Az október 3-ai fiatalok szinódusát nyitó misén Ferenc pápa egy fa "hármas kereszttel" jelent meg, amely végén szarvakhoz hasonló végződés volt látható.

A közösségi oldalakon azon nevettek, hogy Ferenc pápa úton van a Harry Potteres "kviddics mérközésre", továbbá a "Gyűrűk Urából" Gandalfhoz, valamint az újszövetségi Simon mágushoz is hasonlították.

Mások szerint arra jó a bot, hogy a ruhaszárító kötelet kössenek rá.

A Kereszt egy új formája kerül majd bevezetésre.

2013. április 30. kedd
Drága szeretett leányom, az Én Hatalmam soha nem fog meggyengülni; mint egy fény, halványabb lesz a sűrű köd közepette, de mindig látható lesz, még ha olyan gyenge lesz is, akár egy halvány pislákoló fény.
Amikor a világ újra megváltozik, mivel a gonosz szellem a megosztottságra megosztottságot hoz, akkor egyedül csak Isten Fénye lesz az, ami fenntart majd benneteket. Jelenlétemet érezni fogják azok, akik Hozzám folyamodnak segítségért, mert Én sohasem foglak elhagyni benneteket, különösen akkor nem, amikor úgy érzitek, hogy minden reménytelen. Semmi más, csakis az Igazság fog segíteni nektek helyt állnotok, amikor a szeretet hiánya – a mai világban nyilvánvaló módon – egyre csak növekszik, amint az emberek szíve kővé változik.
Az Igazságot a Szent Biblia tartalmazza. Ez az a táplálék, amely éltetni tudja az embert úgy most, mint a jövőben. Rövidesen lehetetlen lesz akár csak egy Bibliát is vásárolni, mivel sok nemzet ragaszkodni fog az új törvényekhez – különösen Európában -, mely törvények minden olyan könyvet be fognak tiltani, amelyek Isten Szavát terjesztik.
A levél most íródik, hogy hívja mindazokat, akik a Katolikus Egyház szolgálatában állnak. Hamarosan minden felszentelt szolgám tájékoztatva lesz a változásokról, amelyekről azt fogják mondani, hogy az Egyház javát szolgálják.
Az új szabályok, amelyek a Szentmise alatt mondott imák módosításaiban lesznek észlelhetők, ártalmatlannak fognak tűnni. Sokan nem veszik észre ennek a jelentőségét, de ez a Szent Eucharisztiához és a benne lévő Jelenlétemhez kapcsolódik. A „megemlékezés” szót fogják használni, és hamarosan minden templomot megfosztanak kincseitől. A kincsek elvétele, beleértve az arany Tabernákulumokat is – melyeket fából és kőből készítettel cserélnek fel – egyike lesz azoknak a jeleknek, melyeket összegyűjtenek az Új Világvallás számára.
A templomokat a falaikon belül fogják megváltoztatni, és ez magába foglalja majd az oltárok megszentségtelenítését is. A Szentségtartók – a Szent Eucharisztia tartója –kezdenek eltűnni, és a Szentségkitétel napjai véget érnek.
Vessétek csak meg most Szent Szavamat, és majd könnyeket fogtok sírni, amikor ezek a cselekedetek fel fognak tárulni előtettek! Hamarosan – nem sokkal később – a felszentelt szolgáim által viselt öltözékeket meg fogják változtatni, és a Kereszt egy új formája kerül majd bevezetésre. Az új rémtett nem egy egyszerű kereszten alapszik. Ehelyett, diszkréten, a fenevad fejét fogja ábrázolni.
Azt kérem tőletek, hogy most gyűjtsétek össze Szent Keresztjeimet és tartsátok azokat otthonaitokban, Szenteltvízzel együtt. Arra sürgetlek benneteket, hogy ragaszkodjatok az Igazsághoz, amelyről beszéltem nektek. Aztán azt akarom, hogy teljesen bízzatok meg Bennem. Sohase higgyétek, hogy elhagylak titeket, kiszolgáltatván a gonosznak benneteket. Én továbbra is mindenkor közel maradok hozzátok. Különleges áldást árasztok szeretett, hűséges szolgáim fejére, hogy Szentséges Szívemmel egybefonva tartsam őket.
Tartsátok szíveteket közel Hozzám, és egymáshoz is. Vigasztaljátok és erősítsétek egymást, mert nektek az előttetek álló idők előtt és alatt sokkal jobban kell szeretnetek egymást, mint valaha. Én vagyok a ti családotok. Ti az
Enyéim vagytok. Mi egyesülve maradunk egészen addig a pillanatig, amikor a harsonák megszólalnak, és a bejelentés megtörténik, hogy Második Eljövetelemben végül kinyilatkoztathatom Magam. Akkor érezni fogjátok az örömet és a békét, amelyet megígértem nektek. Aztán minden szenvedés véget ér.
Jézusotok.

Üdvösség Anyja: meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni.

Nyomtatóbarát változat
2013. július 29. hétfő, 19:05
Gyermekeim, mindig emlékezzetek arra, hogy Én Isten Erejével és Fiam Kegyelmével össze fogom zúzni a fenevadat, és amikor minden reménytelennek tűnik, a gonosz uralma hirtelen véget ér.
Védelmem Palástja beborítja mindazokat, akik ezekben a nehéz időkben a segítségemért folyamodnak. Emlékezzetek arra, hogy amikor Fiamat elvesztettem tizenkét éves korában, a templomban találtam meg. Imádkozzatok, gyermekeim, és menjetek most templomaitokba, hogy áldozatokat ajánljatok fel, amelyekre szükség van, hogy ebben a lelkekért folytatott szörnyű lelki harcban állhatatosságért könyörögjetek
A Fiam nagyon sokat szenvedett Kereszthalálakor, de ez csak egy volt a terhek között. A legnagyobb szenvedést ma azokért kell elviselnie, akik már elvesztek Számára. És most, amint a gonosz szelleme arra törekszik, hogy elvegye Tőle mindazokat, akik szeretik Őt, a Fájdalom kardként hasít beléje, mely kettévágja Őt.
Most az áldozati lelkek a legnagyobb fájdalmat fogják elviselni, ahogy az Isten gyermekei elleni üldöztetés egyre csak növekszik. Fiam Keresztje által váltott meg benneteket. Fiam Keresztje által le fogjátok győzni a gonoszt, és az Ő Keresztje, ha meg van áldva, meg fog védeni benneteket. De ha ez a Kereszt megváltozik, illetve másként jelenik meg, az Fiam halálának a megcsúfolása, mely által megváltotta a bűnösöket. Meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja