaimat és kiválasztottjaimat. Az alap az igaz hit, vagyis a hit abban, hogy igazságos és irgalmas bíró vagyok.

Most azonban ezt az alapot aláássák, mert mindenki azt hiszi és hirdeti, hogy irgalmas vagyok, de szinte senki sem hirdeti vagy hiszi, hogy igazságos bíró vagyok. Ők igazságtalan bírónak tekintenek engem! Valóban igazságtalan és igazságtalan lenne az a bíró, aki irgalmasságból büntetlenül hagyná az igazságtalanokat, hogy azok még jobban elnyomhassák az igazakat!

Én azonban igazságos és irgalmas bíró vagyok, mert még a legkisebb bűnt sem hagyom büntetlenül, sem a legkisebb jót nem hagyom jutalmazatlanul. E fal alapjának aláásásával olyan emberek léptek be a Szent Egyházba, akik félelem nélkül vétkeznek, akik tagadják, hogy én igazságos bíró vagyok, és akik barátaimat olyan súlyosan kínozzák, mint azokat, akiket kalodába zárnak.

Barátaimnak sem örömöt, sem vigasztalást nem adnak, hanem ehelyett mindenféle gúnyt és gyötrelmet okoznak nekik, mintha az ördög szállta volna meg őket. Amikor az igazat mondják rólam, elutasítják és hazugsággal vádolják őket.

Lelkes vágyuk, hogy hallják vagy hirdessék az igazságot rólam, de nincs senki, aki meghallgatná őket vagy igazat mondana nekik. És engem, a mindenség Urát és Teremtőjét káromolják és elutasítanak, mert azt mondják: “Nem tudjuk, hogy ő Isten-e, és ha Isten, akkor nem érdekel bennünket!”. Ledöntik a zászlómat, és lábaik alá tapossák azt kiáltozva: Miért szenvedett? Mi hasznunk van belőle? Ha ki akarja elégíteni vágyainkat és akaratunkat, az elég nekünk. Megtarthatja az ő országát és a mennyországot!’ Be akarok menni hozzájuk, de ők azt mondják: “Inkább meghalunk, minthogy feladjuk saját akaratunkat!”.

Íme, menyasszonyom, micsoda emberek ezek! Én teremtettem őket, és ha akarnám, egy szóval elpusztíthatnám és elátkozhatnám őket. Milyen merészek és gőgösek velem szemben! De Anyám és az összes szentek imái miatt még mindig olyan irgalmas és türelmes vagyok, hogy elküldöm nekik ajkam igéit, és felajánlom nekik kegyelmemet. Ha el akarják fogadni, meg fogok békülni. Ellenkező esetben megismerik igazságosságomat, és nyilvánosan megalázzák őket minden angyal és ember előtt, mint a tolvajokat, és mindegyikük megítéli őket. Mert ahogy az akasztófára akasztott embereket felfalják a hollók, őket is felfalják majd a démonok, mégsem halnak meg. Ahogyan azoknak, akiket a bitófán büntetnek, nincs nyugalmuk, nekik is fájdalmat és keserűséget fog okozni mindenütt. A legégetőbb folyó fog szájukba ömleni, de a gyomruk nem telik meg, és a büntetésük minden nap megújul.

De barátaimat megváltják és megvigasztalják a szavaim, amelyek az én számból származnak. Látni fogják, hogy igazságosságom egyesül irgalmammal. Szeretetem fegyverébe öltöztetem őket, és olyan erőssé teszem őket, hogy a hit ellenfelei visszahullnak, mint a mocsok, és az örökkévalóságig szégyenkezni fognak, amikor meglátják igazságosságomat. Igen, biztosan szégyenkezni fognak, amiért visszaéltek türelmemmel.”

Az én ellenségeim olyanok, mint a legvadabb vadállatok, amelyek soha nem tudnak betelni, és soha nem tudnak nyugodni. Szívük annyira kiüresedett szeretetemtől, hogy szenvedésem gondolatát sem engedik bele soha; és nem egyszer hangzott el bensőjükben egy ilyen szó: “Uram, te váltottál meg minket, dicsérjenek keserves szenvedésedért!”

Hogyan maradhatna Lelkem az emberek között, akikben nincs isteni szeretet irántam, és akik készségesen elárulnak másokat, hogy saját akaratukat kielégítsék?

Szívük tele van hitvány férgekkel, vagyis tele van világi vágyakkal. Az ördög hagyta mocskát a szájukban, és ezért nem tetszenek nekik szavaim.

Ezért fűrészemmel elválasztom őket barátaimtól, és ahogyan nincs keservesebb módja a halálnak, mint a szétvágás, úgy nem lesz olyan büntetés, amelyben ők ne részesülnének. Az ördög fogja őket kettéfűrészelni és elválasztani tőlem! Annyira utálatosak számomra, hogy mindazok, akik ragaszkodnak hozzájuk és egyetértenek velük, szintén elszakadnak tőlem.

Ezért kiküldöm barátaimat, hogy elválasszák az ördögöket tagjaimtól, mert ők valóban ellenségeim. Úgy küldöm barátaimat, mint lovagokat a háborúba. Aki megalázza és leigázza a testét, és tartózkodik a tiltott dolgoktól, az az én igazi lovagom. Lándzsájukként azokat az igéket kapják, amelyeket saját számmal mondtam, és a kezükben az igaz hit kardját. Mellüket a szeretet páncélja fogja borítani, hogy bármi történjék is velük, ne szeressenek engem kevésbé. A türelem pajzsa lesz az oldalukon, hogy mindent türelmesen elszenvedjenek és elviseljenek. Úgy zártam be őket, mint az aranyat az edénybe; most menjenek ki, és járjanak az én utamon.

Az igazságosság útjai szerint én nem tudtam volna belépni a fenséges dicsőségbe anélkül, hogy emberi természetemben ne szenvedtem volna nyomorúságot, ők tehát hogyan másképp léphetnének be oda? Ha az ő Uruk elszenvedte a fájdalmat és a szenvedést, akkor nem meglepő, hogy ők is szenvednek.

Ha az ő Uruk elviselte a verést és a kínzást, akkor nem túlzás számukra, hogy elviselik a szavakat és az ellentmondásokat. Nem kell félniük, mert én soha nem hagyom el őket. Ahogyan lehetetlen az ördögnek megérintenie és megosztania Isten szívét, úgy lehetetlen az ördögnek is elválasztania őket tőlem. És mivel olyanok, mint a legtisztább arany a szememben, soha nem hagyom el őket, még akkor sem, ha egy kis tűzzel próbára teszik őket, mert a tűz nagyobb jutalmuk és boldogságuk érdekében adatott nekik.

(Forrás: Svéd Szent Brigitta próféciái és kinyilatkoztatásai 1. Könyv 5-7. fejezet)

https://invocabo.wordpress.com/2021/11/28/amikor-az-igazsagossag-egyesul-az-irgalommal/

2021. november 27., szombat

Franciaország: Az ateista ajatollák háborút indítanak egy szobor ellen

 

Ateisták egy csoportja a nantes-i közigazgatási bíróság elé viszi Sables-d'Olonne-t. Baljós céljuk: egy gyönyörű és ártatlan Szent Mihály-szobor eltávolítása egy templom előtti térről.

A polgárok többsége, köztük a város polgármestere, Yannick Moreau, megvédi a szobrot. Moreau a LeFigaro.fr lapnak(november 22.) azt mondta, hogy mindenki örül a szobornak, "kivéve két-három ajatollát, akik újra fel akarják éleszteni az 1905-ös tüzeket" (amikor egy egyházgyűlölő kormány irányította Franciaországot).

"Ennek a műalkotásnak megvan a helye Sables-d'Olonne-ban; a "cancel kultúrának nincs" - mondta Moreau.

https://gloria.tv/post/3CKPCx8wf8zoDM493A1SrBeN6

Maike Hickson: Az mRNS feltalálója csatlakozik Viganò érseknek a „megátalkodottan gonosz” COVID-zsarnokság elleni szövetség létrehozására szóló felhívásához

„Arra, ami jelenleg a világban zajlik, lehetetlen pusztán közegészségügyi, oltáspolitikai vagy vírusellenes magyarázatot találni, és meg vagyok győződve arról, hogy e mögött a helyzet mögött, amelyben mindannyiunk jogai csorbulnak, egy nagyobb erő áll."

(LifeSiteNews) 2021. november 27-én a LifeSite-nak adott interjújában Dr. Robert Malone, aki 40 évvel ezelőtt feltalálta az mRNS-oltástechnológiát, méltatta Carlo Maria Viganò érsek közelmúltbeli felhívását egy antiglobalista szövetség létrehozására. Erről a felhívásról Dr. Malone azt mondta: „Azt hiszem, pontosan a fején találta a szöget. És szerintem nagy bátorságról és előrelátásról tett tanúbizonyságot.”

Viganò érsek 2021. november 18-án azt javasolta, hogy „szabadítsuk meg az emberiséget ettől a totalitárius rezsimtől, amely magában foglalja minden idők legrosszabb diktatúráinak borzalmait”, felszólította „ a kormányzókat, politikai és vallási vezetőket, értelmiségieket és minden jóakaratú embert, hogy egyesüljenek egy olyan szövetségben, amely kibocsájt egy antiglobalista kiáltványt, pontról pontra cáfolva az Újvilág disztópiájának tévedéseit és eltéréseit, és konkrét alternatívát dolgoz ki a közjó, a kereszténység erkölcsi alapelvei, a hagyományos értékek, az élet és a természetes család védelme, az üzlet és a munka védelme, az oktatás és a kutatás előmozdítása, valamint a közjó által ihletett politikai program konkrét alternatíváinak elrendelése és a Teremtés tisztelete érdekében."

A LifeSiteNews felkereste Dr. Malone-t virginiai otthonában és lovas farmján egy interjú erejéig. Az interjú a LifeSiteNews és a Der Dreizehnte osztrák katolikus újság közös vállalkozásaként készült. Az interjúban Dr. Malone erősen kritizálta a jelenleg vitatott és tervezett oltási rendeleket, a lezárási és maszkviselési politikát, amelyek tanulmányai és kutatásai szerint mind-mind hatástalanok és potenciálisan károsak az emberi egészségre.

Az emberi mozgás, utazás és a társasági összejövetelek szabadságát erősen korlátozó lezárási politika fényében a LifeSiteNews megkérdezte Dr. Malone-t, hogy meg tudná-e magyarázni a közelmúltban Steve Bannon War Room című műsorában tett kijelentéseit a „globális totalitarizmus” veszélyéről, ahogy azt jelenleg alkalmazzák egyes országokban, mint pl. Ausztriában és Ausztráliában.

Az oltási szakértő a lezárásokat a „teve orra” metaforával hasonlította össze: „Amint a teve orra a sátorba kerül, hamarosan az egész teve a sátorban van” – mondta Dr. Malone.

„A nyugati demokráciákban megvan ez a tendencia – őszintén szólva, úgy gondolom, hogy Nagy-Britannia különösen fogékony arra az elképzelésre, - hogy mindezt a közjó érdekében teszik, hogy joguk van akár pszichológiai befolyásolással is meghozni ezeket az intézkedéseket.”

Miközben ezek a demokráciák azt állítják, hogy ezek az intézkedések „korlátozottan, csak egy dolog miatt történnek”, láthatjuk, ahogyan „ez az inkrementalizmus [fokozatosság]” megtörténik – folytatta Dr. Malone. Erre a jelenségre példaként hivatkozott a Great Britain’s Trusted News Initiative nevű kezdeményezésre, amelynek eredetileg az volt a célja, hogy „ellenálljon az offshore politikai érdekek politikai rendszerünkbe való behatolásának”, mostanra pedig „felfegyverezték a vakcina ellenvéleményekkel szemben. Valójában ez a lényeg: más véleményen van a tények és információk értelmezésében.”

Dr. Malone így fejtette ki gondolatait:

„És most… ugyanezt fogják tenni az éghajlatváltozással is. És ki tudja, mi lesz a pszichológiai befolyásolás következő célja? Úgy tűnik, hogy a polgári jogoknak és szabadságjogoknak ez a következetes rombolása az országoknak és a kormányoknak abból a logikájából következik [amelyet az érvelésekhez használnak], hogy mindezt jogosan megtehetik pszichológiai befolyásolások révén. És szerintem ez nagyon aggasztó.”

Ezzel összefüggésben kérte fel a LifeSite Dr. Malone-t, hogy kommentálja azt a tényt, hogy nemrégiben újra-tweetelte Carlo Maria Viganò érseknek egy „antiglobalista szövetség” létrehozására felszólító videós nyilatkozatát.

„Meggyőződésem, ahogyan [Viganò érseknek is], hogy van itt valami, ami túlmutat a vakcinákon és a közegészségügyön” – válaszolta Dr. Malone. „Arra, ami jelenleg a világban zajlik, lehetetlen pusztán közegészségügyi, oltáspolitikai vagy vírusellenes magyarázatot találni, és meg vagyok győződve arról, hogy e mögött a helyzet mögött, amelyben mindannyiunk jogai csorbulnak, egy nagyobb erő áll."

„Vannak kollégáim, akik hosszan beszélnek a gonoszról” – folytatta az orvosszakértő és kutató. „Sokan egyre inkább úgy érzik, hogy itt valami gyökeresen gonosz dolog történik (…) Meggyőződésem, hogy olyan helyzetben vagyunk, amely lényegében egy globális zsarnokság növekedése és terjeszkedése, amely egyeztetett, irányított, a nemzetállamok között összehangolt, és úgy tűnik, hogy összhangban van egy, a befektetési alapok és a globális nyugati tőke zömét képviselő szűk csoport gazdasági érdekeivel.”

Dr. Malone itt is lát párhuzamot saját gondolatai és Viganò érsek gondolatai között: „Ami különösen aggaszt – engem és még sokan másokat, és nyilván az érseket is –, hogy ez a tőke olyan hatalmas, hogy nagyobb hatalma van, mint az egyes nemzetállamoknak.”

Az olasz főpap a következőképpen jellemezte a jelenlegi helyzetet, és ez nagyon hasonló ahhoz, amit Dr. Malone mond:

"Immár két éve tanúi vagyunk egy globális államcsínynek, amelyben a pénzügyi és ideológiai elitnek sikerült hatalmába kerítenie a nemzeti kormányok, az állami és magánintézmények, a média, az igazságszolgáltatás, a politikusok és a vallási vezetők egy részét, akik kivétel nélkül mind ezeknek az új mestereknek a rabságába kerültek, akik hatalmat, pénzt és társadalmi támogatást biztosítanak bűntársaiknak. A tegnapig sérthetetlennek tartott alapvető jogokat a vészhelyzet jegyében lábbal tapossák: ma egészségügyi, holnap ökológiai, utána pedig internetes vészhelyzet lesz.

A LifeSiteNews-nak nyilatkozva Dr. Malone nehezményezte a „transznacionalizmus két évtizeddel ezelőtti felemelkedését az Új Világrendben. Most ez bontakozik ki a szemünk előtt." Meggyőződése, hogy „az egyik alapvető probléma, amely társadalmunkon belüli elszakadáshoz, társadalmunk széttagoltságához , és ahhoz az érzéshez vezet, hogy a dolgoknak nincs értelme, hogy többé nem állunk kapcsolatban egymással, az, hogy arra vagyunk ítélve, hogy a közgazdaságtan nyelvezetét használjuk az emberi állapot leírására.”

Dr. Malone hozzátette, a nyelvezet sokat számít, mert „ a nyelvezet révén az emberi állapotot gazdasági mértékegységekre redukáltuk, és ez alapvetően mindannyiunkat a vagyon növelése folyamatának gazdasági gyalogjaivá tesz”.

