Szent Pál és a kötelező oltások

 

„Akinek azonban kétségei vannak, és mégis eszik, ítéletet von magára, mert cselekvése nem származik meggyőződésből. Bűn tehát mindaz, ami nem történik hitből eredő meggyőződésből.” (Róm 14,23)

Oltáskérdésben nemrég egy olyan állásponttal találkoztam, ami meglepett és elgondolkodtatott. Ez Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz intézett leveléből az étkezési szokásokra vonatkozó megfontolásait alkalmazta a covid-elleni oltásokra és úgy állította be, hogy az egyház minden covid-elleni oltást egyértelműen jónak, ezért elfogadhatónak ítélt, így a továbbiakban nem merülhet fel ezzel kapcsolatban hitből eredő fenntartás és erkölcsi aggály, ha pedig mégis felmerül, akkor az szó szerinti aggályosságból fakad, a hit gyengeségéből, és a gyakorlatban mindent meg kell és meg lehet tenni annak érdekében, hogy ezek az álláspontok ne jelenhessenek meg. Ráerősítettek erre a vonalra a hírek, melyek szerint a vatikáni múzeumok látogatásához kötelező az oltásigazolás, illetve egy amerikai érsek rendelkezése az államilag kötelezővé tett oltások jogszerű megtagadásához szükséges egyházi igazolások kiadásának megtagadásáról. Bár eddig azt gondoltam, hogy az oltással kapcsolatos egyházi alapvetésről mindent (is) elmondtak már, ezért nem szükséges tovább növelni a kakofóniát, az előbbi véleményt és az eseményeket látva mégis szólnék. Hátha…

A római levél tizennegyedik fejezetét értelmezni szokták a zsidókból lett keresztények étkezési szokásokkal kapcsolatos nehézségeiből fakadó közösségi feszültségekkel és az esetlegesen bálványoknak áldozott állatokból származó eledelek fogyasztásával kapcsolatosan is. Az előbbi szerint a zsidókból lett keresztények a mózesi étkezési előírások között nevelkedvén nehezen nőttek fel a krisztusi szabadságra, hitben gyöngék voltak, nehezen szakadtak el a mózesi törvénytől. Ezt az olvasatot kissé megkérdőjelezi a szakasz elején található kitétel, miszerint „aki pedig gyönge, az növényekkel táplálkozik”. A zsidók nem vegetáriánusok voltak, hanem a tisztátalan és/vagy a fojtott állatok fogyasztásától tartózkodtak. Ezért talán inkább a korabeli piacon, a kereskedelmi forgalomban kapható bizonytalan eredetű – így akár bálványoknak áldozott állatból is származtatható – húsok fogyasztásával kapcsolatos keresztény erkölcsi aggályokat kell mögötte látnunk, amely a rómaiak között ugyanúgy probléma volt, mint a korintusiaknál. (Zárójelesen jegyzem meg, hogy ez első említése is lehet a hetente megtartott keresztény böjti napoknak: a valószínűleg zsidó hagyományból eredő szokásról lehet szó a hét közben tartott böjti napokra, ezért beszélhet Szent Pál a napok megtartásáról kifejezetten az evéssel összefüggésben).

Szent Pál nem tartozott az aggályos keresztények közé. Más helyen kifejezetten azt a megközelítést javasolja a keresztényeknek, hogy jó lelkiismerettel kell venni és enni bármilyen húsból, ami a piacon kapható, nem kell aktívan nyomozni annak eredete után (ld. 1Kor10,25). Ha viszont valamilyen módon mégis kiderül egy eledelről, hogy köze van bálványimádáshoz, tartózkodni kell tőle, elsődlegesen a botránkoztatás kerülése végett, ami a testvéri szeretet miatt szükséges. Mert a botrány mindkét érintett félnek, és a testvéri szeretetnek is kárt okoz.

Ez az álláspont ebben a szakaszban is jelentkezik: „De ha a testvéred elszomorodik az ételed miatt, akkor már nem a szeretetnek megfelelően jársz el. Ne veszítsd el ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt!” . A másik álláspontjának elítélésétől való tartózkodás mindkét felfogást követőt kötelezi: „Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik”. Ez utóbbi megjegyzés mellett az a páli felszólítás, hogy „Karoljátok fel szeretettel azt, aki gyönge a hitben, de anélkül, hogy vitatkoznátok az eltérő felfogásokról”.

Az írás elején említett felfogás, amely ebben a szentírási részben bármely covid-oltás elfogadásának kikényszeríthetőségét látja valószínűleg hamis, de ezen a szentírási részen elmélkedve mégis úgy látom, hogy ez a szentírási szakasz megfontolandó szempontokat adhat ezzel az oltásokkal kapcsolatban is. Hat ilyen megfontolandó szempontra hívnám fel a figyelmet.

Az első, hogy Szent Pál nem a hiten kívüli felfogásokról, az azokról való meddő vitáról beszél. Minden megjegyzése a hitből kiinduló, azon alapuló felfogásokra és meggyőződésekre vonatkozik. („Bűn tehát mindaz, ami nem történik hitből eredő meggyőződésből.”).

A második lényeges elem: a hitből eredő meggyőződés Istenre vonatkoztatott, istenfélelmen alapul („az Úrért tartja meg”, „az Úrérét eszik”).

A harmadik elem: hitből kiinduló értelmi megfontolás jellemzi. Erre nincs a szakaszban közvetlen szó szerinti idézet, de az egész feltételezi ennek meglétét, amikor hitből eredő meggyőződésről beszél. Ez ugyanis nem egy érzelmi alapállás, hanem a hit által megvilágosított értelem megfontolásán és ítéletén alapuló bizonyosság arról, hogy valamit így vagy úgy kell tenni, tehát alapvetően a hit alaptételeinek alkalmazását jelenti egy adott helyzetre.

A negyedik: a hit alaptételeinek alkalmazása, azaz a hiten alapuló megfontolás és maga a hit is eltérő mértékű. Szent Pál beszél gyenge vagy erős hitről itt, és máshol a hitről, mint adományról, amit valaki megkap, míg más a gyógyítás, csodatevő hatalmat, prófétálást, a szellemek megkülönböztetését, a nyelveken való beszédet vagy a nyelveken való beszéd értelmezését kapja (ld. 1Kor 12). Ez nyilván nem jelenti azt, hogy aki prófétál, gyógyít stb. ne rendelkezne a hit adományával, hanem azt, hogy a nekünk juttatott hit mértéke nem egyforma. Ahogy az értelmi képességek nem egyformák, úgy a hitből kiinduló értelmi megfontolásra való képesség sem egyforma.

Az ötödik: a nekünk juttatott hit mértékében való eltérés nem jelenti azt, hogy a hittételekben való egységnek ne kellene megvalósulnia, vagy ebben bármilyen engedmény lenne lehetséges. Az eltérés az ezeknek a közös és megváltoztathatatlan hittételeknek a konkrét helyzetre való alkalmazására vonatkozik. Ez utóbbi a bölcsességgel is összefügg, amely szintén különböző mértékben válik a keresztények sajátjává.

A hatodik: a testvéri szeretet jellemzi és nem engedményadás a testnek. Ez utóbbit láthatjuk abban, ha valaki a Szent Pál szerint is nyugodt lelkiismerettel fogyasztható eledelekről is hajlandó lemondani a testvéri szeretet kedvéért. „Jobb, ha nem eszel húst és nem iszol bort, sem egyebet nem teszel, ami miatt testvéred megütközik.” Ez a testvéri szeretet az a rendező elv, ami az adományokat – beleértve a természetes adományokat, mint például az értelmi képességet és az ennek révén elérhető ismeretet, illetve a természetfeletti adományokat, mint például a hitet – a testvér szolgálatába állítja, hogy a mértékben való különbözőség is a közösséget építse.

Az oltásokra rátérve, azokra alkalmazva nézzük végig ezeket az elveket.

Sokan ellenzik a különböző védőoltásokat hiten kívüli megfontolásokból. Mint olyan ember, aki osztozik sokféle tapasztalatban, mások révén szerzett hitelesnek vélt információkban és egyéb Istenbe vetett hit körén kívüli meggyőződésből, nem vitatom el a jogot arra, hogy ilyen alapon bárki is megkérdőjelezze a covid-oltások jóságát, hasznosságát, szükségességét. De ezek a tényezők a természetes megfontolások szintjén maradnak, nem helyezhetők egy szintre a hitből fakadó, azon alapuló megfontolásokkal. Ezért nehezen tudom megérteni például, ha egy katolikus inkább utasítja el valamilyen hatalmi csoport vélt vagy valós machinációi miatt az oltást, mintsem az abortusszal való ismert kapcsolata miatt.

A hitbeli megfontolás Istenre vonatkoztatott. Az a vágy vezérli, hogy Isten akaratát tegye ebben a kérdésben is, mert Isten iránti szeretet vezérli és minden áron el akarja kerülni, hogy Istent megbántsa. Akár az élete árán is. Ha valaki hitbeli meggyőződésre jut azzal kapcsolatban, hogy az oltások abortusszal való kapcsolata sérti Istent, joga és kötelessége kerülni azokat, hiszen különben lelkiismerete ítélete szerint megsérti Istent.

A lelkiismeret lehet téves, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy jól formált lelkiismeretünk legyen. Lelkiismeretünk formálásának alapfeltétele a kegyelmi állapot, eszköze a helyes életvitelre törekvés és a lelkiismeret által eldöntendőnek ítélt kérdésekre vonatkozó hitből kiinduló értelmi megfontolás. Ez utóbbi a kérdés eldöntéséhez szükséges tényezők megismerését és megfontolását, alkalmazását jelenti. A megismerni szükséges tényezők között elődlegesen az egyház hiteles tanítását kell értenünk. A covid oltásokra vonatkozó egyházi útmutatások közül a Hittani Kongregáció szempontjait kell megismernünk és megfontolnunk, mint az általános morális törvények konkrét eseti alkalmazásait.

Ez utóbbiak közül az első megfontolásra érdemes dolog az, hogy a Hittani Kongregáció az abortált magzati sejtvonalak felhasználásával készülő védőoltásokról való megfontolásokat a gonosszal való együttműködés vizsgálataként közelíti meg. Azt vizsgálja, hogy az ilyen sejtvonalak felhasználása az egyes szereplőknek (döntéshozó gyártók, kutatók, felhasználók) mennyire jelent távoli vagy közeli, közvetlen vagy közvetett együttműködését a gonosszal. Ebben benne van a korábban felsorolt elvek közül a harmadik és az ötödik is, mert a hit alaptételeit alkalmazza egy adott kérdés megítélésének megfontolásánál, másrészt pedig tartalmazza a hitünkhöz alapvetően hozzátartozó meggyőződést arról, hogy az abortusz gyilkosság. A Hittani Kongregáció megállapítja azokat a feltételeket, amelyek mentén együtt lehet működni az oltások kifejlesztése és gyártása során felhasznált abortuszból származó sejtvonalak és ezáltal az abortusz által jelentett égbekiáltó bűnnel. Ezek a feltételek röviden: a súlyos és közvetlen veszélyhelyzet, az egyéb, etikus gyógymódok hiánya. Ha ezek a feltételek fennállnak, elfogadható az oltás, de az ilyen oltást elfogadónak erkölcsi kötelezettsége tiltakozni és jelezni, hogy nem ért egyet az abortált magzatok felhasználásával.

De ha az a kérdés, hogy az abortált sejtvonalak felhasználásában kinek milyen szinten valósul meg a gonosszal való együttműködése, akkor értelmileg is kizárt erkölcsi kötelességként beszélni az oltásról, mert a gonosszal való együttműködés sosem lehet kötelező. Ha pedig nem erkölcsi kötelesség beadatni, hanem bizonyos körülmények között elfogadható, akkor értelemszerűen eldönthető mindenki által, a neki juttatott hit, értelem és bölcsesség mértéke szerint. A döntésnél azonban alkalmazni kell a Kongregáció által adott szempontokat. És ez a döntés nem alapulhat azon a felfogáson, hogy az abortuszból eredő sejtvonal felhasználása minden körülmények között elfogadható vagy lényegtelen apróság.

Ezért helytelen egyháziak részéről, ha az ilyen oltások beadatásának erkölcsi kötelezettségéről beszélnek, kötelezővé teszik vagy akár csak elvárják azt. És arról, hogy ezek az egyháziak, élükön a pápával, valóban alkalmazták-e a döntés megadott szempontjait, ítéletet alkothat mindenki: hallotta-e Magyarországon valaki püspökeinket arra buzdítani katolikusokat, hogy az abortusszal kapcsolatba nem hozható kínai vakcinát válasszák, ha már oltakozni kívánnak, vagy a világegyházban egy-két kivételtől eltekintve hallott-e valaki egyházi vezetőket, beleértve a pápát, vatikáni tisztségviselőket tiltakozni hevesen amiatt, hogy csak abortusszal szennyezett oltások hozzáférhetők a nyugati világban? Pedig ez is feltétele a gonosszal való ilyen jellegű együttműködésnek.

És ha nem tiltakoznak emiatt, nem azt üzeni, hogy nem lényeges ez a kérdés? Ha én egy profitmaximalizálásra törekvő multi vagyok és azt látom, hogy a pápa az oltás kötelezővé tétele vagy mindenki számára hozzáférhetősége mellett kampányol, anélkül, hogy egyetlen szót is vesztegetne az eredetére vonatkozó morális megfontolásokra, vajon lesz-e a legcsekélyebb indíttatásom arra, hogy bármilyen erőfeszítést tegyek etikus oltás kifejlesztésére?

És ha egy katolikus hitbeli megfontolások alapján az oltás felvétele ellen dönt, emiatt hátrányok és üldözés éri, nem válik üldözővé és üldözők cinkosává a hallgató vagy kifejezetten ellene kampányoló egyházi elöljáró? Vajon tényleg Krisztust képviseli egy ilyen pásztor, aki ugyan vezető egyháziak véleményét, de nem az Egyház tanítását követi oltás-kérdésben?

A harmadik elvet alkalmazva érdemes figyelembe vennünk, hogy a hitbeli megfontolás nem a dolgok irracionális vagy racionális halálfélelemből való megközelítését jelenti. Persze érthető a félelem miatti cselekvés, és gondolhatjuk azt, hogy a fenyegető halálveszéllyel szemben nem tehető kötelezővé a bátorság. Szent János Jelenéseiben szerepel egy kijelentés, amely már többször meghökkentett és elgondolkodtatott, és amit talán érdemes megfontolni ebben a vonatkozásban is: „De a gyáváknak és a hitetleneknek, a megfertőzötteknek, gyilkosoknak, paráznáknak, varázslóknak, bálványimádóknak és minden hazugnak osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz.” (Jel 21,8) Ez némileg párhuzamban áll Sirák fia könyvével, amely szerint „Jaj a gyáváknak és a tétováknak, jaj a bűnösnek, aki kettős játékot űz.” (Sir2,12). Miért szerepelteti Szent János a gyávákat a hitetlenekkel, gyilkosokkal és bálványimádókkal egy szinten? Nem azért, mert a testi élet elvesztésétől való aránytalan félelem, mint döntésük és cselekvésük igazi mozgatórugója összefügghet a hitetlenséggel?

A hatodik elvet az oltásokra alkalmazva talán elsőre látszik, hogy ha a covid-oltásokkal kapcsolatos morális, tehát hitbeli aggályokkal rendelkezők valóban hitben gyengék lennének, akkor a covid-oltást problémamentesnek látó „hitben erősek” kötelessége a botrányokozás kerülése lenne, tehát tudatos távolságtartás az oltásoktól, hogy ne botránkoztassák a gyengéket. Ebben az esetben az lenne a kötelessége a pásztoroknak, hogy minden katolikust az oltások elkerülésére buzdítsanak, nehogy elveszítsék a „hitben gyenge” testvéreket. Már maga a felvetés is abszurdnak tűnhet a jelen helyzetben, ugye? Pedig a hatodik elvet alkalmazva nem kellene annyira abszurdnak lennie.

Egyháziak gyakran hivatkoznak a „másokért érzett felelősségre”, amikor az oltások szükségességéről beszélnek. De a másokért fennálló felelősségnek ugyanúgy hierarchiája van, mint minden morális kötelességnek, és ennek a hierarchiának a legtetején a testvéri szeretet vonatkozásában a másik üdvösségéért fennálló felelősségünk helyezkedik el: ez a legnagyobb jó, amit kívánhatunk számára. Tényleg azt gondoljuk, hogy hitben, érett megfontolásban hozott lelkiismereti döntése és lelkiismeretének szava ellenében bárki kényszeríthető a gonosszal való akár legcsekélyebb együttműködésre a saját vagy mások remélt testi épsége kedvéért? A múlandó porhüvelyért a lélek örök életével szemben? Nem bűnös engedmény lenne ez a test javára a lélek javával szemben, amely a lelkiismeret elleni cselekvés miatt veszélyeztetné annak üdvösségét?

Talán le kellene állni az abortált magzati sejtvonalak felhasználásával kifejlesztett és gyártott oltások beadatására, mint erkölcsi kötelességre való hivatkozással.

https://invocabo.wordpress.com/2021/08/12/szent-pal-es-a-kotelezo-oltasok/