Az ember nem okul: elhiszi, hogy az egész Univerzumot Teremtő Isten egy olyan Isten, Aki súlyos áldozatot követel azért, hogy megadja a jót, beleértve a végső Jót is. Áldozattal kiengesztelni, befolyásolni az Istent? (Ez a zsidó, klasszikus Istenfelfogásban lehet hogy “működőképesnek” látszott – Jézus mindenesetre mást tanított. Volt is elég konfrontáció a farizeusok és a Mester között!) Mindenesetre a JóIsten észt is adott, talán azért hogy időnként használjuk is, s levonjuk a következtetéseket. De melyek ezek?

1) A szekták csak egy helyes tanítást ismernek el – az övékét, s aki azt nem fogadja el, az nem hisz.

2) Tanításaik különleges aspektusait hangsúlyozzák, azokat teszik előtérbe. Teljesen mindegy, hogy milyen kérdésről van szó: végidők, ruházkodás vagy éppen étkezés – csakis az ő interpretációjuk az elfogadásra méltó.

3) Támadhatatlannak vélt igazságaik mindig visszavezethetők egy “Vezető”-re, akinek tekintélyét tilos megkérdőjelezni. Amit a Vezető mond, az akkor is úgy van, a BIbliában éppen az ellenkezője áll.

4) A szekta-tagok abszolút intoleránsak a másképpen gondolkodókkal. A másik megértésének és meghallgatásának a minimális fáradtságát sem képesek megtenni, de a saját érvelésüket minden diskurzusban igyekeznek keresztül-verni.

5) Önálló és kritikus gondolkodás teljesen távol áll tőlük. Éppen ezért a szektán belül nem tűrik az egyéni elképzeléseket. Ha valaki mégis próbálkozik, szigorú, nemegyszer kegyetlen módszerekkel téritik vissza a “helyes” útra.

6) A szektás tanítás a függetlenség teljes feladására kényszeríti a tagokat. Szisztematikusan veszik el az egyéntől a minimális döntési lehetőséget is, legvégül a Vezető mondja meg, hogy mi az, amire az egyénnek szüksége van.

7) A fentiekből következik, hogy a szekta teljességel átveszi a kontrollt a szektatagok privát élete fölött is. A Vezető, s az ő “bölcs tanácsa” dönti el, hogy kikkel tarthat kapcsolatot – sőt igen gyakori, hogy a családi köteléket is az “ördög igájaként” magyarázzák, s végül még meglévő szociális kapcsolatai feladására is kényszerítik – mindezt a “testvéri mentő szeretet” jegyében. A szekta beleavatkozik az egyén legintimebb döntésébe – ez a tulajdonképpeni “agymosás” csúcsa -, s átveszi a kontrollt az egyén szexualitása felett is. Rendszeresek a szexuális zaklatások, a kényszerítések. Az egyén megszűnik önmagáért felelősséget hordozni képes, döntéseit egyedül meghozni akaró individuumnak lenni… Helyénvalónak találják a nő alárendeltségét, a férfi döntési-, véleményalkotási pozícója pedig megkérdőjelezhetetlen.

9) Az pedig más csak “hab a tortán”, hogy a szekták az egyén financiális erejének a maximális kihasználására törekszenek. Mert se szeri, se száma a drága hétvégi kurzusoknak, a speciális projekteknek, melyek mind “hitből-fakadó” áldozatkészséget követelnek.

Pedig a Biblia világosan beszél a szektásokról/szektavezérekről: “magukat legeltetik” (Ez 34,2) “a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják” (2 Tim 3,5) “víztelen források, forgószéltől sodort ködfoszlányok” (2 Pt 2,17) “ámítók, akik még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve” (2 Tim 3,13) “prófétáik hazugságot prófétálnak, papjaik tetszésük szerint hatalmaskodnak” (Jer 5,31)