Eszmerendőrség, mely a heteroszexuálisokban bűntudatot akar kelteni

Egy eszmerendőrség, vagy politikai korrektség. Gyakran észlelhető, hogy egy szexuális irányultság, s főként a homoszexualitás nevében milyen elszántan lépnek föl a társadalom átalakításáért, melyet igazságtalannak tekintenek amiatt, hogy egyedül férfi és nő párkapcsolatára épül. A szexuális különbözőség, valamint a házasság és a család igáját le kell rázni! – hangzik a jelszó. A politikai felügyelet és a gondolatrendőrség egész rendszere lép föl tehát azon diszkrimináció ellen, melynek tárgya a homoszexuálisok.

Az ilyen jól kiszámított beszédeknek (és irányzatos beszédszabályozásoknak) az a célja, hogy a társadalmat a vádlottak padjára ültesse, vagy legalább rossz lelkiismeretet keltsen benne; s idővel, el kell mondanunk, ez a megfélemlítés, mely egyformán manipulálja a történelem, a jog és a demokrácia dolgait, jól működik. Csakhogy nincs abban semmi hátrányosan megkülönböztető, ha azt mondjuk, hogy csak férfiak és csak nők köthetnek egymással házasságot, válhatnak szülővé. Hiszen a társadalom – hogy újra hangsúlyozzuk – csak a férfi-nő kapcsolatot jutalmazhatja és semmiféle szexuális hajlandóságot nem. Elsősorban azért házasodnak, mert férfiak és nők, nem pedig heteroszexuális hajlamuk miatt, ami csak következménye egyesülésüknek és személyes összetartozásuknak.

Nem lehet pszichológiai és szociális egyenlőségjelet tenni a kettős, tudniillik férfiúi és női identitás nevében létrejött pár, és két azonos nemű személy csupán különös invertált hajlama nevében létrejött kapcsolata között. Az ilyen személyek közötti érzületi vonzódás semmit sem változtat ezen a minden társadalmi szerződés számára konstitutív tényen. A társadalom, amely a nemek különbözőségét szimbolikusan a saját ügyévé teszi és strukturálisan megfogalmazza, nem teheti túl magát a nemi különbözőségeken, és nem tehet magáévá egy részleges ösztönt, amint ezt korunk vezéreszméinek vontatókötélen behajózó akadémiai nihilizmus a humán tudományokban akarja.

A homofóbia a félreértés tisztességtelen érve, melyet a homoszexuálisok pszichológiájából kell megértenünk. A homofóbiára való utalással a harcos homoszexuálisok mindenekelőtt arra törekszenek, hogy bűntudatot ébresszenek a heteroszexuálisokban. Egyébként e cél elérésére, s hogy az emberekben rossz lelkiismeretet ébresszenek,a narcisztikusokhoz hasonlóan úgy beszélnek, hogy saját lelki állapotukról elmondanak egyet és mást, hogy annál inkább manipulálhassák a többieket. Bizonyos homoszexuálisok erőszakos intellektuális indításai arra az alapvető elképzelésre utalnak, melytől ők maguk függenek, tudniillik a heterofóbiára, azaz a másik nemtől, a saját nemétől idegentől, a szexuális különbözőségtől, mint a másság forrásától való félelemre. Egyébként a másság értelmének kiforgatásáról van szó, mely igazában a szexuális különbözőségre alapul, és nem arra a körülményre, hogy két különböző személyt állít egymással szembe, ugyanis – megismételjük – a személy az, aki tiszteletet érdemel, s akinek jogai és kötelességei vannak, és nem egy szexuális hajlam, mely ugyancsak problematikus alapokra épülhet.

A szöveg szerzője: Tony Anatrella francia pszichológus. Diplomás pszichoanalitikus, klinikai és szociálpszichológus szakorvos. Párizsban a jezsuita “Le Centre Sevres” fakultás, és a Filozófia és Pszichológia Szabad fakultásának professzora. A Család Pápai Tanácsa és a Betegek Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa konzultora.

Megjelent A Család Pápai Tanácsának Családlexikon című kiadványában, Szent István Társulat, Budapest, 2012., 563-564. oldal