„A jó és a rossz valamint a gonosz és a jó tettek nyelvét az ilyen gondolkodásmódban a haszon nyelvével helyettesítették” – tette hozzá az orvos. Most van egy „nagy tőketömb, amely el van választva a nemzetállamoktól”. Ez a tőke „oda nyomul be, ahová akar, és egyetlen elsődleges hajtóerőre reagál, amely a befektetés megtérülése. Nincs erkölcsi iránytűje. Ennek nincs erkölcsi összetevője. Csak a befektetés további megtérülésének lehetőségére reagál.”

Dr. Malone szerint az a probléma ezzel a fajta tőkével, hogy mára „olyan nagy, hogy képes politikát, gazdaságpolitikát és nemzeti politikát diktálni a különböző nemzetállamokban. És ez a tőke megszerezte az összes fő médiát, az összes Big Tech céget és az összes nagyobb vakcina- és gyógyszergyártó céget. És… ezért képes globálisan összehangolva működni.” A „vállalati és állami érdekek fúziója” „globális”, Dr. Malone ezért nevezi ezt „globális totalitarizmusnak”.

Malone szemében az teszi ezt a fejleményt olyan gonosszá, hogy ennek a tőkének „nincs belső erkölcse”.

A LifeSiteNewsnak ezt mondta: „Eredetileg azt terveztem, hogy az Önök segítségével megpróbáljam elérni a Vatikánt.” Dr. Malone kifejtette, hogy nincs kapcsolata a muszlim közösséggel, „de legalább van némi keresztény alapom . Ez az én alapkultúrám, és véleményem szerint a nyugati világban, ha van megmaradt erkölcsi tekintély a világon, akkor az a Katolikus Egyház uralkodó erkölcsi tekintélye.”

Dr. Malone abban reménykedett, amikor megpróbálta elérni a Vatikánt, hogy az Egyház fel fogja emelni a szavát ez ellen a globális totalitarizmus ellen. „És abban reménykedtem, hogy a Katolikus Egyház itt elvi álláspontot fog foglalni, és úgy foglal állást, hogy ez helytelen, ez alapvetően ellentétes az emberiséggel” – mondta.

„Ezért támogattam [Viganò] érseket, mert az érsek úgy tűnik, hisz ezekben az alapfogalmakban, és rendkívül erős nyelvezetet használt. Nagyon megdöbbentett az érsek bátorsága [hogy ilyen szabadon beszélt] ezekről a dolgokról. És azt is éreztem, hogy egy őt is kicsit igazolja, hogy ha valaki egy másik tudományágból, más vonatkoztatási keretben, más tradícióból jön, és mégis ugyanazokra a következtetésekre jutott, mint ő.”

Mattias Desmetnek, a hollandiai Genti Egyetem klinikai pszichológia professzorának a meglátásairól szólva Dr. Malone megemlítette a professzor „tömegpszichózis érvelését”. Desmet azzal érvel, hogy „ők [az emberek] valójában hipnotizálva vannak, és a lakosság nagy része hipnotizált lett”. Dr. Malone ezután összehasonlította jelenlegi helyzetünket azzal, ami „a német néppel az 1930-as és 1920-as években történt, ennek ahhoz hasonló pszichológiai gyökerei vannak”.

Dr. Malone elmagyarázta, hogy ez az elmélet „megmagyarázni látszik sok olyan viselkedést, amelyek egyébként megmagyarázhatatlanok, mint például az agressziónak és a méregnek ez a szélsőséges szintje, amelyet mindenkire fújnak, aki a domináns narratívával bármi ellentéteset állít, mint Ön a LifeSiteNewsnál. Ezt a legszemélyesebben támadják. Mérgező agresszív támadásokról van szó, amelyek nem alapulnak semmilyen adatokra vagy információra.”

Tovább összegezve Desmet professzor gondolatait, Dr. Malone azt mondta, hogy a professzor arra számít, hogy „a globális totalitarizmusnak ez az időszaka végig fog söpörni rajtunk”. Ebben az összefüggésben fontos a „helyi közösségépítés gondolatának” a népszerűsítése.

Dr. Malone tehát hangsúlyozza annak fontosságát, hogy „helyi közösségeken belüli kapcsolatokat építsünk ki” annak orvoslásaként, bármi is fog történni. Kifejtette, az ilyen közösségek építése ezt jelenti: „névjegylisták készítése, különösen az idősekről a közösségen belül. Legyen szó akár templomról, akár városházáról, bármilyen politikai és társadalmi felépítésű is legyen a közösség, próbáljon közösséget építeni, névjegyzékeket, híváslistákat építeni, kapcsolatot tartani egymással, és különösen a magas kockázatú csoportokkal, az idősekkel stb. Javasolta továbbá a korai kezelési protokollokat tartalmazó dokumentumok kinyomtatását, például az FLCCC (Front Line Covid Critical Care Alliance) által javasoltakat.

„Így szabadulunk meg a tömegpszichózistól, és ez Mattias gondolata: ráébreszthetjük az embereket, hogy a globális totalitarizmus nagyobb veszélyt jelent, mint a vírus. (…) Ez a gyógymód. Ez az igazi gyógymód. Ez a tömegpszichózisnak, a tömegek őrületének, annak a betegségnek a gyógymódja, amelyet Mattias Desmet diagnosztizált nekünk.” – zárta Malone.

A közösségépítés szükségességével összefüggésben a LifeSiteNews rámutatott, hogy így „szó szerinti értelemben és filozófiailag is antiglobalista szövetséget alkotnánk, ahogyan azt Vigano érsek javasolta”.

A LifeSiteNews átfogó oldalt készített a COVID-19 vakcinákról, amely ITT megtekinthető.

forrás: https://www.lifesitenews.com/blogs/global-totalitarianism-is-a-bigger-threat-than-the-virus-mrna-pioneer-on-rise-of-covid-tyr

http://eucharisztikuskongresszus.hu/hit_456.html

 

Siegfried Atya 2021-as adveni/karácsonyi levele

 

Kedves Testvérek!

Kedves Rokonok, Ismerősök, Barátok és Jótevők!

Kedves Testvéreim a Gyermek-Jézusban, aki érkezik,

és az Úrban, aki eljön újra!

 

Mindnyájan érezzük, hogy a minket körülvevő világ zűrzavara csak fokozódik, egyre nagyobb a sötétség, a megosztottság. Az emberek egyre jobban félnek, egyre inkább össze vannak zavarodva, egyre jobban kétségbe vannak esve, sőt vannak, akik öngyilkosok lesznek. Az eddig biztosnak vélt, alapvető értékrendünk is súlyos támadás alatt van. Isten-nemzet-család! Az egyház megosztott, a nemzet szükségességét megkérdőjelezik és a család is teljes támadás alatt áll. Még az engesztelők, vagy intenzív módon imádkozók közt is nagy a megosztottság néhány kérdésben. Mindenki a saját bőrén érzi és tapasztalja, hogy egy komoly szellemi háború, a nagy szorongattatás közepén vagyunk (Vö. Mt 24,15-31; Mk 13,14-23; Lk 21,20-24; Dán 9,27; 11,31; 12,11).

Egyre többen érezzük úgy, hogy Assisi szent Ferenc látomása a felkavaró jövőről, amit halála előtt osztott meg rendtársaival, egyre inkább beteljesedőben van:
(A Szeráfi Szent Ferenc atya Művei, Washbourne, 1882, 248-250 old.)

1 „A szorongattatás és a szomorúság nagy idői hamar eljönnek, melyekben világi és szellemi zűrzavar és veszélyek harapódznak el, sokak szeretete kihűl és a Gonosz hatalma minden mértéket meghalad.
3. Abban az időben a botrányok megsokszorozódnak, Rendünk kettészakad, a többi szerzetesrendből sok teljesen elpusztul, mert nem mondanak ellen a tévedésnek, hanem elfogadják.
4. Olyan sokféle vélemény és szakadás lesz a nép körében, a szerzetesek között és a klérusban, hogyha azok a napok az Evangélium igéi szerint nem rövidülnének meg (Vö.Mt 24,22), még a kiválasztottakat is a tévedésbe vezetnék, ha nem Isten mérhetetlen irgalmasságának hatalmas árama vezetné őket.
7. Abban az időben néhány pap az igazságot agyonhallgatja, mások üldözik és megtagadják. Az életszentségben élőket azok, akik csak külsőleg vallják a hitet, nevetségessé teszik, ami miatt az Úr Jézus Krisztus nekik nem méltó pásztorokat, hanem a pusztítót fogja küldeni.”

 

Abban reménykedni, hogy majd minden szépen visszatér a normál kerékvágásba, úgy tűnik egyre inkább hiú ábránd marad. Ebben a kaotikus helyzetben sok kérdéssel fordulnak hozzám az emberek. Ezekből a kérdésekből szeretnék néhányat kiemelni:

„Miért engedi meg mindezt a szenvedést Isten?”

„Mit kell tennem a családom megtéréséért, tisztánlátásáért? Meddig terjed a saját felelősségem ebben a kérdésben?”

„Mit kell tennem ebben az apokaliptikus időben? Hogy tudok az Úr útján haladni? Hogy tudom ezt az egészet túlélni, mikor néha én is félek, én is össze vagyok zavarodva, hisz mindenki mást mond?”

Hogy miért engedi meg ezt ISTEN? Mert előszőr meg kell tisztítani a világot ahhoz, hogy újjá lehessen építeni, teremteni, mint új eget és új földet, és JÉZUS újra eljöhessen (Vö. Jel 19,1.2; Iz 65,17; 2Pét 3,13). JÉZUS mondja: „mindezeknek be kell teljesednie, mielőtt visszajövök…” (Vö. Mt 24,33). Úgy tűnik a Jelenések Könyve apokaliptikus idejét éljük. Oly sokáig várt türelmesen MENNYEI ATYÁNK, de az emberiség bűnei az egekig érnek. Az irgalmasság ideje hamarosan véget ér és az igazságosság ideje következik (ahogyan ezt már Fausztina nővér meghirdette). Mindennek be kell következnie, ahogyan ez a Szentírásban megjövendöltetett (Vö. Mt 24,25). Oly sok figyelmeztetést, és intő üzenetet kaptunk már felülről! Viszont ne feledjük, hogy minden az ATYA tudtával és akaratával történik. Ez egy hatalmas próbatétel, a konkoly és a búza szétválasztódásának ideje (Vö. Mt 13,37-43). A megpróbáltatások és támadások soha nem látott méreteket öltenek, de a kegyelmek is ehhez mértek. „Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20.). Évszázadok óta generációk sokasága szeretne a helyünkben lenni. Olyan események előtt állunk, amelyek megváltoztatják mindannyiunk életét. Ez Jézus Krisztus második eljövetelének az ideje. Adjunk hálát az Úrnak, hogy most, itt, ebben a világban élhetünk, bármennyire sötét és kaotikus, mert ez az üdvtörténet legfontosabb ideje, leszámítva JÉZUS KRISZTUS földön való tartózkodását. Adjunk hálát, hogy keresztények/katolikusok vagyunk és szentségekhez járulhatunk! Adjunk hálát, hogy a Szűzanyával és az angyalainkkal, szentjeinkkel járhatunk a keskeny úton, amely ISTEN országába vezet (Vö. Mt 7,14).

A családunk. A legtöbb engesztelő családja és a jó keresztény családok is megosztottak, más nézeteket képviselnek, mint mi, más úton járnak. Az egyik legnagyobb teher, amit hordozunk, az családtagjaink életvitele, hite, megtérése. Mit kell nekik mondani? Hányszor kell elismételni, hisz nem hallgatnak ránk…Úgy vélem egyszer legalább el kell mondani, meg kell osztani azt, amit tudunk, arról, hogy milyen időben élünk, és hogy mit kellene tennünk. De az sem helyes, ha erőszakosak vagyunk. Mindenkinek szabad akarata van. Abban bízhatunk, amit az Úr mondott, hogy az imádkozó, áldozatokat hozó, engesztelő gyermekeinek családját megvédi és szeretteink nem kárhoznak el, hanem az üdvösségre jutnak. Megígérte, hogy gondoskodni fog a Hozzá hű gyermekeiről. Ez hatalmas ígéret! Bízzunk meg az Úrban és vegyük nagyon komolyan, hogy ha rábízzuk, átadjuk Neki a családunkat, akkor Ő gondot visel rájuk. Akkor az már nem a mi terhünk, hiszen átadtuk teljes bizalommal. Úgy érzem, az egyik probléma, hogy az átadásunk nem hittel teli, nem teljes, mert bár átadjuk őket az életükkel együtt, de újra és újra szenvedünk miattuk és aggódunk értük. Teljes hittel és gyermeki bizalommal adjuk át az életünket a szeretteinkkel együtt az Úrnak. Mi legyünk hitelesek és ezzel mutassunk példát. Legyünk kiegyensúlyozottak, boldogok ebben a zűrzavarban, és örömöt sugározzunk. Ne féljünk, hanem dicsőítsük az Urat mindenért hálát adva Neki, és szeressük Őt mindenek felett.

És végül mit kell tennem? Legyek világító lámpás ebben a sötétben! Mostanra már öltsem fel harci ruhámat és szellemi fegyvereimet ehhez a szellemi harchoz. (A tavalyi levélben összefoglaltam ezeket, kérem olvassuk el újra!). Legyek kegyelmi állapotban és ne legyenek már rendetlen és rendezetlen kötelékeim. Már csak ISTEN arcát nézzem és tekintetem ne vegyem le Róla. Ez most a bűnbánat ideje, amikor a magam, a családom, a nemzetem és az egész emberiség bűnei miatt könyörgöm irgalomért, bocsánatért. Mert amikor az Emberfia jele megjelenik az égen, akkor ki kell mondanom JÉZUSNAK teljes Igenemet (Fiat), sírnom és jajgatnom kell bűneim felett, tökéletes bánatot kell felindítanom az egész emberiség bűnei miatt (Vö. Mt 24,30 és Jel 1,7), mert aki még akkor is megkeményedve és gőgösen elutasítja ezt a jelet, vagy egyenesen kigúnyolja, az már menthetetlen. Magamért és értük, felajánlom a napomat az életemet, halálomat és mindenemet engesztelésül. Ebben az időben még szorosabbra kell fűznöm a kapcsolatomat az angyalokkal és a szentekkel, akiket az Úr mellém állít és akik folyamatosan a segítségemre sietnek és vezetnek a keskeny úton. Most már el nem engedem Szűzanyánk kezét és mindig Vele járok. Emlékezzetek Bosco Szent János víziójára, ebben az utolsó időben a két megtartó oszlop az Oltáriszentség és a Szűzanya. Használjuk ki az időt, amíg még az Eucharisztiát magunkhoz vehetjük minden nap, és éljünk a gyónás és az életgyónás lehetőségével.

Kérjük JÉZUS drága, szent Vérének oltalmát, a megváltás, a megmenekülés és a lepecsételődés hatalmas eszközét, imádkozzuk szívből és hittel a rózsafüzért, már ne lépjünk ki otthonunkból a szenteltvíz és szent olaj használata nélkül. Hordjuk magunknál a szentelményeket mint pl. megáldott kereszteket, ereklyéket, skapulárét, megáldott érméket. Már ne nagyon foglalkozzunk világi dolgokkal, ha megtehetjük.

És legfőképpen helyezzük magunkat gyermeki bizalommal és ráhagyatkozással JÉZUS és Mária egyesített Szent Szívébe, mert ott a mi menedékünk, Ők a mi igazság és szeretet melletti tanúink (vö. Jel 11. fejezet), Ők a kettős és végső megmentő horgonyunk a végső időkben. Forrjunk egybe az ATYA tekintetével! Újra Assisi szent Ferenc látomásait idézzük:

6. Azok, akik izzó lélekkel az igazság iránti szeretetből és buzgalomból ragaszkodnak a vallásossághoz, mint engedetlenek és szakadárok üldöztetéseket és jogtalanságokat fognak elszenvedni. Mert üldözőik a gonosz lelkektől űzetve azt fogják állítani, hogy Isten iránti hű engedelmességből ölik meg és törlik ki a földről ezeket a megromlott embereket. De akkor az Úr a szorongatottak menedéke lesz, és meg fogja menteni azokat, akik Benne bíztak. És ezek, hogy Urukhoz hasonlóak legyenek, bizakodva fognak viselkedni, és a halál által az örök életet elnyerve, úgy fognak dönteni, hogy inkább Istennek engedelmeskednek, mint az embereknek; és mivel a hazugságba és a hűtlenségbe nem akarnak beleegyezni, a haláltól semmi módon nem fognak félni.”

