2013. szeptember 1., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok képesek felállni és Isten szolgájává nyilvánítani magatokat

2013. augusztus 31. szombat, 21:45
Drága szeretett leányom, Én egy bizonyos ideje már mondtam mindnyájatoknak, hogy ültessetek vetőmagokat, hogy az üldöztetés alatt táplálni tudjátok magatokat és családotokat. Ezt okkal teszem. Nektek ültetnetek kell, még ha néhány magot is – tiszta vetőmagokat, melyeket az emberi beavatkozás nem befolyásolt. Én a gyümölcsöket (terméseket), melyeket teremni fognak, meg fogom szaporítani, és amikor a nagy éhezés eléri a világot, mindenkinek elegendő élelmiszere lesz. Ezek a napok már nincsenek messze és több okból kifolyólag fognak bekövetkezni.
A vetemények, a kapzsi gazdálkodók beavatkozása miatt szennyezettek lesznek. Az eredménye az lesz, hogy a termések fogyasztásra alkalmatlanok lesznek. Aztán a háború azt fogja jelenteni, hogy csak néhány ember lesz képes a földet megművelni. Aztán lesz majd a tűz, ami a Föld négy sarkára fog lezúdulni és minden terméketlenné válik. Ennek a szörnyű megpróbáltatásnak a gonoszság elterjedése lesz az okozója, de sok ember túl fogja élni, ha bíznak Bennem. Nektek már most fel kell készülnötök, mintha egy háború jönne, éspedig úgy, ahogyan tennétek, amikor az élelmiszereket jegyre adnák. Legyen bőven vizetek, mert mindent, amit tároltok, meg fogok szaporítani.
Kérlek, ne gondoljátok, hogy otthonaitok elhagyását kérem tőletek, mert ez nem szükséges. Egy kis felkészülés, amelynek során egymásnak segítséget nyújtotok, ez minden, amire szükség van. Az Én Drága Vérem beborítja majd mindazokat, akik hisznek az emberiség számára adott azon Figyelmeztetésemben, hogy a Harmadik Pecsét felnyitását a háború ideje fogja követni.
Oly sokan fogják figyelmen kívül hagyni Isten Szavát, amelyet a Jelenések Könyve tartalmaz. Oly sok vezető és felszentelt szolga Egyházamban nem válaszol Prófétámnak, akárcsak az özönvíz előtt.
Most felszentelt szolgáimat szólítom: Kinek hisztek? Nekem, Jézusotoknak vagy azok fecsegésének, akik azt állítják, hogy a teológia szakértői, de nem ismerik az Igazságot? Ébredjetek fel! A Pecséteket felnyitották. A ti kötelességetek az, hogy segítsetek Nekem lelkeket menteni, de ti nem maradtatok éberek Hívásom hangjára. Azt mondtam nektek, hogy úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában. Amikor az a nap elérkezik, már túl késő lesz azon lelkek számára, akik nem készültek fel.
Az idő, hogy a harsonák előhozzák ítéletüket, gyorsan el fog jönni, mihelyt a Pecsétek feltárulnak. És azután? Fel fogtok ébredni és követni fogtok Engem abban a szakaszban, vagy tétovázásotokban még több lelket fogtok elveszíteni Számomra? S közben arra vártok, hogy mások utat mutassanak?
Emlékeztetnem kell benneteket arra, hogy a ti feladatotok, hogy lelkeket mentsetek. Ti ezt egy olyan élet által teszitek, amellyel állítólag Engem szolgáltok, és nem azok büszkeségének és egójának vagytok cinkostársai, akik megpróbálják elferdíteni Tanításaimat. Egyházaimban sokan közületek nem értik Új Paradicsomom jelentését, és Ígéretemre nem emlékeztettétek Isten gyermekeit. Nektek emlékeztetnetek kell őket az Igazságra – az utolsó nap előtti időre.
Bár közületek oly sokan kedvesek, jóságosak, szeretetteljesek és őszinte elkötelezettjei Földi Egyházamnak, megfeledkeznek Második Eljövetelemet. Mit gondoltok, hogy mi ez és mit tanultatok? Hány prófétára lenne még szükség, hogy meggyőzzön benneteket arról, hogy ez az idő szinte már elérkezett hozzátok?
Mikor hallottatok olyat, hogy Isten nem küldi Prófétáit annak érdekében, hogy segítsenek felkészíteni Gyermekeit a gonoszság elleni harcban, mely megfertőzi az ember lelkét? És mi ad nektek jogot azt feltételezni, hogy a Jelenések Könyve hazugságokat tartalmaz? Ti sok mindent tagadtok abból, amit tartalmaz és nem tárgyaltok róla. Miért? Nem tudjátok, hogy ez azt jelenti, hogy megtagadjátok Isten Szavát?
Türelmem próbára van téve. Haragom nagy. Az, hogy makacsul elutasítjátok Beavatkozásom Ajándékának elfogadását, hogy felkészítselek benneteket, megsért Engem. Azáltal, hogy üldözitek azokat a felszentelt szolgákat, akik ezeken az Üzeneteken keresztül felismernek Engem, megtagadjátok másoktól az Üdvösség Ajándékát. Ti vakok vagytok, és tudatlanságotok Tanításaimmal és Isten Szavával szemben, melyet Atyám Szent Könyve – a Biblia – tartalmaz, elképesztő. Azt mondjátok, hogy szolgáltok Engem, de nem ismertek Engem és ezért van az, hogy nem láttok.
Amikor a hitetek gyenge, akkor képtelenek vagytok megnyitni Számomra a szíveteket. Ha megnyitnátok Számomra a szíveteket, akkor képesek lennétek arra, hogy tisztán halljatok Engem, mert a Szentlélek eltöltene benneteket. Sajnos, sokan közületek, akik azt mondjátok, hogy Engem szolgáltok, nem vagytok képesek felállni és Isten szolgájának nyilvánítani magatokat. Ti megszégyenítetek Engem és szégyent hoztok Nevemre, amikor nyilvánosan megalázzátok nyájatokat az Én Nevemben. Ti megszegitek Isten minden törvényét, amikor elítélitek azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, mivel nem kaptatok felhatalmazást arra, hogy ezt tegyétek. Önmagatok szeretete felülmúlja az Irántam, Jézus Krisztus iránti szereteteteket, és emiatt nem vagytok alkalmasak arra, hogy szolgáljatok Engem. Ti túl büszkék vagytok ahhoz, hogy megálljatok Trónom előtt.
Megváltótok,
Jézus Krisztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése