A dubia bukása megmutatja, hogy az Egyházon belül „vallási polgárháború zajlik”, állítja a híres katolikus történész
Az olasz katolikus történész Roberto de Mattei nyilatkozata szerint: azzal, hogy Ferenc pápa nem reagált a négy bíboros kérdéseire azzal kapcsolatban, hogy az Amoris Laetitia vajon összhangban van-e a katolikus tanítással, már önmagában választ adott. Az ebből eredő következtetései feltárják előttünk, hogy az Egyház belépett egy „vallási polgárháborúba”.
„A helyzet annyira súlyos, hogy a semleges álláspont többé nem tartható. Ma, háborúban állunk, egy vallási polgárháborúban.”
„Fontos megérteni, hogy ma világos a választás, az Egyházhoz és az örök Tanítóhivatalhoz való hűség vagy hűtlenség között, ami hibákat, tévedéseket és hitehagyást jelent.” mondta.
De Mattei az Római Európai Egyetem professzora és a Lepanto Alapítvány elnöke, kijelentette, hogy „hatalmas káosz van az Egyházban”. Amelyet a pápa kétértelmű erkölcsi tanítása okoz, ami különösen az áprilisban megjelent Amoris Laetitia című apostoli buzdításában található. Szerinte ez „megosztást” és „fragmentációt” okozott a püspökök, papok és a hívek között.
A buzdítást különösen hívő katolikusok kritizálták, mivel az aláássa a házasság felbonthatatlanságát, hiszen ajtót nyit a házasságtörő kapcsolatban élő párok szentáldozáshoz járulása előtt, a lelkiismeretet téve meg a morális kérdések döntőbírájává. A buzdítást már néhány liberális püspök fel is használta arra, hogy nyíltan homoszexuális „családokat” fogadhasson a plébániákon, továbbá arra, hogy bizonyos esetekben házasságtörő párok szentáldozását is lehetővé tegye.
Amikor szeptemberben a négy bíboros személyesen kérdezte a pápát (az Egyházban működő eljárás szerint), vajon a buzdítás összhangban van-e a katolikus tanítással. A házasság, a szentségek, a lelkiismeret területén. A pápa nem válaszolt.
Különösképpen, ezeket a kérdéseket tették fel: 1) Járulhatnak-e házasságtörők szentáldozáshoz? 2) Vannak-e abszolút morális normák, amelyeket „kivételek nélkül” követni kell; 3) Az alkalomszerű házasságtörés „objektív esete-e a súlyos bűnnek”; 4) Vajon lehet-e egy önmagában rossz cselekedetből „szubjektív jó cselekedet” a „körülmények és szándékok alapján;” 5) A lelkiismeret alapján állva, lehet-e ellenkezőt cselekedni a már ismert „abszolút morális normáknak, amelyek megtiltják az önmagában rossz cselekedeteket.”
A bíborosok az előző hónapban fordultak nyilvánosságoz kérdéseikkel. Ezért kíméletlen kritikát kaptak magas rangú egyházi személyektől. Közülük kettőt Ferenc pápa nemrégiben bíborossá avatott. A négy bíborost „bajkeveréssel” és „hitehagyással” vádolták. Továbbá azzal, hogy botrányt okoztak mivel „arcul csapták a pápát”a „nehézségek és megosztás” szításával egyetemben.
Viszont de Mattei vitatja, hogy a problémát a négy bíboros okozta. Szerinte a pápa.
„A fejetlenség oka, a felfordulás keltője persze, nem a négy bíboros. Úgy látom, a fő okozója ennek Ferenc pápa, mert a pontifikátusa kezdete óta gyorsultak fel ezek a dolgok.” mondta. „Néha úgy tűnik, szeret káoszt teremteni.”
De Mattei állítja, hogy a bíborosok „kánonjogi szempontból” tökéletes módon jártak el, mikor kérdéseikkel (dubia) a pápához fordultak.
„Nagyon súlyosnak gondolom a tényt, miszerint a pápa, aki az Egyház feje, nem akar válaszolni. Ez már önmagában válasz” mondta.
De Mattei nagyon „időszerűnek” gondolja, a pápai buzdításban található tévedések „hivatalos helyreigazítását”
„Ennek a kezdeményezésnek a fontossága nemcsak abban áll, hogy figyelmeztesse a pápát az Amortis Laetitia-ban található tévedéseire, hanem abban is, hogy tájékoztassa a híveket. Mert közöttük is jelen van a fejetlenség, de a nemtörődömség is. Úgy gondolom, kötelességünk, hogy tudtára adjuk a híveknek a helyzet komolyságát.” mondta
„A helyzet annyira súlyos, hogy a semleges álláspont többé nem tartható. Ma, háborúban állunk, egy vallási polgárháborúban.” Sajnos. Nem szeretnem ezt a háborút, de akaratunk ellenére harcban állunk. Nem mi okoztuk ezt a helyzetet, de ez mindenkit világos álláspontra kötelez. Ezért is, úgy gondolom, meg kell köszönnünk a négy bíboros bátorságát, és támogatni őket, hogy folytassák a harcot, ami szemünk előtt zajlik.” tette hozzá.
Róma, 2016. december 5.
Forrás: Lifesitenews