1962. szeptember 15.
A Szűzanya a délelőtt folyamán szívet tépő fájdalommal panaszkodott, hogy a felületességből fakadó meg nem értés miatt mennyi lélek kárhozik el. Ő mindent megtesz és megad, és a Neki szentelt lelkek mindent elhárítanak maguktól. Arra kért, hogy vállaljam csak az áldozatokat, melyek a megaláztatás gyümölcsein keresztül mégiscsak meghozzák a lelkek megmentésére a lehetőséget.
Édesanyám, alázatosan bocsánatot kérek. Nem akarok meginogni, még a szörnyű kísértéseim közepette sem. Ugye, Te tudod, milyen parányi porszem vagyok? Nem tudok semmit tenni Nélkületek. Ő pedig így válaszolt:
"Mégis a te kicsiségeden, tehetetlenségeden és alázatosságodon keresztül fog megindulni Szeretetlángom, szelíden, minden erőszak nélkül. Azért csak vigyázz és maradj rejtett alázatosságban! Állandó külső és belső megaláztatásokban lesz részed, mert csak így tudlak megtartani Szeretetlángom továbbadására."
Egy alkalommal a Szűzanya jóságos szavával ismét felém fordult:
"Gyere Velem! Végigjárjuk Betlehem sötét, ködös utcáit Szeretetlángommal. Ne félj, Szent József és Én veled leszünk, és addig, míg más nincs, mi hármasban járunk."
A Szűzanya az Ő fájdalmát sokszor átérezteti velem. Vannak napok, mikor annyira szenvedek Vele együtt, hogy alig tudok járni. Most, ezen a napon is a szenvedések fokozott kegyelmét árasztotta rám egész délelőtt. Könnyes szemmel jártam, és titokban kerültem mindenkit, hogy észre ne vegyék nagy fájdalmamat. Szinte nincs is más gondolatom, csak az, hogy megtegyem azt, amit Ő kér tőlem.
Fájdalmakban és kételyekben elmerülő lelkem szorongását még a Sátán is növeli. Kegyetlen gyűlöletében szörnyű kételyeket támaszt bennem: "Te amúgy is olyan gyámoltalan vagy. Miért nem bízzák ügyüket a főpapokra, miért ilyen kiseszű teremtményre, mint te vagy? Mert azok nem hisznek ilyen mesékben! Okos ember nem áll szóba veled! Akihez küldtek, az is lerázta magáról az ügyet, ő átlátott az egész lehetetlenségen, azért nem áll szóba veled. Ne erőlködj már, légy te is okos! Hiábavaló úgyis!" Még a szentáldozás fenséges pillanatában is zavart. Én minden erőmmel igyekeztem a gonoszt távol tartani magamtól.
Egyik nap, mikor az Úr Jézushoz mentem, az volt a szándékom, hogy mivel nagyon fáradt vagyok, nem sokat időzöm Nála. Elvégeztem zsolozsmámat, és el akartam köszönni. Ő megkérdezett:
"Miért sietsz úgy? Mi az, ami Nálamnál fontosabb neked? Vagy azért, mert fáj a térded? Gondolj Rám, mikor Én is térdre roskadtam, és nem hagytam el a keresztutat. Maradj még Velem! Hiszen úgyis olyan sokat vagyok egyedül. Vagy már kifogyott a szó belőled? Az nem baj! Figyelj a csöndességre, dobbanjon együtt a szívünk, forrjon össze a szemünk, és csak annyit mondj, hogy szeretsz, imádsz, mások helyett is! Tudod, hogy mindig gyűjtened kell Velem. Most, itt a csöndben is tudsz Velem gyűjteni. A magányos éjben is, amikor virrasztasz. Azért tanítalak, hogy tanuld meg a fogásokat s mondd el másoknak is, hogyan kell a lelkeket gyűjteni. A lélek akarása már szeretet. A szeretet pedig mindenre képes. Csak akarj, minden erőd megfeszítésével! A mi gondolatunk mindig egy legyen: a lelkek megváltása az örök kárhozattól! Mert kegyelten fájdalmamat csak így tudod csillapítani. Ne legyen ez unalmas neked. Újra csak azt mondom: Szenvedj Velem!"
És ezen idő alatt lelkének drága fájdalmát megosztotta velem, mint kegyelmének drága zálogát. Egy másik alkalommal így szólt:
"Tudod, hogy fáj a lelkem az elkárhozott lelkek miatt?! A mi kezünk együtt gyűjtsön!"
Uram, én olyan keveset tudok gyűjteni!
"Leánykám, told meg vágyaiddal, óhajtásaiddal, és helyezkedj Belém teljes bizalommal!"
1962. szeptember 28.
A szenvedő lelkekért végzett böjti nap, melyet különösen a papi lelkekért ajánlok fel. Az Úr Jézus arra hivatkozott, hogy nem tud ellenállni a Szent Szűz kérésének. Azt mondta, és elmém tudatába árasztotta:
"Leánykám! Mivel ezt a nagy, lelkek utáni vágyamat csillapítod, tudod, mivel jutalmazlak meg? A meghalt pap lelke ezentúl az Általam kért böjt megtartása által a halála utáni nyolcad alatt kiszabadul a tisztítótűzből. És bárki, aki ezt a böjtöt megtartja, elnyeri e kegyelmet egy szenvedő lélek javára."
Könnyek között hallgattam fenséggel és irgalommal teljes szavait, hogy a szenvedő lelkeken ily hathatósan segíthetünk. Lelkem megremegett, ahogy ezt az újabb nagy kegyelmet közölte velem, és amint a szentmiséről hazaindultam, a lelkembe súgta:
"Én is veled megyek és egész nap veled is, maradok, és ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért."
Mélységes imádattal szóltam: Imádott Jézusom, ilyen kegyelmeket átélni Veled, és ajkaddal együtt könyörögni az Örök Atyához! Amint így hazafelé mentem, lelkemben az Ő imádásába elmerülve, szívem a kegyelem hatása alatt annyira kezdett dobogni, hogy majd összeroskadtam... Akkor kérve kértem Őt: Imádott Jézusom, úgy vágyom, hogy minél előbb nyilvánosságra jöjjön nagy kegyelmed, és minél többen átérezzék bensőséges óhajodat.
Az Úr Jézus arra kért, írjam le még külön is, hogy a szenvedő lelkeken miként lehet segíteni:
"Az Általam kért böjt megtartása által a szenvedő papi lelkek a haláluk utáni nyolcad alatt kiszabadulnak a tisztítóhelyről." (A szigorú böjt: egy napon át csak kenyeret és vizet szabad fogyasztani.)
1962. szeptember 29.
Lelkemet állandóan a Szűzanya Szeretetlángja tölti be. Még az éjjeli órákban is, mikor kissé öntudatra ébredek, szüntelenül azért könyörgök, hogy mielőbb segítse kigyúlni a világ felett az Ő csendes csodáját.
Amikor reggel korán a templomba érkeztem, mintha a Szűzanya csak erre várt volna, hogy a templom csendjében közölje velem:
"Tudod-e leánykám, hogy ezt a két napot: a csütörtököt és a pénteket mily nagy kegyelmi napoknak kell tekintenetek? Akik ezeken a napokon engesztelik Szent Fiamat, nagy kegyelemben részesülnek. Az engesztelő órák idején a Sátán hatalma oly arányban gyengül, amilyen arányban az engesztelők könyörögnek a bűnösökért. Nem kell feltűnést csinálni, a szeretetet nem kell dobra verni. Ott lobog az a szívek mélyén és átterjed mások lelkére is... Azt akarom, hogy ne csak nevemet ismerjék, hanem anyai Szívem Szeretetlángját is, mely értetek lobog. S ennek a lángoló szeretetnek a megismertetését reád bíztam. Azért légy nagyon alázatos. Ilyen nagy kegyelem keveseknek adatott meg. Becsüld meg ezt a nagy kegyelmet, és ezek között is legjobban szeresd és keresd a külső és belső megaláztatásokat. Ne becsüld magad soha semmire, a magad semmibevevése fő gondod legyen. Ennek gyakorlását soha se szüneteltesd. Ennek még a halál után is érvényre kell jutnia, azért is kapod meg a külső és belső megaláztatások kegyelmét. Így meg tudsz maradni hűséggel Szeretetlángom terjesztésében. Csak ragadj meg minden alkalmat: keresd a magad erejéből is a külső és belső megaláztatásokat, mert amit te keresel, az még jobban növeli alázatosságodat."
Mikor a Szent Szűz ezeket az édesanyai oktatásokat befejezte, szívem eltelt mélységes alázattal. A Szűzanya éreznem engedte, hogy Ő milyen hatalmas, és mégis milyen alázatos és szerény volt földi életében.
Ezt a közlést a Szűzanya azért íratta le velem ilyen megkülönböztetett formában, mert az Ő kérése rajtam keresztül "Üzenet" minden gyermeke számára, akik közvetlenül az elsők között fogják terjeszteni az Ő Szeretetlángját.
Ezekben a napokban megtudtam X atya címét. Bementem hozzá a kórházba. Az ott-tartózkodó nővértől csak öt perc látogatási időt kaptam. Nehéz pillanatok voltak ezek. Kértem a nővért, ha lehetne, néhány percre hagyna magunkra. Ő eltávozott. Megkérdeztem az atyát, megismer-e? Ő csak a dolgok említése után ismert rám. Megemlítettem neki a Szent Szűz Szeretetlángját, melyről ő már előzőleg tudott több mindent. Kértem, ha lehetne, olvasná el. "Én, leányom, még a breviáriumot sem tudom elvégezni, és a hozzám küldött leveleket sem tudom elolvasni" - mondta. Néhány pillanatnyi csend után, félig nyitott szemével, ahogy rám nézett, Isten kegyelméből megéreztem, hogy az ő szemének ragyogása a fényt már nem e világból veszi, csak Isten szemlélete érzik ki belőle. Ő halk hangon megszólalt: "Leányom, én áldozat vagyok. Átadtam magam teljesen az Úr Jézusnak és a Szűzanyának, nincs már akaratom. Csináljanak velem azt, ami Nekik jólesik." Erre én megmondtam neki, amit a Szűzanya nekem még akkor mondott, mikor az orvosok lemondtak róla: "Leánykám, meg fog gyógyulni nemsokára, de nem sokáig." Megkérdeztem az atyát, hogy mit tegyek a Szent Szűz Szeretetlángjával? "Leányom, én nem tehetek semmit. - válaszolta. Ha a Szűzanya rám bízta volna, az más, de így nem tehetek semmit." Még azt is mondta, legyek bizalommal, a Szűzanya mindent elintéz. Ő a maga részéről megtesz mindent, imádkozik és szenvedéseit is fölajánlja az ügyért.
Én roskadozni kezdtem a sok lelki szenvedéstől, mely már hónapok óta emészti lelkemet. Így szóltam az atyához: Én is élőhalottként viselem a sok szenvedést. E pillanatban nyílt az ajtó, jött a nővér, az atya is engedelmességet gyakorolt. "Leányom, én most nagyon megáldalak téged!" Miközben felemelte áldó kezét, én hirtelen mozdulattal, nagy tisztelettel ajkamhoz érintettem, talán utoljára. Arra gondoltam, ha meg is gyógyul, nem biztos, hogy én még látom őt. Ebben a pillanatban a nővér az ágyhoz lépett: "Tessék befejezni a látogatást!"
Kiindultam az utcára. Utamat az Örökimádás templom felé vettem. Lelkemre nagy sötétség telepedett. Míg az Úr házába értem, a Sátán ismét arcomba vágta gyalázkodó szavait. Kajánul örvendezett. Én leborultam az Oltáriszentség előtt: Imádott Jézusom, én most panaszkodni jöttem Hozzád. Te mindent tudsz, de én mégis elmondom Neked. Tudod, mit mondott az Atya? ... Jézusom, ugye, mindig könyörgök Hozzátok! Én milyen nyomorult vagyok, és mégis rám bízzátok azt a világra szóló Ügyet? Ó, én tehetetlen, gyámoltalan, szívesen átadnám egy erre méltó, tiszta léleknek! Uram, én nem vagyok méltó erre. Így rimánkodtam az Úr Jézusnak.
Közben a Sátán minden erejével hatalmába akarta keríteni a lelkemet: "No végre, csakhogy győztem! Ugye megmondtam, hogy rajtad kívül senki sem lesz ilyen ostoba, hogy elfogadja embertelen, istentelen gondolataid továbbadását. Miért nem hallgatsz rám? Mindig mondtam, jót akarok neked! Csak a magad buta feje után akarsz menni, de remélem, most már észre térsz. Ez a lecke most már végképp lerántotta a leplet a te ostoba gondolataidról. Mondd, miért akarsz te mindenáron különb lenni, mint a többi halandó?" A gonosz hangján kívül semmire sem volt a lelkem fogékony. Emberfeletti sötétségben tartotta a lelkemet. Az Oltáriszentség előtt leborulva küszködtem magammal: Mit kell tennem? Én Uram, ne hagyj el! Tisztítsd meg és igazgasd gondolataimat!
A Szűzanya a délelőtt folyamán szívet tépő fájdalommal panaszkodott, hogy a felületességből fakadó meg nem értés miatt mennyi lélek kárhozik el. Ő mindent megtesz és megad, és a Neki szentelt lelkek mindent elhárítanak maguktól. Arra kért, hogy vállaljam csak az áldozatokat, melyek a megaláztatás gyümölcsein keresztül mégiscsak meghozzák a lelkek megmentésére a lehetőséget.
Édesanyám, alázatosan bocsánatot kérek. Nem akarok meginogni, még a szörnyű kísértéseim közepette sem. Ugye, Te tudod, milyen parányi porszem vagyok? Nem tudok semmit tenni Nélkületek. Ő pedig így válaszolt:
"Mégis a te kicsiségeden, tehetetlenségeden és alázatosságodon keresztül fog megindulni Szeretetlángom, szelíden, minden erőszak nélkül. Azért csak vigyázz és maradj rejtett alázatosságban! Állandó külső és belső megaláztatásokban lesz részed, mert csak így tudlak megtartani Szeretetlángom továbbadására."
Egy alkalommal a Szűzanya jóságos szavával ismét felém fordult:
"Gyere Velem! Végigjárjuk Betlehem sötét, ködös utcáit Szeretetlángommal. Ne félj, Szent József és Én veled leszünk, és addig, míg más nincs, mi hármasban járunk."
A Szűzanya az Ő fájdalmát sokszor átérezteti velem. Vannak napok, mikor annyira szenvedek Vele együtt, hogy alig tudok járni. Most, ezen a napon is a szenvedések fokozott kegyelmét árasztotta rám egész délelőtt. Könnyes szemmel jártam, és titokban kerültem mindenkit, hogy észre ne vegyék nagy fájdalmamat. Szinte nincs is más gondolatom, csak az, hogy megtegyem azt, amit Ő kér tőlem.
Fájdalmakban és kételyekben elmerülő lelkem szorongását még a Sátán is növeli. Kegyetlen gyűlöletében szörnyű kételyeket támaszt bennem: "Te amúgy is olyan gyámoltalan vagy. Miért nem bízzák ügyüket a főpapokra, miért ilyen kiseszű teremtményre, mint te vagy? Mert azok nem hisznek ilyen mesékben! Okos ember nem áll szóba veled! Akihez küldtek, az is lerázta magáról az ügyet, ő átlátott az egész lehetetlenségen, azért nem áll szóba veled. Ne erőlködj már, légy te is okos! Hiábavaló úgyis!" Még a szentáldozás fenséges pillanatában is zavart. Én minden erőmmel igyekeztem a gonoszt távol tartani magamtól.
Egyik nap, mikor az Úr Jézushoz mentem, az volt a szándékom, hogy mivel nagyon fáradt vagyok, nem sokat időzöm Nála. Elvégeztem zsolozsmámat, és el akartam köszönni. Ő megkérdezett:
"Miért sietsz úgy? Mi az, ami Nálamnál fontosabb neked? Vagy azért, mert fáj a térded? Gondolj Rám, mikor Én is térdre roskadtam, és nem hagytam el a keresztutat. Maradj még Velem! Hiszen úgyis olyan sokat vagyok egyedül. Vagy már kifogyott a szó belőled? Az nem baj! Figyelj a csöndességre, dobbanjon együtt a szívünk, forrjon össze a szemünk, és csak annyit mondj, hogy szeretsz, imádsz, mások helyett is! Tudod, hogy mindig gyűjtened kell Velem. Most, itt a csöndben is tudsz Velem gyűjteni. A magányos éjben is, amikor virrasztasz. Azért tanítalak, hogy tanuld meg a fogásokat s mondd el másoknak is, hogyan kell a lelkeket gyűjteni. A lélek akarása már szeretet. A szeretet pedig mindenre képes. Csak akarj, minden erőd megfeszítésével! A mi gondolatunk mindig egy legyen: a lelkek megváltása az örök kárhozattól! Mert kegyelten fájdalmamat csak így tudod csillapítani. Ne legyen ez unalmas neked. Újra csak azt mondom: Szenvedj Velem!"
És ezen idő alatt lelkének drága fájdalmát megosztotta velem, mint kegyelmének drága zálogát. Egy másik alkalommal így szólt:
"Tudod, hogy fáj a lelkem az elkárhozott lelkek miatt?! A mi kezünk együtt gyűjtsön!"
Uram, én olyan keveset tudok gyűjteni!
"Leánykám, told meg vágyaiddal, óhajtásaiddal, és helyezkedj Belém teljes bizalommal!"
1962. szeptember 28.
A szenvedő lelkekért végzett böjti nap, melyet különösen a papi lelkekért ajánlok fel. Az Úr Jézus arra hivatkozott, hogy nem tud ellenállni a Szent Szűz kérésének. Azt mondta, és elmém tudatába árasztotta:
"Leánykám! Mivel ezt a nagy, lelkek utáni vágyamat csillapítod, tudod, mivel jutalmazlak meg? A meghalt pap lelke ezentúl az Általam kért böjt megtartása által a halála utáni nyolcad alatt kiszabadul a tisztítótűzből. És bárki, aki ezt a böjtöt megtartja, elnyeri e kegyelmet egy szenvedő lélek javára."
Könnyek között hallgattam fenséggel és irgalommal teljes szavait, hogy a szenvedő lelkeken ily hathatósan segíthetünk. Lelkem megremegett, ahogy ezt az újabb nagy kegyelmet közölte velem, és amint a szentmiséről hazaindultam, a lelkembe súgta:
"Én is veled megyek és egész nap veled is, maradok, és ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért."
Mélységes imádattal szóltam: Imádott Jézusom, ilyen kegyelmeket átélni Veled, és ajkaddal együtt könyörögni az Örök Atyához! Amint így hazafelé mentem, lelkemben az Ő imádásába elmerülve, szívem a kegyelem hatása alatt annyira kezdett dobogni, hogy majd összeroskadtam... Akkor kérve kértem Őt: Imádott Jézusom, úgy vágyom, hogy minél előbb nyilvánosságra jöjjön nagy kegyelmed, és minél többen átérezzék bensőséges óhajodat.
Az Úr Jézus arra kért, írjam le még külön is, hogy a szenvedő lelkeken miként lehet segíteni:
"Az Általam kért böjt megtartása által a szenvedő papi lelkek a haláluk utáni nyolcad alatt kiszabadulnak a tisztítóhelyről." (A szigorú böjt: egy napon át csak kenyeret és vizet szabad fogyasztani.)
1962. szeptember 29.
Lelkemet állandóan a Szűzanya Szeretetlángja tölti be. Még az éjjeli órákban is, mikor kissé öntudatra ébredek, szüntelenül azért könyörgök, hogy mielőbb segítse kigyúlni a világ felett az Ő csendes csodáját.
Amikor reggel korán a templomba érkeztem, mintha a Szűzanya csak erre várt volna, hogy a templom csendjében közölje velem:
"Tudod-e leánykám, hogy ezt a két napot: a csütörtököt és a pénteket mily nagy kegyelmi napoknak kell tekintenetek? Akik ezeken a napokon engesztelik Szent Fiamat, nagy kegyelemben részesülnek. Az engesztelő órák idején a Sátán hatalma oly arányban gyengül, amilyen arányban az engesztelők könyörögnek a bűnösökért. Nem kell feltűnést csinálni, a szeretetet nem kell dobra verni. Ott lobog az a szívek mélyén és átterjed mások lelkére is... Azt akarom, hogy ne csak nevemet ismerjék, hanem anyai Szívem Szeretetlángját is, mely értetek lobog. S ennek a lángoló szeretetnek a megismertetését reád bíztam. Azért légy nagyon alázatos. Ilyen nagy kegyelem keveseknek adatott meg. Becsüld meg ezt a nagy kegyelmet, és ezek között is legjobban szeresd és keresd a külső és belső megaláztatásokat. Ne becsüld magad soha semmire, a magad semmibevevése fő gondod legyen. Ennek gyakorlását soha se szüneteltesd. Ennek még a halál után is érvényre kell jutnia, azért is kapod meg a külső és belső megaláztatások kegyelmét. Így meg tudsz maradni hűséggel Szeretetlángom terjesztésében. Csak ragadj meg minden alkalmat: keresd a magad erejéből is a külső és belső megaláztatásokat, mert amit te keresel, az még jobban növeli alázatosságodat."
Mikor a Szent Szűz ezeket az édesanyai oktatásokat befejezte, szívem eltelt mélységes alázattal. A Szűzanya éreznem engedte, hogy Ő milyen hatalmas, és mégis milyen alázatos és szerény volt földi életében.
Ezt a közlést a Szűzanya azért íratta le velem ilyen megkülönböztetett formában, mert az Ő kérése rajtam keresztül "Üzenet" minden gyermeke számára, akik közvetlenül az elsők között fogják terjeszteni az Ő Szeretetlángját.
Ezekben a napokban megtudtam X atya címét. Bementem hozzá a kórházba. Az ott-tartózkodó nővértől csak öt perc látogatási időt kaptam. Nehéz pillanatok voltak ezek. Kértem a nővért, ha lehetne, néhány percre hagyna magunkra. Ő eltávozott. Megkérdeztem az atyát, megismer-e? Ő csak a dolgok említése után ismert rám. Megemlítettem neki a Szent Szűz Szeretetlángját, melyről ő már előzőleg tudott több mindent. Kértem, ha lehetne, olvasná el. "Én, leányom, még a breviáriumot sem tudom elvégezni, és a hozzám küldött leveleket sem tudom elolvasni" - mondta. Néhány pillanatnyi csend után, félig nyitott szemével, ahogy rám nézett, Isten kegyelméből megéreztem, hogy az ő szemének ragyogása a fényt már nem e világból veszi, csak Isten szemlélete érzik ki belőle. Ő halk hangon megszólalt: "Leányom, én áldozat vagyok. Átadtam magam teljesen az Úr Jézusnak és a Szűzanyának, nincs már akaratom. Csináljanak velem azt, ami Nekik jólesik." Erre én megmondtam neki, amit a Szűzanya nekem még akkor mondott, mikor az orvosok lemondtak róla: "Leánykám, meg fog gyógyulni nemsokára, de nem sokáig." Megkérdeztem az atyát, hogy mit tegyek a Szent Szűz Szeretetlángjával? "Leányom, én nem tehetek semmit. - válaszolta. Ha a Szűzanya rám bízta volna, az más, de így nem tehetek semmit." Még azt is mondta, legyek bizalommal, a Szűzanya mindent elintéz. Ő a maga részéről megtesz mindent, imádkozik és szenvedéseit is fölajánlja az ügyért.
Én roskadozni kezdtem a sok lelki szenvedéstől, mely már hónapok óta emészti lelkemet. Így szóltam az atyához: Én is élőhalottként viselem a sok szenvedést. E pillanatban nyílt az ajtó, jött a nővér, az atya is engedelmességet gyakorolt. "Leányom, én most nagyon megáldalak téged!" Miközben felemelte áldó kezét, én hirtelen mozdulattal, nagy tisztelettel ajkamhoz érintettem, talán utoljára. Arra gondoltam, ha meg is gyógyul, nem biztos, hogy én még látom őt. Ebben a pillanatban a nővér az ágyhoz lépett: "Tessék befejezni a látogatást!"
Kiindultam az utcára. Utamat az Örökimádás templom felé vettem. Lelkemre nagy sötétség telepedett. Míg az Úr házába értem, a Sátán ismét arcomba vágta gyalázkodó szavait. Kajánul örvendezett. Én leborultam az Oltáriszentség előtt: Imádott Jézusom, én most panaszkodni jöttem Hozzád. Te mindent tudsz, de én mégis elmondom Neked. Tudod, mit mondott az Atya? ... Jézusom, ugye, mindig könyörgök Hozzátok! Én milyen nyomorult vagyok, és mégis rám bízzátok azt a világra szóló Ügyet? Ó, én tehetetlen, gyámoltalan, szívesen átadnám egy erre méltó, tiszta léleknek! Uram, én nem vagyok méltó erre. Így rimánkodtam az Úr Jézusnak.
Közben a Sátán minden erejével hatalmába akarta keríteni a lelkemet: "No végre, csakhogy győztem! Ugye megmondtam, hogy rajtad kívül senki sem lesz ilyen ostoba, hogy elfogadja embertelen, istentelen gondolataid továbbadását. Miért nem hallgatsz rám? Mindig mondtam, jót akarok neked! Csak a magad buta feje után akarsz menni, de remélem, most már észre térsz. Ez a lecke most már végképp lerántotta a leplet a te ostoba gondolataidról. Mondd, miért akarsz te mindenáron különb lenni, mint a többi halandó?" A gonosz hangján kívül semmire sem volt a lelkem fogékony. Emberfeletti sötétségben tartotta a lelkemet. Az Oltáriszentség előtt leborulva küszködtem magammal: Mit kell tennem? Én Uram, ne hagyj el! Tisztítsd meg és igazgasd gondolataimat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése