2010. december 20., hétfő

Adventi készület 3. hét

Az egyház fontosnak tartja az örömöt, hogy bele ne savanyodjunk a nagy bűnbánati időszakba, mert a mi vallásunk nem a szomorúság, hanem az öröm vallása.
Találóan mondja Nagy Szent Teréz: ”Jobban félek egy szomorú apácától, mint egy egész sereg ördögtől.” Ez azt jelenti, hogy többet árt Krisztus ügyének, az evangéliumnak egy savanyú orrlógató keresztény, mint a gonosz lélek. (Bacsmai László - szekszárdi plébános)
Dátum
Olvasd el!
Imádság
Készület
ADVENT
3. VASÁRNAPJA
Mt 11,2-11
„"Az Úr küldött, hogy örömhírt vigyek..."

Türelmes és megértő leszek egész nap családomhoz.

12.13. hétfő Szent Lúcia szűz és vértanú
Mt 21,23-27 Jézus, Isten szeretethatalmával jön hozzánk

Imádkozom a szétesett családokért.

Őszintén megbocsátom mások hibáit, bántásait. Bocsánatot kérek, és szentgyónáshoz járulok.

12.14. keddKeresztes Szt.János
Szof 3, 9-12 Az Úr tisztává teszi az ő népét
Imádkozom a világ békéjéért.

Jókedvvel végzem el a feladatomat, munkámat.

12.15. szerda
Lk 7,19-23 Boldog, aki nem botránkozik meg Jézusban
Van-e olyan bűnöm, amit nem merek bevallani?

Megdicsérem a környezetemben tapasztalt jót.

12.16. csütörtök

Lk 7,24-30 Meghiusították magukban Isten szándékát

Mi változott meg bennem az advent kezdete óta?

Részt veszek a reggeli vagy az esti szentmisén.

12.17. péntek

Mt 1,1-17 Jesuah=Isten az üdvözítő.

Imádkozom plébániánkért.

Egy félórára részt veszek a plébániai szentségimádáson.

12.18. szombat

Mt 1, 18-24 Velünk az Isten

Fölajánlom a napomat a családomért.

Apró meglepetéssel megkeresem azt, akinek senki sem ad ajándékot.

Böjte Mihály OFM

Krisztus megszületett! Kegyelemteljes áldott boldog adventet!

http://www.kamaszpanasz.hu/uploads/users/1/24/adventi_koszoru__20081201_113258.jpgKedves Szeretteim!

Amint jól tudjátok, közeledik a születésnapom. Megtiszteltetés számomra, hogy minden évben ünnepséget rendeztek, és úgy tűnik, ez idén is így lesz. Nagyon sok ember vásárol sokat, rengeteg a külön erre az alkalomra szóló rádió- és TV-műsor, hirdetések, reklámok, és a világ minden pontján arról beszélnek, hogy születésnapom egyre közeledik. Igazán nagyon jó érzés tudni, hogy legalább egyszer egy évben sok ember gondol rám. Amint tudjátok, születésnapomra való emlékezés sok évvel ezelőtt kezdődött.
Az első időkben még úgy tűnt, hogy az emberek értették, és hálásak voltak mindazért, amit értük tettem, de manapság egyre inkább úgy látszik, hogy alig akad, aki tudja az okát
az ünneplésnek. Mindenhol összejönnek az emberek, családok, barátok, és nagyon kellemesen érzik magukat, de valójában nem tudják, nem értik, és nem is keresik a valódi jelentőségét az ünnepnek.

Emlékszem, az elmúlt évben is hatalmas lakomát rendeztek a tiszteletemre. Az asztal roskadásig tele volt ízletes ételekkel, gyümölcsökkel,édességekkel. Tökéletesen díszített helyiségekben sok-sok gyönyörűen becsomagolt ajándék várta gazdáját. S tudjátok, mi történt? Meg sem hívtak! Pedig én voltam az ünnepség díszvendége - mégsem küldtek meghívót. Miattam volt az egész összejövetel, a sok dísz, és minden egyéb, és amikor maga az ünneplés elkezdődött, én kívül maradtam, bezárták előttem az ajtót. Pedig be akartam menni, velük lenni, együtt ünnepelni...

Habár az igazság az, hogy mindez nem lepett meg, hiszen az elmúlt néhány évben sokan bezárták előttem az ajtót. Mivel pedig nem hívtak meg, hát úgy döntöttem, hogy titokban megyek be, minden zaj nélkül, és csendesen megállok az egyik sarokban.

Mindenki nagyon jól érezte magát, ittak, ettek, beszélgettek, vicceltek, nevettek, és hatalmas jókedvük volt.

Egyszer csak belépett a szobába egy nagydarab, kövér, piros ruhás, fehér szakállas ember azt kiabálva: HO-HO-HO. Leült egy díványra, a gyerekek pedig rohangáltak hozzá : Télapó, Télapó! - mintha ez az egész ünnepség róla szólt volna. Aztán az emberek körülállták a karácsonyfát, és átölelték egymást. Én is kitártam a karomat, de engem nem ölelt át senki. Aztán nagy várakozással elkezdték osztogatni, és csomagolni az ajándékokat. Végül minden elkelt, és néztem, vajon nekem van-e valami - de nem, én nem kaptam semmit. Te hogyan éreznéd magad, ha a születésnapodon mindenki kapna ajándékot, csak éppen te nem? Megértettem, hogy nemkívánatos személy vagyok saját születésnapom emlékünnepén, és csöndesen elhagytam a helyiséget. És - tudjátok - ez minden évben rosszabb és rosszabb. Az embereket csak az étel, ital, ajándékok, összejövetelek érdeklik és alig néhányan emlékeznek rám. Pedig én annyira szeretném, ha ezen a karácsonyon beengednének engem az életükbe! Nagyon
szeretném, ha felismernék a tényt, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt azért jöttem el erre a világra, hogy megmentsem őket. Csak annyit szeretnék, hogy ezt teljes szívvel elhiggyék, és beengedjenek az életükbe.

Valamit szeretnék megosztani veletek, különösen arra való tekintettel, hogy jónéhányan tudjátok az ünnep igazi értelmét. Hamarosan rendezek én is egy saját ünnepséget: látványosat, hatalmasat, amilyet soha senki még elképzelni sem volt képes. Most még dolgozom rajta. Már küldöm a meghívókat - Te is kaptál már, személyesen. Remélem, észrevetted a sokféle invitálás között, s nem dobtad el?
Kérlek, feltétlenül jelezz vissza, részt akarsz-e venni az örömünnepemen, foglalhatok-e egy helyet a számodra?
Beírhatom-e a nevedet aranybetűkkel a vendégkönyvembe? Az ünnepségemen ugyanis csak azok jelenhetnek meg, akiknek nevei ott szerepelnek. Sok vendéget várok.

Akik elvesztették vagy eldobták a meghívókat, el sem jönnek - kár értük! Akik nem válaszolnak a meghívásra, azok hiába jönnek, nem lesz helyük, kívül maradnak. Nagyon lesújt minden ilyen elmaradás...

Kérlek, készülj és válaszolj, mert így, amikor mindent előkészítettem, te is részese lehetsz az én csodálatos ünnepségemnek.

A találkozás reményében szeretettel üdvözöllek:


 
Jézus Krisztus


(Kadarkútról)

Adventi  ima… 
Látod,  Istenem, milyen esendő  vagyok? 
Ha   nagyjából rendben  mennek a dolgaim, sokszor  elfelejtek beszélgetni Veled. 
Bezzeg,  ha fáj, szorít, sajog,  ha kényszerít valami  ott belül, rögtön  kicsúszik a számon,  szinte észrevétlenül:  Istenem, add, hogy… 

Haragszol  ilyenkor rám? Kérlek,  bocsásd meg ezt a  vétkemet is! Bocsáss  meg, hisz most is  kérni szeretnék. Nemcsak  magamnak, hanem másoknak  is. Nekünk, akik eszeveszett  tempóban száguldozunk az  adventi fényekkel ékesített  utcákon, böngésszük a  karácsonyi katalógusokat,  hogy mit milyen hitelből  lehet megvásárolni, hogy  gazdagabb legyen az  ünnepünk.  

Bármilyen  régimódian hangzik, adj  vissza nekünk a dió  és alma öröméből  egy kicsit! 
Add,  hogy boldogan tudjunk  gyönyörködni a gyerekeink  álomittas szuszogásában,  add, hogy tudjunk nevetni  és merjünk sírni,  ha úgy esik jól.  Hogy néha meg tudjunk  tisztulni egy nagy zokogásban,  és ne szégyelljük,  hogy nemcsak csörtető,  sikerorientált, manipulált  géplények vagyunk, hanem  érző, sérülékeny, törékeny  emberek, akik kapnak  elég sebet földi pályafutásuk  során.  

Uram,  add, hogy meg tudjunk  gyógyulni bajainkból! 
Add,  hogy érezzük, mikor  érdemes tíz körömmel  kapaszkodni, és mikor  kell elengedni. 
Add,  hogy ha elengedtünk  valamit, ami fontos  volt, kibírjuk a veszteség  fájdalmát - ember  módon, emberien. Szabadíts  meg minket a gyűlölettől,  bosszúvágytól, ellenségeskedéstől,  acsarkodástól!  

Add,  hogy higgyünk egymásnak,  egymásban,
Add,  hogy mosolyogjunk a  csend hallatán, hogy  találjuk meg minden  napban az ünnepünket. 
Add,  hogy gyakran kezdjük  így a Veled való  beszélgetést: köszönöm,  Istenem!     
Bocsásd  meg a vétkeinket, és  add, hogy magunknak  is megbocsássuk tévedéseinket. 
Adj  békét, mindnyájunknak,  Uram! 
ÁMEN!


Karácsony előtt négy héttel...

...egy angyal érkezik a Földre. Égkék ruhában jár-kel az emberek között, de azok annyira el vannak foglalva az ünnepek előtti készülődéssel, hogy észre sem veszik. A vásárlási láz – szebbet, nagyobbat, drágábbat, a pénztárgépek kattogása, a reklámok harsogó zaja elnyomja az angyal szavait, a szupermarketek tarka tömege elrejti törékeny alakját. Minden csillog-villog, zenél, követel: vegyél még, még, még... Színes-fényes papírba rejtik az ajándékaikat, lelkük sivárságát. Pedig csupán egy gyertya fénye s egy kis csend elég lenne ahhoz, hogy az angyal a vendégük lehessen.

Karácsony előtt három héttel egy másik angyal érkezik. Feladata, hogy aranyszálból szőtt kosarát telepakolja ajándékokkal, s felvigye a mennybe. A kosár azonban nagyon törékeny; a rengeteg összevásárolt játék, ékszer, parfüm, plazma-tv súlya összeroppantaná. Az angyal nem is ilyen ajándék után kutat. Türelmesen, embertől emberig haladva keresi azt, ami súlytalan, végtelen, nem kerül semmibe, mégis mindennél többet ér. Az angyal a szeretet apró morzsáival tölti meg a kosarat.

Karácsony előtt két héttel újabb angyal látogat a Földre. Végigjár minden házat, minden otthont, néhol elidőzik néhány percre, máshonnan szinte menekül. Tágas tereken sétál, kivilágított parkokban üldögél, figyeli a beszélgető, egymásra mosolygó embereket. A hidegtől kipirosodott ujjak kulcsolódnak a forralt boros poharakra, gyerekek hancúroznak a frissen esett hóban, félrebillent fejű hóember álldogál egy terebélyes fenyőfa oltalmában.
Az angyal örömét leli a látottakban, meg-megérinti az embereket, s azok szívébe békesség, szemükbe ragyogás költözik. A várakozás ünneppé varázsolja a hétköznapjaikat.

Egy héttel karácsony előtt angyalok serege érkezik, elhozzák a dalt, a zenét, a táncot. A várakozás lassan véget ér, a megbocsátás egymásba kulcsolja az emberek kezét. Emberekét, akik nem felejtették el várni az angyalokat, akik nem felejtettek el hinni a csodában, akiknek a karácsony nemcsak a díszes fenyőfát, a finom ételeket, az ajándékokat jelenti, hanem a több mint két évezredes titkot is.
Ők azok, akik a szent éjjelen fürkészve figyelik az eget, s a csillagok fénye a mennybe vitt szeretetet sziporkázza vissza rájuk.



XX. századi Mária jelenések
(Hallgatható illetve letölthető)


MÁRIA KÖNNYEI
( letölthető itt )

 

 
Könnyező szentképekről és szobrokról bővebben itt olvashat
David Wilkerson látomása
(1973 áprilisában)
Ima: Jézus, a Te segítségedre van szükségem, támogatásodra vagyok utalva, hogy amit el kell mondanom, azt ma este el tudjam mondani. Segítséged nélkül ezt nem tehetem meg, Ámen.

Itt állok egy nagy gyülekezet elõtt és a bekövetkezõ üldöztetésekrõl fogok beszélni. Gyûlölni fognak benneteket, elutasítanak, kinevetnek, gúnyolnak és kárt okoznak nektek. Ha igaz a prófécia: "ifjaitok prófétálnak, és véneitek látomásokat látnak...", akkor ennek a többi része is igaz.
Ezt a látomást 1973 április 7-én láttam és ez olyan borzalmas hatással volt rám, hogy értelmemmel. fel sem akartam fogni. Életemben csak két látomásom volt. Az elsõ 15 évvel ezelõtt, azzal küldettem New York-ba. Ennek a látomásnak minden kis része beteljesedett. (Lásd: Kereszt az aszfaltdzsungelben c. könyvet.) Féltem mindmáig e látomást tovább adni, egyszerûen azért, mert az emberek fanatikusnak is tartanak ezért. Ám ezt ugyanaz a Szent Szellem adta, aki nekem 12 évvel ezelõtt az elsõ feladatot adta, mint írtam abban a könyvben is. Ugyancsak Õ rendelte el a mai beszámolót, amit me nektek el kell mondanom.

Öt rettenetes csapás jön a világra.

1. Világra terjedõ gazdasági bukás következik.
Mindenfelé gazdasági zûrzavar. Néhány év múlva a pénzkereskedõk úgy megijednek, hogy felfoghatatlan. A közgazdászok még csak nem is lesznek abban a helyzetben, hogy valamit megmagyarázzanak. Németországban kezdõdik, majd Japánon át az USÁ-ra is átterjed. A nagy részvénytársaságok összeomlanak, és a keresztyéni munka egy része is kárbavész. Olyan nagy katasztrófa lép fel pénzügyi téren, hogy csak azt tudom mondani, hogy hozzátok rendbe házaitokat, és úgy várjátok be azokat, amiknek jönniük kell, ti Bibliaismerõ hívõk.

2. A természet szülési fájdalmakban van.
Jelek történnek, amelyeket az emberen nem fognak tudni megmagyarázni. A természeti katasztrófák olyan gyorsan fogják követni egymást, hogy szinte elébe mennek a mi Urunk jövetelének. A Földközi tenger térségét nagy földrengések fogják sújtani, de éppen úgy az amerikai földrészt. Nagy éhínségek lesznek a túlnépesedett országokban, fõleg Indiában, Oroszországban és Kínában. A készenléti élelmiszereket teljesen felhasználják, s milliók éheznek majd, sõt, éhen halnak. Egy kozmikus vihar is át fog vonulni a földön, egy fénycsóvát hagyva maga mögött, mint valami üstökös. Olyan viharok száguldanak a föld minden részén, hogy minden ember láthatja, nagy rendellenességek vannak a természetben.

3. Ítéletbe és pusztulásba merül a világ.
Náhum próféciája teljesedik be. Szélsõséges pornográf és sexfilmek mennek a mozikban és a TV-ben minden idõben. Az újságárusok tele lesznek szennyirodalommal, az iskolák sexfilmekkel oktatják a gyerekeket. Olyan mocskot köp ki a sátán erre a világra, amilyet ma még el sem képzelhetünk.

4. A nemzedékek közti viszony romlása.
Központi probléma a szülõk és gyerekek közt nem a sex lesz, de nem is a kábítószer, hanem a szülõ és gyerek közti gyûlölet. A Biblia is azt mondja: a te házadbeliek lesznek a te legnagyobb ellenségeid, és ez a mai idõkben történik. Gyerekek ölik meg saját szüleiket, s gyûlölet tölt be mindent. A szülõk mindent megadnak gyermekeiknek, hogy otthon maradjanak. Viszonyuk mégis olyan ellenséges lesz, hogy az valójában labilis fegyverszünet. Ez a probléma gonoszabb lesz az eddigieknél a nemzedékek között. 12 városban körkérdést intéztek 5000 személyhez, s az eredmény, hogy a gyerekek 42%-a gyûlöli a szülõt.

5. Elkezdõdik egy borzalmas üldözés.
Részletesen is elmondom nektek, hogy milyen területeken és milyen módon tör ki. Jézus azt mondta, hogy minket az Õ Szellemébe merít bele, azután azt is mondta, hogy mindnyájunkért az Õ vérét adja, s aztán kimondta, hogy az Õ gyermekeire üldözés vár. Emlékezzetek az igékre, ameloyeket mondok - mondta Jézus: a szolga nem lesz nagyobb az õ Uránál. Engem üldöztek, úgy titeket is. Gyûlöltek lesztek az én nevem miatt minden néptõl. Elég, ha a szolga olyan, mint az Ura, és nem nagyobb az õ Mesterénél. Ez az üldöztetés azért lesz, hogy a hívõket szétriassza a világ minden tájára és terjesszék az evangéliumot. Isten gyermekei mindig csak összeülnek, énekelnek, de nem mennek ki és nem prédikálnak az örömhírrõl. Még nyelveken is szólnak, pedig néhánynak sátáni élete van. Isten igéje azt mondja: elválasztom a polyvát a búzától... és az ige be is teljesedik. Akik csak Jézussal járnak, üldöztetni fognak.

a./ Lassan jön, de nagyon gyorsan fokozódik.
Olyan lesz, amilyent az emberiség soha nem ismert. Abban az idõben lesz, amikor azt gondoljuk, hogy a vallásszabadság a tetõpontjára érkezett. Németországban kezdõdik, és átterjed az USÁ-ra és Kanadára is, de tovább megy az egész világra. A sátán gondoskodott arról, hogy az õ emberei ott legyenek a különbözõ államokban és kormányokban. Minden jogállamot elváltoztatnak az õ emberei. Kormánykörökben a közeljövõben oly nagymérvû lesz a gonoszság, hogy zaklatására és kínjára lesznek az egyházaknak, papoknak, pásztoroknak, misszionáriusoknak és lehetetlenség lesz bármit is mondani, ami az állam által nem lesz jóváhagyva.

b./ A szuper Világegyház.
Liberális, ökumenikus protestánsok egységre lépnek a római egyházzal. Politikailag kéz a kézben fognak haladni és ezzel a világ legerõsebb politikai hatalmává lesznek. Ez mint a szuperegyház a neve szerint vallásos lesz, és nagyvonalúan még alkalmazza Jézus nevét. De már az Antikrisztust és annak vállalkozását támogatja és készíti elõ. Ez az egyház síkra száll majd a szociális programokért, világméretû segélyezésekért és folytonosan arról fog beszéni, hogy miként lehet segíteni az embereken. Ennek az egyháznak, mint politikai világhatalomnak, döntõ szava lesz a világeseményekben. Ha úgy is látszik, hogy az ökumenikus mozgalom alábbhagy, de szinte a föld alól fog életrekelni ismét. És ekkor az lesz, ahogyan megírattatott. A pápa engedélyt kap a protestáns egyházaktól majd, hogy övé legyen a politikai vezetõ szerep. A szellemi vezetést a protestánsok kapják. A protestánsoktól nem kívánják el, hogy szellemi fejükként tekintsék a pápát. Nem biztos, hogy a mostani pápa és a jelenlegi római egyházi emberek tennivalója lesz ez. Egy dolog azonban megrendítette lelkemet: próféták, látnokok seregét láttam, akik beülnek ebbe az egyházba és elvezetik a szakadékba az embereket. A sátán által beültetett antikrisztusi emberrek, akik az egyházat akkor vezetni fogják, elnyomnak minden más szervezetet és megsemmisítenek, amelyek nem haladnak velük egy úton.

c./ Homoszexuális egyház.
Homoszexuálisokat hívnak meg, hogy ennek a világegyháznak tagjaivá legyenek. És nemcsak hívják õket, hanem buzdítják is erre, hogy homo-fortélyaikat tovább gyakorolják, mint Istentõl kapott cselekedetet. Prédikátorként avatják fel õket és ezek lesznek az újfajta keresztyénség úttörõi, akik az evangéliumi munkának egy másik, új nézetrendszerét fogják képviselni. Az USÁ-ban és Európában minden egyházon belül ezek elterjednek, csak a saját dolgukkal törõdnek és a Világegyház támagatását élvezik. A homoszexuálisokról könyvek jelennek meg és kezébe adják a fiataloknak és gyermekeknek. Azt mondják, hogy ebben normális, emberi dolgokról van szó. Majd mezítelen táncok érvényesülnek, mint az Istentisztelet jövendõ formája. Isten válasza erre az elmebaj lesz, melynek nem lesz orvosi gyógymódja. Így fog Isten válaszolni, mert az ember a teremtményt nagyobb tiszteletben részesíti a Teremtõnél.

d./ A Világegyház bizottságokat fog kinevezni, melyek úgy döntenek, hogy a sátán nem létezik, nem is kell félni tõle. Imaórák helyett üléseket tartanak. Mind több prédikátor és pap, akik Jézussal nem voltak túl szoros kapcsolatban, átsorolnak szívesen a sátánhoz. A sátán küldeni fogja viszont az õ prédikátorait. Ezek máris hirdetik, hogy sátán nincs, ezért oka sincs félni senkinek. Az egyházakban okkult és babonás gykorlatokat, kártyavetést, és horoszkópokat alkalmaznak a rendszeres Istentiszteletek keretében (csillagjóslás emberi sorsokról).
Mindamellett láttam egy új világrend létezését és helytállását, egy Egyházfeletti Gyülekezetet. Olyan emberek közösségét, akiket betöltött a Szent Szellem, és akik, mint jó alapra, ráálltak Isten Igéjére. Itt nem lesz katolikus, protestáns, fekete és fehér közt különbség. A hívõk szent közössége "földalatti gyülekezet" lesz, de igen elhatalmasodik. Ahogy az ökumenikus világegyház világszervezetként legnagyobb politikai hatalommá lesz, úgy a valóságos eklézsiának roppantul megnõ a szellemi hatalma a Szent Szellem által. Az üldözés, amely még ezután jön, a sokféle nevû keresztyéneket szorosabbra összekovácsolja Jézussal és egymással. Õket a legkevésbé érdekli, hogy mi megy végbe a földön. Csak egyetlen dolog érdekli õket: Jézus Krisztus eljövetele. Az Eklézsia az elkövetkezõ idõben gyakorlatilag láthatatlan lesz. Minél nagyobbra fokozódik az üldözés, az igazi hívõkbõl álló Krisztus Teste annál radikálisabban hirdeti a valódi és teljes evangéliumot. Jézus Krisztus gyülekezete természetfeletti erõket kap, és Krisztus üzenete hirdettetik a világ minden táján.

e./ Üldöztetni fognak a Szent Szellemmel betöltött karizmatikus katolikusok.
Itt remegni kezd a szívem. Három napig küzdöttem Istennel, és azt mondtam, hogy ezt nem tudom kihirdetni. Õ azonban megparancsolta: "Mondanod kell !" A karizmatikus katolikusoknak az üldöztetés órája közel van. Elõre mondom nektek, hogy a közeljövõben a katolikus egyháznak a karizmatikusok felé mutatott barátságos arca alaposan meg fog változni. Politikai szervek nyomást gyakorolnak a katolikus egyházra, papjaira, és azok elöljáróira és ezzel a Szent Szellem tüzét akarják elnyomni. Minden katolikus aki ebben a mozgalomban van, álljon erõsen, mert üldözést kell elszenvednie, és abból egy sem marad ki. A karizmatikus katolikusok mozgalma olyan méreteket ölt, hogy azt már veszélyesnek fogják tartani, s nemcsak vallásilag, hanem politikailag is látnak bennük veszedelmet, amit le kell küzdeni. Csak az USÁ-ban látok 5000 tagot ebben a mozgalomban, akikre üldözés vár, csak úgy fokozatosan. Mondhatom nektek, hogy minden Szent Szellemmel betöltött katolikusnak egyházát ott kell hagynia, egy sem maradhat köztük. Ezek a Szent Szellemmel betöltött katolikusok hamar meglátják, hogy az õket üldözõ katolikus egyházból ki kell jönniük, és szeretetet, megértést találnak az ugyancsak Szentlélekkel betöltött protestánsoknál. Higyjétek el, hogy közel van az a nap, amikor minden katolikusnak, protestánsnak, luteránusnak és más néven nevezett keresztyénnek ki kell jönnie szervezett egyházából, és egészen új gyülekezetet kell alkotniuk, nem is nevezik gyülekezeteiket semmilyen néven. Megújult keresztyének ezek, akiknek középpontjukban az élõ s jelenvaló Jézus Krisztus lesz.

g./ Üldözés a tömegmédiumok által.
Most szabadság van, amikor ilyen nagy Szent Szellemmel telt sokaságot lehet látni és hallani a rádióban. TV-ben. Szabadságotokban áll mondani mindent amit akartok, és hirdetni az evangéliumot. De a sátáni erõk és maga a sátán is gondoskodni fog arról, hogy ezen a téren is alapos változás menjen végbe. Már most dolgoznak egy olyan rendszeren, hogy minden programot a kormányzat elé kell terjeszteni, a kinyomtatás, vagy a rádióban, TV-ben való elõadás elõtt. Az ökumenikus egyház máris ellenõrzést tart minden elõadás felett amit az éter hullámain sugároznak. Ám a mostani programokat bürokratikus módszerekkel csõdbe juttatja a sátán, és helyébe saját mûsorát fogja adni.
Dolgozzatok gyorsan és alaposan használjátok ki az idõt amíg munkálkodhattok. Ez a felhívás kell, hogy felrázza a hívõket, akik még a tömegmédiumok szolgálatában vannak.

h./ Üldözés a filmiparon keresztül.
Az eddigieknél fokozottabb visszásságokkal a kifirdításokkal jelennek meg a "Jézus kalandjai" (USA). Ezek mind a sátán mûvei. Vagy a "Jézus szerelmi élete" c. kalandfilm. Lesznek evangéliumi prédikátorok is, akiket ezek a filmek támadnak és mindig több nevetséges és gúnyos film jelenik meg róluk a TV-ben és mozikban. A TV és rádió már értelmes dolgot sem hoz, csak szennyet és szennyet. Ezen program szerkesztõi számára nem lesz többé semmi sem szent. Prédikátorok is ülnek már a képernyõ elõtt és lebecsmérlik Isten embereit. (Billy Graham-et, USA). Mások õket nyíltan csalónak, pénzhajhászónak és szélhámosnak nevezik. De mondom a Szent Szellem által nektek, hogy ez csak eleje a dolgoknak. A tömegmédiumok egyre többen lesznek, akik a sátánt szolgálják.

i./ Üldözés az adóztatásban.
Még csak az USÁ-ban van jelen, de gyorsan átterjedhet Európára is. Ez az adó kezdetben kevés lesz, de hamar felszaporodik, hogy a szervezett hívõ egyházak és misszionáriusi szolgálatok összeroppannak a súlya alatt. A kincstár gondoskodik arról, hogy ezek az egyházak és az õ misszionáriusi szervezetük kiirtassanak. A kincstár lesz a sátán legerõsebb fegyvere a hívõ egyházakkal szemben. Kelet s nyugat között egyelõre fegyverszünetet fog hozni Isten azzal az egyetlen céllal, hogy az Õ evangéliuma hirdettessék az egész világon. A Szent Szellem kitöltetése Nyugatnémetországból a (volt) Keletnémetekre is átterjed. A finnországi ébredés átvonul a (volt) Szovjetunió területére. Ha már a nyugati féltekén kezdõdik a misszió bezáródása, akkor Isten az ajtókat sarkig tárja keleten, de ez csak rövid ideig fog tartani. Aztán hirtelen bezárul ismét az ajtó és a testvérek Keleten borzalmas üldözésnek lesznek a kiszolgáltatottjai. Ezek csak a hegyek csúcsai amiket én látok s elétek adok arról, amik lesznek. És minden amit láttam, még ennek a nemzedéknek az életében fognak bekövetkezni ! Némely dolog ezek közül már most megkezdõdik, ha csak kicsinyben is. Látom azt is, hogy Isten népe ellen indul egy rágalom hadjárat is. Nem hagy a sátán mozdíthatatlanul egy követ sem, csak hogy meggyalázza, beszennyezze Isten tiszta életû munkásait, ekik nem tartanak az "új erkölccsel". Ezen támadások közönséges volta már felülmúlhatatlan és õk lesznek a támadások célpontjai. A sátán nem hagy figyelmen kívül semmit, õ a saját bujtogatóit mozgósítani fogja. Billy Graham és Istennek más emberei mind jobban ki lesznek a nevetségtételnek szolgáltatva. Istennek olyan szolgái, akik ennek nem ébrednek tudatára, olyan dolog fogja érni őket, hogy belerántják őket a sárba, s onnan nem lesz kiút. A legtöbbet ekkor a gyülekezetek és a hívő egyházak elöljárói fognak elszenvedni.
Ebben az időben egy természetellenes tüntetés lesz a sátáni erők és hatalmak által. Nem kímélik Isten embereinek feleségeit és gyermekeit sem, s ez mind csak egy célt szolgál: Isten igéjének erejét megkisebbíteni, és evangéliumát nevetségessé tenni. Ez a támadás minden hívőn, ifjakon és gyermekeken végigviharzik. Látomásomról ez az utolsó szavam, melyet most néktek előadtam. Fel nem foghatjátok mit jelent számomra előttetek állni, és elmondani ezeket, amiket láttam a Szent Szellem által. A sátán azt mondja most nékem: ezzel most tönkre tetted 15 évednek keserves munkáját. Fanatikusnak fognak bélyegezni és többé meg nem értenek ill. hallgatnak.
Most nem azért álltam ide, mert fületeknek örvendetes dolgot mondok. "A világ vége" most valóban közel van hozzánk, itt van előttünk. A pozitívumnak prédikátora voltam mindig, az ítéletről nem sokat beszéltem. De ti nem beszélhettek Jézus eljövetelérõl, ha hallgattok arról, amit most elmondtam. "Azért ha ezeket látjátok beteljesedni, emeljétek fel szemeiteket, mert a váltságotok közel van."
Isten elõtt feküdtem naphosszat, teljesen erőtlenül. harcoltam Istennel és azt mondtam: Uram, hogy kívános ezt ? Ezt az üzenetet továbbadjam ? Az utolsó éjszakán is elõtte álltam, és kérdeztem Õt: Hogyan végezhetjük tovább szalgálatainkat, ha így bánsz velünk ? Uram, ha már merül a hajó, mint cselekszel velünk ? Adjuk át a világot a sátánnak ? Csak nézzük végig, hogy mimódon pusztít mindent a maga módján ? Pénzünket vegyük ki abankból és vegyünk egy farmot magunknak valahol ? Vagy hagyjuk bent nehezen megtakarított pénzünket míg ezek a napok elmúlnak ? Vagy hagyjunk fel mindennel ? Ne is reagálva nézzük végig a földre zúduló viharokat ? És aTe néped hogyan viszonyuljon ezekhez ? Hogyan lehetne ezekben független és tárgyilagos ? És figyeljetek csak, hogy ezen az estén mit mondott a Szent Szellem nekem. Csak négy szócskát szólt: "MINDEN ISTEN HATALMÁBAN VAN"
Azt mondta ezzel: az egész természet az Õ ellenõzrése alatt van ! Minden, ami a természetben történik, az Õ irányítása ! Még ha úgy látszanék is, mintha minden magától menne. De a Bibliából is tudjuk, hogy pl. a normálistól eltérõ feltûnõ jelenségekkel mindig Isten figyelmezteti a népeket ! E természeti jelenségek által pedig a közeledõ ítéletre hívja fel a figyelmünket. Minél köztelebb érünk Jézus visszajövetelének világeseményéhez, annál többször kapunk intéseket a természet sajátságos módján és nyelvén keresztül. Már Jóbnak is mondta Isten, hogy Õ irányítja a vizeket,, sõt még azok magasságát s mélységét és folyását is. Isten még azt is ígérte, hogy a gonoszságot kirázza a földbõl egészen. Megfogja a föld "sarkait" és rázza míg minden gonoszság el nem távozik a földrõl. Ha jégesõ, vihar és hõ ebben az idõben elképzelhetetlen méreteket ölt helyenként a földön, az Õ kezében van minden ! Ha ilyet láttok, csak ezt mondjátok: "Aki itt megszólalt, az én Istenem az !" S aztán még egy figyelmeztetést: "Készüljetek el testvérek !"
Még a sátán is az Õ felügyelete alatt van !
Mint Jóbtól, úgy tõletek is minden földi dolgot el akar venni a sátán, de hiteteket és Jézus Krisztust nem veheti el. De minden igazán keresztyénnek megvan a lehetõsége, hogy gyõzelmes legyen, hogy Jézus vérével, a Bibliával, az imádság által gyõzelmet vegyen maga a sátán felett is. Habár úgy látszik néha, mintha a sátán gyõzne, mintha elveszett õrhelyen állnánk... De még magunk is Istennek atyai felügyelete alatt vagyunk és bölcsességünk az Úrnak félelme.
Isten azt mondja: "Nema félelem szellemét adtam néktek, hanem az Erõnek és Hitnek Szellemét ! Te és én és mindnyájan az Õ õrizete alatt vagyunk, azonnal ahogy a dolgok történnek. Az Õ ellenõrzõ felügyeletérõl el ne feledkezzetek ! Ha pénzeteknek nem lesz értéke, ha a gazdaságtok tönkremegy, ha nem lenne munkátok, ha infláció vagy háború van, ha szétesik a társadalom: Minden az Õ ellenõrzése alatt van !
Õ mondja: "Nézzetek fel és legyetek boldogok, mert a ti megváltástok eljött !" Végül pedig: A jövõnk is az Õ õrizete és irányatása alatt van. Minden esemény benne van az Õ programjában és a dolgokat az Õ szándéka szerint hozza össze a maga idejében és úgy fejezi be, ahogy eltervezte Õ ! A nagy Bûnhalmaz, az Armageddon, az Antikrisztus, minden benne van az Õ tervében és eljön a maga idejében !
Nekünk pedig azt mondja: Szent Szellemmel telt keresztyének, halljátok meg és tudjátok meg: A nemzetek csak egy csepp a vödörben, semmivel sem több ! Nem számítanak másnak, csak egy leheletnek.
És a pokol minden néven nevezett lénye sem egyéb, mint egy csepp, s még annál is kevesebb. Azok semmik elõttem ! Ne okozzon neked gondot a világi hatalom. Ez mind elõre meghatározott programomba tartozik.
Még mindig számon tartja a hajszálainkat is. Figyel minden verebecskét. Még mindig sokkal többet ad annál, amit gondolunk. Õ még az Aki volt, gyógyít, és megigazít. Nyugodtan mehettek az éjszakába, nyugodtan alhattok, mert tudnotok kell:
MINDEN ISTENNEK FELÜGYELETE ALATT VAN !
TI PEDIG ISTENÉI VAGYTOK !

David Wilkerson sürgős üzenete

Az író amerikai evangéliumi keresztény lelkipásztor, aki látomásokat is kap. Hogy az általa kapott üzenet mennyiben hiteles, nem tudjuk eldönteni. Azzal a megjegyzéssel adjuk közre, hogy aki olvassa az imádkozzon és döntsön szabad lelkiismerete szerint.

Egy sürgős üzenet

EGY VILÁGOT MEGRÁZÓ CSAPÁS KÖZELEG

March 7, 2009
A Szent Szellem indított, hogy küldöm ki ezt a sürgős üzenetet a levelezőlistára, barátaimnak és elöljáróknak, akikkel a világ minden táján találkoztam.
EGY VILÁGOT MEGRÁZÓ CSAPÁS KÖZELEG. ANNYIRA IJESZTŐ LESZ, HOGY MINDANNYIUNKAT MEGRÁZ MAJD, MÉG AZ ISTENHEZ LEGKÖZELEBB ÁLLÓKAT IS.
Már tíz éve hirdetem azt a figyelmeztetést, hogy ezer tűz jön majd le New York városára. Az egész várost beborítja majd, még New Jersey és Connecticut egyes részeit is. Amerika nagyobb városaiban zavargások és lángoló tüzek lesznek, olyanok, mint a Los Angelesi Wattsban voltak évekkel ezelőtt.
A világ sok nagyvárosában lesznek zavargások és tűz. Fosztogatások is lesznek, a Times Square-en is, New York városában. Amit most tapasztalhatunk, az nem recesszió, még csak nem is gazdasági válság. Isten haragja alatt vagyunk.
Azt írja a 11. zsoltár:
"Ha az alapfalakat is lerombolják, mit tehet az igaz ember?" (3.igevers)
Isten megítéli Amerika felháborító bűneit és a nemzeteket. Lerombolja a világi alapokat.
Jeremiás próféta így próbálta jobb belátásra bírni a romlott Izraelt:
"Most azért mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak, hogy ezt mondja az ÚR: Én most veszedelmet készítek, és tervet szövök ellenetek! Térjetek meg azért mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket! De ők ezt mondták: Nem érdemes! Mi már csak a magunk gondolatai után megyünk, és megátalkodott, gonosz szívünk szerint élünk!" (Jeremiás 18.11-12)
A Zsoltárok 11.6-ban Dávid így figyelmeztet: "Hullasson a bűnösökre kénköves, tüzes parazsat, perzselő szél legyen osztályrészük!"
Hogy miért? Dávid így válaszolt:
"Bizony, igaz az ÚR..."
Ez egy igazságos ítélet, mint ahogyan Szodoma ítélete is az volt, Noé idején.
Mit tehet az igaz ember? Mi van Isten népével?
Először is egy praktikus útmutatás, amit én kaptam: Hacsak lehetséges tároljatok 30 napra elegendő nem romlandó ételkészletet, tisztálkodószereket és más elengedhetetlen dolgokat. A legnagyobb városokban a szupermarketek kínálatát a katasztrófa hallatára egy óra alatt kiürítik az emberek.
Ami a hitben járást illeti, két választásunk van. Ez is a 11. zsoltárban található: "Menekülj a hegyre, mint a madár?! " vagy ahogy Dávid írja: "Az ÚR ott van szent templomában, az ÚR, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása megvizsgálja az embereket." (4. vers) "Az Úrhoz menekülök." (1.vers)
Azt mondom lelkemnek: Nem kell elfutnom...nem kell elbújnom. Ez Isten igazságos munkája. Tudom, az Úr a trónján ül, szemei szerető kedvességgel vigyázzák minden léptemet. Bízom benne, hogy Ő megmenti övéit vizen, tűzön, csapásokon és mindenféle próbán keresztül.
Megjegyzés: Nem tudom mikor fognak ezek a dolgok megvalósulni, de tudom, hogy már nincsenek messze. Ezzel az üzenettel teljesítettem amit az Úr kért tőlem. Te úgy fontold meg, ahogyan jónak látod.
Isten áldjon és tartson meg,
Krisztusban,
David Wilkerson
Kicsoda Jézus?
(magyar szinkronnal)
Híres emberek bizonyságtételei az Úr Jézus Krisztusról.



Az Új(?) világrend Tízparancsolata.

Új világ új erkölcsök. Nem tudom mennyire új, mennyire nevezhető még Világnak  és mennyire Rendnek, de az alábbi sajátosan értelmezett Tízparancsolat különösebb kényszer nélkül úgy érzem, hogy sajnos egyre több követőre talál. Döntse mindenki önmaga el!
1. pÉNz vagyok az Úr, a te Istened. Ne legyen más istened!

2. Isten nevét hitelbe vedd!
 
3. Minden napod szentségtelenítsd meg! (Legyen egész heted egyetlen hatalmas VÁSÁRnap)
 
4. Atyádat és anyádat, és önmagad se tiszteld! (Szüleid életét is vedd el, mert a nyugdíj nem jár nekik, hisz a te keserves munkád adójából vonják le)
 
5. Ölj! (pusztítsd környezeted, magad és mást is, de ha lelkeddel kezded, annak kiváltképp örvendünk)
 
6. Paráználkodj! (hasonneműekkel és állatokkal is, a lényeg hogy közben védekezz - bármilyen kozmikus, magasrendű erkölcs ellen)
 
7. Lopj! (ha elég ügyes leszel, talán bekerülhetsz az Elitbe)
 
8. Hazudj, mások becsületében kárt tégy! (tanulj elöljáróidtól, vezetőidtől, politikusaidtól)
 
9. Felebarátod házastársát is kívánd! (és a gyermekeit is, mert nemsokára már ez sem lesz büntetendő)
 
10. Mások tulajdonát kívánd! (Mindent a szemnek! Magántulajdonod már úgysincs, csak a  leltárunkban vagy egy szánalmas tétel)
 ***
ÉBRESZTŐ!
Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti.
Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.
Máté 6,24.

http://kataklizma.info/2010/12/06/az-uj-vilagrend-tizparancsolata

Világszerte fokozódott a keresztényüldözés 2010-ben

Az Open Doors keresztény emberi jogi szervezet adatai szerint ebben az évben világszerte fokozódott a keresztényüldözés. A becslések alapján 100 millió embert üldöznek keresztény hite miatt – közölte az osztrák szervezet december 9-én.
Az Open Doors segélyszervezet úgy véli, hogy összefüggés van a vallásszabadság korlátozása és az emberi jogokat sértő egyéb megnyilvánulások között.
A keresztényellenes fellépések tragikus csúcspontja volt, amikor októberben 58 ember vesztette életét egy bagdadi keresztény templomban, szentmise közben elkövetett merénylet során. A segélyszervezet megítélése szerint a muzulmán szélsőséges csoportok minden keresztényt ki akarnak űzni Irakból.
Fokozott vallási üldözés tapasztalható Pakisztánban és Indiában; szinte hetente érkeznek jelentések hindu szélsőségesek keresztényellenes támadásairól. A segélyszervezet emlékeztetett a Nigériában elkövetett merényletre, mely több száz emberéletet követelt. Nehéz helyzetben vannak az Afganisztánban, Egyiptomban, Eritreában és Marokkóban élő Krisztus-hívők is.
Az Open Doors szervezet, mely 50 országban végez segélyszolgálatot,  arra szólítja az államokat, hogy tegyenek többet a vallásszabadság megvalósításáért. A szándéknyilatkozatok nem elegendőek ahhoz, hogy segíteni lehessen a vallási kisebbségek helyzetén.
Magyar Kurír

A budapesti Rózsafüzér Királynéja-templomba érkezik a Hála-kereszt

A megváltás 2000. évfordulója alkalmából hálaadó zarándoklatot hirdettek Lvivben. A város központjában felállított hatalmas tölgyfakereszt 2006 nagyböjtjén kezdte meg vándorlását Ukrajnában.
A misszió 2003 húsvétján kezdődött; II. János Pál pápa 2004. március 10-én a Vatikánban áldotta meg kezdeményezőit.
A hálaadó zarándoklat Jézus Krisztus kereszthalálának, feltámadásának, a megváltásnak 2000 éves évfordulójára emlékezik (33–2033); célja a hála kifejezése Jézus Krisztus irántunk tanúsított szeretetéért, a megváltásért, valamint a világ népeinek egyesítése Krisztus keresztje alatt.
A Hála-kereszt 2006 óta a következő országokon keresztül vándorolt: Ukrajna, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország, Finnország, Dánia, Svédország, Norvégia, Németország, Feröer-szigetek, Izland, Franciaország, Hollandia, Belgium, Ausztria. Budapestre 2010 novemberében érkezett; a kőbányai Lengyel templom és a törökőri Kis Szent Teréz-templom után kerül a Thököly úti Rózsafüzér Királynéja-templomba.
Magyar Kurír
ESTI IMA
Lefekvéskor mondjuk
 
Drága Mennyei Atyám, édes Jézusom, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által, a Szeretetláng szellemében felajánlom Neked egész éjszakai pihenésemet a lelkek megmentésére a szörnyű kárhozattól, és a tisztítótűzből való megszabadulásukért. Felajánlom minden szívdobbanásomat, minden lélegzetvételemet egy-egy invokációként és egy-egy imafohászként a Szűzanyához, mintha általuk egész éjszaka folyamatosan imádkoznám, hogy: „Maradj velünk, Uram!”, és hogy: „Isten Anyja, Társmegváltója a világnak, imádkozz érettünk!”
Kérlek, édes Jézusom, a Szentlélek Szeplőtelenje Nevében és Szívében, légy kegyes, és ezek alapján add meg éjszakai pihenésem alatt megszámlálhatatlan lélek megmenekülésének kegyelmét a szörnyű kárhozattól, és nagyon sok lélek kiszabadulásának kegyelmét a tisztítótűzből!
Uram hallgasd meg könyörgésemet, és az én kiáltásom jusson Eléd!
Köszönöm Jézusom, szeretlek Jézusom, áldott légy! Amen.
Ha ezt az imát este lefekvéskor szívből elimádkozzuk, meg is kapjuk a benne kért nagy kegyelmet kegyelmi állapotban, főleg ha napközben is gyakran mondogatjuk az invokációkat.
Az Úr Jézus szavai ezen esti imával kapcsolatban:
„A Föld engesztelő központja Magyarország. Tehát hazátokból választottam ki egy kedves gyermekemet és vele küldtem ezt nektek, hogy minden este imádkozzátok. El sem tudjátok képzelni, mennyi lélek menekül meg ezáltal, és milyen sok szabadul ki a tisztítótűzből.”
Annak érdekében, hogy a Jézustól jött szerelmesleveled valóban eljusson azokhoz az emberekhez, akiknek küldte, hadd álljon itt néhány általános torzulás, amit el kell kerülnöd: a) becstelenség: mint például feltupírozni a költségszámládat, lopni a vállalat idejét vagy hazavinni dolgokat, amikről úgy gondolod, úgysem fognak hiányozni senkinek. b) vonakodó, sértődött hozzáállás, ha egy barát, egy munkatárs vagy a főnök arra kér, hogy tedd meg a második mérföldet is, és segíts egy alkalmatlan időpontban. c) hanyag munkavégzés, ami minőségen aluli termékben vagy szolgáltatásban mutatkozik meg. d) megbízhatatlanság és állhatatlanság – például nem lehet rád számítani, hogy ott legyél, ahol lenned kellene, vagy hogy eleget tegyél a kötelességeidnek. e) ünneprontás. Azok a keresztények, akikből hiányzik a humorérzék és a rugalmasság, akik úgy viselkednek, mintha öröm-károsultak lennének, ártanak Krisztus ügyének. f) sértődékenység: ha folyton az érzéseidről beszélsz, könnyen felzaklatnak a dolgok, és túlreagálod az akaratlan sértéseket is. g) hisztizés – ha morgós és zsémbes vagy, mert a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy te szeretnéd. h) „szentjózsef-kór” ami arra késztet, hogy önigazult és fölényes stílusban beszélj. Mivel „ismer és olvas mindenki”, őrizkedj ezektől a viselkedésformáktól, amelyek eltorzítják azt az életadó üzenetet, amelyet Isten rajtad keresztül akar elküldeni másoknak!

1/4 ÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELŐTT

"Ahhoz, hogy nekem tessél, nem kell nagy tudásúnak lenned, megelégszem azzal, ha nagyon szeretsz! Szólj tehát egészen egyszerűen hozzám, úgy, ahogyan legközelebbi barátoddal beszélgetnél.

VALAKI ÜGYÉBEN SZERETNÉL KÉRNI TŐLEM VALAMIT?

Nevezd a nevén az illetőt, s mondd, mit tegyek érte. Kérj sokat - ne szerénykedj!

Beszélj egyszerűen és őszintén előttem a szegényekről; azokról, akiket vigasztalni akarsz; a betegekről, akiket szenvedni látsz; az eltévelyedettekről, akiket a helyes úton szeretnél tudni! Szólj előttem mindegyikért legalább egy szót.

ÉS NEKED MAGADNAK NINCS SZÜKSÉGED VALAMILYEN KEGYELEMRE?

Készíts egy listát mindenről, amit szeretnél, gyere és olvasd fel itt a jelenlétemben.

Valld meg őszintén, ha esetleg büszke, öntelt, állhatatlan vagy... és kérjed, hogy jöjjek segítségedre, amikor fáradozol, hogy megszabadulj ezektől a tulajdonságaidtól. Ne szégyelld magad! Sok megigazult és szent van az égben, akiknek ugyanezek voltak a hibáik. Ők azonban alázatosan kértek engem... és ezután fokozatosan úrrá lettek hibáikon.

És ne restelld olyasmihez kérni a segítségemet, mint egészség, munkaköri vagy tanulmányi siker. Mindezt megadhatom és meg is adom neked mindaddig, amíg hasznodra vannak, és nem veszélyeztetik üdvösségedet. Kérj tőlem bátran ilyesmiket is! Mire van éppen ma szükséged? Mit tehetek érted? Ha tudnád, milyen nagyon szeretnék segíteni neked! VAN VALAMI AKTUÁLIS TERVED? Beszélj nekem róla! Mi foglalkoztat, milyen gondolataid vannak? Mit tehetek a kedvedért testvéreid, családod, munkatársaid, vezetőid érdekében? Te mit szeretnél tenni értük?

És a kettőnk kapcsolata? Él benned a vágy az én dicsőítésemre? Biztos vannak olyan barátaid és ismerőseid, akik nem ismernek engem. Szeretnél-e értük is tenni valamit? Mondd, mi kelti fel ma különösen a figyelmedet? Mi az, ami után nagyon-nagyon áhítozol? Milyen eszközeid vannak kívánságod teljesítéséhez?

Panaszold el, ha kudarcok érnek, s én majd megnevezem sikertelenséged okát. Nem akarsz a magad számára megnyerni engem?

Én ura vagyok a szíveknek, és szelíden terelgetem őket a nekem tetsző útra anélkül, hogy korlátoznám szabadságukat.

ELSZOMORODTÁL VAGY ROSSZ A KEDVED?

Mondj el minden apró részletet arról, ami elszomorít.
Ki bántott?
Ki az, aki megsértett?
Ki nem volt rád tekintettel?
Oszd meg velem a gondolataidat, s hamarosan látni fogod: az én példám szerint mindenkinek meg tudsz bocsátani, minden sértést el fogsz felejteni. Jutalmul vigasztalást nyersz majd.

Félelmeid vannak? Bizonytalanságok gyötörnek? Vesd magad gondviselő karjaim közé! Veled vagyok, az oldaladon állok! Mindent látok, mindent hallok, s egyetlen pillanatra sem hagylak magadra.

Azt tapasztalod, hogy akik korábban kedveltek, most elhanyagolnak, elfelejtettek, vagy távol tartják magukat tőled, bár erre nem adtál okot?

Könyörögj értük, s én majd visszahozom őket a te oldaladra - amennyiben nem válnak üdvösséged kárára.

SZERETNÉD-E MEGOSZTANI VALAMI ÖRÖMÖDET VELEM?
Miért nem osztozol velem az örömeidben is, hiszen a barátod vagyok? Meséld el nekem, hogy az utolsó látogatásod óta mi volt az, ami enyhítette bánatodat, ami megvigasztalt! Talán kellemes meglepetésben volt részed, esetleg jó híreket kaptál, leveled érkezett, vagy a vonzalom valamilyen jelét vetted? Lehet, hogy sikerült egy reménytelennek tűnő helyzetből kilábalnod, vagy valami nehézségen úrrá lenned?

Ez mind az én művem.

Ne mondj egyebet, egyszerűen csak annyit: Köszönöm, Atyám!

SZERETNÉL NEKEM MEGÍGÉRNI VALAMIT?

A szíved mélyén olvasok. Az embereket könnyű megtéveszteni, Istent azonban nem lehet.
Légy hozzám teljesen őszinte. Eldöntötted magadban, hogy a bűnre csábító alkalmakat elkerülöd: hogy nem veszel a kezedbe olyan könyveket, nem nézel olyan műsorokat, amelyek a fantáziádat felkavarják? Elhatároztad, hogy kerülöd az olyan embert, aki összezavarhatja a lelki békédet?

Voltak, akik megbántottak,akik elkövettek valamit ellened, és mostanáig nehezteltél rájuk. Ugye megpróbálsz újra engedékeny és megbocsátó lenni?
Jól van. Most vissza fogsz térni megszokott foglalatosságaid helyére, a munkádhoz, a családodhoz vagy a tanuláshoz. De ne felejtsd el az az időt, amit itt kettesben töltöttünk! Amennyire tőled telik, törekedj a csendre, a szerénységre, a belső mélyülésre, a felebaráti szeretetre.

Szeresd Anyámat, aki a tiéd is! Gyere újra, szeretettel még jobban feltöltött szívvel! Készülj fel arra, hogy lelkem még jobban átjárhasson.

Ha így lesz, akkor Szívemen minden nap új szeretetre, új jótéteményekre, új vigaszokra fogsz találni."

/Szent Antonius Maria Claret naplójából/
Az ember nem okul: elhiszi, hogy az egész Univerzumot Teremtő Isten egy olyan Isten, Aki súlyos áldozatot követel azért, hogy megadja a jót, beleértve a végső Jót is. Áldozattal kiengesztelni, befolyásolni az Istent? (Ez a zsidó, klasszikus Istenfelfogásban lehet hogy “működőképesnek” látszott – Jézus mindenesetre mást tanított. Volt is elég konfrontáció a farizeusok és a Mester között!) Mindenesetre a JóIsten észt is adott, talán azért hogy időnként használjuk is, s levonjuk a következtetéseket. De melyek ezek?
1) A szekták csak egy helyes tanítást ismernek el – az övékét, s aki azt nem fogadja el, az nem hisz.
2) Tanításaik különleges aspektusait hangsúlyozzák, azokat teszik előtérbe. Teljesen mindegy, hogy milyen kérdésről van szó: végidők, ruházkodás vagy éppen étkezés – csakis az ő interpretációjuk az elfogadásra méltó.
3) Támadhatatlannak vélt igazságaik mindig visszavezethetők egy “Vezető”-re, akinek tekintélyét tilos megkérdőjelezni. Amit a Vezető mond, az akkor is úgy van, a BIbliában éppen az ellenkezője áll.
4) A szekta-tagok abszolút intoleránsak a másképpen gondolkodókkal. A másik megértésének és meghallgatásának a minimális fáradtságát sem képesek megtenni, de a saját érvelésüket minden diskurzusban igyekeznek keresztül-verni.
5) Önálló és kritikus gondolkodás teljesen távol áll tőlük. Éppen ezért a szektán belül nem tűrik az egyéni elképzeléseket. Ha valaki mégis próbálkozik, szigorú, nemegyszer kegyetlen módszerekkel téritik vissza a “helyes” útra.
6) A szektás tanítás a függetlenség teljes feladására kényszeríti a tagokat. Szisztematikusan veszik el az egyéntől a minimális döntési lehetőséget is, legvégül a Vezető mondja meg, hogy mi az, amire az egyénnek szüksége van.
7) A fentiekből következik, hogy a szekta teljességel átveszi a kontrollt a szektatagok privát élete fölött is. A Vezető, s az ő “bölcs tanácsa” dönti el, hogy kikkel tarthat kapcsolatot – sőt igen gyakori, hogy a családi köteléket is az “ördög igájaként” magyarázzák, s végül még meglévő szociális kapcsolatai feladására is kényszerítik – mindezt a “testvéri mentő szeretet” jegyében. 8) A szekta beleavatkozik az egyén legintimebb döntésébe – ez a tulajdonképpeni “agymosás” csúcsa -, s átveszi a kontrollt az egyén szexualitása felett is. Rendszeresek a szexuális zaklatások, a kényszerítések. Az egyén megszűnik önmagáért felelősséget hordozni képes, döntéseit egyedül meghozni akaró individuumnak lenni… Helyénvalónak találják a nő alárendeltségét, a férfi döntési-, véleményalkotási pozícója pedig megkérdőjelezhetetlen.
9) Az pedig más csak “hab a tortán”, hogy a szekták az egyén financiális erejének a maximális kihasználására törekszenek. Mert se szeri, se száma a drága hétvégi kurzusoknak, a speciális projekteknek, melyek mind “hitből-fakadó” áldozatkészséget követelnek.
Pedig a Biblia világosan beszél a szektásokról/szektavezérekről: “magukat legeltetik” (Ez 34,2) “a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják” (2 Tim 3,5) “víztelen források, forgószéltől sodort ködfoszlányok” (2 Pt 2,17) “ámítók, akik még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve” (2 Tim 3,13) “prófétáik hazugságot prófétálnak, papjaik tetszésük szerint hatalmaskodnak” (Jer 5,31)
„ Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!”

La Salette 1846

Jézus ígéretei Szent Szíve tisztelőinek:

1. Megvigasztalom őket szenvedéseikben.
2. Megadom nekik mindazokat a kegyelmeket , amelyekre állapotuk szerint szükségük van; minden szükségükben segítségükre sietek.
3. Egyesítem a megosztott családokat, családjukban békességet szerzek.
4. Biztos menedékük leszek életükben , de főképpen haláluk óráján.
5. Minden dolgukat, vállalkozásukat megáldom.
6. A bűnösök szívemben az irgalom forrására, tengerére találnak.
7. A lanyha lelkek buzgókká válnak.
8. A buzgó lelkek még nagyobb tökéletességre emelkednek.
9. Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok , hogy még a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítik.
10. Megáldom a házakat, ahol szívem képét felfüggesztik és tisztelik .
11. Szívem mindenható szeretete megadja a végső töredelem kegyelmét mindazoknak , akik kilenc egymás után következő hónap első péntekén megáldoznak.
Nem halnak kegyelmem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.
12. Nem engedem elveszni azokat, akik ezen ájatosságot terjesztik, és buzgóságuk mértéke szerint megszentelem őket.
A Jézusnak tulajdonított isteni nevek és címek bizonyítják, hogy Ő természete szerint isteni, és tagja az Istenségnek:
Immánuel (Mát. 1, 23) * Isten (Ján. 1,1) * Úr (Luk. 19,34) * Mindenek Ura (Csel. 10,36) * a Dicsőség Ura (1Kor. 2,8) * Csodálatos, Tanácsos, Hatalmas Isten, Örökkévalóság Atyja, Békesség Fejedelme (Ésa. 9,6) * Úr Krisztus (Luk. 2,26) * Isten Fia (Róm. 1,4) * az Ő Fia (Ján. 3,17) * Isten Szerelmes Fia (Mát. 3,17) * Isten Egyszülött Fia (Ján. 3,18) * Alfa és az Omega, Kezdet és Vég, az Első és az Utolsó (Jel. 22,13) * az Úr (Csel. 9,17) * a Magasságos Fia (Luk. 1,32) * az Istennek Kenyere (Ján. 6,33) * az Istennek Szentje (Márk 1,24) * Isten Szent Fia (Csel. 4,30) * királyok Királya és urak Ura (Jel. 19,16) * Úr és Megtartó (2Pét. 3,2) * Isten Igéje (Jel. 19,13)
Isten Igéje világosan tanítja, hogy a mi Megváltónk isteni. Ezek az isteni hivatalok tulajdoníttatnak Néki:
Teremtő (Kol. 1,16) * Közbenjáró (1Tim. 2,4–5) * az Egyház Feje (Kol. 1,16–24) * Megtartó (2Pét. 3,2) * Bíró (2Tim. 4,1) * A Mindenség Fenntartója (Zsid. 1,1–3) * az Életetadó (Ján. 10,28) * Úr és Krisztus (Csel. 2,36) * a Feltámadás és az Élet (Ján. 11,25)
Isteni jellem tulajdoníttatik Krisztusnak. A közönséges emberek természet szerint bűnösök, a Krisztus Jézus azonban nem egy közönséges ember. Ő:
Születése által Szent (Luk. 1,35) * Igaz (Ésa. 53,11) * Hűséges (Ésa. 11,5) * az Igazság (Ján. 14,6) * Igazságos (Ján. 5,30) * Minden Álnokságtól Mentes (1Pét. 2,22) * Bűntelen (2Kor. 5,21) * Szeplőtlen (1Pét. 1,19) * Ártatlan (Mát. 27,4), (Zsid. 726) * Földi szüleinek engedelmes (Luk. 2,51) * Féltőn szerető (Ján. 2,17) Szelíd (Mát. 11,29) * Alázatos szívű (Mát. 11,29) * Könyörülő (Zsid. 2,17) * Türelmes (Ésa. 53,7) * Hosszútűrő (1Tim. 1,16) Könyörületes (Mát. 15,32) * Önmegtagadó (2Kor. 8,9) * Alázatos (Fil. 2,5–11) * Engedelmes (Luk. 22,42) * Megbocsátó (Luk. 23,34)


„Istenem hiszek benned, imádlak téged,
remélek benned és szeretlek.
Bocsánatért esedezem hozzád mindazokért,
akik nem hisznek benned, nem imádnak,
nem bíznak benned és nem szeretnek.”


Fatima 1917
„De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára…, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged. Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn… Átkot, zűrzavart és fenyegető veszélyt bocsát rád az Úr minden vállalkozásodban… Vereséggel sújt téged az Úr ellenségeid előtt. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának. Déli napfényben is tapogatózni fogsz… és nem segít rajtad senki. Házat építesz, de nem te költözöl bele… Fiaid és leányaid más nép hatalmába kerülnek, te meg csak nézed,… de nem tehetsz semmit. … A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, … az lesz az első, te pedig az utolsó. . .. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr.” (5Mózes 28,15-65)
Istenem, olyan borzalmas végigolvasni nagy átkodat. Kegyetlennek látunk, ha szólsz hozzánk. De ha jól belegondolunk, mi okozta népünk és önmaguk sok veszedelmét, kénytelenek vagyunk belátni, hogy nem is lehetett volna más eredménye egyéni és közös bűneinknek. Nem szerettünk eléggé Téged, sem egymást, sem népünket. Ma sem vagyunk hajlandók egyéni érdekeinkről lemondani a közösség kedvéért. Következménye pedig az lesz, hogy tovább örökítjük az átkot utódainkra. Tégy csodát, Urunk! Ne a világot, minket változtass meg, akkor lehet más reményünk. Legalább a gyermekeinket fordítsd magad felé, hogy megszűnhessen felettünk az átok! Adj jövendőt nekünk és utódainknak! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)


Ha az otthonunkat Isten szeretete és békessége tölti meg, az majdnem olyan, mintha a mennyben élnénk. Mindannyian tudjuk, hogy ez így van. És vágyunk arra, hogy ilyen legyen az otthonunk. Mégis, újra és újra megrövidítjük a családunkat. A kívülállóknak adjuk a legkedvesebb szavainkat és a legmegnyerőbb mosolyunkat. Gondolkodtál már azon, hogy miért van ez így? A válasz egyszerűbb, mint gondolnád. Szellemi értelemben a családod támadás alatt áll. Tudod, a családod nem csupán az egyik legértékesebb ajándékod, de ha összhangban vagytok, akkor az egyik legnagyobb erőforrásod is. Ha te ezt nem is tudod, a sátán akkor is tudja – és ellene van minden erejével. Egyszerű a haditerve. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy viszályt szítson az otthonodban. Felgerjeszti az önsajnálat és féltékenység érzését. Arra bátorít majd, hogy neheztelj, és keserűséget táplálj a másik iránt. És mindeközben a célja ugyanaz: megosztani a családodat, és romba dönteni az otthonodat. Amikor Isten népe összhangba kerül, akkor csodák történnek. Az egyetértésük olyan légkört teremt, amelyben Isten természetfeletti, csodatévő ereje szabadon árad! Ezért a sátán folyamatosan azzal kísért, hogy tönkre tegyük ezt a légkört, elrontsuk a dolgokat azzal, hogy haragban vagyunk egymással. Túl gyakran esünk áldozatul a csapdáinak egyszerűen azért, mert nem ismerjük fel, valójában milyen veszélyes a viszálykodás. Azonban ha figyelmesen belepillantunk Isten Igéjébe, megoldódik a probléma. A Jakab 3:16 így szól: „Ahol irigység és viszálykodás van, ott zűrzavar és minden gonosz cselekedet is van.” Határozd el most, hogy nem engeded az ördögnek megkaparintani a családodat. Inkább imádkozz értük, támogasd és szeresd őket. Hozd őket össze, így élvezhetitek a menny egy kis darabkáját a földön.
BELVÍZHELYZET

Mit tegyünk belvíz idején?
Országosan a települések 40 %-a erősen, mintegy 80 %-a valamilyen mértékben veszélyeztetett a vizek kártételeitől. A települések alig 20 %-áról mondhatjuk el, hogy területén vízkárral nagy valószínűség szerint nem kell számolni.

A belvíz az ország 45 %-át, főként az Alföldet érinti. Meghatározói egyrészt a természeti adottságok (domborzati viszonyok, talajtani adottságok, csapadék), másrészt az emberi tevékenységek. Külterületeken a helytelen mező- és erdőgazdasági művelés, belterületeken a mély fekvésű területek beépítése okozhat belvízkárokat. A szennyvízcsatornázás elmaradása un. "talajvízdombok" kialakulásához vezethet, ami szintén növeli a belvízveszélyt.

A település közvetlen veszélyeztetettségének megállapítása során figyelembe kell venni a talajvízszintet, a beépítettséget, a burkolt felületek arányát és nem utolsó sorban a helyi tapasztalatokat, az utóbbi belvizes évek elöntési adatait is.

Összes településünk közül 1000 síkvidéki, 2200 dombvidéki területen helyezkedik el.

Az ország belvízzel leginkább veszélyeztetett térségei:
# a Felső-Tisza-vidéki tájak (Bereg, Tisza-Szamosköz, Rétköz, Bodrogköz, Taktaköz)
# a Hortobágy - Berettyó melléke
# a Jászság és a Nagykunság egyes részei
# az Alsó-Tisza vidéke
# A Dunavölgyi-főcsatorna mente
Mérsékelten veszélyeztetett terület a Közép-Dunántúlon a Nádor-Kapos-Sió völgye, valamint a Kisalföld térsége.

Nagyobb belvízmentes térségek:
# a Tiszahát
# A debreceni löszhát
# A Tiszazug
# a Békés-Csanádi löszhát egyes részei
# a bácskai löszhát
A megfelelő területhasználat főbb eszközei: művelési ágak elrendezése, erdősítés, talajvédő gyepesítés, szintvonalas talajművelés, talajvédő agrotechnika, megfelelő növényi borítottság.

A víz rendezett elvezetését és a hordalék megfogását biztosító főbb létesítmények: vízelvezető árkok, övárkok, vízmosáskötő-gátak, hordalékfogók, tározók.

Forrás: Önkormányati vízügyi kézikönyv

Belvízrendezés

Magyarország körülbelül egynegyede olyan mély fekvésű sík terület, amelyről természetes úton nem folyik le a víz. Ezeket a területeket a belvízvédelmi művek nélkül állandóan vagy időszakosan hosszú időre elborítaná az összegyülekező hólé és csapadékvíz. A belvízzel veszélyeztetett terület nagysága eléri a 4,4 millió ha-t, melynek 41%-a intenzíven művelt mezőgazdasági terület. A síkvidéki vízrendezés célja a mély fekvésű területeken összegyülekező, hóolvadásból és esőkből, valamint feltörő talajvízből keletkező elöntésektől, az ún. "belvizektől" való mentesítés. A belvizeket Magyarországon 42400 km hosszúságú belvízcsatorna vezeti el.

Forrás: Ijjas István. Területi vízgazdálkodás
A SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS DOGMÁJÁNAK TÖRTÉNETE: Noha a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának tételét IX. Piusz pápa 1854. december 8-án mondotta ki tanítóhivatala péteri magasából kötelező erővel, a dogmának hosszabb előtörténete van, mintsem gondolnánk. A szenthagyományban ez a hittétel is bejárta a dogmafejlődés útját, eleinte feltűnés nélkül, az egyéni jámborság, lelkiélet vidékein; majd amikor fontosabb személyiségek, püspökök, teológusok töprengtek rajta, mind többen érdeklődtek a megtestesülés e távoli előkészítésének misztériuma iránt, de nem kevesen akadtak olyanok is, akik vitatták, tagadták a Szeplőtelen Fogantatást.
Az egyházatyák a bibliai Ádám–Krisztus párhuzam1 alapján megalkották az Éva–Mária párhuzamot, s ezzel az Ószövetség rejtett üzenetei érthetőbbé váltak, Mária és egyszülötte, Krisztus egészen sajátos, szentségi kapcsolatba kerültek. Mária szentségéről az atyák serege értekezik, s az iránta megnyilvánuló hyperduliát személyének a bűn valamennyi fajtájával való összeférhetetlenség hangoztatásával támasztják alá. Szír, görög, latin, örmény egyházatyák beszédeit kell felütni, és a Máriáról szóló szövegek hatalmas csokrában ott találjuk azokat a kijelentéseket, amelyek a dogma korai meglétét bizonyítják. Szent Ágoston a pelágiánusokkal vitázva állítja, hogy a bűn minden ember számára alapadottság, ,,kivéve azonban Szűz Máriát, akiről az Úr Krisztus méltósága miatt egyáltalán hallani sem akarok, ha a bűnről van szó,,.
A hyperdulia meghozta a maga Mária-ünnepeit is, s noha az augusztus 15-i Mária-ünnep ősiségével nem veheti föl a versenyt a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, a 8. század elejétől kezdve meg lehet lelni a nyomát. Először Euboiai János (†749-ben) beszédében, amelyet december 9-én tartott.2 A Jakab-féle protoevangélium szerint angyal adta hírül a szülőknek a rendkívüli, csodálatos fogantatást.3 A görög kapcsolatokkal rendelkező Nyugat fogadta be elsőnek a 8–9. század során (Ravenna, Nápoly), majd a magyarok dúlta 10. században Gallián, Normandián át Írországig eljutott az egymással kapcsolatban álló szerzetesi közösségek láncolatán keresztül. A magyarok megtértével Európa nyugati fele békésebbé vált, a világi papság is kezdte megismerni ezt a tanítást, ami áttételesen bár, de Krisztusra utal, Krisztus szentségéből fakad; és 1120-ban Szent Anzelm tanítványa, Eadmer,4 valamint clare-i Osbert5 Isten bölcsességéről értekezvén mondták ki Mária bűntelenségét, szentségét magzati léte első pillanatától kezdve. Szent Bernát ezt ellenezte, azonban ha a magzat fogantatásának korabeli biológiai ismereteit figyelembe vesszük, akkor megértjük Bernát ellenkezését.6 A kor értelmezési horizontja fölött azonban éteri magasságban átívelt, mint valami nyugvópont felé tartó csillag, a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának lényege, s fényével megvilágította a középkori, sok arcú és sokszínű Mária-tisztelet útját az újkor felé.
A Bázelben maradt zsinati atyák, a szuprakonciliarizmus kérlelhetetlen hívei 1439-ben, a 36. szesszión (ami már skizmatikusnak számít) ünnepélyes tanítást fogalmaztak meg a Szeplőtelen Fogantatásról, és mert skizmában voltak, végérvényesen kompromittálhatták volna e hittitkot, ha nem szól közbe a Magisztérium. Ugyanis IV. Sixtus pápa - anélkül, hogy a Bázeli zsinat skizmatikus szakaszának jottányi engedményt is tett volna - megtiltotta a december 8-i ünnepnek és tartalmának a támadását.7 Ezzel lehetővé vált eme Mária-misztérium továbbélése; a Trentói zsinat atyái pedig szükségesnek tartották kijelenteni a következőket: ,,Ez a szentséges zsinat kinyilvánítja azt is, hogy nincs szándékában az eredeti bűnről szóló eme határozat megállapításait vonatkoztatni az Isten Anyjára, a Boldogságos és Szeplőtelen Szűz Máriára, hanem ővele kapcsolatban a boldogemlékű IV. Sixtus pápa rendelkezéseit kell követni, mégpedig az azokban foglalt büntetések terhe alatt, amely rendelkezéseket ez a szentséges zsinat ezennel megújítja.,,8
A tilalmat - mint minden egyéb más tilalmat is! - időnként föl kellett újítani. V. Pál ezt 1616-ban tette, XV. Gergely pedig 1622-ben.9 A barokk kor Mária-kultusza a pestis elleni küzdelemben éppen úgy jelen volt, mint a török elleni küzdelemben, s a Beata Virgo dabit auxilium = Buda tovább egyengette a Szeplőtelen Fogantatás hittitka terjedésének és ünnepének az útját, majd XI. Kelemen pápa 1708-ban az egész egyház számára nyilvános ünneppé tette.10 A velencei nyomtatású 1744-es Breviarium Romanum függelékében a Szent Rítus kongregáció 1727. december 15-én hozott döntése alapján Germániában sub ritu duplici mondható valamennyi olyan szombaton, amikor nem kilenc leckés az officium, kivéve: advent, kántorböjt, vigiliák, nagyböjt.11
A francia forradalom eseményei az egyház idősebb leányának életére hatottak, s azon keresztül az egész egyház életére a 18. század végén, amikor körülbelül fél évig a katolikus világ azt hihette, nem lesz több pápa. A katolikus hit üldöztetésére, majd Napóleon által rendőri felügyelet alá helyezett megtűrtségére a válasz hamarosan megérkezett, elsőnek francia földön: az Oltáriszentség, a Jézus Szíve- és a Mária-kultusz föllángolásában, az ultramontán eszmék terjedésében, a papi, szerzetesi, szerzetesnői hivatások százezres nagyságrendű jelentkezésében, a missziós munka hatalmas méretűvé válásában, a keresztény-szociális tanítás lassú bontakozásában.
Az 1846-ban megválasztott IX. Piusz pápa a Qui pluribus kezdetű, 1846. november 9-én kelt körlevelében (magyar fordításban) 24 sort szentelt a pápai tévedhetetlenségnek,12 mintegy előkészítve közelebbről az 1854-es dogma kimondását, távolabbról pedig az I. Vatikáni zsinat Pastor Aeternus kezdetű hittani rendelkezését.13 A februári-márciusi forrongások után IX. Piusz 1848. június 1-jén teológiai bizottságot hozott létre, majd Rómából történt elmenekülése után Gaëtában kibocsátotta az Ubi primum kezdetű körlevelet, amely Szűz Mária tiszteletének fontosságát hangsúlyozva tudakolta a püspökök, teológiai fakultások véleményét a Szeplőtelen Fogantatás dogmakénti kimondása kapcsán. A válaszok összegzése alapján 543 püspök közül 484 akarta, 18 nem a dogma kimondását. 41 püspök vagy közvetett definiciót akart, vagy az időt nem találta arra alkalmasnak.14
A pápa, miután megismerte a világ püspökeinek a véleményét, teológusaival ismételten megtárgyalta a kihirdetendő dogma szövegét, s az ünnepélyes pápai tanítás mikéntjét. A világegyház püspökeit meghívta Rómába ezen alkalomra. A bíborosi testület 1854 novemberében négyszer ülésezett, majd december 1-jén a pápa jelenlétében titkos konzisztóriumot tartottak, amelyen IX. Piusz ismertette a dogma szövegét, előtörténetét, és a bíborosok véleményét kérte a kihirdetés megtételéről. Mivel a válasz kedvező volt, kijelölte a dátumot.
December 8-án a Szent Péter-bazilikában IX. Piusz pápa intonálta térden állva a Veni Creator himnuszt, majd az Ineffabilis Deus kezdetű bullát maga olvasta föl. Végül megindult hangon segítségül hívta a Szentháromságot és az apostolfejedelmeket, s  a definimus, decretamus et comfirmamus szavakkal kezdve kihirdette a kötelező erejű megerősítést. A jelenlévőket a dogma szövegének előszöri hallása lenyűgözte, amint erről a visszaemlékezések egybehangzóan tanúskodnak. Ezt követően, általános megindultság közepette a pápa intonálta a Te Deum himnuszt, megáldott egy aranyból készített, díszes mívű koronát, s azzal a IV. Sixtus kápolnájában álló Szűz Mária-szobrot megkoronázta. Az ünnepnap estéjén egész Róma fényárban úszott.
Végezetül álljon itt a dogma szövege: ,,A kimondhatatlan Isten (...) kezdettől fogva és a századok előtt egyszülött Fiának anyát választott és rendelt, hogy a Fiú testet öltve az idők boldog teljességében tőle megszülessék. Ezt az anyát az összes teremtményekhez képest annyira megajándékozta a szeretetével, hogy egyedül benne lelte a saját akaratához legközelebb álló tetszését. Ezért messze megelőzve az összes Angyali Szellemeket és az összes szenteket, oly csodálatosan elhalmozta Őt minden égi kegyajándék bőségével istenségének kincsesházából, hogy ő maga a bűn minden szennyétől mindig teljesen mentesen és egészen szépen és tökéletesen az ártatlanság és a szentség teljességének azt a példáját adja, amelynél nagyobb az Isten alatti világban nem képzelhető, és el sem lehet gondolni, hogy Istenen kívül bárki elnyerhesse.
Így tehát mindenképpen illő volt, hogy ő mindig a legtökéletesebb szentség díszeivel fölékesítve tündököljön, és teljesen mentes lévén még az áteredő bűn szennyétől is, az őskígyón a legnagyszerűbb győzelmet arassa, ő, az oly tiszteletreméltó anya. Az Atyaisten úgy rendelkezett, hogy egyszülött Fiát - akit úgy szeretett szívből, mint önmagát, hiszen önmagával egyenlőnek nemzette - úgy adja oda anyjának, hogy természet szerint az Atyaistennek és Szűznek egy és ugyanazon közös Fia legyen. Maga a Fiú választotta őt, hogy valóságosan a maga anyjává tegye, és akitől a Szentlélek azt akarta és eszközölte ki, hogy tőle, az anyától fogantassék és szülessék meg, akiből ő származik. (...)
A Szent és Oszthatatlan Háromság tiszteletére a Szűz Istenanya dicsőségére és ékességére, a katolikus hit fölmagasztalására és a keresztény vallás növelésére, Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük, kihirdetjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek.,,15
Írta: Török József - Székesfehérvári egyházmegyés pap, egyháztörténész, a PPKE Hittudományi Karán tanszékvezető professzor.