2013. október 31., csütörtök

A kopt katolikus pátriárkátus polgárháborútól tart Egyiptomban

„A merénylet valódi célja az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a keresztényekre, és így elérjék, hogy a nyugati országok beavatkozását kérjék, vagyis a belső bizonytalanságot nemzetközi konfliktussá terjesszék ki” – nyilatkozta a Kirche in Not egyházi segélyszervezetnek a kopt katolikus pátriárka, Ibrahim Isaac Sidrak titkára. Hani Bakhoum Kiroulos szerint ez volt az igazi oka az október 20-i terrortámadásnak, amelyet a kairói Szűz Mária-templom előtt követtek el. 
Ahogy arról korábban hírt adtunk, október 20-án vasárnap reggel fél kilenc körül két férfi motorkerékpáron tüzet nyitott az emberekre, akik a kezdődő esküvői szertartáskor a menyasszonyra vártak. Öt személy meghalt, köztük egy 8 és egy 12 éves kislány. „Azt hitték, hogy azzal, hogy lecsapnak a közösségünkre, rákényszerítenek, hogy forduljunk Európához és az Egyesült Államokhoz, belesodorva minket egy polgárháborúba” – magyarázza Hani atya. – De nem fog működni: mi, keresztények világosan kimutattuk, hogy igazi egyiptomiak vagyunk, azután, amit idén nyáron el kellett szenvednünk.” 
Sidrak kopt katolikus pátriárka a múlt augusztusi keresztényellenes támadásokat követően azt mondta, hogy a keresztények nem kértek külföldi segítséget, sőt a kopt egyházak arra szólították a nemzetközi közösséget, hogy ne lépjenek közbe: ezt a lépést egyébként nagyra értékelte sok muzulmán egyiptomi.
„Ami legutóbb Kairóban történt, nem jelenti azt, hogy konfliktus állna fenn a muzulmánok és a keresztények között. A szélsőségesek nemcsak a koptokat támadják – mondta a kopt pátriárka titkára. – Sok fundamentalista a Morszi-elnökség idején jött be Egyiptomba, most fizetjük meg az ő kormányzásuk következményeit. Rendőri védelem alatt áll sok templom, de a terrortámadások kiszámíthatatlansága miatt lehetetlen teljesen garantálni a hívek védelmét. A terrorizmus drámája valamennyi egyiptomit sújtja, nem csak a keresztényeket. Ez egy olyan háború, amelyet Egyiptomnak kell megvívnia.”
„A terrorizmus elleni küzdelem a három alaplépés egyike, amelyet az országnak meg kell tennie azért, hogy kijusson a Morszi megbuktatásakor kezdődött válságból. Először is új alkotmányra van szükségünk, új elnöki és parlamenti választásokra. Föl kell göngyölíteni a terrorista elemeket, amelyek meggyengítik az államot, végül pedig elő kell segíteni a különböző csoportok közötti kiengesztelődést. A muzulmán testvéreknek az ország érdekét kell a sajátjuk elé helyezniük, Egyiptom csak így válhat végre polgári és demokratikus állammá” – nyilatkozta a kopt katolikus pátriárka titkára.
(Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése