2009. október 2., péntek

Felhívás az egyetemes magyarsághoz


Az nyilvánvaló, hogy rövidesen bekövetkezik a Szent Korona Országának Újjászületése. Ezt a megállapítást hitbeli alapja mellett az is alátámasztja, hogy a társadalmi elégedetlenség olyan foka felé közeledünk, amikor a népakarat nemzetakarattá erősödve kikényszeríti a tényleges hatalomváltást.

Úgy gondoltam, hogy a 2010-es választások hatása (bármelyik párt is kerül hatalomra) 2012-re érleli meg az elégedetlenséget kitöréssé, ezért akkorra kell felkészülnünk arra, hogy egy Alkotmányozó Nemzetgyűlésen törjön meg a nemzetpusztító neoliberalizmus hatalma.

Az utóbbi napok eseményei átértékeltették velem ezt a gondolatot.

Egyrészt egyre erősebb az egység kialakulásának szándéka, másrészt pedig – egy közismert politikus minap kifejtett véleménye szerint – a 2010-es választások után néhány hónapon belül várható a társadalmi feszültség polgárháborúba torkollása, amennyiben a neoliberális pártrendszer marad a hatalomgyakorló és nem történik meg a Szent Korona Értékrend egyesítő erejének győzelme.

Az engem megkereső politikus nem lát lehetőséget arra, hogy egységes nemzetté váljon a magyarság és el tudjuk kerülni a polgárháborút.

Ez a megállapítás arra épül, hogy a pártrendszerrel elérték a magyar nép olyan szintű megosztottságát, amely a közös érdek fölé helyezi az egymás iránt keltett gyűlöletet.

Természetesen, kellő óvatossággal kell kezelni ezt a kijelentést, az viszont nyilvánvaló, hogy

1. akik nem akarnak azonosulni vele, azok látják, hogy a nemzeti egység alapja csak a Szent Korona Értékrend lehet, nem pedig személyekhez kötődő szerveződés, vagy a Szent Koronára hivatkozó, de azt követni és egymással egységre lépni nem hajlandó pártok, szervezetek

2. azt is érzik, hogy a neoliberalizmus továbbéltetése (ami az ő érdekük) súlyos következményekkel jár, akár testvérháborút is maga után vonhat,

3. fel akarják használni a jelenlegi helyzetet a Csonkaország elnéptelenítésére, amivel helyet teremtenek az általuk kiválasztott új uraság és szolgaság betelepítésére, hiszen a pártrendszerrel működtetett diktatúra legnagyobb fegyvere, a gyűlöletet kiváltó megosztottság olyan szintre jutott, hogy az kiirthatja az ő szolgájukká alázott ősnemzetet.

A figyelmeztetés nem csak nekem szólt.
Mérhetetlenné vált a felelősség, ami mindannyiunkra terhelődött, hiszen rá kell ébrednünk arra, hogy a Szent Koronával ránk kegyelmezett Isteni feladatrész elvégzésének ideje elérkezett.

Miután mindannyian a Szent Korona tagjai vagyunk, a feladat mindannyiunké, így Magyarország Újjászületésének érdeme mindannyiunké lesz, de – ha nem tesszük, amit tennünk kell – a magyarság pusztulásának felelőssége is mindannyiunkat terheli.

Azért, hogy Magyarország újjászülessen, és ne pusztuljon el, indulnunk kell a 2010-es országgyűlési választásokon. Mivel ehhez meg kell felelnünk a jelenlegi törvényes előírásoknak,

bejegyeztetjük a bíróságon a Szent Koronát Szolgálók Szövetségét.

A Szent Koronát Szolgálók Szövetsége csak az Alapszabályában szerepelteti (a választási törvény miatt), de

nem gyakorolja a képviselőjelölt-, a miniszterelnök- és az államelnök-állítás jogát,

mert az a nemzetakarat közvetlen kifejeződése kell, hogy legyen, szervezete pedig alulról és nem központi tervezés szerint épül.

Vagyis az előkészítést nem a jelenlegi választási törvény, hanem Szent Korona Értékrendre alapuló választási jogszabály tervezet (http://szksz.hu/2fotorveny.doc) és annak ideiglenes végrehajtási utasítása (http://szksz.hu/Munkaterv091001.doc) szerint végezzük.

A Szent Koronát Szolgálók Szövetsége nem fogadja el a jobboldali, vagy a baloldali besorolást, mert

Szent Korona szerinti egyetemes magyar érdeket képvisel,

szemben a bal- és jobboldali pártokkal, amelyek mindnyájan a neoliberalizmus érdekképviselői. Ennek megfelelően
a Szent Koronát Szolgálók Szövetsége a föderatív EU-t nemcsak kritizálja, hanem Konföderatív Európává történő átalakulását tartja minden nemzet érdekének

(ld. Európai Konföderációról szóló szerződéstervezet – Link)

A Szent Koronát Szolgálók Szövetsége nem megosztó, mert minden államalapító és államalkotó nemzethez tartozó választó születésénél fogva a Szent Korona Tagja. Ezért pártállásától vagy párton kívüliségétől függetlenül

a Szent Korona minden Tagja részt vehet a Szent Koronát Szolgálók Szövetségének munkájában,


aki elfogadja a Szent Korona Értékrendet, és közreműködik a kiválasztási folyamatban a választási törvénytervezet és annak ideiglenes végrehajtási utasítása szerint, hiszen a Szent Korona tagság minden olyan szervezeti- vagy párt-tagság felett áll, amelyet ember hozott létre.

A Szent Koronát Szolgálók Szövetségének a Szent Korona Értékrenden alapuló jogrendszer-tervezete van (http://szksz.hu/szkEjogsz.doc), amely lényegesen mélyebb, mint a pártprogramok, és a gondolkodási mód (paradigma) váltás alapját adja.

A Szent Korona Értékrend gyakorlati megvalósítását a Szent Koronát Szolgálók Szövetsége a települések és a társadalmi csoportok részletes elemzésével (http://szksz.hu/euszgm2007.doc), a megvalósítási tervvel (http://szksz.hu) és a Területi Önellátó Rendszer (http://szksz.hu/onellato.html) kidolgozásával készítette elő.



A Szent Koronát Szolgálók Szövetsége elkezdte a felkészülést a 2010-es országgyűlési választásra, a „Szabad Magyarországot a szabad Európában!” (http://szksz.hu/090320.doc) c. munkatervben, a választási törvénytervezetben, illetve annak ideiglenes végrehajtási utasításában meghatározottak szerint.

Szeretettel kérek mindenkit, figyelmesen olvassa el a fentieket, és értse meg: a Nemzeti Egység alapja csak a Szent Korona Értékrend lehet, amely összekovácsol és nem megoszt, amely a magyar érdeket képviseli és nem az idegent.
"A Szent Korona a Tiéd, és Te a Szent Koronáé vagy!”

- ez a választási jelmondatunk, és ez a címe annak a kérdéssorozatnak (http://szksz.hu/ASzentKoronaaTied.doc), amelyre adott válasszal mindenki eldöntheti:

akar tenni a Magyar Újjászületésért, vagy a neoliberalizmus támogatásával azok szekerét tolja, akik a magyarság pusztulását akarják.


Kelt Szegeden, 2009. október 1-én.

A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája

[i] Demagógia (görög eredetű): egy - az egészből kiemelt - részt egészként értelmezve érzelmileg befolyásolja a tömeget, ezért népbutító

[ii] Rákóczi: Brezáni kiáltványa – Link

[iii] Bibó István: A kapitalista liberalizmus és a szocializmus–kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte – Link)

[iv] A Szent Korona összes alapelvet ld. Magyarország Szabadság Alkotmánya – Link

[v] István király intelmei Szent Imre herceghez – Link

[vi] A Szent Korona Értékrend alkalmazásának magyar és nemzetközi jogszabálytervezetei - Link

[vii] Az Európai Konföderációról szóló szerződéstervezet - Link

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése