2015. január 5., hétfő

Világháborút okozhat az ősi lelet? – avagy: a Frigyláda titka

Egy új könyv szerint 2700 év után feltárulhat a jeruzsálemi Templom-hegy titka. Az felfedezés veszélyes következményei miatt geostratégiai forgatókönyveket készítettek Izraelben.
„Mit gondolnak, mennyi idő kellene, hogy bejárja a világot a hír, ha Izraelben, a Templom-hegy mélyében, az egykori zsidó Szentély föld alatti kazamatáinak egyikében megtalálnák az eredeti Frigyládát? 24 órán belül a világ lakosságának 70 százaléka tudomást szerezne a hírről. A felfedezés a tudományos, vallási és kulturális jelentősége mellett azonban legalább ekkora politikai és katonai dilemmát is felvetne. A helyszín – amelynek a föld feletti szintjén iszlám szenthelyek, a Szikladóm és az al-Aksza mecset állnak – a világ legvitatottabb területe, így azonnal új dimenziót nyitna az arab–izraeli konfliktusban és a Jeruzsálem státuszáért folyó küzdelemben” – mondta A Frigyláda jelentés című, néhány hete megjelent könyv szerzője a Voice of Israel rádiónak adott interjújában…
frigyláda2
50 terem a radarokon
Harry Moskoff azt állítja, hogy ez a bejelentés bármikor megtörténhet, mert az elmúlt évtizedekben a legkorszerűbb technológiák felhasználásával izraeli szakembereknek sikerült feltárnia a jeruzsálemi Óváros középpontjában álló Templom-hegy alatti földrétegeket. Eszerint összesen mintegy ötven föld alatti alagutat és termet azonosítottak, és ezen belül lokalizálni tudták azt a szakaszt, amelyben a Salamon által épített eredeti zsidó Szentély legfontosabb szent tárgyait elrejtették.
A kutatásban résztvevő vezető izraeli régészek és tekintélyes vallástudósok szerint helytálló lehet a zsidó hagyomány, miszerint a Frigyládát a Szentek Szentjének eredeti aranypadlózatával együtt engedték a mélybe még azelőtt, hogy az Első Templomot a babiloni hódítók lerombolták volna. A Frigyláda tehát ma is az eredeti templom aranypadlóján állhat, mintegy 30-40 méter mélyen abban a teremben, amelyet még Salamon tervei szerint építettek meg a Szentély alatt.
A szerző szerint az izraeli kormány tisztában van azzal, hogy a felfedezés nyilvánosságra kerülése milyen bonyolult kihívásokkal – sőt világháborús veszéllyel – járna, ezért 1967 óta igyekszik a Templom-hegy kérdését távol tartani a politikától, sőt a vallástól is, nem véletlenül nyilvánították – egészen a legutóbbi időkig – tiltott helynek a hívő zsidók számára. Hivatalosan ma is érvényben van a hatnapos háború és Jeruzsálem egyesítése után kialakított status quo, amely szerint Izrael fenntartja a szuverenitását a Templom-hegy felett, de a terület kezelését átadta a jordániai vezetés alatt álló muzulmán szervezet, a Wakf számára. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt ötven évben hivatalosan semmiféle kutatás nem történt a hegy mélyében.
Palesztin értelmezés szerint – amit ma már a világ országainak a többsége is elfogad – a jeruzsálemi Óváros, benne a Templom-heggyel „megszállt terület”, amelyet a kétállami rendezés keretében Izraelnek „vissza kell adnia” (bár 1967 előtt Kelet-Jeruzsálem nem palesztin, hanem jordán megszállás alatt állt).
Négy geostratégiai opció
Harry Moskoff könyvében összefoglalta, milyen elméleti opciói vannak Izraelnek a Frigyládával kapcsolatban – már amennyiben a kutatók feltételezése helytálló –, és ezek milyen politikai, katonai és vallási következményekkel járhatnak a Közel-Keleten.
Moskoff rabbi négy hipotetikus forgatókönyvet vett számításba:
Izrael bejelenti, hogy birtokukban van a Frigyláda, és a kormány kész bemutatni ezt Jeruzsálemben, egy különleges, erre a célra épített múzeumban a világ közvéleményének. Ez a hír alapjában megerősítené Izrael történelmi legitimitását, nyilvánvalóvá tenné a zsidóság Jeruzsálemhez fűződő jogait, és alátámasztaná a Biblia hitelességét. Jeruzsálem a világ turisztikai és vallási központja lehetne, amely évente zarándokok és érdeklődők tízmillióit vonzaná. Mint Moskoff írja, amennyiben a Frigyláda csupán egy különleges régészeti lelet, ez a terv elvileg akár megvalósítható is lenne. De a rabbik, sőt egyes tudósok szerint is, senki nem tudja, milyen következményekkel járna, ha megpróbálnák felszínre hozni a Frigyládát. A szent tárgy ugyanis elvileg ma is olyan tulajdonságokkal rendelkezhet, mint az Ószövetség idején, amikor a Frigyládából kilépő tűz és energia hadseregeket győzött le, városokat rombolt és természetfeletti üzeneteket közvetített. Moskoff szerint a hivatalos tiltás ellenére eddig kétszer is igyekeztek megközelíteni a Frigyládát őrző föld alatti termet – 1968-ban és 1992-ben –, de egyik alkalommal sem jutottak célba. Amikor megnyitották a terem felé vezető alagutat, megmagyarázhatatlan földmozgás kezdődött, és a földomlások, valamint a lelepleződés veszélye miatt abba kellett hagyni a kutatást.

Izrael továbbra is titokban tartja az információt. Eddig ez volt a legbiztonságosabb opció, mert 1967 után így ellenőrzés alatt tudták tartani a területet anélkül, hogy konfliktust provokálnának ki. Most viszont már a növekvő nemzetközi nyomás miatt egyre valószínűbb, hogy Izrael néhány éven belül elveszítheti szuverenitását a Templom-hegy felett, és a terület – benne a Frigyláda –, az ellenségeik kezébe juthat, ami szintén kiszámíthatatlan következményekkel járna.
Izrael bejelenti, hogy megtalálták a Frigyládát, de úgy dönt, hogy a területtel kapcsolatos viták miatt nem hozzák azt a felszínre. Egy ilyen bejelentés lángba borítaná a muzulmán világot, akik minden eddigi gyanújukat igazolva látnák, miszerint a zsidók ki akarják sajátítani a Templom-hegyet. A nemzetközi közvélemény nyomása miatt Izrael kénytelen lenne kompromisszumot kötni, és át kellene adnia a területet az ENSZ, az UNESCO vagy más, hasonló nemzetközi védnökség alá. Ebben az esetben semmit nem nyernének, sőt elveszítenék Jeruzsálem Óvárosát is.
Izrael nem jelenti be hivatalosan a Frigyláda megtalálását (de nem is cáfolja, hasonlóan az atombombával kapcsolatos álláspontjához), viszont fokozza a politikai és vallási kampányt azért, hogy zsidók imádkozhassanak a Templom-hegyen. Így a közvéleményt hozzá tudják szoktatni ahhoz, hogy az imádkozáshoz a területen előbb-utóbb zsinagógára is szükség lesz. Ezt az egykori Szentek Szentje helyére (vagyis a Frigyláda feltételezett rejtekhelye fölé) építenék, ami ma szabadon álló, beépítetlen terület a Templom-hegy délkeleti részén. Ha sikerül közben rituálisan megtisztított papokat felszentelni – amire szintén zajlanak előkészületek a jeruzsálemi Templom Intézetben –, ők a megnyitás előtt a mélyből közvetlenül a zsinagógába hozhatnák a Frigyládát, és így történhetne meg a nagy bejelentés. A világ ebben az esetben kénytelen lenne elfogadni az új helyzetet, és hozzájárulni ahhoz, hogy felépüljön az új szentély, a Harmadik Templom is.
(https://internetfigyelo.wordpress.com)
(K-W. K. B-R)

" Az a tény, hogy ez a gyermek maga Isten, aki azért jött el, hogy megmentsen minket a Pokoltól, el sem éri a Cuki Egyház vezetőinek ingerküszöbét - és csupán azért, mert a Pokolról és a megváltásról beszélni nem valami "cuki".

"Legalább eljönnek"

Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris S.T.B. 2015. január 5-ei "The Vortex" műsorának magyar fordítása alapján készült. Voris a monológjában az amerikai katolikus egyház állapotára reflektál.
xmass3.png
Amikor megérted a karácsony valódi jelentését -- nem azt a csöpögős, szirupos, természetfelettitől távol állót, amit Ferenc pápa elítélt, és amire mégis túl sok katolikus egyházi esküszik --, képtelen vagy más válaszra, mint hogy teljesen elfordulsz a neo-modernista, cukiegyházas papoktól és püspököktől, akik a karácsonyi és húsvéti keresztényekre azt mondják: "Legalább eljönnek."
Milyen világos ostobaság és abszurditás ez? A katolikus gondolkodás és hozzáállás teljes hiányáról tanúskodik, az Egyháznak az elmúlt évszázadokban történt, vagy talán valaha volt legnagyobb válságával kapcsolatban. Ez lett azonban az egyetlen válasz, amivel ma a Cuki Egyház elő tud állni, miután régesrég lemondtak már az igazságról az érzelmek kedvéért, és csak az egyre fogyó tömegeik vannak, akiket arra szoktattak, hogy érzelmi feldobódottságot keressenek, és ne pedig az igazságot.
Ha a Cuki Egyház vezetői és rajongói még nem tudták volna: a világ sokkal többet kínál időszakos érzelmi feldobódottságból, mint amit az Egyház akár csak elképzelni tud. A Fox News-nak nyilatkozva nem tartott sokáig Timothy Dolan bíborosnak, hogy belekezdjen a cukiegyházas "legalább eljönnek" monológjába, amikor a karácsonykor és húsvétkor megjelenő katolikus tömegekről kérdezték. Az ő szavait idézve: "Lelkesedéssel tölt el, hogy itt vannak karácsonykor és húsvétkor. Alleluja! Jöjjenek be! Örülünk, hogy itt vannak. Imádkozzunk! Reméljük, élvezni fogják. Ezt csináljuk minden vasárnap. Jöjjenek vissza máskor is!"
Ez több, mint szánalmas. És mégis ez áll az üdvözlőlapokon, amiket a Cuki Egyház küldözget. Szerte az országban, immár évek óta, ez az a szöveg, ami papok szájából ömlik karácsony napján. "Köszöntjük Önöket! Ezt csináljuk minden vasárnap." Mindenki udvariasan elkuncog ezen, és ez az utolsó próbálkozás az igazság átadására és a lelkiismeretük felébresztésére. Ne törődjenek azzal a sok szöveggel Jézusról, a Megváltóról! Ne törődjenek mindazzal az áldozattal, ami ahhoz kellett, hogy ez a jászol megközelíthető legyen, vagy hogy ezt a Gyermeket az Édesanyja a karjaiban tarthassa! Csak figyeljenek a csöpögős érzelmekre, és énekeljék a dalokat, amik felkavarják azokat az érzelmeket néhány pillanatra, hogy azután végignézhessük, ahogy emberek százai állnak sorba, hogy szentségtörést kövessenek el a Megváltó Testének és Vérének méltatlan vételével. Ez az! Boldog szülinapot Jézus! Szeretettel a Cuki Egyháztól!
Épp azt az okot, amiért Isten ezzé a Gyermekké vált, az egyetlen okot -- megmenteni minket a Pokoltól -- ássák alá ezek a klerikusok azzal, hogy nem mondják ezt ki világosan. Egy hamis katolikus hitet mutatnak fel, egy hiányos katolikus hitet - a hiányos katolikus hitet pedig úgy hívják: protestáns eretnekség. Ennek a hamis katolikus hitnek a vezetői megszámlálhatatlan katolikust hagynak a bűneikben azzal, hogy sosem szólítják fel őket arra, hogy térjenek vissza a gyónáshoz. Nem hajlandók tájékoztatni őket arról, hogy ha úgy járulnak szentáldozáshoz, hogy előtte nem jártak sem szentmisére, sem gyónni, szentségtörést követnek el, ami hozzáadódik a bűneikhez. Sohasem mondják el a karácsony valódi értelmét, a valódi okát annak, hogy a Mindenható Isten annyira lealacsonyította Önmagát: hogy megmentsen minket a Pokoltól.
A karácsony nem az érzelmekről szól, még ha természetesen fel is indít bennünk érzelmi választ. Egyedül arról szól, hogy Isten belépett az időbe, hogy megmentsen minket a Sátántól. És ez az, amiről az egész szól. A karácsony annak ünneplése, hogy ez a terv végre szemmel láthatóvá vált. Ami pedig a kislányos szöveget illeti, hogy "örülünk, hogy itt vannak" - örülünk? Valóban? Örülnünk kellene? Mert sokan közülünk teljesen más okból vannak itt. Sokan közülünk Isten előtti hódolatból vannak itt; mások azért jöttek, hogy a saját érzéseik előtt hódoljanak, és hogy jóllakjanak a saját ünnepi nosztalgiájukkal, semmi mással.
Emlékezzenek arra a jelenetre, ami azután történt, hogy a mi Urunk a kenyérszaporítás csodáját művelte, és ezreket jóllakatott. Azok az ezrek követték őt Kafarnaumba. És mit tett a Mindenható? A fejükhöz vágta a képmutatásukat. A saját istenségére hivatkozva az mondta: "Bizony, bizony, mondom nektek: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok." (János 6,26).
És ez az, amivel ezek a férfiatlan püspökök és papok nem hajlandók szembenézni: hogy az a rengeteg ember, aki előttük ül az éjféli vagy karácsonyi misén, nem azért van ott, mert hisz, hanem mert jól akarnak lakni a nosztalgiával. A romlandó kenyérért vannak ott, nem azért a Kenyérért, amelyik örök életet ad. És ha ez a kárhoztató igazság túl keménynek hangzik a cukiegyházas fülek számára, kérdezzék meg maguktól: ha a "cuki" hozzáállásotok olyan jól működik, és az igazság elrejtése vagy figyelmen kívül hagyása a legjobb út, akkor miért kellett a New York-i érsekségnek közel száz plébániát bezárnia az elmúlt tíz évben?
Tudjuk a választ rá: mert a túljátszott, hiperfeminin megközelítés nem működik, mert nem működhet, mert kudarcra van ítélve az első perctől fogva. Tagadja az igazságot, elfedi az igazságot, és nem hajlandó hirdetni a teljes igazságot. Ezek a vezetők vagy nem hisznek a katolicizmus teljes igazságában, vagy túlságosan félnek attól, hogy azt kimondják - bármelyikről van is szó, a Sátánnak munkálkodtok vele azáltal, hogy éheztetitek a juhokat. Ti és a követőitek bizonyosan nem vagytok olyanok, mint azok a pásztorok, akik először láthatták meg a gyermek Krisztust, akik emlékét Isten Anyja őrizte és dédelgette az Ő Tisztaságos Szívében. Mégis milyen emléket őriz majd a Mennyek Királynője rólatok, a tömegek érzelmi kiszolgálóiról?
Dolan bíboros pedig bizonyosan nem az egyedüli ebben, ő csak a cukiegyházas üzenet állandó nyilvános közvetítője. Ő püspökök egész sokaságát képviseli, akiket az 1960-as és '70-es években neveltek félre. Az ő hiteltelen katolicizmusuk a természetest, és nem a természetfelettit hangsúlyozza. És számon lesznek kérve érte, mindannyian, amiért annyi lelket megfosztottak az igazságtól. Ezeknek az embereknek reszketniük kellene a félelemtől. Néhány évük van csupán, vagy talán annyi sem, mielőtt Isten színe elé kerülnek.
A karácsonyi és húsvéti katolikusokban talán ott pislákol a hitnek valami kicsi lángja, de ti semmit nem tesztek azért, hogy Istennek azzá a tomboló tüzévé váljon, amivé válnia kellene. Semmi szépséget nem mutattok fel. Megelégedtek azzal, hogy az érzelmeikkel játszotok, miközben elhanyagoljátok az intellektusukat. Nem törődtök a lelkeikkel, csak azzal, hogy a testük a padsorok közt legyen. Ezért nem jönnek vissza a következő vasárnapon, hagyják ki január 1-e kötelező ünnepét, és térnek vissza ahhoz a bűnös szokásukhoz, hogy nem mennek el szentmisére vasárnaponként. Semmit sem tettetek azért, hogy kiragadjátok őket a parancsolatok megszegésének életvitelszerű állandóságából. És mindössze ez az, amit az egész szánalmas Cuki Egyház kínál.

A karácsony semmi másról nem szól, mint egy aprócska gyermekről. Az a tény, hogy ez a gyermek maga Isten, aki azért jött el, hogy megmentsen minket a Pokoltól, el sem éri a Cuki Egyház vezetőinek ingerküszöbét - és csupán azért, mert a Pokolról és a megváltásról beszélni nem valami "cuki".

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’



Azok, akik Színem előtt felmagasztalják magukat, de másokról rosszat mondanak, el lesznek szakítva Tőlem


2015. január 4. vasárnap, 16:00

Drága szeretett leányom, ha egy olyan ember jön Hozzám, aki nem hisz Bennem, vagy Igémben, de aki – megkapván a tisztánlátás ajándékát – segítségemért és Irgalmamért folyamodik, Én meg fogom őt menteni, és üdvözítem őt. Ha pedig egy olyan ember jön Hozzám, aki ismer Engem, de mégis elárul, megpróbálván igazolni tetteit, félre fogom őt dobni, mert a legsúlyosabb bűnt követte el.

Az Én legnagyobb ellenségeim azok, akik meg vannak áldva az Igazsággal, de a büszkeségük elhiteti velük, hogy a kiváltság jogán cselekedhetnek az Én Nevemben. Nem azok árultak el Engem – amikor a Földön jártam -, akik nem ismertek, hanem egyvalaki az Enyéim közül. Ugyanaz lesz mindig a helyzet, mint volt, egészen a Nagy Napig.

Azok, akik Színem előtt felmagasztalják magukat, de másokról rosszat mondanak, el lesznek szakítva Tőlem. Azok, akik elszakadtak Tőlem, mivel elutasítottak Engem, de végül mégis Hozzám fordulnak, elsőként lesznek megmentve. Legyetek óvatosak, amikor azt híresztelitek, hogy Hozzám tartoztok, mert a bölcs ember a kapott kegyelmektől függetlenül is szeretni fog Engem. Ő soha nem fog dicsekedni szent mivoltával, jámbor életével, vagy azzal, hogy megérti Igémet. A gőg azok bukását okozza, akik azt hiszik, hogy többet tudnak Rólam, mint mások. Azokat viszem közelebb Szentséges Szívemhez, akik kisgyermekként jönnek Hozzám. Ezek azok a lelkek, akik feltétel nélkül szeretnek Engem, akik nem érzik annak szükségét, hogy mutogassák Irántam való szeretetüket azért, hogy mások e miatt csodálják őket, és felnézzenek rájuk. A lelkeket, akikre vágyom, az az ember hozza el Hozzám, aki – az Igazságot mondván – mindent a Kezeimbe tesz, és nem pedig az, aki úgy érzi, hogy cselekedetéért nagy elismerést érdemel.

A gonosz azok lelkére akar szert tenni, akik úgy gondolják, hogy nagyságuk az Én Szememben minden szeretetet fölülmúl, amelyet Irántam érezhetnek. Ezt követően pedig arra használja fel ezeket a lelkeket, hogy ravaszságuk által hamisságokat terjesszenek az Én Nevemben. A gőg bűne a legfőbb oka minden elképzelhető bűnnek, amelyet Ellenem elkövetnek. Nektek arra kell törekednetek, hogy harcoljatok mindig a kísértés ellen, nehogy eláruljatok Engem, amikor azt hiszitek, hogy Szent Igémnek bármiféle ismerete is feljogosít benneteket arra, hogy hangot adjatok azon véleményeteknek, hogy Isten hogyan munkálkodik az Üdvösség Tervében. Csak egyedül Annak van joga, hogy ezt megtegye, Aki mindenekfölött áll. Minden léleknek térdet kell hajtania Színe előtt, és nem szabad előre törtetnie, hogy azt tegye, ami szerinte Isten Szent Akarata, ha ez bármelyik élő lélek Isten Nevében történő sértését jelentené.

Hallgassatok figyelmesen arra, amit most mondok nektek. Ha elárultátok Igémet, vagy az Igazságot, akkor kérnetek kell Engem, hogy szabadítsalak meg benneteket vétkeitektől, mert nem fogjátok megkapni azt az időt, amelyre gondoltok, hogy Isteni Irgalmasságomban vigaszt keresetek.

Jézusotok