Krisztus: az Igazság

A katolikus hit rövid összefoglalása az Éneklő Egyház c. imakönyvből.

Hitünk rövid összefoglalása VI. Pál pápa “Az Isten népének hitvallása” szerint: Az egy Istenről. Hiszünk az egy Istenben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Ő teremtette a látható dolgokat, mint ezt a világot is, amelyben élünk. És Ő teremtette a láthatatlan valóságokat, ahová tartoznak a tiszta szellemek, akiket angyaloknak hívunk. Ő teremti minden egyes ember szellemi, halhatatlan lelkét.

Isten tulajdonságairól. Hiszünk az egy Istenben, aki teljességgel egy az ő legszentebb lényegében és minden más tökéletességében: mindenhatóságában, mindentudásában, gondviselésében, akaratában és szeretetében. Ő az, “AKI VAN” – miként Mózesnek kinyilatkoztatta. És ő maga A SZERETET – ahogyan János apostol tanította. Ez a két név: Lét és Szeretet fejezi ki legjobban az ő valóságát. Ezt a valóságot nyilvánította ki nekünk ő, aki megközelíthetetlen világosságban lakozik, és akinek neve mindenek fölött van, felülmúl minden dolgot és minden értelmet. Az egy Isten képes arra, hogy önmagát igazán és teljesen megismertesse velünk.

A Szentháromságról. Isten kinyilatkoztatja nekünk magát, mint Atyát, Fiút és Szentlelket, akinek örök életében részesülünk a kegyelem által: e földön a hit homályában, halálunk után pedig örök világosságban. A három isteni Személy, akiknek mindegyike ugyanaz az isteni Lényeg, egymáshoz való örök kapcsolatban alkotja a szentséges Isten legbelső életét, mely végtelenül felülmúl mindent, amit emberi elme megérteni képes volna. Hálát adunk ezért az Isten jóságának, hogy velünk együtt annyi más hivő ember is tanúságot tesz az egy Istenről, ha nem is ismeri a Szentháromság titkát.

Hiszünk tehát az Atyaistenben, akitől öröktől fogva születik a Fiú. Hiszünk a Szentlélekben, a teremtetlen Személyben, aki az Atyától és a Fiútól, mint az Ő örök Szeretetük származik. Így a három isteni Személyben, kik egyaránt öröktől fogva valók és egyenlők, túlárad és megvalósul a teljességgel EGY Isten élete és boldogsága, a legmagasztosabb módon, és a legnagyobb dicsőségére Annak, aki VAN, és aki nem teremtmény. Így tehát a Háromságban az egységet és az egységben a Háromságot imádjuk.

Jézus Krisztus személyéről. Hiszünk a mi Urunk Jézus Krisztusban, az Isten Fiában. Ő az örök Ige, aki az Atyától öröktől fogva születik, és aki az Atyával egylényegű (“homoúsziosz tou Patri”). Minden Őáltala lett. Ő megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett. Istensége szerint az Atyával egyenlő, embersége szerint kisebb az Atyánál. Egy személyben van meg benne a két természet (isteni és emberi), összekeveredés nélkül, ami nem is volna lehetséges. Ő miköztünk lakozott, telve kegyelemmel és igazsággal.

Jézus Krisztus művéről. Jézus Krisztus meghirdette és megalapította az Isten országát, és megismertette velünk az Atyát. Parancsot adott nekünk, hogy szeressük egymást, amint Ő szeretett minket. Megtanított minket az evangéliumi boldogságok útjára: hogy a szegénység szellemében éljünk, legyünk szelídek, viseljük el türelemmel a szenvedéseket, éhezzük az igazságot, legyünk irgalmasok, tisztaszívűek, békességesek, és viseljük el az igazságért az üldözést.

Jézus Krisztus haláláról és megdicsőüléséről. Jézus szenvedett Poncius Pilátus alatt: Ő, az Isten Báránya, magára vette a világ bűneit, a keresztfára szögezve meghalt értünk, hogy vére váltságán szerezze meg a mi megváltásunkat. Eltemették, de harmadnapra saját erejéből föltámadt. Föltámadásával bennünket is fölemelt, hogy az isteni életnek, vagyis a kegyelemnek részesei legyünk.

Jézus Krisztus második eljöveteléről. Fölment a mennybe, de újra eljön majd megítélni élőket és holtakat, mindenkit érdemei szerint. Az örök életre kerülnek azok, akikben Isten szeretete és jósága visszhangra talált, míg a soha el nem múló örök tűzre jutnak azok, akik ezt a szeretetet és jóságot életük utolsó pillanatáig visszautasították. Az ő országának soha nem lesz vége.

A Szentlélekről. Hiszünk a Szentlélekben, Urunkban és Éltetőnkben, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk. Ő szólt a próféták szavával, őt küldte el nekünk Krisztus az ő feltámadása és az Atyához való felmenetele után. Az Egyházat a Szentlélek világosítja meg, élteti, őrzi és kormányozza; tagjait pedig megtisztítja, hogy ne álljanak ellen a kegyelem ihletésének. Az ember, ha Krisztus alázatát követi, a Szentléleknek a lélek bensejéig hatoló működése erejével tökéletessé válhatik, miként a mennyei Atya tökéletes.

Isten szent Anyjáról. Hisszük, hogy a boldogságos, mindenkor szűz Mária a megtestesült Igének, Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak édesanyja. Fiának érdemeire való tekintettel kiválóbb módon részesült a megváltásban, mentes volt az áteredő bűn minden foltjától, és messze minden más teremtmény fölött részesült a kegyelemben. A boldogságos, szeplőtelen szűz Máriát, akit szoros és felbonthatatlan kötelék kapcsol a megtestesülés és megváltás misztériumához, földi életének befejezése után Isten testével és lelkével fölvette a mennyei dicsőségbe. A halálból feltámadott Fiához hasonulva, előre jelzi az igazak eljövendő boldogságát. Hisszük, hogy Isten szentséges Anyja, az új Éva, anyja az Egyháznak is: anyai gondoskodással törődik Krisztus Testének tagjaival, közremuködik abban, hogy a megváltott emberek elnyerjék és növeljék lelkükben az isteni életet.

Az áteredő bunről. Hisszük, hogy Ádámban mindannyian elbuktunk. Ez az oka annak, hogy a mindannyiunkban közös emberi természet az őáltala elkövetett eredeti bűn következtében megsérült állapotba került. A mostani állapot nem azonos azzal, amelyben ősszüleink éltek, amikor a szentségben és igazságban megalkotott ember még nem ismerte a rosszat és a halált. Így tehát a bukott emberi természet elveszítette azt a kegyelmet, mely azelőtt ékesítette, természetes képességeiben is megsérült, a halál uralma alá került. Ezt a bukott természetet örökli minden ember, és éppen ezért minden ember bűnben születik a világra. A Tridenti Zsinat tanítása alapján valljuk, hogy az áteredő bűn magával az emberi természettel öröklődik tovább, nem pedig utánzás útján; ennélfogva mindenkinek sajátja.

A megváltásról és megigazulásról. Hisszük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus a kereszt áldozatával megváltott bennünket az áteredő bűntől és minden személyes bűnünktől. Ezért igaz az Apostol szava: “Ahol eláradott a bűn, ott túláradott a kegyelem.” Hittel valljuk, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus a keresztséget rendelte a bűnök bocsánatára. A keresztség a gyermekeknek is kiszolgáltatható, akiknek személyes bűnük még nincs. Így is nélkülözik azonban születésükkor a természetfeletti kegyelmet, de a keresztségben újjászületnek vízből és Szentlélekből Jézus Krisztus isteni életére.

Az Egyház kettős természetéről. Hiszünk az egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban, amelyet Jézus Krisztus Péterre, a Sziklára épített. Az Egyház Krisztus Titokzatos Teste: látható társaság hierarchikus szervezettel, de ugyanakkor lelki közösség is. A földi Egyház az Isten népe, mely vándorúton van itt a földön. De ugyanezt az Egyházat égi adományok gazdagítják, ő az Isten-ország csírája és kezdete, amelyben minden korok embere számára folytatódik a megváltás műve és fájdalma, és minden erejéből a tökéletes beteljesülést áhítja, mely az idők végezetén a mennyei dicsőségben valósul meg.

A szentségekről. Jézus Krisztus a szentségek közvetítésével, amelyekből az ő teljessége árad, alakítja Egyházát. E szentségek által lesznek Krisztus Titokzatos Testének tagjai az Ő halálának és feltámadásának részeseivé a Szentlélek közreműködésével, aki az Egyház életének és tevékenységének képességét adja.

Az Egyház tagjairól. Az Egyház szent, még ha bunösök is tartoznak hozzá. Azért szent, mert élete a kegyelem élete. E kegyelem erejéből szentelődnek meg tagjai, ha táplálkoznak vele. Ha elutasítják maguktól e forrást, bűnökbe és gyarlóságokba esnek, amelyek megakadályozzák, hogy a szentségben tündököljenek. Ezek a bűnök szomorítják az Egyházat, s ő bűnbánatot is tart a vétkekért, amelyekből Krisztus vére árán és a Szentlélek ajándékából hatalma van gyermekeit kiemelni.

Az Egyház apostoli alapzatáról. Az Egyház az isteni ígéretek örököse, és szellemi értelemben Ábrahám leánya, azon az Izraelen keresztül, mely gondosan őrzi a szent könyveket, és tiszteli a pátriárkákat és prófétákat. Az apostolok alapzatára van építve, az ő mindig élő szavukat és pásztori hatalmukat közvetíti a századok során hűséggel, Péter utódjában és a vele közösségben levő püspökökben.

Az egyházi tanitóhivatalról. A Szentlélek állandó segítségével az Egyház feladata, hogy őrizze, tanítsa, értelmezze és hirdesse az ígazságot. Azt az igazságot, amelyet a próféták még csak homályban láttak, de amelyet Isten Jézus Krisztus által tökéletesen kinyilatkoztatott minden embernek. Hisszük mindazt, ami az Istennek leírt és áthagyományozott szava mond, és amit az Egyház akár ünnepélyes kijelentéssel, akár rendes és egyetemes tanítóhivatala útján hívés végett előad. Hisszük, hogy Péter utódja tévedhetetlen akkor, amikor mint minden kereszténynek pásztora és tanítója “ex cathedra” szól. Ugyanezzel a tévedhetetlenséggel rendelkezik a püspökök testülete is, amikor a pápával együtt a legfőbb tanítóhivatalt gyakorolja.

Az Egyház egységéről. Hisszük, hogy az Egyház, amelyet Krisztus alapított és amelyért imádkozott, mindenkor egységes a hitben, az istentiszteletben és a hierarchia kötelékében. Ennek az egységnek nem akadálya a liturgia rítusainak változatossága, a teológiai, lelkiéleti és egyéb iskolák örökségének törvényes különbözősége, sőt azt még szebben igazolja. Elismerjük, hogy Krisztus Egyházának szervezetén kívül is az igazságnak és lelkiéletnek számos olyan eleme van meg, amelyek az Egyház értékeit képezik, és az egyetemes egységre indítanak. Hisszük ezért, hogy a Szentlélek az, aki Krisztus minden tanítványában az egység vágyát ébren tartja, és éppen ezért reméljük, hogy egy napon mindazok a keresztények, akik ma még nem részesülhetnek az Egyház teljes közösségében, egy nyájként, egy pásztor vezetése alatt egységre jutnak.

Az Egyház üdvösség-közvetitő szerepéről. Hisszük, hogy az Egyház szükséges az üdvösséghez. Egyedül az egy Krisztus az üdvösség közvetítője és útja, ő pedig Testében, vagyis az Egyházban van jelen számunkra. Isten üdvözítő szándéka azonban minden emberre kiterjed. Akik tehát Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát saját hibájukon kívül nem ismerik, Istent azonban őszinte szívvel keresik, akaratát pedig lelkiismeretük szavára hallgatva, a kegyelem hatására teljesíteni törekszenek, azok is láthatatlan módon Isten népéhez tartoznak, és elnyerhetik az üdvösséget. Számukat egyedül az Isten tudja.

A szentmise-áldozatról. Hisszük, hogy a misében, amelyet a pap mint Krisztus személyének képviselője, az egyházi rendben kapott szentségi hatalmával bemutat, és amelyet Krisztusnak és az ő titokzatos Teste tagjainak nevében felajánl, valósággal megújul a Kálvária áldozata, és szentségi módon megjelenül az oltáron. Hisszük, hogy az utolsó vacsorán az Úrtól megszentelt kenyér és bor az ő Testévé és Vérévé változott át, amelyet kevéssel utóbb a keresztfán áldozott fel értünk.

Az eukarisztikus jelenlétről. Hisszük, hogy a pap által konszekrált kenyér és bor átváltozik a mennyben dicsőségesen uralkodó Krisztus Testévé és Vérévé. Hisszük, hogy a kenyér és bor külső színei alatt, bár érzékeink számára semmi sem változott, titokzatos módon ugyan, de mégis igazán valósággal, lényegileg jelen van az Úr. Ebben a szentségben Krisztus nem lehet másképpen jelen, csak úgy, hogy a kenyér egész lényege átváltozik az ő Testévé, és a bor egész lényege átváltozik az ő Vérévé, ugyanakkor a kenyér és a bor érzékelhető tulajdonságai változatlanul maradnak. Ezt a titkos átalakulást az Egyház nagyon alkalmas és kifejező módon illeti az ÁTLÉNYEGÜLÉS szóval. Bármely hittudományi magyarázat, mely ezt a misztériumot valamennyire megközelíteni igyekszik, csak akkor lehet összhangban a katolikus hittel, ha tisztán rávilágít arra, hogy ezekben a dolgokban – egészen függetlenül a mi szellemiségünktől – az átváltoztatás után megszűnt jelen lenni a kenyér s a bor, és magának az Úr Jézusnak imádandó Teste és Vére van jelen a kenyér és bor szentségi jelei alatt. Így rendelte ezt maga az Úr, aki táplálékunkká akart lenni, minket pedig Titokzatos Testének kötelékében egymáshoz akart kapcsolni.

Az Oltáriszentség tiszteletéről. A mennyország fényében élő Úr Krisztus egy és oszthatatlan jelenléte az Oltáriszentség által nem sokszorozódik meg, hanem megjelenül a föld különböző helyein, ahol bemutatjuk az eukarisztikus áldozatot. Íme, ez a “mysterium fidei”, vagyis a hitnek és az eukarisztikus kincseknek titka, amelyet mindannyiunknak meg kell vallanunk. Ez a jelenlét a szentmise-áldozat bemutatása után is jelen marad az Oltáriszentségben, amelyet a tabernákulumban mint templomaink élő szívében őrzünk. Ennélfogva édes kötelességünk, hogy tisztelettel vegyük körül és imádjuk magát a megtestesült Igét ebben a szent Kenyérben. Szemünk csak a kenyeret látja, a megtestesült Igét nem, de ő mégis jelen van itt előttünk, anélkül, hogy elhagyná a mennyet.

Az Egyház történelmi sorsáról. Hisszük, hogy Isten Országa itt e földön az Egyházban kezdődött el ugyan, de az Egyház mégsem e világból való, mert ez a világ mulandó. Éppen ezért az istenország fejlődése nem azonos a humanizmus, a tudomány vagy a technika haladásával, hanem azt jelenti, hogy elmélyüljünk Krisztus felfoghatatlan gazdagságának ismeretében, állhatatosan reménykedjünk az örök boldogságban, lelkesebben találjon bennünk visszhangra az Isten szeretete, a kegyelem és a szentség egyre inkább kiáradjon az emberiségre.

Az Egyház és a világ kapcsolatáról. De éppen ez a szeretet készteti magát az Egyházat, hogy a külső dolgokat illetően is az emberek javát keresse. Egyrészt tehát nem szunik meg figyelmeztetni gyermekeit, hogy itt a földön nincs maradandó városunk, másrészt viszont arra biztatja őket, hogy saját helyzetüknek és képességeiknek megfelelően szolgálják társadalmi közösségük javát, ápolják az igazságosságot, a békét és a testvéri együttélést, megfelelő módon segítsék a szegényebb és szerencsétlenebb helyzetben levő embertársaikat. Amikor az Egyház, mint Krisztus Jegyese, az emberek gondjaival törődik, részt vesz örömeikben és reményeikben, fájdalmaikban és munkáikban, csak arra törekszik, hogy egész szívvel szolgálja őket, közben pedig Krisztus világosságát árassza szét az emberekre, és Krisztus, a Megváltó köré vezesse el és gyujtse az embereket. Az Egyháznak ezt a gondját azonban sohasem lehet úgy értelmezni, mintha hasonulni akarna ehhez a világhoz, vagy mintha kisebb buzgósággal akarná várni az Úrat és az ő örök országát.

A lélek halhatatlanságáról és a tisztitóhelyről. Hiszünk az örök életben. Hisszük, hogy a Krisztus kegyelmében megholtak lelkei az Isten népéhez tartoznak, akár még a tisztítóhely tüzében kell tisztulniuk, akár rögtön a mennybe kerültek a halál után, mint a jobb lator. Ez az állapotuk azonban teljességgel megszunik a feltámadás napján, mikoris ezek a lelkek ismét egyesülnek testükkel.

Az üdvözültekről. Hisszük, hogy az a sok lélek, aki Jézussal és Máriával együtt van a mennyben, az égi Egyházat alkotja, és az örök boldogság részese. Látják Istent úgy, amint van. Különböző mértékben ugyan, de az angyalokkal együtt ők is részesülnek annak az isteni hatalomnak gyakorlásában, mely a megdicsőült Krisztust illeti: közbenjárnak értünk és testvéri gondossággal segítik gyarlóságunkat.

A “szentek egyességéről”. Hiszünk az összes keresztények közösségében, vagyis azokéban, akik még a földön vándorolnak, és azokéban, akik már a mennyei boldogság részesei. Hisszük, hogy ők mindnyájan egy Egyházat alkotnak, és hisszük, hogy ebben a közösségben mindig körülvesz minket az irgalmas Istennek és az ő szentjeinek szeretete, kik mindig készséggel meghallgatják kéréseinket, ahogyan Jézus biztosított minket: “Kérjetek, és adatik nektek.”

Ezt a hitet valljuk, ez a remény erősít, így várjuk a holtak föltámadását és az örök életet.

ÁLDOTT LEGYEN A SZENT-SZENT-SZENT ISTEN!

AMEN.