2018. május 28., hétfő

Barsi Balázs OFM: A vértanúk exegézise

Balázs atya gondolatai az "Övék a mennyek országa" dokumentumfilm, és az újraházasodott elváltak áldoztatásának vitája kapcsán.

Az alábbiakban Barsi Balázs OFM atya gondolatait tesszük közzé, amelyekkel az "Övék a mennyek országa" című új dokumentumfilmre, valamint az újraházasodott elvált hívek áldoztatásának vitájára reflektál. A filmet Siklósi Beatrix és Marossy Géza készítették, Böjte Csaba ferences testvér, Hölvényi György európai parlamenti képviselő, és Sajgó Szabolcs jezsuita atya közreműködésével.

A vértanúk exegézise


A filmet nézve látom a szír keresztény asszonyt, akinek három fiát kivezetik a muszlim terroristák az udvarra. Mindegyiktől megkérdezik: "Keresztény vagy-e?" A felelet: "Az vagyok, és mindhalálig az is maradok." Mindhármat megölik.
Ugyanakkor Krisztus Egyházán belül a csűr-csavar teológusok azt állítják, hogy a nemi gyönyörhöz az embernek olyan abszolút joga van a szentségileg érvényes házasságon kívül (elvált és másik partnert találtak esetében), hogy ez a jog egyes esetekben együtt maradhat a Krisztushoz való tartozással annyira, hogy az így élők meg is áldozhatnak.
Hol van itt a hit belső logikája? Egyrészt az Isten Fiához, Jézus Krisztushoz való tartozás megköveteli a vértanújelölttől az élet odaadását, a földi életről való lemondást az örök élet (a Jézussal való kapcsolat) érdekében. Ezek a fiatalemberek ezzel az odaadással lemondtak mindenféle törvényes és törvénytelen módon szerezhető nemi gyönyörről, amikor vállalták a vértanúságot. Másrészt a nemi gyönyörhöz annyira joga lenne a Krisztushoz tartozó embernek, hogy azt fölébe helyezhetné a Krisztussal való kapcsolatának, és ezt bizonyos esetekben még a szentáldozással is szentesíthetné?
Erre azt mondhatná valaki, hogy a vértanúság előtt megtorpanó hittagadó is áldozhat, ha megbánja a tagadását, és feloldozást kap. Igen ám, de a megbánás lényege az ő esetében éppen az, hogy egyszer és mindenkorra elítéli a hittagadását, és hasonló helyzetben vállalja a vértanúságot.
Az érvényes szentségi házasságon kívüli nemi kapcsolat (férfi és nő között) – amely házasságtörés Krisztus kifejezett szava szerint – szintén megbánható, feloldozható, ha erről a nemi kapcsolatról lemond a keresztény. Akkor áldozhat is.
Melyik lemondás a nagyobb? Nyilván a földi életről való lemondás. Az Úrhoz való tartozás lényege követeli meg a kereszténytől bizonyos helyzetben a földi életről való lemondást. Az életről való lemondás viszont magába foglalja a nemi gyönyörről való lemondást is.
Egyetlen egyházban hogyan lehet két totálisan ellentétes magatartást fenntartani? Sehogy! Ez rést ütne a Krisztussal való kapcsolaton, és lerombolná a szentségeket (gyónást, áldozást, a papságot, hiszen a pap hite és lelkiismerete kényszerítve lesz arra, hogy ezeket megáldoztassa). Ezzel az Egyház egységén ütnénk rést. Sőt magán az emberiség lehetséges egységén, mert a házasság isteni intézménye eleve az emberiség forrása és egybetartója.
Ritkán említik ezekben a kérdésekben az elváltak és új kapcsolatban élők elhagyott gyermekeit. A vértanúk gyermekei árvák (félárvák) maradnak, de a vértanú szülő példája által mélységesen oda lesznek kapcsolva Krisztushoz, aki a mi életünk (ld. Origenészt és vértanú édesapját!).
Az elváltak gyermekei, ha a szüleik önmegtartóztató életet élnek, ugyancsak mélységesen oda lesznek kapcsolva Krisztushoz, és ekkor bennük nem csorbul a házasság fölbonthatatlanságának Istentől adott valósága sem.
Nem arról van-e szó, hogy korunk bálványistene lett a nemi gyönyör, amelyhez való görcsös ragaszkodás mindent felülír, még a Krisztushoz való tartozást is?
A vértanúk vére azért ma is a jövő kereszténységének a magvetése, mert a vértanúságuk az egyetlen hiteles, egzisztenciális exegézise (szövegmagyarázata) Isten Fia Evangéliumának.
A vértanúk egyházában megszűnnek a viták az elváltak és új kapcsolatban élők megáldoztatásának lehetőségéről.
A vértanúk egyházában újra megjelennek a szüzek mindkét nemből – és egy új, életerős teológia jelenik meg, amely maga alá temeti a békeidők csűr-csavar teológiáit. A vértanúk személy szerint felszólítanak mindegyikünket, hogy egy polgári és kényelmes kereszténységből az életszentség útjára lépjünk.
Akik azt hiszik, hogy a törvénytelen kapcsolatban élők áldozásának kérdése el van döntve, azok megáldoztatásának javára (bizonyos esetekben), fontolja meg, hogy a következő három idézet kitörölhetetlenül a Szentírás része, tehát Isten kinyilatkoztatásának írásban rögzült üzenete:
„Mindaz, aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságot tör; és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, az is házasságot tör.” (Lk 16,18)
„... a házasságtörőket megítéli Isten.” (Zsid 13,4)
„Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék e kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza.” (1 Kor 11,27-29)

Hamis béke grafikusan - május

Luther-módra azt, ami az egyházból megmaradt
Marx bíboros elítéli Bajorországot, amiért kereszteket tesznek fel az állami épületekre
szerint Krisztus megsértette Istent
"folyamatokat indít el" (Evangelii Gaudium, 223) ahelyett, hogy "egyértelmű doktrínát" hozna létre
Dolan bíboros aktív résztvevője volt a New York-i Met gálának, aki kigúnyolta a katolikus egyházat
az egyházzal, a katolikus doktrínával és még a Szentháromsággal is játszik
A Szentlélek majdnem "Bábel apostola"
ezt mondta egy homoszexuális férfinak 2018 májusában: "Isten teremtett ilyennek, és így is szeret téged!"
"Földanyát" dicsőíti

"Buzgó vágyakozás Jézus vételére" - Az Egyház tanítása a lelki áldozásról

A lelki áldozás (communio spiritualis) az áldozás egyik módja [1]. Aquinói Szent Tamás meghatározásában a lelki áldozás "buzgó vágyakozás Jézus vételére az Oltáriszentségben, és az Ő szeretetteljes átölelése úgy, mintha már vételeztük is volna Őt" [2].
Lelki áldozás végzéséhez különösen alkalmas ez az előkészítő ima, amelyet Liguori Szent Alfonz nyomán [3] az Egyház hozzá ajánl:
" Jézusom!
Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Mindennél jobban szeretlek, és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak.
Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj legalább lelki módon a szívembe!
Magamhoz ölellek, mintha már ott lennél, és teljesen egyesítem magamat Veled.
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled! "
Vagy rövidebb formában [3]:
" Hiszek Benned, Jézus, az Oltáriszentségben. Szeretlek és vágyom Rád. Jöjj a szívembe! Magamhoz ölellek, ne hagyj el többé engem! "
A lelki áldozás a hatásaiban a személyes felkészültségnek megfelelően (ex opere operantis) közli a Krisztussal való találkozásnak azokat a kegyelmeit, amiket a tényleges áldozás közvetlenül és biztosan (ex opere operato) közöl [4].
A halálos bűn állapota kizárja, hogy a lelki áldozásban megtörténjen az egyesülés (communio) Krisztussal [5]. A lelki áldozás ilyenkor megszentelő kegyelmet nem közvetít, megadhatja viszont a Krisztussal való találkozásnak azt a segítő kegyelmét, ami a halálos bűn állapotából való kilépéshez segíthet hozzá.
A méltatlanul (halálos bűn állapotában vagy szentségi böjt nélkül) végzett lelki áldozás nem valósít meg szentségtörést. Lelki áldozást azok is végezhetnek, akik a szentmisén nem járulhatnak szentáldozáshoz, vagy akik el vannak tiltva a gyónástól és szentáldozástól (pl. rendezetlen együttélésben lévők) [6].
Lelki áldozás napjában többször is végezhető, akkor is, ha valaki képtelen szentáldozáshoz jutni, de akkor is, ha ténylegesen meg tudott áldozni [7]. A lelki élet szent mesterei minden hívőnek ajánlják [8].
A lelki áldozás a tényleges szentáldozást nem válthatja ki. Csak lelki áldozást az végezhet, akit külső körülmények akadályoznak abban, hogy tényleges szentáldozást végezzen [9].
[1] Tridenti Zsinat, Határozat a legszentebb Oltáriszentségről, XIII. sess., VIII. c. (DS 1648). Fontos itt megjegyezni, hogy időnként fogalomzavar mutatkozik a "lelki áldozást" értelmezni próbálók között, ahogy erre például Paul Jerome Keller OP atya "A lelki áldozás mindenkié?" című dolgozata is rámutat. Az áldozás módjainak, és köztük a lelki áldozás tárgyalásakor az Egyház tanítóhivatala következetesen az eucharisztikus communio létrejöttére irányuló (emberi) aktust érti az "áldozás" szó alatt, és nem pedig e communio tényleges létrejöttének (isteni) aktusát. Míg az előző méltatlanul és akár még szentségtörő módon is megvalósulhat, utóbbi megvalósulását Isten tökéletes jósága és a lélek halott állapota is kizárja. Petrus Lombardus Szent Ágostontól vett idézete (lásd Libri Quattuor Sententiarum, IV, d.9.c.1.1.) például világosan a communio létrejöttére, és nem az erre irányuló emberi aktusra vonatkozik, amikor így ír: "két módja van az Eucharisztia vételének: az egyik a szentségi, így veszik jók és rosszak egyaránt; és lelki értelemben: ezen a módon csak a jók veszik magukhoz".
[2] Aquinói Szent Tamás: STh., III, q. LXXX, 1, 2.
[3] Lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.
[4] Szent Delanoue Johanna tanúskodott arról, hogy valahányszor lelki áldozást végzett, ugyanolyan kegyelmeket kapott vele, mint tényleges szentáldozáskor. Paula Maresca nővér, a nápolyi Sziénai Szent Katalin konvent alapítójának látomásában pedig a tényleges szentáldozás és a lelki áldozás egymás mellett tűnik fel két értékes váza képében: a tényleges szentáldozás arany, a lelki áldozás ezüst vázaként. (lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.)
[5] "Az Oltáriszentség méltó fölvevője a megigazult keresztény." (dogma); Tridenti Zsinat, XIII. sess., XI. c. Szent II. János Pál pápa emellett így ír erről az Ecclesia de Eucharistia enciklikájában (35. pont): "Az Eucharisztia ünneplése [...] nem lehet a communio kiindulópontja, sokkal inkább föltételezi annak meglétét, hogy megerősítse és tökéletessé tegye. A Szentség kifejezi e közösségi köteléknek mind láthatatlan dimenzióját – mely Krisztusban a Szentlélek hatására összeköt az Atyával és egymással - [ezt szünteti meg a halálos bűn - KV szerk.], mind látható dimenzióját, amiből az Apostolok tanításában [ez nincs meg más hitű személyekkel - KV szerk.], a szentségekben [ez nincs meg pl. újraházasodott elvált személyekkel - KV szerk.] és a hierarchikus rendben való communio [ez nincs meg pl. más keresztény felekezetek tagjaival - KV szerk.] következik. Az egyházi communio láthatatlan és látható elemei közti bensőséges kapcsolat alapvető az Egyház mint az üdvösség szentsége számára. Csak ilyen összefüggésben valósul meg az Eucharisztia törvényes ünneplése és a benne való igaz részesedés. Ebből fakad az Eucharisztia alapvető követelménye, hogy közösségben, pontosabban annak teljesen ép kötelékeiben ünnepeljék."
[6] XVI. Benedek pápa így ír erről a Sacramentum Caritatis apostoli buzdításában (55. pont): "A szentmisén való részvétel akkor is szükséges, érvényes, tartalmas és gyümölcsöző, ha valaki nem járulhat szentáldozáshoz. Ilyen körülmények között jó ápolni a Krisztussal való teljes egyesülés vágyát, például a lelki áldozás gyakorlásával"
[7] Keresztes Szent Ágota azt állította, hogy ő naponta kétszázszor végez lelki áldozást. (lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.)
[8] Fáber Szent Péter arról tanúskodott, hogy a tényleges szentáldozás megfelelő végzéséhez is kiemelt fontosságú a lelki áldozás gyakorlása. Liguori Szent Alfonz szerint érdemes lelki áldozást végezni minden alkalommal, amikor egy templomban meglátogatjuk a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, és minden egyes szentmise alatt is. Ugyanő ajánlja a szentmisék előtt és után végzett külön lelki áldozást is. Szent Delanoue Johanna szerint a lelki áldozást végezhetjük egymagunkban, böjtölés és külön engedély nélkül, akár minden órában. (lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.)
A lelki áldozást Szent II. János Pál pápa is ajánlja az Ecclesia de Eucharistia enciklikájában (34. pont), idézve Avilai Szent Terézt: "[N]agyon jó állandóan éleszteni a lélekben az Eucharisztia iránti vágyat. Ebből született a „lelki áldozás” gyakorlata, mely századok óta közismert az Egyházban, és a lelkiélet szent mesterei ajánlják. Jézusról nevezett Szent Teréz írta: „Amikor nem áldoztok és nem vesztek részt szentmisén, megáldozhattok lelkileg, ami nagyon hasznos... Így nagyon megerősödik bennetek a mi Urunk szeretete.” (A tökéletesség útja, 35. f.)"
További példák még ITT.

(Kép: Raffaelo Sanzio, Disputa del Sacramento)