Amit tudni kell a vatikáni jezsuita vezetésről, hogy számos titkos és féltitkos szervezetet hoztak létre a Vatikán égisze alatt (Pl. Opus Dei). illetve még lovagrendeket. A Vatikánon belül több Tanács illetve bizottság illetve kongregáció működik, ezeket magas rangú Bíborosok,érsekek püspökök vezetik.

Minél fontosabb kongregációt vagy Tanácsot vezet valaki annál jelentősebb a befolyása az egyházban,és annál előkelőbb helyen lehet a pápaválasztáson!

Általában a jezsuita kongregáción keresztül választják meg a pápa kinevezésével ezeket a belsős vezetőket attól függően hogy startégiai szempontból hogyan illeszkedik bele az adott vezetői struktúrába a lehetséges jelölt, és persze a szakmai előmenetel is számít.

Vegyük sorra ezeket és nézzük meg a jezsuita szemszögből a hatalmi viszonyokat, hogy mindenkinek nyilván való legyen hogy mi is a hatalmi valóság!

Hittani kongregáció (Congregatio pro Doctrina Fidei)..vagyis Fides istennő doktrináinak congregációja!

⦁ Elődje a Szent Inkvizíció (1542-1908),
A Szent Officium (1908-1965)
⦁ Jogköre: Privilegium fidei

Tevékenységi körét legutóbb II. János Pál pápa által, 1988. június 28-án megjelentetett "Pastor bonus" kezdetű apostoli konstitúciója határozta meg.
Eszerint feladata az egész katolikus világban előmozdítani és védelmezni a hitről és erkölcsről szóló tanítást, illetékes mindenben, ami ezt a tárgykört valamiképpen érinti.
A hitbeli tanítás elmélyítését szolgálja a hit megértésére és az új problémáknak a hit fényében való megválaszolására irányuló tanulmányok, kutatások támogatása, kezdeményezése.

Lefordítva felügyeli a globális Jezsuita alapú oktatási rendszereket katolikus intézményeket hittan tanítást és teológia tételeket doktrinákat dolgoznak ki.

________________________________________________________________________

Ennek a kongregációnak a vezetése az egyik csúcsposzt a vatikánban. Általában egy pápa közeli ember kapta meg mindig a vezetését az elmúlt évtizedekben. A kinevezés 5 évre szól.

2012-2017 között Gerhard Ludwig Müller látta el a feladatait akit még a hirhedt legfőbb doktrinaíró luciferánus Ratzinger pápa nevezett ki. Az elmúlt években azonban kiesett a jezsuita vezetés kegyeiből mert többször is szakmaiatlannak nevezte Ferenc pápát és a kritikái mögött a teológiai szaktudását hozta fel amikkel természetesen a mi Ferenc atyánk nem nagyon kelhetet birokra.

Müller többször is hangsúlyozta hogy ő nem ellensége a pápának. (De szemmel láthatóan a nyílt jezsuita uj világrendi propaganda már nála is kiverte a biztosítékot. Ami azért is érdekes mert ő is az egyházon belül a konzervatív vonalasok közé tartozott)

2017-ben így menesztették a hivatal éléről és természetesen egy Jezsuita szerzetes kapta meg a posztot.

Luis Francisco Ladaria Ferrer


Manacorban született, Mallorca szigetén, Spanyolországban. 1966. október 17-én belépett a Jézus Társaságába, majd a madridi Jezsuita Comillas Pápai Egyetemen és a frankfurti Filozófia és Teológia Sankt Georgen Graduate School-ban tanult. , Németországban mely egy elit jezsuita intézmény. Ladariát 1973. július 29-én a papságra rendelték.

1975-ben doktorált, majd a dogmatikus teológia professzora lett. Ekkor megindult tanítói karrierje,mondani se kell a legnevesebb Jezsuita felsőoktatásban képezte a leendő teológia hallgatókat dogmatika filozófia és vallástörténetből.

1992-ben a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjává vált, és a Hittani Kongregáció tanácsadója lett 1995-ben. 2004-ben pedig már főtitkára volt a bizottságnak.

2008-ban megkapta püspöki felszentelését Tarsisco Bertone akkori főkutyától annak ellenére hogy nagyon sokan kritizálták munkásságát a jelenlegi konzervatív klérusból.

2009-ben kinevezik a pápai tanács egyik teológiai tanácsadójának!

2017-ben kinevezik a Nemzetközi Teológiai társaság elnökének!

Jelenleg is a kinevezése óta konzervatív vonalasnak hirdetik de ez hazugság. Egyike jezsuitaként, a jelenlegi vatikáni teológiai doktrinarendszer kidolgozóinak és reformereinek, és parancsait közvetlenül a jezsuita kongregációtól kapja a pápa neki nem felettese. Hatalmas szaktudása alkalmassá teszi a feladatra hiszen luciferánus okkultista szakértő is.

A jezsuita bíborosok száma nem túl nagy azonban ahogy lennie kell a jelenlegi hatalmi megerősítés megkívánja hogy megkapja a rangot,így Ferenc pápa júniusban bíborossá fogja tenni.

Amióta Ratzinger visszavonult komoly szükség van jezsuita terjeszkedésre a Vatikán falain belül és ahhoz az olyan emberek mint Ladaria tökéletesen alkalmasak erre, hiszen Ratzinger még a visszavonulása után is folyamatosan írta a doktrinákat (ezért is zárta el a vatikán és védte meg a nemzetközi nyomástól) és az új világrendi vatikáni teológiai stratégiákat, ám kellenek olyanok akik megfelelő szakértelemmel viszik majd tovább a munkát és Ratzingeránusak. Ráadásul mivel Olasz és spanyol kézben van a Vatikán illetve mindig is abban volt így természetesen kapott egy olasz helyettest is Giacomo Morandi személyében aki a feketenemesi dinasztiák megfigyelője.

Képen az elköszönés pillanatai : Az előd Müller bíboros és az új vezető Ladaria közt. Már a kézfogás is árulkodó arról hogy most már ki van felül.

A jezsuita doktrina kimondja hogya Generális maga jézus krisztus hatalma szava döntései megkérdőjelezhetetlenek és minden jezsuita végre kell hajtsa bármi is legyen a parancs.
Vagyis adott egy 70 éves jezsuita szerzetes aki gyakorlatilag 40 éve tanulmányozza a vatikáni teológiai fejlődéseket,az összes fellelhető történelmi és teológiai és vallási téziseket és írja bírálja azokat. Ne legyen kérdése senkinek a felől hogy a szaktudása minden tekintetben az új világrend bevezetését fogja szolgálni!


https://nwoinfo.webnode.hu/l/a-vatikan-hierarchiaja-es-szerkezete-1/