2012. február 4., szombat

Keresztes Szent János (San Juan de la Cruz) verse.

Magyarázat a vershez a kilencedben:
http://tiszta-szivvel.blogspot.com/p/kilencedek.html

Válogatás Makk István: A szellemi lét 80. témaköréből

Az ima - a lélek vágya Isten békéje után.
Az ima - erő a jó és igaz élethez.
Az ima -az Istenhez fűződő szeretet örök kapcsa.
Az ima - benső felemelkedés Istenhez.
Az ima - képesít arra, hogy Isten hangját meghalljam.
Az ima - a szellem örök tápláléka!
Az ima - a szellem örök energia-felvétele!

Paramahansza Jogananda a földi élet jelentőségéről
Isteni küldetés teljesítésére jöttem a Földre. Ez megrendítően fontos.
Nem szabad a szűklátókörű ego-t követnem, mely akadályozza közeledésemet a végtelen célhoz!

Ki van jelölve a helyed (Ismeretlen szerző)
Azért van síró, hogy vigasztald - és éhező, hogy teríts asztalt!
Azért van seb, hogy bekösse kezed - vak, elhagyott azért van, hogy vezesd!
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, - azért van, hogy megmutasd, mennyi szeretet van benned!
Megmutattad néha legalább? És enyhült, szépült tőled a világ?
Mi vagy? Vigasznak szántak! Menedéknek, oszlopnak, szárnynak - valahol rég! Siess! Keress! Ki van jelölve a helyed, s csak ott leszel az, minek Isten rendelt!
Másként rideg, céltalan lesz életed! Mag leszel, mely kőre esett!
Gyógyszer, mely kárba veszett! Rúd leszel - de zászlótalan!
Cserép, melyben nincs virág, s nem veszi hasznod sem az ég, sem a világ!

A Névtelen Szellem imája a Mennyei Atyához és Krisztushoz
Hálát adok Néked, Föld és Menny hatalmas Istene!
Hálát adok Néked, én Uram, Jézusom!
Meghallgattad szolgádat, - erőt és lehetőséget adtál nekem, hogy akiket rám bíztál, lábaidhoz vezethessem, hogy őket megáldd és megszenteld!
Hálát adok Néked, Szeretet Istene, hogy szívükben a Feléd lobogó lángot felgyújtottad!
Uram, Jézusom, védd meg ezt a lángot szívükben, hogy mindnyájan egyek legyenek Benned, hogy el ne aludjék ez a szent, tiszta láng!
Hogy mindnyájuk lelkét szent törekvés hassa át, a Te akaratod szerint cselekedjenek és itt a földi életben, a tévelygések országútján el ne tévedjenek!
Hálát adok Néked, Istenem, hogy a mi Urunkat, Jézus Krisztust elküldted, hogy Benne minden rendű és rangú, kicsiny és nagy, gyenge és erős, tudós és tudatlan megtalálhassa élete célját, megtalálhassa, amit bűnbeesésével elvesztett!
Nyisd meg szívüket szent igéid előtt, nyisd meg szívüket a szeretet előtt!
Emeld fel lelküket, hogy elhagyhassák a mulandó világ érték nélküli dolgait és az Örökkévaló Élet örök értékű igazságaival törődjenek!
Segítsd őket gyengeségükben, vezesd ki őket tévelygéseikből!
Erősítsd meg őket a jóban, világosítsd meg őket az igazban, hogy mindenkor, mindenben, a Tieid lehessenek!
Nekem pedig, szolgádnak, adj erőt, hogy lelkük előtt Szent Igazságodat hirdethessem!
Ezek által megtisztuljanak, megigazuljanak és az Örökkévalóságban felemeltessenek!

Indián ima
Ó, Nagy Szellem, Kinek hangját hallom a szelekben, s Kinek lehelete éltet minden világot - hallgass meg!
Kicsi és gyenge vagyok - szükségem van a Te nagy erődre és bölcsességedre!
Engedd, hogy szépségben járjak, és szemeim mindig lássák a naplemente vörösét és bíborát!
Engedd, hogy kezeim tiszteljenek mindent, amit teremtettél - füleim hallását pedig élesítsd meg hangod hallására!
Tégy bölccsé, hogy megérthessem mindazt, amire népem tanítottad, - s megtanulhassam azt a leckét, amit belerejtettél minden levélbe és sziklába!
Keressem azt az erőt, hogy ne legyek nagyobb, mint testvérem, - de legyőzhessem legnagyobb ellenségemet - önmagamat!
Tégy alkalmassá arra, hogy mindig tiszta kézzel és nyílt tekintettel járulhassak Eléd, hogy mikor elenyészik az élet, szellemem, - mint az elhaló naplemente - szégyenkezés nélkül térhessen Hozzád!

Ősi ír áldás
Áldott legyen a Fény, mely rád sugárzik - és a Fény, mely benned van!
Az áldott Napfény sugározzon be téged és melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog, mint a kandallók tüze! Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is. Sugározzék szemedből a Fény, mint ablakokba állított gyertyák fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja!
Áldott legyen a rád hulló, lágy, édes eső! Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák ki a virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő!
De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet, hogy fényesre és tisztára mossa - és sok kis tavacskát hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje, s időnként egy-egy csillag is!
Legyen áldott a Föld, az egész Földkerekség, hogy mindenütt kedvesen fogadjon, bármerre is vezessen utad!
Legyen puha a föld, mikor terhétől fáradtan lepihensz - és legyen könnyű, amikor majd kint fekszel alatta! Olyan könnyen terüljön el fölötted, hogy lelked kiröppenhessen felfelé
- és elérje útja végén - Istent!

Isten.
Szentgyörgyi Albert zsoltáraiból
Uram! Nagyobb vagy, mint alkotásod!
A Te hazád a Világmindenség!
És én magamhoz hasonlónak véltelek?
Gonosznak, kapzsinak és hiúnak?
Ki dicséretemre és áldozataimra vágyik,
Megbosszulja csekély vétségeim,
Kinek én kell, hogy házat építsek,
Míg embertársaimat hajléktalan hagyom.
Isten! Hadd dicsőítselek azzal,
Hogy teremtésednek rámbízott parányi pontját
Szebbé teszem,
Elárasztom a földi létet fénnyel, melegséggel,
Jóakarattal és boldogsággal.

Széchenyi István imája
Uram! Világosíts fel egy kerub lángszellemével!
Engedd megkülönböztetnem a jó magvát a gonosz magvától!
Add tudtomra - mit tegyek,
Hogy egykor arról a tőkéről, amit rám bíztál, elszámolhassak!
Segítsd bennem sikerre, ami jó,
Tipord el csírájában, aminek rossz gyümölcse lehet!
Töltsd el szívemet tiszta szeretettel
Embertársaim iránt!
Engedd, hogy igaz lelki alázattal
Tekintsek mindenre a világon
És fogjak hozzá bármihez!
Ezen imám ne szóval legyen elmondva,
Hanem tetteimben szüntelenül égnek bocsátva!

Vitovszky István: Bölcsesség
Nem a mindent tudni akarás a bölcsesség...
Féreg az, mely lelked testében rág
És elcsavarja szíved, elméd,
Naggyá növelve hiúságod,
E durva, ősi szellemláncot,
Mely roppant örvények fölött
Reád fonódva odaköt
Az érzékiség sziklájához
S nem enged az élet vizéből inni,
Nem enged hinni!
Nem a mindentudás elve a bölcsesség!
A tudás terén hazugok álmaid!
Amit tapintasz, látsz és érzesz,
Mind csak külső jelenségek
Térben, időben változók…
Más a valóság, más a lényeg -
Megfoghatóan azt el nem éred soha!
Minden titok pagoda!
Fűszál, virág, lég, napfény, illat
Parányi lény, Föld, Nap, Hold, csillag,
S ki ezek között jár -
Magad vagy a titok király: ember!
Létbe hívott élet-csoda
Természet fején a fény-korona,
Égi fenség -
Itt kezdődik a bölcsesség!
Önmagadat megismerve
Fenséges életet élni tudni,
S királyi módon pályát futni
S mindent lelki szemmel látni
És mindeneknek okát
Az Istent megtalálni!
Legesleginkább önmagadban
Ama mélységes lelki napban,
Amelynek neve Szellem…
Így mindent lelki szemmel nézve
Belátsz az élet szentélyébe
És égi erők tudnod adják
Hogy nincsen semmi céltalanság!
Mert minden szó, hang, tett, mozzanat
A végcélnál szent, örök összhangba foly,
Melyben minden Isten nyelvén dalol!
A bölcsesség itt rejlik valahol
Eme szentséges szemlélésben,
Amely lelkedet hófehéren
Öltözteti fel
Az alázat köntösébe!
És száll, repül a magasba véled
A boldogságnak fényes útján
Föl az égbe,
Hol vár reád az örökélet
És a béke!

Az Élet himnusza (Kalkuttai Teréz Anya)
Az Élet egyetlen esély - vedd komolyan,
Az Élet szépség - csodáld meg,
Az Élet boldogság - ízleld meg,
Az Élet álom - tedd valósággá,
Az Élet kihívás - fogadd el,
Az Élet kötelesség - teljesítsd,
Az Élet játék - játszd,
Az Élet érték - vigyázz rá,
Az Élet vagyon - használd fel,
Az Élet szeretet - add át magad,
Az Élet titok - fejtsd meg,
Az Élet ígéret - teljesítsd,
Az Élet szomorúság - győzd le,
Az Élet dal - énekeld,
Az Élet küzdelem - harcold meg,
Az Élet kaland - vállald,
Az Élet jutalom - érdemeld ki,
Az Élet élet - éljed!

Asszíszi Szent Ferenc imája
Uram, tégy engem békéd eszközévé!
Add, hogy ahol a gyűlölet uralkodik,
oda a szeretetet vigyem!
Ahol a bűn uralkodik,
oda a megbocsátást vigyem!
Ahol a viszály szertehúz,
oda az egységet vigyem!
Ahol a kétség tétovázik,
oda a hitet vigyem!
Ahol a hamisság kígyózik,
oda az igazságot vigyem!
Ahol a reménytelenség csüggeszt,
oda a bizalmat vigyem!
Ahol a szomorúság fojtogat,
oda az örömet vigyem!
Ahol a sötétség rémít,
oda a világosságot vigyem!
Uram, tégy engem békéd eszközévé!
Úgy legyen!

Az ima a szellem örök tápláléka!
Az ima a szellem örök energiaforrása!

Összeállította: ifj. Makk István

Ti megbántjátok Fiamat, amikor kézbe fogadjátok a Szent Eukarisztiát

2012. január 18-án a Szűzanya üzenetében a következőt mondta az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária látnoknőnek:
“… Ébredjetek fel, gyermekeim, az igazságra. Ez a gonosz terv megváltoztatta a Katolikus tan alapvető hitelességét az évek során.
Ti megbántjátok Fiamat, amikor kézbe fogadjátok a Szent Eucharisztiát.
Ez az ő művük volt. …”
Ennek megértéséhez szeretnénk az alábbi anyagokra felhívni a figyelmet. Azzal a nem titkolt céllal, hogy mindenki számára ismert lehessen, ez egy olyan jelzés a Szűzanyától ezen a látnoknőn, prófétán keresztül, ami már ismert azok számára, akik figyelemmel kísérték az elmúlt évtizedek misztikus történéseit, üzeneteit. E mellett fontos megismerni ennek a szokásnak bevezetése körüli eseményeket, az Egyház vezetői, beleértve az akkori Szentatya álláspontját. 
Ehhez egyrészt Török József történész, teológus írását használjuk, másrészről az érintett, az Úr Jézusnak Manduriában, Debórának adott részletes kinyilatkoztatására utalunk. A manduriai jelenésekről szóló portálon bőven lehet erről olvasni.
Gondolatok a kézben áldoztatásról
Történeti visszapillantás
A szentmise liturgiájának 1969-ben történt megújítása után Nyugat Európában rohamosan elterjedt a hívek között az a szokás, hogy áldo­záskor az Eucharisztiát a paptól saját kezükbe kérik, és utána önma­gukat áldoztatják. A római misekönyv általános rendelkezései között erre nem találunk utalást, mert a 117. pont ezt írja elő: (A pap) „a kissé felemelt Szentostyát mindenkinek külön felmutatja és mondja: Krisz­tus Teste! Az áldozó ámennel felel és magához veszi a Szentséget.”
Valaha hittanórákon azt tanították az elsőáldozásra készülő gyere­keknek, hogy a püspök papszenteléskor a szentelendő kezeit (ujjait, a két tenyerét) a keresztelendők olajával keresztalakban megkente. A pap kezei így váltak méltóvá, hogy az Úr Testét érintsék. Ez szépen ki­fejezi azt a keresztény lelkiséget, amellyel a „félelmetes szentséghez” közeledett a hívő ember.
A kézben áldoztatást annak apostolai az 1970es években ókeresz­tény példákra hivatkozva terjesztették. Pius Parsch már a 30as években idézte Jeruzsálemi Szent Cirillt (+386), aki az áldozóknak ezt a utasítást adta: „Amikor odalépsz, ne menj tenyeredet kinyújtva, sem az ujjaidat szétterpesztve, hanem alakítsd bal kezedet mintegy trónussá a jobb kéz számára, mint olyan számára, aki a királyt fogadja. Tenyeredet tartsd öblösen, s úgy fogadd Krisztus testét, miközben áment mondasz.”
A liturgia apostola azt azonban nem tette hozzá, hogy Rómában már a VI. század folyamán a gyakori visszaélések (az Eucharisztia indok nél­küli elvitele, szentségtörés kockázata) miatt elhagyták a kézben áldoz­tatást és elrendelték, hogy a Szentostyát a pap tegye az áldozó nyelvére.
A VII – VIII. században számos helyi zsinat átvette és megismételte a római rendelkezést, nyilvánvalóan nem ok nélkül.
Mi okozta az ókeresztény szokás felújítását az elmúlt évtizedekben?
Mellesleg, az ókeresztény bűnbánati fegyelem visszaállítását senki nem javasolta, sőt a rendszeres (legalább évi egy alkalommal végzett) gyónás éppen akkortájt ijesztően megritkult. Az újítókat nem a nagyobb higiénia iránti igény sarkallta, hanem egyfajta hangsúlyeltolódás az Eu­charisztia szemléletében és ennek jelekkel történő kifejezésében.
A joggal sok tiltakozást kiváltott Holland Katekizmus (1966) azt írja, hogy „az Egyház jelenleg nem tartja szükségesnek Jézus való­ságos jelenlétének igazságát a többitől elválasztva szemlélni. Lehet, hogy erre valamikor szükség volt, amikor egyes téveszmék tagadták Jézus valóságos jelenlétét.” (318. o)
Ebben a megfogalmazásban a valóságos jelenlét egy szintre kerül az emlékezéssel, a közös étkezéssel, a hálaadással, az áldozattal. így szemlélve a szentmise „közös lakoma és ugyanakkor közösségi hála­adás.” (322. o.)
Nem véletlen, hogy a VI. Pál pápa által fölállított bíborosi bizottság az Eucharisztiát tárgyaló holland szöveg helyett több fejezet terjede­lemben új, a Tanítóhivatal álláspontját tükröző megfogalmazás átvé­telét szorgalmazta, ami azonban a hollandok ellenállásába ütközött.
Az Eucharisztia tanát védelmébe vevő VI. Pál a hivatalos engedélyt nélkülöző kézben áldozásról tudomást szerezve, ennek kapcsán kér­dést intézett a világ püspökeihez. Válaszában 1233 püspök elutasítot­ta az áldozás új módját, 567 mellette foglalt állást, 315 pedig komoly föltételekhez kötve tartotta csak megengedhetőnek.
A világ püspökeinek többsége tehát elutasította!
Az illetékes kongregáció VI. Pál pápa kérésére közzétett nyilatko­zatában a hagyományos forma mellett állt ki; de azokban az országok­ban engedélyezte, ahol ez már elterjedt.
Oddi bíboros szerint VI. Pál pápa személy szerint ellenezte a kéz­ben áldoztatást. (Yves Chiron: Paul VI., 1992, 293 o) II. János Pál pápa 1980as párizsi látogatásakor a köztársasági elnök feleségének a televíziók kamerája előtt sem adta kezébe az Eucharisztiát, hanem a hagyományos módon áldoztatta meg. A pápa tudta, mit tesz! A törté­nelmi tények felidézése segíthet az Eucharisztia iránti tisztelet tovább­gondolásában.
Megfontolandó szempontok
Látszólag jelentéktelennek tűnő apróságok változtak meg a szentmisén belül az Eucharisztia vételénél, ám ezek kifejezik azt a vallásos érzületet, amelyet a változtatások szorgalmazói előnyben akartak részesíteni a ha­gyományos érzülettel szemben A hívek, engedelmeskedve a rövid bevezetésnek, szinte egyik napról a másikra átvették a szentáldozás új for­máját, és csak utólag, az újat összevetve a régivel, kezdték érzékelni a különbséget. Azután következett a szentélyek átalakítása, és a régi rítusra emlékeztető építmény, az áldoztatórács gyorsan eltűnt. Mint­ha a szentély rácsa azért omlott volna le, hogy a szentélyben jelenlé­vő szentség (sacrum) elárassza a hajóban tartózkodó híveket; jóllehet pontosan az ellenkezője történt: a hajóból a nem szent, a mindennapi (profanum) áradt be a szentélybe a helyileg fogalmazott, társadalmilag korrekt hangvételű könyörgésektől egészen az evangéliumi esemé­nyeket mímelő pantomim játékig. Az áldoztatórács csak akkor mene­kült meg, s folytathatta létezését a templomon belül, esetleg új helyen, ha műemlék volt, vagy kemény, márvány anyaga túl nagy gondot oko­zott a szentély átépítésénél. Templomban mégsem lehet robbantani, mondta az egyik lelkes átépítő, miközben heti igehirdetésével a hit szikláit robbantgatta, azt magyarázva, hogy Jézus csodái mégsem cso­dák, csak az apostolok hitének szóbeli képződményei.
Az áldozásnál jelentős változás, hogy a hívek körmenetben vonul­nak az oltárhoz, és állva fogadják az Eucharisztiát. Két megoldás létezik: vagy a hívek körülállják az oltárt, és a pap jár körbe az áldoztatás során, vagy a pap marad egy helyben és a hívek járulnak elé, egyesével, kettesé­vel. Utóbbi megoldás a pap számára egyszerűbb, ám a hívek szempont­jából rosszabb. Ugyanis közvetlenül a Szent Test vétele előtt és rögtön a vétele után mozogni kell, oda, majd arrébb lépni. A figyelem pontosan a legszentebb pillanatokban szétszóródik, és nem az Úrral foglalkozik. Az oltár körülállása esetén szintén ez a helyzet, legföljebb ott egykét má­sodperccel több ideig maradhat az áldozó. Sajnos csak maradhat, mert szinte mindenki kötelességének érzi, hogy más áldozni akarók vélt érde­kében udvariasan azonnal visszalépjen, miközben gondolatai elterelődé­se miatt magával a hozzá érkezett Jézussal szemben válik udvariatlan há­zigazdává. Ekkor, a szent pillanatban az emberi lélek természetes igénye miatt csakis a Mártával szembeállított Mária szemlélődő példája lehet az irányadó. A régi formánál, ami azt jelentette, hogy a hívő térdel a Szent­ség vételekor, ez a nyugalom, szemlélődő odafigyelés természetszerűleg létezett. Lassabb volt az áldoztatás, már csak a kísérő imádság hosszabb volta miatt is, a hívek hamarabb odatérdeltek a rács mellé, és kicsit még maradhattak a pap továbbhaladása után is. Néhány pillanatról van szó csupán, de ez a néhány pillanat minőségi többletet jelentett a lelkiélet­ben. Egyébként régen sem volt kötelező letérdelni annak, aki valami oknál fogva nem tudott. Az állva áldozás indoka a liturgiareform utáni magyarázatok szerint az, hogy az állás jobban kifejezi az istengyerme­ki szabadságot. A térdelés viszont az Istennel szembeni hódolat mara­déktalan kifejezője. Vajon a sokat emlegetett mai embernek melyik­re van jobban szüksége? Sokszor támad az a benyomás, hogy még a hívők is partneri viszonylatban szeretnének „tárgyalni” Istennel, mint egyenrangú felek.
Ez a sajátos nagykorúság tűnik ki a kézben áldozáskor is. Az ős­keresztények szép példája, amit azonban a történelmi fejlődés túlha­ladott, alkalmas kifejezése annak, hogy a hívő és Isten között a pap szerepe visszaszorítandó, hiszen a hívő önmagát áldoztatja. Eb­ben pedig benne lehet az önüdvözítés gesztusa. Ez utóbbi megállapí­tás nem aggodalmaskodás, hanem szembenézés azzal az irányzattal, amely az Eucharisztia áldozat jellegét, sőt a kereszthalál áldozat jelle­gét igyekszik gyöngíteni vagy egyenesen megsemmisíteni a hívek tu­datában. A szentmise közösségi, hálaadó étkezésként túlhangsúlyozott bemutatása annak tartalmi kiüresítése. A forma megőrzése segíthet a tartalom megőrzésében A Szentatya nem áldoztat kézbe. Ezzel szeret­ne példát adni a hagyományos áldozási forma megőrzéséhez II. János Pál 1980as franciaországi látogatásakor a francia köztársasági elnök feleségét a televíziós kamera láttára sem áldoztatta kézben A pápának nincs joga példát mutatni? Akkor Krisztus miért bízta meg a vezetés­sel? Ha pedig igen, akkor példája parancs erejű kellene, hogy legyen! A lelkipásztori tapintat a kézben áldozni akaró hívek iránt ideig-órá­ig kitérhet a példa követése elől; ám mit tesz majd, ha a valóságos je­lenlétbe és az áldozat jellegébe vetett hit rohamos gyöngülésével talál­ja magát szemben? A gyónások ijesztően csökkenő száma áttételesen erre is utalhat, mert bár kevesen gyónnak, sokan áldoznak A szentség­imádások elnéptelenedése szintén figyelmeztető jel.
Török József történész, teológus

http://jelenesmanduriaban.hu/a-kezbe-aldozasrol:
Részlet az 1995. november 27. – ei Oltáriszentségről szóló tanításból:

J. „Megáldom az egész földet! (Ekkor a Szent Szüzet látom, aki kezében tartja a Földet, és átadja Fiának. Az Úr Itáliát és Rómát külön is megáldja…) Leányom, Én vagyok a meggyalázott Szeretet!”
D. „Úgy érted, Eukarisztikus Szeretet?”
J. „Igen, erről szeretnék beszélni neked, a kézbe Áldozásról.”
D. „Nagyon örülök neki. Uram, sok pap azt állítja, hogy a nyelv tisztátalanabb a kéznél, ezért…”
J. „Akkor sületlenségeket beszélnek.
Leányom, amikor Én, a Szentséges belépek testetek­be, mindeneteket megszentelem, de nem tűrök ellent­mondást abban, hogy melyik a legszentebb testrészetek, és melyikkel fogadjatok Engem. Mindenekelőtt meg aka­rom értetni az emberekkel, hogy gyűlölöm, ha állandóan megváltoztatják előírásaimat(5). Bár egy időben tanítványaim Szent Testemet úgy vették magukhoz, hogy megtörték a kenyeret, ma nem ez a kívánságom. Hányszor kellett Pál apostolnak változtatnia a liturgián, mert folyton meggyalázták az Oltáriszentséget! Ő megpróbált mindent a lehető legnagyobb tisztelettel és áhítattal végrehajtani, mert jól tudta, micsoda Nagyság az, melyből az ember az Áldozás során részesül.
Ma az embernek sokkal csavarosabb az észjárása, és a Gonosz már nem tudja, mit találjon ki, hogyan támadja meg a Szentséget.
A legfőbb fegyvere: megpróbálja mindenben az ártatlanság, a tisztaság látszatát kelteni. Vegyétek észre, milyen ravasz! Nem tudjátok többé megkülönböztetni a végtelent és a szakadékot. Mennyi gyalázatot kell elszenvednem, mert a papjaim a kézbe áldozással lehetővé tették, hogy meglopjanak Engem! Hányszor áldoztak fel a gonosznak ezekkel az engedményekkel! A Sátán megrostálja az embereket, és jól kifürkészi a szíveket, hogy a saját tervei szerint alakíthassa őket, és végül elpusztíthassa a Szentséggé lett Szeretetet. Meg kell állítani ezt a halálos láncolatot!
A pap kezéből fogadjatok Engem kellő tisztelettel közvetlenül a szátokba, eközben tanúsítsatok alázatot, ahogy kell, majd méltóképpen üdvözöljetek szí­vetekben! Veletek akarok lenni, de ne feledjétek, hogy nem vagyok egy közületek! Én a megtestesült Isten vagyok, és nem egy ember, aki Istennek vallotta magát. Jusson eszetekbe, hogy sokan az életüket is odaadták Értem, az elérhetetlen, felfoghatatlan Oltáriszentségért.
Ha így folytatjátok(6), elkerülhetetlen, hogy az ellenség megnyerjen néhány csatát. Ráadásul az idő(7), sőt az Enyéim is azt hangoztatják: „Ez az egész nem fontos!”. És újabb megaláztatásokat kell majd elszenvednem.
Így még több vigasztalót keresek majd. Van rá mód, hogy megállítsuk a Vadállatot. És Én, a Szent Szív megengedem, hogy felismerjétek és alkalmazzátok ezt az Én Di­csőségemért, mely hamarosan betölti majd az egész földkerekséget. Legalább te, kedvesem, tedd azt, amit mondok!
Még visszatérek erre a témára, mert bízom benne, hogy akad még a földön olyan ember, aki él! Figyelj, és vidd is be a gyakorlatba azt, amire kértelek!”

(5) melyeket az Én áldásom szentelt meg
(6)
ha továbbra sem tisztelitek az Eukarisztiát
(7) a társadalom, amelyben éltek