2017. október 25., szerda

Égi Édesanyánk üzenete 2017. október 25-én Medjugorjéból

A SZENTEK LEGYENEK PÉLDAKÉPEITEK

A Szűzanya 2017. október 25-i üzenete
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek imádság ebben a kegyelmi időben. Mindnyájatoknak van gondja, nyomorúsága, szenvedése, nyugtalansága. A szentek legyenek számotokra példa és buzdítás a szentségre, Isten közel lesz hozzátok és ti a személyes megtérés által megújultok a keresésben. A hit lesz a reményetek  és öröm fog uralkodni szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Mindenszentek és halottak napja előtt a Szűzanya arra hív bennünket, hogy a szentek legyenek példaképeink, hogy előre haladhassunk a szentség útján. Sok szentünk, vértanúnk, hitvallónk van, akiket az egyház szentté avatott. De, hiszem, hogy sokkal többen vannak, mint, amennyit az egyház szentté avatott vagy szentté fog avatni. A Zsidókhoz írt levélben a következőket olvassuk: „Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát.” (Zsid 12,1).
A hit útján szükségünk van példaképekre, azokra, akik mindvégig hitelesen élték meg hitüket és az Úrnak való átadottságukat. Nem vagyunk egyedül, magunkra hagyatva. Létezik a szentek diszkrét jelenléte és segítsége, akik Isten színe előtt közbenjárnak értünk és kísérnek bennünket. A szentek arról tesznek tanúságot, hogy a keresztény élet nem elérhetetlen ideál. Isten nem kér tőlünk lehetetlent. Ahhoz, hogy eljussunk a szentségre nem szükséges messzire mennünk, megvalósíthatjuk azt mindennapi életünkben. Szentnek lenni, napi kötelességünk teljesítését jelenti. Nem arról van szó, hogy mit teszünk, hanem arról hogyan tesszük. Nem a munka a kérdés, amelyet végzünk, hanem az, mekkora szeretettel tesszük.
A szentség Isten ajándéka, mert egyedül csak Isten szent. Máriát ékesíti a „különleges szentség fénye” már fogantatásának első órájától kezdve. Jobban, mint bármely más teremtményét az Atya „megáldotta minden mennyei, lelki áldással Krisztusban” (Ef 1,3). Annak ellenére, hogy Mária kegyelemmel teljes volt, mégsem volt mentes a kísértésektől, amelyeket átélt itt, ezen a földön. Ezért Mária tud a legjobban és legbiztosabban segíteni abban, hogyan lehet hűséges maradni Istenhez a baj és kísértés idején.
Senki sem születik szentként, hanem szentté lehet válni. Érdekes az, amit Thomas Merton önéletrajzában, Hétlépcsős hegy című művében leírt. Visszaemlékezik Bob Lax barátjával folytatott beszélgetésére. Amikor egy kora nyári este a new york-i ötös sugárúton sétáltak, Bob Lax meglepetésszerűen a következőt kérdezte tőle:
LAX: Tulajdonképpen te mi szeretnél lenni?
MERTON: Nem tudom, talán jó katolikus.
LAX: Hogy gondolod azt, hogy „jó katolikus?”… Te tulajdonképpen azt szeretnéd mondani… hogy szent akarsz lenni.
MERTON: Hogyan válhatnék én szentté?
LAX: Szentté azok válnak, akik vágynak rá.
MERTON: Én nem tudok szentté válni. Én nem tudok szentté lenni…
LAX: Egyetlen dolog szükséges ahhoz, hogy valaki szentté váljon, mégpedig az, hogy vágyjon rá. Nem hiszed el, hogy Isten csak akkor tud azzá tenni, amiért teremtett, ha te azt megengeded neki? Mindaz, amit neked e tekintetben tenned kell az, hogy vágysz rá.
A szentté válásnak nincs köze a szentté avatáshoz, de még kevésbé a szentek glóriájához. A szentek bensője kisugárzik, és nem kapcsolódik hozzájuk tiszteletet és dicséret. A szentek a nagy szerénységük által mutatkoznak meg. XXIII. János a következőt mondta magának: „János, ne tartsd olyan fontosnak magad.” A gyermek Jézusról nevezett Teréz azt mondta: „Valójában én csak az vagyok, akit Isten akar.”
Egyedül Istennel válhatunk és juthatunk el a kegyelem és az élet teljességére. Istennek nincs szüksége arra, hogy megalázzon bennünket. Ő azt szeretné, hogy növekedjünk és eljussunk az ő nagyságára és teljességére. Egyedül Isten tud naggyá tenni bennünket. Neki nincs szüksége az én kicsiségemre. Ő nem aláz meg. Nem örül a bűneimnek.
Azt, amit mi nem tudunk kimondani, sőt egyetlen ember sem, azt Isten mondja el nekünk az imában. Isten pedig szól a csendben, a szív imájában és mindent újjá teremt bennünk. Ezért a Szűzanyának, mint édesanyának fontos, hogy döntsünk az állhatatos ima mellett, hogy találkozzunk Istennel, aki mindent újjáteremt bennünk.
Imádság
Szűz Mária, Béke Királynője, Jézus, a Béke Királyának Édesanyja! Te magad is végig jártad az élet nehézségeinek útját, amelyen mi, mindannyian járunk. Te ismered mindnyájunk szívét és életét. Ezért mondod nekünk: „Tudom, hogy van gondotok, nyomorúságotok, szenvedésetek, nyugtalanságotok.” Te, ó Édesanyánk, aki a legjobban tudod, mi hiányzik nekünk, járj közbe értünk. Járj közbe családjainkért, minden szívért, amely szenved és békétlen. Rád bízzuk mindazokat, akiknek a szíve sötétségben van, mindazokat, akik a gyűlölet és a gonoszság rabjai. Köszönjük neked Mária, hogy nem mondasz le rólunk. Mi is veled szeretnénk maradni, hogy megtanuljunk imádkozni, hinni és a te példádat követve átadjuk életünket az Úrnak.
M. M
fordította: Sarnyai Andrea

Titkos bizottság dolgozik egy "ökumenikus misén"

Marco Tosatti vatikáni tudósító megerősítette egy titkos bizottság létezését, akik közvetlen Ferenc pápának felelnek, és egy "ökumenikus misén" dolgoznak, amely egyesítené az oltár körül a katolikusokat és protestánsokat.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció (modernista) titkára, Arthur Roche érsek, valamint az altitkár, Corrado Maggioni monsignor is közreműködnek - számolt be erről Tosatti a firstthings.com weboldalon keresztül. A kongregáció (katolikus) prefektusát, Robert Sarah bíborost hivatalosan még csak nem is értesítették a bizottság létezéséről.

A titkos projekt további tagjai a (modernista) Piero Marini érsek és a (szintén modernista) világi liturgista, Andrea Grillo, aki Ferenc pápa lelkes követője.

Kép: © Mazur, catholicnews.org.uk, CC BY-NC-SA, #newsXeqvbyvtmn
https://gloria.tv/article/KEc6bsYR8iB23AuWLVjYAPaay

Mint egy" kígyó-arc" VI. Pál aula Vatikán.






AudienzhallePaulVI.jpg

Forrás:Wikipédia

A Pál VI. Terem , amelyet Pápai közönségtermek csarnokaként vagy Aula Nervi néven ismert (a tervezője, Pier Luigi Nervi néven ismert ), egy hatalmas szórakozóhely, amely a Vatikánt szolgálja. Az épület Olaszország és a Vatikán között helyezkedik el, nagyrészt egy olasz területen növekszik, amely extraterritorializmusnak számít a Szentszék javára. [1]
Külső nézet elhelyezkedés állami Olaszország Olaszország - Vatikánváros Vatikánváros elhelyezkedés Róma cím Piazza del Sant'Uffizio, Róma Műszaki adatok típus Négyszögletes szoba kapacitás 12000 ülőhely megvalósítás építés 1966-1971 építészmérnök Pier Luigi Nervi mérnök Pier Luigi Nervi tulajdonos fegyver Szentszék

A Hamis Próféta nemcsak a Katolikus Egyház vezetését veszi át, hanem ő fog irányítani minden Keresztény Egyházat is.

2012. június 10. vasárnap, 3:30
Drága szeretett leányom, felszólítom minden követőmet, hogy mutassanak bátorságot ebben az időben.
Ez most nem annak az ideje, hogy leboruljatok és sírjatok. Ez az üdvösségetekért folytatott harc ideje.
Felszólítok minden Keresztény Egyházat, Klérusom tagjait és mindazokat, akik az életüket Nekem, Jézusuknak szentelték, hogy hallják meg kérésemet:
Sohase hagyjátok el Tanításaim igazságát.
Soha se hagyjatok el Engem.
Sohase hagyjátok el Egyházamat. Mert Én vagyok az Egyház.
Sohase hagyjátok el Testemet, mert Én vagyok az Élet Kenyere.
Sohase fogadjátok el a hazugságokat, amelyeket hamarosan elültetnek köztetek, hogy kiszorítsa Egyházamat a Földön.
Itt a felkészülés ideje.
Hamarosan egy új, ember alkotta vallást kell lenyelnetek.
Hamarosan olyan (lelki) táplálkozásra kényszerítenek majd benneteket, amely hasonló az Oltáriszentséghez, de az már nem lesz az Én Testem.
Ez üres lesz és terméketlen, és nem az igaz életet eredményezi.
Az egyetlen valóságos Szent Eucharisztia az, amelyik azon a módon létezik, ahogyan Jelenlétem jelenleg ismertté válik a Szentmise Áldozatában.
Soha ne térjetek el ettől, még akkor sem, ha azok a pogányok kényszerítenek erre benneteket, akik majd Keresztény Egyházaimat átveszik.
Ők megszentségtelenítik majd Egyházaimat, (templomaimat is), és semmi más nem lesz belőlük, mint szórakozóhelyek és szociális központok, amelyre változtatják azokat.
Nektek mindig azokat a szabályokat kell követnetek, amelyeket az Utolsó Vacsorán Apostolaimnak tanítottam.
Nektek most gondoskodnotok kell arról, hogy minden rendben legyen, mielőtt a támadás elkezdődik.
Mert hamarosan lehetetlennek fogjátok találni, hogy egy hamis tant kövessetek, amelyet az előtettek álló förtelemmel rátok kényszerítenek.
A Hamis Próféta nemcsak a Katolikus Egyház fölé helyezi magát, hanem az összes Keresztény Egyház fölött is diktálni fog, amelyeket eggyé fog egyesíteni.
De nem Én leszek az, Jézus Krisztus, akire majd ezt az Új Templomot fogják építeni. Ez egy olyan templom lesz, amellyel a Szentszéket akarják helyettesíteni, hogy tisztelje a fenevadat.
Most vegyétek figyelembe Szavaimat, mert hamarosan látni fogjátok az Igazságot.
Azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy hitük ezen üldöztetését kiállják, azt mondom: nektek most kell elkezdenetek tervezni.
Azoknak pedig, akiknek nincs elegendő erejük az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodásával megküzdeni, azt mondom: boruljatok térdre és kérjetek Engem, hogy segítsek nektek.
Én vezetni foglak benneteket új vezetőim által, akik közületek fognak kiemelkedni, és akiket az Én Két Tanúm fog vezetni.
Hénok és Illés, akik jelen vannak Keresztény Egyházamban a Földön és Izrael Házában, hamarosan hatással lesznek az Evangélium igehirdetésére az egész világon.
Az Igazság tanítását semmi sem állíthatja meg.
Ez az időszak nehéz lesz, de ti álljatok fel és kövessétek hadseregemet a Földön, és így egyre több lélek fog megmenekülni. Ne hagyjátok el azt a nyájat, amelyet rátok bíztam, hogy vezessétek.
Ne féljetek; mert egyedül csak az Örök Élethez vezető ösvény követése által üdvözülhettek.
Amennyiben a Hamis Próféta ösvényét követitek, akkor ti nemcsak elvesztek Számomra, hanem az ártatlan lelkeket is a Pokol útja felé vezetitek.
Legyetek bátrak, felszentelt szolgáim.
Fogadjátok el, hogy Visszatérésem Ideje a küszöbön áll. Nincs vesztegetni való időtök.

Jézusotok

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti.

2013. április 7. vasárnap
Drága szeretett leányom, Isten minden egyes Egyháza a Földön, amelyek tisztelnek Engem, az Emberfiát, és azok, akik kifejezik Mennyei Atyám iránti hűségüket, hamarosan meg fognak oszlani. Egyes Egyházakon belül sokan fellázadnak majd, és nagy megosztottságok kerülnek felszínre, s mivel egyre jobban félrevezetik őket a saját soraikon belül, megpróbálnak olyan törvényeket bevezetni, amelyek elnézik a bűnt.
Azoknak, akik erkölcsi kötelezettséget éreznek, mert szeretik és ismerik Isten Szent Szavát, szemrehányást fognak tenni, és azzal fogják őket vádolni, hogy kegyetlenek és szívtelenek. Az ő bűnük az lesz, hogy ellenszegülnek a bűnös törvényeknek, amelyeket azért fognak bevezetni, mert az Egyházakat az üldöztetés során az Antikrisztus fel fogja oszlatni. Amikor ezek megoszlanak és szilánkokra hullnak, akkor az alapjaik majd meginognak. Többé már nem lesznek képesek határozottan kiállni a gonoszsággal és az igazságtalansággal szemben. Ekkor sok megrémült lélek számára, akik nagyon össze fognak zavarodni, megérik az idő arra, hogy szemtanúi legyenek Isten egy alternatív templomának.
Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti. És mivel Isten minden gyermekét szereti, ezért egyesíteni szeretné őket; és hogy nekik át kell ölelniük egymást függetlenül hittől, vallástól, bőrszíntől, fajtól és törvényeiktől. Azt fogják mondani, hogy így mindnyájan egységessé válnának Isten Színe előtt, és felkérik mindnyájukat, hogy küldjenek képviselőket az új templomba, amely Rómában lesz megtalálható. Továbbá azt fogják mondani, hogy ez lesz majd az Új Jeruzsálem, amely a Bibliában meg van jövendölve, és amelyet Isten választott vezetője védelmez – a hamis próféta.
Oly sokan fognak bedőlni ennek a nagy hazugságnak, mely a János Evangélistának adott Isten Szent Szavának a megcsúfolása. Minden Szót, amelyek ennek a prófétának adattak a végidőkre, megragadnak, átalakítanak és kiforgatnak, hogy megfeleljen az Antikrisztus napirendjének.
Azokat, akik nem hajlandók elfogadni ezt az új, úgynevezett befogadó egyházat, nem fogják Kereszténynek tekinteni. Őket durván bántalmazni fogják és bolondoknak tekintik majd. Ha a Szentlélek nem vezetné őket, be lennének szippantva a hamis és trágár templomba, ami elrejti azt a ronda igazságot, amely felszíne alatt húzódik meg.
Az Antikrisztus most azon munkálkodik, hogy előkészítse fellépését a világ színpadára, és ő lesz az, aki nemcsak uralkodni fog ezek fölött az egyházak fölött, de elhitetve azt, hogy ő különleges isteni ajándékokkal rendelkezik, becsapja majd az embereket. A humanitárius ügyek iránti nagy szolgálataiért fogják tisztelni. Ő, az Antikrisztus, nemzetközi kitüntetéseket fog kapni karitatív munkájáért. És aztán azt fogják mondani, hogy ő egy szent ember karizmájával rendelkezik. Nem sokkal később csodákat fognak neki tulajdonítani, míg végül azt fogja mondani, hogy ő egy Isten küldetésében járó próféta.
Sokan be fognak dőlni ennek a szörnyű megtévesztésnek, mert a világ egyházai támogatni fogják őt, a hamis prófétától pedig megkapja a jóváhagyás pecsétjét.
Végül a világ azt fogja hinni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Szavaim süket fülekre fognak találni, mivel az ő jelenléte felfalja majd az egész emberiséget, kinek tapsa el fogja hallgattatni azokat, akik Isten Igaz Szavát hirdetik. De Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően, Atyám Kezével együtt közbe fogok lépni az út minden jelentős lépésénél.
Üzeneteim a legutolsó napig sem fognak véget érni. Az Én Hangom sohasem fog meghalni. Isten azon gyermekei sem fognak meghalni soha, akik hűségesek maradnak Szent Szavához.

Jézusotok.