Jézus Krisztus Urunk arcképe

A szeretet hosszúturő, jóságos; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
(1 Kor 13, 4)

Amikor az apostol a legszebb témáról, a szeretetről lángoló, lendületes szavakkal ír, tulajdonképpen Jézus képét állítja a szemünk elé. hozzá kell hasonlóvá lennünk. De egyelőre fájón érezzük a nagy és mély különbséget.

A szeretet türelmes; nem fárad bele oly gyorsan a másik elhordozásába, mégha ismételten elő is törnek annak régi hibái. Nem veti el a másikat, mégha az lassan halad is előre és el-elmaradozik. Mint ahogyan Isten hosszútűrése a mi menedékünk, úgy sok lelket helyreigazíthatunk, ha lankadatlan türelemmel fáradozunk értük és nem ejtjük el őket. De milyen rövid lélegzetű a mi szeretetünk! A hosszútűrés sokszor gyengeségnek látszik, pedig az a legnagyobb erő. „Jobb a hosszútűrő az erősnél, aki várost vesz be.”

A szeretet jóságos. Ez szavakban éppen úgy megmutatkozik, mint cselekedetben. Üdítő napfényként hat, éltető harmat a léleknek. Ellentéte a sötét, kedvetlen, kemény természet, amely mindig pusztít ,mint a lisztharmat és a fagyos dér. Egy jóságos szó, egy barátságos kézfogás, egy szívélyes tekintet csodát tehet.

A szeretet nem irigykedik, nem verseng. A szentségtelen, önző szeretet féltékeny, ki akarja sajátítani a másikat, pedig a féltékeny ember csak gyötri magát és másokat is. Szeretetet akar, mégis mindent megtesz, hogy a szeretetet megnehezítse és elhidegítse. Az igazi szeretet soha nem károsít meg senkit, nem zárja le szűkkeblűen a saját körét, hanem örül mindenkinek, aki hozzá jön. A szeretet nem kérkedik, vagy eredeti értelmét nézve: nem hiú, nem fontoskodó és dicsekvő. Nem állít félre másokat, nem nevet a kárukon. Az igazi szeretet nem irányítja magára a figyelmet, nem törekszik tekintélyre. Arra sem törekszik, hogy szerepet játsszon, hangoskodva elöl járjon és másokon túltegyen.

Nem fuvalkodik fel. A hiúság mellett, mely tetszeni vágyik, ott van a gőg, amely önmagát isteníti és másokat lenéz, hidegségével taszít. A szeretet sem nem hiú, sem nem gőgös. Csupán szolgálni akar és nem tartja magát sokra. Csak az alázatosság talaján tud gyökeret ereszteni és teremni. Nem sérteget, hanem inkább gyógyítja a sebeket, amiket a szeretetlenség ütött. Szívesen előre enged másokat, sőt hagyja, hogy túlszárnyalják és keserűség nélkül félreáll.

A szeretet nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra (nem keseredik meg).
(1 Kor 13, 5)

A szeretet tapintatosan viselkedik. Talán nem mindig jártas valaki a külső udvariassági szabályokban, mégis illendőképpen viselkedik, mintegy belső indíttatásból. A szeretetnélküli udvariasság hűvös vagy éppen fagyos, úgyhogy néha szívesebben vennénk a durva és neveletlen viselkedést.

Nem keresi a maga hasznát, önzetlen, nem a nyereségre néz. Nem azért ad, hogy visszakapja. Az önzés sokszor próbál szeretetreméltó lenni, például az öreg, egyedülálló rokon iránt, mert számít valamire. „Adjatok, semmit érte nem várván és a ti jutalmatok sok lesz.”

A szeretet nem keseredik meg. Néha igen felháborodik a szívünk, különösen ha közelállók sértenek meg. Hogyan csendesíthetjük le ezt a belső felindulást? Nézz Jézusra, aki a legkeservesebb dolgot is elhordozta és mégsem keseredett meg a szíve. Ne tápláld a pusztító tüzet! Minél többször ismételgeti az ember magában a megtapasztalt méltánytalanságot, annál erősebb a belső felháborodása. Különösen növekszik a méltatlankodása, ha szavakban is kitör belőle. Beszéd közben egyre no a harag s az ember mindig jobban belehajszolja magát a bosszúságba, ingerültségbe. A nyelv, amit a pokol hoz izzásba, végül is egész életünket lángra gyújtja – mondja Jakab apostol. Komoly figyelmeztetés ez. Szó szerint: „felgyújtja életünk kerekét”. Mert az élet körforgás ugyan, de szakadatlanul előre is halad, mint a kerék, és ezt a nyelv a pokol tüzével fel tudja gyújtani.

Uralkodj a nyelveden! Hallgatás által még korlátozható a tűz. Ha eszedbe is jut a téged ért sérelem, állj ellene azzal a szeretettel, amivel a Megváltó szeretett. Ha felindulásod erőt venne rajtad, állj meg, tégy pecsétet a szádra Megváltód erejében, aki csendes volt, mint a bárány, amikor a legborzalmasabb sebeket kapta. Magadat teszed boldogtalanná, ha helyet adsz a keserűségnek. Ha támadások, ütések és rágalmazások érnek, ne felejtsd el: a szeretet „nem gerjed haragra”, nem keseredik meg.

A szeretet nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
(1 Kor 13, 5-6)

A szeretet nem rója fel a rosszat a másikkal szemben, azaz nem vezet könyvet a sértésekről, amiket kapott. Ellenkezőleg! Törli az adósságtételt, megbocsát és elfelejt. Nem hánytorgat fel. Természetünk sajnos olyan, hogy jobban megjegyezzük magunknak a minket ért rosszat, mint a jót. Miért felejtjük el olyan nehezen a bántásokat? Mivel mindig visszatérünk rá, ha nem szóval, akkor gondolatban. Túlságosan pontosan könyveljük el a minket ért sértéseket és nem írjuk le a másik számlájáról, ezért mindig abban a kedvezőtlen megvilágításban látjuk a másikat, amibe az előző események állították őt. Pedig a szeretet nem rója fel a gonoszt. Isten sem emlékezik meg vétkeinkről. Ő az örök szeretet és ezért a tenger mélyébe veti őket. Megbocsát és elfelejt. Felségesen fejezi ki ezt az Úr az O Igéjében: „Eltörlöm álnokságaidat önmagamért és bűneidről nem emlékezem meg” (Ézs 43, 25). Vagy: „Eltöröltem álnokságaidat mint felleget és mint felhőt bűneidet” (Ézs 44, 22). Nem akarunk-e Isten követői lenni, hogy ugyanabban a szeretetben járjunk? A Megváltó Péternek sem vetett a szemére semmit.

A szeretet nem örül az igazságtalanságnak. Amíg ezt a szeretetet nem ismerjük, csak a rossznak és gyalázatnak örülünk, amit mások véghezvisznek. Szívesen mondjuk tovább és mások kíváncsian hallgatják. Sokan élvezik a bírósági tárgyalásokat is, falják a rablótörténeteket, krimifilmeket és mindenféle rémhistóriákat. Nyomozzák a csúnya ügyeket és kedvüket lelik bennük (Róma 1, 32). A szeretet nem tesz így. Szomorú minden gonosz dolog miatt, ha lehet, meg sem hallgatja. Inkább jót, szépet és tiszta dolgokat szeret hallani.

A szeretet örül az igazságnak. Örül, ha Isten igazsága derül ki, hiszen O maga az igazság. Ujjong, ha az evangélium, az igazság Igéje győzelmet arat, ha emberek az igazság megismerésére eljutnak. A világ embere fanyar képet vág ehhez, agyonhallgatja az ilyesmit vagy éppen kigúnyolja. János apostolnak az volt a legnagyobb öröme, ha látta, hogy a testvérek igazságban járnak. A szeretet embere az igazságot segíti elő. utat készít neki és örül, ha az győz, még akkor is, ha o maga nem részesül benne.

A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
(1 Kor 13, 7)

Minden emberben van valami, amit el kell hordozni, s nemcsak megtérése előtt, hanem utána is. Ha másokra panaszkodsz, hogy elviselhetetlenek, gondold meg, hogy téged is el kell hordozni a többieknek. Csak újjászületés által, ha az igazi szeretet tölti be az ember szívét, lesz minden más. Akkor sokkal nehezebb a saját hibáinkat elhordozni, mint a másokét. A szeretet minden szeretetlenséget, keménységet, hiányosságot elhordoz. Nem találja túl nehéznek a terhet, mert mindig Isten szeretetének a forrásából merít. Ezzel nem mondjuk azt, hogy a szeretet mindent elhallgat, mert sokszor int és helyreigazít, de nem bosszankodik és nem veti el a másikat, mint valami elhordozhatatlan terhet.

Mindent hisz. Határtalan bizalmát még a sok becsapás és csalódás sem oltja ki. A hideg, önző ember kineveti őt emiatt. Mégis a bizalom célhoz vezet. Ha valami felemelhet és előbbre segíthet egy embert, az az iránta tanúsított bizalom. A bizalmatlanság csak lenyom és dacossá tesz. „Ha úgyis rossz vagyok neki, hát annál inkább az akarok lenni” – mondja magában. Isten végtelen szeretete mindig bizalommal fordul az emberhez, annak ellenére, hogy annyi rosszat tapasztalt. Milyen sokszor voltunk hálátlanok és megvetettük a szeretetét. Pál apostol soha nem felejtette el, hogy az Úr Jézus hűnek és megbízhatónak ítélte ot, szolgálatra rendelte, noha azelőtt üldözte ezt a Jézust (1 Tim 1, 12). Pál ragyogóan igazolta is ezt a bizalmat, amit az Úr belé vetett.

A szeretet remél ott is, ahol nincs remélni való és néha megvan az a nagy öröme, hogy reménységében nem szégyenül meg. – A szeretet mindent eltűr, készségesen viseli a fáradságot, amit szolgálata magával hoz. Az önző ember bolondságnak látja, hogy fáradozzék, terhet hordozzon másokért, ha erre nem kényszerítik. Az utolsó napokban sokan még a természetes szeretet érzését, ösztönét is elfojtják magukban (2 Tim 3, 1-3). – A szeretet hosszútűrő, ezzel kezdi az apostol a szeretet himnuszát – mindent eltűr. És ezzel a végén visszatér a kezdethez.

Jézus arcán teljesen kiábrázolódva látjuk a szeretetnek említett vonásait. Igyekezzünk és legyünk egyre teljesebbé a szeretetben, hogy egyre jobban hasonlítsunk Jézus képéhez (1 Thess 4, 10).