Advent időszaka van újra. Használjuk ki ezt a kegyelmi időszakot, és készítsük szívünket arra, hogy JÉZUS KRISZTUS valóban megszülessen bennünk, és fel legyünk készülve az Ő eljövetelére. Töltsük fel pislákoló mécseseinket a kegyelem és karizmák olajával és a végidők próféciáinak olajával, mert „semmit nem cselekszik ISTEN, az Úr anélkül, hogy szolgáinak, a prófétáknak előtte terveit ki ne nyilatkoztatná” (Ámosz 3,7). Legyünk okos szüzek (Vö. Mt 5,15), hogy tartóoszlopok, világító lámpások lehessünk (Vö. Mt 5,15). A kegyelmi idő a vége felé közeledik, használjuk ki minden percét, hogy ISTEN tetszése szerint éljünk!

És most csatlakozzunk a fiatal Máriához, aki Gábriel arkangyal szavára elindul a veszélyes úton. Méhében a gyermekkel, elindul egyedül a sötét, veszélyes útra. Mert hitt ISTENNEK és mérhetetlenül bízott Benne. Persze volt benne némi aggodalom Józseffel kapcsolatban, hogy mit fog szólni, ha meglátja az állapotát, és mennyire meg lesz bántva. De átadta Józsefet, és a vele kapcsolatos érzelmeit is az ATYÁNAK. Rábízta magát teljes hittel és bizalommal és tekintetét nem vette le az ATYÁRÓL. A szeretet vezette őt.

A ránk váró nehéz szorongattatások idején (Vö. Mt 24,26-31), amely hamarosan beköszönt, nekünk is vinnünk kell szeretettel a keresztünket (Vö. Mt 10,38; 16,24). Kereszt nélkül nincs üdvösség, nincs menedék. Nem tudjuk eldobni, elhagyni a saját, ránk szabott keresztünket, hanem végig kell vinnünk életünk útján. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz! Keresztünkkel követnünk kell Jézust az Ő keresztútján, passióján. Úgy kell követnünk, mint Mária, aki végig ott volt szent Fiával, végig szenvedte Vele a passiót. Nekünk pedig Mária kezét kell fognunk, és így követnünk Urunkat. De csak úgy tudjuk Máriát itt a keresztúton követni, és vele együtt végig menni az utunkon, ha előbb a fiatal Máriát követjük az adventi útján, amely reményteli örömmel tölt el minket. Tőle kell eltanulnunk a gyermeki bizalmat, ráhagyatkozást és szeretetet. Tőle kell eltanulnunk az engedelmességet és az alázatot. Hogy vele együtt dicsőítsük és magasztaljuk az ATYÁT mindenért, amit megenged az életünkben.

Tavaly szentmise nélkül kellett a szent Karácsonyt töltenünk. Imádkozzunk, hogy idén részesülhessünk szentmisében. De bármi lesz is, együtt leszünk, egységben a szent családdal: Szűzanyával, Kisjézussal és Szent Józseffel. Nem leszünk egyedül és nem leszünk magányosak. És mi is együtt leszünk, az engesztelők nagy családja, a (SZENTHÁROMSÁG Gyermekei Engesztelő Családja), mint egy igazi nagy család, akik imában és szeretetben hordozzuk egymást.

Nincs okunk az aggodalomra, és ne feledjük: ISTEN, JÉZUS KRISZTUS velünk (Emmanuel) ki lehet ellenünk? (Vö. Róm 8,31)

Így szeretnék ennek az adventi/karácsonyi levelemnek a végén Nektek/Önöknek, minden testvéremnek, jótevőmnek, barátnak, ismerősnek, az Angyalmű tagjainak Magyarországon, egész családotoknak egy örök „Isten fizesse meg”-et mondani, minden imátokért, áldozatotokért, barátságotokért, szeretetetekért, segítségetekért, adományaitokért az elmúlt 2021. évben. Kívánunk Nektek/Önöknek, kegyelemteljes, áldott, várakozásokkal teljes Karácsonyt kettős értelemben: amilyen első eljövetele volt Betlehemben, az újra megtalált Paradicsomban, és amilyen majd az Ő második eljövetele lesz az ég felhőin. Vigyen közelebb a 2022. év mindnyájunkat, kicsit közelebb az ószövetségi és az újszövetségi próféták ígéreteihez a Szűzanya Szeplőtelen szívének a győzelméhez!

Az érkező Megváltó örömteli várakozásával köszönt Titeket/Önöket P. Siegfried M.

2021. november 26., péntek

Lefekvés előtti lélekmentő ima

 

Drága Mennyei Atyám, édes Jézusom, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által, a Szeretetláng szellemében felajánlom Neked egész éjszakai pihenésemet a lelkek megmentésére a szörnyű kárhozattól, és a tisztítótűzből való megszabadulásukért. Felajánlom minden szívdobbanásomat, minden lélegzetvételemet egy-egy invokációként és egy-egy imafohászként a Szűzanyához, mintha általuk egész éjszaka folyamatosan imádkoznám, hogy: „Maradj velünk, Uram!”, és hogy: „Isten Anyja, Társmegváltója a világnak, imádkozz érettünk!”
Kérlek, édes Jézusom, a Szentlélek Szeplőtelenje Nevében és Szívében, légy kegyes, és ezek alapján add meg éjszakai pihenésem alatt megszámlálhatatlan lélek megmenekülésének kegyelmét a szörnyű kárhozattól, és nagyon sok lélek kiszabadulásának kegyelmét a tisztítótűzből!
Uram hallgasd meg könyörgésemet, és az én kiáltásom jusson Eléd!
Köszönöm Jézusom, szeretlek Jézusom, áldott légy! Amen.

https://engesztelok.hu/lefekves-elotti-lelekmento-ima/

2021. november 25., csütörtök

Égi Édesanyánk üzenete 2021. november 25-én Medjugorjéból

A Szűzanya 2021. november 25-i üzenete
Drága gyermekek! Veletek vagyok az irgalmasság ezen idejében és arra hívlak mindnyájatokat, hogy legyetek a béke és a szeretet hordozói ebben a világban, ahol kicsi gyermekeim, Isten arra hív benneteket általam, hogy imádság és szeretet legyetek, és a menny megjelenítése a földön. Kicsi gyermekeim, legyen tele a szívetek örömmel és Istenbe vetett hittel, hogy teljes bizalmatok legyen az Ő szent akaratában. Azért vagyok veletek, mert Ő, a Magasságbeli küld engem közétek, hogy a reményre buzditsalak benneteket, és ti békeszerzők legyetek ebben a békétlen világban. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

 

Figyelnie kellene a keresztényeknek arra, ami Egyiptomban történik, ahol többmillió démont szabadítanak ki...Kulturális eseménynek van bemutatva, de komolynak tűnik... Ez lenne az Antikrisztus eljövetelének útkészítése?...

Az idén, húsvétkor, amikor Róma teljes lockdown alatt volt, percre pontosan a feltámadási szertartás idejében kezdődött Egyiptomban a fáráók arany parádéja, amelyben szimbólikusan feltámasztottak 22 ősi fáráó istenséget és átszálitották egy grandiózus ünnepség keretében egy új helyre. Ott maga az elnök fogadta a legmagasabb állami szinten az isteneket. Ott volt a sátán első földi országa és Mózes is a fáráóval küzdött... A dolog folytatódott most november 25. egy újabb felavatással... Az Golden Parade megjelent a magyar sajtóban, de a mostani esemény már nem annyira...

2021. november 24., szerda

Csodálatos fotók – 2021. november 24

 

„The Bruised Our Lady” Katoomba-ból, amelyen napról napra terjedő zúzódások voltak az arcán. 1988 húsvétja alatt olajat is izzadt. A Megzúzódott Szűzanyát egy régi garázsban találták meg, és úgy volt kifestve, mint egy bohóc. Minden ruhájába és arcába gyurmát nyomott. Megtisztították és dörzsölték, és végül ezek a zúzódások jelentek meg az arcán.

Csodálatos fotó a Szűzanyáról, szájában az Eucharisztiával.

Egy férfi fényképezte a Necedah Shrine bejáratánál, Wisconsin államban, USA

https://littlepebble.org/2021/11/24/miraculous-photos-24-november-2021/

Viganò püspök üzenete a svájciaknak az egészségügyi intézkedések ellen

Viganò püspök a svájci néphez fordul, hogy arra bátorítsa őket, hogy tiltakozzanak a valódi szabadságért, felfedve a korrupciót és a valóság manipulációját, amelyet a globalista program bevezetett. Bátran vissza kell követelni, azért, hogy az egészségügyi, ökológiai és transzhumán zsarnokságot ne lehessen kikényszeríteni.

2021. november 22., hétfő

Üdv az őrültek házában: Nincs oltás? Nincs eutanázia!

 

A német Verein Sterbehilfe (Eutanázia Egyesület) november 19-én figyelmeztette tagjait, hogy NEM fogják őket elaltatni, hacsak nem mutatnak be bizonyítékot arra, hogy vagy beoltották őket vagy (sajnos) kiheverték a fertőzést.

Az egyesület eddig tartózkodott attól, hogy az eutanáziát mint a Covid okozta halál elkerülésének tökéletes módját reklámozza.

https://gloria.tv/post/DMzEzhTKyNJY3BPaCqPehyi8G

2021. november 21., vasárnap

BKP: A Szentlélek elleni bűn és a covid-propaganda

 

videó: wistia.com/medias/7zvj2g36aa rumble.com/vpzb3t-a-szentllek-elleni-bn.html ugetube.com/watch/LbR5dGjBfAbvLB7 cos.tv/videos/play/32423776496160768 bitchute.com/video/9EcdShXTrbRb/

Mi a Szentlélek elleni bűn?

Megrögzötten démoni hatalomnak tartani Isten hatalmát. Jézus megszabadította és meggyógyította azt az embert, akinek vakságát és süketségét démoni megkötözöttség okozta. A farizeusok nem tagadhatták Isten hatalmát, amellyel Jézus kiűzte a démont. Ám hogy ne kelljen elfogadniuk azt az igazságot, hogy Jézus a Messiás, Isten Fia, arra a legdurvább hazugságra vetemedtek, mintha Jézus az ördöggel lett volna összeköttetésben. Azt mondták: „Beelzebulnak, az ördögök fejedelmének nevében űzi ki az ördögöket.” (Mt 12,24) Ez Szentlélek elleni bűn. Ezért mondta Jézus: „Ezért mondom nektek: Minden bűnre és káromlásra elnyerik az emberek a bocsánatot, de a Lélek káromlása nem nyer bocsánatot.” (Mt 12,31)

Szentlélek elleni bűn azonban az is, amikor a démoni hazugság egyházi tekintéllyel van leplezve. Ezzel azt a hamis közvéleményt alakítja ki, mintha nem démoni működésről lenne szó, hanem Isten működéséről, azaz mintha az igazságról, jóról és szeretetről lenne szó.

Manapság az egyházi tekintély visszaélt Isten tekintélyével, és védelmezi és propagálja a sátáni rendszert, amelynek mozgatórúgója a kísérleti mRNS vakcinálás. Az egyházi tekintéllyel való ezen visszaélés Szentlélek elleni bűn. Propagált jelmondata: „Az oltás elfogadása a szeretet cselekedete.“ „Az oltás elfogadása a szeretet cselekedete.“

A jelenlegi mRNS vakcina a sátáni rituáléval függ össze. A császármetszést követően kitépik az élő gyermek veséjét, amelynek szövetét felhasználják a vakcinagyártásnál. Ezt követően megölik a gyermeket. A vakcína beadása de facto sátáni antikeresztség. Ezeket az ún. vakcinákat emberek tömegeibe fecskendezik. Ezeknek a gyermekáldozatoknak a vére visszahull az oltottakra.

Manapság már egy komlex hazug rendszerről van szó, amelybe betagolódtak a világ hatalmasai, a fősodratú média, a hamis pápa, Ferenc, és az ő teljes bergogliánus szektája, amely megszállás alatt tartja Krisztus Egyházát.

A hamis pápa vétkezik a Szentlélek ellen azzal, hogy:

1) Trónra emelte Pachamama démont a Vatikánban (2019), és így az ördögöt istenként emelte trónra. Ezzel lelkileg elindította a covid-népirtás folyamatát.

2) A hamis pápa vétkezik a Szentlélek ellen azzal, hogy:

Eltörli Isten törvényét és parancsolatait és legalizálja a tiltott szodómiát. „Törvényt kell alkotnunk a bejegyzett élettársi kapcsolatról“ Ennek a deviációnak a hátterében a tisztátalan lélek áll, amely megvakítja és rabszolgává teszi az embert. Jézus kiűzte a tisztátalan démonokat, megszabadította és meggyógyította a megkötözött embereket. Bergoglio éppen ellenkezőleg: a tisztátalan lelkeket erősíti a megkötözött emberekben és behajtja őket a megtévesztett emberekbe.

3) A hamis pápa vétkezik a Szentlélek ellen azzal, hogy:

Az egész Vatikánt alávetette a sátáni vakcinációs antikeresztségnek három gárdista kivételével.

Bergoglio egyenesen sátáni elvet vezet be, mégpedig azt, hogy mindenkit, aki szembeszáll a szisztematikus vakcinációs holokauszttal az emberiségre leselkedő legnagyobb veszélyként kell megjelölni. Bergoglio minden oltatlanra ráüti a felelőtlen bélyeget, mint aki bűnt követ el felebarátja ellen és az ún. társadalmi jólét ellen. Ennek a bűnös hozzáállásnak a következtében a világ hatalmasai Bergoglioval összefogva vezetik be a teljes népesség kötelező oltását. Bergoglio kijelentette: „Ezt meg kell tenni!“ „Ezt meg kell tenni!“

Bergoglio szerint a normális ember, akinek józan esze van és elutasítja a veszélyes vakcinát, nem mozoghat már szabadon. Ez a sátáni lelkület férkőzik be a keresztény nemzetek törvényeibe. Bergoglio ún. felelősségről és ún. veszélyeztetésről szóló hamis frázisainak következtében vezetik be a föld teljes népessége erőszakos vakcinálásának elvét. Az egyházi tekintély, amellyel visszaélés történt tört utat a sátáni rendszernek, amelynek továbbra is érvényt akar szerezni. Ez a legnagyobb gaztett és Szentlélek elleni bűn! Nem akarja megengedni még a puszta létezését sem annak az embernek, aki kilóg a rendszerből. Bergoglio jelszava: „Vakcinát mindenkinek. Vaccini per tutti.“ Röviden szólva: fokozatos vakcinációs öngyilkosságot kell elkövetned. Ha nem teszed meg, a rendszer lincselésnek vet alá, majd likvidál téged.

Szentlélek elleni bűn, amit Bergoglio és szektája elkövet, a poklot hordozza magában, mert nem lesz megbocsátva. Miért? Az a püspök és pap is, aki elköveti ezt a bűnt, már olyannyira egyesült a sátánnal és a hazugság és a halál programjával, hogy gyűlöli az igazságot és megrögzötten elutasítja az üdvözítő bűnbánatot.

Csehországban két püspök szorgalmazza az mRNS vakcinálást. Ezzel Szentlélek elleni bűnt követtek el; Holub, pilzeni püspök augusztus 29-ei pásztori levelével és Graubner érsek, a Cseh Püspöki Konferencia elnöke november 17-i felhívásával.

Isteni anatéma a püspökökre

Apostoli és prófétai tekintélyünknél fogva kihirdetjük: Minden katolikus, de ortodox püspök és papi is, aki a kísérleti mRNS vakcinálást propagálja, a Gal. 1,8-9 szerint önmagát zárta ki Krisztus Egyházából. Az általa kiszolgáltatott szentségek már érvénytelenek! Amennyiben nem gyakorol idejében nyilvános bűnbánatot, meghal megrögzöttsége miatt és örök elvettetés vár rá a pokolban.

+Illés

a Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriárkája
Kelt Krisztus Király ünnepén 2021.11.21-én

Naprakész aktuális információk a BKP-tól (ez ingyen van)

mailerlite.com/webforms/landing/b9p8t8

Nincs tovább!(?) – Mit kell tennie bármely állítólagos keresztény nemzeti kormánynak miután kiderült, hogy tömeggyilkos világpolitikai érdekkörök manipuláltjaként biológiai-vegyi fegyverek bevetésével saját nemzetét tizedeli?!

 

A címbeli megfogalmazás sajnos tragikus erkölcsi imperatívusz, a biológiai-vegyi fegyverek bevetése pedig lényegében elterelő hadművelet. A rég megkezdett ideológiai háború végső szakasza tombol, amely a megtámadott egyénektől az életet, a nemzeti és egyházi közösségektől a létet, a támadóktól pedig az üdvösséget látszik elragadni.

Háborúban az agresszorokkal szemben védekezni kell, ideológiai háborúban pedig az Anyaszentegyház hivatott a tagjai számára üdvös útmutatást adni. Azonban Szűz Mária Országa Egyházában a hatalmat viselők nem vettek sem fáradtságot, sem bátorságot, hogy legalább nevén nevezzék a kiúttalannak mutatkozó szörnyű állapotot. Ehelyett az egykori békepapok még elvetemültebb szellemi utódai módján nemzeti és egyházi közösségeik kiszolgáltatói lettek.


A Nemzet és az Egyház öntudatosabb tagjai nem mulaszthatják el keresni a védekezés lehetőségeit. Isten jutalma várja mindazokat, akik a védelem szükségességéről és annak mikéntjéről, akár rövidebb vagy hosszabb terjedelemben megosztják a gondolataikat itt, vagy magánüzenetben, saját néven vagy "pszeudoním" alatt.

Bazsó-Dombi Attila
JAJ A LEGYŐZÖTTEKNEK, JAJ AZ OLTOTTAKNAK! KÉRLEK ISTEN, NE KÖNYÖRÜLJÉL MEG A TÖMEGGYILKOSOKON, NE BOCSÁSD MEG A GYALÁZATOS BŰNEIKET, MERT IGENIS TUDJÁK ÉS ELEJÉTŐL FOGVA TUDTÁK, HOGY MIT TESZNEK! ÁMEN(Vattay Szabolcs)

2021. november 19., péntek

Szombaton sarkára állt a világ- Van valami de nem az igazi

A bécsi tüntetésről csak amiatt is tettem ki több képet, mert egyik kedvenc hírportálunk, amely a Blomberg csoport hűséges tagja mindössze pár száz tüntetőről számold be a 168.hu felületén. A hazúgságot megfejelve azzal, hogy korházakba akartak betörni, erőszakba torkolt stb.

 

Rendkívüli szombatunk volt, a jó hír, hogy az ébredés elkezdődött.

De Sajnos, még mindig látható igazi ébredés. “Valami van, de nem az igazi”

Lengyelországban már kezd kibontakozni, mi az ami hiányzik a diktatúra, és vele együtt a járvány felszámolásához.

Ez a hiányzó elem, az emberek szívében van elrejtve, ami nem más, mint a megtérés. Észre kell vennie a népnek, hogy az ember milyen kicsi, mennyire kiszolgáltatott a politikusainak, hazug médiának. Időről időre felbukkannak, megváltást hirdető politikusok, akiknek bedőlünk, majd a végén ott állunk kifosztva.

A viszonylagos jólétben, elalszik az emberekben az alapvető és nélkülözhetetlen irányultság Istenre. Emberi ígéretekre, megvezetésekre hagyatkozva, rábíztuk magunkat azokra az emberekre, akik jobb létet biztonságot ígértek nekünk. Ebben a langyos hipnózisban telt el a második világháború utáni élet Európában.

Csodáltuk a tudomány lendületét, a un. “növekedés” hamis illúziójának vonatját amire mindnyájan felültünk. De az a szépen kikövezett út egyenesen a szakadék szélére vezette a világot, és most a világ urai azt várják,  valójában már dörzsölik a tenyerüket, hogy önként lépjünk a szakadékba. Értsétek meg, hogy lelki ébredés nélkül nem jutunk ki ebből a kelepcéből. Itt az igazi ébredés ideje. A minimum, amit meg kell tennünk, az az állampolgári engedetlenség. Önmagában azonban ezek ellen nem elég. Ezek a hatalmaskodók úgy érzik, már minden kezükben van, és itt az idő a világ népességét csökkenteni és rab igába kötni.

Láthattunk százezres tüntetéseket eredmények nélkül. Az emberek kivonulnak, egy két szószólót megtapsolnak, majd hazamennek és várják, hogy ettől valami megváltozik. Olyanok mint a pásztor  nélküli juhok. De ha ugyan ezek az embertömegek, magukkal vinnék Istent, ott leborulva és szívből kérnék  Isten segítséget, megremegne a föld, és a Lélek  ereje megnyilvánulhatna. Higgyétek el, Isten nem késik.

Imádkozzunk szívből, Isten erejéből, és ez az ördögi varázslat szétfoszlik, a mágiát előidéző erők pedig megszűnnek létezni.

A minap Orbán Viktor végre nyíltan is szint vallott, amikor kijelentette a következőket: Előbb utóbb mindenki be lesz oltva, aki nem az meg fog halni. Itt nincs tudományos érv, semmi nincs mögötte, ez egy szimpla színvallás, bár elsőre csak ártalmatlan elszólásnak tűnik. Ez az ő vallása, ez az ő “Istene”?. Nagyon messzire letért az országot kivezető  útról.

Egy istenben élő ember tudja, hogy a legelső dolog amit tennie kell amikor sötétednek körüle a felhők, hogy menedéket kérjen a teremtőjétől. Egy keresztény vezető, legfeljebb ennyit mondhatott volna: Térjetek meg és nyissátok a szíveiteket Isten felé, és élni fogtok. De nem ez történt, hanem helyette démoni erővel tett egy olyan kijelentést, amely önmagában is gyilkos. A rémületkeltés megfélemlítés magas fokára emelkedett: oltás nélkül mid meghaltok -mondta.

Pontosabban: Az oltatlanok is rá fognak….

Hol van ebben Isten? Ott van Isten a nevét meggyalázva földbe taposva, egy éppen beleszorítva egy gyilkos fecskendőbe.

Így ez már nem szimpla hazaárulás, nem, ez egyenesen  Isten káromlás!

Mit tehetünk most? Mit tehet az emberiség egy rabláncba fűzve a föld nevű, mostanra már börtönbolygón.

Ima, bűnbánat, megtérés. Éjjel nappal imádkozzatok, nem szavakkal, hanem szívvel.

A megtérés fájdalmas mint a szülés, leborulni és levetni az egot nehéz lépés. Nem is megy embernek saját erejéből.  Mondhatnám. hogy imával, kezdődik és Isten kegyelmével folytatódik, de ez is sántít mert a Szentlélek megelőző kegyelmi jelenléte nélkül ima sincs. A Lélek nem késedelmeskedik, amikor hozzátérünk lehajol és megragad, hogy könnyek között megtisztulva ismét a felszínre kerülj, és ha az egész világ egyszerre tenné, már bekövetkezhetne a megváltás. A megváltott állapot, ami nem más, mint az igazi szabadság, Isten jelenlétében élni megtapasztalni azt, hogy az élet nem az evilági jólét .

Mondhat e ilyet egy ember, ha valóban Krisztusi? -Ember hol a hited?- Miben hisz valójában ez az ember?

Megmondom miben. Hisz egy új világrendben, ahol hű szolgája lesz a világhatalomnak. Ennek érdekében süllyedt erre a szintre, itt érzi magát és a jövőjét biztonságban, és még azt hiszi, hogy Istennek tetsző dolgot tesz. De meg volt ez is írva, hogy amikor bekövetkezik meg ne botránkozzunk.

Tudnotok kell, hogy a hatalmasok, lepaktáltak a démonokkal. Náluk ez nem hit kérdése, hanem az életük része és célja. Minden járvány mögött ott van annak az okozója. Amit lehet egy vírust izolálva tudományosan magyarázni, de van ott egy sokkal fontosabb sokkal sötétebb dolog, egy ok ami a járványokat felszínre hozhatja. Ez lehet háború okozta stresszes legyengült lelki és testi állapot. De lehet felfuvalkodott jólét és romlottság miatt kitörő pusztító járvány is. Mind két esetben az Istentől való elszakadtság ad teret a betegségeknek. Lelki értelemben a vírusok nem mások, mint útjelző táblák. Amíg zöldre vált a lámpa, fellélegezhetünk és eldönthetjük, hogy akarunk e tovább menni ezen az úton..

Tudatos Isten jelenlét nélkül is megtörténhetnek ezek a dolgok, mehetünk tovább a megszokott úton  erővel, vagy beletörődve a sorsba, tudatlanul mint a jószág.  Lehetnek látszólagos győzelmek, de végül minden megy tovább a világot újra és újra a hatalmasok bitorolják.

Azután rendszerint megjelennek az új megmondó emberek akik fűt fát ígérve hatalomra jutnak, majd folytatják a Sátán művét.

“Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehetmég a választottakat is.”

https://civilekatisztanlatasert.hu/szombaton-sarkara-allt-a-vilag/

Ez a világ hamarosan nagy zűrzavarban fog elpusztulni a bizalom hiánya és a félelemnek való átadás miatt

Jennifer által Mi Urunk Jézus Krisztus

2021. november 15, 2021

Gyermekem, ez a világ nagyon megosztott. Vannak, akik félelemből bíznak, és vannak, akik félnek bízni. Szeretned kell az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, elmédből és lelkedből, egész lényedből, fenntartás nélkül. Ha egy lélekből hiányzik ezek közül bármelyik, akkor nem tud igazán bízni. Ahhoz, hogy bízhass, mindent át kell adnod. Figyeljetek Ádámra és Évára - nekik mindenük megvolt, mégsem bíztak Atyám tervében. Ez a világ hamarosan nagy zűrzavarban fog elpusztulni a bizalom hiánya és a félelemnek való átadás miatt. Én nem a félelem Istene vagyok, hanem a Béke Fejedelme. A nagy gyász napjai jönnek. Sokan nem lesznek képesek kegyelmemet keresni, mert nem ismerik azt igazán. Az anyák vágyakozni fognak gyermekeik után, és az apák sírni fognak, mert látni fogják, hogy vakon bíztak a csalás szerzőjében. Ennek a világnak nagy szüksége van látogatásomra. Ennek a világnak meg kell fogadnia Anyám könyörgését, és fel kell ismernie, hogy csak az ő kezét megfogva fogtok Fiához vezetni, mert Én vagyok Jézus.

Hová fogtok futni, gyermekeim, amikor a nagy vízfal új partvonalakat és városokat hoz be, amelyek egykoron nem léteztek többé? Hová fogtok menedéket keresni, amikor a nagy rengés elkezdődik és visszhangozni fog az egész világon? Minek fogjátok átadni magatokat, amikor meglátjátok a megtévesztést, amibe hagytátok, hogy a lelketeket vezessék, amikor az igazi vajúdás elkezdődik? Gyermekeim, az egyetlen menedéketek az Én legszentebb Szívemben van. Itt az ideje, hogy átadjátok magatokat az igazságnak, és elforduljatok egy olyan világtól, amely fel akarja falni szíveteket, elméteket és lelketeket. Az ördög az elmét használja arra, hogy becsapja a testet, hogy csapdába ejtse a lelket. Ha megengeditek, hogy Én menedéket találjak a szívetekben, és a Szentlélek vezessen benneteket, akkor nincs mitől félnetek. Most menjetek előre, mert Én vagyok Jézus, és legyetek békében, mert az Én irgalmasságom és igazságosságom győzni fog.


2021. november 18. 13:30

Gyermekem, Gyermekeim hangjai lesznek azok, akik eljönnek, hogy elhallgattassák az ellenséget. A harc az én kicsinyeimért már régen elkezdődött, amikor a jászolban feküdtem, és az anyák méhében folytatódott. Sok Heródes járja ezt a földet, és tudják, hogy az ő idejük gyorsan fogyatkozik. Nem látjátok, hogy amikor az események nagy ütemben kezdenek felgyorsulni, az azért van, mert az ellenség attól fél, hogy elveszíti hatalmát népem felett? Gyermekeim, én már nagy győzelmet arattam számotokra szenvedésem, halálom és feltámadásom által. Nincs mitől félnetek, ha kiengesztelitek bűneiteket, és eljöttök irgalmasságom nagy forrásához. A megosztottságnak ez az időszaka nem folytatódhat. Eljönnek a nagy gyász napjai, de azt is nagy győzelem követi. Forduljatok édesanyátok felé, gyermekeim, és kövessétek példáját, mert amikor hozzá menekültök, Hozzám menekültök, mert Én vagyok Jézus, és az Én irgalmam és igazságosságom az, ami győzni fog.


Jennifer – Felhívás imára a felkészületlenekért

A mi Urunk Jézus Jennifer 2021. november 18-án 13:45

Gyermekem, arra kérem gyermekeimet, hogy minden nap az irgalmasság órájában, [1] Advent első vasárnapjától kezdve és Isteni Irgalmasságom ünnepéig, mondjanak el gyermekeim egy Isteni Irgalmasság Rózsafüzért azoknak, akik nincsenek felkészülve. hogy találkozzunk haláluk óráján. Arra kérem gyermekeimet, hogy ha lehetséges, mondjanak el egy rózsafüzért is, különösen ebben az órában, imádkozva a családok védelméért, miközben elmélkednek a misztériumokról. Kérem gyermekeimet, hogy mondják el a Szent Mihály imát, hogy erőt és védelmet kapjanak az ellenség támadásaitól. Most pedig menj előre, és mondd el a világnak kéréseimet, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom győzni fog.
https://www.countdowntothekingdom.com/jennifer-a-call-to-pray-for-the-unprepared/

2021. november 18., csütörtök

Az érsek FELFÜGGESZTI a papot, amiért nem oltatta be magát a Fenevad bélyegével

 


Az ausztrál Brisbane érseke, Tömeggyilkos Mark Coleridge egy november 15-i levélben elrendelte, hogy azokat a papokat, akik nem kérik az abortusszal fertőzött COVID-19 oltást, eltávolítják a lelkipásztori feladatokból és elveszítik papi feladataikat, amíg be nem oltatják magukat.

Ez a december 15-ig szóló felhatalmazás nyíltan ellentétes az egyházjoggal, de Népirtó Coleridge tudja, hogy az egyházjog tekintélytelen, amelyet ma már csak a katolikusok elleni harcra használnak.

Nemzetgyilkos Coleridge "meg akar felelni a kormány egészségügyi utasításainak". Megismétli azt a hamis narratívát, hogy az oltásmentes papság "veszélynek teszi ki" a híveket, annak ellenére, hogy a Covid-19 oltóanyag nem állítja meg a fertőzést, sem a fertőzés átvitelét, és súlyos mellékhatásokat és hosszú távú károkat okozhat.

Minden papnak igazolnia kell neki az oltást, bár Coleridge-nek jogilag nincs joga ilyen információhoz. Márciusban Antikrisztuskövető Coleridge a gyakoribb homoszexualitást az egyházon belül, valamint a nők érvénytelen felszentelését szorgalmazta.

https://gloria.tv/post/UkXWcJmBjbKd49sFAURZbhrES