2011. március 26., szombat

Fengsui – keresztény szemmel


Az utóbbi években divatba jött, hogy a lakások és a nyilvános helyiségek belső tereit a fengsui tanítása szerint alakítják ki. Az ezotéria térhódításával ez a gyakorlat is a Távol-Keletről került Európába, ahol erősen meggyökerezett. Mi a fengsui, milyen gondolkodás áll mögötte, és hogyan viszonyuljon hozzá a keresztény ember?
Mi a fengsui?
• A fengsui kínai kifejezés; jelentése: „víz, szél". 
• A fengsui gyakorlata Kínában az ősök kultuszára vezethető vissza. Az elhunyt hozzátartozók számára a legmegfelelőbb temetkezési helyet igyekeztek megtalálni, hogy szellemük jó levegőt (szelet) és jó vizet tudjon majd biztosítani.
• A taoizmus szemléletéhez kapcsolódóan a hangsúly eltolódott, és egyre inkább a kozmikus energia (csi, qi vagy ki) helyes áramlását kezdték keresni. A fengsui a csi létezésébe vetett hitben gyökerezik.
• A taoizmusban a csi a mindent fenntartó, egyetemes életerő, amelyből minden ered. Az energiának e fizikailag nem érzékelhető formáját „a sárkány leheleteként” határozzák meg. A taoizmus, amely nem ismeri a személyes teremtő Istent, ezt az erőt tekinti a világegyetem többé-kevésbé isteni elemi erejének.
A fengsui nyugati formái
• Az ezotéria térhódításával nyugaton is elterjedtek a távol-keleti világ- és emberszemlélet elemei. Ezért vált oly széles körben elfogadottá az a felfogás, hogy az egészség és a boldogság feltétele az isteni energia, a csi harmonikus áramlása. Mivel e keleti eszmék szerint az ember kizárólag az isteni energia kiáradásaként fogható fel, minden a helyes energiaáramláson múlik. 
• A csi-mozgalom a gyakorlatban nagyrészt terápiás eljárásokkal kívánja megőrizni az ember helyes „energia-egyensúlyát" (csikung, taicsi, shiatsu stb.). A fengsui ugyanakkor az ember környezetére, a lakásra, a házra, a kertre összpontosít.
• A fengsui építészeti és lakberendezési tippeket ad, amelyek alapján biztosítható a csi-erő kiegyensúlyozott, helyes áramlása. E szabályok be nem tartása következtében ártalmas csi-erő keletkezhet, ami egészségi vagy emberi problémákhoz vezethet.

• Az építési és lakberendezési szabályok mellett bőséges a kínálat olyan tárgyakból, amelyek pozitívan befolyásolhatják a lakás energiaáramlását. A tükrök, csengettyűk, kristályok stb. a helyes csatornákban tartják és vezetik az energiát, és biztosítják harmonikus áramlását.
Hogyan alkalmazzák a fengsuit?
Egyesek könyvekből szerzett ismeretekkel, ötletekkel is beérik. De működnek speciálisan képzett fengsui-tanácsadók is, akik – jó pénzért – megállapítják (sokszor inga vagy varázsvessző segítségével), hogyan kell berendezni a belső teret. A különböző fengsui-iskolák különböző szempontokat tartanak fontosnak.
Kritika
A lakberendezési tippek önmagukban nem elvetendők. Sokszor természetes esztétikai elvek alapján születnek, amelyek kétségkívül helyesek (de amelyekre józan paraszti ésszel bárki rájöhet). A belső tér kialakítására vonatkozó javaslatokkal együtt azonban egy ideológiát is terjesztenek, ami már okozhat problémákat. Eszerint a hétköznapi élet valamennyi problémáját a negatív energiaáramlás okozza. Az egyetlen megoldás tehát az, ha átrendezik a bútorokat vagy energiavezető kristályokat, tükröket stb. függesztenek ki – ahelyett, hogy megkeresnék a bajok valódi okát, és azt próbálnák orvosolni.
Keresztény kritika
• A fengsui gyakorlata a taoista vallás és filozófia összefüggéséből kiragadott elemeket importál álcázott formában – a nyugati kultúrába (pl. a taoista vallástól elválaszthatatlan csi-fogalmat). A kritikusok szerint Kínán kívül a fengsui nem más, mint „kínai babonaságból, európai vulgárokkultizmusból és kritikátlanul elfogadott, idejétmúlt ezoterikus eszmékből álló, sajátos potpourri". 
• A fengsui az ezoterikus gondolkodásra jellemző, redukcionista, leegyszerűsítő emberszemléleten alapszik. E felfogás minden bajt és nehézséget kizárólag a rossz energiaáramlásokra vezet vissza, sőt magát az embert is csupán egy „energiakvantumnak" tekinti.
• Szembetűnő, hogy sok fengsui-könyv negatív hatást tulajdonít a keresztény jelképeknek. E hozzáállás mögött könnyen felfedezhető a New Age ideológiája.
• A fengsui ugyanazt az alapvető világszemléletet erősíti, amely az egész ezoterikus világban elterjedt.
• A tudatos keresztény ezért más szempontok alapján rendezi be lakását és környezetét.
Forrás: az osztrák Nazaret katolikus közösség honlapján megjelent összefoglaló, amelyhez irodalomjegyzék is kapcsolódik. 
További irodalom: a Katolikus Egyház New Age-ről vallott álláspontját ismerteti a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanács által kiadott Jézus Krisztus az élő víz hordozója című dokumentum, illetve Danneels bíboros Krisztus vagy a Vízöntő című pásztorlevele.
A New Age jelenségeivel kapcsolatban részletesebb tájékozódásra nyújt lehetőséget Gál Péter: A New Age keresztény szemmel című (internetről letölthető) könyve, illetve Kovács Gábor: Mágia és hit című (internetről letölthető) könyve.

Magyar Kurír

Hellinger-féle családállítás – keresztény szemmel


Ki Bert Hellinger?
Anton Hellinger 1925-ben született Heidelbergben. A háború után belépett a Fehér Atyák kongregációjába, és felvette a Suitbert (Bert) nevet, amelyet a kongregáció elhagyása után is megtartott. Teológiai tanulmányai végeztével 1952-ben szentelték katolikus pappá. Ezután éveken át misszionáriusként működött és tanított Dél-Afrikában.
1968-ban visszatért Németországba, de nem tudta megszokni a II. Vatikáni Zsinat utáni megváltozott körülményeket, s végül 1971-ben kilépett a kongregációból. Megnősült, és különféle pszichológiai tréningekbe kezdett, amelyek közül egyet sem fejezett be. E kurzusok során számos családgondozói módszerrel is megismerkedett. Az elismert családterápiás eljárások közül önálló módszerként kiemelte a családállítást, amellyel a kilencvenes évek közepétől egyre ismertebbé vált. Az eljárást továbbfejlesztve kialakította saját családállítás-módszerét, amelyet azután sokan átvettek tőle.
Mi a családállítás?
Bert Hellinger nem foglalkozik azzal, hogyan alkalmazzák követői az általa bevezetett gyakorlatot. Tagadja, hogy felelős volna bármiért, amit mások az ő neve alatt tanítanak vagy tesznek. Így a „Bert Hellinger-féle családállítás" valójában számos, egymástól egészen különböző felfogást és gyakorlatot jelent. Nincsenek alapszabályok, irányelvek; a „terapeuta" szabadon engedheti a fantáziáját.
Hellinger gyakorlata eredetileg abból a gondolatból indult ki, hogy sok egészségi, emberi, munkahelyi nehézség valójában megoldatlan családi problémákban gyökerezik. A családállítás során a kliens segítőket választ egy csoportból (akár nagyobb nyilvánosság előtt), akik a családtagjait  képviselik, s akiket egymás közötti kapcsolataiknak megfelelően helyez el a teremben. Végül a kliens szerepét is egy képviselő veszi át. Ezután a kliens már csak szemléli a fejleményeket. A képviselők egymás után elmondják, milyen érzéseik, benyomásaik vannak. A moderátor ekkor addig változtatja a képviselők elhelyezkedését a teremben, időnként hangosan kimondatva velük egy-egy mondatot, amíg mindenki úgy nem „érzi", hogy minden elrendeződött. Az ily módon kialakult kép hivatott megoldani a kliens problémáját. A helyzetet nem szabad megvitatni, mivel az megkérdőjelezhetné érvényességét, s így a terápia veszítene hatékonyságából.
A gyakorlat mögött rejlő elmélet 
Hellinger szerint minden család mögött valamiféle közös családi lélek áll, amely „intelligens mezőt" képez. A család feltérképezésekor a képviselők ezzel a mezővel kerülnek kapcsolatba, és – mintegy médiumként – képesek reprodukálni, felidézni, amit az általuk megjelenített személy az adott pillanatban érez. A felállítás célja, hogy a kliens felismerje a sorsszerűen bekövetkező családi helyzeteket és elfogadja, amit sorsa rendel.
A módszer pszichológiai szempontú kritikája
A Német Rendszerterápiai és Családterápiai Társaság (Deutsche Gesellschaft für Systematische Therapie und Familientherapie – DGSF) megbízhatatlan és elégtelen terápiának tartja a Bert Hellinger-féle családállítást, mivel
• ezoterikus-mágikus végzethitet közvetít;
• a moderátor parancsoló stílusban utasít, megfelelő, alapos átgondolás nélkül, ami a felmerült probléma valódi megoldását jelenthetné;
• a „megoldás" többnyire általános érvényű tanácsokból áll, amelyek nem veszik figyelembe a konkrét, valóságos személyeket;
• pszichológiailag labilis kliensnél súlyos kárt okozhat a családállítás; tanúk által igazoltan több esetben előfordult, hogy valaki öngyilkosságot követett el a családállítás után;
• a Hellinger-féle családállítás spiritiszta eljárásnak tekinthető, sámános felhangokkal; e „gyógymód" nem alkalmas pszichoterápiás kezelésre.  
A módszer lelkipásztori szempontú kritikája
Az egykori katolikus teológus állításai és publikációi mindinkább eltávolodtak a keresztény istenképtől:
• Hellinger a személyes Isten helyett a vak végzet hatalmát látja, amely előtt az embernek meg kell hajolnia;
• Azt állítja, hogy végső soron nincs abszolút különbség jó és rossz között;
• Hellinger nem fogadja el a Biblia „erőszakos" Istenét és a Jézus Krisztus keresztje általi megváltást;
• Hiábavalónak tartja és elutasítja a kiengesztelődést olyan esetekben, amikor a szülők vagy nagyszülők bűnt követtek el. Nem a leszármazottak dolga, hogy megítéljék a korábbi generációk tetteit, nekik csak el kell fogadniuk mindazt, ami történt. A békét csak az találja meg, aki ilyen módon elfogadja a sorsát.
• Hellinger megoldási módja mögött a keresztény gondolkodással és a megváltásba vetett hittel összeegyeztethetetlen szemlélet áll. Ezért nem tanácsos részt venni Bert Hellinger-féle családállításon.
Forrás: az osztrák Nazaret katolikus közösség honlapján megjelent összefoglaló, amelyhez irodalomjegyzék is kapcsolódik. 
További irodalom: a Katolikus Egyház New Age-ről vallott álláspontját ismerteti a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanács által kiadott Jézus Krisztus az élő víz hordozója című dokumentum, illetve Danneels bíboros Krisztus vagy a Vízöntő című pásztorlevele.
A New Age jelenségeivel kapcsolatban részletesebb tájékozódásra nyújt lehetőséget Gál Péter: A New Age keresztény szemmel című (internetről letölthető) könyve, illetve Kovács Gábor: Mágia és hit című (internetről letölthető) könyve.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése