2009. október 2., péntek

Milyen közel vagyunk az utolsó 7 éves ciklushoz?

 Hóseás 6:1-3 … Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt minket…
Zsoltárok könyve 90:4…Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt…
2Péter 3:8 …egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap…


Jelenések könyve 20:6… és uralkodnak ő vele (Krisztussal) ezer esztendeig.

Isten más léptékben látja a dolgokat, mint mi emberek. Volt 2000 év, mikor is az emberiség a saját lelkiismeretére támaszkodott, 2000 év a mózesi törvények jegyében telt el, a következő 2000 év a kegyelmi idő, az Egyház korszaka, a Föld nyugodalma, szombatja pedig a Messiás 1000 éves uralkodása alatt fog elkövetkezni. Úgy tekinthetjük tehát, hogy Isten szemében olyan 1000 esztendő, mint 1 nap, s az 1000 éves Királyság, mintegy az emberiség Szombatja.

Izrael helyreállítása egyértelmű jelként szolgál az utolsó idők eseménysorozata kapcsán. Szükségszerű, hisz a Megváltó maga onnan fogja kormányozni a Földet 1000 éves országlása alatt. Az Ő eljövetelét megelőző keserves időszak s az Antikrisztus felemelkedése és uralkodása ugyanolyan szükségszerűnek bizonyul (lsd. Az Antikrisztus és Babilon c. Menüpontok) s mindezt tekintetbe véve, nagy figyelmet kell szentelnünk Izrael állam újjá alakulásának, mely 1948-ban következett be. Jeruzsálem és Ciszjordánia (West Bank) 1967-ben került Izrael fennhatósága alá. Dávid miután elfoglalta Jeruzsálemet, nem kapott engedélyt a templom felépítésére, hanem csak az őt követő generáció kapta azt ígéretként. S ha feltételezzük, hogy ez most is így lesz, felmerül a kérdés, mikortól számítsuk pontosan az emberöltőnyi, kb. 70 esztendőt, hisz ha a zsoltárok könyve 90:10-et vesszük alapul, akkor egy generáció, egy emberöltő kb. 70 évet ölel fel. Tehát Izrael állam megalakulásától avagy Jeruzsálem izraeli fennhatóság alá való kerülésétől számítsuk, a következőképpen: 1948 + 70 = 2018; 1967 + 70 = 2037? A jeruzsálemi Templom építése, mellyel részletesebben a következő oldalon foglalkozunk, akár már a következő évtizedben elkezdődhet, de az is lehet, hogy csak a 2030-as években kerül erre sor, hisz Jeruzsálem izraeli kézbe való kerülése után egy emberöltőnyi idő, előbbi számításaink alapján 2037-re telik le.

Néhányan próbálkoztak olyan időszámítást végezni, hogy Jézus születéséhez (Kr. e. 4) hozzáadtak 2000 évet s így eljutottak 1996-hoz. Azt azonban nem vették figyelembe, hogy az Egyház nem Jézus születésekor alakult meg, hanem halála és feltámadása után, Pünkösdkor. Logikusnak tűnne, hogy az Egyház korszaka, az Egyház elragadtatásával érne véget. Ezt a gondolatmenetet követve, 2030 körül történne meg az elragadtatás.

Jézus azt mondta, nem tudhatjuk pontosan a napot és az órát (Máté 25:13), de azt is mondta, hogy a jelekből megítélhetjük, milyen közel van az Ő eljövetele - az ég felhőiben. (Máté 25:32-33) S ígéretként tekinthetjük azt is, hogy ahogy közeledünk - az emberiség viszonylatában - a világtörténelem végkifejlete felé, úgy az Isten egyre nagyobb 'látást' tesz számunkra lehetővé.

Ahelyett tehát, hogy a 7 éves időszak kezdetét egy konkrét évben határoznánk meg, bizonyos jeleket kellene figyelembe vennünk, olyanokat, amelyeket Jézus példabeszédeiben mondott, s amelyek közvetlenül a Megpróbáltatás időszakát egy vajúdási időszakként fogják megelőzni. A Máté 24:4-8 szerint ezek a jelek a következők lesznek: a kereszténységen belüli hamis tanítók, etnikai háborúk, egyes helyeken éhségek és földrengések (vö. Márk 13:5-8). A Lukács 21:8-11 tanúsága szerint, a kereszténységen belül hamis tanítók támadnak, etnikai háborúk, éhségek, járványok, pusztító földrengések, terrorizmus s mindenféle nagy égi jelek lesznek.

A hamis tanítók hirdetik a Messiást, miközben sokakat félrevezetnek az Egyházban. (lsd. az Antikrisztus, valamint a Prófétai szolgálat című oldalakat) Ahogy közeledünk az utolsó időkhöz, ez a fajta megtévesztés, hitetés egyre nagyobb mértékben lesz jelen.

Hatalmas földrengésekről számol be az Ige s ezek száma a XX. században ugrásszerűen nőtt. Az elmúlt 100 évben többszázezer életet követeltek. Az épületeket leromboló erejű földrengések száma csak 1990 óta 17 volt. Ilyen jellegű földrengések évente jelentkeznek. A jövőben ennél még többre számíthatunk.

Köztudott, hogy szárazság és ennek köszönhetően éhség van Szudánban, Etiópiában, Szomáliában és Kenyában. A Biblia nem azt állítja, hogy a Föld nagy részén éhség lesz, hanem hogy egyes helyeket súlyos éhség fog sújtani. Annak ellenére, hogy a világ egyes részein élelmiszer túltermelés van – az elmúlt 30 évben tapasztalt ugrásszerű népességnövekedésnek köszönhetően -, másutt termőföld hiányában, nem tudnak kellő mennyiségű élelmiszert termelni és sajnos vásárolni sem. A fejlődő országokban mintegy 1,2 milliárd ember él napi 1 vagy annál kevesebb dollárból. Közülük kb. 780 millióan éheznek nap, mint nap. A gyermekek közül több mint 5 millióan halnak meg alultápláltság miatt.

Bár az orvostudomány fejlettebb, mint valaha, régi és újkeletű betegségek, járványok egyaránt fenyegetik az emberiséget. 20 jól ismert betegség – köztük a TBC, a malária és a kolera – ütötte fel újra a fejét s indult terjedésnek 1973 óta, gyakran oly erős változatban, hogy még az orvosságokra, ellenszerekre sem reagálnak. Legalább 30 eddig ismeretlen betegséget, vírushordozót azonosítottak be, köztük a HIV (AIDS), az Ebola, a hepatitis C, valamint a Nipah vírusokat, melyek gyógymódja ismeretlen. 1999-ben, 160-szor többen hunytak el fertőző betegségekben, mint más jellegű természetes betegségben.

Az ég jelei kevésbé ismertek, talán olyan jellegűek, mint amilyet pl. egy üstökösnek a Jupiterbe való csapódása okozott 1994-ben vagy amilyen a Hale-Bopp üstökös volt 1997-ben.

Etnikai háborúk, vallás-háborúk, törzsi háborúk és terület-viták az okai szinte kivétel nélkül azoknak a kisebb háborúknak, amelyek jelenleg is zajlanak. Jézus azt mondta, hogy sok helyütt lesz háború, a szeretet sokakban meghidegül. A XX. sz.-ban háromszor annyian estek háborúk áldozatául, mint az első századtól egészen 1899-ig. 1900-1989-ig mintegy 86 millió ember vált háború áldozatává. A második világháborúnak 55 millió halottja volt.

A vizek és a levegő szennyezettsége, valamint a föld vég nélküli kiaknázása a természetre és az emberre, vagyis az egész látható világra egyre nagyobb fájdalommal és teherrel nehezedik rá. Nemcsak a hívők beszélnek arról, hogy a természet fáj, vajúdik, szenved, hanem a különböző világnézeteket valló politikusok, tudósok is.

Század/Háborús áldozatok: XVII.sz./ 3.3 millió; XVIII.sz./ 5.0 millió; XIX.sz./ 5.5 millió; 1900-45/ 40.5 millió; 1945-75/ 50.7 millió

Legjelentősebb háborúk: 17. 18. 19. században nem volt; 1900-1945: 19 db; 1945-1975: 119 db


Év/ Feljegyzett földrengések száma (db):

1948/ 620
1949/ 1152
1950/ 2023
1964/ 5154
1965/ 6686
1976/ 7180

Az utolsó időkben a „…gonoszság(=törvénytelenség) megsokasodik…” (Máté 24:12). „…lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői…” (2Timótheus 3:2-3).

Szólni kell arról is, hogy az utolsó idők jelei lesz az is, hogy a keresztényeket üldözni fogják. Nézzük meg mit mondott erről Jézus: "...nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak és elárulják egymást, és gyűlölik egymást." (Máté 24:9-10.) A Luk 21:12-ben pedig ezt olvashatjuk: "...kezeiteket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért. (...) 16. vers: "Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek némelyeket ti közületek. És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért." János 16:2: "A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik."

A Jel 6:9 tulajdonképpen az 5. pecsét felnyitását írja le: "látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak."

Mióta Jézus Krisztus földi küldetését beteljesítette a keresztényüldözés számtalan pédáját fel lehetne sorolni. Ebből most csak néhányat említek William Byron Forbush: Fox’s Book of Martyrs c. írása alapján: a 12 apostol közül 11 mártírhalált halt (lsd részletesen a Prófétai szolgálat c. oldal végén), csakúgy, mint az evangelisták (Jánost kivéve, aki miután megkínozták száműzetésbe kényszerült). A kora kereszténység időszaka egybeesett a római birodalom fennállásával, amikor is 10 császár köztük Néró, Domitianus, Traianus, Marcus Aurelius Antonius, Severus, Maximus, Decius, Valerius, Aurelius, Diocletianus uralkodása alatt szüntelenül üldözték, megkínozták s megölték a keresztényeket. (pl. Timóteust és Barnabást is) A perzsa birodalomban, az inkvizíció idején, Németországban és Hollandiában, Skóciában, Angliában és Írországban egyaránt üldözték a keresztényeket. Vagy említhetnénk a Quakereket, esetleg a dél-franciaországi protestáns-üldözéseket is.

Mintha a Jelenések könyvében olvasott 5 pecsét (6. rész:1-11) időszakában élnénk. Ez már maga az Apokalipszis? Elképzelhető, hogy az első 5 pecsét függetlenül az azt követőektől (6. és 7.) egy külön egységet alkot s a Jézus Krisztus keresztáldozatával és feltámadásával elkezdődött utolsó óra jelenségeinek egyre koncentráltabb esemény-sorozata rajzolódik ki előttünk? S ezek szerint a 6. pecsét feltörése előtt állunk? Annyi azonban bizonyos, hogy az Egyház szempontjából ennek, igen nagy jelentősége lesz.

De térjünk vissza az utolsó 7 éves időszakhoz. A legnagyobb jel, mely a 7 éves időszak kezdetét jelenti, az maga a Templom felépítése, melynek Jeruzsálemben, a Templom Hegyen kell megtörténnie. Ennek vagy a 7 éves ciklus kezdetét megelőzően kell bekövetkeznie vagy már épülőben kell lennie a 7 éves ciklus alatt, hiszen a ciklus közepére a Templomban való szolgálatnak már egy ideje működnie kell. Ne egy konkrét évszámot keressünk, hanem kövessük figyelemmel a Templom felépítését, mivel ez lesz a legfőbb jele a 7 éves periódus eljövetelének!

Roy A. Reinhold: HOW CLOSE ARE WE TO THE END-TIMES 7 YEAR PERIOD? c. írásának adatszerű közlései, kiegészítő információkkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése