Durván
fölemelte a temetkezési és búcsúztató vállalkozók által fizetett
hozzájárulási díjat Hódmezővásárhelyen a Susáni Református
Egyházközség, és azt is megtiltotta, hogy a polgári búcsúztatásokon
Isten neve elhangozzék.
A
temetkezési vállalkozóknak temetésként 20 ezer, a polgári
búcsúztatóknak 5 ezer, a sírköveseknek megbízásonként 3 ezer forintot
kell fizetniük a Hódmezővásárhely két református temetőjét fenntartó
Susáni Református Egyházközségnek idén május 18-ától. Ezt levélben
közölte velük Nagy Zoltán lelkész, és diktátumszerű szerződésmintát is
mellékelt. A vállalkozók nem merték nem aláírni a szerződést, mert
attól tartottak, hogy a konkurencia úgyis aláírja, és így ők, ha
ellenállnak, elesnek az üzlettől. Érdeklődésemre nem nyilatkoztak –
arra hivatkoztak, félnek, hogy a fenntartó kitiltja őket a Dilinka és a
Kincses temetőből.
A díjak
ultimátumszerű emelése megdrágítja a temetkezést, hiszen a vállalkozók a
gyászoló családokra kénytelenek hárítani a költségeket. A lelkész az
1999-es temetkezési törvényre hivatkozva emelte meg a díjat. E törvény
40. paragrafusa szerint a temető tulajdonosa a szükséges és indokolt
költségek alapján állapítja meg a temetkezési szolgáltatók által
fizetendő díjat.
Csakhogy e
törvény korlátot is szab: a hozzájárulási díj mértéke az adott évben
az egyes sírhelyekre megállapított megváltási díjtételek egyszerű
számtani átlagának 5 százalékát nem haladhatja meg. A temetkezési
szolgáltatók is erre a szakaszra hivatkoznak – emiatt a református
egyház jogászokkal vizsgáltatja a tiszteletes által aláíratott
szerződést.
A
díjemelést azzal indokolták, hogy az egyházközségnek nincs elég pénze a
temetők fenntartására. A vásárhelyi önkormányzat korábban közmunkások
bevetésével nyújtott több millió forint értékű segítséget, ám tavaly
Nagy Zoltán lelkész váratlanul visszautasította ezt az önkormányzatnak
írott levelében. Hegedűs Zoltán alpolgármester nem érti, hogy ha
korábban igénybe vették a segítséget, most miért terhelik a gyászoló
családokat több mint 15 százalékos díjemeléssel.
Az
alpolgármester a Népszabadságnak elmondta: a református egyház még nem
reagált arra a levélre, amelyet Almási István, Hódmezővásárhely
polgármestere írt Fekete Károly püspöknek, kérve, hogy vizsgálják felül
a Susáni Református Egyházközség döntését. Hegedűs Zoltán szerint a
díjemelés valószínűleg nem a református egyház általános politikája,
csupán Nagy Zoltán akaratát tükrözi. Néhány, a lelkészt ismerő
hódmezővásárhelyivel beszélgetve az derült ki, hogy Nagy Zoltán
szigorú, akaratos, öntörvényű ember, aki azonban sikeresen
megerősítette a Susáni Egyházközséget. Az is az ő egyedi törekvése,
amin szintén megütköztek a vásárhelyiek: a polgári búcsúztatók nem
mondhatják ki isten nevét, polgári búcsúztatásokon nem lehet imát
mondani.
Körbejártam
az említett két temetőben: a ravatalozó környéke mindkettőben
viszonylag rendben van, ám minél távolabb megy az ember, annál nagyobb a
gaz. Szerettem volna megismerni Nagy Zoltán érveit, de sem telefonon,
sem személyesen nem sikerült őt elérnem. A Délmagyarország napilap
szerint a református egyház megtiltotta neki, hogy nyilatkozzék, és
addig az egyház részéről más sem nyilatkozik, míg a jogászok nem
mondanak véleményt a tiszteletes kezdeményezéséről.
Hegedűs
Zoltán alpolgármester véleménye szerint Isten neve nincs levédve, nincs
rajta sem az egyháznak, sem Nagy Zoltánnak szerzői joga. Rendszeresen
előfordul, hogy a család polgári búcsúztatást kér, de a vallásos
hozzátartozók azon imát is mondanak. Hogyan hajtatná végre a lelkész,
amit követel? Rendőröket hívna, ha valaki elkezd imádkozni? – kérdi
Hegedűs.
Szerinte
nem erőszakkal, nem díjemeléssel, hanem inkább meggyőző viselkedéssel
kellene rávenni az embereket arra, hogy az egyház temetkezési
szolgáltatását válasszák. (nol.hu)