1962. május 2-án
Elvittem X. atyához a leírt közléseket. Ott azzal fogadtak, hogy X. atya beteg, nagy műtéten esett át, nem lehet vele beszélni... Szívem szomorúsággal telt meg, arra gondoltam, hogy most a Szent Szűz Szeretetlángja ismét hátráltatva lesz...
Az Úr Jézus beszélgetett:
"Kis kármelitám, ...ne félj, Szent Szívem állandó pihenőd lesz. Ugye, érzed ezt? Amikor érzed, máris pihensz. Az együttérző szeretet szünet nélkül egymásért dobog. Maradj meg szeretetemben és hozz másokat is a közelembe! Tudod, olyan kevesen vagyunk, könnyen áttekinthető a mi kis táborunk. Ezt a kis létszámot Én szemmel tartom. A hiányzókért nagyon fáj a Szívem. Tarts ki Mellettem, nehogy keserű csalódást kelljen megérnem!" Oly esdeklően kért, hogy lelkem valósággal izzott Érte. Másnap szívem szorongó érzéssel telt meg, úgyhogy testi erőmet nagymértékben csökkentette. Az Úr Jézus szólt:
"Szenvedj Velem, leányom!"
Egyik délben, a Városmajorban jártam. Az Úr Jézus váratlanul beszélgetni kezdett. Szomorúan panaszkodott, és kért, hogy írjam le panaszos szavait:
"Leánykám, Én vagyok az ország koldusa. Engem nem akarnak foglalkoztatni. Minden koldulást betiltottak az országban, csak Én koldulok. Étlen-szomjan járok utcáról utcára, házról házra, faluból városba, hideg télen, tikkasztó nyárban, süvítő szélben, zuhogó esőben. Nem kérdezi meg senki Tőlem, hogy hová megyek ilyen szánalmas állapotban.
Hajam vértől csapzott, lábam összerepedezett az utánatok való gyaloglástól, kezemet állandó segélykérésre kinyújtva. Szívről szívre járok, és alig kapok egy kis alamizsnát. Utána gyorsan becsukják szívük ajtaját, alig tudok bepillantani oda. Vissza kell húzódnom szerényen, és kegyelmeim felhalmozva maradnak Szívemben. Leánykám, kérj te sokat mások részére is. Ó, szinte lekötelezel, meg kell köszönnöm hűségedet. Ugye, csodálkozol ezen? Ne ámulj el, minden kicsi áldozatod enyhíti határtalan, gyötrő szomjúságomat. Egy pillanatig se élj áldozat nélkül!
Leányom, meg kell neked mondanom, a közelmúltban sok lelket felszólítottam az Én különös követésemre, de csak igen kevesen értik meg, mit óhajtok tőlük. Imádba szünet nélkül foglald be őket, és hozz áldozatot értük, hogy az engesztelő táborom, melyet így próbálok gyűjteni, ellensúlyozza igazságos haragomat. Édesanyám kérlel. Ő tartotta vissza eddig is igazságos haragomat. Szeretetlángja Engem is lekötelez."
Egy alkalommal imádás közben így szólt az Úr Jézus:
"Szívednek minden dobbanásában legyen benne a bűnbánat. Minden lélegzetvételnél az Én szeretetemet lélegezd be, és a kilégzésnél add tovább felebarátodnak."
1962. május 2-án a mellém rendelt nővér azt kérdezte, hogy milyen különbséget éreztem, mikor az Úr helyett az őrangyalom ébresztett. Én akkor nem tudtam neki választ adni. Most, hogy az Úr szelíd hangját visszavonta tőlem, csak egyoldalú beszélgetésbe kezdek. Megkértem Őt: Édes Jézusom, sok mindent átértettél velem, amit a Te sugallataid által kifejezésre is tudtam juttatni, de mikor ez történt, akkor már csendet borítottál a lelkemre. Most elmém ugyan fölfogja, de szavaimmal kifejezni mégsem tudom. Ahogy így csendben az Úr színe előtt térdeltem, lelki szemem előtt egy végeláthatatlan fényesség keletkezett. E fény kápráztató sziporkáiból apró, kisebb-nagyobb szemcsék szikráztak ki mindenfelől. A porszemnél is kisebbek voltak, de csodálatos tündökléssel ragyogott még a legkisebb is. Ahogy így szemléltem, az Úr éreznem engedte, hogy miért nem tudtam erre elmémben kifejező szavakat találni. Az apró, de csodálatos tündöklésű szemcsék az Úr teremtményeinek érzetét keltették bennem. Aznap kedd volt, a gyermekeimért a lelkiáldozásokat kezdtem végezni. A Szent Szűz oltalmába ajánlottam őket. De a lelkiáldozásból még egyet sem tudtam elvégezni. Most, hogy az Úr Jézus nemcsak szavaitól, de jelenlétének érzetétől is megfosztott, nagy szárazság tikkasztotta lelkemet. Néma mozdulatlanságban térdeltem. Eszembe jutottak az Úr szavai, hogy a nagy lelki szárazság idején elmondott egyetlen Miatyánk vagy Üdvözlégy sokkal gyümölcsözőbb, mint a kegyelmektől duzzadó lélek áradozása. Az Úr szavait magamban visszaidézve, a lelki szárazság is nagy megnyugvást adott lelkemnek.
Ahogy így szótlanul térdeltem, elkezdődött a májusi ájtatosság, a Szent Szüzet dicsérő litánia. Még soha életemben nem éreztem ily nagyon, hogy a közös ima milyen csodálatos áhítatra hangolja a lelket.
Az ájtatosság csendjében maradtam. Ima nem jött ajkamra, hiába erőlködtem. Ehelyett a gonosz támadt rám, s lelkemet kezdte gyötörni. Gondolataimat nem tudtam sehogy sem hatása alól kivonni. Először nagy félelmet támasztott bennem. Ez olyan borzasztó érzés volt, mintha meg akart volna szállni, de ebben valami megakadályozta volna őt...
Egy darabig csak elhomályosult elmével térdeltem, megdermedt félelemben, és arra gondoltam, mielőtt a gonosz egészen hatalmába ejt, odamegyek a főtisztelendő atyához, és megkérem, hogy imádkozzék értem. Láttam, hogy É. atya a templomon keresztül elmegy, nekem azonban nem volt erőm elindulni. Az atya távozása után egy darabig moccanni sem tudtam, és folyton az az érzés nyomott, hogy én egy ördögtől megszállott vagyok, és nekem semmi helyem a templomban... Az ördög kiparancsolt a templomból, én azonban hosszú ideig ott tartózkodtam. Még nem tudtam, hogyan tudnék megszabadulni a gonosztól.
A templomból való távozásom után a gonosz velem jött, és egészen emberségesen kezdett velem beszélni: "Térj vissza családodhoz! Ne akarj te kiválóbb lenni! Látod, milyen fáradttá és élettelenné tesz ez téged! Az egész életed küzdelem volt, pihenj most már! Hisz úgyis olyan rövid ez az élet, mit hajszolod magad? Buta gondolataidat miért akarod továbbadni? Ne hidd, hogy felfigyelnek rád! Ugye, ez hízelegne neked? Állj meg és gondolkozz, meglátod, nekem van igazam. S ha rájöttél, még hálás leszel nekem, hogy mennyi bajtól mentettelek, meg Megörültem, amikor a kapuhoz értem. Kis unokáim apró kedveskedéseikkel vidáman vártak. Ez megszüntette bennem a gonosz zavargásait.
Vacsora után új lakásomba mentem. A gonosz ott sem hagyta abba zaklatásait. Rám tört újra. Minden erőmmel megkíséreltem elvetni magamtól. Nagy eréllyel az elmélkedésbe vetettem magam, de a sok zavargás gondolkodásra késztetett. Megvizsgáltam lelkiismeretemet, nem tudok sehogy sem eligazodni rajta. Úgy érzem, mielőtt az ügyet tovább adom, nagyon meg kell fontolnom, mert a kevélység, melyet a gonosz elém tárt, nagyon is megtorpantott... Nagy tépelődésemben pihenőre tértem. Minden égi támogatás megszakadt, csak az éj sötét nyugtalansága szakadt rám. De jó volna most az Úr szelíd hangját hallani! Mit szólna Ő most ezekhez? Ezekben a napokban sok és nagy kísértésem volt. A gonosz mindenképpen ki akart forgatni emberi mivoltomból.
Elvittem X. atyához a leírt közléseket. Ott azzal fogadtak, hogy X. atya beteg, nagy műtéten esett át, nem lehet vele beszélni... Szívem szomorúsággal telt meg, arra gondoltam, hogy most a Szent Szűz Szeretetlángja ismét hátráltatva lesz...
Az Úr Jézus beszélgetett:
"Kis kármelitám, ...ne félj, Szent Szívem állandó pihenőd lesz. Ugye, érzed ezt? Amikor érzed, máris pihensz. Az együttérző szeretet szünet nélkül egymásért dobog. Maradj meg szeretetemben és hozz másokat is a közelembe! Tudod, olyan kevesen vagyunk, könnyen áttekinthető a mi kis táborunk. Ezt a kis létszámot Én szemmel tartom. A hiányzókért nagyon fáj a Szívem. Tarts ki Mellettem, nehogy keserű csalódást kelljen megérnem!" Oly esdeklően kért, hogy lelkem valósággal izzott Érte. Másnap szívem szorongó érzéssel telt meg, úgyhogy testi erőmet nagymértékben csökkentette. Az Úr Jézus szólt:
"Szenvedj Velem, leányom!"
Egyik délben, a Városmajorban jártam. Az Úr Jézus váratlanul beszélgetni kezdett. Szomorúan panaszkodott, és kért, hogy írjam le panaszos szavait:
"Leánykám, Én vagyok az ország koldusa. Engem nem akarnak foglalkoztatni. Minden koldulást betiltottak az országban, csak Én koldulok. Étlen-szomjan járok utcáról utcára, házról házra, faluból városba, hideg télen, tikkasztó nyárban, süvítő szélben, zuhogó esőben. Nem kérdezi meg senki Tőlem, hogy hová megyek ilyen szánalmas állapotban.
Hajam vértől csapzott, lábam összerepedezett az utánatok való gyaloglástól, kezemet állandó segélykérésre kinyújtva. Szívről szívre járok, és alig kapok egy kis alamizsnát. Utána gyorsan becsukják szívük ajtaját, alig tudok bepillantani oda. Vissza kell húzódnom szerényen, és kegyelmeim felhalmozva maradnak Szívemben. Leánykám, kérj te sokat mások részére is. Ó, szinte lekötelezel, meg kell köszönnöm hűségedet. Ugye, csodálkozol ezen? Ne ámulj el, minden kicsi áldozatod enyhíti határtalan, gyötrő szomjúságomat. Egy pillanatig se élj áldozat nélkül!
Leányom, meg kell neked mondanom, a közelmúltban sok lelket felszólítottam az Én különös követésemre, de csak igen kevesen értik meg, mit óhajtok tőlük. Imádba szünet nélkül foglald be őket, és hozz áldozatot értük, hogy az engesztelő táborom, melyet így próbálok gyűjteni, ellensúlyozza igazságos haragomat. Édesanyám kérlel. Ő tartotta vissza eddig is igazságos haragomat. Szeretetlángja Engem is lekötelez."
Egy alkalommal imádás közben így szólt az Úr Jézus:
"Szívednek minden dobbanásában legyen benne a bűnbánat. Minden lélegzetvételnél az Én szeretetemet lélegezd be, és a kilégzésnél add tovább felebarátodnak."
1962. május 2-án a mellém rendelt nővér azt kérdezte, hogy milyen különbséget éreztem, mikor az Úr helyett az őrangyalom ébresztett. Én akkor nem tudtam neki választ adni. Most, hogy az Úr szelíd hangját visszavonta tőlem, csak egyoldalú beszélgetésbe kezdek. Megkértem Őt: Édes Jézusom, sok mindent átértettél velem, amit a Te sugallataid által kifejezésre is tudtam juttatni, de mikor ez történt, akkor már csendet borítottál a lelkemre. Most elmém ugyan fölfogja, de szavaimmal kifejezni mégsem tudom. Ahogy így csendben az Úr színe előtt térdeltem, lelki szemem előtt egy végeláthatatlan fényesség keletkezett. E fény kápráztató sziporkáiból apró, kisebb-nagyobb szemcsék szikráztak ki mindenfelől. A porszemnél is kisebbek voltak, de csodálatos tündökléssel ragyogott még a legkisebb is. Ahogy így szemléltem, az Úr éreznem engedte, hogy miért nem tudtam erre elmémben kifejező szavakat találni. Az apró, de csodálatos tündöklésű szemcsék az Úr teremtményeinek érzetét keltették bennem. Aznap kedd volt, a gyermekeimért a lelkiáldozásokat kezdtem végezni. A Szent Szűz oltalmába ajánlottam őket. De a lelkiáldozásból még egyet sem tudtam elvégezni. Most, hogy az Úr Jézus nemcsak szavaitól, de jelenlétének érzetétől is megfosztott, nagy szárazság tikkasztotta lelkemet. Néma mozdulatlanságban térdeltem. Eszembe jutottak az Úr szavai, hogy a nagy lelki szárazság idején elmondott egyetlen Miatyánk vagy Üdvözlégy sokkal gyümölcsözőbb, mint a kegyelmektől duzzadó lélek áradozása. Az Úr szavait magamban visszaidézve, a lelki szárazság is nagy megnyugvást adott lelkemnek.
Ahogy így szótlanul térdeltem, elkezdődött a májusi ájtatosság, a Szent Szüzet dicsérő litánia. Még soha életemben nem éreztem ily nagyon, hogy a közös ima milyen csodálatos áhítatra hangolja a lelket.
Az ájtatosság csendjében maradtam. Ima nem jött ajkamra, hiába erőlködtem. Ehelyett a gonosz támadt rám, s lelkemet kezdte gyötörni. Gondolataimat nem tudtam sehogy sem hatása alól kivonni. Először nagy félelmet támasztott bennem. Ez olyan borzasztó érzés volt, mintha meg akart volna szállni, de ebben valami megakadályozta volna őt...
Egy darabig csak elhomályosult elmével térdeltem, megdermedt félelemben, és arra gondoltam, mielőtt a gonosz egészen hatalmába ejt, odamegyek a főtisztelendő atyához, és megkérem, hogy imádkozzék értem. Láttam, hogy É. atya a templomon keresztül elmegy, nekem azonban nem volt erőm elindulni. Az atya távozása után egy darabig moccanni sem tudtam, és folyton az az érzés nyomott, hogy én egy ördögtől megszállott vagyok, és nekem semmi helyem a templomban... Az ördög kiparancsolt a templomból, én azonban hosszú ideig ott tartózkodtam. Még nem tudtam, hogyan tudnék megszabadulni a gonosztól.
A templomból való távozásom után a gonosz velem jött, és egészen emberségesen kezdett velem beszélni: "Térj vissza családodhoz! Ne akarj te kiválóbb lenni! Látod, milyen fáradttá és élettelenné tesz ez téged! Az egész életed küzdelem volt, pihenj most már! Hisz úgyis olyan rövid ez az élet, mit hajszolod magad? Buta gondolataidat miért akarod továbbadni? Ne hidd, hogy felfigyelnek rád! Ugye, ez hízelegne neked? Állj meg és gondolkozz, meglátod, nekem van igazam. S ha rájöttél, még hálás leszel nekem, hogy mennyi bajtól mentettelek, meg Megörültem, amikor a kapuhoz értem. Kis unokáim apró kedveskedéseikkel vidáman vártak. Ez megszüntette bennem a gonosz zavargásait.
Vacsora után új lakásomba mentem. A gonosz ott sem hagyta abba zaklatásait. Rám tört újra. Minden erőmmel megkíséreltem elvetni magamtól. Nagy eréllyel az elmélkedésbe vetettem magam, de a sok zavargás gondolkodásra késztetett. Megvizsgáltam lelkiismeretemet, nem tudok sehogy sem eligazodni rajta. Úgy érzem, mielőtt az ügyet tovább adom, nagyon meg kell fontolnom, mert a kevélység, melyet a gonosz elém tárt, nagyon is megtorpantott... Nagy tépelődésemben pihenőre tértem. Minden égi támogatás megszakadt, csak az éj sötét nyugtalansága szakadt rám. De jó volna most az Úr szelíd hangját hallani! Mit szólna Ő most ezekhez? Ezekben a napokban sok és nagy kísértésem volt. A gonosz mindenképpen ki akart forgatni emberi mivoltomból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése