A végén "mi" győzünk

Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris S.T.B. 2015. július 8-ai "The Vortex" műsorának magyar fordítása alapján készült.

Ha nem vették volna észre: ezekben a napokban [2015. július elején, az USÁ-ban - a szerk.] a keserűség általános érzése söpör végig a katolikusok közt az interneten, amit az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak az a tragikus döntése indított és mélyített el, ami a szodomita "házasságokat" alkotmányos joggá emelte.

Azonban a keserűségnek egyfajta ellenhulláma is elindult, ami a "Tudjuk, ki fog győzni a végén", vagy a hozzá közeli "A végén mi győzünk" jelmondatokat használja.

Jóllehet ez önmagában igaz, mégis benne rejlik annak lehetősége, hogy sokakat tétlenségre ösztönöz. Kibúvót ad azoknak, akik nem nagyon akarnak tenni bármit is, mert megbénítja őket a félelem vagy a gyávaság, vagy egyszerűen csak elfogyott már a lendületük.

Engedjék meg a felvetést, hogy ez egy nagyon veszélyes hozzáállás. Egyúttal arcátlan is. Először is, minden, ami kibúvót ad a félelem alól, táplálja az elcsigázottságot, vagy eltereli a jogos haragot a legitim célpontjától, az rossz. Másodszor, arcátlan amiatt, mert a használója azt hiheti, hogy ő is beletartozik abba a "mi"-be, akikről azt mondja: "A végén mi győzünk".

Csak ne olyan hevesen! A Mi Urunk és az Ő Szeplőtlen Menyasszonya valóban győzni fognak a végén - ami azt illeti, már győztek is. De ki az a "mi", akikről beszélsz? Mindenki annyira válik csak a Győzelmes Egyház (Ecclesia Triumphans) tagjává, amennyire aktív tagja volt a Küzdő Egyháznak (Ecclesia Militans). Egyetlen katolikus sem gondolhatja, hogy a csata csak valami távoli és múló dolog, ami nemigen érinti őt, és hogy ezért elég csupán várnia, míg erősítés érkezik a dombok mögül, miközben ő elücsörög.

Ugyanúgy, ahogy az Ellenség tette és teszi, minden nap fel kell kelnünk, minden nap ki kell másznunk az ágyból, azzal a gondolattal, hogy "Ma meghalsz!". Ostromolnunk kell a Pokol Kapuit, és át is kell törnünk azokat. Ez azt jelenti, hogy a gonosszal konfrontálódnunk kell, és meg kell fizetnünk a harc árát. Arra az alapállásra van szükség, amivel ha visszatérünk a csatatérről, és a harcról kérdeznek minket, mi azt feleljük: "Ha azt hiszed, hogy én vagyok az, akit alaposan helybenhagytak, akkor nézd csak meg a másik fickót!".

Mindenkinek mindent bele kell adnia, olyan életet élnie, amit sohasem gondolt magáról, feláldozni sokmindent a harcban, véget vetni olyan kapcsolatoknak, amiket örökkétartóknak gondolt. Ez a harc a végsőkig tart, és ez az, amit túl sokan - még a hithű katolikusok is - nem látnak be ebben a kritikus pillanatban. A katolikus életünknek fordulatot kell vennie, mindörökké: mert a világ fordulatot vett, mindörökké. És hogy világos legyek: a világ épp azért vett fordulatot, mert túl kevés katolikus élete vett fordulatot.

Teljesen elégtelen hátradőlni és felvenni az alapállást, hogy "Tudjuk, hogy ér majd véget: a mi győzelmünkkel." Szinte fogadni mernék, hogy sokan azok közül, akik ezzel nyugtatják magukat, nem lesznek a "mi" között, akikről beszélnek. Azt a "mi"-t az Úr fenntartja azoknak a Küzdő Egyházban, akik megszolgálják a kiváltságot, hogy érdemük szerint csatlakozhatnak a mennyben a Győzelmes Egyházhoz.

Tudjuk jól, ki győz a végén. Csak arról kell gondoskodnunk, hogy mi is benne legyünk a végén győztes "mi"-ben.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2017/07/06/a_vegen_mi_gyozunk