Ebben a világban, amelyikben élünk, úgy látszik, hogy Isten csúfoltatik. De meg nem csúfoltatik! A Bibliát tudományosan csúfolják. Szemébe nevetnek Istennek és Ő hagyja. Mennyire nevetségesnek van beállítva a becsületesség, a hűség, mennyire kigúnyolt a tisztaság. Egy társaságban a háziasszony, amikor asztalhoz akarta ültetni vendégeit, azt mondta: járuljatok az úrasztalához. Hogy volt bátorsága az Úrnak asztalát kicsúfolni? Hány iszákos mondta: miért, hát Jézus is borrá változtatta a vizet. Volt bátorsága a szennyre ráhúzni Isten tiszta, szent Igéjét. Bizony csúfoltatik Isten úton-útfélen, felnőttektől, gyerekektől, a világtól. De leginkább a vallásos emberektől. Mert kettős életünk megcsúfolása az Istennek. A templomban hallgatod az Igét, otthon veszekszel. Ez az egész kettős élet, amikor mondod, hogy legyen meg az Ő akarata, és közben véghezviszed a saját akaratod. Azt mondod, hogy milyen jó volna már a mennyben lenni, de ha jön a betegség, egy szalmaszálba is belekapaszkodsz. Csúfoltatik Isten, mert életünk nem egyezik azzal, amit mondunk. Kinevetik a hitéletünket, mert látják fösvénységünket, anyagiasságunkat. Mert prédikál a cselekedet, és ott van a gyümölcs. Isten csúfoltatik, de nem csúfoltatik meg. Mert a vége mindennek az Ő kezében van. Szeretném, ha fölnéznénk a keresztre: mégis csúfoltatik? Igen, de csak egyetlenegyszer! Akkor is éretted meg érettem. Álltál-e már úgy a kereszt alatt, hogy érezted, ez a legnagyobb tévedés? És mégsem tévedés! Isten maga adta Jézust. Lépj rá arra az útra, amit Isten Fián keresztül nyitott a mennyországába!