2010. december 26., vasárnap

MAI ESEMÉNYEK A PRÓFÉCIÁK FÉNYÉBEN


Az utolsó időkre nézve hétféle jelet figyelhetünk meg:

1.     A természet jeleit.
2.     A társadalom jeleit. / Mint Noé idejében/
3.     A technológia jeleit
4.     A „Gyülekezet” jeleit, tanításait.
5.     Izrael jeleit.
6.     A világpolitika jeleit. / Az egy világigazgatási rendszer előkészületeit./
7.     A próféciák jeleit./ Amik már beteljesedtek, és amelyek még ezután fognak megtörténni./

Részletek Dr. Charles Sanders bizonyságtételéből, ami az utolsó időkre vonatkozik.


Testvérünk évekkel ezelőtt, mint tervezőmérnök dolgozott, speciálisan a kompjúter microchipek területén. Egy kutatócsoportnak volt a vezetője.
Ez a csoport az egészségügy részéről azzal volt megbízva, hogy dolgozzon ki egy olyan csipet, ami az emberi testbe beépíthető és alkalmazható a mozgássérült betegek megsegítésére. Erre a kutatásra abban az időben 1,5 millió dollárt fordítottak.
         A kutatás sikerrel járt. A microchipek különböző változatban lettek kikísérletezve és ma többféle formában, többféle célra alkalmazzák.

         A kísérletek során sokféle microchip jött létre. Észrevettük, hogy némelyik képes befolyásolni az illető idegrendszeri működését, megváltoztatni viselkedését, kedélyállapotát. Mindez természetesen kísérletezéseinknek csak egy-egy fokozata volt. Ahogy haladtunk előre a chip egyre kifinomultabbá és komplikáltabbá vált. Majd eljutottunk arra a pontra, mikor rájöttünk, hogy lapos alakú csipet nem használhatunk a szervezetbe való beépítésre, mert nem dolgozik. Egy más formájú chipet kellett terveznünk, olyant, ami nagyon kicsi. /kb. mint egy rizsszem/. Ma már az ilyen bőr alá injekciózható kompjúter microchipet széleskörben alkalmazzák az állatok megjelölésére. Los Angelesben pl. van egy vállalkozási csoport, akik azt állítják, hogy egy billió háziállatot / kutyát, macskát stb./ képesek ellenőrzésük  alatt tartani és hollétüket pontosan kimutatni. Megjegyzem: ilyen műtéteket már Budapesten is végeztek. Azért beszélek erről nektek, mert ezek a dolgok valóságosak és haladunk előre az ún. „microchip pozitiv identification( a személyek microchippel való megjelölésének szisztémája) felé.
         Közel 1,5 milló dollárt használtunk fel a kísérletezések során. Az egyik fő kérdésünk az volt, hogy a szervezet, melyik részébe kell elhelyezni a compjúter microchipet.
A microchipbe 250 000 részegység van beépítve, ezek között van egy feltölthető piciny lítium elemecske. Az egyik megoldásra váró probléma az volt, hogyan lehetne feltölteni ezt az elemet? Tudtuk, nem tehetjük vele azt amit az óránkkal, amiben évenként cseréljük az elemet. Így magába az elembe kellett beépítenünk egy kis felültölthető áramkört, ami majd a testhőmérséklet változásának hatására töltődik. Sok pénzt adtunk ki arra a kísérletezésre, hogy megtudjuk, a test melyik részében van a leggyorsabb hőmérséklet-változás. Mikor a jelentést megkaptuk ez állt benne:

                                      1./ A homlok hajtőnél lévő részén és
                                      2./ a jobb kézfejen.

A feladat megoldása közben a magam részéről volt egy dolog, ami nagyon nyugtalanított. Ez az elemhez felhasználható lítium volt. Tudtam, hogy ebben az anyagban olyan veszélyek rejlenek, amelyek később bizonyos problémákat okozhatnak, ezért szerettem volna más anyagot használni az elemhez, de feletteseim ezt nem hagyták jóvá.

Később, amikor Isten ráhelyezte életemre az Ő elhívását, és fokozottabban kezdtem tanulmányozni a Szentírást, akkorra értettem meg, miért volt bennem az a nyugtalanság, de erre majd később térek rá.
Szeretném, ha most odalapoznátok a Jelenések könyve 13-16 részéhez, ahol mutatok nektek valamit. A Biblia azt mondja:

17. És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének a száma.                ( K.G. Bibiliából)

Amikor ezt olvastam, azt mondtam:
-         Istenem, de jó, hogy én ezt nem tettem! Nem volt részem abban, hogy én valakire is bélyeget helyezzek.
De Isten azt mondta:
-         Nézd meg a bélyegzés szó jelentését a görögben. A bélyegzés szó eniragma jelentése annyi, mint: karcolás, egy jelzés, egy bélyeg, vagy egy bevágás. Az előbbi szó elvisz bennünket egy másik görög szóhoz: charegsz aminek jelentése: valami, aminek hegye van, egy hegyes, beszúró, alászúró eszköz.

Amit János látott, - mikor Jézus a Jelenések könyvében leírt dolgokat mutatta neki. Hiszem, hogy nem volt más, mint egy olyan tű, amit most használnak a microchip bőr alá való beszúrásához.

Azokon a konferenciákon, amelyeken résztvettem, Luxemburgban, Londonban, San Franciscoban és más helyeken, - összesen 12 ilyen „ New Word Order” /Új Világrend/ gondolatával foglalkozó tanácskozáson voltam jelen. A háttérben mindig ott volt az újfajta azonosítási rendszer kidolgozásának kérdése.
Testvéreim, ez nem egy „ Bar Code”/ vonalkód / lesz, amivel az árukat jelölik meg, mert egy Bar Code-ba nem tudsz elég adatot tárolni. Hiszem, hogy a személyek azonosításához legjobban felhasználható eszköz a kompjúter micrichip a bőr alatt.

Szeretném megemlíteni, hogy ma reggel abban a templomban, ahol résztvettünk az Istentiszteleten, egy férfi jött hozzám, aki állami alkalmazásban áll. Elmondta nekem, hogy a közelmúltban részt vett egy értekezleten, ahol kijelentették, hogy az államigazgatás kulcspozícióit betöltő személyek kapni fogják a microchipet.

Isten valami mást is mutatott nekem a Jelenések könyve 13,18-ban megírt antikrisztusi 666-nak jelentőségével kapcsolatban. Kutatásaim során megértettem, hogy a 666-ot kifejező szónak görög jelentése elvisz bennünket a stigma szóhoz, ami annyit jelent, mint: -átütni, átlyukasztani, beleszúrni egy jelet a tulajdonjog felismerése végett.

Ez 33.4
Ha valaki már most hallja a trombita hangját, de mégsem vigyáz magára, úgyhogy a kard odaérve elragadja, akkor a vére a saját fejére száll.
Ez 33.6
De ha az őr, látva, hogy közeleg a kard, nem fújja meg trombitáját, és nem riasztja a népet, s a kard odaérve elragad egyet közülük, akkor bár saját bűne folytán ragadta el, vérét mégis az őrtől kérem számon.
/ Kat. Biblia/

Testvérek, azért vagyok itt elmondani ezeket, mert napjainkban a dolgok sokféle formában függnek össze egymással.
Vannak gyermekek Floridában a napközi otthonokban, ahol már kapják a mikrochip meglelöléseket. Ez a módszer sok-sok helyen van már használatban. Adják pl. olyan betegnek, akik betegségükből kifolyólag nem tudnak tájékozódni, könnyen elbarangolnak, eltévednek, a chip segítségével könnyen megtalálják őket.

Még egy másik dolgot is szeretnék megmutatni, amit korábban már említettem nektek. Én harcoltam a microchip elemben lévő lítium anyag használata ellen, de legyőzettem, s így megmaradtak a lítiumnál. Annak idején beszéltem egy orvossal a Bostoni Medical Centerből, - kérdeztem, hogy mi a véleménye a koncentrált lítium használatáról a mikrochipben?
-         Mi történik, ha a chip tönkremegy és kifolyik belőle a lítium?
Ez az orvos egy ateista volt. Azt válaszolta:
- Nagyon fádalmas sebet, fekélyt okoz.
Azután olvastam a Jelenések könyve 16, 2-ben lévő igéket:

Jel. 16,2
Elméne azért az elsõ, és kitölté az õ poharát a földre; és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiknek vala a fenevad bélyege, és a kik imádják vala annak képét.
/K.G. Biblia/

Szeretném nektek kiemelni a fekély szót. Nézzétek meg, hogy ez egyes számban van írva! A baj nem a fekélyekben, hanem a fekélyben fog jelentkezni. Hiszem, amikor a világra elérkezik majd Isten ítéletének ez a szakasza, az igében leírt események hatására a bőr alatt levő chipek fel fognak pattanni, a lítium kiömlik és azokon, akik magukra vették az antikrisztus bélyegét, azokon megjelenik a fájdalmas fekély.

Tudjuk, hogy Isten mindenható, mindent tudó és egyidőben mindenhol jelenlevő Isten. De mit tehet az antikrisztus? Neki fel kell használnia minden létező technológiát arra, hogy az embereket ellenőrzése alatt tartsa. És fel is fog használni mindent, ami csak lehetséges.

Én egy üzenetet hoztam számotokra, az üzenet: - hogy a technológia már itt van!
A fejünk felett van 23 műhold, amik képesek teljes pontossággal leolvasni egy postabélyeget, ha ott fekszik valamelyik teniszpályán. Ha arra gondolsz, hogy titokban tarthatod azt, hogy ma idejöttél a templomba, tévedsz. A műhold minden 19. percben le tudja olvasni a parkolóban lévő kocsi rendszámtábláját különösebb probléma nélkül. A technológia itt van!
Három héttel ezelőtt jelentették be, az új műholdakat, az ún. „LEO” /Low Orhaining Satelittes/ alacsonyan járó, Földet vizsgáló műbolygókat, melyek elől senkinek sem lesz lehetősége elfutni vagy elrejtőzni.

Most sokan mondják még: - a bekövetkezendőket mi el fogjuk kerülni, ilyen dolgok nem fognak velünk megtörténni.
Szeretném felhívni figyelmeteket, hogy ezek a dolgok máris történnek!
Mondhatom nektek, hogy a mai rendszer gyors lépésekkel halad a pénz nélküli társadalom megvalósítása felé. A hitelkártyák, és egyéb kártyák helyét átveszi majd az „okos kártya”!
Amerikában arról tárgyalnak az illetékesek, hogy ilyen kártyát fog kapni minden felnőtt és minden gyermek. Erre a kártyára az adatokat ugyanúgy rá tudják rakni, mint az általunk készített chipre, amit a homlokba vagy kézfejbe ültetnek be. Az adatokat, információkat ezeken elektronikusan lehet törölni vagy hozzáadni. A rendszer tehát, mint látjátok teljesen kész az emberek megjelölésére.

AZ ÜZENET, AMIT ISTEN RÁMBÍZOTT AZ, HOGY MEGMONDJAM:
NE VEGYÉTEK FEL!!!

Ha valaki hozzád jön, és téged kérdez, mond te is neki, hogy ne vedd fel!
Gyorsan haladunk ebbe az irányba. Amerikában, a szociális segélyezési szisztémával szemben elkövetett csalások összege negyedévenként 500 millió dollár. Illetékes személy nyilatkozott a TV-ben egy interjú keretén belül és kijelentette, hogy a csalásokat hamarosan meg fogják szüntetni, mert meg fog történni a minden kétséget kizáró személyazonossági jelölés./ Positive Identification / A beszélgetés vezetője megkérdezte milyen módszerrel?
-         Elektronikus média a bőr alatt.
Az USA elnökének van hatalma ahhoz, hogy olyan személyazonosítási rendszert használjon fel amit a legjobbnak lát. Vannak emberek akik azt kérdezik tőlem:

- Mi történik velem, ha a szívemben valójában nem értek egyet a bélyeg feltételével, de a szorító körülmények miatt kénytelen vagyok megtenni?

Nem lehet más válaszom nekem sem, mint amit Isten Igéje mind a Jelenések könyve 14, 9-12-ben:
Jel 14.9
Egy harmadik angyal is megjelent, és nagy hangon így szólt: "Aki leborul a vadállat és képmása előtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét,
Jel 14.10
az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt.
Jel 14.11
Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét."
Jel 14.12
Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik megtartják Isten parancsait és Jézus hitét.
/Kat. Biblia/

Újra csak azt mondom, hogy nincs más válaszom: NE VEDD FEL !
Ez nem olyan dolog, amivel játszani lehet!

HA FELVESZED, NEM TUDOD VISSZAVONNI!

Ott ültem a nagy államvezető férfiakkal Luxemburgban a konferencián, mikor arról beszéltek, hogy mindaddig lehetetlen az embereket ellenőrzésük alatt tartani, amíg nem tudják egyenként megkülönböztetni és nyilvántartani őket. Annyi visszaélés és csalás történik szerte a világban, mert nem tudják ellenőrizni és nyilvántartani őket. Valakinek hamisított igazolványa lehet, lehet valakinek más által elveszített igazolványa, lehet valakitől kölcsönkért igazolványa, de ha ott van a microchip a kézfejen vagy a homlokon, azt nem lehet elveszíteni.
Te elveszítheted a kulcsodat, de nem veszíted el a fejedet. Ezt nem lehet hamisítani, ezzel nem lehet manipulálni. Ha valaki ellopja a kezedet, és magával viszi, hogy élelmiszert vásároljon magának, a pénztárnál mindjárt tudni fogják, hogy valami nincs rendben.
Ha ez az egyik legmegfelelőbbnek látszó személyazonossági módszer - és ez már itt van testvéreim! –ezt használni fogják. Ez általánosítva lesz!
Ma pl. beszéltem valakivel Svédországból, aki elmondta, hogy ott már 6000 embernek beültették a chipet minden probléma nélkül. Ezt a módszert alkalmazni fogják világszerte. Az előbbi ige az egész világról beszélt, nemcsak Amerikáról. Tudjuk a megbízottak komolyan dolgoznak az „ Egy Világigazgatási Rendszer” kidolgozásán.
Sok mindenről tudnék még beszélni nektek!

De a fő üzenet mindabban, amit elmondtam:

NE VEGYÉTEK FEL AZ ANTIKRISZTUS BÉLYEGÉT!!!

Jézus mondja: - zárjuk szívünkbe, akkor megtartatunk.

Jel.3.10
Mivel megtartottad a kitartásra vonatkozó tanításomat, én is megszabadítlak a megpróbáltatás órájától, amely az egész világot éri, hogy próbára tegye a föld lakóit.
Jel 21.7
Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz.
/ Kat. Biblia/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése