2014. május 26., hétfő

A HAMIS PRÓFÉTA A A PALESZTÍN SIRATÓFALNÁL




ELHALLGATTÁK A HAZAI HÍREKBEN
A hazai hírekben igen szűkszavúan utalnak a pápa Szentföld-i útjára. Ugyan mondták, hogy Betlehembe is ellátagatott, de a tévék semmi képet erről nem mutattak. A német DW oldal lehozta a Reuters képet, hogy a pápa imádkozott a 8 méter magas betonfalnál amit a zsidók emeltek a palesztínok földjén. A falfelirat arabul „Szabad Palesztínát”. Egyelőre nem tudni, hogy a pápát beerőszakolják-e a Jad Vasembe? Később még beszámolunk erről az útról. Ugyanakkor a tévében Izrael vatikáni nagykövete egy hatalmasat hazudott. Ugyanis azt hazudta a pápának, hogy a Siratófal Jeruzsálemben az egyetlen olyan emlék ami megmaradt az ókorban lerombolt második zsidó szentélyből. A Siratófal köveihez a zsidóknak semmi köze, ők életükben semmit sem építettek, azt is a rómaiak építették, mint minden más építményt Jézus földjén. Érdekes hír volt az ATV-ben, miszerint a Siratófalat „lezárták” mindenkit elkergettek onnan, minden gépkocsit ellenőriztek, úgymond a pápa biztonsága miatt. Ezt most magyarra lefordítjuk. A korábbi pápákkal ellentétben Ferenc pápa nem óhajtott vezekelni a Siratófalnál és papírokat dugdosni a kövek réseibe, hát kitalálták ezt a mesét. Érdekes jelenet volt az amikor Tel Avivban a zsidó elnök fogadta a pápát katonai kisérettel. Két sor katona között mentek el, de a zsidó katonanők az egyik sornál a fenekükkel háttal álltak sorba a pápának…Kép: a Huffpost is közölt képet a pápáról a palesztín falnál, de a hazai tévék és netes oldalak nem

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/p%C3%A1pa-paleszt%C3%ADn-sirat%C3%B3faln%C3%A1l

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése